|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.27. 01:13 - |
Peter a város szélén, kissé már a zöld övezetben lakik, a házának csak az alsó szintjét használja, de igazából sokszor csak aludni jár haza. |
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
| Természetesen most semmit se figyelt meg az egész út alatt, csak a tájat nézte, hogy mi mennyire fehér és hol mekkora hó van. Imádta a havat, bár még soha nem érintette meg túl közelről. Sőt! Csak képről látott havat. Ezért is, mikor Peter mondta neki, hogy figyeljen, el szégyellte magát, mert nem figyelt. Közben megállt a kocsi a ház előtt, így sietve ki is szállt, de ha nem kellett volna semmit se bevinnie, már szaladt volna tovább. Viszont így gyorsan vissza is fordult és a szatyrokkal megpakolva sietett be a házba. A kezébe kapott cuccokat seperc alatt át vette, be se vonult a szobába, ott, ahol volt, Peter előtt vette át a melegebb holmikat. Felvette a kabátot, a bakancsot, sálat és a kesztyűt is.
-- Kész vagyok! - mondta teljesen a sál takarásába, majd lehúzta szájáról a meleg anyagot.
-- Mehetünk? - türelmetlenkedett, miközben puha, kissé dús, hosszú szőrű farkincáját csóválta és már az ajtóban toporzékolt, mint egy igazi gyerek. Ha Peter is kész volt, és engedélyezte, hogy kimehessen, nem volt rest kiszaladni a ház elé, majd körbe nézett, szeme csak úgy csillogott a fényben és a boldogságtól. Nagyot szippantott a levegőből, majd gazdájára nézett.
-- Úgy örülök - mosolygott, de azért nem ment túl távol a férfitől. |
| - Idő kell majd még, míg elkészül, ha sikerül is megszerezni. Addig majd velem jársz ide oda és megmutatok neked pár dolgot amit ismerned kell. Jobb, mintha nem lenne, döntéseket hozhatsz vele. Valójában nem a dögcédulában... benned és magamban is próbálok bízni. -vallotta be. - Hamarosan. - mutatott egy táblára. - ha ezt az utat követed elvisz a házunkig. Figyeld meg jól az utat és memorizálj. Ha eltévednél mindig legyen egy távpont ahonnan vissza találsz. Ne olyan aprósáfokat figxelj meg mint egy kavics vagy hasonlók, hanem stabil pontokat. - magyarázta, miközben lassan tényleg a házhoz értek. Kivette a cuccokat és hagyta hogy a macska is besegítsen neki. - Előbb öltözz át... egek tényleg egy kölyök vagy. - adta a kezébe a melegebb holmikat. - vedd fel ezeket - küldte el átöltözni. |
| Érdeklődve figyelte, hogy mit mond neki Peter. Soha nem hallott még ilyesmiről, mint a dögcédula, de most, hogy elmagyarázta neki, már mindent értett, de azért félt is. Soha nem járt kint egyedül, mindig azt mondták neki, hogy vigyázzon az emberekkel, aki nem a gazdája lesz, mert gyerek lévén könnyen el lehet csalni, ellopni tőle bármit, akár még a fiatal macskát is ellophatják.
-- Értem… Hát, ha te bízol ebben a cédula dologban, akkor oké, nekem jó - mondta halkan, majd kicsit megvakarta a füle tövét. Közben hallgatta a történetet és bár nem mindent értett belőle elég intelligens volt ahhoz, hogy tudjon rá valamit válaszolni. Az évek során nagyon sokat fejlesztették a kommunikációs készségét, meg az írását, olvasását és mindegy egyebet ami miatt sokat érhet egy ilyen fiatal állat.
-- Oké, menni fog - jelentette ki csak úgy, mintha annyira könnyű lenne majd neki megerősödnie. Nem tudta még, hogy nem olyan könnyű.
