|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Ash... a legfontosabb most, hogy megvédd Rant, ez a feladatod, ha a gazdatest megsérül jelen pillanatban az nem olyan nagy baj mintha ő sérül meg... szóval rád bízom őt... *a sötét felé fordul* - Nem kellett sokáig várni... *az ott élő macskalények szemei villogva meredtek az érkezőkre, de a lány csak haladt tovább* - Semmi dolgunk veletek, tünés...
- Milyen félelmetesek... *motyogta Ran és egyre jobban szorította Ashita felsőjét* - Ashita... nagyon szeretlek... szóval ha bármi történee, csak hogy tudd... *nézett a macskára kiskutya szemekkel, hamarosan elértek Olíviához*
 |
*Zavartan lekapja a pillantását Ranról. Hogy mik nem jutnak az eszébe!... * -persze.. *motyogja bozonytalanul* -végigcsinálom, ha már elkezdtem.. *zavarba jön, hogy az ő gyengeségéről beszélgetnek, azt kívánja, csak menjenek már tovább..* -jaj, nem kell engem megvédeni*süti le füleit, hogy már egy lány oltalmára szorul.* -szóval nincs terv? *kérdi szóterelésképp, egyre jobban sápadva*
 |
- Hát én csak arra gondoltam, hogy vajon a testem odalent is megváltozott e.... *mosolyog a macskafiúra* - Ashita... minden rendben? *kérdezi a srác ahogy leindul vele együtt* - Nem kell ám ezt csinálnod... *megszorítja a fiú zsebét* - Ez félelmetes...
- Ran ne légy gyáva.... érted csináljuk...
- Tudom... de... féltem Ashitát...
- Majd vigyázok rá.... *mondja mosolyogva a lány*
- Védd meg minden áron... *suttogja aztán már csak kukucskál kifelé*
|
*Az igazi Ashita sokkal megszeppentebbnek, félénkebbnek látszik, mint az az erőteljes és magabiztos démon, aki eddig uralta testét. Tekintete időnként elhomályosul, olyankor belülről érkeznek a támadások, s csak fél füllel hallgatja amit a másik kettő beszél. Csak a végszóra biccen meg a füle* -hm? mi? *pillant a zsebébe ártatlan kíváncsisággal, aztán arra gondol, hogy ezt inkább mégse kellett volna megkérdezni. Amint Ren előremegy, nyomban követi, mosolyogna a testvéri civódáson, ahogy saját nővérét juttatja eszébe, de nem sok kedve volt most mosolyogni ilyen szúró érzéssel szívében.*
|
- Nem egy egy egyszerű sétapálca, nem igaz Ran? *kérdi a lány, mire a fiú csak bólint Ash zsebében*
- Egy fegyver... ha kell... nemrég jöttem rá...
- Apánké volt... *jegyzi meg a macskalény* - Talán azt akarják, hogy álljatok be a csapatukba... hiszen odalent a macskalények és az emberek egyenlőek...
- Te ezt honnan tudod?
- Amíg te aludtál, én éber voltam, hallottam mit beszélnek miután kiküldték Ashitát...
- Értem... *elpirul*
- Szóval semmi igaz? Akkor csak bemegyünk és követeljük az ellenszert... van ellenvetés...
- Hát...
- Oké menjünk! *és megemeli a lejárót* - Megyek előre!
- Hé vigyázz a testemre...
- nyugodj már meg....
- Valami egészen fura dolog jutott az eszembe....
