|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 23:45 - |
Ebbe a villába, csak a Misushiko család tagjai léphetnek be, meg persze aki arra téved (pl. betörő) , vagy akit oda hívnak...
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Az asszony szélesen elmosolyodik. - Az itteni macskalények többsége a konyha utáni szobában alszik, de akadnak, akik a régi gardróbban kaptak helyet. Neked viszont egyelőre egy matracot szánok Takahe szobájában. - azzal elindul egy szekrényhez, ami egy másik helyiségben van. Onnan elővesz egy hatalmas szivacsmatracot. - Ideiglenesen ezen aludhatsz. Szeretném, ha a fiamnak lenne egy igazi barátja, akivel megosztja a titkait is. - indokolja meg, miért ragaszkodik ezen tervéhez ennyire. A kisfú kezébe adja a tárgyat. - Ugyan. Majd belejössz. - ezzel útjára bocsátja.
Takahe mélyen alszik, még hortyog is. Nem is sejti, hogy anyja már mindent kitervelt.
|
*A kis kandúr szinte kis gömbőccé kuporodik a nagy tömeg harsány megmozdulása miatt, de amint meghalja a kedves hangot azonnal elmosolyodik* - Én... szóval.. Takahe elaludt... úgy gondoltam talán segíthetnék idelent... meg... igazából nem is tudom hogy ott szabad- e lennem amikor alszik, nem mondott nekem semmit... *konyítja le füleit* - Sajnálom, hogy útban vagyok, még nem nagyon tudom mit is tehetnék... *vallja be*
|
Kodaka a mosogató fölött görnyedt, szorgosan tisztogatta a tányérokat. A mosogatógép is zúgott. Másik két nőstény a tiszta dolgokat törölgette és pakolta, míg egy kandúr a koszosakat rendezte Kodaka keze alá. Kint ennél is nagyobb volt a csődület, mindenki lehurrogta szegény Liut, amiért az útban volt. Díszeket szedtek le, a használt asztal- és székterítőket szelektálták koszos és tiszta kategóriába. A tisztát össze kellett hajtani, a koszosat a mosógépbe tenni. Misushiko asszony azonban jókor tűnik fel. Rá nagyon vigyáznak a macskalények, ő a legkedvesebb az általuk ismert emberek közül, így őt övezi a legnagyobb tisztelet és szeretet. Kiválik a tömegből és odamegy a kicsi kandúrhoz, aki ezáltal védelembe kerül.
- Hogyhogy nem Takahéval vagy? - kérdezi kedvesen.
|
*Lui nagyon jól hallja a zajokat, így teljesen olyan érzés számára mintha bomba robbant volna, be is fogja füleit amikor az puffan a földön, amikor a férfi elaludt nem tudta mit kezdjen magával, kényelmetlen érzés volt ez neki, de mivel úgy gondolta a többiek még dolgozhatnaka vendégsereg után, ő is lement segíteni, legalábbis megpróbált, de a sürgés forgás megzavarta, nem szokta ő ezt, így megint csak útban volt mindenkinek, akik össze vissza löködték*
|
Kodaka jót mulat magában Takahe névválasztásán. Belegondolva illik a fiúra, de nem tetszik neki, hogy őt is átnevezte. Több ideje azonban nincs ezen gondolkodni, dolgoznia kell.
Misushiko úr morogva húz el a kölyök mellett, lemegy feleségéhez, egyetlen lesújtó pillantást küld felé, azzal a dolgozószobájába megy, hogy ott kényelembe helyezze magát és valami klasszikust hallgatva lecsillapodjon. A nő ezután kacsint a macskáknak és segít nekik. Valaha falusi kislány volt, még azelőtt, hogy a falut be nem kebelezte Ru város, így még a hosszú évek alatt sem szokta meg teljesen, hogy ennyire kiszolgáltassa magát és rideg legyen a macskalényekkel.
