|
Témaindító hozzászólás
|
2018.11.20. 22:12 - |
Egy eldugott ház, a falu szélén, szomszédoktól mentes. |
[47-28] [27-8] [7-1]
Persze a srác észre vette, hogy Okuo jót mulat rajta, de örült neki, a pár pillanattal azelőtti feszültség szerte foszlott, és már képes volt őszintén vissza mosolyogni rá, együtt nevetni saját magukon.
Nézte, ahogy Okuo végig méri a szobát, és ahogy rátalál a festményre, sok idő telt el, hogy neki ajádékozta, azóta csak annyi változott, hogy már keret borította.
- Nagyon eltelt az idő, igaz? Mintha már nem is mi lennénk... az idő mindkettőnket másképp, mássá formált, de az érzéseinket nem tudta eltörölni. - ült le az ágyára, s hellyel kínálta Okuot is. - Nem emlékszel? Szívesen megnézném a mostani képeidet is, elmehetnénk értük később. - Rolcas elcsodálkozott a kérdésen, hisz számára evidensnek számított, nem tudta nem elkuncogni magát. - Olyan édes vagy... - fújta ki a levegőt, hogy nyugodtan és rendes hangnemben tudja elmondani a többit. - Kérlek, élj velem mostantól Toku, folytassuk ott, ahol muszáj volt félbe hagynunk. Nem vágyom ennél jobban semmire sem. - pír ült ki az arcára, de őszintén szerette volna elmondani a macskának, amit legbelül érzett.
 |
Okuonak félmosolyra húzódott a szája a fiú kijelentését, hiszen úgy beszélt, mintha ő nem lett volna ember, és ez mulattatta egy kicsit. Az tovább fokozta a kezdvét, ahogy Rolcas lepattant róla, mintha rosszat csinált volna, attól már határozottá vált az arcán lévő mosoly is.
Furcsa érzés volt, mert a legszörnyűbb emlék és egyben legsúlyosabb súly, amit cipelt, már nem tűnt annyira rémítőnek most, hogy elmondta Rolcasnak. Nem azért, mert a fiú jogosnak vélte a tettét, hanem mert ennek ellenére sem félt tőle, hanem ugyanúgy szerette, bízott benne, akarta őt. Okuo úgy gondolta, ez az igazi feloldozás, mikor az a személy, akit a világon a legjobban szeret, a legrosszabb oldalával együtt is ugyanúgy képes szeretni.
Figyelmesen végignézett a még berendezetlen szobán, majd amint meglátta a régi rajzát, képtelen volt megállni, hogy ne menjen oda hozzá, s ne érintse meg. Mintha egy előző évezredben készült volna. Mintha nem is a sajátja lenne. Kissé elfogta az aggodalom, hogy a fiúnak az új stílusa nem fog tetszeni, vagy hogy nem lesz képes újra ilyen tisztán alkotni.
- Elrejtettem a szeméttelepen egy teli táskát az újabb rajzaimmal, festményeimmel és történeteimmel, meg pár még nálam is van... Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen ügyes voltam - magyarázta, majd visszafordult a sráchoz. - Lakjak itt? - kérdezte végül óvatosan.
 |
| - az emberek már csak ilyenek... nem veszik észre, hogy ők maguk a legijesztőbbek. - a srác hirtelen lepattant Okuo öléből. - nagyon sajnálom! - fogta meg a kezét. - gyere megmutatom a szobámat. Még nincs berendezve, de de még csak most érkeztünk mi is nemrég. - a nappaliból több ajtó nyílt, három ebből szobákba, egy a mellékhelységbe és még egy a fürdőbe, de utóbbi kettő megtalálható volt rolcas szobájából közvetlenül is. - ahh még nem is mondtam, hogy... üdv itthon. - a szobába belépve nem fogadta őket túl.nagy zsúfoltság, rolcas csak a legfontosabbakat hozta magával. Az ágyát a laptopját, ruhákat, pár személyes holmit, s azt a képet amit toku festett neki még rég. |
Megrémült a nyakörv hallatán. Ijesztő és gonosz dolognak tartotta Okuo és büszke volt Rolcasra, amiért ellopta. Persze kezdett neki kényelmetlen lenni így ülve, a szokatlan súly alatt, úgyhogy homlokon csókolta a srácot.
