|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
*Ash jó ideig hallgatott, komoran, elgondolkodón tekintve maga elé.* - ha az úr így gondolja, nincs más választásom..*susogta alig hallhatón, majd hirtelen felpillantott, mint aki eddig teljesen elfeledkezett önmagáról. Bűvölettel nézte, ahogy Ran eszik, saját tányérjába is szedett egy keveset, s lassan, valósággal méltósággal evett, akár egy egyiptomi hatalmas macskaisten. Mikor befejezte, bevárta gazdáját is, ha annak tovább tartott volna, majd felállt.* - igazán köszönöm *biccentette, összeszedte a mosogatnivalót, s megnyitotta a csapot*
|
- Te nem egy macska vagy Ash... sokkal több annál, számomra, értékesebb vagy bármelyik embernél is.. bár ez nem a legjobb példa, de... *aztán hírtelen elkapta a villát, s a kést, nem szólt, csak enni kezdett* - De ha nem akarod... nem akarlak kényszeríteni.... *mondta s evvel elengedte Asht.... nem akarta hogy csak egy parancs miatt üljön le mellé enni, más akart lenni mint a többi ember... Ashnek megvoltak a saját döntései és ezt neki, Rannak... tiszteletben kellett tartania* - Nagyon finom lett... *dicsérte az ételt és evvel a szakácsot is*
|
*A macska sóhajt, s a kérleléstől csak jobb belátásra kényszerül. Lerak az asztalra még egy tányért, villát és kést, de csak olyan nagyon mellesleg mozdulattal, ahogy az ember leggyűlöltebb kutyáját eteti.* - engedelmet kérek ellent mondanom önnek *foglal helyet kelletlenül* - az étkezés fontos szeánsz, csak az arra méltókkal szabad egy asztalnál helyet foglalni ilyenkor *mondja, mintha azzal, hogy leülhetett volna oda, mélységesen megsértették volna* - és egy macska semmi képp nem ilyen társaság.
|
- Aaaashh... nem szeretek egyedül enni... csak a magányos emberek esznek egyedül... egyél velem kérlek... *kérleli továb*- Legalább csak most az egyszer... szerintem igenis illő... miért ne lenne illő ha velem ennél? Ez olyan gonoszsáááág... légysziiiii!
|
*Az elismerésre biccent, Ran kívánsága szerint helyet foglal, de hogy egyen-e is, már egészen más kérdés. Elgondolkodva pillog a gőzölgő falatokra.* - Nem illik *jelenti ki méltóságteljesen feltartott mutatóujjal* -legyen jó fiú, és egyen szépen *kéri, de persze maga sem tud nyugton ülni.* - tölthetek egy kis teát? *érdeklődik, mikor beáztatta a filtereket* -jóétvágyat, uram * mondja, s hátha Ran már elfeledte előbbi kérését, folytatja sertepertélését a desszert céljából.*
|
- Váóóó nagyon jól néz ki! *mosolygott Ran, majd felpattant és kihúzott maga mellett egy széket* - Egyél velem Ash... kérlek... *nézett rá könyörgő szemekkel a macskalényre*
|
* A macska ügyes, fürge mozdulatokkal uborkát szeletelt, mellé paradiocsomot, ízlésesen felsorakoztatta egy tálca szegélyén, közben a hús is utolsókat sitergett. Apró ínyencfalatok díszelegtek hamarosan a tányéron, a hétköznapi fűszerek ritka keverésében, hogy egy nem mindennapi ízélményt kölcsönzött a finomságnak. Pincéri mozdulattal helyezte Ran elé, megtudakolta a fiútól mit iszik, közben evőeszközöket pakol a srác elé.*
|
- Ugyan már... *mosolygott a macskalényt karolva mintha sohasem akarná elereszteni, de sajnos amint bementek a házba, muszáj volt, egyedül is megküzdött az ablakkal nem kért segítséget Ashitától, ezután csak leült a konyhában és figyelte a fekete macska minden rezdülését*
|
-Kiváltság számomra, hogy az úrnak főzhetek *biccent, beszökken az ablakon. Ha szükséges, Rannak is segít bekászálódni. Ezután a konyhába siet, előpakolássza az alapanyagokat, majd nekikezd a kotyvasztásnak. Pár perc sem telik bele, íncsiklandó illatok járják be az egész házat.*
|
- Rendben! Főzz nekem valamit Ash, amit te csinálsz, azok különösen finomak! *mormogja a kandúrhoz bújva* ~ Bárcsak mindig velem maradnál... de tudom, hogy ez valahogy nem lehetséges... igaz? Te nem akarod megmutatni nekem önmagad, hiába kérlek rá... honnan tudjam ki vagy te valójában, egyetlen Ashitám?