-- Ott vagyunk már? Szeretnék már sétálni menni - türelmetlenkedett, miközben ők a házuk felé autókáztak. Annak ellenére, hogy a cica tudta, hogy a szervezete nem bírja a sok új ingert és terhelést, mégis szeretett volna most már kint játszani. Meg akarta érinteni a havat, minél előbb. Minél többet érez a kinti világból, annál jobban érzi, hogy valóban él. |
Peter meg is lepődött, azt hitte a kölyök majd furcsálj a simogatást, ehelyett inkább hozzá simult. Ez egy kicsit jól esett a szívének, de gyomra is össze rándult az érzéstől. - Igen... vagyis dögcédulát. - valahogy jobban hangzott számára a biléta kifejezés. - Elmagyarázom mit is jelent pontosan. Ha van egy dögcédulád, olyan mintha mindig ott lennéka közelben. Fizethetsz pénzzel a boltban, kimehetsz az utcára anélkül, hogy begyűjtenének, olyasmit tehetsz meg ami a macskalényeknek általában nem megengedett, ha nincs ilyenjük. - magyarázta el gyorsan. - Van egy nő aki foglalkozik ilyesmivel. Az unokatestvérem egyik barátja, de nem kedvel túlságosan... mondjuk megvan rá az oka. De talán a te ekdvedért azért még... megteszi. Szereti a macskalényeket. Az övét megölték a háborúban... - sóhajtott, látta hogy amit mesélt azért megérintette a macskát. Nem tudta hogy amit mond az betanított szöveg-e vagy csak a naívsága beszél belőle, de valahogy egyre inkább felkeltette érdeklődését a fehér cica. - Valóban... de szerintem nem sok különbség van. Nem csak a macskalényemmel, sokakkal így bántam akik kedvesek voltak a számomra. Sose érdekeltek a szabályok... az hogy macska vagy, mellékes dolog... - mondta őszintén, de sokáig nem felelt a kérdésre. - Régen elég gyenge voltam, és soakt betegekedtem, ráadásul kövér is voltam, így egy láthatatlan célkeresztbe kerültem folyton. Sokáig tartott... de emgerősödtem és most itt vagyok, sok rossz dötéssel mögöttem... neked is meg kell erősödnöd... mellettem.
 |
| Őszintén jól esett neki az, hogy megsimogatta őt a férfi. Automatikusan belesimult a tenyerébe, ahogy az a haját simogatta és kicsit el is időzött ott a keze. Közben igyekezett figyelni Peter hangjára, mert kicsit le is hunyta a szemét. Ha kicsit több ideje lenne itt, többet lett volna Peterrel, akkor talán még dorombolt is volna, de egyelőre csak jól esőben hagyta, hogy simogassa.
-- Fogok kapni bilétát? - tapogatta meg a nyakörvet, amit egész életében hordott. Nem szerette, de le nem vehette, mondjuk már hozzászokott ehhez.
-- Milyet? Ki fogja megcsinálni? - kíváncsiskodott megint csak, de mikor Peterrel kezdett mesélni neki a múltjáról, arról, hogy milyen volt, mikor volt neki egy macskája, inkább csendben maradt és figyelt. Lassan kezdte megérteni azt, hogy miért mondta neki, hogy ne bízzon benne. Nyelt egyet, de inkább nem szólt bele, mert nem volt ott. Lehet, hogy akkor még nem is élt.
-- Nem szoktam utálni senkit se… Nem hiszem, hogy utálni foglak érte - gondolkodott el a fiatal macska ezen.
-- Hiszen elmesélted ezeket, mondhatni figyelmeztettél - vont vállát kissé hanyagul. Mivel sose verték, sose bántották, így nem tudta, hogy az milyen. Ezért se foglalkozott ezzel különösebben.
-- A gazdám vagy, azt csinálsz, ami akarsz - mondta halkan. Ezt bele nevelték, hogy bármit is kér a gazdája, vagy bármit is tesz, ahhoz joga van.
-- Miért piszkáltak az iskolában? - kérdezte kissé óvatosan tőle, mert ha nem akar, akkor nem válaszol neki. Kíváncsi volt, de azért tudta, hogy nem lehet szemtelen. Csak kicsit… |
Látta, ahogy kissé sikerült össze zavarnia a macskát, végül csak megpaskolta a fejét, hogy megnyugtassa kicsit. Nagyon puha és finom tapintású haja volt, Peter végül többet időzött a hófehér fürtök tapogatásával, mint szeretett volna. - Ha haza értünk, átöltözhetsz és kimegyünk egyet sétálni. Pár percet, hogy meglássuk mennyire bírod. Elhiszem, hogy izgatott vagy, de nem terhrltünk túl téged már az első napon. - figyelmeztette. - Később remélem rád bízhatom majd a bevásárlást is, ismerek valakit aki még gyárt bilétákat... a kérdés az, vajon szóba áll e velem emiatt... - vakarta a fejét. - Na mindegy, majd meglátjuk... - tudta le végül ennyivel, s miután bepakoltak a kocsiba elindult.
