|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.13. 19:41 - |
Közvetlenül a Santoniello kastély mellett fekszik. Itt él Corentin néhány szolgájával. |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Takeshi egy pillanatra kijött a szerepéből és felfújta az arcát, akár egy léggömböt, nem értette miért neveti ki őt Core, de aztán ő maga is szelíden elmoslyodott ahgy vissza tért szerpéhez. Ráadtak egy finom meleg köpenyt ő pedig teljesen beel bújt, szinte elveszett benne. - Milyen puha... - dorombolt szinte, majd egy halk nyikkanással leült az asztalhoz, megköszörülte a torkát. - Politika? Divat? Pénz? - tippelt be párat, majd követte core tekintetét a havas tájra, megnyugtató volt látnia, mélyet szívott a hideg levegőbe, majd lehunyta a szemét. - Sose gondoltam volna, hogy egyszer lesz alkalmam... hasonló élethez. Szeretek melletted lenni Core... - nézett most a szemébe. - Az öcséd... nem godolod, hogy tényleg hiányzol neki csak próbálja leplezni? Gondolkodtam ezen... talán... talán csa a szüleid nyomására szeretne megfelleni nekik. Látta mi történt veled... talán csak nem akart hasonló helyzetbe kerülni. Neked szokott hiányozni?
 |
A csettintésre beállt váltáson felnevetett a férfi.
- Imádom ezt - mondta. Ahogy Takeshi kérte, odakinn terített meg, s adott a macskának egy vastag, bolyhos, prémes köntöst.
Mutatta a kéztartást, amivel a teáscsészét illik fogni.
- Szerinted mikről beszélgetnek az ilyen úri ficsúrok az asztalnál? - kérdezte, miközben megkent egy szelet pirítóst.
- Remélem - pillantott le az alattuk elterülő havas pusztaságra - az öcsém most nem olyan lesz, mint szokott. Általában rámtapad az ilyen alkalmakkor. Néha azt hiszem, hiányzom neki. Azért jár úgy a nyomomban... hiszen egész életünket együtt töltöttük. Még ha ki nem állhat... akkor is hiányozhatok neki. De valószínű nem így van, és csak meg akar téríteni - harapott bele a pirítósba.
 |
Megnyugdott kicsit, hogy a férfi emgértette őt elsőre is, de azért biztosra akart menni. Takeshi számára ismeretlen volt a terep, egy kicist félt és izgult miatta, de úgy érezte Corben megbízhat és nem kell eltakargatnia az érzéseit. Bólintott, ő is nagyon jól tudta, főleg, hogy a férfi jobban bírta az italt mint ő. A férfi érintésére megrebbent a füle, de nem mondta, hogy ne tetszene neki.
Bejött egy macskalény és fura pillantásokat vetett a kandúrra, ettőle gy pillanatra elszégyellte magát, de aztán úgy döntött ezen nincs mit szégyellnie és kihúzta magát, arca is csak egy pillanatig torzult el emiatt.
- Nem... menjünk ki! Én is szeretném látni! Majd... majd terítünk magunkra takarót... oké? Szeretnék veled kint reggelizni a teraszon! - bólintott arra, hogy el kell játszania Sylviát, egyből mást tartást evtt fel és emgköszörülte a torkát. - Szeretnéma reggelimet odakint fogasztani...ha már odakint leszünk, elfogadok egy csésze teát, uram. - táncórák, magassarkú, ebbe bele se gondolt a kis kandúr, táncról szóló könyv még nem igazán akadt a kezébe, így anna még az eméletét sem tudta, de meg akarta tanulni, úgy érezte menni fog ha Core segíte neki és támogatja.
|
- Jó reggelt - pillantott az ébredező kandúrra - ugyan.
Ő is kiérezte a bocsánatkérés jellegét. Bár Takeshi utána rögtön egyértelművé is tette magát. Közelebb lépett hozzá, ujjait végighúzta cicafülén, kedvesen cirógatva.
- Tudom - lehelte úgy, mint aki mindent ért. - Én sem azért mondtam. De szerintem ezt te is tudod.
Kinyitotta az ajtót, a cselédlány szeme megrebbent, ahogy látta Takeshit az ágyban, dehát látott már ott másokat is, nem volt ez újdonság. Átadta a tálcát, s kihátrált.