- Ki se mondd... *pirít rá a nőstény*
|
-Mi van ezzel a sétapálcával? *kérdi meg tétován a fekete. Belenyugvón bólint a tervre. A test és lélek erejét nem kommentálja, egyszerűen csak nem tud mit mondani rá, lesüti szemét. A szeméttelepen gyanakodva méri végig az összement Rant.* -hát ez érdekes lesz *nézett utána, ahogy a fiúcska eltűnt a zsebében. A kérdésre csalódottan megrázta a fejét. Ha utasítják, végrehajtja, de ő nem az a taktikázó, fifikás és cseles kandúr, aki bárhonnét kivágja magát.* -miért akarhatták, hogy visszajöjjünk? *tesz fel inkább egy újabb kérdést*
|
- Helyes... *a macskára mosolygott, majd felvette a sétapálcát, de neki nem a tápászkodásra kellett, csupán magával vitte, ha már Rannak ennyire fontos lehetett* - Vissza kell mennünk a szeméttelepi bandához... és megszerezni az ellenszert... még nem tudom pontosan, hoy hogyan, de... majd kitalálunk valamit... *sóhajt* - Tudod a test mindig annyira erős, mint a lélek... ha én használom ezt a testet... erőssé válik, mert a lelkem erősebb, mint Rané... mert amikor ő szenvedett én csak külső szemlélő voltam.... de volt amikor ő már feladta... olyankor a helyére léptem... s bár a test Rané volt, a lelke... az enyém... segítenünk kell a másiknak a bajban.. én tudom, hogy Ran nem akarattal vette el az én életem... sőt... elpusztíthatott volna teljesen, de nem tette... csak magába fogadott.... de még ezt sem tudja elfogadni... *nyelt egyet* - Mindegy... gyerünk menjünk... *megfogja a kezét avval futásnak ered, meg sem áll a szeméttelepig, ott elengedi Ash kezét* - Mindenesetre szükségünk lesz Ranra.... akármilyen gyenge is most... *avval tapsolt egyet és egy kisebb porfelhő keretében megjelent Ran, bár kisebb méretben, mint eddig bármikor, akkora lehetett, mint egy kisegér*
- Mi...mi történt? Hol vagyok? *elvörösödött* - Ren? *pislogott a lányra, de az Ashita felsőjének zsebébe csúsztatta az apróságot*
- Sajnos csak ilyen alakban vagyok képes fenntartani a testünket.... szóval ne panaszkodj... vissza fogom adni az eredeti tested ha itt végzetünk... Ash vigyázz rá rendben? *kacsintott a macskafiúra* - Be kell lopóznunk a rejtekükre, ahol már jártunk... van egy érzésem, hogy ez csak csapda... direkt adtak mérget, hogy Ran és te Ash vissza térjetek ide... szóval óvatosnak kell lennünk, van ötletetek?
|
*Ran segítségével feltápászkodik, fejében persze tovább duruzsol a két ellentmondó hang.*-Ran..*nyögi a fiú után kapva, amint az hátraesik. Furcsa bizsergés siklott át bőrén, mikor érzékei jelezték, másik személy, akli hozzá szól. ~Ren.. már egyszerre négyen harcolunk.. *gondolta a macskafiú, mikor kezét adta a lánynak. Szótlan szomjúsággal fogadta be a tömérdek információt, mi új és új távlatokat nyitott benne mind a múlt, mind a jövő visszfényében, ahogy tisztábbá válik a kép, leomolva végül róla a fekete lepellel. Macskafülek és farkinca jelenik meg, s Ashitában az ismeretlen-ismerős érzés, ami sorsközösséget vél felfedezni más macskákkal, más elnyomottakkal.. ~milyen szép.. *fut át gondolatain* -méreg? *nyüsszenti, s elkomorodik. Felszegi fejét, sóhajt, beletörődve önnön lassú kínhalálába, mibe önként menetel. Haron belőle mindaz, ki kiáll magáért, harcol a létjogáért, bármi áron érvényesíti akaratát, érdekei szerint ügyeskedik, s eltipor másokat.. nélküle viszont a fekete kandúr sose bánta másokat saját céljaiból, s mint ilyen, nem is túl életrevaló.. igen, talán igaz, engedte élni az életét Haronnak.. mert a démon jobban bánt ezzel az élettel, nem csak eltékozolta, ahogy ő tette volna.. egy másvilági lény mindig jobban tdja, mennyit ér egy élet... s most menjen egyedül azon a tövisekkel kikövezett uton, amin sohasem volt képes.. ennek a beletörődésnek a fájdalma szakadt fel a sóhajában. Most megteszi. Képes rá...* -legyen.. *szól elszántan* -mit kell tennem?
