|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
A kandúr meglepődik Adrianon. Úgy képzelte, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt élete van, de ennek folyamatosan az ellenkezőjéről tesz reggelente tanúbizonyságot. Biccent neki. - Gondoltam, az esti vendégünk kivette annyira az erőd, hogy ne bírj időben felkelni. - mondja. Már megfigyelte a férfin, hogy a macskalények miatt jobban elfárad, mint egy átlagos, állatos napon. - Jó. Az este jól viselkedett, nyugodtan aludt, figyeltem. Ayase viszont úgy fest, nem akar emlékezni. Bízd rám őt. - kéri. - Bennem megbízik, talán hallgat rám.
Kékcsillag felébred, mindig korán kel, de most, hogy idegen helyen van, kevésbé tud aludni. Körülnéz, de Kout nem látja a szobában, csak a félénk szőkét. Nem csap zajt, hogy ne ébressze fel, próbálja a gipszet leszedni a lábáról, kevés sikerrel. Fáj a térde, rettenetesen.
 
|
*Kou jól gondolja, Adrian szinte kiesik a szobájából, mintha valami kidobott háziállat lenne, úgy tűnik nagyon nincs jó állapotban de amint megpillantja kout kiegyenesedik és rendezgetni kezdi magát... most veszi csak észre hogy ruhában aludt el...* - Ilyn korán felkeltél Kou? *kérdi de közben ügyködni kezd, előkészít pár dolgot* - Ma ne gyre e a rendelőbe jó? Inkább figyeld az új vendégünket és Ayat, okés? *kérdi, s közben tiszta ruhát kotor elő, majd megindul a fürdő felé*
 
|
Kou felsóhajt, majd rátör az ásítás. - Nem tudom, Ayase. Ha nem akarsz, nem fogsz emlékezni nagy valószínűséggel. Én úgy gondolom, a kétség sokkal rosszabb, mint a rossz tudatában lenni, de mások vagyunk, másképp gondolhatjuk. - fejti ki a véleményét. - Jó éjt. - köszön el ő is.
- Jó éjt. - suttogja álmoskás hangon Kékcsillag. Ő is azonnal elalszik, csak Kou marad fenn még jó pár percig, hogy ellenőrizze a kékséget.
Reggel azonban a félvér gondol arra, hogy Adriannak megterhelő volt az este, így előre reggelit készít neki, Ayasénak és a nem kívánt vendégnek is.
|
- És ha nem akarom, hogy eszembe jusson? Lehet hogy roszabb lenne mint most... *mondja el őszintén az érzéseit, majd elhelyezkedik az ágyban, már nagyon elfáradt* - Akkor aludjunk... én álmos vagyok... és zavar ez az átkozott kötés is... *mutat a szemére, majd a párnába mélyeszti az arcát* - Jóéjt nektek... *mondja és ha nem szólítják meg akkor ellaszik*
|
- Eszedbe fog minden jutni, ha eljön az ideje. - bíztatja Ayasét. Bár sovány vigasz, nem tud többet adni. Szeretne közelebb menni, odaülni hozzá, de akkor nem látná Kékcsillagot, meg úgysem tudna mit kezdeni magával, így hát csak támasztja a falat és bámul a szőkére.
- Fura, hogy te tudsz megértőnek is tűnni. - löki be a véleményét Kékcsillag. Elég álmos és fáradt, kimerült a gyógyulgatástól, de érdekli a két kandúr beszélgetése. Nagyon szeretné, ha Adrian megvenné őt a gazdájától. Talán neki is lenne saját ágya, szobája, s élhetne olyan madár szabadon, mint ez a kettő. Talán...