Egy kicsit be kellett vallania magának, hogy bár nem akarta a macskát, mégis jól esett számára a társasága. Nem akarta megrémíteni, vagy elieszteni, de önmaga is félt, hogy egy roszabb pillanatában bántani fogja. - Az előző macskalényemet még kiskoromban kaptam. - kezdett bele. - Nagyon jó barátok lettünk, szinte testvéremként gondoltam rá, sőt több lett számomra. Ahogy suliba kerültem minden megváltozott... elkezdtek piszkálni, ezért elkezdtem őt bántani. Először csak kicsiny csínyek voltak, apró dolgok... mint hogy meghúztam a fülét, de hamar elharapództak a dolgok, észre se vettem és roncsot csináltam abból a macskából... nem tudtam tovább nézni amit tettem, így túladtam rajta. A helyzet azóta nem sokat változott... ha kedvelni kezdek valakit... bántalmazom... éppen ezért hamar meg fogsz utálni... ezt elhiheted nekem.
|
| Nagyon izgatott volt az új ruhái miatt, így természetesen megint csak kapkodott, de közben azért figyelte, hogy Peter mit csinál és milyen cuccokat válogat neki. Majd mikor azt mondta, hogy szeretne vigyázni arra, ami ennyire szép, csak halkan, kissé zavartan pislogott. Persze, hogy szép volt, a legjobb tenyészetből származik, a szülei is ott születtek, az anyja fehér volt, az apja pedig karamell színű. A testvérei mind szintén gyönyörűek voltak, de őket még fiatalon eladták, csak őt tartották meg.
Kicsit elkalandozott, majd mikor a kasszánál álltak, majd végeztek, segített mindent bepakolni a kocsiba. Jól érezte magát, kíváncsi volt erre a környékre, meg már nagyon izgatott volt a hó miatt.
-- Ha hazaértünk, akkor kimehetek? Te is kijössz akkor? - nézett Peterre csillogó szemekkel.
-- Mennyit lehetek kint? - bombázta kérdésekkel gazdáját, be nem állt a szája, mert nagyon izgatott volt. Nem szokott ilyen lenni, de nem félt Petertől, még akkor se, mikor azt mondta, hogy ne bízzon benne. Hogy ne bízzon a saját gazdájában? Ösztönei ugyan kicsit visszanyomottak voltak, még nem érezte, hogy rossz ember lenne Peter, így naivan mosolygott rá, miközben hazafelé tartottak. |
A férfi bólintott, majd lepakolt pár dolgot a kandúrnak, amit még szükséges volt otthonra venni. Többek közt egy puha mamuszt, otthoni kényelmesebb ruhákat, farmert, sőt még egy hátizsákot is. Ezután még a másik részlegen is nézelődtek, Peter amit csak tudott be akart szerzni neki, bár biztos volt benne, hogy valamit úgyis elfelejt majd. - Egyenlőre ennyi talán elég lesz. - Állapította meg.
Peter felvonta a szemöldökét. - Ne törődj velük... én vagyok a gazdád és ha én azt mondom szabad, akkor szabad... és ha én fizetek ezekért a holmikért, akkor senkinek se tartozom elszámolással. - sóhajtott. - Ez emberi bolt, de a macskalényeknek nincsenek fenntartva üzletek. Mondtam már, hogy ne foglalkozz velük... de biztosan csak azért néznek ennyre, emrt különleges fajta vagy. Természetes, hogy meg akarom óvni azt, ami ennyire szép. - mondta még nem törőve avvsal, hogy bárki meghallja. A kasszához ment, ahol mindent kifizetett, sőt még egy meglepetés ajándékot is csúsztatott hozzá, amit a kandúr nem láthatott.
|
| Nem is akarta végig hallgatni azt, amit Peter mondott neki azzal kapcsolatban, hogy idővel meg fogja látni, hogy miért nem olyan jó ember ő, mint amilyennek a macska látja. Már pedig a kölyök a fejébe vette, hogy Peter nem rossz ember, szóval nem érdekelte, amit a férfi mondott neki erről. Inkább a cuccokkal foglalkozott, majd mikor odament gazdájához, ő már mondta is neki a magáét.
