|
Témaindító hozzászólás
|
2010.10.26. 16:57 - |
Itt lakik Remington és az apja. A két ember szinte teljesen elszeparálva él egymástól, a házon belül csak egyetlen ajtó maradt meg, ahol átmehetnek egymáshoz, de mára már szinte úgy élnek, mint két idegen. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Ilyen hülyeségeket kívánni... mi vagy te mazohista...? Inkább fel kellene takarítanunk.... meg megcsinálni azt az ebédet mert én már éhen halok... nagyon éhen halok *megfogja a hasát* - Sajnálom, az tényleg csak azért mert... megrémísztettél... reflexszerűen jött... nem is fogtam fel, csak miután már megtörtént... de akkor már mindegy volt... új képernyőt nem tudsz venni a gépedhez?
 |
- Ez nekem... szóval... nem, bocsi. - mondja meg végül kerekperec az igazat kertelés nélkül. - Még a java most jön. Összetörtem a monitorom, pedig eddig a gép jelentette a menekülőt. - készíti fel Konoét. - Addig maradsz, míg el bírsz viselni. Nem doblak ki és nem foglak marasztalni. - ígéri meg neki azért, aztán újra nekidől a konyhabútornak. - Tudom, hogy baromság, de arra vágyom, hogy valami jobban fájjon, mint az, ami belül szétmar. - vallja be csendesen és keserűen. - Mégis amikor megütöttél, egy pillanatig azt hittem, megöllek érte.
 |
- Rendben... nem hiszel nekem igaz? Nem baj... nem is kell... én átestem rajta, de ha nekem mesélné ezt valaki, totál idiótának nézném az illetőt... szóval nem kell aggódnod... *megigazgatja a haját amit szerencsésen összekócolt* - Nem tagadom, talán akadna jobb hely számomra, de most jó így... azt hiszem szükséged lesz egy támaszra, és... én majd figyelek rád hogy ne csinálj hülyeséget... cserébe te nem dobsz ki oké? Bármi mást szívesen elviselek... ha vissza is mennék arra a helyre, ott nem várna rám senki... így had maradjak, amíg... egy kicsi szükség is van rám... jó?
|
Remington totálisan nem érti azt, amit mesél neki a macskalény. Számára ez az egész elképzelhetetlen és befogadhatatlan. - Maradjunk abban, hogy ezt elmondtad és én nem kérdezek róla többet. - kéri végül. Ezt egyszerűen nem tudja elhinni, de nem akarja azzal megsérteni vagy megbántani Konoét, hogy ostoba kérdésekkel próbálja meggyőzni arról, hogy amit mond, az hülyeség, vagyis inkább képtelenség, lehetetlen dolog. - Nem, Konoe... mindenki nekem második vagy sokadik volt Teru mellett. Azok a srácok inkább az ő barátai, de lehet, hogy ő is pont így gondolja, mert számára is első voltam, azt hiszem. De lehet, hogy csak én ítéltem meg nagyon tévesen az egész barátságunkat. Már nem vagyok semmiben sem biztos. - magyarázza csüggedten. - Nem akarsz... jobb életet? - kérdezi tőle.
|
- Bármilyen hihetetlennek is tűnik... *amikor szinte leolvashatóvá válik a kérdés a srác arcáról, mosolyog* - Amikor meghaltam, a lelkem ugyebár nem halt meg... egy macskalény aki a múltban él, abban a világban ahol az embereket nem engedték be a macskalények a világukba... szóval ő véletlenszerűen életre keltett engem, igaz előbb mások testében éltem, de... végül sikerült a testemet is valahogy... vissza hozni, fogalmam sincs hogyan... azon a helyen mi szabadok vagyunk és egy ember sincs aki uralkodik felettünk... *meséli egy kis lelkesedéssel* - de ahhoz hogy vissza jussak, meg kell találnom az átjáró örzőjét... és fogalmam sincs hogy hol lehet... *sóhajt* - Csak... új célt kell keresni szerintem, mi értelme eldobni valamit amit még nem is ismersz igazán... vannak barátaid is, így nem vagy egyedül, ami azt illeti én pedig maradnék ha nem bánod... majd az lesz az én életem célja, hogy kibírjam melletted... *mosolyog*
|
Elámul a hallottakon. Sosem gondolta volna, hogy Teru nagyapja ilyen volt, noha nem tudott róla sokat. Viszont ezt akaratlanul is összeköti barátja érzéseivel. Leszáll Konoéról és csak nézi, nézi, de nem érti. - Megölt? - kérdez végül rá. ~ Macskalények birodalma? Miről beszélsz, Konoe? ~ kérdezi magában a kandúrt és arcára is kiül ez a kérdés. - Nem akarok megszabadulni tőled, csak nem akarok ártani neked. Érzem, hogy nem tudok racionális és beszámítható lenni, ön- és közveszélyes vagyok, emiatt gondoltam, hogy keresek valakit, akinél új életet kezdhetsz. Valaki olyat, aki barátként tekintene rád, hagyna élni és támogatna. - magyarázza szomorúan, lesütött fejjel. - Évek óta Teru volt az életem. Addig nem tudatosult, amíg... szóval amíg bele nem buktam. Nincs célom, nincs semmi, ami érdekelne. Így van értelme élni szerinted? - kérdez rá felnézve Konoéra.
