|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.27. 01:13 - |
Peter a város szélén, kissé már a zöld övezetben lakik, a házának csak az alsó szintjét használja, de igazából sokszor csak aludni jár haza. |
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
Egy ideig csak forgolódott, perceken keresztül próbált elaludni, de egyszerűen nem ment neki, pedig fáradt volna. Nagyon is az volt már. Amint a fények kihunytak és tudta, hogy Peter is elment már aludni, még inkább rosszul érezte magát. Aztán végül kimászott az ágyból, majd a párnáját magához szorítva lépett az ajtóhoz, majd onnét ki a szobából, majd megkereste Peter szobáját. Nem volt kérdés, elsőre tudta, hiszen már egyszer bekopogott.
Az ajtó elé botorkált, majd minden szégyen érzet nélkül bekopogott.
- Peter... ébren vagy még? Nem tudok aludni... - mondta halkan, szinte csak az ajtónak. Nem tudta, higy gazdája alszik-e már vagy még ébren van, de egy próbát megér. Hátha nem lesz annyira mérges rá a férfi.
 |
- Helyes, olyan helyre tedd ahol nem találhatja meg más - kacsintott rá, jót derült magában a macskafiú lelkesedésén. - Nekünk? - lepte meg a kérés, ledöbbent tőle, soe gondolta volna, hogy ez a macska ilyet fog kérni tőle... meglepődöttségét nem igazán tudta hirtelen palástolni. - Rendben... ha ennyire akarod, egyszer majd csinálunk közös képet... de msot már tényleg ideje aludnod... kölyök vagy még és már majdnem éjfél van... - a kandúrka végre szót fogad neki és ettől kicsit megkönyebbül, még befejezte a mosogatást, majd ő maga is fogat és arcot mosott, rendbe tette magát, s lekapcsolva a villanyokat bement a saját szobájába. Még megkereste a telefonját, hogy ébresztőt álíltson magának, de aztán alsónadrágra vetlőzve bemászott az ágyba.
 |
Boldogan hallgatta végig, amit Peter mondott neki, mert ő nagyon szerette a szüleit, annak ellenére is, hogy csak életében egyszer láthatta őket, de akkor nagyon boldog volt tőle. Azt sose fogja elfelejteni.
- Vigyázni fogok, jól el is rejtem - mondtam vidáman, majd ásított megint egy jó nagyot. Tényleg már kezdett álmos lenni, de még nem akart elmenni aludni.Túlsogisan is jól érezte magát itt, Peterrel.
- Oké, akkor majd nekünk is kell csinálni egy közös képet, amit eltehetek - kötötte az ebet a karóhoz, mert nagyon szerette volna megcsinálni a képet.
- Oké? Jó lesz? - kérdezgette, míg nem válaszolt neki úgy, ahogy azt szerette volna, de aztán elküldte aludni őt. Elhúzta a száját, de szót fogadott.
- Jól van... Megyek már - állt fel az asztaltól, majd a képpel a kezében visszaindult a szobájába.
- Jó éjt neked is - mondta halkan, majd elment megmosni a fogát, majd visszabútorozott a szábájába, és lefeküdt aludni. Legalábbis azt szeretett volna, de nem tudott. Így egy ideig forgolódott. Idegen volt neki a közeg, hiába, mégis csak egy gyerekről volt szó. Ki szeretett volna menni Peterhez. Vagy át hozzá.
|
- Végülis, ez a világ már csak így működik, remélem nem bántottalak meg a kérdéssel - paskolta meg a fejét. - Igen, ez valóban fonts információ. Az okosok azt mondják, hogy mi magunk olyanok vagyunk akár egy fa, a gyökérzetünk pedig a szüleink. Ha csak az egyik felét ismerjük, már instabillá válhatunk, ha egyiket sem akkor pedig gyengévé. Persze nem igazán értek ezekhez a pszichológiai dolgokhoz, de ez megamradt, s vaalhogy megértem azt is, hogy szeretted volna megőrizni az emléküket. Igazán vigyázz errre képre és kincsként őrizd. - tanácsolta. - Most már én leszek a családod... azt hiszem.
