|
Témaindító hozzászólás
|
2019.02.11. 23:06 - |
Peter ebben a házban nevelkedett. Szülei valójában nem voltak gazdagok, de az évek során felgyűlt a vagyonuk, így Kei-ben is vettek egy házat. Ezt sem volt szívük eladni, hisz tudták, innen indultak. |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
| A kölyök gyorsan vette a levegőt, izgult és félt egyszerre. Attól félt, hogy nem lesz ugyan olyan jó neki, hogy Peternek se lesz jó, mert Nedim gyáva és fél a szextől. Bátor akart lenni, majd miután Peter megdícsérte, picit zavarba jött,hiszen semmit se csinált még, csak próbál nyugodt maradni és igyekszik jól viselkedni. Nem úgy, mint az elmúlt hónapokban. Kicsit összeszorította a szemét és a fogait, mikor azt kérdezte tőle, hogy egy ujj rendben van-e a cicának. Nehezen ugyan, de rábólintott, halkan makogott is valamit.
-- Igen… Oké… - mocorgott egy kicsit, mert tudta, hogy mi fog következni. Peter egy ujjával már be is hatolt, a síkosító hideg érzete miatt kicsit megremegett, rá is szorítok odalent, de aztán újra ellazult. Oldalra billentette a fejét, picit kellemetlen volt számára ez az érzés, hiszen régen érezte már ezt, de picit később, míg Peter várt a reakcióira, azt vehette észre a kölykön, hogy izmai ellazulnak és teste érezhetően nagyobb dologra vágyik odalent.
-- Én… Nagyon féltem… Féltem attól, hogy fájni fog. Ez még nem fáj - motyogta zavartan, arca teljesen kipirult, próbálta elfordítani a fejét, hogy Peter ne lássa, de a sötét szobában talán nem is láttam. Vörös szeme világított egész idő alatt csak. |
Érezte, ahogy a kandrkát átjárja az izgalom és a vágyakozás, habr azt is érezte, hogy fél, meg megremeg alatta, de nem akart megállni. Úgy érezte, ha megteszi, tönkreteszi a pillanatot. Magának és a cicának is át kellett lendülnie a holtponton.... a saját érzéseiken, amik fogva tartották őket. Nem emlékezett már a kandúrka lágy bőrére, de msot ismét jól megjegyezte, beszívta a finom illatát, ahogy érezte, hogy nedim gátlásai sorba hullnak le, kicsit felbátorodott és lágyan kezdte cirógatni a testét, szeretett volna minél jobb érzéseket adni neki, hogy felül írják a rosszakat.
- nagyon ügyes vagy. - bíztatta Peter miután abbahagyta a szájjal való kényeztetést. - Sok időnk van, nem kell kapkodnunk. - vette elő a síkosítót, s helyezkedett. - Egy ujj rendben? - nyomott a homlokára csókot. - Óvatos leszek, vigyázok rád. - tárta széjelebb kicsit a lábait, hogy hozzá férjen. - Nem kell szégyenkezned emiatt, gyönyörű vagy. - lehellte, s közben lassan becsúsztatta egyik ujját, de nem mozgott, egyenlőre várta a hatást.
 |
Felemelte mind a két karját, hogy Peter levegye róla a felsőt. Bőre még mindig hőfehér volt, egy apró folt se volt rajta, olyan volt, mint ha még soha senki nem érintette volna meg. Peter mégis most megtette, hiszen régen is az övé volt az az apró test még ha nem maradt nyoma, akkor is hozzá tartozik. Hasa izgatottan járt fel és alá, mikor Peter levette róla a felsőt és picit megrezzenve felnyögött, amint a mellbimbóit kezdte kényeztetni neki a férfi. Minden egyes érintés egyre inkább felhevítette a kandúrka testét, amit Peter is érezhetett.
