|
Témaindító hozzászólás
|
2018.11.16. 12:25 - |
Minden falunak van egy főtere, ahol az emberek összeülnek beszélgetni, a gyerekek játszani, a fiatalok ökörködni. Sajnos rengeteg változáson esett át a főtér, mivel Kei egyik iparmágnása intézte a felújítást, de azért még elfogadható, ha az embernek megszokja a szeme. Van kis csobogó, padok asztalokkal, padok asztalok nélkül, virágágyások, ültettek fákat, hogy a sok térkő nyújtotta természetellenességét kompenzálják, a szélén gazdag játszótér várja az iránta lelkesedőket, és néhány szobor is díszíti. |
[35-16] [15-1]
A kutyalény büszkén lépdelt Okuo mellett, ő sem bízott Markusban, nem i félt tőle, hisz ő maga is rengeteg változáson ment keresztül. Sokat tanult , fejlődött, edzett és mindig reménykedett a viszontlátásban.
-Nem fogok hazudni... Rolcas vígasztalhatatlan volt nagyon sok nappalon és éjjen át is, rettegett attól, hogy meghaltál, hogy bajod esett és korholta magát amiért nem tudott segíteni neked... nem egyszer akart öngyilkos is lenni. Nehéz időszak volt, nekem is hiányoztál... nagyon is. - sóhajtott - De ez már a múlt, a lényeg, hogy most már itt vagy. - nézett szét ő is, füleit hegyezte nem e jön valaki errefelé. Lassan már látható volt a kis ház, mely majdnem elbújt egy domb rejtekében, a növényzet jól takarta. - Az az új otthonunk. - mutatott a ház felé. - A többit amit tudnod kell, vagy hallani akarsz... azt már rolcasnak kell megválaszolnia neked. Én menjek előre? - érdeklődött.
  |
Markus úgy érezte, végre valami bíztató. Valami jel arra, nem hiába reménykedne abban, hogy egyszer őt is elfogadja és szereti valaki. A vállpaskolástól és a hozzá fűzött szavaktól elönti az öröm, szája mosolyba húzódik és farkát is megcsóválja.
- Köszönöm - mondta őszintén Fangnak.
Okuot feszélyezte a fekete kutya közelsége, de mivel Fogacska jelenléte biztonságérzetet nyújtott számára, hát belenyugodott annyira, hogy ne próbálja meg eltávolítani, elűzni, elijeszteni Markust. Elindult a fiú mellett figyelve a száját, nehogy lemaradjon egyetlen szóról is, de lopva azért néha körbenézett, Fog hiába nyugtatta meg.
- Hálás vagyok neked, Fog - szólalt meg csendesen. - Nagyon fiatal voltál, amikor utoljára láttuk egymást és nagyon nehezet kértem tőled... Tudtam, hogy megbirkózol vele, de azért aggódtam értetek, biztonságban lesztek-e. Volt egy hatalmas, pusztító háború is, én szerencsére szinte teljesen kimaradtam belőle, de szörnyen éreztem magam, veletek mi lehet - mesélte a kezeit tördelve. - Én... csak két vagy három éve alkotok újra, addig nem ment - mormolta pillantását is szégyenkezve félrefordítva.
Nem tudta kimondani, de félt tőle, hogy Rolcas szíve mélyén már nem a hiány és a találkozás iránti vágy nyugszik, hanem csalódottság, mert ilyen sok évre eltűnt. Ráadásul Okuo nem kereste, méghozzá szándékosan, nehogy bajba sodorja újra. Az ebbéli rettegés arra késztette, nem lenne-e jobb elfutni, de túl önző volt, túlságosan vágyott magához ölelni Rolcast.
Vajon milyen lehet most? Megnőtt a haja? Azóta más keze van, más az érintése? Mit jelent az, hogy Mr. Savanyú, ennyire megváltozott volna? Mit dolgozhat?