|
- Miket beszélsz Ashita... rendben vagy? *kezét nyújtja a macskalény felé, hogy felsegítse* - Nem érdekel ha ő is ott lesz, mert te is ott leszel Ashita... és... számomra ez a legfontosabb... *hírtelen meszédült és hátra esett a hóba, még a pálcát is elejtette amit eddig támazkodásra használt, aztán hírtelen lehunyta a szemeit, de egy pillanat múlva fel is nyitotta azokat, és felkelt* - Aludj csak Ran... *ránézett a macskafiúra* - Régen voltmár, hogy meg kellett jelennem mások előtt... de ezt már nem tudom tovább hallgatni... bár én mindig jelen vagyok, amikor Rannal beszélsz, csak akkor tudok elő jönni ha ő mélyen alszik, ne aggódj nem lesz baja... mi testvérek vagyunk, a nevem Ren... *nyújtotta felé a kezét, ha már úgyis bemutatkozik* - Milyen különös ugye? Bár egy testben lakunk, sohasem beszélhetünk, mintha egy fal lenne közöttünk, vagy különböző nyelven csacsognánk... mindegy is, nem azért jöttem, hogy dumcsizzunk.. *a hangja vékonyka, nőies hang most* - Szeretnék elmondani valamit, amit Ran elhallgatott előled Ashita... és ez számodra fontos, Haronnak kevésbé... szóval... Ran igazából egy félvér.... azaz nem igazán teljesen ember... bár nincs macskafarka, vagy fülei, de ő nem ember... az anyánk kavart egy macskalénnyel, még régen, aztán ikreket várt... de én emberi testben, Ran pedig macskalény testben született volna... mégis történt valami, és az erősebb macskalény test magába vonzotta azemberi magzatot... így emberi fülekkel született meg Ran, és ugyanúgy voltak macska fülei illetve farkincája... két lélek vegyült egy testbe... de az anyánk szégyellte a mi közös testünket, lefizette az orvosokat és leműtette a fölösleges részeket... aztán pedig mindenért Rant kezdte okolni... az én halálom miatt és a félvér mivolta miatt... mit gondolsz miért tett úgy, mintha egy törékeny, érző nő lenne? Hogy senki se fogjon gyanút... tudott arról is, hogy az apánk megerőszakolt minket, de ő nem tett semmit, hagyta az egészet... Ran eddigi élete és az enyém is, valami nagy kudarc, sose küzdöttünk igazán semmiért... de most mégsem futamodik meg, mert szeret téged Ashita... Haronnal vagy anélkül... mégis elküldenéd és anélkül hogy harcolnál csak átengeded magad Haronnak... de tudod... mi van a félvéreknek ami a macskalényeknek már nincs abirtokában? Bizony... erő... egy áldott képesség... igaz ezt Ran csak akkor használhatja, ha épp én uralom ezt a testet... de én elég ritkán lépek elő... és az ő lelke még mindig édesdeden alszik... hát rendben, játszunk egy kicsit még... *előtörtek a testből a macskarészek, a fül és a farkinca, az emberi fülek eltűntek, Ran haja pedig hírtelen hosszan omlott a lány vállára* - Leszámítva a hosszú hajat, ez lenne az igazi Ran teste, és ha én élnék azt hiszem ember lennék, hosszú hajjal... nos... Ashita... hogy döntöttél? Hagyod magad felfalni, vagy küzdesz a boldoságodért? Ja igen, Ran lelke már nem bírja sokáig, a méreg lassan hat, még megszerezhetjük neki az ellenszert.... én nem akarom, hogy a testvérem meghaljon... *nézett rá komolyan* - Te mit akarsz... és mit akar Haron?
|
*Megrökönyödve hallgatja Rant. A hideg iszonyat fut végig rajta, érzi már a magában felgyúló keserűséget, mi hitelt ad a fiú szavainak, hisz csak arra ébred fel az indulat, mi igaz vád. ~ szeret.. igaza van.. tedd azt, amit mondd.. ő jobban tudja, tisztább és erősebb, mint te.. *győzködi magát a macska, de egy másik hang félbeszakítja a monológot ~ ugyan mit képzelsz? ő is csak ember.. hogy vagy még képes bárkiben is megbízni? bennem is megbíztál, és a pokolra viszlek.. hogy tehetne ő mást, hisz egy semminek tart..látod a szavaiból.. egy gyenge kis nyuszika vagy csak, aki nem küzdesz érte és magadért.. minden vádja igaz, és te nem hogy emiatt harcolnál, inkább igazat adva szégyenkezel.. ennyi vagy te.. *dörmögi benne Haron* ~ tudom, hogy hazudsz.. minden egyes szavad hazugság.. *gondolja Ash* ~én vagyok az egyetlen, aki még a javadra lehet.. ha rendesen szolgálsz, kaphatsz a gyönyörökből.. a józan eszeddel is tudod, hogy az emócióid olyan ingatagok, mint egy hajló nádszál, egy emberé meg méginkább.. ma még szócsatázik érted, holnap elhagy.. ~~ hallgass...nem akarom ezt tovább..