Csak bólintott, mikor Peter elmondta, hogy most leveszi róla a nadrágját, viszont arra nem számított, hogy az alsóját is ilyan gyorsan le fogja venni, hiszen azt nem mondta. Mocorogni kezdett alatta, feszengett, hiszen már jó rég nem látta őt senki meztelenül.
- Nem... Csak... csak... kicsit szégyenlős vagyok... - nyelt egy nagyot a cica, mikor lesimított azokra a részekre, ahol kicsit érzékenyebb volt a bőre.
- Jajj! - nyögött fel picit talán ijedten, mikor Peter a szájába vette még növésben lévő férfiasságát. Ajkába harapott, felsértette fogával a bőrt, majd zihálni kezdett, hogy megnyugodjon.
- Peter... - nyüszögött, de most talán kicsit megijedt, de abban is biztos volt, hogy csak neki akart jót. Egyre jobban felizgult a teste attól, hogy Peter a szájába fogadta tagját.
Szemét lehunyta, arca teljesen kipirult, kicsit szét is tette automatikusan a lábait még jobban a férfinak. Ösztönösen jött neki ez az egész, mert teste emlékezett arra, hogy milyen volt régen. A takaróba markolt, karmait kiengedte.
- Ez jóh... - nyögte halkan, ahogy egyre jobban kezdett ellazulni.
 |
Érezte Nedimen, hogy őt is átjárj az izgalom, a sóvárgás... kicsit olyan volt, mint régen, de a félelmet sem felejthette el, amit a cica önmagában érzett, nem akart kapkodni, vagy elhamarkodni dolgokat, viszont férfiassága igencsak megmuatta mennyire is sóvárog már a cica után. - Szeretlek... - búgta miközben vetkőztetni kezdte, előstzör csak a felsőjét, majd megérintette a puha bőrt, a hasát, a mellkasát, a a mellbimbókhoz hajolva kéyneztetni kezdte. Furcsa érzés kerrítette hatamába, mintha csak valami erő löket futott volna végig a testén. Megborzongott tőle, de nem állt le, szerette volna a ha a kandúrka minél inkább megszokja, elfogadja, sőt vággya a közelségét. - Leveszem a nadrágod, rendben? - de ekeze már indult is, hogy kiszabadítsa a fiúcskát, nadrágja fogságából. Először csak a felső rétegetet akarta levenni, de nem bírt magával és az alsónadrágot is levette róla. - Nem rossz érzés, igaz? - simított végig a lágy részekeen, majd szép lassan a szájába fogadta Nedim forróságát.
|
| Nem merte kinyitni a szemét, mert félt, hogy akkor azonnal elmúlik ez a furcsa érzés a hasában. Jó érzéssel töltötte el, de ugyan még mindig félt kicsit, hiszen már nem is tudta megmondani, hogy mennyi ideig nem volt semmi sem az életében, ami ennél intimebb volt. Peterrel akarta, de félt. Néha a teste reszketeg volt, majd összerezzent, amint a férfi magához ölelte, de a szemét még most is csukva tartotta. Remegett, miközben a karjai közé vette, de ő is akarta ezt. Ott kapaszkodott a szeretett férfi nyakába, mint egy kismajom, majd amint lefektette őt az ágyra, kinyitotta a szemét.
-- Nem baj… Nem akarom, hogy… Hogy visszafogd magad bármiben is - mondtam halkan, majd Peter szemébe nézett. Vörös szeme csillogott a sötét szobában, de ő jól látott. Várt, mert kicsit még félt,de bízott Peterben, így nem remegett annyira, csak amennyire az izgalom megkövetelte.