Annyi kérdés fogta el Okuot, hogy miellőtt a félsz, hogy Rolcas talán már rég nem várja vissza, nem tudta megállítani.
  |
| - Ne szívd mellre Markus... - paskokta meg a vállát. - De egyenlőre nem tudok tiszta szívvel megbocsájtani neked. - segített Okuonak össze szedni a dolgait. - Még mindig szereted a képeid által kifejezni magad igaz? - paskolta meg Toku vállát. - Nem kell aggódnod... vigyáztam Rolcasra. Mostanában a munkába temetkezett, és nem beszélt rólad, de tudom, hogy a szíve mélyén minden vágya, hogy újra lásson. Menjünk... az emberektől nem kell tartanotok, Rolcas direkt olxan helyet keresett, ahol egyedül lehet, tiszta az út odáig, de azért oda kell figyelnünk. |
Egy pillanatra a karjaiban érezte a kölyköt, aztán semmivé foszlott az élmény, hiszen Fang nem engedte magát megölelni Markusnak. A kutyalény őszintén meglepődött, és egyre inkább nem értette, mi a baj vele. Végre ismerőssel találkoznak annyi év után, erre ugyanolyan elutasító vele, mint Okuo. Elszomorodva bólintott, jelezve Fangnak, hogy vette, amit mondott neki, a lehorgasztotta hatalmas fejét.
- Mr. Savanyú? - kérdezte meglepetten Okuo. A kandúr nem győzött csodálkozni, Fog, a kicsi Fogacska hogy megnőtt és meg is változott. Ettől az utóbbitól elbizonytalanodott, vajon okos dolog-e találkozni Rolcasszal. Erre vágyott legjobban, mégis félt, hogy felszakadnak majd a sebek, hogy el kell mondania, mi történt... Miközben a szemét törölgette, néha Markusra pillantott, mintha attól tartott volna, hogy egy óvatlan pillanat elég, hogy előtörjön belőle a démon. Pedig még akarta ölelni Fangot, mintha valaha is barátok lettek volna. Vajon mit érezhet most? Olyan szomorúnak tűnik. Néha sajnálta, de akkor emlékeztette magát, hogy Markus egy vérszomjas kutyalény, s akkor elmúlt a sajnálat. - Nem hittem volna, hogy újra találkozunk - ismerte be végül a kölyöknek, majd a holmiját kezdte összeszedni. Sok dolga nem maradt, fel kellett vennie a földről a táskáját. - Kerülnünk kell az embereket - vallotta be Foghoz fordulva.
|
Még mielőtt Markus megölelhette volna, kicsusszant a mancsai elől és Okuohoz lépett. - Ne bízd el magad... már nem vagyok kölyök - hörgő hangja kissé ércesebbé vált. - Kapsz tőlem egy esélyt, de semmi több... - vette elő a karóráját és benyomott rajta egy gombot, hamarosan Rolcas hangja csendült fel a másik odlalon.
- Mit akarsz Fog... tudod, hogy egy fontos mu... - de a fiú közbe vágott.
- Ez fontosabb, haza megyek... és viszek vendégeket is.
- Vendégeket?
- Öltözz fel rendesen, örülni fogsz nekik.
- De... - avval a vonal megszakadt.
- Menjünk, Mr. Savanyú már vár ránk. - mosolygott. - Vártam már ezt a pillanatot! - vallotta be.
|
Hogy hol volt eddig? Ahol nincsenek emberek. Persze ott sem sokáig Markus miatt, jön a macskalények félnek a hímtől. Annyi mondanivalója akadt, de olyan nehéz volt beszélni, főleg, mikor Fog jobbost nyújtott Markusnak. Az kiborította Okuot, legszívesebben közéjük ugrott volna, hogy félrerúgja a hatalmas kutyát, de a jólneveltség még mindig túl erősen élt benne, hát ha még arra gondolt, mi történt, mikor legutóbb elszabadultak az indulatai. Már ha emlékezne rá. Cserébe azzal nyugtatta magát, hogy Rolcas várja, ez pedig csökkentette a szívében a félelmet és a bánatot.