- Nem akarok rá gondolni. - mondja őszintén Kou. Nincs kedve újra és újra rászólni a kékségre, úgyhogy inkább figyelmen kívül hagyja a megjegyzését. - Sok mindent érzek. Igazándiból nem is tudom még, mire vállalkoztam. Fogalmam sincs, milyen embernek lenni, hiszen mindig macskalényként bántak velem. És... tudom azt is, hogy hiába lesznek meg a jogaim... ettől még az maradok, ami vagyok. - mondja csüggedten. - Nem is gondolkodtam semmin, egyszerűen csak belementem, mert tenni akartam a macskalényekért. De... ha válaszolnom kell... én Adriannal szeretnék maradni.
- Miért? - kérdez közben Kékcsillag.
- Mert. - válaszol neki fásultan a félvér. - Elhozott onnan, segített nekem, életet kínált.
- Hálából?
- Talán.
|
- Annyi minden történt már... és annyi más emléket őrzök... *húzza össze magán a takarót, majd jót derül a két macska vitázásán* - Kou félsz a holnaptól? Vagy inkább várod? *vált hírtelen témát*- Mi lesz ha nem úgy sül el ez az egész mint ahogy tervezitek? Akkor mihez kezdesz? Amúgy meg ha sikerül... Adrian mellett maradsz vagy itt hagyod őt?
|
Kou megrázza a fejét. Sosem tudná elfelejteni Ayasét. Hasonló hozzá. Korábban nem tudta, miért, most már igen, a félvérségük miatt. Csodabogarak voltak mindig, Ayase a látnoki képességével, Kou az erejével. Ám ez csak nem oly rég tudatosult a félvérben.
- Ki, Adrian? - kérdezi érdeklődve Kékcsillag.
- Fogd be és aludj! - szól rá morcosan Kou. Farkával ide-oda csapdosva leül a sarokba, ahonnan jól látja mindkét szobatársát.
- Ha félelmetes személyt szeretnél látni, nézz arra ott. - bök fejével Koura. - Ő durvább Adriannal.
- És még annál is durvább leszek, ha nem fogod be a szádat. - fenyegeti őt. Kékcsillag végre elhallgat, így Kou megértő hangra válthat. - Talán történt valami a múltban, amire nem akarsz vagy nem tudsz emlékezni, de érzed, hogy megtörtént. - mondja a barátjának. - Adj időt magadnak, esélyt Adriannak. - kéri csendesen.
|
- Hát... nem tudom... azt hittem elég felejthető vagyok.... míg mások arca mélyen beleég a tudatomba... csodálkoztam amikor felismertél engem... de nagyon örültem neki... *motyogja még neki, de aztán az események más irányba terelődnek... nem szimpatizál a kék kandúrral, de nem is gyűlöli, ő úgy van vele, hogy ha nem bántja, elviseli... * - Szerintem elég félelmetes alak... *makogja Ayase a paplan alól* - Lehet hogy még csak ez az első napom itt... de akkor is úgy érzem mintha menekülnöm kellene... valami azt súgja el innen... és nem értem miért... te is éreztél ilyet már?
*Adrian eközben átadja magát az éjszakának, kivételesen nem volt igaza és mély az álma, egyszerűen most annyira elfáradt, hogy félő másnap reggel sem fog idejében felébredni...*
|
- Miért ne emlékeznék? - csodálkozik el őszintén a kandúr. Nem érti, miért ne emlékezhetne rá, de aztán lelombozza az, amikor megtudja, hogy Ayase már uralkodik magán, csak akkor látja mások emlékeit, ha akarja. Még jobban magába zuhan ettől Kou.
- Ez nem volt igazságos. - morogja gyerekesen az orra alatt Kékcsillag, amikor Adrian azt a feltételt szabja neki, hogy győzze meg a két félvért, hogy maradhasson. Ránéz a félénk Ayaséra. Látja, amint minden mozdulatát lesi Adriannak, s közben igyekszik a férfire is figyelni, hogy tudja, mikor miért vág olyan képet a szőke fiúcska, amilyet.
