|
Témaindító hozzászólás
|
2019.02.11. 23:06 - |
Peter ebben a házban nevelkedett. Szülei valójában nem voltak gazdagok, de az évek során felgyűlt a vagyonuk, így Kei-ben is vettek egy házat. Ezt sem volt szívük eladni, hisz tudták, innen indultak. |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
| A magyarázatra nagyon figyelt, de még mindig nem értette, hogy mi a szerelem. Viszont az az ötlet sokkal jobban tetszett neki, hogy Peter karjaiban aludhat újra, hogy elmúljanak a csúnya álmok. Hevesen bólogatott az ötletre, majd a férfi mellé bújt, mikor az eldől vele az ágyon. Ásított egy nagyot, majd adott Peter arcára egy puszit, majd mellkasára hajtotta a fejét és úgy hallgatta Peter légzését. Ez a hang és ez az érzés teljesen megnyugtatta Nedimet.
-- Oké, nem megyek el. Csak ha pisilnem kell majd, de itt maradok - mondta halkan két hatalmas nagy ásítás között. Nem akart aludni, nem bizony, de most mégis ahogy a szeretett férfi mellett volt, kezdett elbóbiskolni, de ha már nem alszik, akkor ő akarta figyelni, ahogy gazdája alszik. Fent akart maradni, mert félt, hogy megint azt a Petert fogja látni, aki vérben fürdik. Erre kirázta a hideg, de inkább átölelte a férfi karját.
-- Majd én… majd én őrködöm - mondta határozottan, de már annyira fáradt volt, hogy képtelen volt tovább ébren maradni. |
- Úgy értem.. - próbálta meg elmagyarázni jobban a kandúrkának. - Talán az együtt töltött napok miatt jobabn kezdtünk kötődni egymáshz, emiatt kezdtél megszeretni, fontossá váltam a számodra épp úgy ahogy te is fontossá váltál nekem. - magához öellte a iccát. - Ha a akrjaim közt alszol el, ha együtt alszunk talán elkerülnek a rossz álmok. Akarod kipróbálni? -azt mégse akarta, hogy valóban ne aludjon a kandúr, tudta hogy már így is fáradt, megviselte a nap.
- Ezek... a velejárója az életnek, máskor is történtek már velem balesetek, avgy kerültem evszélyes helyzetekbe, ez már csak így működik. - dőlt hátra és a cicát maga mellé húzta. - nem, most már egyáltalán nem bánom, sőt... nagyon örülök neki, én vagyok a legbolodgabba világon, hogy a karjaim közt tarthatlak. Szóval nem kell semmi miatt sem bűntudatotmérezned... - simogatt az arcát. - Én már nagyon elfáradtam... ez a sok izgalom kivette az erőmet. - ölelte magához. - Ha nem akrsz aludni az se baj, de szeretném ha végig melelttem maradnál, rendben?
 |
A látvány, amit álmában látott, az riasztotta meg leginkább Nedimet, hiszen tudta, hogy ez nem fog megtörténni és ezt Peter is eléggé megerősítette benne. Viszont ha lehunyja a szemét, akkor ott van a kép a szeme előtt, ahogy... Bele se mert gondolni. Aztán mikor arról beszélt, hogy beleszeretett Peterbe, a cica fülét kezdte hegyezni. Nem értett ő ehhez, azt tudta, hogy amikor itt van vele a férfi, boldog és bizsereg a belsője, ha csak hozzá ér. Kicsit el is pirult ettől talán, ahogy erről beszélt Peter.
Közben később kényelmesen elhelyezkedett Peter ölében, de már bóbiskolt el, viszont nem aludt. Nem akart, nem mert, így néha lebukott a feje, de aztán pillanatokkal később észhez tért.
- Igen... De ha én nem lennék, akkor... akkor nem tört volna el a vállad, nem fenyegettek volna meg és nem kellett volna elköltöznöd a régi házadból - motyogta a cica kicsit bűnbánóan.
- Akkor... Nem bántad meg, hogy elhúztál a tomboláról? - kérdezte, majd Peterre emelte vörös tekinteté, fáradt volt, de mikor gazdájára nézett, akkor szeme úgy csillogott, mint a legfényesebb rubyn.
 |
- Ne félj cicám, ez csak egy álom volt, elhiszem, hogy féltél, de ez nem a valóság... engem nem bántottak, nincs semmi bajom... még egy karcolás se... - mikor a cica elmondta, hogy fája a zíve ha arra gondol, hogy Petert bántották, valahogy jól esett neki, ez azt jelentette, hogy számít a macskának, és emellett nem tudott csak úgy elmenni. - Talán...egy kicsit belém szerettél. Semi baj...én enneknagyon örülök, fontos vagy nekem, tudod? Az elején... talán hidegen hagyott volna, ha elvesznek tőlem, de mst azt hiszem nem lennék képes tovább rendesen élni nélküled.
