|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Nem akarja megkérdezni Lamentot, mire gondol. Úgy érzi, a választ vagy nem kapná meg, vagy jobban fájna, mint amit most el bír viselni, s előzőleg fel tud mérni. Sajnálja őt, nagyon is. Teru is belemerül a gondolataiba és elszánja magát a cselekvésre. Miután megreggelizett, ami elég sok időt vett igénybe ezek után, felkel, s felöltözik. Lassan, óvatosan, de halad. Póló, melegítőnadrág, egy vékony pulcsi, majd arra egy vastagabb kapucnis. - Ámegyek Remingtonhoz. Van egy kis dolgom. Te addig, kérlek, mosogass el. - kéri szépen a macskát. Nem akarja, hogy most elkísérje. Tudja, hogy még nem lenne szabad mennie, mégsem bír megülni a fenekén.
|
*Lamento feláll, lehet hogy Terunak igaza van hiszen pár napja nem eszik rendesen, vagy nem is eszik egyáltalán, kimegy a konyhába és vág magának egy szelet kenyeret, vissza megy a fiúhoz és letuszkolja a torkán, bár alig alig akar lemenni, sőt úgy érzi megakad vagy éppen fel akar jönni, de akkor is lenyeli, eközben nem szól Teruhoz, csak bámul maga elé mint aki teljesen más világban lenne éppen, és a gondolatai valóban messze járnak*
|
Látja, hogy van valami komoly Lamentoval, de fogalma sincs róla, hogy micsoda és mit tehetne. Feláll az ágyról és hosszasan nézi őt. - Sajnálom. Téged is az őrületbe kerleglek lassan. - mondja neki csendesen. Erőt vesz magán és magához veszi a kaját. - Te is egyél, kérlek. - kéri szépen a macskát. Már nem zavartatja magát az egy szál alsónadrág miatt, ami az össz öltözéke a kötésén kívül. Rájött, hogy a szégyenlősködése semmire sem jó.
|
*Lamento majdnem megtette, majdnem megcsókolta Terut, ez őt is épp olyan furcsán érinti mint akár a fiút magát, ösztönösen cselekedett így, zavart gondolatok járnak a fejében, úgy érzi annyira kuszák gondolatai, hogy még a végén teljesen beleőrül... ellenkezne Teruval, hogy ez nem az amire gondol, hogy egyszerűen csak meg akarta tenni, meg akarta csókolni és ölelni, mégsem szólalt meg, olyan a teste mintha hideg zuhany alá állt volna és mégsem ébredt volna fel álmaiból, hanem tovább szédelgett volna benne*
|
Szeretni mondani valamit, megnyugtatni a macskát, megkérni, hogy te tegyen Takahéval semmit, de nem bír kinyögi egyetlen mondatot sem. Csak potyognak a könnyei, még akkor sem apadnak el, amikor Lamento közel araszol hozzá, megpróbálja megcsókolni. Őrült pillanat, nyugton maradni, mikor erre vágyik a legjobban, nyugton maradni, mikor most a legdühösebb és nyugton maradni, mikor majd kiugrik a szíve és úgy érzi, belehal a kínba. Sejtette, hogy végül nem teszi meg. Haragudott volna, ha megcsókolja. Most sűrűn törölgeti a szemét. - Sose csinálj ilyet többet. - kéri fojtott hangon. - Nem kell a sajnálatod... sem a szánalmad... sem semmi ilyesmi... - folytatja nehézkesen. Feláll az ágyról, de visszaszédül rá. - Túl fogom élni. - bizonygatja. - Még hátra a neheze, de utána jó lesz. - magyarázza. Megkordul a gyomra és tudja, hogy ennie kéne, de most valahogy elment az étvágya.
