|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Fájdalom? Semmi az édes kín mellett. A karmos simogatáson is összeszorított fogakkal vigyorog, ezzel adva tudtára Lamentonak, mennyire őrületesen élvezi még ezt is. Kezeit ott tartja, ahova a macska rakta, majd az izgalomtól belekapaszkodik a saját csuklyás izmába, s nyög, hosszan, kéjesen. Levegőért kapkodva néz rá a kandúrra. Látni akarja az arcát, az érzelmeit, a szemét. Kezei eleresztik a vállát, vörös csíkok maradnak a körmei nyomán, de nem számít. Megtámaszkodik a matracon, majd felnyomja magát egyetlen kis csókra. Ezután visszahanyatlik és még jobban szétteszi a lábait, hogy Lamento könnyen hozzáférhessen.
|
*Lamento ezek után mt is tehetne, birtokba veszi Teru testét, újra végig szánt rajta nyelvével, ujjaival, karmaival, egyre vadabb a vére, egyre messzebre jut el, már nem áll meg, végignyal egyik ujján, majd végighúz vele Teru fenekén, nem teketóriázik sokat, lassan benyomul, persze közben figyeli Teru reakcióit, bár az ő számára úgy tűnik, a fájdalom valahogy már rég elveszhetett az élvezet mellett*
|
Mosolyogva bólogat, hogy igen, amit szeretne, de a hirtelen rántás meglepi őt. Pislog párat, majd lassan ránéz az egyik, utána a másik kezére, s elvigyorodik. Mélyen belenéz Lamento szemébe, mielőtt lehunyná pilláit, hogy átadja magát az érzékeinek. Kínálja a testét, a bőrét, minden mozdulattal úgy helyezkedik, hogy elérhesse őt bárhol a kandúr. Szégyellné magát, ha lenne esze gondolkodni. De már olyan régóta várt erre, hogy képtelen ilyesmire. Egyszerűen csak azt akarja, hogy végre megtörténjen.
|
*Lamento szíve őrülten kalapál, lelke sikoltozik, szabadulni akarna, de maradna is, az érintések, a játék lassan teljesen felforrósítja a testét és valóban, lassan eltompul az agya, nem képes gondolkodni, csak az érzékeire hagyatkozik, s most akármilyen kínosan is érezné magát jelen helyzetben, nem érzi... * - Amit szeretnék? *néz őszintén Teru szemeibe, elmosolyodik, majd egy hírtelen mozdulattal maga alá rántja Terut és leszorítja kezeit, de igazából inkább csak játékosan* - Én azt teszem.... *nyal végig Teru száján, állán, nyakán*
|
Nagyon tetszik neki, hogy Lamento fülei lelapulnak. Elmosolyodik és kedves mosollyal jutalmazza őt meg egy puszival, melyet a homlokára ad. Teru tudja, mit jelent a csók. Ígéret. Mondhatni, szabad út az élvezetig. Azt is, hogy ha a homlokra adja, hűséget szimbolizál. Nem ebből kifolyólag teszi, de most, hogy egy pillanatra eszébe jut, még magában jót is mosolyog rajta. Ezután azonban forró csókot vált a macskaférfivel, hogy utána lassan, őrjítően lassan szinte a kínlódásig felhúzza. Nem akarja, hogy képes legyen gondolkodni. Azt szeretné, ha a legösztönösebben tenné őt a magáévá, s ezt tudja is a fiú, hogyan érje el. Pár apró puszi az állkapocscsontra, a nyakra, a kulcscsontra, elbújtatva köztük egy-egy játékos kis nyalitást. Fél kézzel támaszkodik a kandúr mellett, míg másikkal bátran, de szeretőn, hívogatóan cirógatja őt. Megvárja, míg a játéka kifejti a hatását, majd felkúszik Lamento füléhez és orrával végigsimít a szélén. - Szeretném, ha megtennéd, amit szeretnél. - suttog bele Teru.