Amikor végre mindenel végeztek a csomagokra tekintett. Sok munka volt még, és fájós vállával nem haladt valami gyorsan. Így hát csak elköszönt a többiektől, majd a kölyökre nézett. - Megértem, én se vagyok éhes, inkább csinálok egy kis teát... az majd mindkettőnket megnyugtat. VAgy inkább kakaót szeretnél? Azt is csinálhatok. Szerencsére az élemiszert nem volt oylan nehéz kipakolni. Nem fognak, errőla házról szinte csak én és Adrian tudunk. Előbb is gondolhattam volna erre... de... nem jutott eszembe. - ült le és az ölébe húztaa cicát is. - Ennyi izgaom nagyon rég történt velem... de... nem számít... mi ketten mindig itt leszünk egymásnak és csak ez a fontos. Túl leszünk ezen is... ahogy minden máson is.
|
Köze se volt ahhoz, hogy esetleg Peter aladja őt, ez az álom teljesen más volt a cica számára, hiszen nem őt bántották, de mégis annyira fájt neki. Mellkasára, pontosabban a szívéhez szorította a kezét.
- Téged bántottak... Adrian nem jött segíteni, senki nem segített és... - szipogta, majd még inkább gazdájához bújt. Szerette a férfit, nem értette, hogy miért, e ha arra gondolt, hogy az álom bármikor valóra válhat, akkor elszorult a mellkasában valamit.
- Tudom, hogy nem engem bántottak, de... mégis úgy fáj itt - mutatott a szívére, majd megtörölte könnyes szemét.
- Nem akarok aludni! - kötötte az ebet a karóhoz, ez esetben a macskát, hogy ő bizony többet nem fog aludni. Aztán Peter felajánlására elment vele körbe nézni a házban.
- Szép ház - jegyezte meg, ahogy körbe nézték az egészet. Annyira üres volt... Mikor Adrianék megérkeztek, Samet meglátva a cica úgy megörült, hogy azonnal elkezdte simogatni a kutyát. Letérdellt hozzá, majd boldogan simogatta a puha bundájú kutyát, aki megnyalta az arcát, mire Nedim felnevetett.
- Uuuuh! Köszönöm! - kapaszkodott bele a ketrecbe a cica, majd a kis állatkákt nézte, aki sokkal jobban élvezte a nagy helyét, mint az üveget. Csak a fejét ingatta, mert nem érezte magát éhesnek, nem igazán szeretett enni, annak ellenére, hogy sok finomat evett már Peterrel.
Egész idő alatt, míg a többiek pakoltak, Nedim a hálóban volt a hörcsöggel és Sammel, így biztonságban érezte magát, ha a kutya is vele volt.
Aztán elköszönt Adrianéktől.
- Nem vagyok éhes - rázta a fejét, majd Peterre nézett. - Itt nem fognak megtalálni? - kérdezte félve.
|
Látta ahogy a macska riadtam felébredt, meg akarta nyugtatni. - Nedim, itt vagyok, semmi baj. -ölelte magáhotz a riadt macskát. - Semmi baj, csak egy rossz álom volt... akarod elmondnai? Tudod... már mondtam, hogy ha elmondod, nem válik valósággá... vagy ez telejsen más? Nem foglak eladni ezt már megbeszéltük. - Ugyan, ez butaság. Ha nem alszol nagyon legyengülsz, fradt és kedvetlen leszel.. és a nem alvásba idő után bele lehet őrülni és halni is... inkább majd megpróbáljuk felülírni azokat a rossz álmokat, rendben? Nézz csak körül. Itt fogunk élni mostantól. Akarod, hogy körbe vezesselek? Majd othonosabb lesz ha már megérkeztek a holmijaink.
Hamarosan megérkeztek Adrianék ezúttal két kocsival és Sam is velük volt. Az akció idejére Adrian Peternél hagyta, s most magyon örüt a társaságnak, ahogy Nedimet látta, már rohat is hozzá farokcsóválva és várva a simogatást.
