|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*Lamento biccent majd Teru mellé fekszik, igaz ő is ügyel, hogy ne érjen hozzá* - Jó éjt... *motyogta, majd lehunyta szemeit, sokáig csak feküdt mozdulatlanul, de aztán lassan el is aludt*
|
Teru biccent, azzal elfekszik az ágyban. Tudja, hogy ez nem az, aminek tűnik, vagy aminek szeretné, hogy tűnjön. - Gyere. - mondja neki csendesen. Nem ér a macskához, nagyon kerüli a testi kontaktust, mert tart tőle, hogy nem jól jönnének ki belőle. Úgy tűnik, álom marad, hogy viszont szeresse őt Lamento úgy, ahogy ő szereti a macskát. Hát... ez van.
|
-Rendben... de akkor aludhatok Teruval? *kérdi, de ha nemleges a válasz, akkor inkább saját helyére kúszik vissza, ő bizony nem fog Teru nélkül aludni abban az ágyban, mégha meg is ölik érte akkor sem* - Mert tényleg ugyanolyan hideg ez az ágy nélküled... *mosolyog a fiúra, s bár gyengéd és talán szerelmes gondolatokat támaszt, ez nála csak ragaszkodás*
|
Észleli a témaváltást. Akkor tényleg nem születik döntés, illetve nem kerül kimondásra. Bár úgy is tudja, hogy visszautasítja őt a kandúr, hisz még mindig Konoét szereti. - Nincs mit sajnálnod. Viszont aludnunk kellene, te kipihennéd a hőemelkedésed, én meg ezt az egész napot. - mondja csendesen. - Nem tudom elképzelni máshogy az életem, de ez nem jelenti, hogy ha adódna egy lehetőség, nem próbálnám ki azt, ami számodra jelentené Az Életet. - pillant rá.
|
- Sajnálom Teru... *úgy érzi nincs más szó amit most hasznosítani tudna, egyenlőre csak csendben marad, a takarót Terura és magára is ráteríti... s ő is kezdi bámulni azt a bizonyos szőnyeget* - Én igazából... azt hiszem Konoe boldogabb odafent az égben, mint itt a földön volt... az igazat megvallva az emberek sosem értették a macskalények szabadságvágyát... mert talán ez az emberekben nincs meg teljesmértékben... például... az életet egy házhoz kötitek, a munkátokat is, a tanulást is... igazából nem is éltek igazán...
|
Hidegzuhanyként éri, hogy Konoe aznap halt meg, amikor ő született. Megborzong. Engedi felhúzni magát, megérinteni is, majd lenéz a földre. - Nem az a kérdés, mi lesz jövőre vagy még tíz év múlva, mert azt nincs senki, aki meg tudná mondani. Fogalmam sincs, meddig tart még. Csak azt tudom, ami már elmúlt, vagy ami most van. - magyarázza komolyan. - Nem akarlak bántani és kétlem, hogy valaha megunnálak. Mindig is nagyon titokzatosnak láttalak. És különlegesnek. - teszi hozzá és egy apró mosoly suhan át az arcán. - Nem kell semmiről döntened, munkál bennem mindenféle, de közel sem vagyok biztos benne, hogy bármire is felkészültem volna ezalatt az idő alatt. - még mindig nem mer Lamentora nézni. Könnyebben beszél, ha a szőnyeget bámulja.
|
- A születésnapodon... akkor halt meg Konoe... *néz fel Terura, de az lebrul elé, ez kicsit kínosan érinti, de aztán elmosolyodik Terun, kezeivel átfogja Terut, majd felhúzza maga mellé az ágyra* - Igen... és mivel szerelmes vagy, néha magadat is, s azt is veszélybe sodrod akit szeretsz...és nem is veszed észre... *mosolyog a fiúra, majd végig simít arcán* - És mi lesz ha pár év multán megbánod és kihajítasz? A szívem nem bír ki több sebet és megalázottságot... viszont ha ilyen távoliak maradunk egymásnak... sose fogsz megunni... legalábbis remélem...