Markus boldogan fogadta el a jobbost, majd nagy örömében odalépett Fanghoz és jól megölelte, legalábbis ez volt a szándéka. Fogalma sem volt, hogy tehetné jóvá, hogy szétszakította Okuot és a fiúkat, de remélte, idővel sikerülhet.
|
~ Milyen furcsa... tisztán emlékszem az illatára... - Csak akkor távoldottt el az ölelésből, amikor modnnai szeretett volna valamit Tokunak. - Hol voltál eddig? Mi olyan sokáig... mindenhol kerestünk... - sóhajtott. - Rolcas sokat változott azóta... ahogy mindenki. - nézett újra Markusra - Nem az... de kíváncsian várom a terveidet a jóvátételhez... - nyújtott neki jobb kezet.
|
Okuo is azt hitte, álmodik, míg Fang meg nem ölelte. Akkor örömében sírva jól magához fogta a kölyköt, arcát puha hajába temette. Markus reménye növekedni kezdett, hogy Fang megszólította, ezért tett egy tétova lépést feléjük és csinálni kezdte bozontos farkát.
- Nem lehet szép emlék, de azóta sok minden változott. És sajnálom, amit ellenetek tettem - fogalmazta meg nehézkesen.
|
- Hát tényleg te vagy...? - nézett Markusra is - Rád is emléksem... - szorította össze a fogát egy pillanatra, majd elmosolyodott mikor ismét Tokura tekintett. - Rolcas boldog lesz, hogy újra láthat téged. - közelebb araszolt a macskához, majd hirtelen megölelte, talán még a táskát is sikerült kivernie Okuo kezéből, mégsem tudta megállni. ~ Már megint álmodom igaz? - tette fel magának a kérdést.
|
Markus végül döntött, mert a feléjük közelgő kis fehér kutyus igenis ismerős illatú volt, határozottan, de durvaság nélkül megragadta Okuo állát, és fejét egyetlen mozdulattal a kölyök felé fordította. Mivel a kandúr hadakozott, hátulról átkarolta, a táskáját pedig elkapta, nehogy összetörjenek benne a ceruzák belsője. Amint a macska felfogta a fehérhajú gensét, ledermedt ő is, így Markus eleresztette és hátrább húzódott tőle, noha a táskáját lerakta a padra.
Okou döbbenten lépett oda Fanghoz. Tudta, hogy őt látja, mert bár nyolc év sokat változtatott rajta, a vonásait képtelen volt átformálni. A kandúr sárga szemei elfátyolosodtak, mondani ő sem tudott semmit, de a jelenléte jót ígért, egy fiút, aki talán visszavárja.
Markus örült. Sejtette, hogy ha Okuo újra találkozik Rolcasszal, neki annyi hely sem marad a kandúr életében, mint eddig, mégis örült, mert nyolc év után ez volt az első alkalom, hogy mosolyogni látta a kandúrt. Fangot figyelve bizonytalanul megcsóválta a farkát, de nem lépett vissza a padhoz, tisztes távolban várta, valamelyiküknek végre megesik-e rajta a szíve, hiszen majdnem egy évtizede vigyázott a félvérre.
|
~ Nézni a felhőket mi...? - morogta magában Fang, ahogy egyre távolodott a kis háztól. Nem járhatott messze, amikor másik kutyaléy jelenlétét érzékelte, messziről sodorta felé a szél és nem érezte tisztán, mégis bevilant neki Markus alakja. Hirtelen azt hitte képzelődik, rohanni kezdett a szag irányába, s egyre jobban, egy erősebben és tisztábban érezte, szinte repült feléjük, habár aggodalmak kezdték el gyötörni, fogalma sem fog mit fog találni ott, ahová tart, mégsem tudott megállni. Arca kipirosoott és nehezen lélegzett amikor végre oda ért hozzájuk, szemeit nem tudta levenni a félvérről, csak nézte mint aki szellemet lát. Ő maga is felnőttesebb gensévé vált, nem volt már naív gyermek, mégis lebénította a látvány.- Toku? - tátogta csak, a szavak megakadtak torkán.
|
Megváltozott a szélirány és Okuo orrába tolakodott Markus sajátos, erős kutyszaga, ezért fásult nehezteléssel rápillantott. A hím ott hasalt a fűben a virágágyások mögött, egészen festői volt a maga borzas megjelenésével, főleg, ahogy megörült a tekintetük találkozásának. Okuo sosem értette ezt, ám Markus két lábra emelkedett és elindult felé, így gondolkodás helyett rögtön azon kezdett igyekezni, hogy minden holmiját belerakja a táskájába. Nem akarta, hogy a kutya a közelébe jöjjön, de azt még kevésbé akarta, hogy mikor menekülőre fogja előle, elveszítsen bármit, ami a munkájához kellhez, mert mindent nehéz beszerezni, ha nem mehet különösképp lakott településekre.
