|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.22. 15:57 - |
A Blake család egy meglehetősen nagy házban él, a szülői pár általában nincs itthon, de szolgáik sincsenek, Jin nagyon jól érzi magát itt, mert azt csinálhat amit csak akar.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- Igen ez így van... hűha... több bennünk a közös pont, mint gondoltam! *mondja és már szinte széles vigyor terül el a száján... na nem azért mert mindketten dúsgazdagok és mégis szegényes a lelkük, hanem azért, mert úgy látja Takahe tényleg a barátja lehet... nem kell attól félnie hogy a pénze miatt közeledik majd hozzá... egyszerűen normális barátságot ludnak teremteni kettejük között... * - De ha valaki meg akarna ölni... te is harcolnál az életedért... még a Ru városi emberek is... *tárja fel álláspontját a fiúnak* - Amúgy nem hiszem hogy gondja lenne vele... mesélt nekem.. a múltjáról, szerintem csak az embereket nem szíveli igazán... *keserűn mosolyog a fiú kijelentésén* - Ezt érzed? Úgy gondolod hogy nincs benned semmi értékes, vagy azt hogy semmi sem vagy igazán? egy percre elgondolkodik*- Váó... úgy gondolod ha jobban szeretne akkor az már szerelem lenne a köbön? *nevet fel*- Nah jól van megyek én is alszom... amúgy semmit sem kell megköszönnöd... és felőlem is oké... *lép ki az ajtón és becsukja maga mögött, ezután pedig elmegy a saját szobájába, pizsomát húz, majd kisétál a fürdőbe, fogat mos.. és amikor mindennel végez Trin mellé fekszik aludni*
|
- Megértjük egymást. A név kötelez egy olyan sorsra, amit nem akarunk a magunkénak tudni. - mondja röviden. - Nekem nagyobb szerencsém volt a szüleimmel, aput nem érdekeltem, anyu néha kedves volt velem, de volt egy nevelőnőm, egy macskalény. - mesél röviden erről. - El voltam kényeztetve, csak a szeretet maradt el. Ennyi. Ez átlagos a gazdag család csemetéinél, úgy gondolom. - mondja szinte érdektelen könnyedséggel. - Ne vedd sértésnek, de Trin közelebb áll az állatokhoz, mint mi, ahogy Füles is. Nagyobb bennük az ösztön, ami életösztönt is jelent egyben. - mondja komolyan, s valóban nem sértésnek szánja, amit mond. Ezután nem beszél egy ideig, csak követi a lányt, hogy megcsinálják az ágyát. - Tökéletes. - válaszolja, mikor a szobáról kérdezi őt Jin. - Elhozom majd. Trinnek nem lesz baj, hogy Füles fiú? Nem mondom, jó modorú gyerek, kedves is és ahogy nézni tud, szerintem a te vadmacskád is kedvelné. - beszél kicsit habókosan. Aztán keserűen felnevet. - Önmagam? A nagy szar arra is kiterjed, már nem tudom ki vagyok. - vallja be őszintén. - Tényleg az. És pont olyan, ahogy mondod. - vált meglepettre. - Kap egy falatot a kajámból és hálásabb, mint azelőtt. Megmutattam neki a kedvenc illatom és még jobban rajongott értem, mint korábban. Elképesztő a kölyök... egyszerűen félek bármit adni neki, mert ha még jobban és jobban szeretne... - de elharapja a mondatot, leveti a pólóját és a nadrágját, a közeli szék támlájára veti, majd ráül az ágyra. - Kényelmes. - fejezi ki ezzel, hogy tökéletesen meg van elégedve a szobával. - Jin... izé... én tényleg... köszi. - makog ügyetlen. - És... a barátság is... oké. - teszi hozzá.
