|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Igazad van nincs szükség rám... de mi van ha mégis? ,Azt mondtad régen, a lelkemet követeled... akkor miért nem szállod meg az én testem inkább? Hisz ember vagyok, nem kéne semmit sem elviselned többé, mint Ashita testében, önként oda adom neked.... az sem baj ha meg kell szűnnöm létezni... *közelebb megy hozzá lassan, kimérten, de egyenesen felé, Ribishire most képtelen figyelni* - Az én lelkem sem egészséges... megfertőzte már mindenféle bűn... félelem és kétségbeesés, de ha még sem kell, hát ölj meg, de mint mondtam nem fogom megkönnyíteni a dolgod... *elmosolyodik* - Igazad van... mi nagyon is hasonlítunk Ashel... mindketten magányosa voltunk... mindig egyedül, csak a képzelet fantomjai ölthettek előttünk alakot társként...*oda ér hozzá és hírtelen simít végig az arcán* - Mindent megtennék érted Ashita... kérlek légy erős... *megöleli* - Haron... tégy amit akarsz... de amíg nem emészted fel a lelkem, vagy meg nem ölsz, addig a pillanatig én ezt a testet fogom ölelni... milyen furcsa, hogy Ashita észre sem vette, hogy abban a pillanatban amikor megpillantottam, már nem volt egyedül.. veled és Ashel... nem voltam magányos... és... ti sem... voltatok már magányosak... mert lefogadom Haron, te sem akartál sohasem egyedül lenni... így ha elfogadod az ajánlatom mindketten élhettek... mindketten akiket szeretek, de a dntés a tiéd..*aztán már nem szól, de összekulcsolja kezeit a macska háta mögött, hogy az ne tudja ellökni... lehunyja szemeit, így akar meghalni, hogy a szerelmét öleli, így látta ezt ámaiban is.
|
-Ó igen. Miért is hagyjuk, hogy istenek itányítsák lépteinket? Miért hagyjuk magunk elveszni az érzelmek végtelen mély labirintusába, s miért is nem találunk ki onnan? Miért nem harcolunk az égiek ellen, miért nem fordítjuk vissza félúton az esőt, miért nem tudjuk mit hoz a holnap, miért élünk, ha a vég úgyis halált hoz? Miért nem győzedelmeskedik egy kisfiú egy pokolból jött sötét szenvedély fölött? Mondd, miért? Hiszen úgyis tévedek, igen.. de ha ennyire megveted és gyengének tartod, mit szeretsz ugyan benne? milyen szeretet az, amely így lenézi szeretete tárgyát? *szól vissza Rishibi* -áhhr, hogy nem érted?! *morran föl, idegesen beletúr éjfekete hajába* -ez ....ez az egész egy téboly..! *süvölti a lány*
-Vicces, persze. De a halál küszöbén már nincsenek titkok. Semmi tudással nem tudsz már mit kezdeni, ha a következő mozdulatod az utolsó. *mondja a fekete árny* -ez a macska nem lázad *feleli egyszerűen* -nincs már szólni sem ereje.. elettem mindet, lassan itt is hagyom, de kihasználom még egy kicsit, míg tart.. *megigazítja ruháját, mint aki szereplésre készül* -a lázadozásról neked földi fogalmaid vannak.. arról hogy belül, a vak mélyben mi zajlik, fogalmad se lehet.. ez már nem a macskák földi gonoszsága, amivel elfognak pár embert és megkínoznak.. gyere, gyere csak, próbálj meg engem bántani, kínozd ezt a testet, úgysem én vagyok.. meg sem érintesz, ha ebbe a húsba döföd a kést.. *magyarázza komoran Rannak. Ahogy a fiú a felismeréséről beszél, habozik, talán még zavarba is jön* -ezek csak ostoba halandói elvek.. *legyint aztán* -ez a macska is.. szinte már hasonlítasz hozzá *kanyarodik más témához* -bár ott volt mellette a testvére, sosem volt vele.. megtanulta a társas magányt.. igen, ne nézz így, te olcsó kurva, ez a macska sosem szeretett téged, nem érzett irántad semmit, és az áldozatodat sem fogadta.. és már soha nem is fog szeretni, belémolvad, bennem pedig nem élnek ilyen fogalmak.. *a lány fekete szemeivel csak bámulja a kandúrt, füle élénken feszül, de meg sem mukkan* - önsajnálat, te is jól tudod, milyen pusztító *intézi most újra Ranhoz a szavait* - úgy képzelte egyedül van ebben a véges-végtelen világban.. és még képes volt örülni nekem.. hogy már nincs egyedül.. van vele valaki.. az sem számít, ha az a lelkét követeli.. vele voltam legmélyebb gyászában, legnagyobb fájdalmai közben.. csak én, senki mással meg nem osztotta.. ezek a fájdalmacskák nagyon jó étvágycsinálók.. *morogja* -milyen érdekes *dünnyögi Ran szavaira* - eddig bizonygattad, mennyire szeretsz, de azért egy csettintésre feláldoznál.. igazi ember vagy, mondhatom.. *mondja megvető undorral* -na de elég legyen mostmár.. túl hosszúra is nyúlt *végigsimít a késen* -adod önként az életed, ahogy jó szeretőhöz illik, vagy vegyem el magam? *kérdi negédesen Ranhoz hajolva*
 