-- Nem akarom, hogy leállj. Soha nem akarom már. Eldöntöttem és ezt akarom, mint régen. Vagy még sokkal jobban! - mondta határozottan, de hangja mégis remegett. Kicsit újra összedörzsölte lábait zavartan. Nem emlékezett rá, hogy ez ilyen furcsa érzés alul már ilyen korán… |
A férfi meglepve tapasztalta, hogy Nedim nem löki el magától, újra és újra csak azt hajtogatta magában, hogy ez bizonyosan csak egy álom, de nem akart felébredni belőle, olyan valósághű volt, annyira igazinak tűnt... a kezei eközben tényleg nagyon gyengédek voltak, a kölyök reakciói meglepték, de egyben meg is nyugtatták, talán valóban nem fél már tőle annyira, talán... ismét... kimutathatja menyire is szereti a cicát. Az utolsó mondatra nem bírta továb és magához szorította, közben pedig simogatta a hátát, rá kellett döbbennie, hogy ez a valóság, ez mso tényleg megtörténik. Engedett a szorításból és megfogta Nedimet, hogy fel tudjon állni, de perszen ölében tartotta a fiúcskát. - Menjünk be az ágyunkra... -vitte be, léptei egész lassúak voltak, de hamarosan elérte az ágyat és lágyan lefektette rá. - Biztosan ezt akarod ugye? Nem hiszem, hogy... ha elkezdjük... képes leszek leállni. - csókolt a kezére.
|
| Peter szavai megnsugtatták, mikor arról beszélt, hogy soha nem fogja azt a mérhetetlen fájdalmat érezni, mint akkor ott… a nappaliban. Reszketett picit, de nem félt annyira, mint először gondolta. Nagy levegőt vett, majd amint Peter a nyakát, majd a vállát kezdte érinteni, lehunyta a szemét. Emlékezett arra a napra, mikor először elengedte Peternek, hogy a magáévá tegye, azt az éjszakát soha nem fogja elfelejteni, hiszen csodálatos volt. Csukott szemmel arra gondolt, csak arra az egy éjszakára.
Kicsit gyorsan kapkodta a levegőt, le se tudta volna tagadni, hogy izgul, de követte Peter utasításait, egészen sikerült ellazulnia, mikor elkezdte kiüríteni az elmélyét és csak a férfi kezének kellemes érintésére gondolt, majd pedig arra összpontosított, hogy ne ijedjen meg. Adriannel sokat beszélt erről, úgy hát nem csoda, hogy a kis kölyök végül erre az elhatározásra jutott, hogy végül megtöri a jeget.
-- Csak ezt érzem… És… És ez jó - motyogta halkan, de még mindig halk sóhajokat hallatott, pedig Peter alig ért hozzá. Összedörzsölte két lábát, ahogy az ölében ült. Ágyéka kezdett kicsit zsibogni egy feszülni.
-- Peter… én is szeretlek - mondta ki halkan, de mégis érthetően és tisztán. Közben pedig a szeme ugyan úgy le volt csukva. |
Nem távolodott el a cicától, mikor össze rezzent, vagy lefagyott az érintésekre, hagyott időt arra, hogy Nedim megszokja őt, végre érezhette bőrének a melegségét, selymességét. Nagyon boldognak tűnt. Szinte itta a kandúrka szavait. - Sokat változtál, szinte felnőttél. Avn egy ötletem... - búgta lágy hangon. - Amikor először találkoztunk, szép lassan jutottunk el addig, hogy a magamévá tegyelek... - simított az arcára. - Én soha, de soha nem engedlek át másnak... te hozzám tartozol, én pedig hozzád. Lehetetlen, hogy azt érezd, mint akkor, mert én szeretlek, és gyengéden foglak érinteni... - keze lassan kezdett vándorolni a cicán, végig simíotott a nyakán, majd áttért a vállára, s onnan a mellkasára. Finom, lágy és lassú mozdulatok voltak. - Felejts el mindent... ürítsd ki az agyad... csak engem érezz, én vagyok itt, senki más nem érinthet meg többé... - egyenlőre nem merészkedett meszebbre, hagyta hogy Nedim megszokja ujjai lágy játékát. Nem akart semmit sem elkapkodni de nem tudta kihagyni ezt a leheőséget, közben az is eszébe jutott, hogy csak álmodik.
|
| Nedim azonnal összerezzent, mikor Peter a karjaiba zárta. A kölyök tudta, hogy meg kell nyugodnia ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. Nyelt egy nagyot, majd teste szép lassan elkezdett ellazulni. Gyorsan vette a levegőt, izgult, pedig igazából még csak Peter ölében ült és ő pedig átölelte.
