|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 23:45 - |
Ebbe a villába, csak a Misushiko család tagjai léphetnek be, meg persze aki arra téved (pl. betörő) , vagy akit oda hívnak...
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Takahe jót nevet a kölyök kérdésén. Hízeleg neki ez a feltételezés, s jó ideig csak érlelgeti magában a szavakat, mígnem újra felnevet rajtuk. - Ezek tényleg irigylendők. - mondja, de aztán megint nevetgélni kezd. Gyúr egy hógolyót és az égbe dobja. - Tudod, Füles, az emberek nem ezt irigylik tőlem elsősorban, hanem azt a sok pénzt, amivel rendelkezem a családommal együtt. A mai világban a pénz hatalom és rang egyben. Akinek sok pénze van, az bármit megvehet, bárkit megkaphat, neki szinte szabad. Ezért irigyelnek. Én megtehetem, hogy drága parfümmel hintem be magam. Ennyi az egész. - újabbat gyúr, de azt újra a fiúcskának vágja. - Hó. Semmire sem jó, csak ha játszani akar az ember. Mikor leesik szép, aztán lehet vele csatázni, vagy építeni belőle, amit aztán a meleg eltűntet. - mondja jókedvűen. - Bizony, az titok. - helyesel, s közben megérkeznek egy nagyobbacska házhoz. Takahe becsenget, majd bejelentkezik. Ezután beereszti őket egy koros kandúr. A fiú mindent csak úgy odadob neki, aztán köszön a szülőpárosnak, akik kíváncsian lépnek az előszobába, hogy megnézzék, ki érkezett. Ezután egyenesen egy szobába megy. Mielőtt odaérne, máris kilép egy fiú.
- Hello, Takahe! - köszönti vidáman, de aztán lefagy arcáról a mosoly. - Gyere be. - invitálja csendesebben. Mikor beérnek szobába, Ruka azonnal lezuhan az ágyára.
- Látom, tudod, miért jöttem.
- Nézd... én...
- Nem érdekel a kifogás, hallgattam már eleget. Most már állj elő vele, vagy add vissza a pénzem! - parancsol rá. Ruka összehúzza magát. Amikor Takahe ennyire irányító, ő valahogy nem bír ellene szólni.
|
- Ohh értem... *mosolyog a fiúcska, s szinte száll a fiú után, le a lépcsőn, s ő int is a macskalénynek, bár többen látják és megrovó pillantásokkal jutalmazzák Luit, aki lelapítja füleit, de nincs sok ideje a többiekre figyelni, kabátot és cipőt nyomnak a kezébe, ettől megint meghatódik, majdnem elsírja magát, de kontrolálja érzéseit és Takahe után szántja fel a havat, nagyon tetszik neki a hólabda, ő is összegyűr egyet a kezeiben, de csak nézegeti* - Furcsa egy szerkezet... *mutat a hógolyóra* - Azért irigyelnek ennyire mert ilyen finom illatod van és szép arcod? *kérdezi, miközben fülei megemelkednek* - Mivel lóg neked az a haverod? Vagy az titkos ügy? *kérdezősködik tovább*
|
- Egy haver. Lóg nekem valamivel. - tesz még hozzá, azzal kimegy az ajtón. Lemegy a lépcsőn, köszön Kodakának egy biccentéssel, aztán már meg is az ajtóhoz. Ott felveszi cipőjét, kabátját és sálját, s már indulna is, amikor rájön, hogy Luinak nincsen cipője és kabátja. A dolgot gyorsan megoljda, a közelben lévő szekrényből leakaszt egyet a sajátjai közül, amiket már nem hord, s azt adja a fiúcskának. A cipővel ugyanígy tesz. Kilépnek a hidegbe, a hóba. Takahe lehajol, majd gyúr egy gombócot a fehér anyagból, s megdobja vele Luit. - Sok haverom van, de nincs egy barátom sem. Volt egy, de aztán elkövette azt a hibát, hogy lenyúlta a csajom. Azóta nem vágyom barátra. - magyarázza séta közben. - A haver és a barát közt számomra az a különbség, hogy a barátommal megosztom a titkaim, az érzéseim, a gondolataim, a vágyaim, míg a haverrel még a cigim se nagyon. De ha valakiben megbízol, könnyen ellened fordulhat. Nem azért, mert ez a természet rendje, hanem mert rájön, hogy milyen ember vagy, mik a mozgatórugóid, milyen gyengepontjaid vannak és mennyire jó a te bőrödben, vagy épp mennyire rossz. És az emberek irígyek, főleg rám.
|
*Lui csak nézi ahogy gazdája elkészül, igaz közben le - le pillant a pólójára, beleszagol, s csak úgy is gyönyörködik benne, mintha valami nagyon nagyon értékes kicset kapott volna, bár számára ez is az*- Ruka? *kérdi, s már fel is pattan a szivacsáról* - Az ő nevét még nem hallottam... *gondolkodik el a név hallatán, de nem mentett le ilyen információt... *
|
Apró mosollyal nézi, amint Lui teljesen odalesz a gyönyörtől, hogy kap egy pólót tőle. Megvárja, míg elveszi tőle, aztán csak nézi, milyen nagy lelkesedéssel veszi fel. ~ Könnyű boldoggá tenni. ~ állapítja meg magában.
