|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Nem érti ezt az egész vitát. Belecsöppent valamibe, amit nem láthat át. Kicsit tart tőle, hogy ennyi titokra nem készült fel. - Bekötözöm a sebeit, ne aggódjon. - szedi össze magát, de a hangja még mindig nagyon árulkodik arról, hogy bőgött. Szeretne segíteni, s érzi, hogy nem tud. Ez feszélyezi. Egyszerűen bántja. Amikor Ran azt mondja, hogy kioltaná Cryspus életét, még ő is megrémül. Ösztönösen belekapaszkodik és próbálja elhúzni. Gyenge kis próbálkozás, de reszket. ~ Az emberek félelmetesek. ~ suhan át az agyán. Aztán ahogy beszélni kezd hozzá, elereszti. Megremeg. ~ Szerethet... ~ kivirul az agyában az egész történet. Összerándul, sokk éri, mégis felfogja a szavait, ahogy a nézését is. Tudja, hogy búcsúzik. Hogy szabaddá vált a madárka és most elrepül, vissza se nézve. Szemeit újra elfutják a könnyek. - Nem hazudtam! - kiált utána, mint egy meglőtt vad, amely most készül összeesni. Tudja, hogy szaladnia kell. Nem maradhat itt, mert még a végén elborulna az agya. Hallotta, mint mondott Ash. Egy pillanatra azt érezte, megölné. Most azonban tudja, hogy nem maradhat. De hova fusson? Crys után? Megteszi. Gondolkodás nélkül rohan a kandúr után. Még akkor is, ha minden reménye most csattant darabokra a földön, még akkor is. Nem azért harcolt, hogy aztán feladja. Be akarja bizonyítani neki, hogy ő őszinte vele. De érdemes? Maga sem tudja. Csak fut sírva. ~ Ostoba. Ostoba-ostoba Goyuko! ~ szidja magát.
|
*A szőke macska védelmezőn Goyuko mellé áll. Átérezte a fiatal macska helyzetét, s ezt ő is elvárta volna attól, akire úgy tekint, mint a fiú reá.* -azt a háborút szereted, ami a falak mögött zajlik?..persze ember vagy, mindegyik azt szereti.. hát örülj, attól a macskától mást sem fogsz kapni, csak ilyet *szól határozottan. Mérhetetlenül sajnálja Rant, tudja hogy sokkal több van benne, mint amennyit a vörös szemű kandúr egész életében látni fog belőle. S neki egy fél percet nem adtak, hogy bizonyíthassa, érdemes Rant szeretni. S mikor itt van valaki, ki őt csodálja, ugyanolyan undokul viselkedik azzal, ahogy Ran vele, Cryspussal. Ahogy Ran tovább beszél, világossá válik előtte, semmi képp nem tudja felnyitni a fiú szemét. Ha látja a fekete bűneit, vagy ha elszenvedi őket, akkor sem. Persze, lehet ezt csak távolról kikötni, de az odavezető út igen gyötrelmes és fárasztó.. egy vak szerelmesért annyit nem ér meg..Ran utolsó szavánál a vér is megfagy benne.. ezt igazán nem hitte volna.. nem szól, csak fagyosan bámul a kővé vált szív tulajdonosára.. a szerelme aláírta a halálos ítéletét..milyen irónikus, és milyen elegáns..a sebeit kötözgetné, de hogyha olyanja van, a nyakát is elváhja. Ennyi az ember. Nem is csalódott, nincs miért, mindig is tudta ezt. Csak belül omlott össze.* -látod.. *szólalt meg Goyukonak címezve szavait, de szemét még mindig Ranon tartotta* - ezért vagyok én rossz macska.. tehet az akármit, szerethet, ölhet, ölelhet, az akkor is csak rossz marad. Neked még ott a fény, nem kell hogy kövess. Én megyek. *ekkor már egészen közel volt húzódva a sráchoz, Ran szavai után csak benne látta a menedéket, az egyetlen szalmaszálat, aki még nem veti meg. Vagy talán ő is... ki tudja..szemei mélyen behatoltak Goyukoéba, ha valóban most látja utoljára, emlékezzen arra a könnyáztatta, maszatos arcocskára. Majd elfutott.*