-- Én próbálok a jóra gondolni most már. Csak a jóra… Mikor velem voltál és… Minden olyan jó volt - motyogta, de arra nem számított, hogy Peter a nyakához hajol. Nyaka megfeszült, de hamar megnyugodott, miután úgy érezte, hogy Peter nem él vissza a helyzettel, amit Nedim adott neki.
-- Hát én… - motyogta, majd felé pillantott, mikor összeért a homlokuk, mert zavarba jött, amint attól beszélt, hogy a vágyai ugyan úgy megvannak iránta. Nedim nem tudta, hogy neki is vannak-e, de ki akarta próbálni. Tudni akarta, hogy ő is ugyan azt érzi-e még Peter iránt, mint a férfi iránta. Biztos volt benne, hogy ő is tudja viszonozni számára azt, amit régen.
-- Én szeretném, nagyon-nagyon szeretném, de kicsit még félek - mondta ki őszintén halkan az értelmeit.
-- Mi van, ha ugyan úgy fog fájni, mint akkor? - utalt arra a fájdalomra, amit Cobra okozott majdnem egy éve.
-- Én nem akarom újra átélni azt, de veled szeretnék lenni. Tényleg csak… Csak veled - sütötte még mindig le zavartan a szemét, kicsit remegett, mikor Peter olyan közel hajolt hozzá. -- Jó… Próbáljuk meg, jó? Kérlek… - nézett végül vörös szemével Peterébe és remélte, hogy a férfi tudja, hogy mire gondol a fiatal kandúrka. |
- Nem, én csak... örülök... azt hittem, hogy már soha többé nem lesz alkalmam átölelni téged. - és óvatosan a karjai közé zárta.- Mindig vissza emléskszem az első találkozásunkra, és arra a pár boldog napra amit együtt töltöttünk... de emlékszem a rosszakra is... midig történt veled valami rossz, amikor melletted voltam. Nedim... megérdemellek én téged egyáltalán? - szagolt bele a cica nyakába. - Nagyon jó illatod van... -meglepte a cica kérése, de persze máris elhesegette az ötletet, hogy esetleg vele akar lenni újra, mint szerertők, mégis meg akart bizonyosodni róla.
- Ezt hogy érted? - simított a hajába, miközben borzongás járta át a testét. - Szeretlek... a vágyaim pedig irántad mit sem csillapodtak. Nem akarom félre érteni amit kérsz tőlem... - homlokuk össze ért, de ennél közelebb nem merészkedett a cica arcához, szerette volna megcsókolni, magához öellni és hallgatni az édes hangját, de egyszerűen megtorpant. - Sajnálom, biztos nem vagy még kész ilyesmire... jobb... jobb lesz ha elmegyünk aludni. - próbált meg kitérni a szituáció alól, habár látszott rajta, hogy a legkevésbé sem akarja ezt.
|
A cica lesütötte a szemét, hiszen tudta, hogy Peter se érzi jól magát attól, hogy Nedim ennyire távolságtartó vele szembe, és ez a kölyöknek se volt túl jó.
- Én nem tudom... Azt hiszem, hogy már nem - mondta halkan, majd mikor Adriaan jött szóba, fülét megrebbentette, de nem nézett fel Peterre. Sajnálta, hogy Adrian mellett ugyan úgy viselkedik, mint régen, Peterrel szemben pedig nem enged. Talán pont azért, mert annyira szereti a férfit.
- Talán... Talán azért, mert... mert Adrian más, mint te. Téged másképp szeretlek - motyogta kissé zavartan, majd mikor meglátta, hogy Peter arca könnyes, megriadt.