- Át szokott jönni pár ismerősöm, de oylankor általában a szobámban vagyunk. Te is maradj majd ezekre az időkre a szobádban... egyenlőre szeretném megőrizni a titkom, hogy van egy macskám. - kérte,de persze emögött egészen más szándék állt. - Lassan ideke aludnod menni, kimerítő lehetett... így minden egyszerre, szóval én majd elmosogatok.... mosd meg a fogad és menj aludni... jó éjszakát.. - hesegette el.
|
Persze, hogy lelkes volt, egyértelmű volt, hogy nagyon örült annak, hogy segíthetett Peternek elkészíteni a vacsorát. Aztán persze örült annak is, hogy megmutathatta a képet neki, ez volt az egyetlen képe a szüleiről, az után többet nem találkozhatott velük, hiszen az meggátolta volna Nedim fejlődését is, azt, hogy tökéletes legyen. Na meg a szüleinek is sokkal egyszerűbb volt, legalábbis így gondolták a tenyésztől. Ritka volt az olyan, hogy egyben hagytak egy egész családot.
- Hogy érted, hogy szerették-e egymást? - pislogott kissé értetlenül, mert nem értette a kérdést. Aztán mintha hirtelen megértette volna, hogy mire kérdezett rá. - Nem tudom... Talán... - csapta hátra füleit, majd kifújta a levegőt.
- Azt hiszem csak tudni akartam, hogy honnan származom, csak szerettem volna látni őket... Aztán többet nem volt rá lehetőségem - szontyolodott el, főleg most, hogy eszébe jutott ez az egész.
- Fogsz hívni vendéget majd? - kérdezte tőle kicsit oldalra billentve a fejét, mint ha nem is foglalkozott volna azzal, hogy ha van itt valaki, akkor nem ehet Peterrel.
- Oké, nem okozok gondot - mosolygott, majd ő is befejezte az evést, miután visszaült a helyére, majd ásított egy nagyot. Kezdett elálmosodni.
|
| - Sokat jelent? Mármint az, hogy segíthettél benne. Lelkesnek tűnsz... túl lelkesnek. - mosolygott. - Előtte semmilyen munkában nem segíthettél be? Még ha akartál se? - kérdezősködött, úgy vélte a kandúrka álomvilágban él mert nem tanítottak meg neki szinte semmilyen gyakorlatiasságot. - bólintott area, hogy szeretné elkísérni és igazából nem is bánta. Volt idő mikor Eve-vel járt ki, de annak.már több éve... azon gondolkodott, ha már kimegy a sírokhoz, a szerelme sírját is mrglátogatja, habár erről nem akaródzott beszámolni a macskának, ez már inkább mélyen érintette, mint a szüleiről szóló história. - Velem jöhetsz... ha ennyire szeretnél. - már épp rászólt volna higx az asztalnál nem illik tornázgatni, mikor a kölyök frlpattant és eliszkolt. Egy képwt mutatott neki a családjáról, valahol mélyen elrejtve ő magának is volt valahol, hirtelen elkapta a váhyakozás, hogy megkeresse, de csak pár pillanat erejéig. - Az anyukád nagyon szép, az apukád pedig nagyon sármos, látszik, hogy nagyon odafigxeltek, hogy a kölykök elit szintűek legyenek. Mondd, szerették is egymást? - valóban kíváncsi volt, ebben a szakmában ez elég ritka volt. - Nagyon édes vagy a képen. Látszik, hogy örülsz annak, hogy találkozhattál velük. - jegyezte meg majd befrjezte a vacsoráját. - Még valamit el kell mondanom neked.... igazából a macskalények nem ehetnek emberi asztalnál, épp úgy, mint ahogy a rendes macskák sem... amikor magunk között vagyunk, megengedem, hogy ott egxél, de ha vendégem lesz, meg kell majd húznod magad valahol. |
| A kiscica nem akarta elhinni, hogy táppal etették, de most, hogy egy picit jobban belegondolt, talán Peternek igaza van.
-- Fúj… - nyújtotta ki a nyelvét, hogy kimutassa nemtetszését az iránt, hogy mennyire utálta azt a kaját, amit a tenyészetben adtak neki.
-- Hát ez sokkal jobb. Segíthettem is benne legalább - ette tovább a vacsoráját, miközben azok gondolkodott, hogy milyen lehet egy temető. Tudta, hogy mi az, ott alszanak azok az emberek, akik már megunták az itteni életét és belefáradtak a dolgokba.