*Ashita az egészet csendben hallgatta végig..jelentéktelen személynek bizonyult, mégis az egész konfliktus miatta feszült.. elképedt magában, Ran mennyire tárgyilagosan képes beszélni az Ashita általi meggyilkolásáról, s hogy a fiú ilyen derűs feltételezéseket intéz az irányába.. hitetlenkedve figyelte az egész jelenetet.. Ran talán még sosem tetszett ezelőtt ennyira magabiztosnak, erősnek és szilárdnak előtte. A szőke macskát is csodálta, hogy képes ezt ilyen szentírásnak venni? Ran a légynek sem tud ártani.. de az már vérig sértődött, és el is tűnt.. talán az életünkből, és talán végleg..tekintetét Ran és Goyuko közt cikáztatta, saját ábrázata érzelemmentes volt mindvégig*
|
- Talán nem látok a szememtől... de én nem akarok háborút... Crys kérlek.... ne menjetek még, ne kell kötözni a sebeidet.... utána elmehetsz, nem vagy hozzám kötve... *mondja neki komolyan, de érzi hogy evvel sem ér el semmit a kandúrnál, sóhajt egyet és a fökdet bámulja, nem tud szabadulni attól az érzéstől ami olyankor keríti hatalmába amikor a szőke beszél hozzá, mintha csak valami horrofilmbe csöppent volna, amiben a halálraítéltel már az elején közlik, meg fog halni....* - Nem érdekel mi Ash.... az sem érdekel ha egy napon megöl majd... *komolyan gondolja, látszik a tekintetén, viszont ő sem tud mit kezdeni evvel az egésszel... furcsa számára mindhárom teremtmény... * - Ha egyszer... valami oknál fogva megölnéd Asht... esküszöm, hogy én fogom kiontani az életedet...
|
Megrémül, amikor Ran leguggol hozzá. Ijedtében arcát a fűbe nyomja. Persze megfejeli a földet is a lendülettől. Farka csak teng-leng felette, fülei lelapulnak. A srác felsegíti, s ő engedelmesen feláll. Az arca csupa föld, mókásnak néz ki, ahogy a könnyeitől rátapadt a talaj apró szemcsesora. Lesüti szemeit, s megpróbálja letörölni a könnyeit, de ezzel csak sarat csinál az arcán és egy kiadós maszatot. Nem tudja. - Sajnálom. - kér elnézést félénken. Annyira rosszul érzi most magát, de nem tud elmenni, mert mindhárom személy ott áll körülötte és mégsem lehet olyan neveletlen, hogy elrohan. Ahogy Crys kérlelni kezdi, még el is pityeregi magát újra. Nem nagyon tud mit kezdeni ezzel a fura helyzettel, inkább engedelmeskedne Rannak, de aztán a szőkeség kéri, hogy menjenek. - Jó. - mondja neki csendes, sírós hangon. Könnyei még mindig peregnek, már nem olyan nagy hévvel, de moccanni sem tud.
|
*Érdeklődve figyeli a fiatal macskalényt. Ranhoz hasonlóan ő sem számított semmi ilyesmire, bár kellett volna neki.. csak nézi és pislog, mintha ez már nem az a világ lenne, ahol két perce volt. Önkéntelenül feláll, tesz néhány tétova lépést, míg belül marcangolja önmagát * ~ most mit csináljak? mit tegyek? ~ cikáznak benne a gondolatok ~ ostoba macska.. miért kell ezt csinálnia.. mit vár, vígasztalgassam? tudja jól hogy az nem én vagyok.. de nem akartam sírni látni, soha, senkit.. ~ *nyüszörög magában míg Ran nem cselekszik. Akkor fellélegzik, bár kétli, hogy ennyi elég volna Goyukonak, vagy akár lelkiismeretének.* -ne sírj már *kéri szépen, immár mindhárman közrefogják a fiút.* -nem akartam.. *motyogja, majd Ranra néz* -tényleg nem hallod, nem látod, mi ő? *nyögi, ahogy Ran még őt oktatgatja, mintha Crys kötötte volna ki a fekete kandúrt egy növényhez* - rá fogok rontani, erről megnyugodhatsz, amint hátat fordítassz nekünk, és ne hidd, hogy ő nem akarja így *mutatott hevesen a sötét macskára* -menjünk innét, Goyuko..