- Kezdek egy kicsit elzsibbadni - ismerte be szégyenlősen. - Büszke vagyok rád, és mielőbb a megfelelő kezekbe kell kerülnie annak a tervezetnek, mert ez életellenes. Lehet, hogy félig állatok vagyunk, de ha önmagukkal nem tették ezt egy háború után sem az emberek, velünk se tegyék! - jelentette ki kissé felindulva.
|
Rolcas fürkészte Okuo arcát, örült neki, hogy kicsit megnyugodott, hogy talán sikerült mindannyiuknak túllépni azt a falat ami egymás elől takarta önmagukat. Egy kicsit elvörösödött Toku kijelentésén, de már nem jött tőle annnyira zavarba, mint régen, inkább csak kellemes melegség járta át.
- Tényleg nagyon... de nagyon hiányoztál. - egy kicsit még hallgatott, gondolkodott, nem tudta bele keverje e ebbe a macskát, de végül úgy döntött, joga van tudni - Azt gondolom tudod, hogy a lázadásokat leverték. Azóta az emberek sokkal jobban be akarják biztosítani a macskalényeiket. Az új tervük nem a csipp, hanem egy nyakörv... ami... nem csak áramot vezet és lebénítja a macskát, hanem megöli ha a tulajdonosa úgy ítéli. Ezek a tervek még nem láttak napvilágot, de a megbízóm megkért, hogy lopjam el őket és az eredeti adatokat töröljem el. Úgy tűnik évekig dolgoztak ezen és több milliót használtak fel ennek a tökéletesítésére... kicsit zokon vették, hogy feltörtem a rendszert. Sajnos vétettem egy hibát és így a nyomomban is vannak, minél előbb biztos kézbe kell juttatnom az adatokat.
|
Hálás volt Rolcasnak, amiért megpróbált érte jönni, segíteni neki, vagy csak vele lenni. Okuonak megtelt örömmel a szíve, ajkai halvány, szeretetteljes mosolyra húzódtak, fülei lejjebb engedtek. Emlékezett rá, hogy Shen dühöngött sokszor otthon, de nem akart a férfiről beszélni. Vége van, azt pedig csendben hurcolja tovább, hogy megölték Markusszal. Hogy hogyan és valójában ki... el akarta felejteni. Megcsodálta hát rendesen a műkart, majd finoman megfogta, s óvatosan felemelte, hogy a tenyerébe csókolhasson. Más az érintése és az illata, mint Rolcas húsvér karjának, de ez nem számított Okuonak, ettől még ugyanolyan tökéletesnek találta a fiút. Természetesen észrevette, hogy új műkarja van, nem hitte, hogy kinőtt volna a fiú keze, és magában örült is.
- Minden porcikád tökéletes - mondta ki őszintén.
A hallottak annyira nem rémítették meg, mint valószínűleg Rolcas várta, mivel sejtette a korábbi keresztkérdésekből, hogy valamit a srác is művelhetett az elmúlt nyolc évben, így mikor bevallotta végül, csak homlokon csókoltak. Okou képtelen lett volna elhinni, hogy ez a békés, jószívű srác embert öljön, így elhessentette ezt a gondolatot magától, a lopás és a bujkálás meg az ő élete részévé is vált már nagyon régen ahhoz, hogy semlegesen tudjon rá tekinteni.
- Miről szól a dokumentum? - kérdezte kíváncsian. - Kitől loptad el és kinek kellene odaadni?
|
- Én... igazából megpróbáltam. - vallotta be - Igaz, nem személyesen, de az interneten elég nagy zűröket kevertem körülötte. Egyszer jártam a házánál is, de a kerítésnél tovább sajnos nem jutottam. Ráadásul akkor még a műkarom se készült el. Láttad ezt az újat? - nyújtotta elé - Eto folyamatosan készíti nekem a legújabb darabokat, azt hiszem az a fazon őrült. - mosolyodott el - Gyakran kérdezgetett rólad. Azt hiszem szerelmes volt a kezeidbe. Ezt már úgy használom, mintha a sajátom volna. - sóhajtott - Nekem is van valami, amit el kell mondanom neked. - vett mély levegőt - Bele keveredtem egy zűrös ügybe, talán nem öltem még, de tolvaj vagyok, elloptam egy fontos dokumentumot... még nem tudtam eljuttatni a címzetthez, mert rám találtak. Ezért költöztem most ide, bele telik némi időbe míg itt ránk találnak... sajnálom, most hogy.végre itt vagy velem... nem hiszem, hogy elengedhetnénk magunkat és lazíthatnánk.
|
Rosszul esett Okounak, hogy megbántotta Rolcast, mert nem ezt akarta. Sosem akart neki több fájdalmat okozni, és mégis milyen gyorsan sikerült mégis. Szomorúan lehajtotta a fejét, majd mégis belebújt a srác tenyerébe.
