|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 23:45 - |
Ebbe a villába, csak a Misushiko család tagjai léphetnek be, meg persze aki arra téved (pl. betörő) , vagy akit oda hívnak...
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Kodaka megsimogatja a kölyök fejét. A két kandúrnak így még ellenszenvesebb, de a nőstény egyetlen rosszalló pillantással lerendezi őket. - Majd tanítalak, de előbb Takahénak meg kell benned bíznia. Ha nem kész rá, hogy vigyázz rá, sértésnek veszi. És nincs rosszabb, mikor az a srác megsértődik.
- Úúú, igaz. - jajgat a vörösfülű. - Ha dühös, odavágja az első dolgot, ami a keze ügyébe kerül. Nekem is alig sikerült kitérnem egy antik váza elől.
- Ez még semmi. Takahéban nagyon sok érzés van elfojtva, ezért könnyen lehet agresszív is. - magyarázza Kodaka. - Menjünk a dolgunkra. - tanácsolja aztán egy hirtelen váltással. - Később beszélünk még, Lui, de jobb, ha nem kezdenek keresni minket. Fiúk, ti menjetek vissza a helyetekre! - parancsol a kandúrokra, akik jobb híján fejet hajtanak a nőstény akaratának. - Te pedig várd Takahét.
|
*Lui nem ijed meg a kemény szavaktól, sem attól hogy bántani akarják, akkor is küzdene ha semmi értelme nem lenne kettőjük ellen... de még mielőtt ez bekövetkezne benyit Kodaka és lerendezi a két kandúrt* - Hűűű taníts meg! *néz csillogó szemekkel a nőstényre* - Ígérem senkinek sem fogom elmondani Kodaka... *mosolyog a macskára, mintha igazából semmi sem történt volna* - Mi történt veled? *pattannak fel Lui fülei*- Nem fáj már? *kérdezősködik* - Én mindig Takahe mellett leszek és vigyázni fogok rá Kodaka... nem érdekel mennyire fog majd bántani, ki fogom bírni! ~ Mert te is mindent kibírtál...
|
A két kandúrt alaposan feldühíti, hogy nem tudnak hatni Luira. Megártott nekik az elnyomás, hatalmaskodni akarnak a kölykön, hogy kiéljék tehtetlen bosszújuk, de azzal, hogy Füles nem adja meg magát, inkább felbátorodik, csak növeli bennük az elnyomottság érzését. A kék kandúr elveszti az eszét, ráront a kölyökre, de a másik elkapja a farkát és visszarántjra.
- Hülye! Ha megsebesíted, nyomozni fognak, hogy ki tette és fejünk veszik! - lefogja társát és rámorog Luira. - Gondolod, ha így nyalják a seggét a minekéhez képest, nem lesz gond, ha kissé megszorongatjuk?
- Igaza van. - toppan be Kodaka. - Sőt, én magamra vállalom az áruló címet is, ha bántjátok Luit. - közli nyíltan. A kék kandúr persze nem tűri ezt, egy kölyök és egy nőstény kioktassa, sakkban tartsa, de Kodakát más fából faragták. Pillanatok alatt a földre küldi a kandúrt. - Add fel, Yamako! - morog rá. Karmai és fogai, melyeket eddig rejtve tartott, most kivillannak és ettől ördögivé válik a nőstény. A vöröshajú egyből ért a szóból, lesomja füleit és farkát. - Tudod, Lui, egykor Misushiko asszony kísérete voltam. Mikor még fiatal és szép volt. Bájos teremtés lévén mindenki kedvelte, de irigyelte is, ezért kellett mellé pár nőstény, akik kiszolgálják és védelmezik őt. Úgyhogy én is elszenvedtem azt, amit most te. Persze ez a két bolond macska csak attól kergül meg ennyire, hogy Misushiko úrral tölti a fél napját, hiszen a hó miatt most alig van más munkájuk, egyébként jámborabb teremtések. Kérlek, erről az esetről ne beszélj senkinek. Mivel te Takahe személyi macskája vagy, értékesebb az életed és az épséged ezekénél, s ha az úrfi tudomást szerez róla, hogy bántani akartak, bizonyosan megbünteti őket.
- Te könnyen beszélsz, Kodaka! - ágál még mindig a kékség. Vicsorog, de már nem mer támadni, tudja, hogy a nőstény micsoda harci tudással rendelkezik.