- Az erkélyen szoktam reggelizni. Nincs olyan meleg még ilyenkor, viszont nézni ahogy ébred a táj, az megér egy pár lefagyott ujjat. Persze azt sem akarom, hogy megfázz.
Így végül bent tette le a tálcát, kisasztalkára. Finabbnál finomabb fogások sorakoztak rajta.
- Egyél nyugodtan, jó étvágyat. És ha már a gyakorlásnál tartunk... igen. Talán hasznunkra volna, ha most Sylviával reggeliznénk. Aztán táncórát vesz a kisasszony. És magassarkúban is meg kell tanulni járni. Pillanatok alatt menni fog - ígérte. - Tölthetek teát, kisasszony? - kérdezte megragadva a teáskancsót.
|
A kopogásra hirtelen felpattant, szíve zakatolt az ijedtségtől, nem szokott hozzá az ilyesmihez. Amikor rájött, hogy hol van, egy kicsit megnyugodott. Ekkor vette észre csak a férfit, már felkelt az ágyról és háttal állt neki, de így is gyönyörű volt. - Jó reggelt... - motyogta kissé kábultan. - Ahh.. kérlek ne haragudj, tegnap... úgy tűnik az alkohol nincs rám jó hatással, álmossá tesz és elaltat... - mintha csak azért kért volna bocsánatot, hogy elaludt mielőtt folytathatták volna, amit elkezdtek.
- Amit csináltam, ami történt, az... igazi volt. - vöröslött az arca. - Úgy értem nem az ital miatt. - fejtette ki bővbben, nem akart enekülni a tények elől, s habár ő nem mondta ki, hogy szereti Coret, nem fogta az alkoholra ami történt és nem tagadott, az a fajta volt, aki vállalta a tettei következményeit.
- Ahh... finom illatokat érzek... - szagolgatot a levegőben, érezte az étel illatát, s hasa máris újra megkordult. Nem ivott sokat, így ne volt másnapos sem. - Ma is sokat kel gyakorolunk igaz? Már nincs vissza sok idő...
|
Megbabonázva figyelte a macskát, olyan szépeket mondott neki, több volt ez, mint gyönyörű. Igézetten hallgatott. Sose hitte, hogy ezt jelentheti ő bárkinek, és főleg nem annak, akit ő is a legcsodálatosabbnak tart.
Vadul zakatolt a szíve, pedig még egészen higgadt volt, mikor nekikezdett ebbe. De mindig kockázattal jár, ha így kitárja valaki az érzéseit. Itt már Takeshi ott bántja, vagy oda csókol, ahova akar... és a kandúr ez utóbbi mellett volt.
Nem számított ilyen heves reakcióra. Minden porcikájában izgatott tűz éledt, úgy csókolt vissza. Újfajta színek, új ízek, egy új világ járt a kandúrral, és nem tudott belőle eleget kapni. Csak többet és többet akart.
Belesimított a hajába, ahogy csókolta. S közben beleremegett a macska szenvedélyébe. Végtelenül örült, hogy Takeshi nem fogja vissza magát.
Aztán a kandúr elaludt. Pedig Core olyan szívesen folytatta volna még az estét. Direkt nem is ivott még, csak pár kortyot, ne lehessen arra fogni, mit beszél, és Takeshinek is csak az első italát készítette, ne érje az a vád, hogy le akarta támadni. Dehát nem bírhatja mindenki úgy a szeszt, gondolta magában a férfi, miközben elrakta a poharakat.
Betakargatta Takeshit és elfeküdt mellette az ágyban. Mielőtt elaludt volna, még lágyan megpuszilta az arcát.
Reggel szokás szerint egy cselédje kopogott az ajtón, hozta a reggelit. Erre ébredt fel. Azonnal eszébe jutottak az este történtek. Most is ugyanúgy érezte, nem volt semmi ebben, amit megbánt volna.
Nyújtózkodott s felkelt.
|
- Ha... ha úgy vesszük minden csak nézőpont kérdése... mások szerint én például csak egy büdös tolvaj vagyok... tudom, hogy nem helyes betörni mások ottohnába, de mégis... az emberek nem adtak más lehetőséget az élethez. Vagy ha igen... én nem találtam. - nézett a szőkeség szemébe. - Ha még mások szerint gonosz vagy alávaló vagy is, az én szemembe... - nyelt egyet. - te vagy a legcsodálatosabb ember a földön... igaz te vagy az egyetlen is akit ismerek. - vallotta be.