- Mi... Mi a baj? Valami rosszat mondtam? - ijedt meg a kandúrka, hogy ő mondott valami elszomorítót Peternek és most azért sír. A férfinak nem sikerült letörölnie időben a könnyeket az arcáról, így a cica is látta.
- Én... soha nem utáltalak - makogta kissé zavartan, mikor a vállára hajtotta a fejét, farka lelógott a földre, ide-oda csóválta idegesen, miközben füle lelapult zavarában.
- Öhm... én gondolkodtam és azt szeretném, ha... ha újra hozzám érnél - nyelt egy nagyot, mert igazából nagyon sokáig készült erre az egy mondatra, bár eléggé bénán sikerült, de gyerek még, nem ért ehhez, pusztán azt mondja, amit szeretne. Újra azt akarta, hogy Peter megérintse őt úgy is, ahogy régen.
|
- Dehogynem akarom... ne érts félre... csak mostanában már nem igazán tudom, hogy szabad e... hozzád érnem, hogy vágyod e a társaságom. - érezte ahogy megfeszüla parányi test, szerette volna átölelni de nem akarta elrontani a pillanatot. - Még mindig félsz a közlemben lenni? Adrian mellett mintha, nem feszengenél ennyire. - mondta el őszintén habár ebben benne vol émi féltékenység is. - Jól van, köszönöm, hogy hoztál nekem. - kezdett el enni, igazán ízletes volt, de egy pár pillanat múlva megállt a keze és kicsordultak a könnyei, nem akarta, hogy Nedim lássa szóval igyekezett elforfdulni tőle és septiben letörölni- Nagyon finom. - mondta kissé remegős hangon. - Rég ettem már ennyire jót... örülök... hogy nem utálsz. - hajtotta fejét a cica vállára.
|
Igaz, hogy Nedim nagyon távolságtartó volt Peterrel szemben, de már eltelt rengeteg idő, a kölyöknek volt ideje végiggondolni ezt az egészet és az, hogy ma egész nap nem volt itthon, hanem Adriannel töltötte a napját, egyre inkább azt éreztette vele, hogy hiányzik neki Peter közelsége. Az ölelő karja, és a csókaj. Persze ezt nem vallotta volna be magának, de akkor is így volt.
Mikor a férfi elvette tőle a süteményes dobozt, elmosolyodott. Viszont mikor azt gondolta, hogy lázas, hogy ilyet kér tőle, csak lehajtotta a fejét.
- Nem muszáj, ha nem akarod... - motyogta és bár nem értette, hogy miért kérdezett vissza a férfi, de óvatosan odament hozzá és bevaskarodott az ölébe. Rég volt már ilyen közel hozzá, kicsit meg is feszült a kölyök teste, de amint eltelt néhány perc így, megnyugodott. Rájött, hogy ez valójában nem rossz érzés, nem történik semmi, ha Peter közelében van és nem kell magát rosszul se éreznie.
- Nem... Öhm... én ezt neked hoztam, én már tele vagyok... Adrian megengedte, hogy ez legyen a vacsora - motyogta halkan, nem akarta bemártani Adriant, de azért mégis csak Peter volt az a férfi, akivel együtt él és szerette volna neki elmesélni, hogy milyen napja volt.
- Igen, nagyon jó volt. Nagyon hamar eltelt ez a nap. Aztán már jöttünk is haza - mesélte, közben pedig Peterre nézett, halványan elmosolyodott, kicsit zavarban is volt most.
|
Peter tudta jól, hogy az ő hibája ami történt, ennek a súlya sokszor kísértette, még rémálmaiban is. Csak hogy azokban az álmokban ő tette mindazt a cicával, amit a másik férfi csinált... zihálva és verejtékesen ébredt, ilyenkor még inkább kerülte a cicát és szótlanabb is volt vele. Igyekezett ismét normális viszonyt kiépítni kettejük közt, de be kellett látnia, hogy az nem olyan egyszerű. A történtek sorozata teljesen tönkre tette, szétcincálta az addigi életüket, ő mégis vágyott a kandúrkára, félt, hogy egyszer majd elveszíti az eszét, olyat tesz amit megbán...sokszor el is akarta lökni magától érzelmileg a cicát, de mindig tudatosult benne, hogy képtelen rá. Hiszen ő érte tért vissza, érte áldozott fel mindent.
