|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.19. 21:04 - |
Itt él a Tomkin testvérpár, két teljesen különböző ember egy házban. |
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
Shan már alig hallotta a kérdést, hosszú pillái lassan lecsukódta és az álommanó már majdnem magával is ragadta, mikor felszedték a földről. - Jól vagyok. - ismételgette, de nem állt ellen annak, hogy bevigyék. Odabent egy kicsit hűvös volt, a kandalló tüze már majdnem kialudt, de ez nem volt manapság ritkaság ebben a házban.
Nem kellett túl sokáig cipelniük, egy kanapé terült el nem messze a bejárattól lévő nappaliban. - August, igen August. - mondta már sokkalta később, mint hogy a srác kimondta volna. Kényelembe helyezte magát és már az igazak álmát aludta, szuszogása egyenletes és nyugodt volt. Ha nem bűzlött volna az alkoholtól még gyönyörű látványt is nyújthatott volna.
 |
*Ellenállhatalan vágyat érzett, hogy csatlakozzon a hóangyalformázáshoz. De meg volt sértve.*
- Jól vagy? * végül csak ennyit kérdezett, miután hosszan-hosszan nézte a férfit, mint egy egzotikus állatot természetes környezetében.* - ez a tata mindjárt kicsinálja magát *fordult a sofőrjéhez* - be kéne vinni, ne miattunk fagyjon már halálra.
*A mérge hamar elpárolgott, s helyét átvette a sajnálat.*
- Szerencsétlen nagyon ki lehet. Olyan kis elesettnek látszik így a hóban. Mint egy kis eltévelyedett güzü.
*A férfi szavait hallva a sajnálat aggodalommá változott.*
- Tata, hall engem? Hall? Az előbb mutatkoztunk be! A nevem August, ez meg itt a sofőröm.
*Azt már nem tette hozzá, hogy egy oszlopnak beszél, úgy gondolta, nem szégyeníti meg ezzel. Helyette intett a sofőrjének, hogy segítsen neki Shan támogatásában.*
- Szóval Shan? Szép név *mondta olyan hangsúllyal, ahogy egy nagyon öreg, vagy nagyon beteg emberhez beszél valaki. Közben közelebb lépdelt hozzá, elnézegette, s végül megpróbálta felnyalábolni.* - most bemegyünk! *jelentette.*
|
- Te beteg vagy, komolyan nincs rendben az agyad. - nevette, miközben próbálta össze szedni magát, majd lehuppant a hóba és nevetésben tört ki, szinte az egész környék tőle volt hangos.
- Kit érdekel? - a szemei felvillantak. - Nem tudsz te semmit kölyök, komolyan semmit... rólam... ide jössz, aztán... hülyeségeket beszélsz... - kezével és lábával hóangyalt kezdett formálni. Úgy tűnt igazán jól érzi magát, és már nem is emlékszik a nemrég történt szóváltásra, és indulatokra. - Felőlem forgathatsz itt ingyen, nekem mindegy... azt csinálsz amit akarsz... idióta... - szuszogta s nem sok hiányzott, hogy elaludjon a hóban.
- A nevem Shan... Tom... - zavarodott bele saját nevébem így csak egy kérdéssel folytatta - te ki vagy? - homályos látásával nehezen vette ki, kivel is beszél éppen, így nem is a sráchoz hanem egy oszlophoz beszélt.
|
*Olyan szépnek tartotta a férfi arcát, haját, szemét, olyan nagyon szépnek. Kedve lett volna őt is megszagolgatni és megnyalogatni, de egyelőre tartotta magát. Elvégre fontos a jó benyomás. Azt is elkönyvelte magában, hogy tud bókolni műlábakról. Ettől ragyogó jó kedve lett.*
- Bárki megirigyelhetné. Én irigylem. Olyan természetes hatást kelt, durva, hogy emberkezek hogy képesek utánozni a természetet, hát nem? Gyönyörű. Most hogy így elnézem, csodálom is, miért nem lábak nőnek ki a földből, miért terem éppen ormótlan formájú krumpli, mikor láb alakja is lehetne.