-- De én… Én nem tudom, hogy mit kell még venni. Van egy kabát, sál, kesztyű és egy… Bakancs azt hiszem, meg egy másik nadrág. Ennyit jegyeztem meg a sok mindenből - nevetett kissé zavartan, hiszen valóban kapkodott, gyorsan akart végezni a vásárlással, hogy kimehessen játszani a hibát. Alig várta már. Viszont az is feltűnt neki, hogy még Peter hozzá beszélt, jobban mondva arról, hogy mi lesz, ha megbetegszik, néhányan összesúgtak. A macska jól hallotta őket.
-- Miért sugdolóznak azok az emberek? Ennyire érdekesek lennénk? - pislogott körbe kissé értetlenül.
-- Segítesz kiválasztani azt, ami még hiányzik? - kérdeztem, hogy terelje a dolgot ezekről egy kicsit. Zavarta, hogy hallja az eladók hangját és nem szépen beszélnek róluk… Róla…
-- Peter… - bukott ki belőle kicsit végül ez az egész.
-- Ide nem szabad behozni macskalényeket? Azért néznek rám ennyire csúnyán? - kérdezte elszomorodva a cica. |
- Ez nem telejsen igaz. Én is úgy gondolom, hogy fiatal avgy még ahhoz, hogy mindent tisztán láss, de talán pont az ilyen fiatal elme látja meg igazán az igazságot. - sóhajtott. - Egy kicsit kint lehetsz, hiszen megígértem. Talán az elején én is kijövök veled. - nevetett. - Igaz is, igazi hómacska vagy. - elképzelte ahogy a kölyköt belepi a hó, már nem is tudta mikor volt képes valakivel őszintén nevetni.
- Figyelj... - próbálta megmagyarázni, de aztán mégsem. - Meg fogod látni, hogy mi az ami engem nem tesz jó emberré, talán ezek miatt a dolgok miatt képtelen leszek rá, hogy magamnál tartsalak... a kézikönyv semmit se ér. Ugyanolyan mások vagytok ti is, akár mi... emberek. Éppen ezért kár is ilyesmikre fecsérelnem a drága időmet. - tudta le ennyivel, majd figyelte, ahogy pakolászik, nézelődik, kapkod... talán csak miatta, hogy ne kelljen sokat várnia. - Nyugodj meg egy kicsit... gondold át mi kellhet otthonra, nem kell ennyire kapkodnod nem fog elrohanni a házunk és a hó is megvár. - Az eladó eközben furcsán nézett a párosra, főleg a kölyökre, össze súgak egy másik eladóval, de Peter nem hallotta, hogy mit.
- Dehogy... ilyen butaságot... miért halnál meg? Nem szeretném ha beteg lennél, de ha mégis akkor egy orvos, némi fájdalomcsillapító, meg gyógyszerek és egyebek biztosan segítenek, hogy aztán jobban legyél. Mindenképp kapucnis kabátot válassz, ha a sapkák nem kényelmesek. - erről is látszott, hogy oda figyelt rá mit csinál a kandúrka.
|
- Sose értettem őket, de azt mondták, hogy még gyerek vagyok, nem kell értelen semmit se. Szépnek kell lennem és igazából ettől ők már boldogok voltak - rántotta meg a vállát, majd ahogy kisétáltak a ház elé. Ő már annak is örül, hogy ki fogja engedni a házból, így nem volt kérdés, hogy nem mondott semmit arra, hogy csak kevés időt enged neki először. Örült annak, amit kap, mert eddig nem igen volt része túl sok jóban. Annyi, hogy nem éhezett...
- Szeretnék kint lenni... Szeretem a havat, olyan szép és fehér. Simán bele tudnék olvasni - nevetett halkan, mikor arra gondolt, hogy a magas hóban simán el tudna tűnni, hiszen ő is fehér, mint a hó.
Viszont azt már kevésbé értette, hogy miért mondta azt neki, hogy nem jó ember.
- Miért ne? A gazdám vagy, nem? Azt mondták, hogy csak a gazdámban kell megbíznom. Gondolom akkor ez most rá lesz igaz - tűnödött el, majd befejezte a szendvicset, amit kapott. Jól is lakott tőle.