-- Oké, ígérem, hogy csöndben leszek, de tényleg szeretnék veled menni - húzta fel egyik térdét, majd arra hajtva a fejét hallgatta, hogy mit mesél neki Peter. Szomorúan hátra csapta a füleit, nem tetszett neki ez a történet, de ez Peter múltja és ezzel tisztában is van.
-- Sajnálom, hogy a szüleid meghaltak. Biztos rossz lehet egyedül. Az én szüleimet ugyan születésem óta nem láttam, de van róluk képem - lelkendezett.
-- Várj, megmutatom neked a képet. Magammal hoztam - állt fel hirtelen az asztaltól, majd beszaladt a szobába és előkereste azt az egy kis képet, amit magával hozott. Visszasietett Peterhez, majd közvetlenül mellette állt meg. Egy gyönyörű, hosszú bundája fehér nőstény és egy markáns, kissé izmos, szintén hosszú szőrű karamell bundájú kandúr nézett vissza a képről.
-- Én is a képen vagyok - mutatta meg magát Nedim, aki a képen maximum 3 éves lehetett.
-- Megengedték, hogy legyen egy közös képem velük, mert nagyon sokat sírtam miatta és azt mondták, hogy ez rosszat tesz az idegrendszeremnek - állt ott farokcsóválva Peter mellett. Örült, hogy megmutathatja neki ezt. |
| - Hmm azok alapján amit mondasz... valószínűlég tápot etettek veletek. Azt nem tudom, hogy létezik-e külön macskalényeknek, de a házi macskáknak csinálnak. - magyarázta. - Örülök neki, hogy ízlik, sok mindenfélét megtanultam már főzni, de ez csak az alapja a konyhaművészetemnek. -nevette - majd te is megtanulod... de idő kell hozzá. Én is gyerekkoromban kezdtem el megtanulni. Annyi se voltam akkor még, mint te, sok butaságot is csináltam, és mi tagadás elég sokat bénáztam.
- vallotta be, majd bólintott arra, hogy vele menne a macska. - Rendben van, akkor elviszlek magammal. De az... gondolom tudod, hogy nem egy vidám hely... és beszélni is csak halkan szabad. - nem tudta mennyit tudhat a macska a külvilág ezen részéről.
- Az apám... nos ő elég vasmarkos férfi volt. Szerette a rendet és a fegyelmet... de jó ember volt, jó apa... csak nem túl hűséges. Anyám meg... bele bolondult ebbe, megölte magát... később... talán egy évre rá, a sors furcsa fintoraként.. apám szívinfarktust kapott. Egyedül volt, én későn értem haza... addigra már nem élt. Ha úgy vesszük... én is pont ugyanolyanná váltam, mint ő. Egyébként anyám nagyon kedves és szelíd teremtés volt, kedvelted volna. |
Örült a pohár víznek, amit kapott, mert lehet, hogy megfulladt volna a rántottán, amilyen gyorsan próbálta elfogyasztani az ételt.
- Hát... Mindig furcsa, rossz ízű ételekkel etettek, azt mondták, hogy ettől leszek annyira jó, meg szép, meg minőségi, de igazából borzalmas volt az étel, amit adtak - jegyezte meg.
- Ez sokkal finomabb. Sose ettem még ilyen jót, de tényleg - mondta lelkesen, de azért figyelt arra, hogy mit mond neki Peter.
- A temetőbe? Mivel én csak véletlenül jöttem ide, így nem akarom megakasztani az életedet. Ha elmész, megyek veled - jelentette ki magabiztosan, mert ez biztos fontos volt Peternek, hiszen akkor nem hozta volna fel. Aztán a következő pillanatban már rá is szólt.
- Bocsánat - kért megint bocsánatot tőle, majd kicsit lekonyult a füle, de tovább ette a rántottáját, ami nagyon finom volt és jól is esett neki.
- Milyenek voltak a szüleid? - kérdezte halkan, de nem akart tapintatlan lenni vele. Nem tudta, hogy esetleg egy kényes témába nyúl-e bele, vagy sem. Pusztán csak kíváncsi volt, ez minden.
|
- Jó étvágyat! - kezdett ő is enni szép lassan, jómaga is kihagyta az ebédet, mivel a szendvicsét a macskának adta, de nem is volt túlságosan még éhes, így komótosan eszegette a falatokat. - Hé... óvatosan... - tolta oa neki a poharát, hogy ha esetleg le karná öblíteni valamivel. - Ne kapkodj, senki se veszi el előled az ételt... - sóhajtott. - Tényleg nem kaptatok ott rendes kaját mi? - elgondokodott a kérdésen.