Kou megkérdezné, miről van szó, de benne van az is, hogy nem akar tudni Kékcsillagról túl sokat, ellenszenves és mocskos szerinte a kandúr és egyszerűen nem tudja ezt kiölni a saját fejéből. Azonnal a férfi magára vonja minden figyelmét, amikor leguggol elé. Hatalmasakat dobban a szíve, amikor óvva inti őt Adrian, mégis kimerevedik a farka, amikor megcirógajta az arcát. - Jó éjt. - nyügi.
- Ez meg mi volt? Nekem azt mondta, csak a munkája elégíti ki.
- Fogd be és aludjál! Ott a helyed! - mutat határozottan az ablak alatt lévő matracra. - Adrian nem olyan, úgyhogy kár próbálkoznod nála, akkor sem kellenél neki, ha te lennél az egyetlen a földön!
- Mit értesz olyan alatt? - emeli ki az olyan szót.
- Olyan. Nem érdekli semmilyen faj hímnemű egyede.
- Veled mégis elég gyengéden bánt. - dorombolja ádáz mosollyal, farkincájával finoman megcsapja Kou arcát, majd a matracához ugrál.
- Aludj!
- És te őrizd az álmom. - búgja kéjeskedve. Bosszantja Kout, holott tudja, hogy azt kéne elérnie, hogy kedvelje őt. Ez a két macska mindenbizonnyal fontos annyira Adriannak, hogy megkérdezze a véleményüket. Ez nem jó hír Kékcsillag számára.
|
- Emlékszel a képességemre? *meglepődik a dolgon* - Nem tudom... egy kicsit... már csak akkor látom mások emlékeit ha akarom...* majd amint a férfi belép ő rögtön bekúszik az ágyba és csak nézi Adrian minden mozdulatát*
- okés... meggondolom, de a többiekkel is meg kell beszélnem, ajánlom előbb őket győzd meg... *teszi el a kést majd Koura pillant* - Rendben... de meg fogsz fázni ha a földön ülsz... *gugol le hozzá* - Pihend ki magad ma este, a holnapi nagy nap lesz neked sőt még nekem is... *cirógatja me az arcát, majd feláll* - Legyetek jók... elég rossz alvó vagyok tehát meg fogom hallani ha civakodás van... jóéjt mindnekinek! *köszön el, majd becsukja az ajtót, cetlit keres amire kiírja anyjának hogy fáradt és álmos, sok volt a tennivalója, majd ledobja magát az ágyra, ruhában, takaró nélkül alszik el*
|
Az érintésre összerezzen. Persze nem húzódik össze, egyszerűen csak megijed, de gyorsan felfogja, hogy ez kizárólag csak Ayase lehet, aki meg nem fogja bántani őt. - Neked megy? - néz fel a félvérre. Ez a lehető legkegyetlenebb kérdés, amit feltehetett. Hiszen hogy papolhat neki a fiú, ha ő maga sem tudja kontrollálni a képességét és elfelejtette, mi tartozik a saját és mi a más életéhez.
Hagyja magát hurcolni, sőt... amint beérnek, lekéretőzik, majd odaadja Adriannak a kését. - Gondolkozz rajta! - kéri hevesen. Nem tud leakadni a témáról, egyszerűen ott motoz benne, hogy akár szabad is lehet, ha Adriannak ilyen sok pénze van.
Kou felnéz a férfire. - Beszélgettünk. - felel kurtán. Látja Adrian kezében a kést, így némi bizalmat szavaz Kékcsillagnak. Nem sokat, de legalább nincs tovább nála a fenyegető eszköz, a gipszével pedig aligha tudna hangtalanul közlekedni.
|
- Sajnálom Kou... *kúszik le a fiúhoz és megérinti a vállát* - De... ha te nem tehtsz semmit akkor ki tehet? Nem neked kellene megróbálnod ezt? Biztosan sikerülne kontrolálni ezt az egészet nem?