|
- Honnan tudod, hogy nem inkább te tévedsz? Nem volt könyebb átengedni magát ennek a teremtménynek? egyáltalán minek kellene közte vagy Ash között választani? Én... szeretem őt így is... azt a kandúrt is szeretem aki szenvedélyesen tud szeretni és azt is aki gyűlölködve megkínozza a testem... furcsa nem? *mered maga elé miközben hallgatja a macskalány elbeszélését, kíváncsi rá vajon milyen lehetett a fiúcska kölyökként... s ha esetleg akkor találkoznak, változtathatott volna eme két macskalény jövőjén... megvédhette volna Ashitát? Nem... biztosan nem... de mellette lett volna mindig, ebben szinte teljesen biztos... teljesen elmélyed gondolataiban, míg a fekete árny meg nem szólal, s Ran csak elmosolyodik* - Milyen vicces, hogy feltárod előttem a titkot, aztán arról mesélsz, mindenki Asht látja és nem Haront... pedig én már látom, de tudom, hogy Ash ha fellázadna ellened nem lenne ilyen könnyű dolgod.... jól tudom hogy ismerlek.. téged és Asht is... mert amikor lázasan feküdt mellettem, jól tudom, hogy te nem voltál jelen, az a sötét aura akkor nem kisérte... tán aludtál? Vagy az igazi Ashita akkor nem engedett neked hatalmat? Biztosan van valami gyengéd... az nem lehet, hogy nincs mert mindenkinek van aki ezen a földön létezik... talán mindkettőtöket szeretlek, de szívesen feláldoználak Ashért... *néz komolyan a fekete szemekbe *
|
*A fekete árny mellkasába furcsa, karcoló érzés terjed szét Ran szavaira. Risibhi érzelemmentes arccal, szoborként hallgatja Rant.* -Tévedsz. Ugyan nem vártam el, hogy megérts, s bár nem is tudhatom, te miken mentél át, hogy ezt ilyen bizton állítsd, de bennem még érzékletesen él minden mozdulat. Én voltam, aki látta őt pokolra szállni, én voltam, akinek végig kellett néznie, hogy változik meg a viselkedése, hogy lassan már a téboly szélére sodródott, hogy a Haront elnyomó perceiben milyen embertelen fájdalom hasad a szemeiből. Bár sosem vehettem részt a kínlódásában.. mellette sem lehettem, csak messziről nézegettem, ahogy erőmből tellett, de minden pillanat elborzasztott, s azt kívántam minden egyes vele töltött perc után, bár sose... bár meg se történt volna... inkább ne lennék a közelébe... ettől nem leszek boldogabb, minek látnom ahogy kiszenved?! *tartózkodó ridegsége egyszeriben törik ketté, s forró könnyek szaladnak végig arcán, ahogy üvölti az utolsó szavakat* - és nem tudhatom, te mikben éltél, hogy nem hiszed a félelmet, de azt jól tudom, én rettegtem... féltem és féltettem, s teszem ezt mind a mai napig *mondja Ran szeme közé, felsóhajt, arcán nosztalgikus, szomorú mosoly jelenek meg* - jól emlékszem arra a téli napra... újra és újra eszembe jut, akárhányszor csak Ashitára gondolok.. az igazira, a tisztára... pici fiucska volt, a haja mégsötétebb, mint most, égő szénnek hatva a hóban... hatalmas pelyhekben szakadt, ő meg csak nézett rám azokkal a nagy, gyermeki szemeivel, ahogy csak egy romlatlan kölyök tud nézni.. akkor mondtam meg neki... akkor... fogadtam meg, hogy mindig vigyázok rá... anya meghalt... és mi ott maradtunk árván... és ő csak nézett... egyre fátyolosabb szemecskékkel, és én próbáltam elfojtani a zokogásom, hogy ő se kezdjen el sírni.. a fehér arca már teljesen beleveszett a hóesésbe.. elnyelte az egész fiút a vihar, eltűnt a repeső fekete haja, eltűnt foszlott ruhájánk vonala, fehérré vált minden... ez az egy emlék, ami mindig olyan éles, olyan igaz, és egyben olyan álomszerű... emlékszem még a hidegre, ahogy éreztem az ereimbe hatolni, a csontjaimba karmolni, s az égre, ami lassanként szürkévé vált... anyánk egy árok partján feküdt. Elvitte