*a fekete farkinca indulatosan megrendül, ennyi látszik csak a külvilág számára ~óh, hát eddig akartad? mi téphetné szét a láncot, mi összeköt minket? ne lázadozz ellenem, hiszen voltál már eleget szemtanúja a dühömnek.. ~~nem félek tőled.. *mondja magában a fekete kandúr, tekintetét mereven a talajnak szegezi, noha semmit sem érzékel a fehérségből, most belülre figyel megfeszített erővel* ~ne nevettess, te korcs.. jön egy kis suhanc, azt mondja, erős vagy, és te rögtön hiszel neki? ő is ugyanolyan eltiprandó féreg, mint te..hányszor akart már véget vetni az életének, hát így viselkedik egy erős ember? ha az első nap vérfürdőt rendezek itt, nem kéne most így harcolnod önmagadért.. lehetnél a fekete rabláncaim között összetörve, ugyanúgy, de békében.. vess hát véget ennek! csak felkavar, feldob, de el már nem kap.. az én szememen át láttad, milyenek az emberek.. és már ezerszer öltek volna meg, ha nem én vigyázok rád.. * közben a macska néha eldadog egy-egy szót önkívületében, egészen úgy fest, mint aki megtébolyodott, s erre csak rátesz a láztól lassanként égővé váló teste* ~hogyha nem te lettél volna, nem akarnak megölni.. hagyj békén Haron, hagyj magamra.. pusztulj innét, dögölj meg a pokol tüzében.. *nyögi gondolatban Ashita, térde már rogyadozik* ~csak te vagy, aki gyengülsz, és fáradsz ócska halandóként..ha pillanatra szunnyadsz, enyém az uralom, az én figyelmem nem tereli semmi.. ha összeesel, én leszek, aki feláll benned.. *a macska figyelme ekkor tért környezetére, arra, hogy már a hóban tenyerel, verejték verte ki az arcát, füle fejéhez simul, s Ran minden bizonnyal értetlenkedve nézi, miket művel ő itt egymagában.* -Ran, menj innét, kérve kérlek, egy démon az egész életedet elrontja, ahogy tönkretette az enyémet is.. pedig ha engem akarsz, ő jön velem.. *zihálja míg izzó szemei Ranra tapadnak ~ ó, micsoda beszéd ez.. *folytatja benne ismét Haron* ~ miért is akarna ez téged? csak önnön sötétségét vonzza az enyém.. ha valamelyikünket kívánja is, az én vagyok.. téged észre sem vett még, mikor belém volt bolondulva.. és most sem hallgat rád, eddig sem tette..miért? mert velem akar lenni, az én kezeim által pusztulni.. az mindegy neki, hogy akkor te beledöglesz a lelkiismeretfurdalásba.. ő így akarja, te csak ne szólj bele.. *sziszedi szenvtelenül a démon*
|
- Nem rád és Haronra gondoltam... hanem kettőnkre... *sóhajt* - Magam sem tudom pontosan, hogy ki vagyok.... *elkomorodik a fiú kijelenetésére* - Ash... én harcolok érted ha kell, én meghalok érted ha azt akarod... de ha azt sem tudod mit kellene tennem érted akkor tanácstalanná teszel... mit ér ez az egész, ha te már nem akarod? Hát menj... menekülj... menekülj az édes tudattalanságba, a fekete semmiben, de tudod Ashita ott is egyedül leszel... pontosan tudom milyen az... kellemes, fájdalommentes, csak éppen más éli helyetted a te életed,.. ez egy darabig még jó is, de lassan ráébredsz, hogy nem vagy önmagad... de mit tehernél, a másik fél már követelőzik, itéletet mond feletted és te csak kapálózhatsz, hogy meg ne fulladj... igen tudom milyen érzés, nap mint nap én is átélem ezt... már születésem óta, neked megadatott, hogy egyedül legyél a testedben és mégis beengedtél valakit... ez nem más hibája, a sajátod... hát miért nem küzdesz most önmagadért? Én csak érted... vagyok képes elviselni ezt az egészet...
|
-Igen.. a bennem lévő fényes is sötét..*mormogja* -piszkos és zavaros.. a fehér szárnyak.. ennyik.. nem egy angyal tollai..*zihálja* -te egyszerűen bolond vagy *közli* -hogyha engem képes vagy szeretni.. *sóhatja, kirántja Ran kezéből tenyerét* -miért, ki vagy te? *néz rá értetlen szigorral* -sok az elvárás.. *mormogja egy köztes hang, se nem túl dühösen, se nem túl gyengén.. hagyja magát megcsókolni, de valami kelletlenség van benne* -ketten vagyunk.. és vitatkoznak itt bennem..én pedig lassan megtébolyodok.. *szól sötéten, megborzong, szemét lehunyja, s mintha megszűnne ebben a világban létezni, nem vesz tudomást a külvilágról, most belül vívja a csatáit. Rannak persze biztos el van ennyivel intézve, hogy rászól, legyen erős, de ő az, akinek erősnek kell lennie.. s ha az csak úgy menne, eddig sem Haron élte volna az életét.. *-hadd menjek vissza.. *kéri még mindig lehunyt szemmel, mint aki imádkozik* -sok ez nekem.. hadd menjek vissza.. leszek gyáva, aki menekül.. leszek bármi, amit rám mondtok.. de amit akartok, az kínzás..
