|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Kout bizony Adrian kelti, s mit sem sejt arról, hogy Blind hallotta őket. Felriad és fel is ugrik a sarokból. - P-persze! - mondja álmosan, még nem tért magához. Kinyújtja kezét a férfi felé, másikkal törölgeti a szemét és ügyetlen mozgással elindul az ajtó felé. Igazából nagyon elgémberedtek a tagjai. A szobán túl ébred igazán fel, ott kiropogtatja magát, majd megrázza a fejét. Azonnal a konyhába megy, a bögréjébe tejet tesz, kiissza, s csak utána kezdi készíteni Adrian reggelijét. Nem sokat gondolkodik, mit készítsen, ő palacsintát enne, így bekeveri a tésztát, de nem a simát, hanem azt, amelyikbe sütőpor kell, így dagadtabb, laktatóbb lesz. Édes tésztával csinálja, hogy töltelék nélkül is ehető legyen. Ripsz-ropsz megvan ezzel, tányérra halmoz párat, s egy pohárba tesz kakaóport, belenyom egy kanalat, az egészet pedig egy tálcára rakja. Mellé egy nagy pohár tejet kínál, s kiviszi a férfi után a rendelőbe. Ügyeskedik egy kicsit, míg sikerül neki, de útközben rájön ismét, hogy a farka milyen hasznos találmány. - Hova tegyem? - kérdezi Adriant. - Nyissam? - kérdezi, amikor meghallja a csengőt, s már ki is szemeli a legközelebb szabad helyet, ahova leteheti a férfi reggelijét.
|
*Kou talán nem is sejti de Blind szinte mindent hallot amit ők a másik szobában beszéltek, így megtudta hogy Kou őt szépnek találja, hogy Adrian kedveli Kout, hogy a macska maga is félvér és még csak nem is tudott róla, sőt valahogy ezt az egész helyzetet undorítónak találta, kicsit meg is lepődött és a kezdeti bizalom megrendült a lányban a félvér felé, míg Adrian felé egyre jobban nőtt, aztán amit már a rendelőben beszéltek azt már nem hallotta, így lassan elaludt, mégis megérezte ahogy Kou belép az ajtón, mégsem moccant meg, lassan szépen visszaaludt*
*Másnap reggel csodák csodájára Adrian ismét kéksében van, megint elaludt, kirohant a szobájából és az asztalon talált egy papírt amit anyja írt. amin közölte hogy este korábban ér haza, vacsorázzanak együtt, Adrian zsebre vágta a cetlit, eszébe véste a dolgot de aztán rohanni kezdett a köpenyéért, és ha Kou még nem jött ki akkor berontott hozzájuk* - Kou légyszi dobj össze valami reggelit! *mondta sietősen, de nem volt benne biztos hogy tud is enni belőle, gyorsan rohant le a rendelőbe, hogy előrekészítse a dolgokat, neki csak most esett le a megrondált fémasztal*- A francba... *dünnyögött magában, nem tudta mitévő legyen vele, végül arra jutott hogy majd rendel másikat, valami ócska kifogást meg majd kitalál hozzá, sokan nyüzsögtek már a váróteremben, de mindenki csak állatott hozott Adrian ezen nagyon meglepődött, aztán valaki őrülten kezdte nyomni a csengőt, mint valami vadállat*
|
- El akarom kezdeni. - helyesel még Kou magabiztosan. Nem érdeklik az akadályok, élni sem egyszerű, mégis él. Él, annak ellenére, milyen sok borzalmat, fájdalmat és szörnyűséget megtapasztalt már. - Jó éjt. - köszön el, azzal lassú, óvatos léptekkel a szobájába megy. Nem akarja felébreszteni Blindet, de mielőtt lefeküdne aludni a sarokba, még közel megy hozzá, hogy ránézzen, jól van-e. Mikor erről megbizonyosodott, beül a sarokba és elalszik.
