|
Témaindító hozzászólás
|
2010.04.03. 00:09 - |
Maonoru és Apukája él benne. (Esetleg halott anyukájának a szelleme.) Ez egy elég nagy és régi ház, még annak idején örökölték a dédszülőktől, akik ugyan ebben a faluban élték életüket. Mao nagyon szeret a padlásra mászkálni itt, mert fura zajok szűrődnek onnan. |
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Sajnálom... gonosz dolgokat mondtam... *kér bocsánatot a lánytól* - Én csak... tudod... nem gondolhatunk mindig arra, hogy mi az ami nekünk fájdalmat okoz... lehet, hogy neked csak egy rúzs a sok közül,de neki viszont fontos... azért tört ránk... *mosolyogva néz a lány felé* - De így már minden rendben van nem igaz? *fogta meg a lány kezét gyengéden* - Ő nem a nővérem, hanem az unokatestvérem... *javította ki a kutyalényt* - Még nem igazán tudom,hogy milyen,mivel csak ma érkeztem ide... a szüleim meghaltak egy balesetben... ezért vagyok most itt... Mao apukája lett a gyámom... *világosította fel a kutyát* - De...szerintem Mao nagyon kedves... és az apukája is,hiszen magukhoz vettek egy teljesen idegen fiút... mivel... mi eddig még nem igazán találkoztunk... *de aztán eszébe jut, hogy túl sokat kotyog ki, abba is hagyja* - Egy kutyaszellemet? Fogalmam sincs,hogy hogyan nézhet ki... még sohasem láttam egyet sem... de... mire célzol evvel?
|
*Kíváncsian figyeli Clydot, szimpatikus számára ez a naív gyermeki arc, mindig is szerette a kisfiúkat..*-kedves..*susogta maga elé, míg a fiú unokatestvérével hadakozott. Keresztbe fonta hosszú, vékony karjait, s úgy kémlelte a két beszélőt, mint egy színi előadás szereplőit. A lány különösen jól csinálta, irigylésre méltóan tudja játszani a sértett kis elesett lányka szerepét. A valami jelzőnél farkával csapott egyet a levegőbe, nem szólt közbe, szerette a páholyi rálátást, s egy kis önvédelem miatt nem szakította volna ezt félbe.* -köszönöm szépen ! *mosolyogta a lányra, amint az odaadta neki a hőn áhított tárgyat. Érdeklődve forgatta a kezében, kicsavarta, majd vissza, elővette a táskájában rejlő púderesdobozt, onnét kis tükröcskét, minek aranyszegélye giccsesen fénylett a lámpa gyenge sárga világításában. Kifestette a száját, ezután ki is húzta, szemceruzáért kutatott, ezt megelőzőn bronzosította arcán a csillogó bundát, szemhéját kihívó vörösre pingálta. Mikor már a szempilláját ragasztotta fel, Clydhoz fordult* -mindig ilyen házsártos a nővéred? egyébként szép házatok van. mondd csak.. hogy képzelsz el egy kutyaszel..aú..*a műkörmök nem hagyták precíz munkát végezni, s már percek óta ügyködött szemével* -szellemet..? *törölgette óvatosan bőrét* -ha amit keresel, az öledbe hullik, vedd fel *húzta végig a zipzárt táskáján, elpakolt mindent, s újfent kivirulva állt a két gyerek előtt.*
|
*Mao hirtelen elengedi, vagyis szinte elhajítja magától unokatestvére karját. Fejét lehajtja, s haja eltakarja arcát amin a fájdalom egyre csak kezd kibontakozni. Nem nézett senkire, csak a repedtes fapadlót bámulta, majd mikor úgy érezte nem bírja tovább.. teljesen kifakadt. * - Miért?! Miért akarsz te egy ilyenen segíteni?!! És még hogy én önző??Én? Mikor ez a "valami" képes volt betörni egy darab rúzsért..! * Szörnyen érezte magát a "valami" jelző miatt, de úgy gondolta a kutya megérdemli, ha már ilyennel képes zaklatni őket mikor sürgős dolguk lenne. * - Miért hiszel neki?* Nézett Clydra, s könnyei már majdnem előtörtek szemeiből. Majd morcosan berohant a szobájába, s pár pillanattal késöbb vissza is tért. * - Tessék, és most menj! * Nyom a kutya kezébe egy lila, vadonat új rúzst, s könnyeit kezdi törölgetni Clyde-ot bámulva morcosan. *
|
- Várj... várj már Mao... segítsünk neki... *de a lány csak húzta maga után* - Miért csinálod ezt? Hééé Mao...! Én segíteni akarok! Ne legyél már ennyire önző! *húzta ki a kezét és mérgesen nézett a lányra* - Segítenünk kell azoknak akiknek szüksége van rá... biztosan használsz rúzst, adj neki egyet és minden rendben van... *átkulcsolja maga előtt kezeit*- Hogy várjuk el mi, hogy majd egy kutyaszellem segít nekünk... ha mi nem vagyunk képesek segíteni másokon... ?!?