*A kapu mögött ácsorgott bebocsátást várva. Mikor Shan felé kapott, ösztönből emelte az öklét, de azonnal bevillant az is, hogy a közelharc káros hatással volna a forgatás esélyeire, így inkább csak kitért a férfi elől. Nem volt nehéz művelet, gyorsabban mozgott, még ha váratlanul is érte ez az egész. Meghallgatta a férfit, majd egy jelentőségteljes pillantást váltott a sofőrrel, mutatóujját a halántékához illesztve suttogta:* - Kettyós.
*Aztán kiegyenesedett, mint egy hatalmas oroszlán.*
- Na ide figyeljél *szólalt meg eddig ismeretlen, jeges hangján* az még egy dolog, hogy beszámíthatatlan vagy, ápolatlan, és bűzlesz a piától *undorodva végignézett a férfin* de még azt se fogod fel, kivel kakaskodsz. Ha egy hajam szála meggörbül, legközelebb az ügyvédemmel fogsz nagyon kellemes bájcsevelyt folytatni. Hidd el, hogy semmiből nem tart elperelnem ezt a házikót. Pedig eddig, becsületszavamra, fizetni akartam a használatért. Szóval döntsd el, mi legyen!
*Az utolsó szavakat lenézően vetette Shanhoz. A gyomrában érezte a mardosó haragot megjelenni, amint pillanatok leforgása alatt belepte az egész testét.*
|
- Nem a te dolgod... - vágta rá kis fáziskéséssel. - Pont nem a legjobbkor zavarsz. - simította hátra haját, s a fekete kócréteg alatt August megláthatta azokat a hűvös, tiszteletet parancsoló koromszín szemeket, igaz most kissé zavartnak hatottak. - Kössz... bár a sajátomat jobban szerettem. Az még gyönyörűbb volt, és sokkal erősebb is.
Shan elgondolkodott a kérdésen, nem mostanában fogadott vendégeket, így meg kellett fontolnia a választ. - Felőlem.... - felelte végül. - Régen nagy hangsúlyt fektettem erre az őskövületre, de mára már... elküldtem az összes szolgát akik rendben tartották. Ha renbe teszik, felőlem forgathatnak benne.
Shan nem tűnt nyugtalannak, habár alig bírta tartani magát. Annyira azért mégis tudatánál volt, hogy mikor meghallotta a cica szót, tárult a kapu és ha elérte Augustot a falnak nyomta sziszegve. Ha nem sikerült, akkor csak a kapuba megkapaszkodva kezdett mondandójába. Mivel nem tuta magát kontrollálni, elég hangosnak hatott.
- Ne ejtsd ki még egyszer ezt a szót a szádon megértetted? Te kis... b...b... bugris... - tántorgott. - Ezek a démoni teremtmények megölték a családom... - nevette - és elvették a lábam... szóval nem... itt nincsenek senkik... csak én... csak én... mindegy... - nyugodott le kissé. - Ha szeretnétek látni,c sak tessék. - ment előre de hagyta hogy bemenjenek ha akartak.
Annak ellenére, hogy Shan magára nézve igen nagy trehányságot mutatott, a ház odabent csillogott villogot. Feszültségének levezetését mindig a takarítással kezdte, szinte megszállottan. Amikor már az sem segített, csak akkor nyúlt az alkoholhoz, de nagyon mélyen és nagyon csúnyán.
|
*A sofőr, már lépett, hogy rendezze az ügyet, de August maga akart intézkedni. Arca felragyogott, ahogy meglátta a közeledő alakot. Mikor rájött, hogy nem egy macska, akit rendes esetekben a milliomosok küldeni szoktak, hogy nyisson ajtót, hanem egy igénytelen ember, aki a ház tulajdonosa lehet, elfintorodott. Elbizonytalanodott tervében. Hiszen ha a férfi így néz ki, elképzelhető, hogy a házra sem vigyáz, és csak kívülről ilyen megnyerő, belül le van pusztulva.*
- Nem fagy oda a lába? Fáj ám, ha a jég letépi a bőrt *szólalt meg bemutatkozás helyett. Aztán feltűnt neki, hogy az egyik az bizony műláb lesz. Rögtön izgalomba jött.* gyönyörű alkotás! * kiáltotta minden átmenet nélkül.*
- A ház iránt érdeklődnénk *szakította félbe a sofőr, bemutatta urát s maga is bemutatkozott.*
- Tényleg, a ház, olyan jó kis konstrukció *kapott észbe August* mondja, kiadó forgatásra? Igazán csak egy kis forgatásról lenne szó! Bemehetünk megnézni?