|
- Teru nagyapja... szerelmes volt Raybe... Lamentoba... de... ő engem szeretett, megszöktünk tőle és megtettük azt amit a szerelmesek... meg szoktak tenni... *céloz a szexre* - Ezután már nem volt megállj, rajtam állt bosszút, bár Ray szemét is akkor égette ki, megerőszakolt, megvert, aztán megölt... *lassan elengedi a fiút amikor érzi, hogy az szabadulni akar, ő is felül* - Nem maradhatnék itt inkább? vagy te is meg akarsz szabadulni tőlem? Mert akkor inkább most elmegyek és megkeresem a macskalények birodalmát... *nem árul el többet róla* - amúgy miért akarnád megölni magad? Azért mert csalódás ért? Ezért adnád fel az egész életed? Hidd el nekem.. nem éri meg... még a szerelemért sem... még Teruért sem,,,
|
- Teru nagyapjáé voltál? - kérdezi döbbenten. - Teru imádta a nagyapját, rajongott érte és nagyon megviselte, amikor meghalt. Képtelen vagyok elhinni, hogy akit ő úgy imádott, a macskalényével szörnyeteg volt. - mondja meglepetten. Lefordulna most már Konoéról, mert úgy gondolja, kilapítja a kandúrt, de az belé kapaszkodik. - Keresek neked valakit, aki jó lesz hozzád. - ígéri a macskafiúnak aztán egyszeriben. Még sosem mert arra gondolni, ami most befúrta magát a fejébe. Hogy végez magával. Hiszen ez a szerelem megöli lassan, csak vergődik benne és tönkretesz mindent maga körül. Ahogy Konoén fekszik, s belegondol, hogy kerültek ilyen helyzetbe... hogy csak egy pillanat választotta el attól, hogy megcsókolta... Mire gondolt akkor? Hogy a filmekből ismert módon talán egy új kapcsolat majd feledteti a régit? Hogy ha tesz még valamit, amiért igazán utálhatja magát, könnyebb lesz a halált választania? Mindkét válasz ugyanannyira lehetséges és kecsegtető.
|
- Örülj, hogy legalább megmaradt a szabad akaratod... amíg Teru nagyapjának a szolgálatában éltem, elveszítettem önmagam... míg a filmem vége dráma lett... sose gondoltam volna, hogy így fogom végezni* kezei megszorítják a srác pólóját, kapaszkodik, bár Remington nem tud neki megnyílni, ő most mindent kitálal a srácnak, most már úgy sincs mit veszítenie* - Aztán kaptam egy új lehetőséget arra, hogy éljek és úgy érzem, már... ennek sem lesz jó vége, bár reménykedem, hogy mégsem szúrom el...
