|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Ezzel is egyet kell értenie, így lesomja a fülét. Eszébe jut, hogy Kékcsillaggal is rettenetesen viselkedett, holott valószínűleg a kandúr sem akart hímringyó lenni, csupán ő belemenekült ebbe, míg Ayase ki akart szakadni belőle. Bólint Adriannak, hogy megértette őt. Persze ettől még nem múlik el az ellenérzése a kutyalényekkel kapcsolatban. Még ott köröz a fejében az a cikk, amit Yura mutatt neki, "A kutyalények leváltják a macskalényeket!", ez egyszerűen nem megy ki a fejéből. - Én sem szeretném, ha kettesben maradnának minden felügyelet nélkül. - mondja komolyan, s odapillant a konyhára, hogy lássa őket. Nincs jele annak, hogy Kékcsillag rosszul viselkedne, mégis eltávolítaná onnan, ha lehetne. Nem foglalkozik a beszéddel, lekötné csak újra Rolcas üvegszeme, márpedig nem akarja megbámulni. - Mi legyen velük? - biccent fejével a konyha felé. Farka idegesen jár.
Kékcsillag kíváncsian közelebb hajol a fiúhoz. Felcsillannak szemei, ahogy Ayase kerülgeti a tényközlést. - Nem kár. Milyen erőd van? - kérdezi engesztelhetetlenül, szinte vággyal a hangjában. Aztán felröhög. - Semmi! De ennyi erővel a barátod, én vagy akár te is lehetsz őrült! Bárki bekattanhat!
 
|
- És egy orvos csak úgy tud megmenteni valakit... ha nem tesz különbséget a betegei között... teljesen mindegy hogy egy hörcsög vagy egy kutyalény élete az... érted Kou? *mosolyog rá* - Minden élet értékes kincs... megyek összepakolok... aztán indulhatunk... ezt akét jómadarat hagyjuk itthon? *tekint a konyha felé* - Nem igazán szeretném itt hagyni kékcsillagot Ayaseval... *Rolcas eddig csak figyelte a párbeszédet, de a név hallatán felkapja a fejét*
- Kékcsillag? *szemei elkerekednek* - Mégis... miért van ő itt?
- Te ismered őt? Amúgy egy páciensem...
- Ohh megsérült? *a fiú kisvártatva megrázza a fejét*- Nem... nem ismerem ... csak egy barátom... őt kereste pár napja....
- Igen meg... de nem szeretném ha elmondanád valakinek, hogy itt van... ... nos... talán indulnunk kellene... *néz Kou felé hogy felkészült -e s hogy mi a véleménye*
- Nem mondom el... ígérem...
- Nekem? *lelapulnak Ayase fülei*- Az én erőm nem valami jó... nem vagyok erős vagy ilyesmi... szóval kár is rá időt fecsérelni... *mondja egyhangúan* - De... amúgy tegyük fel hogy igazad van... de mi a biztosítékod rá hogy egyszer nem kattan be és tesz olyasmit amit te se hittél volna róla eddig?
  
|
- És életet mentenek. - ért egyet ezzel is Kou, de sosem fogja elfelejteni, amikor bedrogoztatták őt. Azóta is szüntelenül vágyik valamire, amiről azt sem tudja, micsoda, csak azt, hogy mit okoz. Erről azonban nem mer beszélni, még magának sem. - Szerintem nem kellenének. - cáfol rá Adrian mondatára komoran. Mire visszaér, már kész a kötés is. Lelombozza ez a tény, már egész belejött az orvos szerepébe. - Semmi gond, megértem. Amúgy... nem is olyan rossz ez. - mondja komolyan, aztán elrohan ajtót nyitni. - Üdvözlöm. Az asszisztense, Kou vagyok. Valóban ellát macskalényeket. Miben segíthetek? - kérdezi komolyan, mint egy felnőtt. Nem veszi észre Rolcas üvegszemét, még túlságosan odavan a hányás miatt, hogy ilyenekre tudjon figyelni. Enyhén még sápadt és zöldes az arca. A félvér szóra figyel csak fel, s ekkor észreveszi a fiú szemét. Ledöbben. - Toku? - kérdezi ügyetlen, de szemeit le sem tudja venni az üvegről. Még sosem látott ilyet és ha már úgy megbámulta őt ez az idegen fiú, kölcsönösen meg kell néznie őt. Hiszen olyan fura és ijesztő egyben, mint ő maga. Felnéz Adrianra. - Még egy kutya? Ráadásul ez egy kutyalény. - mondja bizonytalanul. Nem akaródzik neki segíteni, irtózik még a gondolatától is. Ezért nem lesz ő jó orvos, hiszen nincs meg benne az az önzetlen segítő szándék, ami Adrianban például megvan. Lelapulnak fülei és farka vége is csapdosni kezd a levegőben.