*Úgy toporgott a kapuban, mint egy kisgyerek, aki várja a cukorkát.*
- Nincs itt egy cseléd sem? Pedig úgy imádom a cicákat *folytatta zavartalanul, ide-oda tekintgetve, míg fél kezével még mindig a köveket tapogatta.*
|
Shan a házban volt, mint mindig magányosan, vagyis egy pár üveg alkohol társaságában. Túl sok mindent veszített a háborúban, túl sokat ahhoz, hogy képes legyen normális, józan életet éni. A poharak tatalma egymás után csúszott le a torkán, s ez így ment napról napra. Amikor meghallotta a csengetést, először csak azt hitte, a füle cseng. Ahogy kinézett az ablakon, meglátta az idegeneket a kapujában. Nem tudta mit akarhatnak, de úgy ahogy volt, hanyag öltözékben kisétált hozzájuk a hidegben, ahelyett, hogy beengedte volna őket a belső rendszere keresztül, vagy csak beszélt volna velük. Testét oylannyira fűtötte az alkohol, hogy azt se vette észre, hogy mezitláb indult útnak. Műlába miatt kissé bicegve haladt, de kisvártatva kiért, s végig nézett a társaságon. - Kik maguk? Mit akarnak itt? - a kapu másik oldalán maradt, nem engedte be az érkezőket. - Nem érek rá holnapig itt ácsorogni. - dölöngélt kicsit még álló helyzetben is, az üveget a kezében szorongatta, haja kócos és csapzott volt, mintha nem is ő lett volna a ház úra csak egy eltévedt csöves.
|
*August hirtelen felkiáltott mély, egyedülállóan rekedtes hangján*
- Állj! Állj! Ez a ház kell nekem!
*A sofőr, ki már ezerféle érzelmi kitörést megtapasztalt urától, nyakát behúzva fékezett a karcos hang váratlan feldörgésére.*
- Csodálatos ez a ház! Hát nem? Körülveszik azok a gigászik fák, mintha egy dzsungelbe toszták volna bele, modern, klasszikus, és nézd azokat a köveket, olyan rohadtul gyönyörű! Az emeleti erkély tökéletes *hadonászott hevesen, rátapadva a kocsi ablakára* hogy ott forgassunk a következő videókliphez! Meg kell néznem közelebbről, meg kell tapogatnom, meg kell szagolnom azokat a köveket!
*A kocsi még meg sem állt, kipattant, úgy szaladt a kapu felé, nyakát nyújtogatva, bámészkodva a kerítésen át.*
- Az a szökőkút aranyat fog spriccelni, mit szólsz? *duruzsolt tovább a sofőrnek, ki még ki se kászálódott a kocsiból* túl giccses, igaz? Igazad van. Akkor legyen talán vér? Vagy olaj, utalva a megoldaltlan környezetszennyezési problémákra? Vagy lehetne valami átlátszó síkos anyag, és akkor... *magyarázott tovább, aztán figyelmét máris más terelte el* azt a tuját úgy meg lehetne nyírni, hogy egy koponyát formázzon.
*Aztán csak úgy odarohant a kerítésként szolgáló kőfalhoz, s mert őt tényleg érdekelte a kő íze, elkezdte nyalogatni. Közben a sofőr is utolérte, s nagy szuszogás közepette megnyomta a csengőt, érezvén azt, hogy az énekes komolyan gondolja ezt a dolgot.*
- Otthon íze van! *jelentette August rekedten* lehet meg is veszem.