|
*Lamento beleborzong a fiú hangjába, őrületébe, de persze ez inkább olyan borzongás ami őt is az őrületbe kergeti, érzi hogy el fogja veszíteni a fejét, de aztén amint Teru maga alá vonja, lelapulnak fülei, nem tudja szabad-e ilyesmit tennie Terunak, szabad e ugyanazt adnia a kandúrnak, de aztán csak mélyet sóhajt, beszívja a levegőt és lassan engedi ki, Terura bízza a testét*
|
Jelzi is Lamentonak, hogy egyre sebesebben közeledik, zihálásba megy át a sóhajtozás és megkapaszkodik a macskaférfi vállában azt nyögve, hogy közel jár a Menyországhoz. Felül, ahogy a kandúr abbahagyja és lihegve, mámoros pillantásokkal néz rá, míg vissza nem tér annyira az érzékek birodalmába, hogy mosolyogni ne tudjon. Akkor aztán belendül benne valami, s megnyalja a száját, hogy benedvesítse. Közel húzza magához a macskát, forrón megcsókolja, majd ledönti a matracra, ha Lamento hagyja neki, hogy utána ő is finom kis érzéki örömökben részesítse őt.
|
*Ahogy Lamento odalent időzik, fejében megfordul mindenféle gondolat, megjelenik előtte Konoe képe szeretkezés közben, de aztán gyorsan el is hesegeti, nem kell neki a bűntudat, most hogy már csak pár órája van Teruból.... utána majd ráér még ilyesmiken töprengeni... nem hagyja azért elmenni, még mielőtt megtörténne a dolog, vagy nem, hamar ismét feljebb tornássza magát, csak azt nem tudta, hogy ezek után most merjen e tovább lépni, jelet vár, akár egy ici pici kis jelet is, hogy Teru valóban ezt akarja-e, még akkor is hogy tisztában van a srác érzéseivel*
|
Lamento haja csiklandozza a bőrét, nem elég, hogy nyelvével játszik a testén, a hajszálak fokozzák az izgalmat, ahogy kúsznak a kandúr után. Mikor már az a köldöknél jár, Teru beharapja a száját. Hallható, mekkora nagyot nyel, még le is pillant, mielőtt hímvesszőjéhez érne a macska. Látni akarja azt a bizonyos utolsó előtti pillanatot, s amit mellé kap, az a mosoly... Ellazulva hajtja hátra a fejét, hogy a testét immár teljesen átjárja a kéj. Nem akar megfelelni, látta, mit tesz. Nem csak Lamenton, Riun is, az első fiún, aki felkeltette az érdeklődését. Utólag már nem nevezné szerelemnek, hisz ez a macskaférfi valósággal megőrjítette, nem csak elcsavarta a fejét. Baljával valami kapaszkodót keres, valamit, amit megszoríthat, el ne vesszen az élvezet mélységében, míg jobbjával megcirógatja a macskát. Hosszan sóhajt aztán, ahogy a forró-nedves száj ér izgalmához, s kezeivel saját bőrében kapaszkodik meg.
|
*Lamento nem mosolyog, de legbelül nagyon is boldog, amire vágyott most előtte hever... de nem biztos benne hogy jó ez így, kissé tétovázik gondolatban, de ez nem érzékelhető mozdulataiban, végül lejebb kúszik, nyelvével végig simít a mellkason, egy kicsit megállapodik a köldöknél, s végül leér ahhoz a ponthoz ahonnan már nincs visszaút, elmosolyodik és előszr csak a kezével ingerli a játékszert, majd végül a nyelvével is, mindaddig amíg szájába nem veszi, olyan pillanatokat akar adni Terunak, amilyeneket még soha senki, és amilyet majd soha senki sem fog tudni adni neki, csak ő, akkor is ha mással lesz egy ágyban a fiú*
|
A fiú sokat mosolyog, zavarában, boldogságában, ha csiklandós helyre téved a macska, vagy csak őt nézve, mindig valami pozitívtól. A sötét elfedi az arcán a pírt, bár lehet, hogy nem úgy, ahogy ő hiszi. Mindenesetre ez már nem számít. Csak Lamento számít, csakis ő. Nem engedi a kandúrnak, hogy szégyellje a testét. Terunak borzasztóan tetszik, minden vágás történelmet írt a macskaférfi bőrébe, amitől még vonzóbbá vált csak a srác számára. Segédkezik őt átpakolni valahova, majd engedelmesen elnyúlik és csak mozdulataival, csókjaival kéri a folytatást, a meg nem állást. Nem akarja lehunyni a szemeit, hogy minden pillanatban lásson Lamentoból valamit, de a kéj annyira elönti, hogy végül mégis lecsukódnak pillái és szégyenlősen sóhajtozik. Kezeivel pedig nem tétlenkedik, rajzolgat mindenféle érdekes-érdektelen jeleket, ujjbegyeivel játszik a macska érzékeivel, néha felül egy-egy puszira, mely a vállára, nyakára vagy arcára irányul, vagy még közelebb húzza magához, hogy csókolja. Nem olyan törékeny, mint amilyennek a kandúr kezeli, ez a vágytól erősebb mozdulatain és reszkető sóhajain próbál bizonyítást nyerni, talán sikertelenül. De nem baj. Kicsit sem. Amíg így ölelik egymást.