- MEghoztam a hörcsögöt is. - nyomta Adrian a kölyök kezébe, immár ketrecestül együtt. - Semmi baja, de adtam neki némi ennivalót. Itt még fel kell töltenia készleteket. - magyarázta. - Te nem avgy éhes?
Hamarosan behordtáka zsákoakt a házba, s midnen a helyére került, nagy volt a nyüzsgés, ha addig Nedim egyedül akart maradni, lepihenhetett a nappaliban vagy a hálóban.
Miután miden bekerült a lakásba, Peter elköszönt mindenkitől, Adrian pedig magához hívta Samet és lasssacskán elindult a macskákkal hazafelé.
- Jobban érzed már magad? - lépett oda Peter Nedimhez. - Kérsz valamit enni?
 |
Még azelőtt, hogy elaludt volna nagyon jól estek neki Peter halk szavai. Ezekkel a szavakkal álmodott, és mély álomba merült egészen az új házig. Semmit nem érzékelt, azt se, hogy Peter a karjába vette, majd bevitte az új... régi házba, ami most az új otthonuk lesz. Amint ágyat fogott a macska és nem érezte Peter ölelő karját maga körül, azonnal rosszat kezdett álmodni. Ugyan azt álmodta, ami történt, csak azzal a különbséggel, hogy Petert nem védték meg a macskák, Adrian se volt ott és a rabló, aki elvitte a cicát, egy mozdulattal elvágta Peter torkát. A cica leizzadt, folyt róla a víz, légzése akadozott, majd nagy kiabálások és sírás közepedte felébredt.
- Peter...? - nézett körbe az idegen helyen sírva, mert teljesen elfelejtette, hogy mi történt és azt is, hogy ez az új házuk, amiben élni fognak. Egyből még inkább eltört nála a mécses, főleg, hogy sötét volt, bár ő ugyan jól látott, de mégis... Aztán meglátta gazdáját és pityeregve bújt hozzá. Nem bírt aludni, túlságosan félt most már attól, hogy ha elalszik, akkor ugyan azt fogja látni.
- Nem akarok többé aludni! Félek... Ha elalszom, megint ugyan azt fogom látni - pityergett, miközben remegett. Eldöntötte, többet nem alszik el soha.
|
- Ne haragudj... ha haza értünk lefertőtlenítjük rendben? - ahogy meghallgatta miért is keletkezett a nyakán lévő nyom, elmosolyodott. - Ügyes voltám cicám, nagyon ügyes. Sajnálom, hogy ezeket el kellett szenvedned. - nyugtatgatta.
- Ugyan, szívesen tettük... hisz barátok vagyunk nem igaz? - kacsintott a macskára, Shiki kicsit elgondolkodott, hogy vajon miért néz rá iylen furcsán az albínó, de végülis kölyök volt még nem vette tőle rossz néven.
- Az új ház tetszeni fog neked. Sok fa veszi körül, és kicsit szabadabban járhtasz majd a környéken... de... szeretném ha kimozdulunk onnan, akkor elváltoztatnánk a külsődet... nem akarom, hogy még egyszer ilyen előforduljon... attól mert kicsit másképp néznél ki amúgy se szeretnélek kevésbé, ne butáskodj... te Nedim vagy... az én cicám, és nézz ki bárhogy... szeretni foglak, ígérem. - ezt már csak suttogva mondta amacska fülébe, hogy más ne hallhassa a pillanatot. Ez csak kettejüké volt.Majd a kandúrkát lassa elnyomta az álom.
- Nagyon kimerült... jobb ha minél hamarabb ágyba dugod. - parkolt le Adrian.
- Igazad van... akkor ti msot...
- Hozzuk a cuccokat, ti emg pihenjetek kicsit.
- Rendben... kössz... - makogta, s apró puszit nyomott Nedim homlokára. Bevitte a házba. Telejsne más volt az atmoszférája, mint ahol eddig laktak. Kisebb is volt mégis melegebb, családiasabb hatást keltett. Peter bevite Nedimet a hálóba és az ágybra tette, gyengéden betakargatta és reménykedett, hjogy az új ház, új jövőt is ad majd nekik.
 |
Peter ebben a házban nevelkedett. Szülei valójában nem voltak gazdagok, de az évek során felgyűlt a vagyonuk, így Kei-ben is vettek egy házat. Ezt sem volt szívük eladni, hisz tudták, innen indultak. |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