Amikor Adrian elvitte magával a cicát, mindig kicsit meg is könyebbült, pár perc magány, nyugodt, békés pillanat még neki is járt, de egy idő után mindig csak a hiányt érezte. Így csak várt és várt, de nem volt türelmetlen és egyáltalán nem haragudott, mikor végre haza ért, inkább csak örült, hogy otthon van. Az ajándék meglepte, átvette a cicától. - Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám. - nyitotta fel, a tortaszelet régi, apró emlékeket idézett fel benne, elmosolyodott, habár a kérdés meglepte. - Az ölembe? Nem vagy te lázas? - nevette kissé elkeseredett hangsúllyal, hisz jó rég nem kért tőle ilyet a cica, de persze bólintott és helyet kínált neki.
- Egyáltalán nem haragszom, örülök, hogy itt vagy. Úgy tűnik jó napod volt. megesszük együtt a süteményt? - érdeklődött.
|
Teltek a napok és a hetek, de Nedim nagyon nehezen heverte ki a történteket, idő és türelem kellett hozzá, hogy ugyan úgy tudja kezelni a dolgokat és Petert, ahogy azt annak idején elfogadta. Tudta, hogy a férfinak is nagyon nehéz, hiszen a kandúr nem engedte meg túl sűrűn, hogy hozzá érjen, úgy, ahogy akart. Nedim talán el is feledkezett a testi vágyakról, neki nem volt szüksege annyira rá, mint Peternek. Ő boldog volt így is, hogy csak együtt élnek. Viszont néha eszébe jutott, hogy vajon a szeretett férfi meddig bírja ki még azt, hogy várnia kell rá. Mi van, ha Nedim soha nem fogja már kívánni azokat a dolgokat?
Nedim ezen a napon épp Adriannél volt, azt mondta Peternek, hogy csak este hozza haza a kölyköt, addig ne csináljon ostobaságot. Nedim jól érezte magát Adriannel, majd mikor a férfi megállt a ház előtt a kocsival, a cica átölelte őt, majd kiszállt a kocsiból és addig integetett, míg el nem hajtott a kocsival. Táskáját a hátára vette, más is volt a kezében. Ezzel szaladt be a házba és kezdte keresni Petert.
- Peter! Hazajöttem! - szaladt oda hozzá, amint meglátta őt a teraszon. - Nézd! Hoztam neked valamit - nyújtotta oda neki a kis dobozkát, amiben egy szelet sütemény volt.
- Öhm... Beülhetek az öledbe? - kérdezte picit zavartan, miközben a füleit lecsapta. Farkát idegesen csóválta. Szerette Petert és ma egész nap nem volt vele, mert korán reggel ment el Adriannel, és csak késő este hozta őt haza a férfi.
- Bocsánat, hogy egész nap nem voltam itthon Nem haragszol ugye? - kérdezte picit félve, a sütit is kárpótlásul hozta neki, mert félt, hogy megharagszik rá.