Takahe úgy ül az ágyán, mint akit alaposan megtéptek, holott az apja hozzá sem ért. Kinyújtja a kezét, nem is figyeli, mit küldött neki Kodaka, ám amikor rájön a cselre, morogni kezd az orra alatt. - Az az ostoba nőstény... mindig úgy figyel rám, mintha az anyám lenne... meg tudnám néha nyúzni. - azzal kihajítja az üveget a még mindig nyitott ablakon. Kint felrobban a palack az ütés hatására, de ez a fiút cseppet sem zavarja. Feláll és minden gond nélkül alsónadrágra vetkőzik. Ezután befekszik az ágyába, hátat fordít Luinak és bealszik a részegségtől.
|
*Lui hagyja magát elvezetni, fülei lelapulnak miközben elhaladnak a morcos férfi mellett, nézi a nőstényt, s hallgatja, közben pedig sokat bólogat, hogy érti* - Köszönöm a segítséget... Az én nevem Füles... Takahe adta nekem.... *mosolyog, majd elrohan, közben pedig ismételgetni a lány nevét, nehogy elfelejtse, az ajtó előtt megáll, nagyot nyel majd szépen lassan benyit* - Takahe... *néz végig a férfin, majd átnyújtja neki az üveget* - Kodaka küldte... *csak ennyit fűz hozzá azután csak szótlanul áll*
|
A vendégeket nem hagyják vígadni, miután Takahe úgy tűnik, nem kíván résztvenni a neki szervezett mulatságban, az apja bosszúsan véget vet annak, s szépen hazatereli a vendégeket. Mindenki csalódott, s ez roppantul bosszantja az apát. Feltrappol a fiához, hogy beszéljen vele, de meglátja Luit. - Mit keresel? Ne csak lődörögj, dolgozz is! - vakkant neki mogorván. Egy nagyon vékony, nagyon magas, aránytalan testalkatú nőstény bújik elő, meghajol, majd Luit azonnal a konyhába tereli, mielőbb baja esne.
- Gondolom, Takahe úr most nagyon morcos. Bizonyára valamilyen szeszes italt kért. - mondja sietve, s máris kutakodni kezd az egyik szekrényben. - Tudod, mielőtt te idejöttél, én foglalkoztam vele a legtöbbet, úgyhogy ismerem, mint a rossz pénzt. Talán most kellemetlen arcát mutatja, de a szíve mélyén nagyon rendes fiú, majd rá fogsz jönni. Add ezt neki oda, s hivatkozz rám. - és egy üveg ásványvizet ad Luinak. - Nem fog tetszeni neki, úgyhogy mindenképpen mondd, hogy Kodaka küldte. - rámosolyog Luira, majd máris rohan a dolgára.
Eközben Takahe gyorsan elteszi a hamutartót, mielőtt apja beront hozzá, hogy bosszúságát kifejezze. Alaposan összevesznek, csak úgy zeng a szoba a ház urának hangjától, míg Misushiko asszony szomorúan ácsorog az ebédlőben, s nézi a sürgő-forgó macskalényeket.
|
- Máris...! *indulna de eszébe jut, hogy azt sem tudja hol tárolják, így megtorpan az ajtóban... aztán úgy gondolja, hogy inkább odalent megkérdezi, mielőtt gazdája mérges lesz rá... odalent viszont méginkább elveszettnek gondolta magát, tudta hogy az embereket nem szólíthatja meg ezért egy másik macskát kérdezett meg de az mintha Lui nem is létezne, úgy nézett át rajta, bizonyára az előző jelenet miatt... elkeseredésében csak oda vissza kapkodta fejét tanácstalanul*
|
- Mit sajnálsz, hogy egy hülye picsával kevesebbet ismerek?! - szól oda neki dühösen. Elmarja a cigit, mélyen beleszív, majd a csikket egyszerűen kivágja az ablakon. - Tudsz segíteni. Hozz egy kis bort! - parancsolja.