- Nem, Yamako, neked fogalmad sincs, micsoda dolgokat kellett kiállnom személyi macskaként és arról sem lesz, hogy Luira mi vár majd. - mosolyog fásultan a nőstény.
- Erről sosem beszéltél. - érvel a vörösfülű.
- Nem, mert nem tehettem. Még most sem tehetném, de higgyétek el, fiúk, jó sorotok volt az enyéméhez képest, még akkor is, ha nem hiszitek el. - beszél nyugodtan, de tudja, hogy a két kandúrt nem lehet ennyivel meggyőzni. Ruháját finoman oldalra húzza, s így felsejlik hasán egy hatalmas égésnyom.
|
*A kölyök is kiereszti karmait, bár még kicsi, karmai élesebbek mint a felnőtteké*- Nincs titkom! Nem tettem semmit! Én csak követem a parancsot, tisztelem és becsülöm Takahet... nektek sem kellene így beszélnetek az emberekről...főleg nem Misushiko asszonyról aki ennyire kedves és odaadó velünk... *bár fél, egyáltalán nem mutatja ki, fülei nem konyulnak le, az égbe tornyosulnak, farkincája köröz csak, jelezve hogy kissé ideges két társára* - Nekünk meg nem ellenségeskedni és gorombáskodni kellene, hanem figyelni egymásra!
|
- Milyen kötelességtudó. - incselkedik vele gorombán a kékszínű, azzal visszalöki Luit a szobába.
- Nézd csak! Egy nap Takahéval és máris parancsolgat nekünk! - acsarkodik a másik. Ráfúj macskamód a fiúcskára, hogy maradjon veszteg. - Mi csak elbeszélgetünk veled egy kicsit. Érdekel a titkod.
- Bár, ha rossz kismacska vagy, csúnyán megjárhatod. - s elővillantja karmait a kékszínű.
- Egyszerűen csak áruld el, hogyan kerültél ilyen magas pozícióba ebben a házban. Itt mindenki talpnyalóként kezdi és ott is fejezi be. Kivéve Misushiko asszonynál, aki valamelyest kedvesebben és megértőbben viselkedik velünk.
- De soha nem alacsonyodik le hozzánk. - kontráz rá a vörösfülű.
Kodakának feltűnik Lui hiánya. Látta megérkezni és mivel feltűnik neki a két kerti kandúr távolléte, elkezd aggódni. Persze még nem tehet semmit, be kell fejeznie, amit csinált eddig.
Takahe mámoros mosollyal élvezi a bódulatot. Színes képek, élénk érzések járják át. Nem tud a külvilágról, nem is akar. Pont erre vágyott.
|
*Lui nem akar a két macskával menni, nem tetszik neki a szemük állása sem, de még kölyök nem tud ellenállni nekik... főleg amikor az utat is elállják, megijed, s a szavak is durván érintik őt* - Hagyjatok engem! Takahet kell várnom, nincs időm rátok! *próbál meg valamiféleképpen kijutni, de a két macska útját állja, egyszerűen nem engedi* - Nem tudom hogy mire gondoltok, és hogy miért teszitek ezt, de azonnal engedjetek utamra!
|
Misushiko asszony arcán aggódás jelenik meg. Megérti a kis kandúrt, de ettől függetlenül még nagyon aggódik a fiáért. Sóhajt egyet, aztán egy békítő, amolyan "semmi baj" mosolyt küld még a kölyöknek, aztán távozik is. Ezután a két macska, akik eddig lapultak, most előbukkannak.
- Gyere. - szól az egyik kandúr a rekedtes hangján. Ő egész testén sötétkék szőrt visel, néhol világosabb csíkokkal mintázva azt. Arca is macskaszerűbb Luiénál. A másik kandúrnak vörös macskatartozékai vannak, farka lompos, karmait viszont visszavágták. Ő most elkapja a fiúcska karját és bevonják egy félreeső kis helyre, a legközelebbi gardróbba, ahol a két kandúr szobája van. Ott belökik a falnak és elállják az ajtót, hogy Lui ne tudjon elmenekülni. - Tudod te, micsoda kivételezésnek a részese vagy?
- Hagyd, úgysem tudhatja. - inti le morogva a vöröske. - Inkább az a kérdés, te ezt mivel érdemelted ki.
- Mi is ilyen kicsik voltunk, mikor idekerültünk, de azonnal munkába állítottak minket. - elvicsorodik a kékszínű.
