|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Teru elfordul a kandúrtól. Nem tudja tovább nézni, mikor ennyire közönyösnek mutatja magát, mégis látszik rajta, hogy feszült. Hisz ahogy babrál a tekercseivel, csak ezt üzenheti. Égeti őt a vágy, hogy lelépjen az ágyról és hozzábújjon, de fél. Pityeregve bámulja a falat. Úgy érzi, minden szava hazugságként csapódna le ezután Lamentonak... Rainak? Ez a gondolat csak még jobban felsebzi a lelkét. Halálosan szerelmes valakibe, akit lehetséges, hogy fele annyira sem ismer, mint hiszi. Ez borzasztó érzés.
|
- Rendben.. *mondja az időpontra, majd mélyet sóhajt és előhalássza zsebéből a tekercset, forgatgatja, babrál vele, de persze csak a dobozával, feszültnek érzi a hangulatot, de most nem néz Terura, agya egészen máshol jár, mindig is vigyázni akart a srácra, de ha nem teheti, legalább megpróbálja megkönnyíteni neki avval a dolgokat, hogy úgy tesz, mintha minden mindegy lenne, de persze az ő lelkében is dúl a vihar, talán még jobban mint Teruéban*
|
Próbál megnyugodni, de csak nagyon nehezen megy neki. Szipog párat, majd zsebkendőt halász elő a zsebéből és orrot fúj. Elfekszik az ágyon, ő nézi a macskát. Búcsúzik tőle gondolatban, ezért jól meg akar tartani minden képet róla, mindegy, miylen az a kép. - R... Rapunz. - nyögi. A démont akarta volna mondani, de ha valóban átfordítja a történetet, akkor bizony ő válik a démonná. Nem igazán tetszik neki ez a szerep, de valóban ez ő, aki elrabolta az élettől és most tovább adja egy barátjának, mintha csak egy tárgy lenne. Holott ha tudná, hogy csak azért, hogy lenyugodjanak a kedélyek, hogy ne kelljen még több fájdalmat elviselniük egymástól, talán másképp gondolna rá. Talán. - Reggeli után átviszlek Remingtonhoz. - válaszol most már az első kérdésre is. Eddig nem volt biztos benne, hogy mikor. De most már az.
|
*Lamento ismét nem kap választ, de csak sóhajt rá, és a helyén marad, érzi, hallja ahogy Teru sír, de persze nem néz oda, csak a lelke fájna tőle mégjobban, oly mélyre rejti szívét amennyire csak tudja, hogy ne érje el őt Teru fájdalma* - Szerinted én ki vagyok a történetben? *kérdez rá hírtelen, de halkan*
|
Meglepődik, amikor a kandúr elmondja az igazi nevét. Eltátja száját és próbálja megérteni, miért hívják akkor mégis Lamentonak, ő miért nem tudott róla, hogy más a valódi neve, ahogy azt is, mit akar ezzel a vallomással a macska. Aztán megválaszolja neki. Megremeg a szája. Úgy érzi, nem képes megszólalni, hiába tolongnak fejében a gondolatok. Előre görnyed, fejét behajtja térdei közé, majd sírni kezd. Hatalmas könnycseppek hullanak alá, szinte koppannak a kék szőnyegen, mely a szoba padlóját fedi.
|
*Lamento sokáig nem mond semmit Terunak, hagyja őt és magát is emészteni a dolgokat, már rég eldöntötte, hogy ha Teru elhagyja, nem fog ellenkezni, hiszen azt hogy csak egy átruházható tárgy, a fiú most bizonyította be, most mondta el neki, hogy mennyi igazság is volt a szavaiban... barátság, álmok, tervek, mind mese volt csupán, olyan mese aminek csak a halál vethet véget* - Az igazi nevem Rai... *mondja félhangosan, majd emlékezteti Terut valamire* - A diában azt mondja a démon.... a neved sose add ki senkinek, mert a neved valami olyasmi, amit senki sem vehet el tőled, az csak a tiéd... ez a leghatalmasabb fegyvered... *fejezi be, s talán erről eszébe jut Terunak, hogy a démon később megosztja a fiúval, a nevét, ami azt jelenti hogy bízik benne és hogy szereti, egy különleges kötelék alakult ki köztük* - Mikor kell induljak? Nem válaszuoltál a kérdésemre....
|
Teru elszégelli magát. Megremeg a papírt tartó keze, de uralkodik rajta, gondosan összehajtogatja a szerződést és a zsebébe süllyeszti. Leveti pulcsiját, majd visszaül az ágyra. - Sajnálom. - nézi ő is Lamentot. Valóban szomorúnak látszik. Nem tud többet mondani neki, egyszerűen értelmetlennek érzi a szavakat.