|
- Mint két démon... *a szemei csillogni kezdenek, ő sem immunis a vér látványára, bár benne nem él szellem, mégis megváltozik a vörös folyadék hatására... tekintete elsötétül, aztán lágyan megfogja Ashita kezét és megnyalintja a folyadékot* - Mindannyian álarcot viselünk, elrejtve saját valónk, felülírva saját szabályainkat... talán önmagunktól rettegünk vagy a társadalom megvető szavaitól? *megcirógatja a nyakát* - Te mit látsz az én szemeiben? Zavartságot, feketeséget, vagy őrült vágyat, levegőért kapkodó érzlemeket, vagy esetleg valami teljesen mást? Ashita... soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap... azt sem ebben a a zűrzavaros világban, hogy kik vagyunk valójában.... *elvigyorodik* - Nemsokára eljön a nap, amikor felfedem magam előtted... kérlek... *felveszi a botját és rátámaszkodik* - maradj velem... amíg csak lehet... *lenyalintja saját kezéről a vért* - és én sem fogok megtántorodni... *oda megy hozzá és óvatosan megcsókolja* - Ne engedd eluralkodni Haront... te egy macskalény vagy, éppen ezért nemesebb mint én... erősebb és jobb nálam, a világ mocskánál... és kérlek ha eljön az idő, végezz velem, ne habozz megtenni a saját életed érdekében... Ashita... annyira gyönyörű vagy... ragyogsz, elveszem ebben a ragyogásban... úgy érzem mindent képes lennék felforgatni érted...
|
-Mindennek úgy kellett történnie..szép hiszem.. de ez a pokolból feljött kín mind felesleges volt.. így is, úgy is belehalok a végén.. *mondja, Ran bíztatására halványan mosolyra húzódik szája. Ezt tartja a legnevetségesebbnek, hogy a fiú itt győzködi a tényről, miről ő maga tudhatja legjobban, mennyire nem igaz. Elpirul, lesomja füleit az érintésre, nővére fröcsögésére még inkább összehúzza magát, valóban egy gyámoltalan kisfiú benyomását kelti. * -ne.. Ran, mit csinálsz? *kérdi esdekelve, a vágásra felszisszen, a földre szegezi tekintetét* - igen.. önző vagy nagyon.. de legyen, leszek én önfeláldozó.. megpróbálom, ami még megy, de jól tudom.. nem kell már sok hozzá, hogy ne legyen külön Ashita és Haron... ha az én szemembe nézel, ő néz rád vissza.. minden tulajdonsága az enyém.. és igen.. csepeg belém az, aki szereti a vért.. szereti más ember húsába mélyeszteni a karmát, szereti, ha miatta ordítanak kínlódva a macskák, és mindenben élvezetét leli, amitől józan ember undorodik.. az ép felem még émelyeg tőle, a másik már kéjesen fürdik a gyönyörében.. azért kevesen vannak, akik a szenvedést választják, mikor át is adhatnák magukat a véget nem érő élvezeteknek, ezt be kell látnod... *haja arcába borul, szeme már nem látszik* - az aki még én voltam, van olyan önfeláldozó, hogy rád bízza magát, ha neked ez olyan fontos, és vállalja, hogyha nem nyersz, elkárhozik örökre.. és engedelmesen szót is fogadna, bármit kívánsz, indulna haza.. de az, aki már lényem nagyobbik részén eluralkodott, s önömet betölti, nem..nem adja magát... ez a vér.. olyan gyönyörű, ahogy csorog *emeli a vörös szemek elé kezét az aprócska heggel.* -kábító az illata is.. *farka idegesen megrezdül* -nem nehéz előhozni.. illetve inkább lehetetlen visszafogni.. *suttogja rekedten, ziháló hangon* -csinálj velem valamit.. *kéri, de Ran szemébe már nem néz, hangja ijesztő mélységet ölt, s megbabonázva mered az apró vérfoltra*
|
- Ashita... ne hagyj itt... ez a világ nem teljes nélküled... vagy Haron nélkül... mindennek úgy kellett lennie ahogy eddog történt, de a jövőt... nem láthatjuk előre, én hiszek benned Ashita, tudom hogy képes lennél bármire... mert aznap amikor lázasan feküdtél az ágyamban és én egész éjjel virrasztottam melletted... néztelek... és úgy éreztem, erős vagy, erősebb mint addig bármikor, akkor közel éreztem magamhoz a szívedet... ahogy most is... *végig simít az arcán* - Sajnálom, még mindig önző vagyok... csak magamnak akarlak... *suttogja de aztán Ashita a lánynak szegezi tekintetét* ~ Biztos vagyok benne, hogy Ash szívében sok hely van... biztosan Ribishi is belefért... csak képtelen ezt elmondani neki... *sóhajt, erre a reakcióra viszont nem volt fekészülve* ~ Legalább ő már nem fog meghalni... remélem... lehet hogy... *Előkotor egy kis bicskát, nem éppen éles, ha az ember megölni akarná vele magát arra biztosan nem lenne alkalmas, de az apjáé volt és Ran szereti megőrizni mindenkinek az emlékét magában, a tenyerén végig húzza, vékonyka csíkot húz a kezén, aztán pedig elkapja Ash tenyerét és azt is megvágja, utána pedig összekulcsolja az ujjakat* - Ash... a vérünk... most már egy... egyek vagyunk... örökre... bármi is történjék... soha ne feledd el, hogy szeretlek...