őt a végzete. Milyen guszta és bájos utóhangot hagy maga után, anyámat, aki szoptatott és nevelt, életemben utoljára egy minden lucsokkal felhalmozott árokban láttam, elheverve, szét keze-lába, mint egy rongybaba... a teste kihűlt, és mozdulatlan... fagyott... szinte üvegnek tetszett, ahogy néhány varjú rászállott marcangolni azt az ócska ruháját.. alig takarta a testét valami. Miattunk tette, jól tudom, miattunk adta el az egyetlenét, ami a tulajdonában állt: a testét. S ezt az önfeláldozást rögtön megértettem, s megfogadtam, igen, hogy folytatom anyám útját, mostantól én vigyázok Ashitára, én teszek meg érte mindent. Nem bánhatom meg soha ezt a döntést... *nyögi rekedten, s bár egyenesen beszél minderről, egész életét elrontó gyalázatnak és szennynek tekinti amit az öccséért művel és művelt.* -Ez az utolsó emlék. Aztán vége mindennek. Apa meghalt már anya előtt, anyát valamelyik kliense földelte el... nem voltunk ott... és ekkor, ezen a napon láttam utoljára az öcsémet úgy, amilyen ő igazából. Haron egyre és egyre többet foglal el Ashita lelkéből, eleinte egész minimálisan volt jelen, így Ash mindenről tudatott engem... persze az élet közbeszólt, s az emberek miatt nem lehettem ott, hogy támogassam őt... s amikor csak láttam, már egy veszett, kóbor fenevadhoz hasonlított inkább, mint apám halk szavú, tisztaszívű fiához. *vallja meg sorra őszintén, a fekete kandúr hallgat, bár van arcán egy gonosz, elégedett mosoly, tekintete nincs egészen jelen, belső vívódások harctere a macska.* -ne mondd, hogy Ashita gyenge! *rivall hirtelen a nőstény Ranra* -ő a legerősebb macska, aki a világon létezik *hörgi könnyei mögül* -mindig.. mindig meg akarta magát ölni, hogy másokat ne kelljen, és nem mellesleg.. minél tovább játsszák ezt, Ashita annál többet veszít önmagából... ha az elején kiszáll, még ép lélekkel folytathatja... egy..másik életben, talán. De ő úgy döntött, legyőzi a démont. Hogyha elmenne, nem volna senki, aki féken tartsa...és bár Haron, úgy látszik, szabadon garázdálkodik, nagyon is pórázon van tartva... most nem azért nem ugrik a nyakamra, mert az önérzetét simogatom azzal, hogy elmondjam micsoda egy undorító rettenet ő, hanem mert Ashita figyel... nem tudom, te mennyire érezted a jelenlétét, és mikor... furcsa dolog ez, szinte megszokhatatlan. *Ran szavai mélyen felsértik a lány szívét, a nővéri, önzetlen szívét, miben csak öccse makulátlan emlékének van hely* -csak Haronon múlik, meddig kívánja még ezt elhúzni, ez így működik, hiába hősködsz, hiába a nagy optimizmus. Mikor Ash eltűnik, én is megölöm magam, épp ezért, ha még tehetek valamit a létéért, kerüljön akár az életembe, nem nagy áldozat. Képesnek kell lenni transzcendensen nézni a dolgokat. És az, hogy te mit műveltél a múltadban, összeférhetetlen ezzel. Próbálgasd ébresztgetni, de Ashita ébren van, épp ezért, hogy még mindannyian élünk. * a fekete árny felvonja fél szemöldökét, ahogy Ran rápillant. Aztán ahogy a fiú beszél, kéjesen elvigyorodik.*
-Tudod, az a legszebb az egészben *szólal meg sötét hangon* -hogy őt gyűlöli mindenki. Övé a felelősség, övék a tettek, övé a test, övé minden, ami ehhez az élethez kapcsolódik, s senki sem mondja, mennyi gyűlöllek, Haron.. nem... ezt a macskát gyűlölik, akinek köszönhetnék, hogy még szólni bírnak... ez olyan gyönyörű. Annyira kiszolgáltatott áldozat. S csak nézheti a falak mögül, hogy válik mindenki gyilkosává, miközben néma magányában a szent életükért imádkozik. És sosem ismerheti őt senki. Ha ránéznek a macskára, azt hiszik látják, pedig csak annyit látnak, hogy néz ki. De minden más én vagyok. Ő csak a név, aki alatt most élek, akiből élek, s akit lehet gyűlölni helyettem. Vicces, nem? *kérdi könnyedén* - ezt a szerencsétlen, megcsonkított lelket, akit úgyis vérpadra küldök... azt hiszi, ő irányít, bármiben is dönt, pedig nem így van... én vagyok már teljesen, ő mintha itt sem lenne, teljesen elhanyagolható.. szereztem magamnak egy életet, s annyit kapok még általa, amennyit csak akarok...