|
Peter bólintott, megpróbálta elfogadni, hogy a cicának időre van szüksége, s ezt az időt szerette voln megadni neki. Lassú, lomha léptekkel haladtak ismét egymás felé, miközben az idő szinte rohanó léptekben telt. Már három hónapja voltak ismét együtt, de azon kívül, hogy ismét együtt aludtak, és Peter már már néha hozzá ért Nedimhez, vagy épp megsimogatta a buksiját, nem sok dolog történt. Hitt abban, hogy a kapcsolatuk olyan lehet, mint régen, próbált kedves és türelmes lenni, de igazából már eléggé szenvedett. Be kellett látnia, hogy nem éppen türelmes típus. Adrian néha átlátogatott, és néha Nedimet is magával vitte. Ilyenkor Peter egyedül maradt, s magába zuhant, de mindig vigyázott arra, hogy a kandúrka ebből ne érzékeljen szinte semmit. Az egyik csillagfényes este kiült a teraszra, a holdsugár szinte bevilágította az egész területet. Egyre inkább megszerette ezt a helyet... néha napján megszállta a nyugalom és nem gondolkodott többé a múlton, de most... most az ujjaira meredt és elvesztett ujjpercére. Nem bánta, mégis ez az apró heg, ezernyi sebet tépett fel a szívében... lüktető ágyéka már csak olaj volt a tűzre... azok a bizonyos éjszakák kezdtek nagyon hiányozni neki.
|
| Nedim kicsit megremegett, mikor Peter átölelte, nyelt egy nagyot, nem akart elmenekülni többé a férfi érintése elől, mert azzal csak szomorúságot okozna neki, azt pedig nem akarta. Soha nem akarta, hogy Peter miatta sírjon, és már párszor meg is történt.
Ahogy visszaölelte őt, úgy kapaszkodott bele még jobban. Szipogott egy kicsit, majd újra eltört nála a mécses, de ez egy megkönnyebbült sírás volt, mindent kiadott magából a kandúrka, amit csak lehetett. Egész teste remegett, de nem azért mert félt, hanem mert próbálkozott. Azt akarta, hogy Peter boldog legyen és tudta, hogy ettől boldog lesz.
Hinni akart abban, hogy ez az egész működni fog megint. Újra működnie kell.
-- Te nekem is különleges vagy. Nagyon… - nyüszögte, majd kicsit engedett az ölelő karok szorításából. Szipogott még ugyan, de végül elengedte Petert és a szemébe nézett. Vörös szeme könnytől és az akaraterőtől csillogott.
-- Jó lesz így már ugye, ha… Ha mindig egy kicsit jobban próbálkozom, igaz? - kérdezte, kicsit bizonytalan volt ezzel kapcsolatban, de azért bízott benne, hogy egyelőre elég lesz Peternek is ennyi, amennyit jelen helyzetben a kölyök nyújtani tud neki. Talán idővel több lesz, de nem lehet tudni. Próbálkozni fognak mind a ketten. |
Nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel, tehetetlennek érezte magát Nedimmel szemben. Szerette volna megnyugtani, de nem tudta hogyan kellene cselekednie, ezért inkább csak hallgatta. - Tudod ha olyasmit kérdeznél amit nem akarok megválaszolni... azt nem is fogom, de... úgy gondolom mostnra már nincsenek titkaim előtted. Vagy talán ezek után már nincs mit szégyellnem előtted. - mondta komolysággal. Az, hogy a kandúrka nem akarja feladni a kapcsolatukat, melegséggel töltötte el. Mintha csak feloldozást nyert volna tőle. - Köszönöm... én valójában nem tudom, hogy kezdhetjük e telejsen előről de szeretnék veled lenni és megadni neked mindent. Én sem akarlak elveszíteni téged. - Peter bólntott egyet miközben mosolya őszintévé vált. - Én is megpróbálok olyan lenni aki méltó hozzád, különleges cica vagy... úgy is kell hát bánnom veled... és nem a színed miatt, ahnem mert az vagy aki. - tette hozzá, nem akarta hogy azt higyje, Peter csak azért akar vele lenni, mert albínó. A kérés kicsit meglepte, de nem ellenkezett, válaszképp lehunyta szemét és várakozott. Hosszú percek teltek el, hallotta a paplan suhogását, érezte a kölyök lehelletét, majd hamarosan ölelő karjait is magán. Egy pillanatra ledermedt, de aztán óvatosan vissza ölelte Nedimet, szinte egymásba olvadt a testük, a férfi pedig tudta, hogy elindultak együtt a gyógyulás útján.
|
| A kölyök látta, hogy Peter mennyire rosszul érzi magát, azt is látta, hogy megpróbálta megsimogatni a fejét, de visszahúzta a kezét. Ez rosszul esett Nedimnek, de tudta, hogy csak azért történt ez az egész, mert ő nem elég bátor és nem bír felülkerekedni a félelmein. Most is retteg. Nyelt egy nagyot, próbált nyugodt lenni, csak Peterre koncentrálni, de nehéz volt.