- Sosem bántanálak - formálta komolyan, de a kandúr épp a holmijával volt elfoglalva, mire odaért hozzá. Hozzá akart érni, azonban Okou ijedten félreütötte a mancsát. - Barát vagyok - bizonygatta, a macska mégis riadtan hátrált tőle. Ez mindig dühítette Markust, hiszen nyolc éve követte, de tudta, ha csak egyszer is durván bánik a kandúrral, soha, de soha az életben nem fog benne bízni.
|
Rolcas nem igazán mozdult ki a szobája ölelő biztonágából azóta, hogy elveszítették egymást Tokuval. A számítógépe megszállotja lett, először csak a programok és Okuo felkutatása érdekelte, kitanulta a rendszereket és hackkerkedésbe is kezdett, de idővel ahogy elragadta őt ez a belső világ, és szép lassan már meg is élt belőle, sőt... egyre kevesebbszer gondolt Tokura, a reményt is feladta, hogy a félvér életben van, így leállt a kereséssel. Felejteni akart, és így volt a legegyszerűbb. A szülei aggodalmát is hamar eloszlatta mikor közölte, hogy vidékre költözik a megspórolt pénzével. Eleinte Fogat sem akarta magával vinni, de a gense makacsul ragaszkodott elképzeléseihez, miszerint Rolcassal marad, történjék bármi. A furgon leparkolt egy kicsi, de szép ház elé, Rolcas kipattant belőle és várta, hogy a költöztetők tegyék a dolgukat.
- Ez a friss levegő fantasztikus! - szimatolt a levegőbe Fog, - Menjünk sétálni egyet. - invitálta Rolcast, sőt már el is kapta a karját, de hamar rájött, hogy gazdájának ez nincs ínyére. - Olyan savanyú vagy... - engedte el végül.
- Te csak menj játszadozni meg nézni a felhőket, vagy mit bánom én... nekem dolgom van... ne legyél útban.... -hesegette el, mire a kutya felfújta arcát. - Ne legyél már ennyire gyerekes... - avval intett neki és bement újdonsült házába. Fog persze sértődötten tovább állt, hogy szétnézzen a környéken, fogalma sem volt arról, hogy mi folyik a háttérben.
|
Okuo éppen a park látványát tervezte át papírra egy harmonikusabb, a faluhoz jobban illő formára. Úgy gondolta, a sok követ felválthatná fű, melyet szegélyezhetne múrva vagy nagy lapos kövek, esetleg keskeny utak, a virágágyásokat nem kell kiemelni a föld síkjából, a furcsa szobrokat eltüntetné, helyettük tűzrakó helyet alakítana ki. Ahogy ezen munkálkodott, a tarkóján érezte Markus figyelő pillantását, aki mint mindig, most is hűségesen kísérte. Irtózott ettől, de hiába küldte el minduntalan a kutyalényt, az nem tágított mellőle, s néha nem is jött rosszul, hiszen megvédte. Mégsem volt képes barátságot kötni vele, szüntelenül ott zakatolt a lelkében, hogy valamelyikük megölte Shent, s szerette volna elhitetni magával, nem ő volt az. Mert Markust könnyű lett volna hibáztatni és könnyebb lett volna elfogadni is. A hím azt az árnyékot képviselte Okuo számára, amely a sírig követi majd, amitől fél, hogy egyszer rátámad, és amely a szégyenfoltja. S míg ő ettől újra kiborult, addig a kutyalény virágkoszorút próbált fabrikálni karmos mancsaival, nem túl nagy sikerrel.
|
Minden falunak van egy főtere, ahol az emberek összeülnek beszélgetni, a gyerekek játszani, a fiatalok ökörködni. Sajnos rengeteg változáson esett át a főtér, mivel Kei egyik iparmágnása intézte a felújítást, de azért még elfogadható, ha az embernek megszokja a szeme. Van kis csobogó, padok asztalokkal, padok asztalok nélkül, virágágyások, ültettek fákat, hogy a sok térkő nyújtotta természetellenességét kompenzálják, a szélén gazdag játszótér várja az iránta lelkesedőket, és néhány szobor is díszíti. |
[35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