Érezte ő is a kettőjük közti vibrálást, annyira már nem volt gyerek, hogy ne tudja mit jelent, de kicsit kezdte érezni az ital hatását is. Mintha csak valami kezdte volna lenyomni az egész testét, ködös kábulat lett úrrá rajta, és sűrűbben kezdett pislogni, de a szeme nem tisztult ki jobban.
Értette mit mond neki a férfi, szemei még így is kikerekedtek kcisit, fülei megrezzentek... megfogta a férfi felsőjét macska mancsával, ez a keze sokkal erősebb volt, mint a másik és markosabb is, magához húzta Coret, jó szorosan, csak a ruhák választották elegymástól bőrüket. A válasza csupán egy csók volt, de az olyan forró és szenvedéllyel, vágyakozással volt átitatva, hogy úgy tűnt akandúrka minde érzelmét bele adta. Mikor ajkuk szétvált Takeshi hirtelen elterült az ágyon... próbálta nyitva tartani a szemét, de végül elaludt.
|
Hallgatta a macskát. Komolyan figyelt. Féltés és csodálat váltakozott benne. Ahogy a macska a hajáról beszélt, érdeklődve pillantott a szájára. Olyan szép ajkai voltak. Talán Takeshi is ezt gondolja róla, ha már a haját így ítélte meg.
- Mindez mire bizonyíték? - kérdezett vissza - az, aki gonosz dolgokat tesz, nem gonosz? Hát akkor micsoda?
Mintha elektromosság cikázott volna a tagjaiban, az izmaiban érezte a finom remegést, az izzást, amitől nem bírt nyugton maradni.
- Nem tudom - felelte - nem tudom megnevezni, mi az, ami a szemedben, benned van. De mindennél szebb.
Ahogy a macska visszakérdezett, soká nézett még a macska szemébe. Sosem tapasztalt békességgel, megnyugvással töltötte el Takeshi jelenléte, és tüzelte, izgatta is. Egy természeti csodának tűnt előtte a macska, amit ritkán láthat az ember, s a legtöbbeknek egy életre egy ilyen jut, vagy annyi sem.
A férfi ült csak, s hagyta, hogy átrohanjanak rajta az érzések. Figyelte őket magában, hogy mi suhan át, és mi az, ami megtelepszik benne, és nem mozdul.
Az elharapott, be nem fejezett mondat, amit még Takeshi a vacsora előtt kezdett el, most is ott vibrált közöttük, legalábbis Cora úgy érezte, ott van a szobában, felperzseli a bőrét és a mellkasának feszül.
Nagyon egyszerűen szólalt meg, csak úgy a tényközlésért, nem várva semmit.
- Szeretlek.
Mondta, s nézte a kandúrt.
Eszébe jutott, hogy kellemetlen lehet ez neki, és hogy fel kéne vetnie valamit, amivel terelheti a szót, és amibe Takeshi belekapaszkodhat, hogyha valóban a terhére volt ez a szó. Viszont ahogy figyelte a kandúr szemét, nem jöttek a gondolatok. Csak a vonzás, a kíváncsiság, a tisztelet, a gyönyörködés járta át.
|
- Félni? Miért félnék tőled? Én nem gondolom, hogy gonosz lennél... sok házba betörtem már... előfordult, hogy elkaptak, de sehol senki sem szánt volna meg egy falat kenyérrel sem. Elvertek, kidobtak, vagy épp el akartak fogni és átadni a telepnek, vagy megtartani és dolgoztatni... volt aki rám küldte a fajtársaimat vagy a kutyáit... mindig csak egy hajszálon múlt, hogy megmenekültem. Az pedig, nagyon de nagyon vékony... amikor először rám néztél, azt gondoltam... hűűű micsoda szép szemek... milyen tökéletes arc... az a haj mennyire selymes lehet... - csapta le a fülét. - De aztán arra gondolam, hogy a szép emberek is lehetnek gonoszak, így biztosan te is, próbáltam megtarttani tőled a távolságot, de kedves voltál hozzám... ezért aztán nem tudtalak utálni, akárhogy is próbálkoztam... bízni kezdtem benned pedig minden porcikám azt súgta, ne tegyem... de...de amikor felovastál nekem, csak még inkább meggyőzött, lenyűgöztél. Talán akadnak olyan dolgok az életben ahol aljasul kell viselkedned, vagy gonoszul, de ettől még nem válsz azzá mert ott belül... egyáltalán nem vagy az. Én ezt érzem... - nézte ahogy egyre gyorsabban kavar a szívószállal, ő maga pedig ismét bele ivott az italába. - Én... nem tudom... Hogy érzed hogyan nézek rád? - kérdezte bár a következő kérdés meglepődöttséggel töltötte el. - Nem tudom... úgy érzem nem akarsz ártani nekem, nem akarsz bántani... azt mondod, félnem kellene? - tartotta fenn a szemkontaktust.
|
- Igen, ezek ilyen alattomosak - felelte, s letelepedett a macska mellé. - Mint én.