- Még nem tudom, eredetileg szerettem volna kimenni a tmetőbe, de nem hiszem, hogy azt a programot túlságosan élveznéd... holnap lesz az apám halálának évfordulója, ilyenkor midnig emglátogatom a sírját... - magyarázta, mikor a amcska megrúgta, kcisit dühösnek tűnt az arckifejezése egy pilalantra de lenyugodott.
- Nem vagy már 3 éves... hagyd abb az asztal alatt lévő ringatózást... - nem akarta lszidni, de komoyan ebszélt vele ezekrőla dolgokról.
|
Nem tudta, hogy esetleg van-e valami baja az orrára, vagy, hogy allergiás lenne bármire is. Nem tudta, így nem foglalkozott vele, még akkor se, hogy Peter felhozta, hogy utána kellene járni.
- Nem kell, semmi bajom nincs - morogta halkan, de már nem foglalkozott ezzel inkább, egyszerűen várta, hogy végre ehessen, mert már korgott a hasa.
- Jó étvágyat - mondta ő is, majd neki is esett a tojásnak és a kenyérnek. Nagyon gyorsan evett, kissé talán túl gyorsan, így egy picit félre is nyelt emiatt, köhögött egy kicsit, majd letette az evőeszközt a kezéből, de hamar rendbe hozta a légzését, és úgy evett tovább, mintha mi sem történt volna, de természetesen már sokkal lassabban.
- Holnap mit fogunk csinálni? - kérdezte gazdáját, miközben az asztal mellett csak úgy csóválta jókedvében a farkát, lábával kalimpált, de véleltenül megrúgta vele Petert.
- Oh, bocsánat... - csapta le a fülét hirtelen, bár eddig még nem szúrta le semmi miatt őt, de azért félt, hogy néha túl messzire megy. Elő is fordulhat nála, hiszen még gyerek.
|
- Ennek örülök... hmmm... túl sok tüsszentés ez egyszerre, vajon érzékeny valamire az orrod? Vagy allergiás vagy? Jó lenne utána járnunk... - végül minden tojás a helyére került - Na látod, msot már sokkal jobban ment, mint elsőre, ügyes macska avgy te csak gyakorolnod kell. - ezek után megsütötte a tojásokat, tényleg jó illat lengte be a konyhát. Elmagyarázta a dolgokat a kandúrkának, mit hol talál, de úgy látta az etikával már boldogul így ráhagyta a terítést és nem szólt bele, hogy mit hogyan csináljon. Vissza emlékezett arra, hogy Jigsaw sosem ehetett velük egy asztalnál... a macskának még ezt a jogát is megvonták... ő viszot nem szólt rá emiatt a kölyökre... talán majd másnap rendre igazítja, de most csak hagyta, hadd élvezze ki ez t apár pillanatot vele. - Jó étvágyat! - tette elé az ételt. A kenyeres kosár az asztal közepén díszelegtt onnan vett egy szeletet.
|
- Mindegy, nem baj, nem haragszom érte - mosolygott, mert valójában csak megszeppent, hogy a kezében maradt a tojás. Hagyta, hogy rákössön egy kötényt, így elővigyázatosabbnak tűnt ez az egész Nedim számára is, mivel így már kisebb az esély, hogy összekoszolja valamit.
- Amúgy is csak azért ment tönkre a tojás, mert... - tüsszentett egy nagyot megint. - Ezért - húzta el a száját, majd újra neki kezdett a tojás feltörésének. Még négyet meg kellett csinálnia. Óvatosan csinálta, és ha érezte, hogy hapciznia kellett, akkor inkább letett mindent a kezéből, de csak sikerült neki beleütnije egy tálba mindet.
- Kész, mindegyik megvan - lelkesedett fel kicsit, majd odalépett Peterhez, majd megkérdezte, hogy hol találja a tányérokat, meg az evőeszközöket. Amint megtudakolta, hogy hol van, a tényárok kicsit magasan voltak neki, így míg a férfi az ételt sütötte, ő a székre felállva levette a két tányért, majd odatette az asztalra a villával együtt. A széket pedig vissza a helyére.