|
Összerezzen a rajta végigfutó érzelemhullámon. Olyan, mintha ki akarna törni belőle a zokogás, de valamiféle falba ütközne. Remington egyszerűen nem bír ennyire se megnyílni. Ez az ölelés is hatalmas dolog, pláne ilyen közvetlen helyzetben a kandúrral. - A szerelem nem megy kérésre. - mondja még mindig összeszorult torokkal, rekedten. - Bár menne... azt kívánnám, hogy múljon el és amíg nem kérem, ne is jöjjön többet. Tönkretette az életem. Minden hidat felégetek magam után, én egyszerűen csak el akarok tűnni. Nem akarom, hogy a barátaink tudják, mit érzek, nem akarom Teru dolgát megnehezíteni, nem akarok... lenni. - nyögi ki végre azt, amit gondolatban már olyan régóta kerülgetett. Csábítóan hangzik a séta, a masszázs, a futás és az úszás is, de valahogy még felkelni sincs semmi kedve.
|
- Tudom, tényleg ne haragudj.... befogadtál engem, mert nincs hova mennem.... nem kellett volna ilyeneket mondanom hiszen még alig ismerlek... *hallgatja a srácot, s közben lassan elapadnak a könnyei is* - Talán ha beleszeretnél valaki másba... de persze ez nem megoldás... és ezt amúgy sem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni.... az érzéseket, a szívet képtelenség irányítani... éppen ezért.... nincs jó gyógyír a szerelmi bánatra... de esetleg... a feszültséglevezetésében tudok segíteni... elmehetünk sétálni vagy futhatunk, vagy úszhatunk.... és komolyan mondtam, hogy egy kicsit meg is maszíroználak ha szeretnéd.... mást ne várj tőlem...
|
Utólag jön rá, mennyire megrémítette a kandúrt. Csak akkor ér el az agyához arcának képe, mikor már a konyha hideg köve hűti a homlokát. Kiérzi hangjából azt a hangzást, amely az övében is benne volt, az elszűkült torok és a sírásközeliség összetéveszthetetlen hangmotívumait, mire összeszorul a szíve. Konoe viszont átöleli, s még magához is húzza. Nem elég, hogy rajta fekszik, még a testéhez szorítja őt. Ez az iménti elutasító szavaihoz mérve különös gesztus. - Nem volt igazad... - szólal meg újra. - De nekem sem kellene tényleg megőrülnöm. - teszi hozzá bűnbánóan. - Nem tudok, mit kezdeni magammal. - kezd vallani. Sírni nem tud, de valahogy ki kell adni magából a feszültséget. - Annyi minden van bennem és nem tudom sehogy levezetni... már azt sem tudom, mit kellene tennem... csak azt tudom, hogy nem bírom elviselni ezt az egészet, de tanácstalan vagyok, hogyan léphetnék ki belőle.
|
*Most már kissé megrémül, a régi sebek lassan feltépik Konoe lelkét, amikor el kellett tűrnie a kiszolgáltatottságot, a megaláztatást, összeszorítja a szemeit, de aztán Remington még sem csap le rá, hallja ahogy a fiú feje mellette landol* - Sajnálom... *kezeivel lassan magához húzza Remingtont, mintha csak egy anya akarná megnyugtatni a gyermekét, átöleli bár nem tudja miért, talán ő is csak elfolytja azokat az érzéseket magában amiket Remington kimutat... szemeibe könnyek ülnek, és lassan leperegnek az arcáról, de nem törli le őket*
|
~ Mit is csinálok?! ~ döbben rá. Már kapja is a pofont, mielőtt még kiülhetne az arcára a saját tette feletti megrökönyödés. Ezzel viszont nem döntött jól Konoe, olyan sebzetten és indulatosan néz rá vissza, bele a szemeibe a szőke srác, mint aki nem tudja eldönteni, viszonozza-e, vagy viszonozza-e. Előre lendül, rá a kandúrra, hogy leterítse a konyha kövére. Dühöng. De ráeszmél, ha megütné, azzal sem érezné magát jobban. Nem venne elégtételt, amiért kapott tőle egy maflást. Inkább elereszti a pólóját, amibe most már két kézzel kapaszkodott és megtámaszkodik két oldalt Konoe körül. Fel akar kelni, de nem tud, nincs ereje hozzá, ezért inkább felhagy vele, a macskafiú nyaka alá fúrja egyik kezét, míg fejét az övé mellé hajtja, homloka koppan a konyhakövön. - Nincs szükségem kurvára. - szólal meg rekedten.