|
- Igen jobb lett volna... de ki tudhatta, hogy ez a Takahe ennyire veszélyes... ha mégegyszer a szemem elé kerül, esküszöm hogy megbánja... *morogja, majd Teru sírni kezd, Lamento szemeibe kiül az aggodalom, úy érzi így is, úgy is késő, nem bírja tovább a fiú könnyeit, nem tudja többé elviselni ezt az állapotot, térdelő pozícióból felmagasodik, közel hajol Teruhoz, már annyira hogy már majdnem megérinti ajkait, mégis az utolsó pillanatban nem meri megtenni, hátra hőköl és saját helyére araszol mint egy rák, majd begubozík mintha ott sem lenne*
|
- Dehogy akarok! - mondja hirtelen Teru és felnevet, mikor Lamento letérdel elé. - Ez is bőven elég. Jobb lett volna, ha ez sincs. - magyarázza, de még mindig röhög, mint aki megveszett. - Sajnálom. - próbál csitulni, aztán egyszer csak, mintha elvágták volna, végeszakad a nevetésének. Elvörösödik, aztán potyogni kezdenek a könnyei. Megriad saját magától. Eltakarja a száját. Azt sem tudja, mit csináljon most, de hagjya magát bekötözni.
|
*Lamento kibontja a kötszert, ollót keres elő, majd jól megnézi magának Teru sebét, hálát ad az égnek, hogy nem nagyobb* - Eléggé fájdalmas tud lenni ez is, ne akarj még nagyobbat... *mosolyogja, majd letérdel Teru lábai közé hogy jobban hozzáférhessen a sebhez, igazából nincsenek emiatt bűnös gondolatai, egyszerűen így kényelmes neki és elég praktikusnak találja, lemossa a sebet, fertőtleníti és lekötözi* - Jó lesz így?
|
- Ott. - azzal elfordul és elindul a szobába. Nagyon zavarba van. Reszket minden végtagja. Meg is botlik, de csak az egyensúlyából billen ki, a lendület tovább viszi és két lépést tesz meg egyszerre. Leül az ágyra, azzal gőzerővel elkezdi lebontani magáról a kötéseket. Mire Lamento beér a kötszerekkel és a reggelivel, ő már egyetlen alsónadrágban ott ül és vizsgálgatja sebét. - Azt hittem, nagyobb. - nyögi. - Kicsit fáj. - szívja is a fogát, s próbál úgy helyezkedni, hogy ne gyűrődjön a bőre.
|
*Lamentot meglepi, hogy Teru így lép elé, kicsit még el is pirul tőle, végül elmosolyodik és biccent* - Rendben... *vesz elő almalevet és tölt Terunak, majd kötözőszerért megy, és keres valami fertőtlenítő szert is* - De gondolom bent a szobában kellene megcsinálni, mielőtt valaki meglátja, vagy nem így gondolod a dolgot?
|
Nehézkesen boldogul egyedül, de büszkeségből is megcsinálja. Aztán alsónadrágra vetkőzik és megvizsgálja a kötést. Látja, hogy cserélni kell, de nem tudja, hogy oldhatná azt meg Lamento nélkül. Végül úgy dönt, nem tartogatja magát tovább neki, hiszen nyílvánvaló, hogy nem kell a macskának sem a teste, sem a szíve, így a pizsamáját ott hagyva a vécében (lehúzta a vécét és kezet is mosott, a ruhákat pedig a csukott fedelű klotyóra tette), félmeztelen kibotorkál a konyhába. - Ha van itthon valami gyümölcslé, akkor azt kérek. - válaszolja Lamentonak. - Mielőtt enni kezdek, át kell cserélni a kötéseket. - mutat rá kezével is az anyagra, melyen a vér már megalvadt és megszáradt, vagyis egy kicsit barna.
|
*Elkíséri Terut az ajtóig, majd megindul hogy reggelit készítsen neki, de persze figyel minden apró zajt, hogy mikor jön ki Teru, persze akkor nyomban oda siet, s csak utána folyttaja a főzőcskélést, mindesetre előbb a tojással kedi hogy az ne égjen oda, ha közben el kéne mennie segíteni, utána kenyeret vág, tálcára teszi*- Inni mit kérsz? Tea, kakó? vagy valami más? *érdeklődik tőle még* - Jobb lenne talán ha most bent ennél nem pedig a széken... de ahogy gondolod...