- Adrian sosem fog az ágyába vinni. Én önszántamból másztam volna be, sőt akár bárhol máshol megtennék neki bármit, csakhogy annak a férfinek nem kell semmilyen kandúr. Sem a perverz, sem a szelíd, sem a kacér, sem az ijedt kiscica. - mondja zavartalanul. - Ha rámenősebb lettem volna, hiába elkötelezett orvos, kivágott volna az utcára. - teszi hozzá magabiztosan a meggyőződését. - Én megtanultam, hogy semmi sincs ingyen. - mondja komolyan, viccet nem ismerve ebben a témában. - Szeretném. Létkérdés, mint mondtam. - erősíti meg komolyan, azzal tejet tölt a bögréjébe és iszik belőle. - Nagy erő? Mi a manó? Ő lenne az erő őrzője? A kurvák mesélték egymásközt, majd nekem még kicsiként, mint valami mesét, hogy a félvérek a monda szerint az erények és egykori őseink képességeinek őrzői. Arra vártak a kurvák, hogy ők eljöjjenek és megmentsék őket, fellázadhasson az összes macskalény az emberiség ellen a félvérek vezetésével. Szép kis történet volt, komoly kis álomvilág, valahol mégis van talán benne igazság. Te mivel bírsz? - kérdezi kíváncsian, s újabb bögre tejet gurít le. Soberot nem izgatja a nyüzsgés, megszokta már az ilyesmit.
|
- És életet mentenek... *teszi hozzá Adrian* - Tudod néha kellenek ilyen emberek is... *igazából nem érti mire gondol Kou a parancsolgatással és az engedelmességre kényszerítéssel kapcsolatban, de ráhagyja a dolgot* - Oké... *ő viszont könnyedén nyomja magába a tűt, hiszen ezerszer csinált már ilyesmit... aztán megvárja amíg Kou összevarrja a sebet, kicsit bénázik de nem szólja le érte, jelen pillanatban úgy sem érzi a fájdalmat.... aztán Kou elrohan, amíg Kou elvégzi a dolgait, Adrian keres védőkötést a karjára, és azt kis szenvedések árán, de azért sikeresen a karjára tapasztja, már csak egy fehér anyag emlékezteti őt és talán Kout is a mély sebre* -Minden kész... Ne haragudj amiért ezt veled csináltattam meg... de jelen pillanatban nincs más akire ezt bízhattam volna... *mondja mosolyogva, nem szól Koura, az ő keze még túlságosan erőtlen jelen pillanatban egy ajtónyitást sem vállal be...*
*Ahogy nyílik az ajtó, Rolcas kicsit habozik hogy mit is mondjon, mivel kezdje... mégis hogyan kérje az orvos segítségét... hogyan szólítsa meg s egyáltalán nézzen e rá ha így is szégyenli az arcát... végül félig felemelve tartja, s félig lenéz vele, de ahogy a félvér nyit neki ajtót meglepődik, pár pilalnatig csak pislog*- Jó... jónapot... én... Kasai urat keresem... azt mondták ő az egyetlen aki macskalényeket lát el... *valamiért aztán mégis felnéz Koura teljesen... ekkor veszi észre az emberi füleket*- Te... félvér vagy... mint...mint Toku... *aztán gyorsan elnémul, Adrian is odaér közben az ajtóhoz*
- Mi a probléma? *kérdi a fiútól, aki kis habozás után folytatja*
- Egy kutyalény... valahogy betévedt a kertünkbe... vérzik és rossz állapotban van... meg tudná nézni? Elég vadnak tűnik...