- Mi? *pár percig csak pislákol a kékségre* - Kékcsillag... ez.... lehetetlent kérsz... sajnálom de nem hiszem hogy ezt így hírtelen... *felveszi őt ha hagyja neki a kandúr* - Inkább elviszlek a szobádba, és ezt holnap megbeszéljük,túl fáradt vagyok az ilyesmihez... de a késedet akkor is kérem... *ér be a szobába a macskával, de persze csak akkor ha a kék cicus hagyta magát elhurcolni* - Kou... minden rendben? Mi történt?
|
- Nem hiszem, hogy erre létezik bármilyen orvosság. - mondja halkan, mélységes csalódottsággal a hangjában. Mindjárt össze is zuhan, leül a földre, térdeire támasztja a könyökeit, majd arcát a tenyereibe temeti. Rémképek váltják egymást a szemei előtt, amint eluralkodik rajta a düh és puszta kézzel olyan dolgokat tesz, mint egy földre szállt bosszúálló istenség, ugyanakkor valaki megsebzi és nem gyógyul meg többet, örökre törve marad a karja, a csont nem forr össze, a sebből pedig állandóan áradni fog a vére, míg el nem folyik lassan az összes. A kínok kínját éli meg mind gondolatban, mind a szívében és a legszörnyűbb számára, hogy Ayase ezt egyszerűen nem érti meg. A szőkének is veszélyes az ereje, a saját emlékeit sem tudja megkülönböztetni a másétól és abba már bele sem akar gondolni, micsoda fájdalmakat élt meg a megaláztatások, verések és kínzások sora mellett. - Biztos vagyok benne... hogy ez itt a Pokol. - motyogja maga elé hosszú hallgatás után.
Kékcsillag őszintén meglepődik. Annyira, hogy elfelejt beszélni, szája visszakérdez, de hang nem hallatszik semmi belőle. Csak tátog döbbenten. Nem tudja elképzelni, hogy van olyan lény, akit a munkája kielégít, sőt... hogy ezt tudja egyetlen boldogságforrásként megjelölni. - Tudtam hát! - szólal végre meg, de hangosabbra sikerül a hangja a vártnál, mintha feleselne a férfivel. - Én is azért járok ide. - teszi hozzá már halkabban, moderálva kissé magát. Ahogy meghallja a pénzösszegeket, a lehetőségeit, eláll a lélegzete is. Már csak azon kapja magát, hogy egyedül van a vécében. Sok időt tölt bent, fel kell még fognia, amit hallott, s végig kell gondolnia, mit tegyen, emellett pisilni is sikerül. Kezet mos, de botorkálva kerül elő. - Vegyél meg! - áll elő a vágyával, de olyan hevesen, mintha a szakadékba lógna és ez lenne az egyetlen kéz vagy faág, amit elkaphat. Ennyire persze közel sem vészes a helyzete, ahhoz képest, hogy hímkurva, igen jól él, csak megvannak a szabályok, a korlátok és a gátak, amiket át akarna törni, csak nem teheti, ha élni akar. Márpedig ő élni akar!
|
- Miért nem kéred meg a te csodatévő Adrianodat hogy segítsen? Orvos nem igaz? Talán segíthetne ezen... *mondja kissé gorombán, de aztán vissza vált a hangszíne tudja hogy Kounak ez fontos... és talán veszélyes is ránézve, de egyenlőre nemtud mást hozzá fűzni a dolgokhoz*- Álmos vagy? *kérdi*
- A munkám... azt hiszem... *kicsit elgondolkodik a dolgon, hogy mi elégíti ki igazán... de aztán csak ez marad az álláspontja... az ő élete mindig is erről szólt, nem kapott sok részt benne a szerelem vagy a szex* - Nem.. a munkám elég ahhoz hogy sok pénzt keressek.... Kei városban élek, itt meg azért nem a szegényebb réteg húzódik meg, nem tudatad? Amúgy meg sok a beteg állat vagy macskalény, és csak én látom el a macskalényeket ezen a környéken egyedül... így van páciensem elég... Mit szeretnél azért a kis bicskáért? Egy milliót? Kettőt? Esetleg egy saját bankszámlát? *kérdi komolyan, most csak az jár a fejében, hogy az a penge elkerüljön Ayase és Kou közeléből... korholja magát hogy miért is adta vissza, hogy nem gondolt ő erre?* - Végezd el a dolgod... szólj ha kész vagy addig várok az ajtó előtt...*avval ki is megy*
|
Megrázza a fejét. - Felrobbantanának az indulatok. - morogja tehetetlen dühvel. - És hiába is fékezném magam, az erőm nő, a testem gyengül. Már a legkisebb ingerülettől összeroppantottam a rendelőben a fémasztal szélét. - magyarázza csendesen. Fél ezektől a dolgoktól. Biccent Ayasénak. - Tudom. - mondja neki egy kurta biccentéssel, majd elásítja magát, farka mégis ide-oda jár és az ajtót bámulja, mintha várna valamit.