Kodaka a konyhába menet veszi észre Luit, de a fiúcska már nem látja, úgy siet fel a lépcsőn. Felismeri Takahe pólóját és rögtön széles mosoly jelenik meg az arcán. Ő nagyon szeretné, ha Misushiko asszony álma teljesülne. De sokan rossz szemmel nézik a kivételezést és lázadoznak már most. Szegény Kodakára vár majd a sor, hogy békítse őket.
Takahe a szekrényben lévő tükörnél belövi a haját. Most nem használ zselét, csak megfésülködik, aztán a kedvenc parfümjéből spriccel magára. Nem abból a nívósból, egy másikból, aminek ugyancsak jó, de nagyon erős illata van. Még megigazítja a ruháját, aztán becsukja a szekrényt. Magához veszi a szokásos kellékeket, mint cigi, gyújtó, iratok, pénz, kulcs, telefon. - Ruccanjunk el Rukához. - mondja. Nem mintha Luinak lenne beleszólási joga, de azért közli vele.
|
*A kölyök szemei kikerekednek, s legalább egy percig bámulja az anyagot, igen finom tapintású, selymes és nem utolsó sorban még nem is az alsó kategóriába lehetne sorolni* - Köszönöm... nagyon szépen köszönöm! *öleli át a pólót, avval pár pilalnat múlva fel is veszi magára, kicsit hosszú az ujja de ez nem azvarja, boldogan indul meg vissza vinni a tálcát, lent pedig oda adja az egyik mosogató macskának, majd ismét felcikázik az emeleten Takahehoz...*
|
Míg a fiúcska eszik, feláll az ágyról, ledobja a köntösét, s a ruhás szekrényéhez áll, hogy kikeresse, mit vegyen fel. Kiválaszt egy alsónadrágot, farmert, egy csíkos inget és egy egyszerű, kapucnis, cipzáros pulcsit, majd szép sorjában felveszi őket. Plusz egy zoknit is. Egyetlen futó pillantást vet Luira, majd elmosolyodik. Kedveli őt, tetszik neki a lekessége és az odaadása. Pont erre volt szüksége. Jutalmul egy mintás pólót ad a kölyöknek. - Ez a tied. Mégsem mászkálhatsz félmeztelen. - mondja, azzal rábólint, hogy leviheti a tálcát.
|
- Ohh... *lapítja le füleit a kocsi szó hallatán, még mindig azon van hogy miatta nem kapott autót Takahe és ez az ő hibája, leül a szivacsára és beflammolja a reggelit, az utolsó morzsát is felszedi és mindent kiiszik a pohárból is* - Köszönöm! Isteni volt... Kodaka megmutatta hogyan kell, holnap már talán én is meg tudom csinálni! *mosolyog, majd feláll a tálcával* - VIssza vihetem ugye? *kérdi, hiszen úgy tanították hogy csak azt csinálhatja amit a gazda mond*
|
Takahe elneveti magát a fiú kérdésén. - A flancolást mindig szeretik. Finom parfüm, lezser öltözék, drága kocsi, menő helyek, ... ezek olyan dolgok, amiknek nem tudnak ellenállni. Ha még a tenyerén hordja őket az ember, olyan hálásak, mint egy aranyos kölyökmacska. Csak aztán fel ne piszkáld a legszebb álmából! Akkor jön a feketeleves. - magyarázza, azzal odaadja Luinak a kaját, jelezve, hogy nem baj, ha megeszi.