|
- Én... nagyon sajnálom... *csuklik el hangja is, bűnösnek érezte magát, hiszen ha a fiú autót kap, valószínüleg még együtt lennének, legalábbis így gondolta* - Tudok segíteni abban.. hogy jobban érezd magad? *kezeit összefonja, lehajtja fejét, igazán nem tud már mit mondani*
|
Beleszív a cigibe, majd hosszan fújja a füstöt válasz gyanánt. A hamut könnyedén lepergeti a hamutartóba, ami az éjjeliszekrényen lett elhelyezve, majd ráteszi a cigarettát, s felül, hogy kortyolhasson a pezsgőből. Alaposan meghúzza, majd sóhajt egyet, ahogy leereszti az üveget ajkától. - Hogy jól-e? Nem. - válaszol mégis. - Misako kiválasztotta a legjobb napot a szakításra. Azt hiszi, csak úgy dobhat... És még csak nem is talál nálam jobban! - felröhög, de újra iszik a pezsgőből.
|
*A fiúcska lassan bemegy és becsukja az ajtót, gondolva arra is, hogy a füst ne juthasson ki a szobából* - Nem tudom... engem nem tájékoztattak erről... *vallja be, majd a nyitott ablakra néz, kicsit végig simít felső testén, hiszen egy nadrágon kívül nem adtak mást rá... * - Jól érzed magad?
|
A fiú az ágyán fekszik, kezében ott az üveg, már jócskán kiürült, pedig egyedül itta. Az ablak nyitva, beáramlik a hideg, de Takahét nem zavarja, vagy legalábbis nem úgy tűnik. Másik kezében cigi füstöl és elmélyülten a plafont bámulja. Kis fáziskéséssel fogja csak fel, hogy valaki belépett a szobába. Lenéz rá. - Jah, csak te vagy az? - kérdezi átszellemülten. Nagyokat pislog, aztán visszaesik feje a párnára. - Nemtom, gondoltak-e rá az őseim... te hol fogsz aludni. Bár biztos. - beszéde kicsit nehezebben érthető, megártott neki egy picit az alkohol.
|
*Lui bekopog mégegyszer, mivel nem kap bentről semmiféle választ, végül a nő mondókájára lassan benyit* - Takahe... bejöhetek? *érdeklődik a férfitől* - Köszönöm a tortát, nagyon finom volt... *teszi még hozzá bár alig nyitotta ki az ajtót nem tudja merre van a férfi vagy hogy mit csinál, lassan jobban széttárja és belép, ha a fiú nem zavarja ki rögtön*
|
Pont azért küldi fel ilyen sietősen a nő őt, hogy ne hallja, ahogy leszúrják Mianokot, de amint bókol neki, elmosolyodik és kedvesen megcirógatja a kölyök arcát. Szemében öröm és boldogság fénye egyszerre jelenik meg, még egy könnycseppet is elmorzsol. - Köszönöm. - mondja neki csendesen. - Be, persze. Ha morcos lenne, nyugodtan hivatkozz rám. - invitálja ismét a szoba felé. A férfi még mindig szidalmazza a nőstényt, aki pár sebből vérzik, de sietősen kapkodja fel a romokat és többen is odaszaladnak fajtársaiból, hogy segítsenek neki.
|
*Lui megrémül a macskától, de nagyon sajnálja amikor elesik, megfordul a fejében, hogy megkérdezze nem e történt semmi baja, de a gazda ekkor már ott is terem és szidalmazza, a fiú lekonyítja füleit, s ekor hallja meg a kedves nő hangját* - Maga igazán nagyon kedves... és nagyon szép hangja van... *mondja avval felfut a lépcsőn és kopogtat a szoba ajtaján* - be szabad mennem? *kérdi mert tudja hogy illetlenség csak úgy berontani valakihez, nagyot nyel, nem látta gazdáját valami jókedvűnek....
|
Takahe lázasan gondolkodik, miközben eszi a tortát. Aztán megszólítják a haverjai, s ő nekiáll velük jópofizni. Közben kezd kicsit feloldódni. A második pohár pezsgőjét is legurítja. Eközben Lui kezéből kiveszi az egyik nőstény az üres tányért. Mogorva képet vág, s szinte kitépi kezeiből a porcelánt. Bosszantja, hogy ez az újdonsült szolga csak azért kap tortát, mert kicsi még, míg ők megint csak a morzsákból és a maradékokból ehetnek. Morcos képpel szedi össze a tányérokat, mígnem megbotlik és nem elég, hogy hasra esik, de az összeset ripityomra töri. Erre persze mindenki megriad, a ház ura pedig alaposan elhordja őt. Takahénak ekkor lesz elege, felmarkolja az üveg pezsgőt és felmegy a szobájába. Az anyja aggodalmasan néz utána, majd odasomfordál Luihoz.