-- Tudom, de sose mertem… Annak ellenére, hogy sose okozott gondot neked az, ha kérdeztem, de most… Én nem akarom feladni ezt. Téged… Minket… a jövőt - pislogott félre kicsit a kölyök, majd felsóhajtott. Ki engedte az eddig bent tartott levegőt.
--Tudom… - motyogta a kölyök lecsapott fülekkel, ez után végül Peterre nézett. Tudta, hogy ha nem próbál meg változni, vagy nem szedi össze magát, akkor el van rontva ez az egész, nem lehet kijavítani többet és elveszti a legjobban szeretett férfit.
-- Akkor… Ha… Ha újra kezdjük az egészet, jobb lesz? Nem akarlak elveszíteni - szipogta újfent.
-- Kezdjük újra, mindent. Én ígérem, hogy összeszedem magam és sokat fogok változni, meg majd… megbízom benned, még akkor is, hogy ha idegen helyre viszel. Én bízni akarok benned - nézett Peter szemébe, majd óvatosan felhúzta a lábát az ágyra, majd szembe fordult vele. Izgult kicsit, ujjait tördelte, ahogy próbálta összeszedi magát.
-- Oké, akkor… Nem baj, ha most lehunyod a szemedet? - kérdezte a kölyök, majd ha a férfi esetleg eleget tett a kérdésének, akkor a cica óvatosan mozgott az ágyon. Nagyon lassan feltérdelt, majd nyelt egy nagyot. A szíve a torkában dobogott, majd végül óvatosan megölelte Petert, belekapaszkodott a nyakába. A mellkasa a férfiéhoz simult. Igyekezni fog a kölyök, lehet, hogy vissza fog még húzódni néha, meg fog ijedni és elszalad talán, de már megvolt az első lépés, amit önszántából tett meg. |
-Eddig is bármikor kérdezhettél volna... csak nem igazán tetted. - szerette volna megsimogatni Nedim fejét úgy ahogy régen, de keze megáll a levegőben, majd inkább vissza húzta azt. Nem tudta hogy jelenleg hol húzódnak a macska határai így inkább nem próbálta meg átlépni azokat. - Ne mondj butaságokat... a dolgog nem alakultak túl jól ez igaz, de ezektől a rossz dolgoktól fejlődünk és formálódunk... és va egy mondás, miszerint ami nem öl meg az megerősít... igazából bármi is történt... és báremynnire sajnálom, hogy téged is bele rángttalak, a végkifejlettnek örülök. Úgy értem... végre szabaddá váltam, megvolt az ára, de nem adhatjuk fel itt. Ugye te sem akarod? - nézett rá komolyan, szerette volna látni a kandúrka testbeszédét de eléggé visszahúzódó volt. - Nedim, biztosra veszem, hogy sohase voltál Adrian terhére, sőt... talán még örült is, hogy pátyolgthatott.. az a férfi betegesen védelmez másokat. Gondolod, hogy ez bármikor is megfordult a fejében? - komolyan nézuett a fiúcskára. - Össze kel szedned magad... már senki se bánthat ezt megmondtam, de bíznod kell bennem, mert ha nemteszed, nem eszek képes tovább folytatni, nélküled nem megy. Fontos avgy nekem... szóval... ne hagyd, hogy elávolodjunk egymástól... a régi rossz emlékeket felül kell írni... sokkal szebb emlékekkel kell ehlyetesíteni.
|
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