|
- Sokszor ez a meghatározó igen... nem kell bemutatnod... utálom azt a hekyzetet... ő te a Blake család leszármazottja vagy, micsoda megtiszteltetés ez neked... ez a családnév aztán mindent meghatározz... még azt is hogy ne bízz meg magadban... hogy ne keress álmokat... ez a név a szüleimet is feljogosította arra hogy ne törődjenek velem... az anyukád sajnos nem tud hazajönni mert tudod milyen elfoglalt... le se szarják hogy negyven fokos lázzal fekszel az ágyban... mindenki kerül a neved miatt vagy épp azért közeledik, nem tudhatod ki a barát, ki az ellenség... *kicsit Jin is felhúzza magát de aztán sikerül lenyugtatia magát* - Trinnek sem volt senkije... mégis harcolt az életéért, pedig neki nem ismerik a nevét, ő mégis élni akart... az élet kincs... egy macskalénynek is... nem csak nekünk embereknek... *fejezi be a mondandóját majd elveszi a fiútól a zacskót* - Hagyd csak majd elintézem... holnaő reggel meg majd jön a személyzet... egy kis takarításra aztán egy óra múlva le is lépnek ne aggódj... *pár pillanatra eltűnik majd visszatér*- Gyere akkor megcsináljuk az ágyad... *vezeti ki a folyosóra ahol az ő szobájának ajtaja is van* - Jó lesz a mellettem lévő szoba? *kérdezi s ha Takahe helyesel akkor benyit... a szoba nincs elhanyagolva és nagyon tégas is, nagy az ablaka, sok dísztűrgy is található benne, mintha csak egy hercegnek lenne előkészítve... amúgy pedig nem lakja senki* - Persze hozd csak el őt... Trinnek sem ártana ha barátkozna valakivel.... amúgy szerintem légy önmagad... és akkor Lui is melletted marad... ahogy elmondod igazán hűséges lehet... de adj te is neki, ne csak ő adjon. érezni fogja hogy törődsz vele... és lefogadom hogy ő még többet fog törődni veled...legalábbis így látom... a szoba megfelel?
|
- Köszi. - mondja. - Te legalább egy kicsit ismersz. Fülesen kívül senki másnak nincs fogalma arról, hogy milyen vagyok igazából. Mindenki csak a Misushikot látja bennem. Ez a név, mint egy bélyeg, meghatározza, ki és milyen vagyok. - folytatja ismét megküzdve a szavakkal. - Most ennyi. - feláll a székről. Lenéz Jinre és megsimogatja a fejét. Nem tekint rá jó kutyaként, egyszerűen most így tudja kifejezni a háláját. - Már megtörtét, máskülönben nem viselkedék ennyire... ennyire gázul. - talál szót, amivel kifejezheti, mit gondol erről az összetört Takahéről. - Egyedül... az a fura, hogy Füles ott van nekem. - magyarázza, ezzel arra utalva, hogy ő mindig egyedül volt. - Majd... majd mondom... de nem ez a baj... megszoktam, hogy egyedül vagyok és most már az fura, amikor nem vagyok egyedül. Más van... nagy szar van. - azzal felveszi a poharat és kiissza a vizet. - Nem kérek teát. Aludjunk a dologra egyet. - javasolja. - Csináljuk meg az ágyam, aztán holnap... addigra megpróbálom... érted. - habog ügyetlenül, azzal leteszi a poharat az asztalra és felveszi a zacskóját. - Ezt be lehet dobni a mosógépbe vagy a tisztítóba? Ha beleszárad a fagyi, nem fog kijönni. - felemeli a ruháit. - Amúgy... nekem nincs egy barátom se. Nem bízhatok senkiben és senki se bízik bennem, csak az a boldond szőke macska. De az még gyerek, majd kiábrándul az életből és ugyanolyan lesz, mint a többi. Vagy nem. - vet ellent magának. - Ki tudja? - felnéz a plafonra. - Füles olyan... furcsa macska. Szerethetően aranyos és utálatosan ártatlan. De nem cserélném le a kocsira, amit beígértek nekem. Jól rászedtek, azt hitték... ám Füles az Füles. Ő szedett rá mindenkit. Most biztos az ablakban ül és vár haza, mint egy jó kutya. Nem is macska, annyira ragaszkodó. - elvigyorodik erre a gondolatra. - Ha akarod, majd elhozom neked. Tetszeni fog a maflája. Igazából... bárhogy is nem akartam, megszerettem azt a dögöt. Levakarhatatlan egy jószág, de pont erre volt szükségem ahhoz, hogy elfogadjam őt, mint a macskalényemet, mint egy érző személyt. Előtte is volt érző macskalény a házban, majdnem mind az volt, hála anyának, de Füles más... ő más... és nem azért, mert az enyém. Nem a szőke feje, a nagy fülei és a vörös szemei miatt... valahogy máshogy működik belülről... és nem értem meg őt. Olyan... félelmetes. - vallja be és megint eltorzul az arca. - Magamra emlékeztet.