- Sosem tudnék rád haragudni - jelentette ki ismét a fiú szemébe nézve. - Jól tetted, hogy nem próbáltál szembeszállni Shennel. Ehhez talán nagyobb erő is kell, mint a harchoz - tűnődött. - A te kezedhez nem tapad vér - közölte aztán teljes határozottsággal.
|
- Nem érted, igaz? Mindenhol kerestelek, olyan dolgokat tettem, amik egyáltalán nem én voltam. Csak gyerek voltam, fogalmam sem volt hogyan segíthettem volna. Bizonytalanságban élni és reménykedni, remélni, hogy nem a szeméttelepen fekszel holtan. - az arca eltorzult ahogy régi énjére gondolt, szánalmasan érezte magát. - Tudom, hogy nincs mentségem arra, hogy egyedül hagytalak, és arra sem, hogy megpróbáltalak elfelejteni. Erősebbnek kellett volna lennem, sokkal de sokkal erősebbnek. Mégis örülök, hogy most veled lehetek. - nyugodott le kicsit - Sajnálom de képtelen vagyok neked igazat adni. A szemünk és a szívünk most teljesen mást lát, de ez nem baj, nekem megfelel így. A feloldozást úgyis csak magadnak hozhatod el - simított a hajába - Mi lenne akkor, ha már én se az lennék akit ismersz? Ha a kezemhez vér tapadna, mit gondolnál rólam?
|
Okuo a fejét rázta, mert nem értett egyet Rolcasszal, de a legkevésbé sem. Belecsókolt a hajába, végigsimogatta a hátát, emésztgette a gondolatokat, amik felmerültek benne, ám bárhogy forgatta, formálta a helyzeteket, az alapok nem változtak jottányit sem. Rolcas lehellete kissé fölborzolta az apró szőrszálait, de aztán, mintha csak kikapcsolódtak volna az efféle érzékei, a gondolatok maradtak egyedül, amikre figyelni tudott.
- Mindig dönthetünk - szólalt meg végül. - Én megszöktettelek volna téged. Addig győzködtelek volna, addig álltam volna pajzsot előtted, amíg rá nem ébredsz, hogy ennél nincs jobb megoldás - mondta ki már egészen megnyugodva a szavakat. - Amíg nem öltél meg valakit, nem értheted meg, amit érzek. Shen halála nem a szabadságot jelentette, hanem a saját sötét oldalam megszületését, ezért a tükör nem téved, ha eltört, ha nem.
Furcsa mód magabiztos volt. A hangja is másképp szólt. Eltökéltnek tűnt, de hogy miben, azt talán maga sem tudta.
- Ismerem a színeket, Rolcas, jobban is, mint a legtöbben... mégis vannak dolgok, amik nem tehetők máshova a színskálán, mert az eltorzítja a személyiséget és megváltoztatja az utat, amelyen járni akarsz. Nem menthetsz fel, ahogy senki sem. Nincs olyan, hogy jogos gyilkosság, ez csupán egy kegyes hazugság, amivel ideiglenesen megóvhatod a másikat attól, hogy beleborzadjon a saját tettébe.
|
- Talán az... - sütötte le szemét - de mi van akkor, ha csak így élheted túl? Mi van, akkor ha nincs választásod? Ölsz vagy megölnek... mert sajnos a mostani világ ilyen. - nem volt mérges, nem dúlt benne indulat, de talán ez volt benne a legfélelmetesebb. - Ha azt látnád, hogy Shen bántalmaz engem, ha azt a tehetetlenséget érezted volna amit én, akkor is így gondolnád? Ha azokat a dolgokat, amiket veled tett velem tenné, mennyire kívánnád megölni? A dolgok nem feketék és fehérek, nincs jó vagy rossz oldal, csak mi vagyunk. Én nem látlak téged szörnyetegnek. A tükröd téved... biztosan eltörött. - utalt evvel Okuo megtört lelkére, de ezt most képtelen volt kimondani, közelebb hajolt a macska nyakához, a kandúr érezhette bőrén a forró lehelletét. Ekkorra már elengedte az arcát, és szorosan átfogta a derekát.