|
-Libintia.. mondta, hogy ide jöjjek *válaszolja szívélyesen a fiúnak* -Padlizsán színű kéne, az megy a melltartómhoz *mondja naív egyszerűséggel.. szótlanul szemléli a lány reakcióját, szinte már fájdalmas megértéssel mosolyog néha-néha.* -Shiki..*szólt merengőn, s ismét Clyde felé fordult* -ezt nem szabadott volna elmondanom.. *suttogja* -de hazudnom is tilos.. *teszi hozzá, s titokzatosan lesüti szemét*
|
- Nekem nincs semmim számodra....* Emelte fel hangját ingerülten és fagyosan nézett végig a kutyán, aki képes volt egy Rúzsért betörni a házukba. Hangja érdesen csengett, az eddig megszokott kis szende után. Majd közelebb lépett a kutyához és dühödten nézett rá. Már egyáltalán nem félt tőle. Szemeivel meg tudta volna ölni, annyira dühös lett a "rúzsos dolog" miatt. * - Távozz innen.* Mondta neki teljesen közömbösen, és a ház "úrnőjeként" indult a dolgára. Megfogta Clyde karját és kedvesen rámosolygott, mintha mi sem történt volna és az elöbbi lány, egy teljesen másik Mao lett volna. Nem is foglalkozott avval hogy unokatestvére milyen tapintatosan beszélgetett a kutyával, csak próbálta maga után rángatni a fiút. * - Ne foglalkozz ezzel a valamivel... Gyere keressük meg Shikit.* Mondta neki kedvesen. *
|
- Egy rúzs? *mereszt nagy szemeket a kutyalényre* - Nekem sajnos nincs rúzsom de kétlem hogy abban a szobában találnál... *mondja és a nőstény felé mosolyog* - Szerintem... Maonak.... biztos akad egy valahol nem? *nézett a lányra* - De amúy milyen rúzst keresel és miért pont itt? *gyermeki érdeklődéssel kémleli a kutyát* - Mondd... nem vagy véletlenül te egy kutyaszellem?
|
-Clyde, klassz név *bájolog a lány*-úgy érzem.. fontos ez a ház..*fordul aztán Maohoz, Libintia kérdésére tekintete fagyosan fénylik* -nem gondoltam arra az eshetőségre, hogy itthon lesznek..*ismerte el, láthatólag nem túl bűnbánóan* -tényleg? *néz hirtelen a fiúra, annak egyetlen mondatától egészen felvillanyozódott..naív volt, hitt az emberi jóságban, s így vidáman lengette farkát, annak tudatában, hogy segítségére lesznek..*-öm.. eltörött a rúzsom.. egy újat keresek..
|
* Mao még mindig bőgőmasinaként védelmezte testével az ajtót. * - Menj innen! Nem jöhetsz be.. * Szipogta az állatnak, majd pár pillanat múlva feladta. * - Miért kerested a házat? Ki az a Libintia? Mit akarsz itt? * Kérdezősködött még morcosan szemlélve a szukát, de már nem olyan dühödten. * - Az én nevem Maonoru Kaen.. Ha érdekel.. De gondolom nem.. Mivel úgy törtél be ide...hogy valószínűleg az se érdekelt, miféle förtelmes emberi lények élhetnek itt. * Mondta dühösen összehúzva szemöldökét. * - Ide nem mehet be csak úgy bárki.. Ki kell érdemelni. * Jelentette ki fölényesen, közbe Clyde szemeibe pillogott. Hirtelen kotorászni kezdett a köténye zsebében, s megtalálta a rozsdás kulcsot.. Teljesen elfelejtkezett róla, majd avval a lendülettel egyből zárta is be az ajtót. *
|
- Ümm... igazad van a nevem Clyde! Clyde Kaen... de te még mindig nem mondtad meg a neved... *Clyde kezd lenyugodni, szemeiben nem csillan már félelem, inkább egy kis szánalom... nem tudja mire vélni a kutya viselkedését* - Kérlek hagyd azt a szobát, van még elég, túrd fel azokat, miért kell neked pont az a szentély? *kérdi komolyan* - Ha akarod széttúrhatod az én szobámat.... nem bánom, de kérlek hagyd békén ezt... *ajánélja fel* - Egyáltalán mit keresel? Talán tudnánk segíteni....