- Nagyon jó az illata - huppant le a szákbe, lábával kalimpált, majd várta, hogy végre vacsorázzanak.
|
Amikor a macsak hirtelen rákérdezett, nem is tudta mit feleljen, de a fehér hajú szinte azonnal előállt sajátt sztorijával, így kicsit megkönyebbült, s bólintott. - Igen, nem votl szép tőlem, hogy kinevettelek, biztosan rosszul esett. Először próbálkozol iylesmivel, szóval... - tolta újra oda a tojást, majd egy kötényt kötött a mackára. - Lezártam addig, próbálkozz bele ütni újra. Nem szabad feladnod csak mert egyszer nem sikerült. - bíztatta. - Hamarosan eszünk, addig szeletelek kenyeret, te pedig megteríthetsz amdddig megsütöma tojást. - osztotta kia feladatokat. Örült, hogy a hagyma megzavarta annak epdig mégjopbban, hogy a amcska nem vett észre semmit abból, ami történt, hogy mennyire megkívánta, hogy majdnem leteperte... az első napon. Nem akarta elrontani , tényleg jó gazdája akart lenni a kölyöknek, de vágyai, érzékei egyszerűen nem hagyták nyugidni.
|
Nem tudta, hogy mit csináljon, nem akart több problémát csinálni Peternek, viszont mikor kinevette, lehajtotta a fejét picit, elszégyellte magát, hogy ennyire se képes. Hagyta, hogy levegye róla a pizsamafelsőt, ami teljesen tojásos lett, majd gyorsan megmosta a kezét a csapban, viszont mikor Peter azt mondta, hogy sajnálja, nem értett semmit, hiszen nem a férfi tehetett erről, hanem ő. Ő tüsszentett és tört össze a kezében a tojás. Azonban mikor már rákérdezett volna, hirtelen felkilátott, hogy a hagyma le fog sülni.
- Oké... Sietek - nyelt egy nagyot, majd beszaladt a szobájába, gyorsan lecserélte a pizsamáját, majd a szennyesbe vitte a másikat, amit összekoszolt. Kissé elszontyolodva ballagott vissza a férfihoz. Abból, hogy Peter mit is akart vele csinálni, ő semmit, de semmi az ég egy adta világon nem érzékelt.
Miután mellé lépett, azért csak rákérdezett a dologra.
- Miért mondtad, hogy annyira sajnálod? Azért, mert kinevettél? Nem baj... Igazából vicces volt - mondta halkan, de inkább most már nem nyúlt semmihez se.
- Ugye nem égett le miattam a hagyma? - pislogott oda a serpenyő, miközben odaállt gazdája mellé, megint csak nagyon közel, mit sem foglalkozva semmivel igazából.
- Éhes vagyok - jelentette ki nyíltan és őszintén.
|
Peter serénykedett a hagymáákkal és a fűszerekkel, alssan kellett volna beletennie a tojást is, de csak lejebb vette a lángot, nem akarta siettetni a macskát tanulási folyamatában.
- Ügyes vagy! Jól csinálod, csak így to.. - és ekkor roppant a tojás, végig folyt a macska új piszomáján... Egyszerre mutatott viccesen és groteszk módon a jelenet, s a férfi maga sem tudta eldönteni, hogy hangosan felnevessen vagy inkább csak se szó se beszéd segítsen rendbe rakni a akandúrt. Végül a kettő egyvelegét választotta, hangosan nevetett és közben kivette kezéből a tojást, rég nem kacagott ennyire jót és ez látszott, hogy igazán szívből jött, nem a akandúrt hanem a jelenetet nevette ki. Kérdezés nélkül vette le róla a piszoma felsőjét, de ahogy megérintette a bőrét, ahogy érezte a finom illatát... egyszerűen kezdte megbabonázni ismét őt a fiú... nevetése is egy pillanat alatt maradt abba. - Annyira sajnálom... - hajolt volna a kandúrhoz, egyszerűen csak fel akarta falni... nem godolni a következményekre, mikor meghallotta a hagyma sistergését. - A francba le fog égni! - tolta át gyorsan a másik gázrózsára a serpenyőt. - Menj és... dobd be a ruháidat a szennyesbe, a szobádban van másik pizsoma is...