|
*Hálásan összehúzza magán Ran felsőjét, az ölelésben a fiú vállára ejti fejét, finoman átkarolja derekát* -de így többet rontasz a helyzeten, mint javítasz..*suttogja, de már belátta, hogy gazdája nem tágít mellőle. Halálába egyezett bele ilyen csendes belenyugvással.* -te nem tehetsz semmiről..*sóhajtja* -jobb világ az, ahol én nem vagyok.. ahol mi nem vagyunk.. Haron és én..*gyámolítandó kisfiúként bújik Ranhoz, amint az a segítsét igéri, erősebben szorítja magához, ahogy a felismerhetetlen, kavargó érzelmek szívébe marnak.*-nem lehet.. nem tudom, hogy kell.. nem megy.. *susogja* -mi a baj? *kérdi kétségbeesetten, amint Ran a nyakához kap. Fülei lelapulnak, jól tudja, hogy mindenről ő tehet, s ő az az igazán gyenge macska, aki még előjönni is fél, mert akkor ránehezedik minden bűn súlya, mit el sem követett. Mindenről ő tehet, érzi, s ez a bűntudat emészti fel, a halál már csak feloldozás, megoldás, megváltás.. Ran azt ígéri, nem lesz önző.. akkor ne láncolja már ide tovább.. senkit nem sajnál itthagyni, de amíg nem bizonyos afelől, hogy gazdájával minden rendben marad a távozta után, képtelen mozdulni.* -Jó. Megtetted *néz fel a fiúra, s elhúzódik tőle.* -ez az utolsó pillanat.. Ran nem fogja elhozni a végzetem, rád bízom magam Rishibi, hogyha gyengülnék *emeli fel a hangját, a megszólításra a lány összerezzen*
-Tényleg nem szerettél soha? *bukik fel a feketehajú szépségből a kérdés. Eddig nyomasztotta, fúrta belülről ez az elültetett bogár, s most nem szégyell a végső percben előhozakodni vele. Feldúlt, zavaros tekintet fürkészi a kandúrt, aki a megdöbbenéstől szólni sem tud* -felelj hát!*rivall rá* -el tudod te képzelni, min keresztül nem mentem?! *arca izzóan vöröslik, egy élet elnyomott gyötrelme szakad fel most a mellkasából* - senki más nem tette volna ezt meg.. semmi viszonzást nem kaptam soha.. és igen, vagyok olyan rohadtul önző, hogy elvárjam, hogy legalább szeress érte egy kicsit! *sikolja hisztérikusan, hirtelen mozdulattal a pároshoz lép, kitépi Ash kezéből a pengét, s abban a szempillantásban el is hajítja jó messzire* - hát tudd meg, nem foglak megölni, hogyha neked az a jó! szenvedj csak tovább, nem kapsz tőlem megváltást.. ezennel leveszem rólad a kezem, eljött az idő, hogy felelj magadért, nincs többé, ki figyelgessen és megmentsen, Rannak igaza volt.. gyenge vagy Ashita, és én csak most látom ezt.. pedig gyenge voltál mindig is.. *sziszegi megvetően*
|
- Ashita...*óvatosan felül és felhúzza a fiút is az ölébe, leveszi a felsőjét és Ashitára teríti, magához húzza a testet és átöleli* - Bárcsak átvehetném a fájdalmad... hidd el megtenném.... *mégjobban magához szorítja* - Nem tudlak itt hagyni, nem is akarlak, nem olyan lenne az mintha elárulnálak? *már sírós, rekedtes hangon mondja, de közben próbálja visszafogni saját érzelmeit* - Annyira sajnálom, minden az én hibám, ha nem magammal törődtem volna, ha nem lettem volna önző, észrevettem volna és segíthettem volna... ez az én hibám, miattam kell szenvedned... kérlek Ash hallgass rám... teljesen felesleges áldozat lenne a tiéd, hiszen biztosan utánad indulnék, ahogy azt te is tetted meg majdnem, nemrég... *végig simít a fekete fürtökön* - Inkább azt mondd meg, hogy segíthetek? Hogy űzzem ki a lelkeddel játszadozó ördögöt? Én harcolok helyetted csak nyújtsd át a kardod, majd én leszek a pajzsod, vigyázok rád.... ha eddig nem is tettem, most be fogom bizonyítani... hogy igenis szeretlek... *hírtelen a nyakához kap* ~ Mi... mi a... nem kapok levegőt.... *ökölbe szorítja a kezeit, de aztán hírtelen újra tud lélegezni* ~ Mi volt ez? *nyel egyet aztán Ashre tekint* - Engedd meg, hogy az utolsó pillanatig... védelmezzelek, és veled maradjak... nem számít mi az ára... boldog vagyok minden egyes percben amit veled tölthetek...