- Hát.... *az orvos Koura pillant* - Ha Kou besegít.... ugyanis történt egy kis baleset nemrég a kezemmel...
- Kérem... segítsenek! *néz egyszer Adrianra egyszer pedig Koura*
- Persze szelíd... és még nem vagyok az ágyában... ne felejtsd el hogy egy embert nem lehet kiszámolni... képtelenség... *néz furcsán a kandúrra* komolyan kérdezed? Én nem kérek érte semmit.... de megpróbálok beszélni Kouval... ha szeretnéd... szerintem ő sme kőszívű... csak nehéz felfognia a dolgot... ő sohasem került ilyen heyzetbe. nagy ereje van... neki sohasem kellett megalázkodnia senki előtt.... én kicsit jobban értem azt hiszem a dolgot... de még talán én sem annyira mint te... *ő is felfigyel a kopogásra és a kinti zajokra*
|
- Soha. - mondja kurtán hosszú hallgatás után. - A macskalények nem lehetnek orvosok, így álmodni is ilyenről kész bolondéria. - folytatja. - Azonkívül láttam, mit tesznek az orvosok... szúrnak, fognak, tekernek, törnek, tömnek, parancsolnak és engedelmességre kényszerítenek... Ez elég volt, hogy sose akarjak azzá válni. - magyarázza komor hangon. - Viszont csontkutató lettem volna. - teszi hozzá. Lesomja füleit, amikor Adrian azt mondja, bizony varrni kell. Előkeresi a tűt és az orvosi cérnát, majd befűzi, végül érzéstelenítőt szív a fecskendőbe és odaadja a férfinek. - Én ezt nem csinálom. - jelenti ki, s talán jobb is, hogy Adrian adhatja be magának, tudja, hova és hogyan szúrja, míg Kou valószínűleg rosszul lenne tőle. El is fordul, hogy ne kelljen látnia, míg beadja magának az injekciót a gazdája. Azután minden lélekerejére szüksége van. Nem akarja, hogy Adrian bénázzon, főleg, ha az élete múlik azon, hogy összevarrják. Reszket a kandúr keze, csapkod a farkával és a füleivel, de addis spanolja magát, míg el nem készül. Azután mindent gyorsan eldob és elrohan. A vécéig még elér, hogy hányjon. Mire visszajön, már sápadt az arca, mint a megszokott, s némi zöld árnyalat kúszott rá. - Bocs. - mondja színtelen hangon. - Mi van még? - kérdezi ügyetlenül.
Kékcsillag vállat von. - Azt sem tudom, hány éves, bár ha orvos, akkor olyan huszonnégy és huszonnyolc közé tenném. Azt sem tom, mióta voltál te ott, de ha régóta, talán nem tudott tenni semmit. Most az látszik, hogy veled a legszelídebb. De én nem akarok beleszólni, felőlem gyűlölheted is, ha neked az jobb. Most nem az ágyában tengeted a napjaidat, vagyis egy fokkal jobb, mint a többiek. - közli hidegen. Ő szívesen vetné alá magát Adrian akaratának, de a férfi egyértelműen visszautasította, így hát nem maradt túl sok lehetősége. Tovább beszélne, de ez az üzleties kérdés ledöbbenti. Eltátja a száját is. Utána már hiába mondja neki Ayase, hogy nem kell semmi, már nem tudja kiverni Sobero a fejéből ezt. - Mit kérsz? - teszi fel komolyan a kérdést. - Nem akarok itt maradni, de a kuncsaftjaim lassan szétszednek. Miszter Író egy vadbarom, állandóan vágdos, ver, kötöz és telepingál. Tekudzsi úr nem kevésbé állat, élvezi, ha szétrág, durva, mint a fene és szőrösebb egy hosszú szőrű némeg juhásznál. Milako asszony imád kéjes örömöket okozni, de kielégülni nem hagy, ami szinte az összes előbbi kínzásnál rosszabb. Ragacs-san mindenféle pózban megkötöz, nem ritkán moccanni sem tudok, ráadásul egy fél szexbolt megbújik a szekrénye mögött. Csupa perverz alak, alig pár olyan, amelyik csak szexelni akar, megdugni vagy megdugatni magát és kész. - mesél szenvtelenül, zavartság nélkül kuncsaftjai egy részéről. - Te maradnál, mikor meglátod a szabadulás lehetőségét? Adrian úgy nyilatkozott, hogy számára nem akadály a pénz, vagyis talán meg tudna venni a gazdámtól és akkor többé nem kéne szétdugatnom a seggem, hogy ne verjenek el otthon.