|
*Lui úgy tesz ahogy Takahe mondja, bár megtorpan amikor az üveghez kellene érnie, ujjait össze vissza kezdi mozgatni, mintha valami rosszat tett volna, végül Takahe hatására mégiscsak megfogja, ügyetlenül nyitja fel, majd beleszagol de nem fúj ki belőle, hiszen az ő orrának így is elég intenzív*- Valóban jó... ezeket szeretik a nők? *kérdi, aztán meglepődik Takahe reakcióján* - De... ez biztosan nem baj? *kérdi ártatlanul és szemeit a férfire mereszti, s lassan átveszi tőle a tálcát, ha az nem közli vele, hoggy csak viccelt*
|
Takahe mosolyogva néz rá fel. Ez a kölyök tudja, mi a gyengéje. Ha hízeleg, ha őszintén mondja, márpedig lesüt róla, hogy őszinték a szavai, simogatja a fiú hiú szívét vele. - Ugyan. Van ennél jobb is. Nyisd ki azt a szekrényt. - mutat egy kicsi szekrénykére, melyet egy fiókosra tettek. Amögött pár parfümöt, izzadásgátlót, hajzselét talál borotva, s egy mechanikus szakállnyírógép társaságában. Az ajtóra belül egy tükör van szerelve, s kiakasztható egy tálca is, ahova leteheti a fiú a könnyebb dolgokat. - Pure Balance. Azt szagold meg! - mondja neki, azzal nekilát a reggelijének. A parfüm, amit megmutat most Luinak, nagyon nívós, drága, amolyan csajozós darab. - Csak akkor használom, ha különleges napról van szó. - teszi hozzá büszkén. - Majd hétvégén bevetem. Ha a kocsimmal nem is, az illatommal leveszem a lábáról Suzumit. - álmodozva kinéz az ablakon, nem is szól semmit arra, hogy a fiúcska még nem kapott enni. Inkább hagy pár korty narancslevet, meg pár falat pirítóst, aztán odanyújtja neki. - Egyél. - teszi hozzá csendesen. - A legjobb részt most neked jutott. - utal arra, hogy Lui kanalazhatja ki a narancs rostjait.
|
- Ivott egy kicsit belőle de aztán rájött, hogy mi az és kidobta... olyan volt a hangja mint egy robbanásnak...*jegyezte meg még a nőstények és végighallgatta, majd azután ballagott csak el...Amikor Takahe kérdezte az illatról, csak elpirult, majd halkan közültr véleményét* - Igen, nagyon jó illata van... sosem éreztem még ilyen jót... *mosolyog a férfire, majd a kérdés hallatán észbe kap* - El is felejtettem... nem még nem kaptam... *jön rá hogy bizony éhes... de mit lehet tenni mostmár, inkább tovább mosolyog a fiúra* - Nem eszem valami sokat... *teszi hozzá még később*
|
Örül, hogy Takahe nem hányt. Ez jó jel. - A vízből ivott, vagy bontatlanul dobta ki az udvarra? - kérdezi mosolyogva. - Ugyan, semmiség. Ez a dolgom. - pillant a fiúcskára, azzal elrendezi a tálcán az ételt és az italt. - Aranyos vagy. Misushiko asszony ilyen, mindenki nagyon szereti a szelídsége és a jósága miatt. Kár, hogy a férje elnyomja és nem veszi észre, mennyire boldogtalanná teszi az önzőségével. - jegyzi meg halkan.
- Hallgass, te ostoba! - hurrogja le egy nőstény. - Egyszer a fejed veszik az ilyen kijelentések miatt! - figyelmezteti aggódva. - És ne hidd, hogy Misushiko asszony meg tud majd védeni. Tudod, milyen az úr, ha beindul, nem lehet leállítani.
- Tudom-tudom. De ami igaz, az igaz. - mosolyog Kodaka. Odaadja a tálcát Luinak. Figyeli, ahogy elügyeskedik, de aztán nem marad több ideje, dolgoznia kell.
Takahe szereti az intenzív illatú dolgokat. Neki már fel sem tűnik, hogy mennyire belengi a környezetét, de ahogy Lui beleszagol a levegőbe, észbekap. - Tetszik? - kérdezi tőle, azzal az ölébe veszi a tálcát. - Kösz. Te kaptál enni? - kérdezi.