|
- Semmi baj... tudod én nem ismerlek még olyan régóta... de ha szeretnéd. természetesen meghallgatlak... akár most, akár a jövő héten... bármikor... oké? *ül le szemben Takaheval, arca nyugodtságot és megértést sugároz, talán szüksége lesz erre a fiúnak* - Figyelj Takahe.... én nem tudom hogy te milyen vagy, csak azt tudom hogy a lelked sebeit muszáj kiadnod magadból klönben összeomlasz... én sokszor vagyok egyedül, hidd el tudom hogy miken mehetsz keresztül... de persze biztosra azért mégsem tudom, neked vagy nekem sőt mindenkinek vannak gondjai... ugyan a mi szintünk még nem ért el a barátsághoz... de elérhet... ha szeretnéd... felőlem nincs akadálya... szeretnéd hogy főzzek neked egy teát? *kérdi közben mivel tudja hogy az amolyan nyugtató hatású, talán feloldja kicsit ezt a vörös ördögöt... * - De ha gondolod akkor pihenj le nyugodtan, nem akarlak mégjobban felzaklatni...
|
Visszatér a székre, rekszet az egész teste. Előre hajol, térdein könyököl és arcát a tenyereibe rejti. Erőt vesz rajta a kiborultság és könnycseppek peregnek le az ujjai közt. ~ Mi ez?! Mi történik velem?! Miért vagyok ennyire... ennyire taccson...? ~ kérdezi magától, de nem tud rá válaszolni. Gyorsan összeszedi magát, mikor a roham csillapszik, s mire megtörli az arcát egy zsebkendőben, kifújja az orrát, már nagyjából lenyugszik. Még egy pofont lekever magának, hogy végleg kijózanodjon, mert érzi, hogy Jint is kellemetlen helyzetbe hozza a hülye viselkedésével. Átveszi a poharat és párat kortyol belőle. Úgy lóg a feje, mintha ólóm súlyú lenne, haja belóg az arcába. - Nem. - válaszol őszintén. - Köt a büszkeség és a név, ezért nem beszélhetek róla, de... azt hiszem, nagyon nem vagyok rendben és... semmi sincs rendben körülöttem. - mondja ki nehezen a szavakat. Mindenért megküzd magával, a büszkeségével, de most már kell valaki, akibe belekapaszkodhat, különben elsüllyed abba a mocsárba, amit eddig önmagának nevezett. - Szeretnék maradni. - felnéz Jinre. Úgy tűnik, kezd összetörni a látszat, amit felépített. Kezd elmúlni a csillogás, s ahogy az már nem fedi őt el, nyúzottnak, fáradtnak és elgyötörtnek tűnik. - Szeretnék beszélni is... ha meghallgatsz... de idő kell... le kell bontanom a falakat. - ezt is olyan nehézkesen tudja elmondani, de megküzd magával. Már tényleg összenyomja őt a súly, amit eddig drogokkal, alkohollal és hisztivel ellensúlyozott. De már nem gyerek többé, megölték az apját, az anyja nem foglalkozik vele, Zukival harcolnia kell majd, hiszen tudja, hogy a félvér leghőbb vágya, hogy szabad lehessen, ám ha elengedi, nem lesz többé senki, aki megvédi. Magára maradt Luival, akivel nem tud mit kezdeni, ha beteg, s minél több időt töltenek majd együtt, a kölyök rá fog jönni, hogy Takahe egy nagyszájú csődtömeg, akit a pénze és a neve miatt látszólag tisztelnek, valójában félnek tőle, megvetik és senki sem szereti. Ezekkel kell szembe néznie a vörös ördögnek is. Jin más... ő becenvet adott neki és amikor a legkiállhatatlanabb volt, akkor is mellette maradt... Hiszen nem is ismerik még olyan régóta egymást!
|
*Jin elveszi a poharat, és megindul vele a konyha felé, sokáig folyatja a csapot... főleg azért mert érzi hogy jelenleg Takahe állapota elég zavart... jó öt perc telik el, mire vissza viszi neki a hideg vizet* - Rendben vagy? *kérdi tőle, de nem biztos abban hogy ezt valóban meg kellett volna kérdeznie* - Szeretnél maradni? Tényleg nem gond... beágyazhatok neked egy szobában... van bőven elég hely itt... szerintem jobb mintha kint éjszakáznál az utcán... nos?