- Dörömbölnek. - jelenti ki Kou, azzal kitámolyog a rendelőből és ajtót nyit, ha Adrian nem kívánja másképp.
|
- Hagyd csak... nem szükséges megkeresni.... fontosabb dolgunk is van annál... *mondja nyugodt hangon* - Igen te leszel... még sohasem akartál az lenni? Játékból sem? *kérdezgeti* - Ügyes vagy... jól csinálod... *dicséri ahogy lefertőtleníti Kou a sebet* - Elég mély... fűzd be a tűt... ha nem akarod akkor azt én is meg tudom oldani... de vedd ki az érzéstelenítőt... nekem bizony szükségem van rá... *és ha Kou nagyon nem áll rá a dologra akkor mecsinálja a bal kezével, bár Kounak így is be kell segítenie* - Tudod az ember sebei nem gyógyulnak olyan könnyen mint egy macskalényé... ha ezt nem foltoznánk be, valószínüleg szépen lassan elvéreznék... amikor egy macskalénynek már magától bevarratosodna.. *próbálja elmagyarázni érthetően... ha a seb bevarrása megtörtént, már csak újabb fertőtlenítésre vár, majd bekötözésre*
- Ha a testvére lennék és ő ilyen hűűű de jó ember akkor mégis miért tengettem a napjaimat a fekete piacon, vagy perzerz férfiak ágyában? *és most vallja be kékcsillagnak hogy azért van bennük közös vonás... ő is akarata ellen közösült mindenféle perverz alakkal... * - Az emberek előbb utóbb elárulnak... én tudom hogy félvér vagyok... de sohasem akarnék ember lenni... akkor már inkább macskalény.... ha tudnék választani a két fél közül... *kortyol bele a bögréje tartalmába* - Hmm mit kapok cserébe a segítségért? *törli le szájáról a tejet* -Még mielőtt megijednél... nyugi nem kell semmi... de... miért akarsz itt maradni?
*Közben valaki kopogtat az ajtón, majd ha senki sem megy ajtót nyitni újabb kopogás hallatszik*
|
Morog a fiú, mikor Adrian elmeséli neki, mi történt. Kivillannak hegyes kis szemfogai, mocorognak az ajkai, torkában halk morgás morajlik. - Megkeresem majd. - jelenti ki magabiztosan, bár még nem tudja, hogyan. - Én leszek az orvos? - kérdezi, s csak ezután fogja fel a kérdés mibenlétét. Megdöbben. - Azt akarod, hogy...? - de nem fejezi be, cselekednie kell, ha nem akar rosszul lenni ettől a sok vértől. - Oké. - mondja elszántan, miután az orvos rábízza magát. Mély levegőt vesz, azzal egy erős rántással lehántja Adrian kezéről ruhája anyagát, ami csak zavarná Kout a dolgában. - Nem tudom, miért kell nekem is ilyesmit csinálnom... de biztos igazad van. - mondja félig bizonytalanul, aztán ahogy a férfitől látta, megmutatja neki a fertőtlenítőt, majd gézt vesz egy csipeszre, megmártja a nedűben és óvatosan leitatgatja a vért, kitisztítja a sebet. - Ugye nem muszáj varrni? - kérdezi reménykedve.