|
- Semmi gond... az a kerítés amúgy is csak dísz... semmi haszna... *mondja mivel már elég rozoga a tákolmány, viszont a következő dolgokon meglepődik, nem számít rá, hogy a macska elrohan, arra hogy elesik, pedig végképp nem* - Menjünk be mindannyian... és szépen nyugodjunk meg rendben? *kérdi a többieket ahogy végig néz rajtuk, majd legugol a síró kandúrhoz* - Ne itasd az egereket oké? *felsegíti ha hagyja neki a macska* - Crys kérlek.... ne rontsatok többé egymásnak... ha nem is békességben de próbáljatok meg egymás melett élni... *kinyitja az ajtót, az anyja nincs a konyhában, ezért befelé mutat kezével* - Tiétek az elsőbbség... *erőltet egy mosolyt az arcára*
|
Sóhajt, amikor Cryspus épp csak bírálja. Megbánás látszik az arcán. A szemeibe szomorúság költözik, de a lelkét elkezdi felzabálni a szégyen. Semmivel sem jobb, mint azok a macskák, amelyek a testüket árulják egy szebb jövő reményében. Ő ugyan nem tesz ilyesmit, az élete azonban nem áll olyan távol a prostituáltaéktól. Ez pedig zavarja. Szívesen élne máshogy, holott boldog, mert szereti őt Netani. Csak azt nem szereti, hogy a lány túlszereti. A szerelmét nem szereti, mert... mert nem. - Kistestű rokonainkhoz próbálok hasonló lenni, de mivel az ő karmuk nincs visszavágva, nyakukban nem ketyeg bombacsip, sosem válhatok igazán hasonlatossá hozzájuk. - mondja szomorúan. Úgy érzi, Cryspus finoman lekurvázta, ami olyan fájdalmas számára, mintha kést állítottak volna a szívébe. Ezután még burkoltan hazugnak is nevezi, s a kis kandúr egyszerűen nem tudja, valóban hazudik-e bárkinek, elkurvult-e, vagy nem, ezért hát nem tudja megvédeni magát ezek a vádakkal szemben, amelyek közvetetten érik. - Nem vagyok Netani játékszere! - kiáltja sértetten. Szemeibe düh költözik, fülei sértettségéről árulkodnak, a most kefének tűnő farka vége szinte zizeg, olyan gyorsan mozog. Szép arcát eltorzítja a felháborodás. Őt csak ne nézze az ő szőke hercege selyemfiúnak! Lassan változiknek ezután a vonásai, aztán elsírja magát, amikor őszintétlennek, hazugnak, hamisnak tartja őt Cryspus. Maga sem érti, de most úgy bőg ezen, mint egy elesett gyerek. Könnyei kövér cseppekben potyognak, arcát eltakarja. Nem tudna hazudni, ennek a kandúrnak nem. S ő mégis azt hiszi róla. Ez fáj a fiatal fiúnak, de nem tudja megvédeni magát, a tehetetlensége nem dühöt, hanem szomorúságot szül. Ezért sír. Későn figyel fel Ran hangjára. Nem akarja, hogy így lássa, ezért gyorsan megtörli a szemét és felugrik. - Sajnálom, hogy betörtem az otthonába! Kérem, bocsássa meg! - meghajol, azzal el akar rohanni, de megbotlik pár lépés után a saját lábában és felnyalja a füvet. Annyira megrémül, hogy moccanni sem mer, aztán amikor felfogja, hogy nem elkapták, arca beleveszik a fűbe és ő folytatja a sírást, amely egyre komolyabban rázza meg az egész testét. Még soha sem fájt neki ennyire semmi, mint Cryspus szavai. Tüzes vasként égeti szét belülről. Mi a célja ezzel a látogatással? Hiszen a szőkeség is tudja, hogy őhozzá jött. Látni akarta. Aztán kihall valamit Ashita szavaiból. Döbbenten fordítja oda a fejét. Kövér könnycsepp gurul le az arcán. Úgy érzi, felrobban, belül, a mellkasában a bomba, de amikor jön a nagy bumm, a fekete macskát akarja szétdarabolni magával együtt.
