|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Érzi, hogy még az is elmászik tőle, amibe kapaszkodik, ám amint Lamento feje az övéhez ér, magához tér. Szemei csukva maradnak, a könnyek összeragasztották a pilláit, de átkarolja a macska testét. - Azt hittem, elmész... - válaszol álomittas hangon. Felnyílnak az összetapadt pillák és a szemek egyenesen a kandúr felé fordulnak. - Szeretlek.
|
*Lamento észreveszi, hogy Teru sír, nem tudja miért, de most úgy érzi megteheti azt amit máskor nem, lassan kihúzza az ölelésből a takarót, majd Teru fölé magasodik, fejét Teruéhoz érinti* - Már megint sírsz... mégis hogy képzeled ezt egy ilyen éjszaka után? *suttogja lágyan Terunak, majd megerősíti hangját*- Ébresztő... reggel van... ideje felkelni.... *dönt úgy végül hogy felkelti*
|
Teru valóban nem ébred fel. Érzi, hogy eltűnik mellőle a kandúr, de öntudatlan, az álmok völgyében tengődve keresi őt. Kezei elindulnak a matracon, ám csak a takarót tudja magához ölelni. Meg is teszi, s rögtön könnyek folynak ki a pillái alól. Álmában sír.
|
*A kandúr csak reggel tér magához, hírtelen nem emlékszik a tegnap estére, de amint megpillantja maga mellett Terut elmosolyodik... minden bevillan neki, amiről eddig azt hitte csupán csakálom lehet, óvatosan felemeli a fiő kezét, lágyan tolja le magáról, hogy fel ne ébressze, végül nem tudja megállni, csókot lop a fiútól, de igen aprót és amolyan búcsúzót, felkel, érzi hogy le kellene fürdenie, a tegnap este élvezetes mégis mocskos volt. Ráadásul kilyukad lassan a gyomra is... végül úgy dönt hogy felöltözik, megkeresi ruháit és magára veszi azokat*
|
Kissé összenyomja őt Lamento, de csak mosolyog rajta. Simogatja a hátát, szuszog és nyög a fülébe a lassan csillapodó érzésektől. Érzi, ahogy csorogni kezd kifelé belőle a kandúr gyönyörnedve. Izgalommal tölti el a lelkét ez, csak mosolyog rajta. Végül azért felszabadul a teste, s már erőlködés nélkül kap levegőt. Figyeli a kandúr minden mozzanatát és meglepődik, amikor felemeli a fejét, aztán már bucskázik is vissza, mert bealszik közben Lamento. Elneveti magát, aztán felkel, papírzsebkendőben megtörölközik, majd visszafekszik a macskaférfi mellé, betakarja őt és magát is gondosan, hozzábújik a testéhez, aztán felnéz rá. Gyönyörködik benne, mígnem elnyomja az álom Terut is. Karja ott pihen Lamento mellkasán, feje szorosan nekibújva a vállához.
|
*Amint érzi, hogy Teru megadja magát, ő is kitör és Teruban élvez el, de ő nem kiállt fel, magába folytja ezt az örömöt, csak magának tartja meg, mint ennek a szeretkezésnek minden egyes pillanatát, teljesen elhagyja az ereje, még kihúzódik a fiúból, majd sikeresen rá borul, teste elernyed, hangosan kap a levegő morzsái után, és amint meg bír mocanni, kicsit lejebb tolja magát Teruról, hogy meg ne folytsa, míg végül mellette terül el, s valamiért minden porcikája remeg, egy utolsó csókért indul meg feje a fiú felé, de féluton elakad, hátra csúszik feje a párnába és már alszik is*
|
Teru azonban teljesen elengedi magát, kezei a teste mellett, az egész fiú Lamento mozgásának ütemére hullámzik, mint a víz, melyben lubickolnak. Úgy is érzi magát, hogy végre kiengedhette a sok hónapig gyűjtögetett szeretet, szerelmet, vágyat, szenvedélyt, s minddel megajándékozhatja a kandúrt. Lehunyt pillákkal, nyitott szájjal, vörös arccal és sűrűn járó mellkassal élvezkedik, mígnem valósággal rátör az orgazmus. Olyan hirtelen és erősen, hogy egy pillanatig attól fél, belehal. Felpattannak a pillái, vadul nézi a macskaférfit, hogy az utolsó rezzenéseit még beihassa, a lélegzete addig gyorsul, míg megáll a szívével együtt, az egész teste befeszül, aztán átjárja a forróság, a bizsergés, a fájdalom és az élvezet elegye, kiáltva adja meg magát ennek, majd rángva élvez el. Visszahanyatlik, szédül, légszomja van, színes foltokat lát, bénultnak érzi mindenét, eltompulnak az érzékei. Próbálja visszanyerni az uralmat a teste felett, de egy ekkora orgazmus után szinte nem lehet. Röhögcsélni kezd, ahogy kezdi felfogni, mi történt vele. Könnyei lefolynak az arcán, a boldogság újabb cseppszemcséi.