|
A kiborultság egy kicsit nyugodni kezd Lamento szavaira. A fiú nem hisz a fülének, fel-felpillant, hogy lássa a macska arcát, komolyan beszél-e. Pedig a hangja komoly. Nehezen érti meg, miért kiváltság az, hogy láthatta őt felnőni, de aztán arra gondol, ha apa lenne, körülbelül ezt érezhetné. Hát tényleg nem viszonozza Lamento az ő érzéseit. Még meg is kéri a macska, hogy ne szeresse. Ez kicsit elszomorítja. Mintha kérhető volna, hogy kibe szerelmesedjen bele. Ez a két év is olyan Pokol és Menny közti ide-oda utazás volt... azt hitte, legalább ezután megállapodik egy kicsit a dolog a Menny közelében. Nem baj, ha nem ér el oda, csak legyen valahol ott. De nem... Megdöbben. - Húsz éve? - kérdezi. Azt hitte, kevesebb, bár ahogy utánagondol, reális. Ő nem emlékszik a kandúrra, vagyis vagy nagyon kicsi volt, vagy még a születése előtt meghalt. Felnéz Lamentora, de látja, hogy bajban van a szavakkal. Odamegy hozzá, majd letérdel elé. - Tudod... a szerelem nem olyan dolog, ami ismerne bármiféle határt, korlátot vagy tiltótáblát. Egyszerűen jön és szerelmes leszel valakibe. Gyakran olyanba, akibe nem szabad. Ez Ámor, jól kifundálja a dolgokat. - ő is nehezen találja a szavakat, de nem adja fel. - Engem nem érdekel semmi, sem az, hogy macskalény vagy, sem az, hogy egynemű velem, sem a korod, semmi... Az sem baj, ha megmarad ennyire képtelennek ez az egész bennem... - szeretne felállni, de már gyenge a teste a fáradtságtól.
|
*Lamento nagyon meglepődik amikor az ágyba lökik, kemény szavakat kap, majd megcsóválja a fejét* - Dehát miről beszélsz? *néz a fiúra, majd mélyet sóhajt* - Sose állítottam iyesmit... tudom hogy mennyire tiszta a lelked Teru... ismerlek, mióta élsz... érintettelek már akkor amikor te még azt sem tudtad, hogy ki vagyok... óvtalak miközben te nem is figyeltél... veled nevett a lelkem amikor nevettél és a szívem elszorult amikor sírtál... a háttérből figyelni téged ahogy felnőssz és egyre szebb leszel... az egy olyan égi kiváltság volt, mint amilyet még sose kaptam... éppen ezért nem szeretném ha tovább szeretnél, túl nagy kiváltság az egy ilyen macskának, mint én... öreg vagyok már, és az egyik szemem helyén már csak tátongó üresség van....de tudom hogy az érzéseid mégis komolyak... Konoe pedig 20 éve halott... ~ pontosan azon a napon halt meg, amikor te megszülettél... ezért is emlékszem mindig pontosan a születésnapodra... *közli magával* - Mielőtt... megölték volna... *elakadnak a macska szavai, nem képes folytatni, sose akart emlékezni azokra a képekre amik most a fejében zsongtak, ő hozta fel a témát, s most úgy érzi megfullad az emlékekben*
|
Nem mer a kandúrra nézni, egyre kisebbre és kisebbre húzná magát össze, ha még ezek után is tudná, de nem tudja. Legszívesebben sírna és csapkodna. De még azt sem mer. Az érintésre összerándul, ösztönösen Lamento szemeibe néz. Egy pillanatig azt hiszi, ráveti magát, megcsókolja. Hisz tudta, legbelül a macska mindig is tudta! Mérges lesz. Odatolja a macskaférfit az ágyhoz, majd belelöki. - Nem fogom kihasználni a hűséged! - mondja kissé hangosabban - Nem azért akartam, hogy barátok legyünk, hogy közelebb kerülhessek hozzád! Sosem játszottalak volna ki és tudok ezután is normálisan viselkedni! Nem akarom megszégyeníteni Konoe emlékét sem! - kezd kiborulni, de ezeket mindenképpen le akarja szögezni. Persze nem néz Lamentora.
|
- Tehát jól gondoltam... *Lamento megindul az ágy felé, csak nézi pár pillanatig majd visszafordul* - De Teru nélkül ez az ágy is hűvösnek tűnik, mint a hideg téli levegő... *néz Terura és ledobja a takarót az ágyra, így egy kicsit most megcsapja a hideg de nem törődik ilyen haszontalan dolgokkal* - Engem... boldoggá tesz ez a tudat, mégha tudom, hogy ez csak néma kiálltás felém és sose hallhatom meg... *fogja meg a fiú vállát* - Tudod... csak ma jöttem rá igazán, amikor megkérdeztem ki az és nem feleltél, de már régóta sejtettem... *vallja be* - Nélküled nem akarok abban az ágyban aludni...