http://www.youtube.com/watch?v=f7QJW9T-kNM (Ezt hallgattam közben és szerintem tökre ide illik némelyik részlete xD) |
*Kínlódó, keserű mosollyal figyeli Ran reakcióját. Kiküzdi érte az egérutat, de a srác azt az egy esélyt is ellövi. Pedig jól tudhatná, mibe kerül ez neki... nem baj, vállalja, minden kínszenvedést azért, akit szeret, s szeretni is csak úgy az őszinte, ha sohasem tudják meg..névtelenül, csendben tenni a jót.. mi is többet lehetne tenni? .. ~ Azt akarom, hogy együtt legyünk örökké, de nem azon az áron, hogy te szenvedj.. *gondolja a macska* -aki marasztal, elhagy, aki elenged, megtart.. *mondja azzal az ártatlan lassúsággal, ahogy az álmukból ébredtek nyújtják a szavakat. Más feleleletre képtelen is most, bár világokat forgatnak fel benne Ran szavai, nem jönnek nyelvére a kifejezések, s csak arra képes, hogy átadja magát Rannak, gyengéden visszacsókol, fél kezével belesimít az ezüstlő fürtökbe. Az ő arcán is végigfénylenek a könnyek gyöngyöző cseppei, ügyetlenül letörli őket, mint szégyenletes bűnjeleket.* -hogyha az a leghatalmasabb, akkor, csak egyszer az életben megtehetnéd, hogy halgass rám..*susogja* -gyenge vagyok.. most sem tudok küzdeni.. hadd adjam fel.. hadd kapjak érte megbocsátást.. *fejét oldalra dönti, mikor Ran megcsókolja a kezét, persze rögtön odavillan a tekintete, elpirul, arrébb húzza a kezét, bár ezt sem erőlteti túlzottan..* - ne sajnáld.. van nagyobb gond is itt, mint holmi láz.. *mosolyogja az esélytelenek nyugalmával* - hiszem.. tudom.. érzem.. *feleli őszintén* - ugyanakkor.. ha igazán szeretnél, elengednél végre.. és vagy te hagynál itt, vagy én téged.. de együtt..nem megy.. egyszerűen..nem.. *nyöszörgi* - olyan hideg van.. *borzong meg vacogva hirtelen* -és én.. ez az egész.. annyira.. *motyogja összefüggéstelenül, mint aki még önmagának sincs tudatában, így váratlanul élesen pillant fel aztán Ranra* -nem kérhetem, hogy segíts.. ez a saját harcom önmagammal, az én utam, egyedüli út, s így is túl sok súly borult rád.. nem akarhatom.. nem kérhetem, hogy védj meg önmagamtól.. hogyha én már gyenge vagyok hozzá.. nem tehetem.. értsd meg.. *mondja komolyan* -Ran.. nagyon fáj.. *törik fel belőle, szemét lesüti, amint újabb két forró könny szántja végig arcát* -én erről nem tudok beszélni.. *leheli hangtalanul* -fáj..
|
*Rannak persze esze ágában sincs elengedn a kandúrt* - Nem érdekel... tudom, hogy érzi ahogy ölelem... *beletúrja haját a feketeség pólójába, együtt huppannak a puha hóba, a fekete kandúr fölé magasodik, de tartja önmagát, nem nehezedik súly a macskafülü fiúra* - Miről beszélsz Ashita... *fejét Ashita nyakához dörgöli* - Ha te nem leszel többé mit érne az életem? Nem azt kellene mondanod, hogy kérlek maradj velem örökre? *elmosolyodik és lágyan megcsókolja, miközben könnyezni kezd* - Érzem, hogy minden porcikád azt kívánja, tűnjek el, de azt is, hogy ezt szíved teljes szeretetével teszed... hát nem a szeretet ereje a leghatalmasabb? Mondd csak Ashita... miért lennél hát gyenge? Igazából nem gondoltam komolyan... azt hogy gyenge vagy... kérlek maradj velem, míg a szívem dobog és még tovább... *megfogja a gyenge kezet ésmegcsókolja a srác kézfejét* - Szeretlek... nagyon... ugye hiszel nekem? *ő is megérinti a srác homlokát* - Sajnálom...