- Amúgy se vagyok már gyerek. Igen is sokat megértek már a felnőttek dolgaiból - duzzogott, amiért csak úgy azt mondta rá, hogy kölyök. Hiába volt igaza Peternek, Nedim akkor is sértettnek érezte most magát. Viszont nem tartott sokáig a duzzogás, főleg, hogy megálltak egy ruhabolt előtt.
- Sajnálom, kérned kellett volna egy kézikönyvet - rántotta meg megint hetykén a vállát, mintha nem érdekelné az, amit mondott neki. Közben elkezdett keresgélni, hogy mi kellhet neki, és bátran válogatni kezdett, hiszen megengedték neki, hogy ezt tegye. Szerzett egy bakancsot, madrágokat, meg persze téli cuccokat is. A sapkát nem tartotta túl kénelmesnek a fülei miatt, így azt inkább nem vett el. Aztán a teli kosarat nagy nehezen odavitte Peterhez.
- Azt hiszem, hogy kész vagyok - nevetgélt, de még a fele cuccokat se tette oda, amikről szó volt. Eléggé kapkodósan válogatott. Ami megtetszett neki, azt levette.
- Nem akarod, hogy beteg legyek? - nézett fel a férfira megint csak, majd közben megint csak valami után kutakodott a sorok között.
- Ha beteg leszek, akkor meghalok szerinted? - kérdezte, mert nem tudta rá választ. Soha nem engedték ki, vigyáztak rá, de gondota, hogy nem mondtak el semmit se Peternek róla, már csak azért se, hogy lesz, ami lesz alapon vagy túl éli a macska a hideg, bacikkal teli telet, vagy nem. Nekik csak a pénz számított, amit kaptak érte.
 |
- Az emberek érdekesek igaz? Még arra sem képesek figyelni, hogy a portékájuk ne éhezzen, de persze elvárják, hogy milliós összegeket kaszáljanak vele. - sóhajtott, majd bólintott.
- Komolyan, nem szeretném ha megfáznál. Viszont... csak kisebb időkre foglak kiengedni az elején. A szervezetednek vlószínűleg már így is hatalmas sokk, hogy a kinti teret kell elviselnie. Az unokatesóm álaltorvos, aki macskalényekkel is foglalkozik, tőle azért elég sok dolgot megtanultam, de sose volt dolgom albínókkal. - sopánkodik.
- Ne tévesszen meg a látszat. - morogja. - Én nem vagyok jó ember Nedim. Ne bízz meg bennem... még kölyök vagy és ártatlan. Fogalmad sincs az emberi elme mélységeiről, sötétjéről... - parkol le az egyik ruhabolt mellett. - Nem tudom még, hogyan kellene bánnom veled, mi is az ami elvárható egy gazdától... mi az amitől nem lesz rossz a vége, úgy mint régen. - invitálja be az üzletbe. - Nem ígérhetek semmit sem neked, így... nem is teszem. Na menj és keress magadnak ekdvedre valót. Két pár csizma vgy bakancs, sál sapka, kesztyű, egy otthoni papucs, pólók... minden ami kellhet még, azt beszerezzük most szóval ne habozz kérni ha valami megtetszik.
|
Kirázta a hideg, mikor megérintette a bőrét. A férfi keze hideg volt, legalábbis ő így érzékelte ezt most. Lehunyta inkább a szemét, miközben Peter a hátát érintette. Furcsa érzés járta ét a fiú testét, de hála istennek nagyon hamar vége lett ennek a bemutató félének, amit Peter kért tőle. Nem szerette mutogatni magát.
- Nem igazán. A rendezvényen nem akartak enni adni - forgattam meg a szemét, majd mikor a kezébe kapta a ruhákat, gyorsan fel is vette őket. Viszont nem igen számított arra, hogy csak azért, hogy ő kint játszahasson a hóban, elmennek neki rendes, téli ruhákat vásárolni.
- Tényleg? Komolyan mondod? - pislogott rá csillogó szemekkel és szinte el is felejtette, hogy hogyan értintette meg a férfi pár percel ezelőtt a hátát. A szendvicset elfogadta, azonnal enni kezdett, mert már eléggé éhes volt. A sok utazás miatt nem kapott enni, de már kopott a szeme az éhségtől.