|
És vissza is tartja. Ahogy elkapja a karját Jin, Takahe egy csapásra megnémul és döbbenten néz vissza rá. Még mindig fáj neki, hogy a lány belenyúlt a lelki sebébe, de ahogy visszatartja őt, annyira meglepi, hogy képtelen tovább kiabálni és dühöngeni. A macska után pillant, de azonnal visszatér Jinre. Nyel egyet. Amikor eleresztik, kiesik a kezéből a zacskó és reszketni kezd. - A fenébe... - csúszik ki a száján és érzi, hogy megint kezd rajta elurakolni az érzelemdömping. Eltakarja az arcát, hogy ne lássa őt Jin, ahogy megint kiborul. - Csak egy van. - mondja, de a hangja olyan vékony és reszkető, hogy nem mer újra megszólalni, inkább elfordul és odaadja a poharat a lánynak, jelezve, hogy kér még egy pohár vizet. Amíg magára marad, legalább lenyugodhat egy kicsit.
|
*Nem értette, hogy mi volt ez a kirohanás a fiúnál, de azért eluralkdott a kíváncsiságán, és csendben figyelte az eseményeket.*~Marasztalja?~*Vonta fel a szemöldökét, majd felállt. Ez a beszélgetés számára túl bonyolult és felesleges volt.*~Miért nem lehet egyenesen megmondani azt, hogy ezt akarom és azt nem?~*Csóválta meg a fejét, mialatt megindult a lépcső felé.*-Szerencsét a további beszélgetéshez!-*Pillantott vissza, majd eltűnt a lépcsőfordulóban. Útját a szobája felé vette. Úgy döntött, elég, ha csak a végső döntésről tud. A közben elhangzottak valszínűleg nem érintik őt.*
|
- Hé ne kapd fel a vizet... *kapja el a fiú karját és megpróbálja vissza tartani* - Felőlem... nyugodtan maradhatsz... különben is van vendégszobánk... ha nem akarsz hazamenni, aludhatsz itt... tényleg... *ajánlja fel neki, majd elereszti a srácot* - Csak ezért kérdeztem.... nem azért mert el akartalak üldözni... *mosolyog a fiúra* - Igazán hamar felkapod a vizet.... de nem baj, a vörös ördögök amúgy sem nyughatatlanok... legalábbis így tudom..
|
Meglepődik, mikor a macska válaszol neki, hiszen otthon a macskalények engedelmesebbek és csak akkor szólalnak meg, ha kérdezik őket, az emberek beszédébe nemigen szólnak bele. Ránéz Trinre, majd biccent neki. - Nem szándékozom okot adni. - mondja kimérten, aztán Jin is megszólal, de úgy megsértődik rajta a fiú, hogy felpattan és odavágja a poharat az asztalra. Elvörösödik mindkét füle, felkapja a zacskót, amiben az összefagylaltozott ruhái vannak, majd döngő léptekkel a kijárat felé megy. - Jól van, akkor elmegyek! - vágja oda sértetten. A lány nem tudja, de belenyúlt egy újabb sebbe a fiú lelkében. - ... őszintétlen... elegem... picsába... Füles... - durrog, morog az orra alatt, s csak ezeket a szavakat lehet kivenni az összefolyó hangok közül.
|
- Látod... Trin nem árt senkinek! *mondja büszkén, majd a vigyor leolvad arcáról ahogy Takahe beszél a családjáról* - És... nem is akarsz hazamenni vagy mi? *kérdi komolyan, nem mintha féltené Takahet, de nem érzi helyesnek ha csak úgy lelép otthonról*
|
- Értem - mondta kissé félrehajtott fejjel, majd maga is felkuporodott egy székre, kissé távolabb Takahétól, és közelebb a konyhához, ahol nemrég Jin ténykedett. Így figyeli a fiút inkább kíváncsi és érdeklődő tekintettel, mint félve. Ő már túllépett a kezdeti riadalmon, ám a fuldoklásból ítélve a srác nem így volt ezzel. A kérdésre félig elmosolyodott. - Védekezni szoktam. Ha nem adsz rá okot, akkor ártalmatlan vagyok.
|
Bizonytalanul nézi a macskalényt. Nem szeretné, ha nekitámadna. Kodaka elég volt számára. Őt ugyan sosem bántotta, mindig is szeretett fiaként nevelte, mégis... amit tett... nem tudja elfelejteni a macskának. Belezuhan egy pillanatra a depresszióba, aztán Trinty kérdése megdöbbenteni. - Van barátnőm, de az nem Jin. - mondja határozottan, holott még elég kezdeti szakaszban van ez a kapcsolat, ráadásul már megfordult a fejében, hogy esetleg udvarolna a lánynak, ha másért nem, csak a hecc kedvéért. A vizet lehetőleg nyugodtan issza meg, de még így is félrenyel. Prüszköl és köhög, aztán addig nyeldekel, mígnem helyre nem jön a dolog. - Biztos aggódik, de nem baj. - mondja szűkszavúan. Érezhető, hogy a család számára most igen kényes téma, hiszen a hangjában elbújnak az érzelmek, csupán erősen rezegnek és üzennek. - Nem veszélyes, ugye? - biccent Trinre.