|
Okuo a legszörnyűbb dolgot vallotta be az imént, de Rolcas nemhogy nem félt vagy undorodott tőle, hanem bevallotta, hogy ő megölte volna, ha előbb nyílik rá alkalma. Ez megrémítette a félvért, hiszen egy ilyen jó srácból nem csinálhat szörnyet még Shen sem... És valahol megnyugtatta, hiszen ez azt jelentette, hogy... Nem! Nincs olyan, hogy jogos bosszú, főleg nem gyilkosság formájában! Ez rossz dolog. Nem pusztán bűnös, hanem egyszerűen rossz, elítélendő. Furcsa volt számára, hogy pont Rolcas nem ítélte el, sőt, még igazat is adott neki, nagyon furcsa. Csak bámult rá hosszú pillanatokig, mint aki nem hiszi, amit válaszoltak neki, majd hirtelen megeredt a nyelve.
- Elmondhatatlanul szörnyű megölni valakit - mondta ki győzködően, mintha épp le akarná beszélni a fiút még arról is, hogy elképzelje, ahogy megöli Shent. - Belül... széthasít. Undorítóvá és félelmetessé tesz - tagolta meglepően józanul, noha szemei kimeredtek a semmibe. - Áttör egy gátat, amit soha nem szabadna megérinteni sem... amitől többé nem lehetsz az a jó szándékú, őszinte szívű személy... amitől többé nem láthatod magad szépnek a tükörben. Aminek a hiánya egyenes utat biztosít afelé, hogy szörnyeteggé vagy őrültté válj - tette hozzá, ekkor már Rolcasra fókuszálva. - Soha ne gondolj rá, hogy megölsz valakit! Soha ne kívánd, ne akard! Soha! - kérte hevesen. - El sem tudod képzelni, mit művel veled... Elmondhatatlan, nincsenek rá szavak.
|
Érezte, hogy Tokuban felgyűlt a feszültség, és hogy amit mondani akar, annak komoly súlya lesz, elhalllgatott hát és némán figyelte Okuo ajkait, minden egyes szót türelesen kivárt, az arca viszont nem mutatott undort, sem pedig félelmet, kicist lehajtotta a fejét, hogy képes legyen megfogalmazni gondolatait.
- Attól félsz, hogy te vagy a gyilkosa? - kérdezte miután kissé átgondolta a dolgokat. - Vagy talán Markus? Esetleg mindketten? - tudnia kellett mit gondol erről a macska, de bíztatásképp még mindig nem húzta el kezét a kandúr arcáról. - Ha előbb megtalálom... vagy ha erősebb lettem volna akkor, biztosíthatlak, hogy én tettem volna meg. Annyi fájdalmat okozott neked... gyűlöltem... mindent elvett tőled, ő már, sokkal hamarabb, szép lassan, apránként kezdett megölni téged, elpusztítani az egyéniséged, kihasznát és... bántott téged, még ha meg is halt, akkor sem bocsájtok meg neki soha. - egy kicsit össze rezzent, talán Okuo meg is ijedt attól amit mondott, mégsem akart szabadkozni, mindig is ezt gondolta, de sose merte kimondani.
- Persze biztosan más lehet megtenni, mint kimondani, mégis csak a "családod" volt, minden ellenére, mégis... sajnálom Toku, de egy kicsit sem sajnálom őt... és úgy érzem ez volt az egyetlen lehetőség, amivel ki tudtál, ki tudtatok szabadulni a karmai közül.
|
Rolcas azt hitte, ő tehet a páni hangulatról, ezért Okuoban természetesen megszólalt a késztetés, hogy mondja el az igazat, nehogy a fiú magát hibáztassa. Talán nem dőlne össze a világ. Talán soha nem adódik jobb alkalom, hogy elmondja. Talán később csak úgy kiderülne és elveszítené a srác bizalmát... Ezek a gondolatok cikáztak a fejében, míg Rolcas aggodalmát és bűntudatát látta.
- Rolcas... - suttogta elszorult torokkal. Rettegett, hogy elveszíti őt, de attól is, hogy később, fájóbb körülmények között fog ez megtörténni. - Shen meghalt... Nem emlékszem rá, mi történt... csak a vérre a kezemen és Markuson... Minden véres volt, még a hajunk is! - árulta el teljesen kiborulva.
|
A pánikhangulat miatt, Rolcas is idegesebb lett, nem mondta el a kandúrnak, de ő sem élt mostanság tejes nyugalomban. Mégsem értette mi kavarta fel ennyire Tokut, ijedtében ő is a szobát kezdte fürkészni ellenséget gyanítva. Viszont mivel senkit sem látott vagy hallott közeledni, lassacskán észre vette, hogy Okuo épp önmagával vív harcot legbelül.