|
-Valóban.. még be sem mutatkoztam volna? *biggyeszti mutatóujját ajkára* -habár ti sem *von vállat, elnézve a gyerekek fatális etikai mulasztását*-miért kell nehezíteni az életem..? már régóta kerestem ezt a házat.. *szól rá nyűgösen az útjában álló lányra* -Libintia..szólt, hogy ez a megfelelő hely.. *jegyzi meg mellékesen magyarázatként, de nem elhanyagolható sejtelemmel a ki nem fejtett félmondatban* -nah jó, én tudok várni *dőlt neki a falnak keresztbe font karokkal..a könnyek nem indították meg túlzottan, égette már saját arcát is annyi csepp, ennél különbebb történések miatt, hogy ez igazán semleges érzést keltett csak benne..*
|
- Semmi jogod a cuccaink között túrkálni! - Mondta Mao már a sírógörcs határán állva, s ingerülten bámult a kutyalény derűs tekintetébe. * - Távozz azonnal!* Majdnem hogy morgott a nőstényre, s könnyesen pillogot Clydra, jelezve hogy ő nem képes boldogulni ezzel az iszonyatos teremtménnyel... De persze egyikük sem elég erős. Még csak gyerekek. Mikor a lény feleszmélt a fekete hajú lány szavaira, Mao rémülten fogta át kétoldalt az ajtó keretet, védelmezve az egyetlen olyan dolgot számára, ami igazán fontos. * - Tűnj innen! * Mondta s a szíve a torkában dobogott a félelemtől, mert akárhányszor is nézett a nőstény szemeibe, mindig a borzongás fogta el. * - Ugyan miért kéne beengednem? Feltúrod a házat... Tönkre is teszed... Mit akarsz? Talán ki akarod fosztani? Vigyél el mást... Csak ezt a szobád hagyd. * Nyöszörögte, s idő közben könnyei patakokban kezdtek folyni arcán. *
|
- Ne tégy felelőtlen dolgokat! *és nem ereszti el a nőstényt* - Mondd el ki vagy.... mit keresel, mit akarsz tőlünk? *hangja élesen csengett. át akarta venni az irányítást a dolgok felett, ahogy ez egy férfihoz illik úgy érezte nem fél, de valamiért nyugtalan volt és dühös... * - Te... mondd csak... elárulnád végre a neved? vagy hogy ki vagy te valójában? Mit akarsz tőlünk?
|
-Ha csak úgy önszántadból körbevezetnél, igenis, rettegsz *felelte derűsen * -körbe tudok nézni magamtól is *folytatta szinte sugárzón*-szóval, ki lakik még itt? *érdeklődik csevegő hangnemben, mintha egy megkezdett beszélgetést folytana* -legyek büdös tolvaj? *fordul hirtelen Mao felé*-szóval anya.. *vigyorodott el öntelten* -engedj be, légyszi, fontos.. nekem.. légyszi..