|
*Lamento érzi ahogy porrá töri magában a testére feszülő, húsába égett láncokat, kicsit szégyenlős Teru előtt, mivel a testét sok nyom csúfítja el, viszont Teru bőre olyan sima mint a bársony, oly gyengéden cirógatja a macskát, hogy az úgy érzi a mennyben van és a felhők ölelik körbe, nem kér segítséget a vetkőztetésben, egyedül akarja megtenni, egyedül akarja felfedezni ezt a testet, ujjaival mindenhol végigsimítja Teru mellkasát, hasát, majd megakad keze a vágáson, csak ez csúfította a fiú puha bőrét, de Lamento szerint még talán gyönyörűbbé is vált tőle... ügyetlenül tolta hátra Terut, amíg az el nem érte a matracot fejével, fölé magasodott, majd a nyakához ért szájával, csókolgatni kezdte a bőrt olyan óvatossággal mintha törékeny lenne, testével Teruhoz simult*
|
- Seb? - kérdez vissza suttogva. Eddig eszébe sem jutott. Elmosolyodik és visszahúzza magára a macskát. - Nem fáj. - mondja neki átitatva a szerelemmel. Akkor sem érezne fájdalmat, ha rákönyökölne véletlen Lamento, annyira csak a boldogságot érzékeli és azokat, amik most érik. Elfelejti a múltat, a jövőt, a veszélyt és mindent, ami rossz. Lassan szedi le a kandúr ruhadarabjait, s nem csak leveszi őket, de a felszabaduló bőrhöz simul. Puszikkal jutalmazza a macskát az engedékenységéért, s minden kis, addig takart részletekért hálás. Szemérmesen vizsgálja meg a múlt nyomait Lamenton, s csak egyre nő és nő benne a vágy. Természetesen engedi magát vetkőztetni, még segít is, ha a macska óhajtja.
|
*Lamentonak nm új a szeretkezés fogalma, viszont az hogy Teruval teszi, ez egészen más keretet ad a dolgoknak, úgy érzi nem szabad, de már nincs vissza út, még ha akarna se tudna leállni, túlságosan messzire ment saját magával szemben is* - Teru... mi lesz a sebeddel? Nem fáj? *kérdi agódóan, nem kifogásként mondja csupán tudakolja, de engedi magát megszabadítan ruháitól, egyedül a szeme marad rejtve Teru előtt, majd remegő kezekkel de ő is neki kezd a vetkőztetésnek, szemeiben felcsillan a vágy és a szenvedély tüze, amennyire csak tud Teruhoz simul*
|
Boldogan adja át magát a csóknak, s nem zavarja, hogy Lamento egyre jobban belemelegszik a szenvedélybe. Mosolyognia kell tőle. Kapaszkodik a vállába és a ruhájába, mígnem meghallja, ahogy suttogva elárulja, hogy akarja. Azzal fordítja el a kulcsot abban a bizonyos zárban. Teru azon nyomban megpróbálja megkezdeni a vetkőztetést-vetkőzést. Nem tud tovább várni, mert már túl régóta akarja ezt. De még hinni sem mer benne. Majd csak akkor, ha már érezni fogja a fájdalmat és a kéjt. Addig is a vágy benne is felkerekedik, lekúszik az ágyékába, végigbizsereg a bőre alatt, megnehezíti a lélegzetvételeket és elszédíti teljesen.