|
*Max kisétált az ajtón majd nekidőlt, és egy pillanatra becsukta a szemét, és a bátyja jelent meg előtte. Hírtelen ki is nyitotta.*- Nem!* Kiáltotta, de remélvén nem hallotta meg senki. Majd nagy levegő vétel után kisétált a dokihoz, és beült a kocsiba, majd a soffőrnek megadta a parancsot, hogy hová menjenek. Egész úton csak a bátyja járt a fejében, de boldog volt, hogy eljött onnan, mert már nem lett volna ugyanolyan a kettőjük viszonya mint volt..*
 /Folyt köv: Shinzo család otthona/
|
- Rendben, itt várok! *mondta Valen és közben kivtette a csomagokat a macskalényekkel az ő kocsijába*
*Shannak teljesen sápadt volt az arca, a haja kissé meggyötört volt ugyanúgy mint a szemei... de nem aludt... csak merengett... meglepte öccse és az is amit mondott, ajkába harapott, vörös vér serkent a nyomán, majd kezével megtörölte* - Rendben... *mondta nyugodtan*- Légy boldog Max.... sajnálom hogy ilyen rossz bátyád voltam... *motyogta és hagyta menni Maxet*
|
- Hidd el annyira nem vonz engem a luxus, jó volt itt lenni, de nem fog hiányozni. *kacsintott egyet a férfira.* - Rendben, ha annyira szeretnéd, akkor beszólok neki, és elköszönök tőle, bár biztos nem fog örülni neki, mivel ő akarta elhagyni a villát, és ezt most nem ő teszi, hanem én biztos dühös lesz.*Miután végeztek a pakolással kitették a csomagokat az ajtó elé.* -Doki várj meg itt engem mindjárt jön egy macskalény, és kiviszi a cuccaim, addig én elintézem a bátyámat.*Mondta, majd ahogy azt az ereje engedte elviharzott a bátyjához. De az ajtó előtt megtorpant, hírtelen belé nyilalt egy érzés, és könnyek futottak a szemébe, majd benyitott a szobába kopogás nélkül. Bennt látta az ágyban fekvő férfit, és kicsit megsajnálta. Lassan oda sétált mellé. - Bátyó! Azért jöttem, hogy elmondjam neked elmegyek. A dokihoz megyek még mielőtt aggódni kezdenél. Oda költözöm hozzá, hogy a további kellemetlenségeket elkerüljük. Ne aggódj meg foglak majd látogatni.* Mondókája után ha a férfi nem szólt semmit elhagyta a szobát.*
|
- Hmm hát tudod... én nem vagyok ennyire megrögzött rendmániás... szeretem ha rend van körülöttem, de ha épp olyan kedvem van akkor pedg mindent szétdobálok.... *magyarázta* - Viszont biztosan így szeretnél menni? Nem fogod megbánni, hogy itt hagyod ezt a házat? Egértem az érzéseidet, de nem tudom mi a helyes ebben a helyzetben.... szeretnélek örökre magamhoz láncolni, de nem tudom jó e ha ilyen gondolataim vannak... a másik fele pedig az, hogy eddig nem érdekelt a szerelem és valahogy... teljesen a raboddá tettél.... *segített felöltözni Maxnek, majd lecsukta a bőröndöt ha az már befejezte a pakolászást* - Nem hiszem, hogy most meglát majd minket mivel ágyban fekszik... kimerült... de szerintem jobb lenne ha elköszönnél, nem lenne szép ha csak így lelépnénk... *mondja komolyan* - Ne aggódj nem mondom el a betegségedet, mondtam hogy megőrzöm a titkod... *őszintén beszélt, látszott a szemein*
|
- Ajj ugyanmár mit dondolsz, én a luxus miatt vagyok itt? Pénzem van elég, de az nem boldogít, veled viszont még a világ végére is elmennék.* közben elkezdett pakolni a fiókjaiból a zokniait amik szinek szerint voltak csoportosítva.* - A bátyám mindíg kiakadt mikor a zokniaimat meglátta így csoportosítva.* kicsit elmosolyodott, de aztán megint komollyá vált.* - Figyelj veled akarok lenni, és más nem érdekel életem utolsó pillanatait veled akarom tölteni, és ebben teljes mértékig biztos vagyok. Ezt veheted utolsó kívánságnak is. * A szekrényben az ingjeit mind kiszedte és a böröndbe pakolta amit már a doki elő készített.Azok is szinek szerint voltak csoportosítva.*- Ne hidd hogy megrögzött vagyok, csak szeretem ha minden úgy van ahogy annak lennie kell, talán a bátyám pont ezt nem bírja elviselni, vagy elfogadni, ki tudja.*Púposra gyömöszölte teli a bőröndöt mire végeztek márcsak az öltözés hiányzott.* - Doki ha miközben elmegyünk össze futunk a bátyámmal ami nagyon valószínű egy szót sem neki a betegségemről, rendben? * Kérlelte a férfit....*