|
*Lamento már érzi a vesztét, érzi hogy nem tudja tovább tartani magát, egyszerűen túl hatalmas az az erő ami Teruhoz tolja, nem tud egyszerűen megbékélni avval a gondolattal hogy az éjszaka leforgása után másé lesz, hiszen ő sohasem akarta azt, mindig Terut akarta védelmezni, érezte hogy van valami, a sors azt akarta hogy tartson ki mellette, és most... ide jutottak amit szintén nem akart sohasem megtenni, és mégis valahogy a közepébe vágtak... de ezpár a gondolat csak átsuhan az agyán, most a kéj és a szenvedély olyan magas pontra ér benne hogy ismét elveszti józan eszét, egyre ösztönösebb és gyorsabb lesz a mozgása, már nem kell sok a végső pontig... amihez Teru nélkül nem akar eljutni*
|
Felnevet Lamento naivságán. Megsimogatja a fejét, beletúr a hajába, megcirógatja a fülét, ha nem csikizi vele őt túlságosan. Szerelmes, ez lerí róla. Benne telepszik a tekintetében, ott ül a mosolyán, a szíve is a szerelem ritmusát dobolja, adja a sürű tamtamot, hogy megéljék az egyesülést, azt a már-már elviselhetetlen kéjt, amit egy ilyen elsöprő érzésekkel telt kapcsolat ígér. Lehetnek ezután is boldogok? Teru nagyon reméli. Elemi erővel vággya, de ismeri már annyira Lamentot, hogy nem lesz vele könnyű ezután sem. Hiába olvad egybe a testük, dobban egyszerre a szívük és mondják el még ezerszer egymásnak, mennyire szerelmesek, a kandúr lelke talán örökre sérült marad, ahogy a testén is ott viseli régi életének nyomait. Fájó gondolat, de szembe kell nézni vele. Még akkor is... nem, nem most. Elengedi Teru ezt most, csakis a jelenre akar figyelni, s az ő egyetlen szerelmére. Az új lendület újabb őrülethullámot hoz, olyat, amiben a fiúnak már be kell fognia a száját, nehogy mások is meghallják a boldogságát. Játékosan ránevet a kandúrra, de csak egyetlen pillanatra, utána eluralkodik rajta a szenvedély. Együtt mozog vele, a teste ismeri a ritmust, az ösztönei, ha gyengék is, tudják, mit súgjanak és Teru hallgat is ezekre a sugallatokra. Boldogan tesz úgy, ahogy mindkettőjüknek élvezetet szerezhet.
|
*A macskaférfi kicsit megrémül a könnyek láttán, de amint megtudja, hogy ezek a boldogság könnyei, már nem izgul anynira miattuk, ő is sírna, ő is boldog, de valami mégis visszafolytja benne ezt a kitörő érzést, nem sokat törődik vele, szinte magába szívja Teru bőrét, édes illatát, a nyakába szimatol, amitől szinte teljesen elkábul, egy épp ott leffolyó cseppet is lenyal Teru bőréről* - Azt hittem a boldgoság könnyei cukor ízűek, de ezek ugyanolyan sósak... *teszi hozzá kissé viccesnek szánva a dolgot, majd mélyet sóhajt és egész teste megremeg, végig fut rajta a hideg, az élvezet új hulláma, végig simít Teru sebhelyén, majd újra mozgásba kezd, mintha kicserélték volna benne az elemet*
|
Megnyugtatja, hogy Lamento jól van. Nem merül fel benne, hogy lódítana, elhiszi neki, amit mond. Örömmel, szívvel-lélekkel adja magát neki és boldoggá teszi az, hogy a kandúr is örül ennek. Meglepi, hogy nem hagyja magát újra meglovasítani egy csókkal, de amint megadja neki, máris beleolvad. Átkarolja a macskaférfi nyakát, amikor hozzá hajol, érzi a remegést és teljesen feltüzeli. A robbanást azonban az a bűvös szó váltja ki. - Én is nagyon szeretlek. - mondja ki félhangosan a szavakat, s elsírja magát örömében. A forró cseppek csak úgy csorognak le az arcán, áthaladnak a hajszálai közt, a füle mögött, behatolnak a füle barázdáiba és van pár, ami a nyakára folyik. Mosolyog, de sír is. - Boldog vagyok. - vallja be sugárzó szemekkel. Nem sürgeti Lamentot, megvárja, míg ő is kész a folytatásra.