|
*Lamento hallgatja Terut, de nem képes felfogni a mondatokat, túl erősen zakatol a szíve, nem hallja, nem érzékeli, csak a tátogó ajkakat látja, mégis annyira hívogatják, csalogatják így is, hogy újra csókra hívja Terut, valami régi, mégis új járja át a testét, és ennek a hatására hősünk lassan keménnyé válik odalent, amit vaszínüleg Teru is érzékel, Lamento teljesen elvörösödik, de nem hagyja abba a csókot, most nem, ez az éjszaka az utolsó amit vele tölthet és elhatározza, hogy ki fogja használni, főleg azért mert Teru is ezt akarja, látja rajta, érzékeli* - Akarom.... *suttogja*
|
Érzi az ellenállást Lamentoban és azt is, hogy saját maga sem biztos már annyira ebben az egészben. Nem akarja, hogy kényszer legyen, nem akarja, hogy csak azért történjen meg, mert ezt akarja. Nem akar szolgát, szexuális rabszolgát csinálni a macskából. Ám ahogy az rákap a szájára, s vadul a csókja, megfeledkezik ezekről a gondolatokról. Nem lehet kényszer, amibe ennyire benne van a másik. Engedi magát leteríteni és bátortalanul viszonozza a csókokat, beletúr a hófehér tincsekbe, mígnem a kandúr megtorpan. Egy pillanatra ránéz, majd belekapaszkodik a felsőjébe és magára húzza. - Nem kell félned, ezt akarom a világon a legjobban. - suttogja neki. - De nem azon az áron, hogy feladod a saját akaratod. Ha te nem akarod, akkor hagyj pár percet, s felállok innen. - mondja végig komolyan, de szemeiben ott csillog a vágy és visszatér a szokott fény, az örömé, a békéé.
|
*Lamento meglepődik, bár Teru mozdulataiból lassan kivette hogy mi is fog történni, érezte a lelkében hogy ez lesz, döntés elé kényszerül, méghozzá elég gyorsan, nem akarja megcsókolni Terut, de ellökni sem, mégis ahogy a srácra néz, elveszti az eszét, győzedelmeskedik Rai Lamento felett, kezét végig simítja Teru arcán, majd közelebb húzza magához a fejét, ő is közelebb hajol, és egybe érnek ajkaik, magában persze dühöng, toporzékol és átkozza magát, mégis oly gyorsan cselekszik, hogy ez már megállíthatatlan... hátra dönti Terut, de még mindig csókolja, s valahogy elfeledkezik magáról, egyre vadabbul csókolja, míg nem észbe kap, a levegőt kapkodva néz rémülten Terura, szemeiben felcsillan a félelem, de nem moccan meg*
|
- Hát ez az. - horgasztja le a fejét. - Nem tudlak magadtól megmenteni. - fűzi egésszé a mondatot. Megcsóválja a fejét. Elgondolkodik. Úgy tűnik, Lamento sokkal bűnösebbnek érzi magát a vágyai és az érzései miatt, mint ő valaha tette. Végighallgatja, majd hirtelen dönt. Előre lendül, kezével megérinti a kandúr arcát és vészesen közel hajol hozzá. Már szólnak a fejében a vészharangok, sikítanak az angyalok, mégsem áll meg, ha a kandúr nem löki el magától, hanem szájára tapasztja a száját. Többet nem tesz, még ha meg is bolondul bele, akkor sem.
|
- Édes vagy Teru... de bármennyire is akarod, nem tudsz megmenteni... nem tudsz megvédeni önmagamtól... *veszi elő az apró tekercset ahogy Teru erről beszél, igazi kincs ez számára, de még nagyobb kincs neki Teru... a zsebébe mélyeszti, majd hírtelen Teru letérdel mellé, valóban lealanyocsodik hozzá, ez nem tetzsik neki, bár értékeli* - Ha macskafarkad és macskafüleid lennének, megérinthetnélek minden következmény és a haragod nélkül nem igaz? De ha így megtenném talán dühös is lennél, ha megcsókolnálak talán toporzékolnál jogosan... de ha macskalény lennél csak hallgatnál róla és folytatnád a történetet.... mert örülnél, hogy egy új érzés került a szívedbe... így volt ez velem is, amikor Konoe először tette meg... remegett a belsőm és mégis vágytam a következő csókot... és akartam a testét, a lelkét, később már mindenét.... annyira hogy túlságosan figyelmetlenek lettünk.... *néz most ő is Teru szemeibe, mélyen belefúrja tekintetét* - Fájt amikor a szemem előtt vették el tőlem, ami csak az enyém volt... aztán azt mondták, hogy sohasem tartozhatott hozzám... ezután szöktünk meg... igen, akkor boldog voltam... alig nyolc óráig... mégis olyan tiszta volt ez a boldogság mint soha semmi más.... enyém volt amit elvettek, de végül.... örökké eltűnt.... nem merek többé boldog lenni... érted már? Ha boldog lennék veled, akkor megint történne valami szörnyűség.... úgy mint a múltkor... én akkor majdnem elveszítettelek téged is... igazából..... nagyon félek.... és te vagy az aki nem ért engem... pedig nyilvánvaló....
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