Ő is belekortyolt, fekete szívószál díszlett mindkettejük poharában.
- Különös, hogy te nem tartasz gonosznak. Nem félsz tőlem? - kérdezte nyíltan - veled kedves vagyok, de láttad azt is, hogy viselkedtem Arnival. És több olyan ember van, akivel úgy bánok.
Elpillantott a macskáról, kavargatta az italt.
- Számtalanszor megkaptam már, hogy milyen aljas vagyok. Te viszont valahogy egészen máshogy nézel rám. Nem láttam még senkinek a szemében ilyet.
Egyre gyorsabban körözött a szívószállal. Aztán észrevette magát és letette a poharat.
- Hogy nem félsz egy felnőtt férfivel lenni egy szobában, kettesben? - nézett Takeshire.
|
- Hűűűűű - csodálkozott rá itt is midnnere a macska és körbe járt szinte midnent, de mitn az előző szobában itt se nyúlt semmihez, csak kémlete őket meszebbrő. Mikor már kinézelődte agát, leült és várakoott, hogy mégis mt fog neki összekeevrni a szőkeség. - Hát sok midnnet szeretek... de a legjobban a ahl ízét - nevette. - De ha gyümölcsökről vna szó akkor..epret banánt, barackot... midnet imádom és szeretem az édeset. De... az is jó ha meglepsz valami finommal! - jeletette ki. - I...igen... - vecsukta két szemét, amjd maga elé tette még a kezeit is, habár amúgy se tudta volna, hogy mégis miket kever, kutyul, önt össze Core... ahogy végre elkészült, átvette tőle a poharat és megszagolta. - Az illata nem rossz - állt fel és koccintott vele, azt tudta, hogy ilyenkor illő a másik szemébe nézni, de pontosan nem emlékezett, miért is... - tudom hogy olvastam róla... valami a szerelmi élettel kapcsoaltos... de nem jut eszembe pontosan... egészségedre! - avval bele kortyolt. - Nagyon finom! Mintha nem is alkoholos lenne! -látszott az arcán, hogy valóban nagyon ízlik neki így újabbkat kortyolgatott. - Fogadok, hogy angyobbat fog ütni mit ahogy most érzem... igaz?
|
Vacsora után felmentek a férfi szobjába. Ízlésesen berendezett helyiség volt, kevés díszítéssel. Az egyik sarokban ott volt a bárszekrény is, teli mindenféle itallal. Ezek sokkal élénkebb színűek voltak, mint a bor, ami úgy megtetszett Takeshinak, úgyhogy Core remélte, ez is a kedvére való lesz.
- Nézz szét, vagy foglalj helyet - mondta, ahogy benyitott. Az ágyon bíborszínű pléd sötétlett, hívogató puhán, s hasonlóan vöröses-lilás függönyök takarták el az ablakot.
- Milyet kérsz? Milyen ízeket szeretsz? - érdeklődött, miközben az üvegekhez lépett. A szemével pásztázta a kínálatot. Takeshinek túl magasan lehettek. - Szerintem ez tetszene neked - emelt le egy nápolyisárga színű löttyöt, majd egy poharat vett elő. A szobában még minihűtő is volt a jégnek.
- Ne less. Titkosak az összetevők - figyelmeztette a macskát.
Összeöntött néhány szirupot, alkoholt, és összerázta őket. Egy színpompás, sárga-rózsaszín-vörös itóka készült belőle. Magának egy halovány jégkéket készített.
- Remélem ízleni fog. Egészségedre - koccintott a kandúrral mélyen a szemébe nézve. - azt tudod, miért néznek az emberek egymás szemébe koccintáskor?
|
A macska őszintén mosolygott vissza a szőkeségre, gyermeki ártatlansággal nézett rá, miközben szemben neki is ott ragyogtak a kíváncsi, kacér fények. Szeretett volna többet és annál többet is adni Corenak, mint amneyit most tudott. De neki csak saját maga volt, az eszméi, a gondolatai, a szíve, a lelke,a teste, húsa és csontjai...