- Biztos a nagy fülei teszik.
- Vagy olyan szolgáltatásokat végez, amihez nem szabad, hogy tönkretegye a kezét a mosogatóvíz. - és felröhögnek.
Kicsit dumálnak Takahéék, majd előkerül a szajré. Megcsodálják, aztán gyorsan rá is gyújtanak egy-egy szálra. Elterülnek az ágyon, hogy élvezhessék a fű hatását.
|
- Takahe parancsba adta, hogy jöjjek haza, ő elmegy egy barátjához... nem mondott semmi mást hiába kérdeztem őt hölgyem... *gondolkodik el, hiszen egyik parancsal a másiknak vetett ellent* - Cska azt mondta, várjam meg őt itt....
|
Misushiko asszony észreveszi az ablakban lógó Luit. Meglepődik. - Hol van Takahe? - kérdezi ijedten. - Neked nem szabad őt magára hagynod! - folytatja.
Két másik macskalény már lesben áll. Figyelik a jelenetet.
Takahe eközben odaér a sráchoz. Leveti ruháit, majd betelepednek a haverja szobájába.
|
- Igenis... *indul meg hazafelé, de szinte minden lépésnél megfordul és szemével követi a fiút... mintha évek óta követné és most elhagyná őt, úgy néz utána, amikor eltűnik a látóhatárból még akkor is vissza vissza fordul de már sehol se látja, hazaér, leveszi kabátkáját, és a cipőjét is, majd elrakja őket a helyükre, végül kinéz az ablakon, hogy megbizonyosodjon arról Takahe nem e jön még haza, de lekonyult fülekkel konstatálja, hogy bizony nem látja őt, most viszont nem tudja hogy mit is kezdjen magával*
|
Takahe megissza maradék forrócsokiját is, majd félszeg mosollyal megrázza a fejét. Kint hagyja a poharat az asztalkán, amiért bosszúsan morog a pultos. - Most menj haza. Majd megyek. - mondja Luinak, azzal elindul a haverjához.
|
- Nem... köszönöm de így is nagyon sok dolgot kaptam már... * figyelmesen nézi a férfit, issza minden szavát, de fülei lekonyulnak mikor azt mondja nem mehet vele*- Természetesen megértettem! *bólint rá, s elgondolkodik vajon mi az amiről ő jobb ha nem tud, mégsem kérdez rá hiszen nem akarják közölni vele, s ezt érti, mélyet szív a hideg levegőbe* - Füles mindent megértett! *mosolyog rá amint feldolgozza magában a dolgot*
|
Meglepi, ahogy megszólítja őt a fiúcska. Odafordul hozzá, majd elveszi tőle a pénzt. - Te nem tudod használni a pénzt. Akarsz belőle egy forrócsokit? - kérdezi. Ezzel akarja jutalmazni a kölyköt, hogy visszaadta neki a pénzt. Ha kér egyet, megveszi és leteszi az asztalkára, ha nem, akkor csak a zsebébe süllyeszti a fémeket. Belekortyol a saját csokijába, majd oldalra néz. - Tudod, az olyan dolog, amiről jobb, ha nem tudsz semmit. Ha én elindulok, te majd hazamész és ott vársz meg. Valószínűleg csak este jövök. Anyám kérdezni fogja, hol vagyok, te pedig azt mondod, hogy valamelyik barátodnál, de nem tudod, melyiknél, mert nem kötöttem az orrodra. És arról sem tudsz, hogy mit csinálok. Megértetted? - néz bele komolyan Lui szemeibe.
|
*Lui úgy véli, gazdája sokkal roszabban érzi magát mint eddig, így neki sincs kedve átszani a hóban, a csoki illata megcsapja orrát, de nem nyikkan meg, hallgatja a telefonbeszélgetést de nem érti miről van szó, úgy véli jobb ha csak csendben ballag a férfi mögött, újdonsült kabátkájába mélyeszti a kezét, s ekkor talál valamit benne, valami megcsörren, kiveszi, s talál benne egy kis aprópénzt* - Takahe.... *nyújtja felé az aprót * - Ezt a zsebemben találtam... *mosolyog rá, hátha jobb kedve lesz a fiúnak* - Amúgy mi az hogy... Zsibbadás? Mármint tudom mi, de miért kell arra készülni?