- Ah! Értem. - mondja neki a kandúr, s hátradől a székkel, kicsit hintázik, s farkincájával egyensúlyozik. - Mi ketten hasonlítunk egymásra. Én sem bízom igazán senkiben. - ismeri el komor hangon. - Nem tudom, mi vette el tőled a hited, de tudom, hogy az élet, az emberek, a macskatársak szolgalelkűsége vagy mély ellenállása és halála képes erre. - ered meg a nyelve. - A barátod használati tágyként néz rám. Mélyen megvet, pedig nem én választottam magamnak azt a sorsot, hogy pénzért adjam a testem. Szerelemre vágytam, még volt idő, amikor álmodoztam erről és hittem, hogy megtalálhatom. Nem számított az sem, ha ember lesz, ha férfi, ha nő, csak magára a lángolásra és a reményem beteljesülésére vágytam. És szerelmes is voltam. - mondja nagyon fanyar mosollyal, hatalmas csalódással a szemeiben. Visszadől előre, így a szék mind a négy lába a talajra kerül, s komolyan néz Ayaséra. - Nem fogod tudni lehozni a földre, ha nem akar még csak le sem nézni. Mindenkinek joga van kergetni az álmait és csalódni bennük. Szinte borítékolható, de ti fiatalok vagytok, nem hibáztatlak titeket. Viszont bármennyire is ellenkezel, valóban van hasonlóság közted és Adrian között. A fehér csík a fejeden. - bök ujjával is rá. - Segítesz nekem? Azt akarom, hogy Adrian megvegyen engem, ennek viszont az az ára, hogy ti kedveljetek engem.
|
- Csak egy kutya volt, nem az ő hibája... az már jobban bosszant hogy a gazdája fogta magát és lelépett... szóval Kou... most jól figyelj mert te leszel az orvos... *mosolyog rá majd leül a fém asztalra.. tetszik Adriannak hogy most őt ápolják le, nem pedig ő mást.... de ezt persze nem mutatja, és szóba sem hozza* - SZerintem már mindennek megtanultad a helyét, ideje volt már úgyis, hogy megtanítsalak ilyesmire... először fertőtleníteni kell, aztán szerintem ezt be is kell varni... egy két helyen, de ha lefertőtleníted akkor jobban fogjuk látni... *mondja és kinyújtja véres kezét Kou felé*- Menni fog ne aggódj... én bízom benned... *mondja ha látja Koun hogy bizonytalan*
- Senkiben sem bízom igazán... *mondja komorabban mint ahogy előzőleg beszélt* - Úgy gondolom Kou csak kergeti az álmait amit azt hiszi meg fog találni... de ez az ember is csak ember... ki mutatja még a foga fehérjét... és valamiért a fejükbe vették hogy a testvérem...
|
Amint Adrian megszólítja, odakapja a tekintetét. Megijed még ettől is, de az a sok vér, na az jobban kiborítja. Csapot-papot ott hagyva felugrik a székről. - Mi a...?! - de a férfi máris válaszol, s ő már rongyol is utána, hogy minél előbb segíthessen.
Kékcsillag ugyanolyan néma marad egy ideig, míg a szőkeség. Nem megy el az étvágya, de erősen megcsappan a kedve. Kirázza a hideg. Nem gondolta volna, hogy egy ilyen doktorral történhet ilyesmi. - Nem válaszoltál... a kérdésemre. Hogy ha Kou így bízik benne, te tudsz-e bízni Kouban. - magyarázza.
 
|
*Míg a macskalények jóízűen reggeliznek, Adriannak meggyűlik a baja egy vad németjuhásszal... az állat szinte kezelhetetlen, a gazdája oltásra hozta, de szájkosár nélkül, Adrian szapulja is magában a férfit, aki egyáltalán nem szimpatikus neki... végül sikerül beadni neki az oltást, de amikor távoznának a kutya hírtelen elkapja Adrian karját amikor átadná a férfinek az oltási lapot.... mindketten megijednek, a gazdán is látszik, rugdosni kezdi az állatot hátha így elengedi az orvost, de az csak nem akaródzik, inkább annál jobban szorítja... jó erősen ráfog Adrian karjára, ekkor valami érdekeset látva hírtelen elengedi, a férfi hátra rántja az ebet rögvest, s egy bocsánatkéréssel, s magával ráncigálva a kutyát sietősen távozik... *Adrian lassan felkel mivel közben a kutya sikeresen feldöntötte, nagyon fáj a karja és erősen vérzik is... megpróbálja ellátni magát de reménytelen, ráadásul jobb kezes és a kutya ép azt szemelte ki magának... kisétál hát a konyhába, megtámasztja magát az ajtóban, s pont elkapja Kou mondatát*- Szerinted fel fog ismerni? *kérdezi Kou felé tekintve* - Amúgy... kellene egy kis segítség, meggyűlt a bajom egy két páciensel... *int Kounak hogy menjen vele, Ayase csak falatozik továb nem akarja tudni a részleteket,néha néha a kékségre pillant*
|
Kékcsillag szinte mohón veti rá magát a finom reggelire. Akkor nyugszik csak meg, mikor felpillant a szőkeségre és látja, milyen békésen és minden falatot megízlelve eszik. Lelassít, próbál ő is olyan élvezettel enni, holott a gyomra követeli, hogy minél gyorsabban minél több ételt tömjön magába.