- Valóban? De miért tetszik? nem értek ehhez... erről még csak nem is olvastam sehol... - vallotta be. - Rendben vacsi után szeretném emgnéznia szobád! Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen... és arra is, hogy milyen koktélt tudsz kikeverni. - hamarosan érkezett a desszert, a kandúrkának nagyon is ízlett, befalt belőle legalább 4 adagot. - Ahh kidurranok... - fogott a hasára. - Köszönöm... mindent amit eddig értem tettél.
|
- Bizony, hogy segítenek. Örülök neki.
Szerényen felelgetett, miközben túlcsordult a szíve a macska tekintete láttán. Eszeveszetten szerette volna megcsókolni most is, de úgy érezte, ha ez megtörténik, abból nem csak csók lesz, és még mindig féltette a kandúrt. Hiszen így tekint rá... ilyen tekintet nincs mégegy. Ezt nem akarta elveszteni ennyi miatt.
- Eléggé evésközpontú a kultúránk - felelte.
Nem fért a fejébe, hogy lehet, hogy még a nap elején egy férfivel volt, akit nem is szeret... hogy azzal a férfival kötöttségek nélkül ölelik egymást, és most meg itt ez a macska, akit valósággal csodál. Micsoda időkidobás volt az a rengeteg óra azzal, meg a különböző férfiakkal.
Ahogy a macska megszólította, csak akkor eszmélt magára. Elpillantott.
- Tetszik, ahogy falatozol - vallotta meg. - a desszert után megmutatom a szobámat. Ott vannak a koktélhoz való alapanyagok ugyanis.
|
- A magányos kóbor lovagok mindig segítenek a rászorulóko! - húzta fel az orrát. - Nem midnig találkozok velük,,, megérezték az illatokat... én meg adtam nekik mert... ők is oylan éhesek voltak mint én... amikor ide tévedtem... - mondta őszitén, s boldog volt tőle,. - Végre én is megoszthattam valakivel azt amim volt... ezt is neked köszönhetem... - csilogott a szeme ahogy a férfire tekintett.
- Tényleg ennyi midnen függ az evéstől? Nem is gondoltam volna... ahh - elvörösödött, ő az első alkalommal nagyon is mohón evett, vajon mit gondolhat róla Core... ez járt a fejében, és teljesen elvörösödött.
Kihozták az ételeket és a macskafiú pont oylan lelkesedéssel fogadta, mint első alkalommal, már el is felejtette az előző gondoatmenetét és amit csak kioztak mindent megkóstolt, de msot ügyesen tartalékolt is, szeretett volna mindenből egy kciist enni. - Ez nagyon finom.. -fordut a szőkéhez, ekkor vette észre hoyg őt nézi. - M...mi az? Miért nézel ennyire? Áhh jöna desszert! - ujjongott.
|
Hamisan mosolygott, mikor a kandúr lecsapta a füleit, és elhátrált tőle. Ez a mozdulatsor felért egy vallomással.
- Tényleg? Ilyen kiterjedt baráti körrel rendelekzel? Eddig úgy tudtam, magányos kóbor lovag vagy. Hogyhogy nem meséltél róluk? - kérdezősködött. - Hogyne, az étkezés ceremónia. Nem véletlen, hogy minden nagy eseményt evéssel kötik össze. Az eksüvői lakomától kezdve a halotti toron át az uralkodó fogadásáig, a teaszertatásokig mindent átleng ez a kultusz. Az sem véletlen, hogy egy bevett ismerkedési forma, hogy vacsorázni vigye az egyik fél a másikat... a felmerülő témákból és abból, ahogy valaki eszik rengeteg minden leszűrhető a személyiségéről. Figyeld majd ahogy valaki táplálkozik, hogy csinálja... mohón, vagy csipegetve, válogatva, igénytelenül, élvezettel, élvezkedve... éppen olyan lesz az ágyban is.
Ahogy a macska az emberekről és őróla beszélt, hevesen vert a szíve. Szinte félt attól, hogy a fiú is meghallja, mennyire hevesen, hangosan... őmiatta. Remélte, hogy néha ő is ki tud váltani Takeshiből ilyen reményteljes, vágyakozó, boldog szívdobogást, és nem csak ő érzi ezt egyedül. S ahogy hallgatta, a kandúrnak be se kellett fejeznie a mondatot, tudta, hogy így van.