|
- Rendben van... *küld felé egy mosolyt* - Menj aludni, holnap valószínüleg sok dolgunk lesz, már ha minél előbb el akarod kezdeni... előre szólok, hogy nem lesz egyszerű, de gondolom magad is tudod... *végig néz Koun, erőtlennek és sápadtnak látja, az ágyába vinné de tudja, túlságosan is makacs ahhoz, így hát hagyja a dolgot* - Jóéjt Kou... álmodj szépeket... *köszön el, majd ő is szinte beájul ágyába, majd alszik is*
|
- Értem. - mondja csendesen, aztán elgondolkodik. Hosszú idő után szólal meg újra. - Nem baj. Tornázzunk fel oda, hogy kiállhassak a macskalények jogaiért! - kéri Adriant. Aztán ásít egyet, már égnek a szemei a fáradtságtól, arról nem beszél, hogy a sírás és a fém összeroppantása kimerítette.
|
- Még magam sem tudom biztosan, de ha sikerülne elérnünk, hogy a jogaidat olyan szintre tornázzuk... akkor kiállhatnál mellettük, ha Diana és te összefogtok, biztosan kisül valami ebből amivel segíthetünk rajtuk... *kicsit lelkesedik hogy Kou ezt kérdezte tőle de aztán lassan le is lombozódik*- Igaz addig még hosszú az út...
|
Elhúzódik a könnyeket törlő kezektől. A zsepit elveszi, kifújja az orrát, majd belegyűri a kódolt papírt a zsebébe, ezután lelendül az asztalról. Megtörli az arcát és kemény képpel néz újra Adrianra. Nem tud hinni a szeretetben, az emberekben. El akarja hinni Adriannak, hogy kitart mellette, hogy szereti, hogy családtagként tekint rá, hogy ér számára valamit, hogy... - Hogy értetted azt, hogy tehetek valamit a macskalényekért? - kérdezi elszántan. Ezzel talán jelzi, hogy nem akar beszélni tovább a gyengeségeiről.
|
- Jól van.... semmi baj... semmi baj... *próbálja nyugtatni szavaival, nem akarja túlságosan érinteni nehogy félre értse őt Kou* - A múltat már úgy sem tudod megváltoztatni, de lehet szebb jövő... *próbálja meg letörölni a könnyeket Kou arcáról, majd zsebéből kiszenved egy zsebkendőt és átnyújtja neki ha elfogadja* - Nem szeretnél inni egy teát vagy... enni valamit? *kérdi aggódó hangon, nem akart túl lőni a célon*- Vagy... inkább aludnál egyet... de ha akarod beszélgethetünk is hogy megnyugodj... a szavamat adom Kou, hogy én mindig kitartok majd melletted... bármi is legyen, még ha nem is hiszed el.... hiszen csak egy ember vagyok...
|
Hallja, ahogy Adrian megdöbben a tényen. Ez persze nem segít a macskán, akinek gyűlölet lobban a szívében a kín hatására. Ez az, amikor a szeretet tüze hirtelen vad tombolásba kezd és maga ellen, a világ és minden ellen fordul. Előkerül az ereje is és mindkét kezének ujjai belemélyülnek a kemény fémbe, valósággal összeroppantják azt, mintha egyszerű sörös dobozok lennének. Csak arra eszmél fel, hogy már új családja van. Megdöbbenti, hogy Adrian úgy tekint rá, mint családtagra. Ránéz. Kiüresedett szemmel, mintha meghalt volna belül. Elernyed a teste és engedi a férfinek, hogy feltámassza őt. Felnéz a szemeibe, könnyek peregnek még a félvér szeméből.
|
*Adrian erre a papírokban kezd keresgélni, nem nézte még át őket, nem volt rá ideje így fel sem tűnt neki a dolog, de ahogy megnézi, átolvasgatja többször, a név ugyanaz marad* - Hogyan lehetséges ez? *maga is lemerevedik, megdöbben a dolgon* - Hogy tehette ezt egy anya a gyermekével? *valahogy úgy érzi még mélyebb sebet okozott Kounak, mint hitte és most korholja magát hogy egyáltalán megmutatta, percekig néma csendbe burkolózik*- Mostmár... új családod van nem igaz? Mert mi egy család vagyunk Kou.... te nem egy házi gépezet szerepét jelented nekem, hanem, olyan vagy mint egy családtag, így... ne gondolkodj többé a múlton... fogadd el, hogy mostmár így van.... *nem próbálkozik mégegyszer öleléssel vagy bármivel, inkább csak feltámassza Kout ha hagyja neki* - Meg fogsz fázni ezen a hideg asztalon...