A kérdésre Kou megugrik. Fülei felpattannak, farka megmerevedik a levegőben, aztán felfogja, hogy csak a félvér szólt hozzá, s lenyugszik. - Nem tagadom. - válaszol. - Mikor elváltunk, a tenyésztőm volt, most újra találkozunk, mint anyja és fia.
- Úúú, ez ugye nem komoly?! - néz fel a kajából.
- Tömd a fejed! - szól rá dühösen Kou.
|
- Köszi Kou... *lát neki Ayase, lassan eszik megrágva minden egyes falatot hogy kiélvezhesse az ízek halmazát, de észreveszi Kou feszültségét is... már reggel is ilyen volt... és ez durvává tette a szemében a kandúrt* - Félsz a találkozástól? *kérdezi meg kedves hangsúllyal, amennyire telik tőle*
|
Leteszi Kékcsillagot, majd segít neki leülni.
- Köszi. - mondja neki a fiú, de Kou csak biccent, majd a két kandúr elé teszi a tényérjaikra halmozott ételt.
- Itt a lehetőség. - mondja szűkszavúan, aztán ő is leül enni. Néha az órára sandít, várja már, hogy lemehessen Adrianhoz. Kissé ideges, ez is látszik rajta, a fülei mozgásából és farkincája hegyének ide-oda ingásából.
|
*De a fiúcska már nem szorul segítségre, ismeri a járást és az ő felületi sebei viszonylag hamar begyógyultak, csak az ujját tudná rendesen mozgatni....és ne esne nehezére a mellékhelységet használni... bele szimatol a levegőbe majd elmosolyodik*- Jó illata van! Nem is tudom mikor ettem utoljára.... így...
|
Nem válaszol Ayasénak, ő is tudja, hogy nem tud gyorsabban gyógyulni a többi macskalénynél, ráadásul egy ilyen törésnél még a három nap viszonylag rövid idő. Érzi, hogy nem gúnyolódik vele a fiú, egyszerűen csak naiv és kedves, s elmondja a maga módján a véleményét.
Kou megriad, amikor a szőkeség rászól. Egy kicsit lelapulnak fülei, majd biccent neki, s morcosan felhúzza Kékcsillagot a matracról. Nem szól neki a kékség, nem akarja, hogy a félvér újból bántsa. Fáj most neki, ami a térdével történt. Nehézkesen biceg, nagyon szívja a fogát, így Kou öt lépés után mintha a kandúr egy zsák lenne, a vállára veszi, hogy kicipelje a konyhába. Kékcsillag meghökken, majd nevetni kezd.
- Ez tetszik! Tök jó! - ujjong most kivételesen őszintén. Kou nem dobja el, ránéz Ayaséra, hogy neki szüksége van-e segítségre.
|
- Hogyan tudnál gyorsítani rajta? Butaságokat beszélsz, nem tudsz gyrsabban gyógyulni mint akármely macskalény... *mondja neki de az ő szavaiban nincs semmi gúny, talán csak túlságosan is gyerekes* - Kou várj... *fogja meg a karját amikor az visszalöki az ágyra kékcsillagot* - Ne rajta vezesd le a haragod.. Adrian különben se szeretné ha civakodnátok nem igaz? Én... megyek megkóstolom azt a reggelit.. *mosolyog és lassan megindul a konyha felé*
|
Nem tudja mire vélni Adrian hozzátett szavát. Mit akart ezzel? Hogy már régóta emberként kezeli őt, csak Kou ezt még nem érti és idegen neki? Ez a gondolat igencsak megragadja a fiút.