|
*Lamento éppen ezt akarta, a dühödt viselkedésével dühöt váltott ki, nem lepődik meg amikor Teru elmondja neki, a szerződésre sem néz, csak egyenesen Teru szemeibe* - Tudod Teru... amellett hogy sírsz, beszélsz is álmodban... ezt a döntést már rég meghoztad... ne aggódj nem foglak keresni,hallani és látni sem fogsz többé... *igazából segített kimondatni Teruval a dolgokat, amik mélyen magában gyökereztek, és amit talán sokkal nehezebben és fájdalmasabban tudott volna közölni asrác, Lamento éppen ezért tette amit tett, de persze erről nem szól neki, csak nézi Terut, le se veszi róla a szemét* - Mikortól vagyok az ő tulajdona? *kérdi mintha nem is számítana neki, mintha csak egy újabb szerep lenne... amit el kell játszania... mélyet szív a levegőbe, majd vissza szédül a helyére, fáj neki a dolog de felkészült rá, tudta az előző este óta, hogy meg fog történni, ezért mutatta Terunak a tekercset és ezért rontott most neki... ezért zuhant annyira össze, ezért nem beszélt... neki is meg kellett emésztenie a dolgot...*
|
Teru nyugodt maradt. Ő már eleget tombolt az elmúlt időben. Most ideje, hogy ezt Lamentonak is megengedje. - Erre gondolok én is. Ha nem teszünk valamit, ez még súlyosabbá válik, s még annál is jobban súlyosabb lesz. A végén pedig totál beleőrülünk. - mondja komolyan. Viszont a további dolgok kiborítják. Hirtelen felpattan az ágyról, még azzal sem törődik, hogy fájdalom nyilall a hasába. - A picsába ezzel az egész faszsággal! - kezd el kiabálni. - Ha azt akarod, hogy bármit is parancsba adjak ezzel kapcsolatban, jobb, ha elfelejted, vagy ásd el magad! - összeszorulnak az öklei is. - Mi az, hogy én döntök?! A rohadt életbe, nagyobb szabadságot adtam neked, mint bármelyik más macskának adtak a környéken! Ha akarnál, kiszállhatnál ebből a nyavajás szolga vagyok szituból és lehetnél egyenlő velem, csak velem, de nem, te benne ragadtál ebbe a baromságba és jól érzed magad így, csak rohadtul nem értem, miért! - ontja a szót rendesen. Kivörösödik az arca is a dühtől, ami most elönti. - Amúgy meg... - csitul el hirtelen. Vészjósló jel ez. - Nem kell tovább tűrnöd a megaláztatást. Holnaptól Remingtoné vagy. - közli durván. Előhalássza zsebéből a szerződésüket, amit kötött a barátjával és odadugja Lamento orra alá. - Ez az egyetlen és utolsó parancsom, Lamento. Hogy ebbe törődj bele és engedelmeskedj ennek az egyetlen akaratomnak. Ne próbálj keresni, megszökni, vagy hülyeséget csinálni, mert Remington nem olyan töketlen típus, mint én. - a végére csak megbicsaklik a hangja, nem tudja maga előtt tartani a goromba, érzéketlen tuskó álarcát, belevegyülnek az érzései és ebből kiderül, hogy ez bizony komoly döntés, meghozta és bármilyen érzés is van most benne, bármilyen is lesz, nem fog visszatáncolni. Uralkodik magán, még tartja a papírt, ha Lamento nem tépte ki a kezéből és álhatatosan néz bele a kandúr szemébe, ha tud. Ezután nem is igen tud megszólalni.
|
- Miféle helyzet? Eddig is ugyanez volt a helyzetünk! Hiába erősödik a kötődésünk egymáshoz ebből soha nem lehet semmi! Ugyanígy lesz 5 vagy 10 év múlva, vagy ameddig élek és lélegzem... *kicsit kiakad de ez talán várható, túl sok benne az elfolytott szó, gondolat* - Mit kéne javasolnom? Úgys te döntesz, ez már rég csak rólad szól! Én csak egy szolga vagyok, mostmár fel kéne fognod! Nekünk soha semmilyen körülmények közt nem lehetnek érzéseink egymás iránt, mert tiltott... inkább ölj meg, de már elég ebből a megaláztatásból! *durván beszél és kicsit hangosn is de a szobából nem szűrődik ki, amikor végez végig nézi Terut, nem veszi le róla a tekintetét, el akar érni valamit, és tudja hogy ez a formáció csak akkor lehetséges ha felidegesíti az alanyt*
|
- Úgy érzem, hogy a helyzetünk jelenleg tarthatatlan. - kezdi nehéz szívvel. Odafordul Lamento felé, de nem kel fel, pihen. - Neked van ötleted, hogyan tegyük rendbe a kapcsolatunkat? - kérdezi komolyan, de kissé érzelemmentesen.