|
*A fiúcska bólint a kérdésre, majd minden szót alaposan a fejébe vés, egyetlen kis darabkát sem felejt el abból amint a nőstény mond neki* - Értem... nem nem hányt! Csak eléggé.... hogy is mondják... *kicsit elgondolkodik a dolgon majd rávágja* - Gyűrött volt... *mosolyog* - Nagyon köszönöm neked a segítséget... tegnap is nagyon kedves voltál velem... és a kedves hangú hölgy is...cő is nagyon kedves... *mondja avval ha elkészült a reggeli, óvatosan viszi fel Takahenak, a kilincset is sikerül anélkül lenyomnia hogy kiborítaná az ételt, majd oda nyújtja a már megfürdött fiúnak, nagyon jó illata van valamelyik tusfürdőtől, így belengi az egész szobát. Luinak jól esik ez a friss illat*
|
Kodakát igazán meglepi, hogy a kölyök máris megyjegyezte a nevét. Örömmel köszönti őt. - Szervusz! Jó reggelt neked is! - mosolyogva néz rajta végig. Már nem tűnik olyan ijedtnek. Úgy tűnik, kezd beilleszkedni és nagyon lelkes. Ez tetszik a nősténynek. - Ó, máris! - s már fordul is el, ám amikor a fiúcska azt kéri, mutassa meg neki is, meglepetten visszanéz rá. - Kedveled, mi? - mosolyodik el szélesen. - Ha iszik, másnap narancslevet kér, de csakis frissen facsartat. - s megmutatja, hol tartják a gyümölcsöket. Van nekik külön egy szekrény, s kosarakba rendezve tárolják őket típustól függően szétválogatva. Vagyis a déli gyümölcsök egy helyen, stb. - Nem szereti a dobozosat, azt mondja, keserű, mert beledarálják a héját is. Viszont kedveli a rostokat, úgyhogy ami a facsarón marad, azt beleteszem neki mindig a poharába és adok neki egy kanalat is. - s megmutatja Luinak, hogyan működik az automata gyümölcsfacsaró, hol van pohár, kanál, tálca. - Szerintem nem fog sok ételt kérni, s könnyűre vágyik. Bár ez csak sejtés, de még sosem szólt érte, hogy nem találtam el. Ugye nem hányt? - kérdezi aggódva, s közben kenyeret vág, majd bedobja a pirítóba.
Eközben Takahe kikel az ágyból és elmegy lezuhanyozni. Egy szolgáló kiviszi a szennyesét. Miután elkészül, köntösben tér vissza szobájába, s várja a reggelit.
|
- Máris hozom! *indul meg, igen gyorsan mozog és kecsesen... a többiek már rég felkeltek s ide oda mászkálnak, de megtalálja köztük az előző napi kedves cicalányt, így oda megy hozzá* - Jó reggelt Kodaka! Takahe azt mondta, hogy szeretne reggelit... és hogy te tudod milyent szeretne... megmutaod nekem is? Így majd nem kell mindig téged fáraszsalak hanem magam is elkészíthetem neki... *lelkendezik Lui, s látszik rajta, hogy igen izgatott is ettől*
|
Hmm, ez már mindjárt Takahe kedvére való. Ágyba reggeli, meg a többi. - 'reggelt. - köszön neki álmoskásan. - Hozz nekem reggelit. Kodaka majd kitalálja, mit adjon. - teszi hozzá, azzal a hátára fordul. Így jelzi, hogy nincs több mondanivalója, a kölyök elmehet. Mélyet sóhajt és a plafont kezdi bámulni. Szereti, ha kiszolgálják, jól érzi magát tőle.
|
*A fiú fülei meglendülnek amint Takahe kinyitja szemeit, s a bordó szempár máris Takahera irányul, azonnal felpattan és vigyázzba szedi magát* - Jó reggelt kívánok... *köszönti máris* - Miben lehetek a szolgálatodra? *megfogadta, hogy nagyon rendesen fogja végezni a dolgát és mindent megtesz majd, hogy kiérdemelje Takahe bizalmát még ha ez nem is lesz olyan egyszerű*
|
Kivételes helyzetbe is került, egyetlen macskalény sem alszik rendes szobában, hanem szálláskinézetű helyiségben kaptak helyet, ahova a fürdőn és a mosdón kívül szinte mindent bezsúfoltak. Még egyet mosolyog a fiúcskára, aztán saját szobájába megy. Takahe nagyon kihűlt már, de Luinak hála hamarosan fel fog melegedni. A jó éjt kívánságra megfordul, arca most már a kölyök felé van. Szuszog, túl mélyen alszik, hogy bármit felfogjon a külvilágból, de Suzumiról és Misukoról motyog valamit.
Reggel fájó fejjel ébred. Csak felnyitja szemeit, de moccanni sem tud, annyira gyengének érzi magát. Látja, hogy a fiúcska a közelében kapott helyet, ami annyira nem tetszik neki.
|
- Takahe szobájában? *néz nagy szemekkel a nőre, úgy érzi hogy ő nagyon kivételes helyzetbe került a nő segítségével* - Nem fog bennem csalódni! *veszi el a matracot* - Mindent köszönök! *küld egy mosolyt a nőnek majd anagy matraccal megpróbál felkeveredni a lépcsőn, végül zajmentesen bemenni Takahe szobájába... az ablak még mindig nyitva, így halka becsukja és megpróbálja észrevétlenül betakarni Takahe-t, ha tudja és nem feküdt túlságosan a paplanra* - Jóéjt... *suttogja halkan avval a leterített szivacsra ül, s onnan bámulja a fiút, mintha csak őrizné őt... de lassan ülve alszik el a szivacson*
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