|
*Rannak inkább jól esik a hűs hó, tébolysága elmúlik tőle és sikerül vissza rázódnia... milyen hihetetlen történet... és mégis igaz... elmélyed azokban a fekete szemekben* - Ismeretlenül is szeretem... szeretlek... hiába próbálod belém súlykolni, ezek az érzelmek léteznek.... *Ribishihez fordul*- Jól jegyezd meg amit most mondok... nincsenek lehetetlenek, nincsenek félelmek... Ash nem akar előjönni, elbújik az álarc mögé, kellemesebb és védettebbnek érzi magát ettől... nem arról van szó, hogy ez a démon oly erős lenne, Ash adja át neki a vezető szerepet... *sóhajt* - Jól ismerem ezt az érzést, a múltam burkolózva elbújtam a külvilág elől... sajnáltattam magam... miközben.. mindig arra vágytam, hogy bárcsak valaki... felébresztene... és megtörtént... *élesen néz a fekete macskára* - Ash ha akarna megszabadulna Haron karmaitól... de nem akar küzdeni... inkább végignézi, hogy valamelyikünk meghal... és most megmondom Ribishi, hody nem fogom hagyni, hogy egy nőstény haljon meg helyettem... *kicsit még a lányra néz és elmodolyodik, végül felkel és lerázza magáról a havat, megkeresi a botját és arra támaszkodik* - Nekem már úgy sincs sok vissza, szóval nem kell sajnálnod..
|
-Ne merj engem magadhoz hasonlítani *recsegi a srácra* -hihetsz nekem, minden egyes szavam igaz *mondja behízelgő mosollyal* -nem vagyunk ott! *förmed újra Ranra* -közöm sincs hozzád, azt sem tudod, honnét jöttem, és ki vagyok.. ezt a macskát pedig még kevésbé ismered.. a testét szereted csak talán, a fekete, hollószínű haját, a sápadt márványos bőrét, az ajkait, amitől csókot remélsz, pedig csak hazugságot kapsz.. csakis ezt szeretheted, mert mást nem láttál belőle.. *mondja* -persze.. vonzanak a fekete erők, a sűrű sötétség, mert magad is vágyódsz rá.. kívánsz elkárhozni a halálszagú pokolban.. és ez az ami bennem vonz téged, ahogy minden árnylelkű halandót *szól komoran, végül mondandóját megtoldja furcsa, kifürkészhetetlen somolyával.* -még van képed a jövőről érdeklődni? *lép közelebb a hóba rogyó fiúhoz* -arra sem vagy érdemes, hogy eláruljam *sziszegi, Ran kacarászására fél lábával lenyomja a fiút a hóba, hogy az háton feküdjön előtte a fehér fagyban.*
*Risibhi összerezzen, ahogy a két szempár hirtelen reá szegeződik. Szeretett volna mélyen a föld alá süllyedni, hogy a vörös tekintet pokoli tüze ne égethesse, és Ran tébolyközeli arca se kutakodjon ki nem mondott szavai után. Nyel egyet, s mintha csak Ran hallaná, bizalmasan icipicit közelebb hajol a fiúhoz* -Én én vagyok. Én jó lány vagyok *feleli komoran* -Sok mindent tudok *fülét hátrasomja, vívódik, elmondja-e vagy sem.* -Haron éhezik.. *nyögi ki a szavakat* -amíg őt tápláljuk, él Ashita is... *szemét a földre tapasztja, nehézkesen beszél* -ők ketten csaknem szétválaszthatatlanok, amíg az egyiket látod, addig van jelen a másik... de Ashita egyre és egyre ritkábban jelentkezik, míg végül.. már egyáltalán nem ad hírt magáról.. eltűnik szép lassan, felemésztődik, egy leigázott báb, felszabadító rabszolga, drótokon rángatható marionett Haron kezében *némán bámul a hóba. Megborzong.* -s ez ellen nem lehet tenni semmit ..