|
Takahe szótlan ballag, néha belerúg a hóba, aztán az első standnál megáll és kér magának egy forrócsokit. Közben intéz egy telefont. - Cső. Ráérsz? - kérdezi. - Jó, akkor egy fél óra múlva nálad. Készülj egy kis zsibbadásra. - azzal leteszi. A csoki gőzölög, ő pedig kanalazgatja a rajta lévő tejszínnel együtt. - Jól megcsinálta az a csaj... - morog magában.
|
*Lui fülei felpattannak amint rá terelődik a szó, de nem moccan a helyéről... furcsának találja, hogy azt amit kapott Takahe, a kabátja alá rejti, de nem nagyon gondolkodik tovább a dolgon, mert gazdája int neki, ő pedig azonnal pattan mintha megcsípték volna, s amíg ki nem érnek ebből a fura szagú házból meg sem szólal*
|
- Ezt már szeretem. - elpakolja a kabátja belső zsebébe a szajrét, s mindjárt megenyhül. Ruka visszacsukja a fiókot. - S hogy vagy ma? - kérdezi csevegő hangon.
- Most már jól, köszönöm. - válaszol bizonytalanul a fiú, s kíváncsian Luira néz. - Sportkocsi helyett ezzel jársz? - kérdezi viccelődve Takahét.
- Ja. Majd karácsonyra meglesz a kocsi is. - azzal elfordul Rukától.
- Várj! - kéri őt a srác. - Suzumival akkor most mi van? Tényleg dobott?
- Nem. - morogja, de válla felett visszanéz. - De ha ráteszed egyetlen ujjad, nagyon megbánod. - ez a végszó, int Luinak, s távoznak.
|
*Lui szemei kikekekednek, sose hallotta még gazdáját ennyire dühösen beszélni.... szinte eltorzult tőle Takahe arca... Lui orra nagyon jó így megérezte a cigaretta szagát, de nem tudta mi az amitől más... igaz sokféle cigi létezett amiket még nem érezhetett, de valami azt súgta neki, a baj valahonnan onnan származtatható, csak nézi a fiúkat, mozdulatlanul áll, de szemeit végig Takahen tartja*
|
Nem érdekli különösebben Takahét a fiú különleges fajtája, bár ez csak tovább emel a srác hírén. Bizonyára ezért is irigykedtek annyira a haverjai. Talán tudták, hogy Lui ritka példány. Reméli. Nevet a kölykön. Annyira vicces szerinte, hogy ilyen tudatlan, s gyerekes. Persze fél tőle legbelül, hogy majd gondoskodnia kell róla, meg nehéz lesz tanítani, de akkor majd beveti a rosszabbik arcát és megneveli.
- Takahe... szerintem neked nem kéne...
- Kuss! - inti le Rukát. Szőke, zöldszemű, nyurga srác, de kissé sunyi alak. - Te nekem ne mondd meg, hogy mit kéne és mit nem! - mordul rá, s közelebb lépdel a fiúhoz. Az még jobban összehúzza magát. - Add ide!
- Nincs még meg.
- Ne hazudj! - engedi kicsit el a hangját. Szemeiből árad a düh és az undor. Erre Ruka már nem tud ellenállni, szépen odakuporodik az íróasztalához, kinyitja a zárat a kulccsal, ami a nyakában lóg, majd odaad Takahénak egy nagy doboz cigarettát. De ez másmilyen, mint amilyet eddig látott nála Lui. A szaga is sokkal arrogánsabb.
|
- Áhh igen engem is pénzért vettek a szüleid... igazából elég drágán... mivel egy különleges fajta vagyok és a tenyésztő meg akart tartani... aztán az apukád akkora összeget ajánlott, hogy a tenyésztőm nem tudott nemet mondani... *dobja fel ő is a hógolyót, ami aztán a saját fején landol* - Szerintem a hó vicces! Sose láttam még ennyire közelről! *kap mégegyet Takahetől, de csak nevet rajta, s miközben lépdelnek mélyeket lép a hóban, s tetszik neki ahogy belesüpped... ahogy alig tud belőle kikecmeregni, de oda érnek a házhoz, a fiú fülei felegyenesednek ahogy meglátja az öreg macskalényt* - Szép jó napot! *köszön neki illedelmesen, majd a kabátkáját ő is a macskának adja, a szülők előtt meghjol és köszön majd követi tovább gazdáját, megnézi magának Rukát majd neki is köszön, de amint a szoba belepi őket, elhalkul, egy hangot sem ad ki*
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