- Annyi. - vallja be csüggedten. - De szeretnék gyorsítani rajta, csak nem tudok. - teszi hozzá, aztán csak várja Ayase válaszát. Előrébb kúszik a matracon, hogy jobban hallja őt, hiszen a fiú néha nagyon halkan beszél. - Fura. A barátod viszont úgy látom, tökéletesen bízik benne. - állítja meggyőződését a félvér elé. - Benne bízol?
Az ajtó kinyílik és Kou bedugja rajta a fejét. - Csináltam nektek reggelit. Ha éhesek vagytok, gyertek a konyhába enni. - mondja a két macskának.
- Segítesz odamenni? - érdeklődik a kékség. Persze Kounak nem akaródzik a dolog, megrántja a száját és hümmög. - Egyedül nem fog menni, a barátodtól pedig nem várhatod el, hogy támogasson.
- Nem foglak mindig mindenben kiszolgálni. - közli vele keményen a félvér, aztán belépdel az ajtón egy mély, nehéz sóhajjal és lenyújtja jobbját Kékcsillagnak.
- Ne légy gőgösebb az embernél, hiába kapsz jogokat, ugyanúgy félig macska maradsz. - vág vissza élesen a kék kandúr, mire Kou visszalöki a matracra. Ez fájdalmat okoz neki, szívja is a fogát miatta. - Fáj az igazság?
- Neked fog fájni, ha provokálsz.
|
- Elméletileg... *teszi hozzá még Adrian majd vissza totyog a reggelijéért, s amint elkapta már megy is vissza a rendelőbe* - Köszi... *fűzi azért még hozzá, s még mielőtt behívná a első beteget, papírokat ír, s közben behabzsolja a reggelit, a tálcát pedig elrejti a rendelő asztaljának egyik nagyobb fiókjában.. sorba jönnek a beteg állatok,kutyák, cicák tömkelege kerül adrian elé és egy két apróság is, hörcsög vagy éppen patkány személyében*
- Azt hittem 3 nap a gyógyulási időd... *mondja neki csendesen de a kérdésre elnémul... végül egy percnyi néma csend után mégis megszólal* - Nem... de úgy érzem nem bízhatok benne... valamiért nem....
|
- Elméletileg ez a dolgom. - hagyja ennyiben. Nem haragszik, sőt inkább nem érti, miért nem dolgoztatja őt rendesen a férfi, de nem firtatja, azért szeret itt élni, mert másfélék a szabályok, mint amilyeneket eddig megtanultattak vele. - Adrian, a reggelid! - kiált utána és egy tányér étellel a férfi után szalad. - Egy óra múlva. - búcsúzik, azzal visszamegy a konyhába, hogy a két macskának is tányérra halmozza a kaját.
Amikor Ayase megszólal, a kandúr rettenetesen megijed, még rá is fúj a fiúra. - Ideje meggyógyulnom! - morgolódik magában, de aztán feladja a gipsz feltépését. Nincs elég ereje hozzá. Sok sebe már begyógyult, de még mindig kell neki egy, maximum két nap, hogy felfógyuljon rendesen. - Miért félsz tőle? Bántott?
|
- Ne haragudj... kissé elfáradtam... helyettem dolgozol mostanában, az én feladtom volt a regelikészítés.... *monda miközben végez a fürdéssel, s tiszta ruhában igazgatja meg a haját* - Rendben... de vigyázz rá... Aya talán még törékenyebb mint volt... várj mégis gyere majd le, hozd le azt akét jómadarat megnézem a sebeiket... de majd... egy óra múlva kb... *mondja avval eltűnik a rendelő irányába és kinyit*
*Aya eközben felébred, még mindig nem szokta meg a szemén a ktést de azért látja mit csinál kékcsillag* - Szerintem nem kellene még levenned ha fáj.... *mondja neki*
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