- Persze - egyezett bele, s nem firtatta, mit akart az előbb mondani. Ez a ki nem mondott kis sejtelem ott vibrált közöttük a levegőben, míg az asztalnál ültek.
Kihozták a fogásokat, Core jó étvágyat kívánt, s érdeklődve figyelte, ahogy a kandúr eszik. Már az előző alkalommal is tetszett neki ezt néznie.
|
- Rendben! Köszönöm szépen! - mosolyígott a férfire, nem gondolt bele a mögöttes tartalomra, de ez msot nem is számított. - Köszönöm szépen... örülök, hogy azért egész jól megy... és a segítségeddel csak jobb leszek. - Diszkréten.... - motyogta amga elé. - de akkor is figyelnek majd, mindne mozdulatomat, pont ezért kll tökéletesnek lennie! - mondta komolysággal, de a simogatásra, úgy érezte elgyengül. Azok a szikrázó szemek, az a tekintet... arra késztették a macskát hogy közelebb húzza magához a férfit, igen... cska még egy kicist közelebb, hogy ajkaik épp csak érintség egymást. -Amint észbe kapott, lecsapta füleit és hátrált.
-Ahh nem.. nem voltam annyira éhes, el is feledkeztem róla... sokat éheztem régebben így már talán fel se tűnik.. tudod a halak gyorsan elfogytak... adtam az egyik róka barátomnak is belőle meg a családjának... meg... pár kóbor macska is járt arra, nem vot szívem nem emgosztani velük, amúgy is sokkal jobban esik ha másokkal eszed emg... - mondta arra célozva, hogy szeret vele enni. - Ahh és... nincs semmi baj teljesne lekötött amit csinálunk, tényleg nem is éreztem meg.... szóval ne aggódj emiatt.
- Köszönöm... - pirult el arra, hogy jobban szereti Takeshit, mint az úrhögyeket. - Olyan... furcsán érzem magam... szeretek veled lenni Core... pedig egy embert sem szerettem soha magam mellett tudni... mindig messzire elkerültm őket, de... veled nem így van... az igazság az... hogy... - az étkező felé véletlenül belé futott egy macskalány a nagy sürgés forgásban, így nem tudta végig mondani, az sűrűn bocsáantot kért, meghajolt, Takeshi persze nem ahargudott érte, a szőke macska hamar tovább szaladt. - Hűűűű... - nézett utána, majd Core felé fodult.
- Szeretem az édes dolgoakt, de előb szeretném véig ennei a menüt! A múltkor már nem kóstolhatam meg a desszertet mert elaludtma az italtól... szóval... szóval megksótolom de előbb az édességet! - kötötte ki. - Légyszi készíts nekem egyet, midnneképp meg fogom kóstolni!
|
- Átjöhetsz bármikor, ha ijesztőnek tartanád ezt, vagy unatkoznál. Örülni fogok neked - mondta huncut fénnyel a szemében.
- Gyönyörűen lépkedsz - felelte, s igazgatta itt-ott, ahol még tökéletesítésre szorult. Egyszerre volt szigorú, határozott, erélyes, de gyengéd is, ahogy a kandúrt instruálta. Egy pillanatra sem felejtette el, hogy őérte van mindez. Takeshi minden egyes lépésrt érte tesz meg.
- Diszkréten fognak figyelni, észrevétlenül - válaszolta Core - észre sem veszed a szempárokat. Értenek hozzá, hogy rá se pillanatsanak valakire, úgy állapítsák meg róla, milyen értékű ékszereket visel.
Ahogy Takeshi azt mondta, végig akarja csinálni ezt vele, finoman megsimogatta a fiú arcát.
- Hálás vagyok neked ezért - mondta parázsló szemekkel. Nem győzte emlékeztetni magát arra, hogy Takeshi még gyerek, és nem volna szabad csak úgy rámásznia.
Aztán komolyan pillantott a kandúrra.
- Légy szíves mondd el, ha van valami ilyesmi - szólt halkan -, én nem tudtam, hogy éhes vagy... pedig nem kívántam volna azt neked, hogy korgó gyomorral hallgass illemszabályokat.
Egy csettintésre könnyed stílusra váltott.