- Úgy látszik, jobban szerette volna azt a kocsit, mint hittem. - mondja csendesen. Belenéz a bíbor szemekbe, majd kedvesen rámosolyog a kölyökre. - De amint látom, nem hibáztat téged azért, hogy nem kapta meg. Nyugodtan menj utána, barátkozzatok. Remélem, a fiam rendes gazda lesz. - nagyon finoman tolja a macskát az emeletre vezető lépcső felé.
|
- Áhh akkor tudom... én nem vagyok olyan, biztosan nem... *bizonygatja* - Akkor én nem leszek depressziós Füles! *mondja határozottan, s igyekszik lépést tartani a fiúval, nagyon tetszik neki az ünnepség, de nem gondolja hogy tényleg jut neki a finom tortából, amikor mégis a kezébe nyomják nagyon meglepődik* - Biztosan szabad? *kérdi de akkor már el si viharzik a másik... óvatosna szúrja bele villáját a tortába és lassan eszi, nagyon izlik neki, mégis nagyon lassan eszi, nem akarja, hogy elfogyjon, de az egy idő után mégis eltűnik, nem tudja mit kezdjen a tányérral ezért csak szorongatja*
|
- Nem különlegesen szép, de van benne valami. Csúnya lányoknak nem udvarolok. - jelenti ki büszkén, mintha ez nem lenne egyfajta véleményalkotás magáról. Odamegy a fiúcskához, majd megrángatja kicsit a farkát. Nem durván, de határozottan. - Tényleg jól odanőtt. - jelenti ki vicceskedve. - Te jó ég... te még gyerek vagy... - sóhajt fáradtan. - Ha kicsit idősebb lennél, könnyebb lenne veled. Nem kéne még a szavakat is megtanítanom neked. De azt mondtad, gyorsan tanulsz. - próbálja elhitetni magával, hogy nem is lesz ez olyan szörnyű, mint amilyennek kinéz. - Depressziósnak mondják azt az embert, aki befordul magába, folyton csak kesereg, panaszkodik, színtelennek látja az életet, értéktelennek ítéli az életét. Borzasztó állapot. Füles is milyen már! Mindig mélabús és panaszkodik, senkire sem kíváncsi. - magyarázza a fiúcskának. - Na gyere. Hagyom, hogy egy kicsit irigykedjenek, amiért egy fiatal macskalényt kaptam. - erőt vesz magán és mintha semmi gondja sem lenne, mosolyog. - Édes a torta. Majd kapsz. - azzal bemegy a villába és hagyja magát ünnepelni egy kicsit. Pezsgőt bontanak, koccintanak, s felvágja a tortáját is. Az első két szeletet a szüleinek adja, aztán végigosztja a vendégeket is, végül két tányér sütemény marad gazdátlanul. Az egyiket villástól odaadja a fiúnak, a másik társaságban leül az asztalhoz és falatozni kezd. Az anyja boldogan nézi, örül, hogy fia ilyen figyelmes Luival.
|
- És szép lány? Gondolom igen... biztos szép lehet.... *követi szemeivel a férfit* - Nem... az hozzám van nőlve... nem levehető *kuncog* - Azt hiszem nem vagyok depre.. hogy is volt az a szó? *négy nagy szemekkel rá* - Tehát Füles.... rendben, ez könnyű.... *mosolyog tovább, amíg a fiú anyja ki nem szól* - Nem emberek? *néz furcsálkodva, nem nagyon érti még mit mondogat a férfi mert csak az alapokat tanulta meg* - Úgy hallottam a tortának jó íze van... tényleg így van? *kérdezősködik*
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