|
- Ugyan... ne butáskodj Trin... Takahe egy ismerősöm... de nem a pasim... *mondja neki nyugtatólag, de ez az igazsűg, nem akar Takaheval komolyabb kapcsolatba keveredni, legalábbis egyenlőre semmiképp sem... közben töltTakahenak egy kis vizet, de jól kifolyatja, hogy hideg és egyben kellemes is legyen* - Amúgy... anyukád nem fog aggódni amiért nem vagy otthon? Persze nem minden szülő aggódik... csak kérdem...
|
*A fertőtlenítőre kicsit felszisszen, de kibírja. A figyelmét jobban leköti az a kérdés, hogy miért is hozott Jin egy fiút a házba? Mihelyst a lány végzett a seb bekötözésével, felállt, és kiment az immár szabad ajtón. Farkát idegesen tekergette, de nem futott el. Ehelyett vetett egy fürkésző pillantást Takahéra.*~ Talán a rokona?~*Találgatta, miközben rá-rápillantott Jinre is.*~ Nem sok hasonlóság van köztük...~*Tette hozzá, majd kis híján feljajdul a hirtelen jött felismeréstől.*- Amíg én aludtam, te rögtön felszedtél valakit?-*Pislogott csodálkozva a gazdájára.*
|
A fújásra Takahe jól megrémül, azonnal hátralendül, így nekiesik az ajtónak. A vér látványa amúgy is teljesen kiborította, de hogy még a nőstény ellenséges is vele, arra végképp nem készült fel. - Én... addig kint várok. - motyogja, azzal azonnal felveszi a nyúlcipőt. Kint leül egy székre kicsit agonizálni, hogy megnyugodjon. Mikor Jin megjelenik, bátortalanul néz rá, mintha rosszat tett volna. - Vizet... vagy valami alkoholt... - válaszolja szaggatottan.
|
- Ő itt Takahe, nem kell félned tőle... *nyugtatja a lányt miközben fertőtlenítőt nyom a sebre*- Ez egy kicsit majd csíp, de bírd ki... *vesz a gézből is és a sebre nyomja, a seb eléggé vérzik így átüt a fehér anyagon, így a lány újabb gézdarabot tesz oda, majd szépen beköti* - Jólvan kész is vagyunk, menj be nyugodtan a szobába, majd... holnap reggel a takarítónő rendet tesz itt... *mindenféleképpen kitessékeli Trint és Takahet is az ajtóból* - Ne haragudj... látom nagyon sokkolt... én sem voltam felkészülve ilyesmire... *mondja a fiú felé* . Kérsz valamit inni?
|
*Kissé elbambult. Még mindig az álom hatása alatt volt és a vére sem volt valami szívderítő látvány, ám mikor meghallja a kulcszörgést, kókadt fülei az égnek merednek. Már épp szólt volna, de mire rászánta magát, gazdája már be is ment a fürdőszobába. Látta rajta az első rémületet, mire az idegesség rá is ráragadt. Farka, idegességét jelezve, elkezdett tekeregni és füle is lelapult kissé.*-Jól vagyok.-*Mondta kissé feldúltan.*-Álmomban belekaptam a sebembe.-*Motyogta, és elvette a kezét, hogy Jin hozzáférjen, de azért kissé bizonytalanul nézte az elsősegélydobozt. A sebe nem volt mély, csak nagy, és a macskalény elég csúnyán felsértette. Trin kedvtelenül figyelte, hogy mit csinál a nő, majd tekintete az ajtóra siklott, ahol megpillantotta a fiút. Ijedtében ráfújt, de mivel nem tudott volna merre menekülni, csak hátralapította a füleit, és izmait megfeszítette.*
|
Felháborodottság uralkodik el Takahén, ahogy Jin rendre utasítja. Hogy képzeli?! - érzi ezt, mégis arca rezzenéstelen marad, csendben leveti cipőjét és belépdel a házba, majd kíváncsian körülnéz. Meghallja a lány hangját, így gondolkodás nélkül utána megy. A vér látványa megbénítja, megáll egy pillanatra a szíve és kikerekednek a szemei. Eszébe jut az apja halála, az a szörnyűséges nap és úgy érzi, szeretne kiszaladni a világból. Ennek ellenére bénultan mered maga elé.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