|
- Soha jobban... *lihegi Terunak, a csók után, majd még mielőtt a fiú újra megtehetné hátra húzza fejét, hogy ez ne történhessen meg, viszont még mielőtt Teru félreértené a dolgot, lágyan megcirógatja a nyakát és ő kezdeményez csókot* - Szeretlek... *suttogja nagyon halkan, közben pedig szinte Teru fülére tapad, mint egy pióca, kész a folytatásra, teste szinte remeg is érte*
|
Látja a kandúron, hogy katartikus számára a szeretkezés vele. Kicsit aggódik is érte, így feltolja magát és egy apró csókot lop tőle, hogy ezzel készítse elő őt a figyelemre. - Rendben vagy? - kérdezi tőle a kéjtől rekedten. Megsimogatja az arcát, majd újabb csókot lop tőle.
|
*Teru hangja, úgy érzi kikergetik őt a világból, annyira édes és egyben keserű is számára ez a pillanat, hogy legszívesebben ordítana, könyörögne, hogy ez az éjszaka örökké tartson, de tudja hogy ez lehetetlen, s egy pillanatra megfagy benne a vér ahogy Teru megérinti, mintha csak a torkára tapadtak volna azok a kezek, az élvezete kiteljesedik, teste furcsa formát ölt fel, a szíve zakatol, úgy érzi azonnal meghal*
|
A behatolás természetesen így nagyon fájdalmas, még a fogai is csikorognak és a könnyei is kiszaladnak, de aztán akarattal lazít a testén. Ha görcsös, akkor csak nagyobb lesz a kín, ám ha elengedi magát, az olyan, mintha megnyitná mindkettőjük előtt a Mennyország kapuját. A lassú mozgásra rámosolyog a kandúrra. Jelen pillanatban nem érdekli, mit gondol róla, ha gondol bármit is, csak az, hogy a kéj elveszi lassan az eszét. Örül ennek, s minél jobban begyorsít, annál nagyobb élvezetet okoz neki. Nyögdécsel, sóhajtozik, aztán nem tudja tovább tartani a kontrollt, kezei elindulnak, s lágy cirógatással édesgetik Lamento hátát, míg a hangja a szívéből szakad fel egyenesen.
|
*Lamento elmosolyodik a dolgon, gondolkodni kezd magában hogy vajon tényleg ennyire kívánta őt Teru, vagy csak ennyire akarta már a szexet, mindez pillanatokig foglalkoztatja csak, és ismét vissza zuhan a határok nélküli állapotba, ahol már saját maga sem tud gátat szabni az álom és valóság közt. Először csak lassan mozog Teruban, de ahogy egyre jobban közelít a menyország felé, annál inkább gyorsít fel, s veszti el józan eszét*
|
A válaszra nevetgél Teru. Tetszik neki ez a dolog, hogy Lamento mindig kész van... bármire. Bőre alatt bizsergés kúszik ide-oda, ahogy a kandúrt látja helyezkedni. Már csak percek választják el őket az összeolvadástól, ez pedig olyan izgalmat ébreszt a fiúban, mint mikor egy kisgyerek meglátja a karácsonyfát és alatta a rengeteg ajándékot. Hogy fájni fog-e így. Nagyon. De úgy érzi, ez lenne a pikantériája, amitől még különlegesebb lenne. Elmosolyodik. - Nem számít. - húzza magához közelebb és közelebb Lamentot.
|
- Mindig... *suttogja vissza, majd ő is helyezkedni kezd, mélyet sóhajt, s ekkor jut eszébe hogy síkosítót nem használtak, sőt mást sem, ezért újból feljebb kúszik* - Nem fog ez így baromira fájni? *kérdi a sráctól, de ha nemleges választ kap, akkor behatol a fiúba, egyenlőre nem mozog*
|
Mosolyog, ahogy Lamento elsuttogja neki a kérdését. - Készen. - válaszolja nyíltan. Még inkább úgy helyezkedik, hogy könnyen hozzáférhessen a macska, kicsit fészkelődik, aztán átkarolja Lamento nyakát és közel húzza magához. - S te készen állsz? - kérdez vissza vigyorogva.
|
*Ahogy mozog az ujja a fiúban, a kandúr is érzi ezt a forróságot, a sajátját és Teruét is, érzi a szenvedélyességét és vágyait, már egyáltalán nincsenek kétségei a fiú érzései iránt, a csókot nem hagyja annyiban, megtámasztja Terut és hosszasan csókolja, majd lassan engedi hátra a testét, egy másodpercre eszébe villan, hogy talán nem szabadna megtennie, de amilyen gyorsan jön, úgy el is iramodik gondolata, elmosolyodik Terun, kicsit úgy érzi mintha visszatért volna a múltba, amikor Konoet ölelte ugyanígy, szerelmes szavakat suttogott a fülébe, kényeztették egymás testét... avval a különbségel,hogy nekik akkor fogalmuk sem volt a dolgokról, inkább csak próbálkoztak kifejezni érzéseiket a másik iránt, most viszont őrülten zakatol benne valami teljesen új, mivel Teru nem Konoe és eme két személy nem összehasonlítható, tudja ezt ő is nagyon jól, képtelen már tovább várni, mégis egy érdés erejéig még Teru füléhez kúszik* - Készen állsz? *suttogja*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