|
-Legalább elismered. Bár ilyen szépen körülírva még sohasem hallottam ezeket a szavakat, mint képmutatóság, álszentség, hazugság, önmegjátszás, magakelletés, csak azért, hogy egy kis előnyhöz juss. Valahogy nekem ehhez nics gerincem, még ha az életemmel is játszok, mikor az erkölcsöt helyezem előnybe. Nem úgy neveltek, hogy másoknak táncoljak a csettintésükre, és hozzá még mosolyogjak is. Ez nem az alkalmazkodókézség hiánya, csupán nem színlelem ami nem igaz. *mondja, s figyelmesen kíséri Goyuko viselkedését beszéde közben* - hjaa, ha lány akkor megértem miért vagy ilyen ember rajongó *vigyorog szenvtelenül* -és mit feleltél? *tudakolja* - mert.. *ráncolja össze a merész kérdésre a szemöldökét* - mert nem * jelenti ki merő egyszerűséggel* - akiknek nem létfontosságú kérdés, hogy lássanak, azoknak nem vagyok publikus. És jelenleg egy olyan személy sincs. Hogy haladsz? *villan meg a szeme* - miután beismerted, hogy egész lényed hozzá van szokva a folytonos hamissághoz, merjem feltételezni, hogy egy percig is őszinte vagy? ki tudja, mi húzódik a háttérben, mi ezzel most a célod.. hát így haladsz * néz le a fiúra gőgösen* - mázlista.. és még henceg is vele.. *sóhajtja fásultan*
* Ashita csalódottan nézi, ahogy Ran tönkreteszi művét. Pedig olyan szépen kikötötte oda. A szőke meglepetten figyeli a hazaérkezetteket, nem ugrik fel rögtön, ahogy leherül nyakáról a szorító hurok, csak néhány gyilkos pillantást küld Ashita felé, majd visszaemeli tekintetét Goyukora, jelezve a párocskának, épp egy jelentőségteljes beszélgetésbe kotnyeleskedtek bele.* - hagyja csak uram * szólal meg Ashita, mivel a szőke további figyelmét már nem élvezhetik* - csak nem képzeli, hogy ez képes volt belém ellátásra szoruló sebet karmolni? és ha jól látom még ő sem halt bele az enyéimbe..pedig megtehetné.. * mondja egyre sötétebben, pedig az elején még igen ártatlan hangsúllyal beszélt* -esetleg.. *mormogja Ran kérdésére*
|
*Ahogy lassan tovább indulnak, már láthatóvá válik Ranék háza, nem szól Ashez, csak megy mellette és szorongatja a kezét, amint belépnek és megpillantja Cryst, kikekerednek szemei* - Úristen... Ash! *néz a macska felé, de azért mégiscsak örül, hogy megölni nem ölte meg, ekkor eszmél fel hogy a múltkori macska is ott van, szégyen de nem emlékszik a nevére* - Ümm... várjatok hozok egy kést! *szalad be és már hozza is* - Amúgy meg mindkettőtök sebét el kéne látni... *vágja le a kandúrt a fáról, bár egy darabig elszenved vele* - Megkérhetem az urakat, ogy mostantól ne akasszák össze a bajszukat? *néz mindkét kandúrra megrovón*
|
Nem mosolyog, de nem is jön igazán zavarba, amikor a képébe kapja, hogy szeretné-e, ha a szőke herceg aggódna érte. Kicsit elgondolkodik. - Mivel nem kell értem aggódni, nem, nem szeretném. - válaszol végül kimérten. Nem érti, miért morog vele Cryspus. - Az emberek többsége megnyugszik, ha alázatost játszol. Azt hiszik, a kezükben vagy, ők irányítanak. Ha elég jól viselkedsz és elég ügyes vagy, na meg van egy kis szerencséd, olyan szabad lehetsz, mint négylábú rokonaink. Mint én. - húzza ki magát, mintha kéretné magát és kidüllesztené a büszkeségtől lapos