|
Mielőtt Adrian megölelhetné, Kou elnyúlik a fém asztalon. Koppan a feje, a fülei, ernyedten lógnak alá. Kezei ökölben, s csak sír. Úgy érzi, szétmarja őt a fájdalom. Vágyik arra, hogy szeressék, de képtelen elfogadni. Hosszú percek telnek el, míg képes felengedni. Ujjai kiegyenesednek, de szinte azonnal bele is kapaszkodnak az asztalba, hogy valami menedékre leljen, valami biztos pontra, támaszra. Tudja, hogy ott áll mellette Adrian, hogy csak jót akart minden ténykedésével, ezért megérdemli, hogy tudja... - Nézd meg... a teny... tenyésztőm... és az anyám... - nyögi ki nagyon nehezen, azzal elfordítja a fejét és újra feltör belőle a zokogás. Ugyanaz a két nő. Felnevelte őt, mint macskalényt, keményen, ugyanolyan fegyelemmel és távolságtartással, mint az összes többit nevelte.
|
- Senki sem érdemli meg a számüzetést...*A lapok szétszóródnak a földön, Adrian csak mélyet sóhajt, majd lehajol értük és mindegyiket felveszi, egybe rakja őket, és bár összekevertek, szétválogatni még sincs most kedve, inkább leteszi az asztalra, úgy gondolja később majd átfuthatja őket a félvér* - Kou... *nagyot nyel és megpróbál közelíteni felé, ha engedi neki akkor megöleli, felajánlva így egy szó nélkül, hogy nyugodtan támaszkodjon rá, ha mégis elutasítja őt Kou, nem tud mit tenni csak nézi őt*
|
Elfogadja nagy nehezen a helyet, s ahogy felül rá, vér csepeg a vászonra. Csak nézi a vörös anyagot, teljesen magába zuhant a ténytől, hogy ő nem macskalény. - Ugyan, ezt te sem gondolod komolyan. - néz fel Adrianra. - Egy félvért jobban kivet magából mindkét társadalom, mint egy rui csövest. - teszi hozzá magabiztosan. A fertőtlenítő éktelenül csíp, sziszeg hozzá, s beszorítja szemeit, egyébként férfiasan állja a kiképzést. Nem reagál a csipkelődésre, maga elé mered, mikor már ki tudja nyitni a szemét. Csak hallgatja a férfi szavait, s kezdi érdekelni, mit mond. Kíváncsian néz rá, szeretné őt megérteni. Végighallgatja, mígnem elétolja az életéről szóló adatokat. Mohón falja be őket, mindent tudni akar a szüleiről, az életéről és rájön a szörnyű igazságra. Elöntik a könnyek a szemét, ellöki magától a lapokat és Adriannak sem tud felelni, holott nagyon érdekli az, amiről beszélt. Egyszerűen túl sok ez most neki.
|
- Talán nem vagy macskalény és talán nem is vagy ember... *kínálja hellyel a vasasztalon, de előtte még ráterít valamit, hogy azért a felfázás esélye ne álljon fent.* - Félvér vagy... tehát a jogaid félig egy emberé... *fertőtlenítőszert keres, majd leápolja Kout, mint mindig* - Csak hagy őket a helyükön... mit szólnának a páciensek egy félig lenyúzott macskához a rendelőmben? *mosolyogja meg a dolgot* - Na szóval... lehetőségek terén.... az igaz hogy minden macskának megkötötték a kezét, de neked csak az egyiket... tudtad hogy a félvérekre más szabályok vonatkoznak? Csak az emberek egy kicsit másképp alkalmazták őket... és persze a félvéreket nem hagyták érvényesülni.. amikor egy kétvérű ahogy te nevezed megszületik, a páros emberi fele döntheti el, mi legyen a kicsivel... nőstényeknél sokszor előfordul hogy nem tudni ki az apa... ilyenkor automatikusan macskalénynek nyilvánítják... szóval az ember dönt arról hogy hogyan kezeljék a kicsit, valószínüleg téged az apád vagy az anyád döntése alapján macskalénynek kereszteltek és nem embernek... de általában ez így szokott lenni... nos... akárhogy is neveltek fel... *az asztalkához sétál és papírok után kutat, míg végül egy kisebb kötegnyit rak Kou elé* - te akkor is félvér vagy, tehát jogod van szabadnak lenni... ezek itt a papírjaid... mindent meg tudtam szerezni... látod? Még a fényképed is itt van, az anyakönyvi kivonat... a törzslap is... a szüleid neve... meg minden... ha akarod átnézheted őket... szóval arra akartam evvel kilyukadni hogy Diana most a macskalények jogaiért harcol, Yura nem sokat tehet mert ő egy macskalény tehát anno semmi joga vagy beleszólása a dolgokba, de neked van, és jobbá tehetnéd... sok társad életét... ezeknek a füleknek a segítségével... de adöntés a tiéd...