Rolcas érezte, ahogy a kandúr egyre jobban csúszik lefelé azon a képzeletbeli lejtőn, s neki esze ágában sem volt hagyni, hogy összezúzza magát a végén. Ehelyett inkább két keze köté fogta Okuo arcát és mélyen a szemébe nézett, nem hagyta, hogy elbújjon. Érezhető volt a két kéz közti különbség, habár a műkar is közel hasonló tapintású volt, mint az igazi. - Szeretlek - törte meg a csendet- Nincs semmi baj. - próbálta nyugtatni. - Sajnálom, hogy olyat kérdeztem, ami ennyire felzaklatott. Tudom, hogy Shen sohasem volt jó hozzád, hogy mennyit bántott, én pedig csak úgy feltéptem a sebeidet. - nem értette az igazi okot, ezért csak feltételezésekre tudott támaszkodni, közben pedig minduntalan simogatta Toku hátát. - Ha már nincs, akkor nem is bánthat minket többé... -habár eközben a srác agyában is cikáztak a gondolatok, talán az egyik oldalról megszűnt a fenyegetettségük, de még nem beszélt semmit a félvérnek, az ellopott dokumentumokról. Talán még nem jött el az ideje.
|
Okuo azt hitte, Rolcas megijedt attól, hogy Shen nincs többé, és ahogy belegondolt, hogyan szabadult meg végtére is a férfitől, elfogta a pánik. Odalett a kellemes hangulat, a meghittég, az öröm... Shen halála úgy burkolta be őt egy sötét fellegbe, hogy legszívesebben még a srácot is kidobta volna az öléből, fogta volna a táskáját, és világgá szaladt. De hát pont ott volt, ahol mindig is lenni akart! A pánik mégsem engedte. A tekintete zavart és rémült lett, látszott, hogy elbújna akár az ágy alá is, s ennek megfelelően pásztázni kezdte a szobát, mintha valami ellenség felbukkanását várná.
Annyiszor kérdezte már magától, miféle szabadság az, amelyben retteg. Hogy miféle felszabadulás az, amely végül neki jutott, és hogyan kellene elszámolnia magával. A szíve össze-vissza kalapált, a hideg is kirázta, így a szőrszálai az égnek meredtek, fülei kimerevedtek. Az egész tartása megtört, összegörnyedt, a fejét bűnösként szegte le.
Elmondja Rolcasnak? Kinek másnak mondhatná el, ha nem neki? Mégis halálosan félt, hogy elítélné. Vagy hogy ő tudná, amit Okou nem akarna elmondani neki, amire gondolni sem akart, amit elfogadni nem volt hajlandó. Hogy mondhatná el?
Hogy szúrhatta el ennyire? Olyan idilli volt minden... olyan fantasztikus, érzékeny és meleg... olyan finom és izgató... Ha lehetne, visszacsinálná, de már bizonyára Rolcasnak is beette magát a lelkébe az, amit rajta látott.
Hogy mondhatná, hogy "szabad vagyok", mikor számára ez egyet jelentett a "gyilkos vagyok"-kal? Hogy lehetne boldog, mikor akárhányszor a szabadságára gondol, az ára jut eszébe, Shen szétmarcangolt holtteste? Megint elfogta az undor és a pánik, még bele is remegett. Úgy érezte, Rolcas nem tudhatja meg. Hogy nincs joga összezúzni az emléket, amit róla őrzött, és a szívét, amely még mindig, ennyi év és hányattatás után is szerette. Úgy érezte, újabb bűnt követ el, ha most nem vágja ki magát. Pedig semmi sem jutott eszébe, csak hogy kérjen egy pohár vizet, de a szája nem nyílt, túlságosan félt, hogy vallani fog kérés helyett. És akkor mindennek vége lesz, úgy roppan szét végleg a boldogság, mint egy elejtett pohár a kövön.
Sírni tudott volna, de most a bánattól, mert már temette is, pedig... Nem, minden csak önálltatás.