mellkasát. - Akkor csak gondoltam. - motyogja most zavarba jőve. Elárulta magát, úgy érzi, ez pedig nem túl jól érinti, hiszen Cryspusszal ugyanúgy játszani kell, mint az emberekkel, másképp nem állna szóba vele. De ez a játék nem olyan színészkedős vele, mint az emberekkel, sokkal ösztönösebb és nyíltabb. - Netani a gazdám. Egy lány. - teszi hozzá. - Aranyos, csak túlságosan ragaszkodik hozzám. - magyarázza. ~ Ha igazi macska lennék, néha belémélyeszteném a karmaim, hogy elengedjen. ~ gondolja, ezt már nem meri elmondani a kandúrnak. - Engem múltkor a Thasikana családhoz küldtek, hogy részvétüket nyilvánítsák az Abukik. Azt akarták tudni, hogyan fogadták, kérdezett-e az asszony, hogy van. - osztja meg érezhető kötelességtudatból és kimértséggel. Megrázza a fejét, összeborzolja saját haját és mélyet sóhajt, hogy megszabaduljon ettől a vallatottság-érzéstől. - Miért nem foglak publikus állapotban látni? Hogy haladok? - kérdezi kíváncsian, kicsit megélénkülve. - Jó macska vagyok. - oldalra fordítja a fejét, megemeli az arcát és álszent képet vág, büszkén néz fel a fa ágaira, farkincája játékosan megtekeredik. - Most is a tilosban járok. - mondja, mintha most jutna eszébe, de nem törik le tőle. - Amíg Netani imád, nem kell félnem, csak a Holdat és a csillagokat nem kapom meg. - mondja komolyan.
|
-Szeretnéd, hogy aggódjak érted, mih? *morogja* - miért hogy kell bánni velük? ..nekem nem mondtál ilyet *vágott közbe. Ashitának valóban szólt a kis kandúr, de az valahogy mellőzte ezt közölni* - ki az a Netani? *nézett értetlenül Goyukora* -és miről kellett mesélned? * ezektől a kérdésektől kezdte úgy érezni magát, mintha egy most született házicica volna, ki nem tudja a világnak olyan fontos részeit, mint Netani eszelős zaklatása, vagy mesélés.* -ha így haladsz, nem is fogsz * jegyzi meg durcásan a fiú jókedvére* -az ilyen macskák mint te, a jók. Én rossz fajta vagyok, egyik másik kaszt, ezek közt pedig nincs átjárás, úgyhogy jól vigyázz kivel cimborálsz.
|
A maga módján Cryspus kiröhögi? Ez új Goyukonak. A korábbi gúnyos félmosoly, amit láthatott esetleg tőle, a közelében sem volt ennek. Történt a macskában valami, ami kicsit megváltoztatta. Nagy szemekkel néz fel a kandúrra, újból úgy, mintha egy istenséget látna. Aztán hirtelen eltünik az ámulat a tekintetéből, eszébe jut a kötél undorító, koszos, ropogós íze. Fintorogva kutat nyelvével a szájában, hogy van-e még kötélrost benne, de már rég nincs. - Aggódsz? - kérdezi szinte reménykedve, mégis vidáman. - Nem kell, mert tudom, hogy bánjak az emberekkel. - teszi hozzá büszkén. - Mondtam, hogy meglátogatlak majd újra, nem tudom, miért lepődtél meg rajta. Egyértelmű volt, mert ha én azt mondom, visszajövök, tényleg visszajövök. Az már más kérdés, hogy Netani eszelősen zaklatott, hogy meséljek és alig bírtam tőle szabadulni. - magyarázza kissé megeredt nyelvvel. - Még nem is láttalak publikus állapotban. - mondja kissé vigyorogva, de aztán rögtön lesomja füleit és bocsánatkérőn néz Cryspusra, nehogy megharagudjon rá. Aztán lehajtja a fejét és Goyuko őszintén elcsodálkozik. - Rossz macska vagy? Miért? - kérdezi gyermeki aranyossággal.
