|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:09 - |
Több generáció él itt, mindenki kényelmesen elfér a hatalmas épületben, hisz különálló lakrészeik vannak. |
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Samual de hívjon ahogy szeretne. - vissza pillantottam, s füleim hátra csapódtak. Nem igazán szoktam ehhez hozzá hisz jól voltam eddig tartva dehh mire is számítottam?
- Elnézést kérek máris megyek!- mondtam majd vissza pillanottam a fiúra és egy halovány mosoly kíséretében elindultam, s gyors hoztam be lemaradásom.
-Ígérem jól fogok szolgálni és engedelmes leszek Uram...-mondtam lehajtott fejjel várva válaszát illetve hogy a szobába lépjen. Remélem ha vele nem sűrűn találkozom másokkal jól érezhetem magamat. Bár nem lehet oly sok mindenkinek jó kedve itt. De sebaj a kedves idős urat is valahogy fel fogom vidítani! Nem akarom hogy mindig olyan ködös és üres tekintete legyen..Még látom benne hogy vágyik a boldogságra mint mindenki más.
 |
- Hogy hívnak? Én Wen vagyok - folytatta a fiú.
Az apja haragosan pillantott vissza.
- Ne barátkozz szolgákkal, fiam - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - Ez egy alantas faj. Nem érnek fel hozzánk. Mit álldogállsz még ott? - rivallt hirtelen a macskára - most mondtam, hogy kövess. Süket vagy talán? Gyere utánam és kiosztom a feladataid a mai napra. Remélem elég talpraesett vagy, hogy vezesd ezt a háztartást. Egy suta állattal nem megyünk semmire. Nem azért adjuk a kosztot és a kvártélyt, hogy semmi hasznod ne vegyük, világos? -dörögte a férfi, ki már a szobája előtt állt. Szélesre tárta az ajtót, s szúrós szemekkel figyelte a macska minden mozdulatát.
 |
Fejem lehajtottam bocsánat kérően, s kezem hátam mögött össze fűztem.
-Őszintén kérek elnézést csupán hosszú volt az út nekem.-mondtam csendesen bár tudom a szavak mit sem érnek. Nem épp így mesélt róla Mr. Heliem..sokkal jobb kedvűnek és kedvesebb embernek ismerhette. De nem gond engedelmes leszek vele talán meglágyul szíve. Követtem őt majd a hang irányába fordultam elmosolyodva.
-Üdv ön a másik gazdám ha nem tévedek, igazán örülök hogy megismerhetem és szolgáhatom~.-hajtottam fejet, s vissza pillantottam a már kissé messze járó úrra. Az ő külseje jóval barátságosabb bár nem kell ahhoz zordnak lenni hogy a lelke ördögi legyen.
|
Mire kislattyogott, a macskafiú már bent volt, a ház régi macskája mellett, ki olyan gépiesen végezte a munkáját, hogy Wen csak mint egy öreg bútordarabra tekintett rá. De ez az új macska más volt, teli volt élettel, ezt rögtön látta rajta. Már azon volt, hogy megközelítse, mikor az apja, egy szikár, fekete hajú, borostás út közéjük lépett.
- Csak hogy itt vagy - dörrent a macskára - hogy van képed elkésni már az első munkanapodon? Ma már nem kapsz vacsorát, ne is álmodj. Na gyere - morogta, intett a macskának, hogy kövesse, és elindult.
Wen a fal mellől nézte a jelenetet. Ha megszólítja a jövevényt, apja megdühödik, ahogy egy gyermek, aki félti a játékát a többi gyerektől. De a kíváncsiság erősebb volt benne a félelemnél. Az apja már nagy léptekkel előre haladt, mikor ő a kandúrhoz lépett.
- Szia - köszönt rá egyszerűen, s mostmár közelről is megnézte magának.
|
Kedvesen bevezetett, s kabátomat levette. Udvariasan megköszöntem, s követtem őt hisz elkezdett vezetni új tulajdonosom dolgozó szobájához. Ahogy hallottam mások suttogásat és járkálását fülem ide oda kapkodott, s farkincám is izgatottan csóváltam. Nem tudom mire számíthatok..igazán sokat mesélt róla Mr. Heliem mert legjobb barátok voltak de..ki tudja milyen jól ismerte. Bár mindig viccelt azzal hogy a fia igazán tetszene nekem csak igaz fiatalabb.