|
- Azt hiszem mi egyformák vagyunk, akármennyire is akarod tagadni... *mondja a macskának aki újonnan bemutatkozik neki... majd lehunyja szemeit* - Ash azt mondta ne higyjek neked, te pedig úgymond ugyanazt szajkózod.... hát úgy döntöttem, egyikőtöknek sem hiszek... mi jogon vádolsz avval, hogy nem ismerlek titeket? Hiszen a szívem mélyén vagytok... mindegy, hogy éppen hogy bántok velem... az érzéseimet nem tudom felülírni... és nem is akarom... *lerogy a hóba* - Szóval Haron... *elmosolyodik* - Mik a terveid a jövőre nézve? *nevetni kezd, s lassan őrült hahotázásba kezd, mint aki megőrült* - Ribishi... *fordul hírtelen a lány felé* - Te mit tudsz? És benned ki lakozik? *mondja nagyon is komolyan*- Mi történik akkor, ha én eltűnök? Mi lesz Ashel?
|
*Ran lecsúszik róla, így erőt vesz magán, s felül. Mély hallgatásba burkolódzva figyeli a fiút. Már nyitná a száját, hogy válaszoljon, mikor belé fagy a szó. Sápadtan mered a zöld folyadékra, aztán elfordul.* -közvetve vagy közvetlenül, de belehalsz abba, hogy ismerhettél.. *leheli, nem néz se jobbra, se balra. Furcsán össze van érzelmileg roskadva, s bár most vallana, elmondana az elejétől a végéig mindent, olyan nehéz lett a szíve.. nem hagyja szólni sem. Lesüti a tekintetét, mint akinek az egész múltra nézve bűntudata van, miközben ő egyedül követte el minden vétkét. Fülei lesunnyadnak, majd hirtelen hátracsapódnak, a macska egész testében megrándul* -én nem ez vagyok.. *fordul kétségbeesetten a fiú felé, kezét segélykérőn felé emeli* -Ran, ne higyj neki *nyöszörgi, kinyújtott keze visszahanyatlik saját szívéhez, belemar mellkasába, hátravágódik a hóba, zihálva terül el a fagyos fehérségben. Rekedt, komor hörgés tör el torkából, s tekinte ismét változik. Immár ugyanolyan veszélyes, feneketlen örvény kavarog a mélyén, amely bármely percben lecsaphat, mint e néhány pillanatot leszámítva mindvégig.* -csak nem hiszed, hogy menekülhetsz.. *sziszegi vicsorogva gazdájárá, mikor már felállt* -te sosem vettél engem komolyan *mondja a fiú szemébe, szinte kárörvendő szenvedéllyel hangjában, s egyszerre határtalan elítéléssel és megvetéssel* - ez már a vége, ne félj. Talán jobb is így, igen.. ennél jobban nem is alakulhatott volna, játsszunk hát nyílt lapokkal! Te ezt a macskát nem ismerheted *mutat végig magán* -csak egy fantomképet szeretsz.. nem ezt. Ideje hogy bemutatkozzam. A nevem Haron. *teátrális mozdulattal meghajol Ran előtt, kiegyenesedve kihívón, kiéheztetett farkasként figyeli a fiú tekintetét, míg Risibhi egyre fehérebben reszketett néhány lépésre tőlük, meg sem nyikkanva.*
|
- Ash... *csak nézi a fekete kandúrt* - Kérlek hagyd abba... én... nem... nem akarok nélküled élni, gyötörd a testem, a lelkem, szaggas darabokra, de kérlek ne bűntess avval, hogy megölöd magad... kérlek szépen... én nem hazudtam neked... *lassan könnyek hagyják el az arcát, de nem veszi észre őket, lassan lehuppan a hóba* - Összezavarodtam... nem értek semmit... miért nem tudhatom, hogy mi az ami bánt? Mi az ami nyomja a szíved? Miért kell ezt tenned? Ribishivel velem vagy magaddal... miért kéne bárkinek is meghalnia? *felköhög, de vér helyett valami zöld folyadék hagyja el a száját*
|