|
- Hmmm.... rendben... elviszlek magamhoz... ~ Akár egy kóbor kiskutya... *gondolta magában ahogy a fiú a kezét szorongatta, olyan görcsösen kapaszkodva az egyetlen reménysugárhoz amennyire csak tudott* - Szedjük össze a cuccaidat és ha gondolod akkor indulhatunk is... de most mondom hogy az én otthonom nem egy ilyen luxusvilla... *közölte*
|
-Mindenért hibázatom? Ezt mondta neked? Most mond meg nekem őszintén, szeret-e egy olyan ember aki képes bántani a saját öccsét?Nem hinném..*nagyokat sóhajtozott, hogy több levegőhöz jusson, mert kissé nehézkesen vette a levegőt.* - Kérlek vigyél magaddal bánom én, hogy hová én elalszok még a földön is csak a közelébe ne legyek, könyörgöm...* Mélyen a férfi szemébe nézett, és megfogta a kezét úgy várta a választ mint egy iskolás kisfiú aki épp a felelelte utáni jegyet akarja megtudni.
|
- Úgy gondolod nem szeret? Most szedték össze a macskalényei a padlóról... elájult... hogy miért? Nem aludt semmit mostanság... és hogy miért nem? Mert aggódott miattad és ez a tény nem hagyta nyugodni... talán meg kellene beszélnetek ezt a dolgot... én nagyon szívesen magammal vinnélek, de... nem gondolod hogy ezt még át kellene gondolnod? Talán komolyan beszélnetek kellene, azt mondja mindenért hibáztatod és egyszerűen nem tudsz vele szépen beszélni... bántja a dolog...
|
- Doki!* lepődött meg hírtelen, mert nem számított ilyen hamar a viszont látásra.* - Jobb nem is történhetett volna most velem. Kérlek vigyél magaddal, mindegy hová, csak minél hamarabb, és minél messzebb legyek a bátyámtól...Képtelen kimutatni az érzéseit, és ez nagyon fáj nekem, nem bírom elviselni, hogy nem szeret úgy ahogy én őt. Ezért is szeretnék veled menni ugye magaddal viszel engem?* kérdezte miközben felült az ágyon.*
|
*Ahogy Shan összeesett az feltűnt a macskalényeknek is, felnyalábolták és a szobájába vitték, viszont sutyorogtak a háta mögött mindenfélét, hogy vajon mi baja lehet... pedig ennek csak egyetlen oka volt, a kimerültség... mivel mióta Max kórházban volt nem aludt, sőt előtte való éjszakái sem teltek valami túl jól, nem sokat pihent... viszont közben megérkezett a doki is, elindult Max szobája felé de Souta megállította és kérte nézze meg Shant is... így Valen előbb az ő szobája felé vette az irányt megnézte, s egy kis idő múlva már Max szobájában volt* - Megjöttem... *közölte*
|
* Max furcsa zajt hallott kintről, de nem akarta megtudni ennek az okát, a mai napból bőven elege volt, a gondolatok átjárták a fejét, egyik a másik után.. Azon töprengett, hogy mindezt hogy titkolhatta el előtte a saját testévre. Képtelen volt felfogni a dolgot, azt meg pláne nem hogy a saját rokonát dugta meg, még talán az is lehet, hogy ez jobban fájt neki, mint ez az egész hazugság. A fájdalmai kicsit enyhülni kezdtek így elszundított egy kicsit, de sokáig nem tehette, mivel felriadt, mikor kintről meghallotta a szive "hölgye" hangját.*
|
*Shan persze visszafordult és meghallgatta Maxet, fájdalmas képet vágott, majd intett egyet a kezével és elhagyta a szobát... rettenetesen nagy súly nehezedett a szívére... olyan volt mint aki alig kap levegőt... megfullad pedig körülveszi az amire szüksége van... hírtelen meginogott, elhomályosult előtte a világ... és eszméletét vesztve esett össze a padlón, mint egy rongybaba*
|
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
/Folyt köv: Shinzo család otthona/