- Akkor mik elégítenek ki? - kérdezi szemtelen őszinteséggel. Nem fél ilyesmit kérdezni, a nyíltsága és szemérmetlensége már sokszor eredményre vezetett, el tudott csábítani sok embert. Nem tudja még, hogy Adriant lehet-e, most még csak kóstolgatja őt. Úgyis kevés az ideje, hamarosan meggyógyul és akkor mennie kell. - Lehet, de a pillantása elég volt. - válaszolja könnyedén, aztán meglepődik. - Netán te szarod a pénzt, hogy ilyen könnyen lemondanál róla? Egyébként természetesen az elsődleges célom több és több lóvét összegyűjteni, hogy könnyebb és jobb lehessen az életem. - néz bele Adrian szemeibe. - Nekem ez a munkám.
|
- Akkor csak talán.. meg kellene próbálnod... elnyomni... valahogy... szerintem képes lennél rá... *makogja neki, de a helyzetre magára képtelen mást mondani*- Én köszönöm.... te is számíthatsz rám... amiben tudok... segíthetek... *mosolyodik el halványan*
- Nem köszi, ne sértődj meg, de nem elégítenek ki az ilyesfajta dolgok... *mondja komolyan, evvel azt akarja nyomatékosítani, hogy nem akar semmit sem a kékségtől, s csak addig hajlandó segíteni neki amíg ez szükséges*- Ayasével még egy szót sem váltottál... mégis hogyan vonhatod le azt a következtetést, hogy nem kedvel? Amúgy meg.... engem sem kedvel, ez nem új, de azt hiszem Kouban megbízik... *beérnek a helységbe lassacskán* - Mégis mit szeretnél cserébe? Ha pénz kell azt adhatok... ha erre megy ki a játék...
|
Közelebb húzódik Ayaséhoz, s megpróbál belenézni a szemébe. Nem tudja, megígérheti-e neki, hogy mindig meg fogja védeni. Nem meri, mert fél, valóban lesz olyan pillanat, amikor nem lesz a félvérrel és ő bajba esik. Vagy amikor Kou lesz cselekvőképtelen helyzetben. Szó nélkül inkább hűséget ígér barátjának, fejével dusál Ayase fejének egy rövid dorombolás kíséretében. Farkincája megkunkorodik a levegőben, aztán elhúzódik a fiútól. - Bármi is, higgy magadban és ne hagyd, hogy bántsanak. Gondolkodtam... és azt hiszem, nem ígérhetek többet annál, amit a józan ész megenged. Megvédelek, de tény... nem lehetek mindig veled. - körbejár a szobában, majd visszanéz a fiúra. Látszik, hogy feszültté teszi őt, amit kérdez tőle Ayase. - Mert az olyan könnyű. - morogja tehetetlenül.