|
Engedi, hogy segítse őt a kandúr. Jól esik neki ez a falatnyi kedvesség. Úgy tűnik, hiába a világ most neki kedvez, ő van kivételes helyzetben, még a végén ő kuncsorog majd Lamentonak, mert beleőrül a szerelembe. Tudja, hogy ez nem következhet be. Nem szabad! Különben utána mindketten bánni fogják, hogy úgy lett, ahogy. Elszégyelli magát, amikor a macska szóvá teszi a könnyeit. Nem is mer ránézni. - Tükörtojást. - válaszol pillanatokkal később, fojtott hangon. Aztán elindul a vécé felé.
|
*Lamento felpattan és segít Terunak, megtámasztja őt, végül nem kerülte el hogy Teru ne sírjon, már tudja hogy nem képes leállítani ezt akárhogy is szeretné, lassan benne is tudatosul, hogy hogyan enyhíthetné Teru fájdalmát, mégis vonakodik attól hogy megtegye... így hát akármennyire is közel van Teruhoz, csak támaszként szolgál neki* - Hát mégsem tudom elállítani a könnyeidet... *szólal meg végül, de persze inkább csak magának motyogja* - Mit kérsz reggelire? *érdeklődött tőle, mintha semmi sem történt volna*
|
Lassan, óvatosan ül fel. Vigyáz nagyon a sebére, mely fáj és viszket, most épp eléggé. Megdörgöli a gézköteget, majd kitörli szemeiből a könnyeket. Ránéz a kandúrra. Már őt figyeli. Tehát láthatta, hogy sírt, megint. Biccent neki, majd nagyot nyel. Nem igazán tud most megszólalni. Kikel az ágyból, lassan, kicsit ügyetlenül.
|
*Lamento végül ülve aludt el amíg bámulta Terut, feje a vállain pihent, haja ráomlott, úgy nézhetett ki mint egy régi szobor, viszont amikor meghallotta Teru mocorgását, megint felnézett, és nagyokat pislantott* ~ Elaludtam... *mondja magának, s kicsit meg is rójja magát érte*
|
Reggel tízig meg sem moccan szinte Teru. Akkor viszont felnyílnak a szemei. Döbbenten, könnyes arccal ébred. Most nem nyöszörgött, zokogott, sem semmi hasonló, csupán folytak a könnyei. Emlékszik az álmára és egyre jobban elhatározza magát.
|
- Értem... jóéjt Teru... álmodj szépeket... *ül fel az ágyban amikor már Teru elfordul tőle, tekintetét a fiú felé fordítja, úgy tervezi hogy virraszt mellette csedben reggelig, hogyha megint sírna álmában azonnal meg tudja nyugtatni, vagy felébreszteni, amíg ezen töpreng. átfut agyán Konoe, rettenetesen hiányzik neki az a meleg amit a teste okozott Lamentonak, az a tűz ami felébresztette a szívét... de mégis csak halkan figyeli tovább terut*
|
Nem érti, mire gondol a kandúr. Nyugtalanítja minden, úgy érzi, megint cask a képzelete játszik vele, s mivel már lehet, jeleket vél felfedezni, holott ilyesmiről nyílván szó sincs. Elfordul fejjel a másik irányba. - Jó éjt. - mondja. Hangjában nincsenek benne az érzelmei most. - Rapunz. - válaszolja, de inkább nem akarja tudni, a kandúr kiébe. Sőt... ezután szinte azonnal elalszik.
|
- Mert van amire jobb ha magadtól rájössz.... most pedig jobb lenne ha aludnál, a sebek nem fognak maguktól begyógyulni... pihenj... *fekszik le ő is de tekintete még sokáig Terun ragad* - Kinek a helyébe képzelted magad? *érdeklődik mégis,mert nagyon kíváncsi rá*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