-Nem kell a felhatalmazásod, megteszem én anélkül is *vicsorogja dühödt kobraként. Pár pilanat múlva már megszeppent kisegérként lapít, hagyja, Ran azt tegyen vele, amit óhajt. Érzékei húznák vissza a fiút, de az elhúzódik tőle, a kandúr magatehetetlenül néz utána, tekintetében megvillan Ran szeme csillogása* -ne mondd ezt *susogja, s ijedten összerezzennek fülei a szeretlek szóra* -mondom, neh.. *taszítja el erőtlenül Ran mezítelen nyakát* -itt ma mindenképpen meg fog halni valaki.. talán nekem kéne..*suttogja* -akkor jól járna mindenki.. * Risibhi a szavakra egyre szaporább levegővétellel kúszott közéjük, de már késő volt, a kandúr kikapta gazdája kezéből a pengét.* - látod, végül csak én győztem *tekint nővérére. Ebben a pillantban semmi kétség nem lehetett afelől, hogy ez a két macska egy egész életet élt végig együtt, pokolban szőtt kapcsolatok alakultak ki közöttük, s most az a kiismerhetetlen fekete mennyei tisztaságban kívánja mindet feloldani.*
-Biztos van más megoldás *hörögte a lány, a másik csak megrázta fekete fürtjeit* -legalább mondd el neki *nyüszítette Ranra mutatva. Ashita is Ranra pillantott. ~ A csókod íze még itt éget... addig kell távoznom *gondolta a fekete árny, s minden szó nélkül felemelte az eszközt*
|
- Rendben, tedd meg... felhatalmazlak rá, de csak mert én így akarom... *nem áll meg, nem akar, ajkai a feketeség ajkait érintik, lágyan és selymesen, mély csendet hagyva maguk után... nem tudja vissza csókol e a kandúr vagy sem, gyanítja, hogy nem... lassan elhúzódik tőle, szemei csillognak* - Ash... olyan vagy mint az időjárás.... pont olyan mint én... és én hiszek abban, hogy nekünk kettőnknek találkoznunk kellett... ebben a világban... mi maradt nekünk? Nekem csak te vagy... *nem száll le a macskáról, de már nem is nehezedik rá annyira* - Kire másra bízhatnám az életem, vagy a halálom? Ashita... szeretlek... *suttogja halkan a macska fülébe* - Rendben legyen ahogy akarod... *Ash elé tárja a nyakát* - Ha elvágod a torkom gyorsan meg fogok halni.... mindketten jól járunk.... ha ezt tényleg meg akarod tenni... én nem foglak megállítani... *és tenyerét kitárja amiben ott van a Ribishitől elkobzott tárgy* - Tartozol nekem annyival, hogy te tszed meg....
|
*A kandúr füle a fejéhez símul, karmai a fagyos talajba fúródnak miközben hallgatja Rant. Végtelenül dühíti minden szó, amit csak ki ejt száján a fiú. Egy fekete farkasnak érzi magát, mit egy kisnyúl zsákmányolt. Ran ránehezedik, így hiába is próbálkozna felállni.. kénytelen végigvárni, míg az befejezi. Vagy inkább valami kiolthatatlan szenvedélyű kíváncsiság hajtja a srác felé, újból és újból ugyanabba az ördögi táncba lökve.. már maga sem biztos teljesen mit miért tesz.* -akkor megöllek *villan fel rubinvörös tekintete, amint a gazda felajánlja ezt az alternatívát. A kiscica megszólításra a hideg is kirázza, ajka haragosan megrándul* -majd mindjárt meglátod, mit teszek.. *ígéri neki haragosan, de ahogy felismeri, Ran közelgő arca mit sejtet, egy pillanat alatt megváltozik arckifejezése* -Ran, neh.. *leheli kínlódva, sosem hallott, esdeklő hangon. Moccanni nem bír, egyetlen menekülés gyanánt csak szemét süti le. A nőstény homlokát dörzsölgetve feltápászkodott ez idő közben, s árgus szemekkel figyelte a párost, noha gondolatai fátyolosak és összefüggéstelenek voltak. Az egyetlen, amit meg tudott állapítani, hogy ha Ran van felül, s öccse ilyen gyötrődve feküszik alatta, a dolgok kimenetelének helyesnek kell lenniük. Ha megcsókolta a feketeséget a fiú, ha nem, az most felpillant rá, szokatlan önmegadással szemében, mihez hasonló a haldoklójéban van, ki tudja, orvosa kezében az élete.* -sosem szabadott volna megismerned engem.. *suttogja* -egyedül cipelem a terhem.. ez vagyok én.. meg kell magam tartanom ennek, ennyi csak, ami belőlem maradt.. ha szeretsz, nem kívánhatod ezt elvenni tőlem*szemeit lehunyja ismét, szorosan összezárja, akár akit lázálmok gyötörnek, így küzd önmaga benső marcangolásaival* -a titkom.. az enyém..