|
-Nem baj, vicces volt *mondja amint a fiú abbahagxyta érdekfeszítő tevékenységét, s valóban, szája szegletén ott bújkál a mosoly.* -Meg jó gyümölcs helyett is, telis tele van rosttal *mulat tovább Goyukon* -Nem kevésbé örülnének, minthogyna mégcsak nem is miattuk szegnél szabályt *néz a kandúrra* -Ezek szerint mégis hozzám jöttél. Mint látod, nem vagyok publikus állapotban, de azért kedves, hogy nem tekintesz a család tagjai közé. * mondja, ezen később maga is elcsodálkozik; hiszen egy napja még a világért sem tartozott volna a félőrültek társaságához, most meg..!* -Tudom. Mert egy rossz macska vagyok. *hajtja le fejét*
|
~ Mit művelek?! ~ jut el az agyáig, amikor Cryspus kérdőre vonja. Megretten magától. Még markolja a kötelet, szájával azonban nem feszegeti és nyúzza tovább. Fogai közé beékelődtek a kötél rostjai, most fintorogva próbál megszabadulni tőlük, még a szájába is nyúlkál, amiről tudja, hogy nem illendő. Elfordul, hogy a kandúr ne lássa, hogyan tűnteti el a szájából a kötéldarabokat. Mikor ezzel végez, a földön ülve néz a szőkeségre. - Nem a család tagjaihoz jöttem. Gondolom, nem örülnének, ha a kerítésen keresztül belógva, hivatlanul, engedély nélkül találnának itt. - mondja kissé higgadtabban, mint ahogy az előbb viselkedett. Érzi a kandúr gúnyát, de nem veszi fel, már így is sanyargatja magát belül ezért a botrányos megnyilvánulásért. - Rossz kutya. Olyan vagy most, mint egy rossz kutya. Azokat szokták kikötni egy fához. - magyarázza gyerekesen. - Csak érdekelt, hogy mit tettél. - azt persze a világért nem mondaná meg, hogy ő miért próbálta meg elrágni a kötelét.
|
-Bizonyára velünk marad..*nyugtatja meg Rant, bár neki ez nem volt túl jókedvre derítő feltételezés. Mikor a fiú megáll, meglepődik, s felé fordul. Úgy érzi, sosem fogja megérteni ezeket a mélyről jövő érzelemkinyílvánításokat, de nem gátolja meg, hogy Ran rajta tegye a sajátjait.* -Nem, átéltem már rosszabbat is * válaszolja közönbösen mikor megindulnak*
|
- Őt is meg fogom kérni.... ha még egyáltalán velünk marad... *mosolyog a feketére, majd hírtelen megáll, csak maga elé néz, de kezével visszafogja Asht is, hogy az se meheesen tovább, a macska szemeibe néz* - Igazán boldog vagyok Ash, hogy velem vagy... *ha a macska megengedi neki, akkor átöleli és egy darabig így marad, megnyugtatja a fekete macska közelsége* - Nem vagy fáradt? Remélem nem vesztettél túl sok vért... *aztán megint megindul, ha hagyják neki*
|
*A macska várakozón nézi Goyukot, figyeli kimondott szavainak hatását. A kandúr reakcióján annyira ledöbben, hogy nem is tudja hirtelen, sírjon-e vagy nevessen. * -Mit művelsz? * hápogja* - nem kértem a segítséged * teszi hozzá önérzetesen* - ezek szerint nem a kölyökhöz jöttél.. inkább kötelet rágcsálsz *állapítja meg fennhangon* -remélem ízlik * morogja gyúnyosan* - mért akarsz nekem segíteni? * kérdi, s ha a macska magától nem hagyja abba a művelet, ő nem fog neki tovább könyörögni. Egye meg ha akarja, bánja is ő ! Példátlan egy macska ez, azt már rég beismerte, de a különös dolgain még mindig képes meglepődni.*
|