- Jófejnek tűnsz. Az előbb picit megijesztettél, de nem tűnsz rossz arcnak - mosolygott fel rá, miközben a szája természetesen tele volt a kapott szendviccsel. Sokkal jobban érezte most már magát.
|
- Pedig nekem pont ugyanolyannak tűnik. - Peter végig nézett azott a makulátlan, fehér bőrön, szemei szinte kápráztak. Elég közel vol hozzá, hogy megérintse, de csak a hátán húzott végig, elidőzött rajta, végig haladt a csigolyák vonalán, a kandúr hangja nem érte el teljesen. Pár pillanat múlva viszont elenegdte. - Ilyenkor télen, talán nem olyan erős a nap sugárzása, bár tudom, hogy csalóka lehet. - beszélt úgy, mintha semmi sem történt volna, s kezébe adta a ruháit, mik addig a földön hevertek. - Öltözz fel, ettél ma már valamit? - érdeklődött, s ha a kandúr nemmel felel, a kezébe nyom egy szendvicset. Ha már evett, akkor ezt a lépést kihagyva az ajtóhoz megy. - Nekem nincs megfelelő ruhám a méretedben, szóval elmegyünk vásárolni egy kicsit. Ez a lenge ruha nem elég, a cipőd sem alkalmas a téli időjáráshoz... - sóhajtott. ~ Mennyi nyűg...
|
- Nem, még nem... Soha nem engedtek ki, mert féltek, hogy megég a bőröm. Egyébként se tudott volna velem bárki is foglalkozni. Ott nem igazán érdekelte őket, hogy ki mit szeretne, még azoknak se, akik valamilyen oknál fogva picit különlegesek voltak - mondta halkan.
- Jól van... -morogta az orra alatt színte, mikor a férfi elmagyarázta neki, hogy mit is szeretne. Viszont még mindig nem bízott benne, szóval óvatos lesz. Nyelt egy nagyot, mikor a mocskos dolgokra utalt a férfi. Ebben igaza volt, ha akarta volna, már megtehette volna, amit akart. Erősebb volt a macskánál, szóval ne esett volna nehezére letepernie. Kissé megrázta a fejét, hogy elhessegesse ezeket a gondolatokat.
- Nem ugyan az a kettő - húzta el a száját, majd végül levette a pulcsiját, a pólóját ls a nadrágját is, ami volt rajta. Kissé feszéjezve érezte magát, így ide-oda járt a farka, de most nem jókedvében. Zavart érzett magában, szóval csak állt ott, Peter előtt a szoba közepén és várta, hogy csináljon valamit. Valóba makulátlan volt a bőre és nagyon fehér. Olyan, mint a frissen esett hó.
- Siess, mert fázom... - morogta, mert egyáltalán nem tetszett neki ez a kiszolgáltatott helyzet, aminek persze hangot is adott.
|
Látta, hogy a kandúr kicsit megzavarodott attól amit mondott neki. - Még sosem voltál kint? Pedig a levegő jót tesz. - töprengett el, bár bele gondolva valószínűleg akármilyen prémium volt is a macska nem bántak vele annyira máshogy, mint a többiekkel.
- Azt mondják az albínóknak különösen fehér a bőrük. Csak kíváncsi vagyok, ne aggódj nem akarok veled semmi mocskosat csinálni. Ha akartam volna, már rég megtehettem volna. - tette még hozzá. - Nem vagyok már idegen a számodra. Már a gazdád vagyok. Együtt fogunk élni ebben a házban, minden egyes nap. Vedd úgy, hogy csak meg akarlak nézni, megérinteni, mint te a kinti havat, a világot. Felfedezni valami új dolgot... örülnék ha megnézhetnélek.
|
El se hitte, hogy azt mondták neki, hogy kimehet a szabadba. Azt hitte, hogy rosszul hall, így még nagy füleit is kénytelen volt megmozgatni, annyira úgy érezte, hogy félre hallotta, amit mondott neki Peter.
- Tudom, hogy más vagyok... A fajtámból nem igazán kedveltek, csak az emberek tartanak szépnek. Vagyis... a gazdagok, gondolom én ezért fizettek volna értem olyan sokat - mondtam okosan, hiszen ahhoz képest, hogy milyen kisgyerek volt, elég sokat tudott, még ha nem is mondták el neki, de mindig rájött egy csomó mindenre. Közben hallgatta, hogy Peternek volt régen egy macskája, de valami történt. Már épp kíváncsiságból rá akart kérdezni, hogy mi volt az, de ekkor a férfi olyat kérdezett tőle, amire nem számított.