|
- Tévedsz Ashita... nálam van a világ legnagyobb kincse és fegyvere egyszerre... *végig simít a fekete fürtökön* - Bábu lennék? A te játékod? Miért jöttél volna oly keservesen utánam a halálba ha ez így lenne? Ashita... *óvatosan ráhajol, véres tenyerét a hóba temeti, s az lassan megfesti a hófehér havat... a fiú teste nem teljesen de kissé a macskára nehezedik*- Nem gondolom azt, hogy én irányítok, de azt sem... hogy te... Ashita tudom, hogy nem könnyű, de... lásd be, elveszítetted a játszmát ellenem... ebbe vagy bele kell törődnöd, vagy megölnöd... nem fogom megkönnyíteni neked kiscicám... úgy döntöttem, hogy nem akarom azt tenni amit te parancsolsz... most mit fogsz tenni? *és egy halvány mosoly suhan át arcán ahogy megpróbálja megcsókolni a kandúrt... természetesen csak akkor sikerül neki a mutatvány, ha Ashita is enged neki... nem tudja, hogy Ribishi éppen mit csinál, felébredt e már, vagy még mélyen az öntudatlanságba temetkezik, de jelenleg nem tud rá figyelni, túlságosan leköti az a két magával ragadó szempár... ami a mélyre, a sötétbe taszítja... soha nem vonzottta még jobban ez a feketeség... mégsem fullad tőle, úgy érzi mintha csak most lenne igazán szabad...*
|
*A fekete karcsú teste leborul a földre, szenvedve tűri, hogy gazdája játsszon vele, noha egész teste a haragtól szikrákat vet.* -nem te parancsolsz nekem *közli jeges tárgyilagossággal. Elfordítja fejét, szemeit lehunyja, majd egy pillanat múlva ismét Ranra tekintenek a vörös gyémántok* -valóban tudni akarod? *kérdi élénken* -és mit kapok cserébe? *folytatja tovább, mintha nem Ran kezében volna a penge, s nem feküdne magatehetetlenül a földön* -eddig is bármikor megölhettelek volna.. ahogy azt a kurvát is *bök fejével testvére felé* -túl egyszerű zsákmány vagy.. eljátszik előtte azzal a macska.. de az enyém vagy, a kezemben az életed, hát nem fogod fel? most is azt hiszed te irányítasz, de nem.. ó, nagyon nem, egy szavamba kerül, s máris minden úgy lesz, ahogy én kívánom.. kedves gazdám.. nincs mivel fenyegess, nincs mivel vesztegess.. sebezhetetlen vagyok, míg te csak egy gyenge kisfiú.. *mondja azzal a fel-felsejlő ravasz mosolyával szája szegletében, izzó szemeit le sem véve a fiú arcáról.*
|
*Ran ezüst szemekkel nézi csak a kandúrt, nem moccan, s kezei már megindulnak, hogy bizonyítsa Ashnek, nem viccel, de Ribishi megállítja... nem tesz semmit csak beszél, és Ran mégis abbahagyja a már elindított mozdulatsort... amikor Ashita elsöpri a lányt, mérgében Ashre veti magát, és a hóba paszírozza* - Rendben hiszek ennek a lánynak... ebben az esetben talán elmondhatnád az igazat magadról... *ahogy végig karistolja a tenyerét, megindul a vér kezén, a kezében tartott kis tócsányi vöröslő folyadákot Ashita arcára folyatja*- Ezt szereted? A véremet? A vért? Miért van szükséged erre? mondd el, különben nem ölöm meg magam és nem engedem azt sem, hogy megöld a testvéred...
|
*A nőstény Ran keze után kap, de csak gondolatban.. valójában kővé dermedve ül, fagyott tekintettel mered az előtte álló fiúra. Józan esze már diktálja, mit kéne cselekednie, de az életösztön megtilt neki mindent. Képtelen mozdulni, ajka csak megremeg, de szólásra nem nyílik. A vörös szempár állhatatosan bírja az ezüst tekintetet, acélos, szigorú pillantása nem olvad, inkább csak mégjobban megkeményedik Ran szavaira. A nyílt kérdésre alig észrevehetőn hátrébb tántorodik, mintha valaki egy tőrt szegezne neki. Fülei megbiccennek. Talán el kéne mondania.. talán tartozik annyival.. talán.. de nem teszi.* -ha mindenképp te akarsz lenni az áldozati bárány, ám legyen. Nekem egyre megy, csak nem képzeled, hogy nem? Ha volna értelme a halálodnak, nem volnál áldozat.. fogadd el hát.. nincs.. nincs benne semmi haszon, semmi élvezet, egy csepp öröm sem.. egy múló szeszély, ami kioltja életed, egy tébolyult macska csak, ki kiontja véred..*sziszegi*