Vagy egyszerűen csak bíznia kellene Rolcasban, mint ahogy mindig. Elbizonytalanodott.
|
Rolcas figyelte a macska reakcióit, elmosolyodott rajtuk. Ugyanúgy féltek a másik elvesztésétől, ugyanúgy vágytak egymásra ennyi hosszú időn át. Megnyugtatta, ahogy dorombolni kezdett, de rég is hallotta ezt a hangot, mégis olyan, mint amilyenre emlékezett. Ismét le kellett hunynia a szemét, hogy még inkáb átadja magát az érzéseknek, így a csók váratlanul érte, de nem állt neki ellent. Ő is igyekezett jobban megízlelni azokat a sápadt ajkakat, érezte, ahogy gerincén, mintha csak villám futott volna keresztül, közelebb és közelebb akarta tudni magát a félvérhez. Kezével már elindult a nyaka irányába, hogy elérhessen a mellkasáig... nem bánta volna, ha meszebbre merészkednek, de ahogy okuo megtorpant, ő is elrántotta a kezét, mintha csak véletlenül feledkezett volna meg önmagáról.
- Úgy érted... már nincs gazdád? - tette fel értetlenkedve és némiképp reménykedve a kérdést.
|
Szívéből szólt a fiú, és mielőtt több édes dolog történhetne, ami után ha felébredne, csak még jobban fájna a szíve, megcsípte saját magát. De nem ébredt föl, Rolcas még mindig az ölében ült, az arcát simogatta... Jólesett neki, hogy ennyi éven át is őt hívta segítségül, ha égi háború dúlt, sőt, egy kicsit azzal álltatta magát, hogy ezek az apró dolgok még a Jonathannal való megismerkedés után is megmaradtak, méghozzá érintetlenül, a maguk szentségükben. Szelíden mosolygott, majd odadörgölte fejét a srácénak, s dorombolni kezdett. Szinte kijött a gyakorlatból, de minden másodperccel magabiztosabb lett a hang. Sajnálta, hogy nem hall, hogy nem tudja, milyen hangja van a szerelemnek és a boldogságnak. Viszont az illatát és az érintését, sőt, már az ízését is ismerte. És többet szeretett volna, úgyhogy megcsókolta Rolcast. Most kíváncsibban, jobban odafigyelve a szája részleteire, a barázdákra, az ízre, a nyelvének érintésétől támadó izgalomra... A dolog annyira lázba hozta, hogy egészen közel húzta magához a srácot. Aztán persze visszavonult, mielőtt az ösztönök túl éhessé tették volna, mert az, amire azok akarták volna késztetni, korcs semmiségeknek tűntek a szívében tomboló őrületnek.
- Többé már nincs, aki elszakítson tőled - csúszott ki a száján.
|
- Örülök. - mondta miközben bele simult a macska karjaiba, szinte el is felejtve, hogy az nem hallja őt, ha nem látja mozogni a száját. Egy darabig csak hallgata duruzsolását, lehunyta szemét és átadta magát a pillanatnak. Percekig nem beszélt, és remélte, hogy Okuo ezt nem bánja. Amikor végre erőt vett magán, úgy fordult, hogy a kandúr is lássa. - Én még a mai napig félek a villámoktól és az égdörgéstől. Amikor... az időjárás ilyesmit produkált, mindig azt képzeltem, hogy szorosan magadhoz húzol és megnyugtatsz. Ezerszer pörgettem már végig magamban, mégsem tudtam megnyugodni olyannyira, mint akkor. Én mindig biztonságban éreztem magam melletted, ezért amire vágyom az az, hogy ismét mellettem legyél. Nagyon félek attól, hogy mindketten felébredünk majd, és kiderül, hogy az egészet csak álmodtuk - simított végig Okuo kezén - Nem is tudom hány alkalommal álmodtam már ezt, de most tűnik a legvalóságosabbnak.
|
- Nem volt az olyan nagy szenvedés - mondta megnyugtatásul, bár őszintén. - Fiatal voltál, persze, sok mindent nem ismertél, de szerettem azt az őszinte, tiszta szeretetet, amit sugároztál felém. Nem hiányzott több, nem akartam mást, csak veled lenni - mesélte el elmerengve a múlton. - Az ösztönök természetesen dolgoztak bennem, de korántsem volt olyan nehéz, mint hiszed. A vágy... az más, az inkább az elválásunk után fojtogatott - ismerte be szégyenlősebben. Amikor Rolcas megfogta az arcát és arra kérte, tegye, amit szeretne, szelíden rámosolygott. Furcsa volt számára, hogy tennie kellene most valamit, hogy talán vágynia kéne több, hevesebb érintésre, de nem vágyott, így csak megsimogatta a fiú arcát. - Még most is alig fogom fel, hogy itt vagy... Le vagyok dermedve, nehogy kipukkadjon az álom. Te mit tennél legszívesebben?
|
[47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