|
Megbabonázva figyelte az új macskát, a mozdulatait, a füleit, a tekergődző farkát. A széltől meglökődött ablak csapódása ébresztette fel a fiút, a homloka összekoccant az üveggel. Pirultan lépett hátrébb az ablaktól. Mégsem illik, hogy ennyire érdeklődjék holmi szolga iránt. Gondosan becsukta az ablakot, és visszaült a sakktáblája elé. De koncentrálni már nem tudott. Egyre a macska járt a fejében, s fülelt ki, hallja-e a léptei neszét, a fogadtatását. Magában ösztönösen számlálta a perceket. Mikor úgy érezte, már biztos bebocsátást nyert a macska, ő is nekiindult, hogy csak úgy véletlen összetalálkozzon vele. Meg akarta mostmár nézni közelről is.
|
Nem kellett olyan sokat várakoznom bár már szinte reszkettem oda kint. Egy kedves külsejű kissé idős macska nyitott ajtót és kérdezte hogy miben segíthet. - Jó reggelt kívánok~ (elfelejtettem a család nevét szóval most kimondta a vezetéknevét) Úrhoz jöttem szolgálni. Úgy kívánta hogy mai nap jöjjek el. -szólaltam meg kedves, s lágy hangon. Nem volt igazán férfias de lányos sem. Csupán kellemes, édesanyámmal sokat énekeltünk így hangom csiszolódott az évek alatt. Szívem hevesen vert hisz izgatott voltam milyen benyomást fogok kelteni külsőmmel, s személyiséggemmel.
|
A fiú hallotta a szobájából a mocorgást. A hatalmas kúria lakói felélénkültek. Beszélték a napokban, hogy érkezik az új jövevény, de eddig nem sokat törődött vele. Úgyis az apjáé, s így ő nem élte bele magát abba, hogy komolyabb kapcsolat kialakul majd közte, és a macskalény között. Majd felszolgálja néha a teát, és ennyi. Hisz ez a dolga. A többi meg már az apjára tartozik, ha ő a tulajdonosa. Most viszont kíváncsian lépett az ablakhoz, szélesre tárta, és kihajolt a jeges levegőbe. Ő akarta először látni a macskát. Különös izgatottság vett erőt rajta. Olyan megfoghatatlanul szép volt, amit látott... nem érzett még ilyet azelőtt, nem is lett volna rá szava. Csak bámulta az érkezőt. Mennyire más, mint egy ember, és mégis, mennyire hasonlatos hozzájuk. Az elméjében kérdések gyülekeztek... milyen lehet a hangja, mi a neve, és hogy fog viselkedni itt... láthatatlan lesz, vagy bele akar majd nyúlni mindenbe? Egészen megváltozik az életük ettől a pillanattól?
|
Kora hajnalban keltem, s felvettem finom puha ruhám. A legszebbet választottam ki , hogy jó benyomást kelthessek új gazdáim előtt. Kipillantottam az ablakon majd egy szomorú sóhaj után felvettem vállamra táskámat és kiléptem a szobából. A hölgy aki menedéket adott míg nem találok új otthonra, csupán az én kedvemért felkelt és készített nekem reggelit. Boldogan megköszöntem és együtt elfogyasztottuk a kissé szegényes ételt. Igaz könnyek közt de elváltunk, s elindultam utamra. Az ég gyönyörű volt így széles mosollyal arcomon sétáltam a hűvös még kihalt utcán. Az út hosszas volt de végül megérkeztem, s megtörölve arcomat kopogtattam a hatalmas gyönyörű ház ajtaján.
|
Wen a szobájában ücsörgött. A pazarlóan tágas helyiségbe bágyadt fénnyel tűzött be a nap. A fiú az íróasztalánál ült, egymagában sakkozott. Időnként a fekete bábukkal, aztán meg a fehérekkel lépett. Rettentő komolyan vette magát. Ébredéstől napnyugtáig tudta ezt művelni. Más kötelessége úgysem akadt, ráért unatkozni a fényűzésben. Maga a sakktábla finom faragása, az aprólékos kidolgozás, az értékes növényi lakk, amivel fedték, mind arról tanúskodtak, hogy tulajdonosuk nem szűkölködik, ahogy ez egyértelmű volt a szoba egész berendezéséről. A fiú a szemöldökét összevonva meredt a táblára, a fejét hátravetette, szőke haja meglebbent. Majd közelebb hajolt, egészen rákönyökölt az asztalra. Elmerült jelentékeny tevékenységében.
|
Több generáció él itt, mindenki kényelmesen elfér a hatalmas épületben, hisz különálló lakrészeik vannak. |
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