|
Amint meghallja, lecsukja a takarót és elbújik mögötte. Most aztán nagyon ég. Úgy érzi, hogy elsüllyed menten. Lamento azt gondolja bizonyára, hogy ezt azért csinálja, hogy bemásszon az ágyába és legyen oka hozzáérni. Ezt nagyon szégyelli. De ott kattog az agyában, ahogy a kandúr azt mondja, hogy fázik. Dönt. Felugrik, magával rántja a takarót, majd Lamento vállára teríti és összehúzza a testén. - Feküdj az ágyba. - mondja neki. Nem parancsolón, de már nem is olyan szépen kérve, mint korábban. Most hülyén érzi magát. Annyira nagyon, hogy az elmondhatatlan. Nem is tud a macskaférfi szemébe nézni.
|
- Mert Teru szerelmes belém... *mondja ki halkan a szavakat, de közben csak Terut figyeli, régóta tudja már ezt, mióta észrevette hogy Teru másképp viselkedik az átlagosnál... de sose gondolta volna hogy ennyire messzire eljutnak... ezért úgy gondolta, itt az ideje hogy kinyissa száját mielőtt még komolyabb dolgok történnek... de annyira hivogató az az ágy... mégis józan esze azt súgja, ne akarjon evvel rosszat Terunak... így hátrébb lép az ágytól*
|
Felnéz a kandúrra. Igyekszik nagyon óvatos lenni, de érzi, hogy forr a vére. Már mindegy. - Miért nem szabadna? Egy okot mondj. - kéri, s még mindig tartja a takarót. Lassan ő is elkezd kihűlni, de kitartó, hátha célt ér. Bár az talán rosszabbul sülhet el, de...
|
*Lamento még mindig nem hisz a füleinek, így pár pillanatig még tétovázik, végül lassan feláll, a pokróc lecsúszik róla, s csak nézi Terut* - Ezt... nem hiszem hogy szabadna Teru... *áll még mindig egy helyben, majd lassan megindul az ágy felé* - De... nagyon fázom... *vallja be, de még mindig nem feküdt mellé, csak áll az ágy szélénél*
|
A tessék visszakérdésből tudja, hogy a macska nem biztos benne, hogy komolyan gondolna. Pedig Teru igen is komolyan gondolta. - De siess, mert itt jó meleg van. - unszolja játékosan. Mosolyog hozzá. Tudja, hogy ez számára a kötéltánc, de tényleg szeretné, ha egy ágyban alhatna a kandúrral. Többet is, de... még mindig nem meri.
|
- Rendben... *elveszi a vizet és avval a mozdulattal le is küldi a torkán, majd vissza huppan a párnára, Teru leoltja a villanyt, Lamento lassan lehunyja szemét, de a mondatra azonnal felnyitja*- Tessék? *értetlen kedik, mintha nem is ismerné ezt a szót, felül de annál tovább nem merészkedik... úgy véli Teru csak viccel, bár nagyon csalogató az a puha, meleg ágy...*
|
- Az hőemelkedés. Amiatt fázhatsz már. - magyarázza. - De arra nem kell még gyógyszer. Viszont innod kellene. - így van alkalma odaadni neki a poharat. - Idd meg. - kéri, azzal leoltja a villanyt. Visszapockolja magát a takarója alá, majd hátrább húzódik a falhoz. - Gyere ide. - s felnyitja a takarót, jelezve, hogy bújjon be mellé.
|
*A macska a hőmérőre néz de aztán megrázza fejét* - Csak 37... az nem láz... *adja vissza a hőmérőt és a gyógyszert is* - Akkor erre nincs szükségem....*adja oda a gyógyszert is majd a takaróba burkolózik* - Csak kicsit kihültem... majd jobb lesz nem kell aggódnod, tényleg semmiség... *próbálja nyugtatni a fiút*
|
- Gyakorlatban is beveheted. - mondja. - Rá van írva, hogy macskalényeknél is alkalmazható készítmény. - s felnéz a kandúrra. A kis tárgy csipogni kezd. - Nézd meg kérlek, mennyit mutat. - mondja neki. - Egyébként igen, a füledből is megállapíthatnám, vagy a bőröd hőmérsékletéből, de ez most valahogy biztosabb. Az érzékeim már tompulnak a fáradtságtól. - keres ügyes magyarázatot, holott csak fél újra megérinteni Lamentot.
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