|
*Eltűnődik a megfontolandó ajánlaton, persze arca mozdulatlan dermedtséggel tűr minden szót. * -Mégis mit képzelsz te magadról? *szólal aztán végül* -a testednek az volna az aranykora, ha kapna olyan megtiszteltetést, hogy én lakjam benne *morogja* -ezt csak a kiváltságos bűnös életűek érdemlik, te még ennyire se vagy jó *veti oda neki* - egyébként, amint ezt a hústömeget itthagyom*mutat végig magán* -ez a macska sem fogja tovább bírni, én adom az életét, és én adom a halálát is.. *csillan sötéten vörös szeme* -én döntök mindenről.. a tiédről is.. az övéről is *bök fejével Rishibi felé* -tudom mik terjengenek a lelkedben, nem kell bemutatni.. minden ember lelkét ugyanonnan jött mérgek szennyezik, csak a formája más és más.. hogyha eléggé gennyes sebként kifakad a vétkeid mocsara, talán megtisztellek magammal, de ahhoz még sokat kell süllyedned.. egyenlőre..senki vagy *közli kimérten. Folytatná a további szópárbajt, de ahogy Ran érinti, beléfagy a szó. Más ez az érintés, más ez a simítás, pedig érezte már annyiaknak a húsát, a kámforosan illatozó bőrét.. de ilyen vadul csapkodó érzéseket soha, egyikük sem váltott ki. Aztán Ran megöleli. Automatikusan taszítaná el magától, kezei már a srác karjába kapnak, de ahelyett hogy eltávolítanák Rant, a kandúr kezei megremegnek, s mikor a fiú kezébe mar, maga is hozzásimul az őt ölelő testhez. A macska érzi, ahogy valami elfeledett, át nem világított seb felfakad a szívében, s belül, a lekében ömlik a vér, s elapdhatatlanul patakzanak a könnyek. Egy szívdobbanásnyi idieg.. míg minden lezajlott a kandúrban.. fájó, rövid sóhaj szakadt fel tüdejéből, s minden olyan éltelenül összemosódottá vált, akár egy álomban.. szürreálisan világított így a hó a vörös szempárban, s a végtelen pillanat leforgása alatt olyan tiszta és érthető volt minden, mint az a jeges fehérség, mit Haron már annyira kívánt vérveres pettyekkel beszennyezni. Ajkai szóra nyíltak, aztán a következő szemhunyásra ugyanaz a borzangató, égő tekintet parázslott az ébenfekete tincsek alól. Befogott vadként igyekezett szabadulni Ran karjai közül* -engedjél már el *vicsorogja a fiúra* - a testet aztán ölelheted..én vagyok a birtokosa.. nincs lelkiismeretem, nincs szeretetem, megölhetlek bármikor.. *morogja egyre sötétebben* -velem te csak ne jótékonykodj *nagyot taszít Ranon, annak persze össze vannak fonódva az ujjai a háta mögött, így Haron csak magában forronghat, néhai tüzes lángcsóvát kiköpve magából.*-komolyan mondom.. *zihálja már szinte* -ne... *nyögi fulladva* - ne... ne csináld... *morogja egyre elgyengültebben, mígnem lábai nem bírják tovább, összeesik, lecsuklik Ran ölelésében.. háton fekszik a hóban, mellkasa szabálytalanul jár fel-le* -látod.. végül mégiscsak én győztem.. *mondja egy selymes hang, s Ashita egész lényén tükröződik, csak hogy önmaga legyen, kimondhatatlan, vég nélküli fájdalmat jelent.* -Ran.. *pillant fel fátyolosan a fiú szemeibe* - Ran.. menj már.. menj el.. *kiált rá rekedten ~ nem bírom már soká.. csak miattad bírtam eddig is.. de igazad van, mindenben igazad van.. gyenge vagyok.. az vagyok, és ez már nem fog vátozni.. de te .. még mindig itt vagy, pedig már rég véget kellett volna vetni ennek.. menj minél előbb.. amíg még én vagyok.. amíg még enyémek a mozdulataim.. amíg még én vágom fel az ereimet, és nem Haron.. *mondja ki gondolatban a tekintete sugallta érzelmeket* -minden áldozatom hiábavaló, ha a végén.. történik veled valami.. *szuszogja kimerülten* - úgyhogy.. én kérlek rá.. magadat védd.. *keze beletúr a szűzhóba, mintha puha párnát simítana magához, aztán homlokáról hessenti el a rakoncátlankodó tincseket, mi fekete tintaként terült el a hóban. Tenyere megpihen homlokán * - megint lázam lesz.. *susogja alig hallgatóan, csak úgy magának *
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