|
Ellenkezne, de most kivételesen Adrian bizonyul az erősebbnek. Elsírja magát, de a fülét csak később engedi el. Lassan hatnak Adrian szavai, mintha nyugtató lenne. Elfárasztja Kout, úgy érzi, elhagyja az ereje és nem képes tovább viselni a testét. Bénultan megy a férfi után, s csak szipog. - Miféle lehetőségeket? - kérdezi csüggedten. - Annyira szörnyű vagy... nem tudom, mit teszel velem, de én komolyan le akartam tépni azokat... - motyogja őszintén. - És... rögtön a lehetőséget látod bennem... mintha... pedig még macskalény sem vagyok... - elcsuklik a hangja.
|
- Kou elég ne butáskodj! *fogja le kezeit amikor az saját füleinek ugrik* - Megbolondultál? Térj észhez nem teheted ezt... megcsonkítanád magad? Buta kölyök.... elég volt... *fordítja maga felé, ha tudja*- Attól mert így teszel még semmi sem fog változni, nem leszel képes eltűntetni... nézd inkább a jó oldalát Kou... erősebb vagy bármelyikőtöknél... kiegyenlítődött a számla és különben is én elfogadlak így is ahogy vagy, és ha valaki ezt nem tenné meg az saját magát okolja... nem tehetsz arról hogy így születtél, de meg kell tanulnod élni vele... *elengedi ha eddig Kou még nem lökte félre* - Látod milyen butus vagy? *nézi hogy most mit kellene csinálnia*- Még jó hogy "orvos" vagyok... gyere lemegyünk a rendelőbe és helyre hozzuk... nem akarok több ilyet! Arról meg nem is beszélve, hogy... nagy lehetőségeket látok ebben a te számodra... hülyeség lenne nem élni vele...
|
Kouban forr a vér, ahogy Adrian közeledik hozzá, de a tekintete ugyanolyan állhatatos marad mindvégig. - Ez nem butaság! - ripakodik rá a férfire. - Miért kéne képesítés ahhoz, hogy levágd?! - kiabál értetlenül. Elhúzódik tőle, amikor odasöpri a haját és megpróbálja megmagyarázni, hogy máris minden rendben. Elfordul tőle és agresszíven nekiáll letépni a saját emberi füleit. - Akkor majd megcsinálom én! - morog dühösen. - Nincs értelme ezen gondolkodni! Soha nem értettem...! Nem jöttem rá, miért nem fogadnak be, miért olyan furcsák és elutasítóak velem a többiek! Erre jössz te, kihozol a Pokolból és megadod a választ is az örök kérdésemre. - mondja kiakadva, miközben próbálja lecincálni a füleit. - Ha megszabadulok ezektől az undorító dolgoktól... végre egyenértékű leszek velük... és akkor... - de már nem tudja befejezni, feljajdul a fájdalomtól.
|
*Adrian nem megy Kou után, és nem is próbálja megállítani, csak nézi az ajtót, ami majdnem kirepült a tokjából, ahogy Kou kivágja, mélyet sóhajt, majd végül vissza megy a szobájába, tudta hogy nehéz lesz és azt is tudja, hogy Kounak most evvel egyedül kell megküzdenie bármilyen fájdalmas is, kimegy a konyhába és teát főz, éhes érzi de nem kíván enni, a tea lassan elkészül... de nem tudja hogy Kou kér-e így csak magának tölt, beviszi a szobájába, leül az ágyába, magára húzza a takarót és a párnának dől, ülő helyzetben kortyolgatja amikor Kou visszatér, megdöbbent képet vág a kérésre, majd a teát leteszi, feláll és Kouhoz sétál* - Leszedni? Micsoda buta gondolat... különben sem tudnám megtenni, ehhez nincs képesítésem, de... *előre húz pár tincset Kou hajából* - Látod... így már nem is látszanak... te ugyanaz vagy Kou, miért kéne megszabadulnod saját magadtól? Inkább menj és aludj rá egyet.... későre jár... *tanácsolja neki*- Vagy kérsz egy kis teát? Talán megnyugtat....