Furcsa kis fény csillan a macska szemében, amikor felveszi őt Adrian. Ravaszdi pillantásokat vet a férfire, de nem vág semmilyen arckifejezést. Egyszerűen hagyja magát a vécéhez vinni. - Fogni még tudom egyedül is. - válaszol szemtelenül. - De ha akarod, felőlem foghatod is. - teszi hozzá ördögi vigyorral. - Az a két félvér nem bírja a búrám, eszemben sincs lemondani a késemről. Ígérj mást! - csillan újra a szeme.
|
- És ha nem leszel itt hogy megvédj? *húzza össze magát mégjobban* - Eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, ez az ember is csak csalódást fog majd okozni... hiába hiszel ennek a tündérmesének... ez akkor is csak mese marad... *mondja komolyan* - És... ha így gondolod akkor miért nem próbálod meg vissza folytani az érzelmeidet? A hírtelen haragod, a dühöd... ha félsz tőlük akkor állítsd meg őket... nem ez lenne a legjobb?
*Adrian olyan mélyet sóhajt amilyen mélyet csak lehet* - Oké... na gyerünk... *felveszi a kékséget, és megindul vele a mellékhelység felé*- De ugye azt nem várod el, hogy meg is pisiltesselek? *mondja kissé fáradtan, mert már tényleg lefáradt ebben a sok hűhóban, az ágyát akarja már végre látni...* - Figyelj...nem bánt itt senki... kérlek add oda azt a kést és amint lelépsz majd, vissza kapod... megígérem...
|
Félelem. Megint ez az érzés. - Megvédenélek. - mondja csendesen. Valóban így tenne, a macskalényekben bízhat, legalábbis azt hiszi. Eddig nem volt kétsége afelől, hogy ők nem árulnák el, de most, hogy már tudja, csupán félig macskalény, megcsappant a hite. Erről persze nem beszél, leplezni próbálja, mint oly sok minden mást is. - Nem erőltetem, Ayase. A te dolgod. - hagyja rá, holott szeretné, ha jó vége lenne ennek a mizériának is. Mindkét Kasai sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lenne. Ha Ayase nem akarja elfogadni Adriant, talán... talán a férfiben is megváltoznak dolgok. Lehajtja a fejét és újra a kezeit kezdi nézni. - Ahogy közeledem a huszadik életévem felé... egyre nagyobb az erőm. Egy kis düh, harag, vagy indulat és a vasat összenyomom, mint egy acéldobozt, a falat és a betont áttöröm, mintha csak papírból lenne. Nem fáj és nem is sérülök meg. De mi van, ha ez az erő egyszer akkora lesz, hogy képtelen leszek uralni, ha a legkisebb érzelem is felerősíti? A másik, ami igazából jobban aggaszt, hogy minél idősebb vagyok, annál nehezebben gyógyulnak be a sérüléseim. Mi van, ha húsz éves koromra már egyetalán nem fog begyógyni semmim? Mindkét dolog halálosnak néz ki.
- Pisilnem kell. - mondja ki egyszerűen a kék lény. Kicsit előrébb csúszik az asztalon. - A-a, arról szó sem lehet. - ellenkezik komolyan, majd elmosolyodik. - Ha nincs okom félni, teljesen mindegy, nálam van-e, avagy sem, nem fogom használni, ha viszont van miért félnem, meg akarom tudni magam védeni.
|
- Félek... *válaszolja és teljesen begubózik a takaró alá, másrészről nagyon fáj a szeme, zavarja a kötés és az ujjába is kezd visszatérni az élet ami fájdalmakkal jár... * - Nem akarom megismerni őt... nem akarom... *szajkózza* - Nicsenek ilyen emberek, nem léteznek, ez csak valami vicc, én nem fogom ezt elfogadni! *mondja amikor Kou befejezi a beszédét* - Elpusztít? Ezt hogy érted? *bújik ki a takaró alól, legalábbis kidugja a fejét*
*Adrian persze meghallja, és oda megy a kékséghez* - Mi a baj? *kérdi*- Egyébként szeretném ha a késedtől megválnál amíg itt vagy... nem szeretek ilyen ketyeréket a családom körül... rendben? *nem mondja el hogy Kou kérte inkább magára veszi a dolgot nehogy ebből gond adódjon*
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