- Miért? - kérdezett vissza, majd lépet egyet hátrébb. - Először árult el, csak utána veszek le bármit is - sziszegte kissé idegesen, fülét azonnal hátra csapta.Nem tetszett neki ez az ötlet, de persze ha Peter képes megmagyarázni neki, akkor leveszi a ruháit egy kicsit.
- Nem vetkőzöm le idegenek előtt - morogta, holott már hozzá volt szokva ehhez, mert a bőrét mindig mindenki leellenőrizte, hogy makulátlan tiszta és fehér-e. Viszont azokat az embereket születése óta ismerte, de Petert nem. Ki tudja, hogy mit akar tőle.
|
Egy pillanatra megrémült, hogy a kandúr kiesik, már nyúlt volna érte, mikor az felpattant a szegélyre. Meglepődik a gyors reakción, ő maga is odalép az ablakhoz. - Ha ennyire szeretnéd nézni, adok némi melegebb ruhát és kimehetsz körbe nézni, ha akarsz. - Peter bólintott. - Valóban az, mert a macskák tökéletes lényekként születnek, az albínók pedig... nos kicsit mások. - tudja le ennyivel, nem akarja egyenlőre letörni a kandúrka önbizalmát.
Bólintott a kérdésre. - Én nem akartam nyerni... mert nem igazán tudok mit kezdeni egy macskalénnyel. Régen még gyerekkoromban volt egy... de eléggé elmérgesedett a kapcsolatunk.- ült le az ágyra és figyelte. - Megtennéd, hogy leveszed a ruháid? Kíváncsi vagyok a bőrödre. Az alsónadrágod persze maradhat. - tette még hozzá. Igazából szépnek találta ezt a macskát, de még túl fiatalnak, tényleg csak a kíváncsiság hajtotta, minden egyes porcikáját szemrevtéelezni akarta.
|
Boldogan nyitotta ki az ablakot, majd támaszkodott meg a szegélybe, de hirtelen olyan nagyon gyorsan hajolt ki, hogy majdnem ki is esett. Aztán végül egy gyors mozdulattal felugrott a párkányra, majd onnét nézelődött kifelé, de farka érdeklődve járt ide-oda. Boldogan bámészkodott, de mikor azt mondta neki a férfi, hogy spóroljon a melegge, hamar becsukta az ablakot. Nem akart szófogadatlan lenni, mert ezt bizony megtanították neki.
- Oké, Peter - csukta vissza az ablakot, majd a férfi elé ugrott és felnézett rá. Kíváncsi volt a férfira, de mikor az rákérdezett, hogy miért is olyan különleges, akkor csak értetlenül pislogott.
- Nem tudom - rántotta meg a vállát kissé nemtörődöm módon. - Mindenki azt mondja, hogy ritka az albínó macska. Gondolom ezért... Mindenki ezért fizetett a tombolán annyit, mert azt mondták, hogy a főnyeremény a... a legjobb... tenyészetből van -halkult el a hangja, majd füle picit lekonyult. Viszont hamar visszaállt az eredeti helyzetébe.
- Te csak egyet vettél, igaz? Mindenki sugdolózott és azt mondták, hogy utálnak érte, hogy te nyertél meg - pislogott fel vörös szemecskéivel megint csak Peterre.
|
Peter kicsit szokatlanul állt a helyzethez. Rég volt már macskája... vissza gondolt arra az időszakra. Szerette Jigsawot... annyi mindenben támogatta őt, annyi mindent tett érte, mégsem tudta megbecsülni soha, majd eladta a feketepiacon. Azóta sok minden történt, de képtelen volt másképp viszonyulni az emberekhez, vagy a macskákhoz... bárkihez. Biccentett a köszönömre, majd figyelte miképp reagál a kis kandúr.
~ 12 éves... olyan kis fiatal... - nézegette, kíváncsi volt mitől is olyan nagy szám ez az albínó cicus. Végül egyenlőre elengedte kíváncsiságát.
- Kinyithatod. - bólintott. - De hamar kihül a szoba és kicsit nehezen melegszik, szóval úgy spórolj a meleggel. - magyarázta.
- A Peter rendben van... és nem kell magáznod sem, nem szeretem. De minden mást akivel esetleg találkozunk, magáznod kell. - kötötte ki. - Mitől vagy.... ennyire különleges, mint mondják?
|
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