|
Nézi Adriant, hátha azt mondja, csak viccelt, vagy hazudott, de nem tesz iylesmit. Helyette eltemeti az arcát a kezeibe, s ez jobban megijeszti Kout, mintha csak annyit közölt volna, hogy márpedig amit mondott, a tiszta igazság. Csikorogni kezdenek a kandúrka fogai, könnyek peregnek ki a szeméből. Küzd az információ ellen, nem akarja elhinni, holott a lelke mélyén valahol tudja, hogy a férfinek igaza van. A lágy hang célt ér, a félvér térdre rogyik, valósággal összecsuklik, mint a kibiztosítatlan ruhaszárító. Némán hallgatja Adrian szavait, úgy fest, kész, ennyi, megzuhant, majd beletörődik, de nem. Hirtelen felugrik és kirohan a szobából. Feltépi a bejárati ajtót, kirohan az udvarra. Ott jár két kört, dühöngeni kezd, ám most a földbe vezeti le az indulatait. Fogja magát és egy kiáltással belecsap a talajba. Koratavasszal az még fagyott, csak a felszíne lehet puha. A sár felcsap, de az ökle nyomán méretes lyuk keletkezik. Ennyi nem elég neki, átugrik a kerítésen és kirohan az utcára. Gondolkodás nélkül átszalad az úttesten, csak a vak szerencsén múlik, hogy nem csapja el egy autó. Meg sem áll Theoék házáig. Ott viszont megtorpan és csak nézi az ajtót. Hosszú percek telnek el. Úgy érzi, Kodaka hibája az egész, talán ő mondta Adriannak, hogy ő félvér. Hisz Adrian rá hivatkozott! Morgolódik, végül hátat fordít az ajtónak, s szép lassan visszatér a házhoz. Első útja a fürdőbe vezet. Lehányja a ruháit és beáll a zuhany alá. Csupa sár lett az arca, ahogy belecsapott a földbe, a kezéről nem is beszélve. Mikor ő már tiszta lesz, a ruháit ott mossa ki a tálcán, majd kicsavaratlanul felakasztja. Balja még mindig gyógyulófélben van, másrészt még mindig túlságosan dúlnak benne az indulatok ahhoz, hogy megpróbálja kicsavarni. Félő, hogy szétcincálná csak őket. Törölközőbe csavarja magát, majd Adrianhoz megy. - Azt akarom, hogy szedd le rólam ezeket. - mutat az emberi füleire. - Én macskalény vagyok. Macskalényként neveltek, macsakalényként élek és úgy is fogok meghalni. - közli merev képpel Adriannal.
|
- Te nem ismered az anyámat, olyan dolgokat tenne, amit Blind nem tud kivédeni... *próbálja meg röviden elmagyarázni* - Sejtettem hogy valami hasónlót fogsz mondani... *temeti arcát kezeibe, s nem tudja hogyan tovább, szeretné megnyugtatni Kout, de érvek és ellenérvek kezdenek gyülekezni saját fejében is, lágy hangon próbál szólni a kandúrhoz* - Nem minden esetben... és a te eseted amúgy is különleges... nem mindennapi félvérségre utal... mert ez általában ritka... viszont ezt már mondtam... *feláll és megpróbál egy kicsit közelebb férkőzni Kouhoz* - Nem hazudok neked... sohasem hazudtam nem igaz? Miért most tenném...? Egyébként meg ha nekem nem hiszel... kérdezd meg Kodakát... ha úgy gondolod én becsapnálak,menj át hozzá, az ajtó nyitva áll... *még mindig nyugodt a hangja* - Figyelj Kou ez nem olyan rossz dolog, te ugyanaz vagy érted? Blind is félvér... mégis tetszik neked, szépnek találod... nem igaz? Tudom hogy ez lesokkolt és most utálsz is érte, viszont előbb utóbb meg kellett tudnod és úgy gondoltam jobb ha előbb mondom el. rajtad áll hogy elfogadod e vagy sem, de gondolom az utóbbi...
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