Nyíltan néz a szőkeségre, mintha mindent kész lenne elmondani neki, holott soha sem beszélne azokról a dolgokról, amiket most érez. Örül, de ez apró zavartságként jelenik meg rajta, szemei még mindig csillognak, s ahogy Cryspus fürkészi őt, a fülei meg-megrebbennek. Biccent, hiszen valóban érdekli. Nem szokása feleslegesen kérdezősködni, mert nem szereti, amikor üresen fecsegnek neki. Meglepődik a kandúr szavain. Természetesen fogalma sincs, miről beszél, de a kíváncsisága megéled és futótűzként letarolja a korábbi érzéseit. Nem kell kérdeznie, a macskaférfi lassan kibontja a lényeget, s a kis kandúr ledermed. Percekig rezzenéstelenül áll, arcáról eltűnik minden érzelem, farkincája, mintha élettelenné válna lassan, leereszkedik. Aztán hirtelen felindulásból odaugrik a kötélhez és megpróbálja elrágni. Nem szól egy nyomorult szót sem, egyszerűen mintha megkattant volna, úgy nyúzza a rabláncát a szőkeségnek. Biztos ő is megpróbálta, de Goyuko most nem akar arra gondolni, hogy nem fogja tudni megoldani a problémát. Arra pedig nem tud választ adni, hogy mi zaklatta fel, miért viselkedik ennyire hibbant módján.
|
-Ezt nem tudtam.. *jegyzi meg a fekete macska. Anno eléggé kellett küzdeniük egy-egy újabb nap túléléséért, hogyha néhányukat ezért el kellett tiporni, semmi következményt nem vont maga után. * -az nem feltétlen rajtam múlik *adott kitérő választ, bár számára ez nyilvánvalónak tetszett. Csak nem fog megfutamodni az ostoba szőke kölyök elől?* -ha kellemetlen önnek, büntessen meg érte *közölte egykedvűen. Sosem találkozott még ilyen típusú emberrel, s akárhogy is, de minden elejtett szava felkeltette az érdeklődését, még ha ezt nem is mutatta, csak csendben taposta a harmatos pázsitot Ran kezét fogva.*
*Értetlenkedve mered a fiúra; el nem tudja képzelni, mi vitte rá a srácot, hogy ilyen élénken, kedvesen fürkéssze őt. Mintha látna valami mást is ellenséges viselkedése mögött, ez a gondolat pedig zavarba hozta, de azért továbbra sem vette le róla szemét, áthatóan vizsgálgatta vonásait.* -tényleg érdekel ? * húzta el a száját, most még felháborodni sem volt affinitása.* - el akartam dönteni, hogy az a pokolbéli ördög jutalma-e hogy itt legyen, vagy engem is megillet egy kicsit. A kettő együtt elviselhetetlen *előzte meg az esetleg felmerülő kérdést* - egész ügyes a kis démonfajzat *húzta végig kezét frissen szerzett húsig hatoló sebein* -de már föl sem tűnik, hogy eggyel több, vagy kevesebb a heg * mosolyodott el keserűen* - a többit magadtól is kitalálhatod.. ha a kölyköt keresed, elillant, most valószínűleg együtt andalognak hulló cseresznyevirágok alatt *tette hozzá fanyalogva*
|
Látja a kandúron, hogy nem örül neki. Lesomja a füleit, míg farkincája ügyetlenül meg-megrezzen. - Szia. - köszön félénken, aztán közelebb araszol a macskához. - Csak a társaságod. - válaszol a kérdésére, s kivirul. Fülei felpattannak, farka megnyugszik. Bájos mosolyra húzza száját és kíváncsian nézi Cryspust. - Miért kötöttek meg? - kérdezi nyíltan. Nem akar találgatásokba bocsátkozni még magában sem, ezért inkább megpróbálja kideríteni, bár a múltkori viselkedése után nem számít sok jóra a szőkeségtől. Az mégis túl vonzó, hogy otthagyja és sose térjen vissza hozzá.
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