|
*Hagyja Rannak azt csinálni vele amit akar..* -Jó leszel? ... honnét ez az elhatározás? *kérdi gyanakodva* - ehh..*mormolja a különleges dícséretre, zavartan legyez farkával* -csak logikusan gondold végig..*dünnyögi, míg hazafelé baktatnak* -nem vagy éhes? *érdeklődik* - csinálok valamit, utána javaslom, feküdj le, senki sem várja el, hogy mindent elviselj egy csapásra..*mondta, sötéten a szőke kandúrra emlékezve.*
|
*Ran sóhajt majd feláll, mosolyog a macska felé és kezét nyújtja, ha nem fogadja el a kezet Ash, akkor vissza húzza, de ha mégis akkor újabb mosolyt küldd a kandúr felé* - Menjünk haza... ígérem jó leszek... ma már nem kell utánam rohangálnod... *neveti* - Jó veled beszélgetni Ash... olyan mintha millió évnyi bölcsesség ragadt volna benned... örülök, hogy velem vagy... *a macskához bújik ha az engedi és ha igen akkor így topognak hazáig*
|
*A macska nem szokott hozzá, hogy csak így sebtébe tanácsokat osztogasson, s Ran szavai erősen meghökkentik. Az érzelmi világ mindig is tabu volt...* - egy tollpehely miatt nem kéne borulnia a mérlegnek.. másnak egy téglától is rendben marad.*állapítja meg félszegen.. még mindig nem tudja, a srác mire gondol popntosan, de nem faggatja tovább* - nem vagy egyenlő az érzelmeiddel, azt tudatosítsd magadban..te szabályozod és figyeled meg őket, te vagy, aki megengeded, hogy uralkodjanak-e rajtad..
|
- Nem konrétan ilyesmi, apró hibákra... kicsi kis parányi hibák amik lassan egy halmazzá válnak magamban, próbálom nem megtenni ugyanazokat, de... egyszerűen képtelen vagyok, olyan ez mintha egy belső hang figyelmeztetne de nem tudnék rá hallgatni, hiáaba is mondd akármit... olyan hülye vagyok... sohasem veszem észre magam... ha még nem utálsz akkor majd meg fogsz... mert én egyszerűen nem tudok változni... az érzelmeim vezetnek és nem tudom azt mondani, hogy állj...
|
- Talán csak te látod ezeket hibának..elmondod, konkrétan mire gondolsz? ugye.. nem arra a szerencsétlen szőkére? *jut eszébe fanyalogva* - ne érezd magad bűnösnek senki miatt, ők jobban a maguk szerencséjének urai, mint te az övéké..ne hibáztasd magad mindenért..
|
- Talán... *mosolyog* - Sokszor gondolodom azon, hogy én vajon tanulok e a hibáimból, de rájövök, hogy nagyon sokszor elkövetem ugyanazt és nem tanulok belőle, egyszerűen nem tudok, mintha valami megakadályozna abban, hogy másképp láthassam ezt az egész világot... érezted már úgy, hogy csak halmozod a hibákat és nem tudsz felmutatni semmit, amivel mindezt jóvá is teszed?
|
-A fizikai fájdalom más *szól egyértelműen* -az egy jelzés.. a test jelzése, hogy valami nem működik úgy, ahogy kéne, ha nem hallanánk a szavát, ideje előtt meghalnánk, nem gondolod? Rajtahagyod a kezed a tűzhelyen, nem érzed, hogy forró, s pár perc múlva van egy olyan égési sérülésed, hogy egy életre használhatatlanná válik. *Magyarázza, Ran kérdésén elhallgat. Lepereg előtt néhány filmkocka a múltjából, lehunyja szemeit. Mikor ismét felnyitja, hangja kissé megváltozik, s így szól* -a jelenben kell élni, a múltat nem feledve. A múltam nélkül nem tudnám, honnét jöttem, másnak hinném magam, tévedésben élnék.. bár talán jobb volna úgy. Attól függetlenül, egy róka sem nyeli le többé a darázst, ha egyszer megcsípte a nyelvét kölyökkorában *közli burkoltan, a fiú könnyelmű kijelentésén lemondón csóválná a fejét, az annyira fájdalmas, hihetetlen és magasztos. Végül egy bájmosolyt hívva az arcára csak így felel*- addig jó neked, míg nem hiszed, hogy az vagyok.
|
- Ugye? *nevet* - Persze ez nem irányitható... sajnálom... *ül vissza rendesen* - Ohh... szóval egy démon nem érez semmit? Fizikai fájdalmat sem? *kérdi komolyan, nem kételkedik a macska szavaiban, meg sem fordul a fejében, hogy hazudna*- De... bármi is volt az a múlt, nem igaz? Te magad mondtad... nem kellene neked sem folyton a múlton agyalnod... *mondja komolyan de aztána kérdés után már ő sem néz a kandúr felé* - Igazából... nem érdekelne ha tényleg megtennéd... nem érezném rossznak, hogy te veszed el az életemet... inkább te, mint bárki más... de... igazából nem tudom, hogy képes lennél rá, szerintem te nem vagy rossz macska Ash... még egy démonmacskához képest sem...
|
-Rögtön milyen lényegre térő.. *Ash valóban nem képzelte, hogy a fiú elvárná, hogy a csillagokat is megkapja; pedig a kandúr szíve legalább olyan nehezen volt ajándékozható.* - a démonoknak nincs szívük *mosolyodik el halványan* -van egy szerv, ami pumpálja beléjük az életet, ha ilyen formás kis fizikai inkarnációt kaptak.. de érzéseket..azt nem lehet tőlük várni.. Ran, ha tudnád én.. *hirtelen elakad.. el kéne mondania mégis képtelen rá..* -én ki vagyok és miket tettem.. *susogja kerülve a fiú pillantását, majd hirtelen eszébe jut valami* -pár órája olyan tárgyilagosan beszéltél arról a dologról.. csakugyan elképzelhetőnek tartod, hogy én hozzam a halálodat?
|
- Nem bánom... ha te veszed el, akkor nem érdekel... hogy is volt az a dal? Kérek egy kulcsot a szívedhez?!? *mosolyog és megöleli a kandúrt, ha az hagyja neki* - Nem kérek mást... de ha te a lelkemet akarod, akkor én kérem a szíved... *motyogja*
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