- Azért én Takeshit sokkal jobban szeretem, mint az úrihölgyeket. De csak egy hétről van szó. Még szerencse, hogy Sylvia egészen hasonlít Takeshire. Így ő még egy kifejezetten elviselhető úrinő.
Lementek az étkezőbe, ahol a cselédek sorra hozták a különféle fogásokat. Avokádókrém pirítóssal, sült fácán, habos gesztenyepüré sorakozott fel előttük. És persze a bor.
- Édesszájú vagy? - érdeklődött a férfi - vannak édes, színes alkoholok is. Azok akkor tetszeni fognak. Keverek majd neked vacsora után - ígérte.- Állítólag egész jóféléket tudok.
|
- Köszönöm... még sose volt... saját szobám, úgy értem ilyen szép tágas, meg nagy is... lehet, hogy este még ijesztő is lesz egy ekkora... - nézelődött körbe még mindig, de ahogy tanulásról volt szó természetesen oda fókuszált. - Ümm megpróbálom... figyelj hogy jól csinálom e... - úgy próbált lépkedni ahogy Core mondta neki, s képzeletbei legyezőjét is próbálta használni. Ez az egész még nem volt tökéletes, de nagyon igyekezett, látszott rajta hogy kicsit izgul.
A macska mindne egyes mondatot feszült figyelemmel követett, tényleg szerette volna, ha ez jól sikerült, ha segíthet Core-on... szerette volna boldognak látni a szőke férfit. Sokat olvasott már valóban erről, de fel kellett frissítenie a tudását, sőt... most elő keleltt adnia magát, ami egyáltalán nem volt ugyanaz. - Szerinted ha eleget gyakoroljuk menni fog? érzem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, ahogy... az emberekre gondolok akik néznek majd. Mégis... végig akarom csinálni veled.
Megrebbent füle ahogy a könyv becsapódott. - Most! Most szeretnék enni! - fogott a hasára. - Nem ettem, mielőtt ide jöttem... - vallotta be. - Úrinő... ige azt hiszem... - tette le a képzeletbeli legyezőt. - most pedig ismét Takeshi vagyok, szóval indulhatunk is felfalni az összes enivalót! - nevette. - Ahh... mondjuk nem rátana az evést is gyakorolni... ahh... úgy tűnik... muszáj lesz Sylviát játszanom... ezekben a napokban... utána úgyis vissza jöhet az igazi én.
|
- Örülök neki - lehelte, s valóban örült, hogy a kandúr mosolyog.
- Van néhány, de csak az alapokat futjuk át - legyintett, mintha az olyan semmiség lett volna.
A szobában hangosan derült, hogy a cica hogy odavan a berendezésért.
- Megnézheted. Mindent szabad.
A névválasztásra elismerően bólintott.
- Tetszik, szép név, illik is hozzád. A tartásod is, mintha tanultad volna. Ez az első, amit látnak rajtad, a megjelenésed, így erre nagy hangsúlyt fektetnek a nagyvilági hölgyek. A lábukat egymás elé rakva aprókat lépnek, kezükben legyező - pillantott bele egy könyvbe - ez elég régimódi - tette hozzá Core feltekintve - de a legyező jó arra, hogyha nem tudsz mit kezdeni a kezeddel, illetve rengeteg gesztust kifejez az, ahogy játszanak vele... - magyarázta, s elsorolta azt is, mi mit jelent, ábrákat is mutatott a könyvből.
Előadta, milyen témákról szoktak beszélni, és hogyan illik nyilatkozni, miképp kell kerülni a mélyebb műveltséget érintő beszélgetéseket, hogyan kell megszólítani valakit, és hogyan kell udvariasan hallgatni. Egy halom szabályt beszéltek át az étkezésről, a vendégségben elvárt protokollról, a ruhákról, ajándékokról, virágokról. Mígnem Core azt érezte, bőségesen elég lesz ez most, még emésztgetni kell a hallottakat. De valami valós táplálék is elkélne.
Becsapta hát a könyvet, s felállt.
- Hagylak pihenni, gondolom zsong a fejed most ezektől. De csak elsőre ilyen tömény, hidd el. A gyakorlatban sokkal egyszerűbb lesz. Belejössz egykettőre. Hiszen most is úrinő vagy - tette hozzá nevetve. - Amikor éhes vagy, gyere le... lesz bor is, a kedvenced - mondta jókedvűen, emlékezve Takeshi múltkori fanyalgására.
|
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