|
- Hé mi a francot csinálsz? Megőrültél? *nagyon meglepődik, bár nem fél, érzi a Remingtonban tomboló feszültségeket, gyorsan cselekszik és felpofozza mielőtt megcsókolhatná*- Elég nem vagyok kúrva, hogy rajtam töltsd ki a szerelmi életed fájdalmait... osztozhatok benne vagy lehetek a társad, de ha ilyen aljas dolgokat akarsz művelni akkor keress mást... *néz egyenesen a fiú szemeibe, ha az nem kapja el a tekintetét vagy csak nem korbácsolja fel mégjobban Konoe tette és nem tör ki vad tombolásban* - Nem érhetünk el mindent amire vágyunk, nem tehetünk meg mindig mindent amit akarunk... de tisztelnünk kellene egymás érzéseit, így neked is az enyémeket...
|
A masszírozás szó már kicsit ellazítja. Túlesik a holtponton, amikor még épp nem sírta el magát, de még nem is őrült meg. Aztán Konoe csak beszél hozzá, majd a szívéhez nyomja a kezét. Egy röpke szemvillanás alatt felcserélődnek a dolgok Remingtonban, mintha csak egy isteni kéz, mint a sakkfigurákat a táblán, átrendezte volna őket. Azt akarja mondani, hogy szeretné azt a masszázst, de szó helyett tettel válaszol. Belemarkol a kandúr pólójába és magához vonja. Határozottan és kétségeket, bizonytalankodásokat nem ismerve. Másik karjával átkulcsolja és megpróbálja megcsókolni. Nincs igazán magánál, ha csak kicsit is tisztában lenne döntése hibásságával, abbahagyná, vagy el se kezdte volna.
|
*Sóhajt* - Hé... akarod, hogy megmaszírozzalak hmm? Az ellazít.... meg minden... figyelj igazán hálás vagyok neked, amiért befogadtál, nem akarlak kioktatni, csupán szeretnék segíteni, lehet, hogy mi teljesen különbözünk,de a helyzetünk hasonló... éppen ezért mondom neked hogy megértem azt amit érzel... lehet hogy nem úgy élem meg ahogy te, de nekem is fáj... elkapja Remington kezét és a saját szívére szorítja* - Lefogadom, hogy neked is ugyanúgy fáj, mint nekem... ebben... egyformák vagyunk, a szív fájdalma.... légy ember vagy macskalény, ugyanolyan erős... *elengedi Remingtont* - Szóval szeretnél egy kis maszírozást?
|
- De megszólaltál. - veti oda jeges, visszafojtott dühvel. Mikor a kést majdnem a kezébe vágja, mert szemeit elhomályosítja a benne felgyülemlett érzelemköteg, leteszi a tárgyat, hátat fordít a műveletnek és egyszerűen a bútorzat elé ül, hátát az ajtajának vetve. Arcát a tenyereibe temeti és mély levegőt vesz. Dühöngeni egyszerűbb, mint sírni.
|
(erre már tegnap válaszoltam O.O')
*Nem tetszik neki Remington viselkedése, inkább csak némán felszedi a nemrég szétszórt lábosokat és vissza teszi őket a helyükre, nem csap újabb zajt, főleg hogy Remington folytatja a főzést.... hírtelen fagyosnak érzi a levegőt, kellemetlennek* - Szerintem nem kellene haragudnod sem a körülötted élőkre, sem pedig magadra... amit most csinálsz, az felesleges hiszti... de persze én csak egy macskalény vagyok... vedd úgy hogy meg sem szólaltam...
|
Egyetlen kérdésére vagy mondatára sem válaszol Remington. Csak még dühösebb lesz, folyamatosan lőve, a társait is legyilkolva halad, majd csikorgatni kezdi a fogait, aztán lighetni kezd az indulattól, míg meg nem hallja a csörömpölést. Akkor a fiú felugrik, dühöngvel felkapja a monitort és kivágja a csukott ablakon. Hatalmas csörömpölés támad, a súlyos tárgy meg nehéz hanggal puffan és esik darabjaira a gyepen. Közben a srác is, hogy kifújja a gőzt, felordít. Ez már megnyugtatja egy kicsit. Kikapcsolja a gépet, amely bekapcsolva maradt attól, hogy letépte róla a monitort, majd lassú léptekkel a konyhába megy. Néma marad, nem foglalkozik a szétszórt dolgokkal, ő inkább a főzést folytatja.
|
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