~ Mia a fene... egy pillanatra megit elveszítettem a fejem...- korholta amgát gondolatban ~ Mégis miért izgulok fel egy kölyökre? Ez annyira kínos...
|
Nagyon örült, hogy segíthet Peternek a vacsora elkészítésében, így természetesen hosszú fehér farkincája ide-oda járt, annyira izgatott volt ettől most. Főleg, hogy még feladatot is kapott. Amint megkapta a tojásokat, nézegette egy darabig. Mivel minden egyes ételt elkészítve hozták oda neki, így csak a könyvekben látott rendes alapanyagokat, de ezekről is sokat tudott már így is. A kezébe fogta az egyik tojást, majd mikor elmondta neki a férfi, hogy mit hogyan kellene csinálni, picit zavartan áldogált, mert nem volt biztos a dolgában, de aztán végül elkezdte óvatosan először odaütögetni a tojást, nagyon koncentrált, a kis nyelvecskéje is kilógott a szájából picit, majd mikor megrepedt a héje, nagyon ügyesen a tálba pottyant a tartalma.
- Nézd, sikerült - büszkélkedett vele, majd a második is szépen a tálba pottyant, viszont mikor a harmadikat pocogtatta oda óvatosan a pult széléhez, tüsszentett egyet, majd a tojás hirtelen odavágódott és az egész a kezében maradt, persze a tartalma végigfolyt a pizsamáján és a kezén, le a könyökéhez, ahogy tartotta a tojás maradékát a kezében.
- Bo... Bocsánat - állt ott, mint egy hülye. Nagyon rosszul érintette, hogy elpocsékolt egy tojást és még problémát is okozott Peternek. Mivel már nem akart mást összetojásozni, így inkább meg se mozdult, várta, hogy a gazdája leszidja.
|
- Jól van... segíthetsz... én felvágom a hagymát te pedig flütheted a tojást. - tolta oda neki. - Üsd neki óvatosan a pult sarkába, így megtörik, nyisd ketté a tál felett és hagyd hogy bele csepegjen. Azt hiszem hat darab elég lesz, három-három fejenként. - állapította meg, míg feltette az olajat sülni, s bele dobta a felvágott hagymát. - Ha nem csináltál még iylet kcisit nehéznek tűnhet de ez egy egyszerű étel és könynen elkészíthető. - magyarázta. Úgy érezte amcska túl közel került hozzá már egy nap alatt is, nem fél tőle.. pedig kellene...
|
Miközben várakozott az ajtó előtt, közben farkincáját csóválta. Amint ajtót nyitott neki a férfi, örült neki, de mikor elmondta, hogy foglalja le magát, csak értetlenül nézett a férfira, majd oldalra fordította a fejét kicsit, de aztán elment, hogy elfoglalja magát.
- Segíthetek valamit? - kérdezte Peter mellé állva. A férfi hozzá képest nagyon magas volt, ő pedig eléggé alacsony volt így is, mert hát gyerek volt.
- Az nekem is jó lesz - jegyezte meg, mert most semmi olyasmi nem jutott eszébe , amit otthon, vagyis a tenyészetben szokott enni.
- Én neked szeretnék segíteni. Nem érdekel, hogy mi van a hőtűben - rántotta meg a vállát, de egy tapodtat se mozdult Peter mellől.
|
Peter úgy gondolta lesz elég ideje de a macska túl gyors volt, szerencsére nem kezdett bele a műveletbe, így kinyitotta az ajtót. - Húúú te aztán siettél... viszont nekem el kell még intéznem valmit a mellékhelységben... szóval addig próbáld emg lefogalni magad, nézz körbe a a házban... csak az emeletre ne menj fel, az le va zárva. - mondta majd már indult is hogy könnyítsen magán, bele telt negyed órába mire előkerült. Megkereste a macskát. - Nos biztos nagyon éhes leehtsz szóval kezdjünk bele... miket szoktak etetni veled? -érdeklődött. - Én valami könnyedebb vacsira gondoltam, de nem tudom mi az ami a kedvedre való. - vette elő pár tojást. - én rántottát eszek, de te választhatsz mást is. - Kezdte kockázni a ahgymát, elővette a fűszereket is. - Nos? Nézz körbe a hűtőben.
|
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