-Ne csináld *zokog fel Rishibi. Arcát kezeibe temeti, csak válla rázkódása adja a páros tudtára, hogyan marcangolják őt a könnyek.* -ha azt akarod, hogy ez a hülye boldog legyen, ne csináld.. *nyüszíti Rannak címezve szavait* -csak veled van meg az esélye a boldogságra, ne hagyd hát el..azt nem teheted vele.. *vörösre mázolt körmei alól vékony erecskékben folyik a fekete smink, farka a magából kikelt indulattól dobol a havon* -ez nem ő !*kiált fel, s testvérére mutat* - ez nem az én öcsém.. az egy teljesen másik kisfiú..nem hiheted el róla, hogy valódi ez a szív nélküli szörnyeteg.. *zavaros szemét most felveti Ranra* -én tudom miért.. én tudom minden kérdésedre a választ.. ne csinálj semmit.. kérlek.. *az utolsó mondatokat már csak elsutymorogja, esdeklő, könyörgő pillantásokkal bombázva a srácot*
-Elhallgass, teh.. *a fekete árny egy pillanat alatt terem kettejük között, jeges keze csattan a leány márványos arcán, s Risibhi hanyattesik a hóba.*
|
*Ran felhörög, ahogy az éles tárgyért nyúl, és a kezébe fogva mereng, görcsösen kapaszkodik bele, nehogy valaki elvehesse tőle*- Mit hittél Ash.. hagyni fogom, hogy egy nő áldozza fel magát értem? Azért van még bennem annyi erő, hogy ezt megakadályozzam... *a lányra tekint, mélyeket lélegzik, megpróbál felállni, de csak vissza szédül* - Mondd el, hogy... miért kell ez az egész... neked adom a vérem, az életem... sőt már a tiéd, miért ontasz ki többet... *kezével szabaddá teszi a nyakát, mintha készülne valamire, és készül is* - Miért olyan nehéz kimondani valamit? Nem furcsa, hogy valaki más haljon meg helyettem? Helyettem... akit gyűlölsz? Hát nem adok neked több kiutat... nem félek a haláltól Ashita... és ha ez az ára bárminek is, csak egy szavadba kerül és a vérem érted fog folyni... mondd ki, hogy mire kellek neked...!? Ha kellek... *mélyen belevési tekintetét a fekete kandúrba, elszántabb, mint valaha, és ha egyik macska sem lép semmit, a penge végig szántja a puha bőrt, vöröslő folyadék hagyja el a testet, bár a halál még messze, Ran be akarja bizonyítani, hogy komolyan gondolja, hogy nem fog megfutamodni... most az egyszer nem...*
|
-Semmi közöd hozzá, ne avatkozz bele *rivall a fiúra a fekete árny* -nekem nincs családom *közli jeges hangsúllyal. Ahogy Ran belékapaszkodna, rögtön hátrál egy lépést, a nekidőlő súlytól a nőstény kiejti kezéből az éles eszközt.*
-Ebbe most tényleg nem kéne beleszólnod..*préseli ki a szavakat Ribishi. Az a "nincs családom" kijelentés jobban befúródott szívébe, mintha egy tőr lett volna. Meglepi ugyan, hogy Ran hirtelen idekerült, de nem hisz már a csodákban.. nincs önfeláldozás, nincs hősies megmentő.. ha eljön a vége, az az ő vége lesz, s csakis őt viheti magával..*
-Gyere csak, gazdáám, nézd végig.. kivégzés, csak érted..
|
*Ran viszont nem hagyja magát kivonni ebből a párbeszédből, nem hagyja el magát, és tántorogva, de Ash elé jut, majd megrogyva letérdel elé, s gyorsan véve a levegőt, megpróbálja kifújni magát, majd ezüst szemekkel néz a macskára* - Mit akartok csinálni? Ashita... ez a lány a családod... mégis mit tervezel? *kapaszkodik a fekete kandúrba, aztán egy pillanat alatt esik rá a nőstényre, ahogy a teste gyengén hátra hanyatlik, aztán valahogy mégis feltornássza magát ebből a helyzetből, olyan mintha csak bedrogozott volna, egyszerűen nem ura a cselekedeteinek, nem tiszta előtte a kép, s nem érti mit akarnak tenni ezek a macskák... miért kellene itt egyáltalán emghalnia valakinek?
|
*A két macska észre sem veszi már Rant meghúzódni a háttérben, el vannak foglalva eléggé magukkal.*
-Akkor most itt az idő? *kérdi a remegő női hang* - szerettelek *motyogja esdeklően, majd' össze csuklik a mondat közben, ahogy félig megindul megölelni öccsét, de az rögtön elugrik előle. A macska leborul a hóba. ~ Nem kell hogy segíts.. meg teszem, megoldom én egyedül.. ~ fekete haja vállára omlik, eltakarja minden mozdulatát. ~ mindig van nálam.. nem is kell hogy te adj.. a sajátomat fogom használni.. ~ gondolja a fehérségben ülve a lány, s valami megcsillan a kezében.
- Jó kislány. Csináld csak *bíztatja hűvösen Ashita, türelmesen szemléli a nőstényt.* -és álmodj szépeket.
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