|
- Két nap alatt mennyit fordult a világ... *jegyzi meg halkan, eddig mindig mindent elmondott neki Teru, nem máshoz szaladt, és ha mégis így lett volna, sosem felejtette otthon* - Neheze? Miért? Mi történt? *kezd már komolyan aggódni*
|
Odafordul Lamentohoz, mikor megérkezik. - Szia. - köszön neki, de ezen kívül némán követi szemeivel a macska mozgását. Nem látja, hogy elrejt egy cetlit, de a kérdésre végre életre kel, már ha ezt lehet annak nevezni. - Nem szórakoztunk, lelkiztem. Kicsit megkönnyebbültem, de még a neheze most jön majd.
|
*Lamento végez a munkával, kénytelen hát bemenni, cipőjét leveszi, majd a köpenyét is... megáll Kou szobája előtt, majd tétován mégis belép, érzi hogy valami nincs rendben, szinte az egész teste beleremeg ebbe az érzésbe, a pár napja még önmagáról is megfeledkező macska, most oly nehéz és fekete szívvel áll Teru előtt mint soha, egy kis cetlit húz ki a zsebéből és bele rejti a dia dobozába, persze úgy hogy Teru ne lássa, aztán vissza ül a helyére* - Jól szórakoztál? *kérdi mégis*
|
Teru csak a plafont bámulja. Gondolkodott rajta, hogy behívja a macskát, de nem akar most apjával vitázni. Fél, hogy kibukna belőle sok minden, elveszítené az önkontrollját. Míg Lamento kint lapátol, ő formálgatja a mondatokat, gondolatokat. Felkészül, hogy elmondja az ítéletet. De úgy érzi, nem teheti meg most, mert a kandúr ki fog találni valamit.
|
*Lamentot persze elkapta a család többi tagja, mindenféle feladattal látták el, így talán a macskaférfi nem is tudott volna Teruért indulni, amikor megérkezett még akkor is kint lapátolta a havat, de megnyugodott amikor látta gazdáját hazatérni... mégis nyugtalan maradt, pár ember elsétált mellette de már nem mertek hozzá érni, híre ment a múltkori "összecsapásnak", bőszen lapátolja a havat és észre sem veszi hogy sír közben, a lapáttal egyre gyorsabban meríti a havat, minél jobban el akar fáradni*
|
- Jól van. Szervusz. - köszön el a macskától, azzal elmegy a barátjához. Hagyott magának időt, míg odaér, hosszasan gondolkodik. Megkérdőjezeli ezerszer a döntését és újra eljut oda, hogy meg kell tennie. Mindkettőjük érdekében. Remington már várja Terut. Kapott tőle egy sms-t, hogy gázos a lelke, s szeretne vele beszélni. Ám ami kikerekedik a beszélgetésből, arra még ő sem számított. Nagyon komolyan elbeszélgetnek, Teru teljesen megnyílik előtte, sírni is mer, a barátja pedig jóságosan megveregeti a vállát és zsepit ad neki. Ott ebédel Teru, majd a kajálás után letisztáznak mindent. Három előtt húsz perccel hazaér a srác. Látszik rajta, hogy sokat sírt, jól kiborult, s aztán próbálta magát rendbe hozni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kerüli apját, aki csodálkozva nézi őt, lerázza, hogy rossz napja volt, hagyja most békén. Felakasztja kabátját, lerúgja csízmáit, majd bevonul a szobájába és elnyúlik az ágyon.
|
*Lamento nem felel komoran biccent egyet Terunak, majd megindul a konyha felé, elmosogatni, közben pedig ezernyi kérdés mocorog a fejében, úgy érzi menten megőrül ezektől a gondolatoktól, lassan talán bele is hal, ez lesz ám az igazán lassú halál*
|
- Megértem az aggodalmad, de egyedül szeretnék menni. - mondja csendesen a kandúrnak. Szeretné azt mutatni, hogy már jól van, boldogul egyedül is. Lassú mozdulatokkal közlekedik, majd megfésülködik. Miután kibontotta a loboncát, s szép sima lett, megrázza a fejét, hogy visszanyerje emberi formáját. Ezután megkeresi csízmáját és bélelt kabátját, s felveszi. - Legkésőbb háromra itthon leszek. Ha nem, akkor Remingtont tudod, hol lakik, eljöhetsz értem. Rendben? - próbál egyezkedni.
|
*Teru még egyszer sem hagyta otthon a macskát, így az nagyon meglepődik a dolgon, de ami a legjobban aggasztja, hogy Terunak nem szabadna mozognia* - Nem... így nem engedhetlek oda... elviszlek és majd vissza jövök... aztán megmondod mennyi idő múlva menjek érted és én ott leszek, haza hozlak, de ilyen sebekkel nem engedhetlek el, főleg nem egyedül... *féltő szemekkl pásztázza Terut, még sose mondott neki ellent, de ebben az esetben szükségét érezte*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