|
- Én vagyok udvariatlan, mikor te úgy rontottál be ide, mintha már régebb óta laknál itt, mint mi?!* Döbbent le Mao, s rémülten hátrállt meg a rémisztő nőszemély elől. * - Nem tűnsz nekem ártatlan vendégnek. Inkább egy büdös tolvaj vagy... Ha nem is értéket lopsz, de mások tisztességét biztosan. * Förmedt rá a lány, kiállva saját elveiért... Persze utána vette csak észre, hogy mit is tett, s már vette is fel a védekező pózt, ha a kutya le kíván keverni neki egy hatalmas pofont. De ha a szuka csak kotorászni kezdett, s járkálni a házban, akkor csak türelmesen várta hogy végre befejezze. Nem tudott mit tenni. Túlságosan megijedt, majd egy pillanatban szemei rémülten csillantak fel. * - Anya szobája...* Motyogta halkan, s rohant fel a lépcsőn egészen a szobáig, hogy elállja annak bekáratát, kiállva minden szenvedést, ha a kutya oda is be akarna esetleg menni. *
|
- Mi nem rettegünk... állj le nincs jogod csak így betörni ebbe a házba! *és elkapta a kutyalény karját*- Nincs jogod ilyesmihez... inkább mondd azt hogy vezessünk körbe de ne légy ennyire undok, önző és idegtépő... *engedte el* - Nem csak mi élünk itt... *nézett komolyan a nőstény szemébe és nem negedte kutakodni* - Mi a neved? Hogy hívnak? *kérdezősködött* - Ha megkérsz minket és normálisan viselkedsz... körbevezethetünk... de amíg nem vagy képes ezt felfogni, addig kifelé, gyerünk hess! *legyezett kezével és a kutyalényt kifelé hesegette*
|
-Én sem ártok neked, cukipofa *fordult vissza a fiucskához* -de.. igazán imponál nekem.. a rettegésetek *hajolt le hozzá, mosolyában kivillantva ragadozó metszőfogait* -szóval, csak ti laktok itt? *érdeklődött csevegő hangnemben, s már indult volna tovább nézelődni a helyiségben, mikor a lány is megszólította* -hogy te milyen udvariatlan kislányka vagy, bogaram *lépkedett hozzá lassan, kimérten* -tudod mit? nem mentél át a teszten.. mivel nem tudsz egy ártatlan vendéget szíves fogadtatásban részesíteni.. azt sem kell tudnod, mi ő.. még ha az nem is érdekel, ki..*nézett le rá fölényesen, az ő szemében az a kettő csak gyermek volt, akik szinte semmit nem tudnak tenni saját védelmük érdekében, noha alig lehetett néhány év különbség köztük..miután aztán magába szívta a párocska látványát, ott is hagyta őket, szobáról szobára járt, figyelmesen, mint aki keres valamit, néhány fiókot át is túrt, s úgy nézelődött, mint egy múzeumban..*
|
* - Ostoba szuka...* Mondta még nagyokat szipogva, dühödten pislogva a csapodár nőszemélyre. Lassan teljesen előmászott unokatestvére védelméből, s most ő is tetőtől talpig végigszemlélte az érdekes küllemű lényt. * - Mit akarsz tőlünk?* Vette oda a kérdést szemérmes hangnemben, még is érezhetően ingerülten. Soha életében nem látott még hasonló teremtést, de őszintén elismerve, eléggé tetszett neki. Emlékeztette régi kutyájukra... Csak láthatóan ez itt előtte 2 lábon jár, és még beszél is. *-...Egyébként, mi vagy te?* Vágott gúnyos képet, s elgondolkodva emelte le, s fel fejét amint végigtekintette. * - Egy kutya aki elszökött a gazditól, és útközben összetalálkozott egy gonosz boszorkánnyal, aki kétlábra álította és beszédre késztette?...Nem csodálkoznék. * Szólt hozzá cinikusan, még is kicsit rémülten, a szemeibe nem nézve. Persze tudta, ha a lény képes volt, csak úgy spontán berúgni az ajtót, akkor valószínűleg nem lehet túlzottan nyugott személyisége. Inkább vissza is bújt Clyde mögé, hátha haragra gerjed egy kis gúnytól a lényecske.*
|
- Az apukád.. biztos nem fog haragudni hiszen nem te csináltad... ne félj... *nyugtatgatta a lányt, majd a kutyalényre vetette pillantását* - Hát ehhez már pofa kell! Ki vagy te és mit akarsz tőlünk? *Clyde egyenesen a kutyalény szemeibe nézett, miközben az besétált a házba... az ő új otthonába... * - Mi nem ártottunk neked szóval... menj el innen kérlek... megijeszted az unokatestvéremet...
|
*A nőstény valamiféle elégedettséggel szemlélte, hogy halálra rémült tőle a két benti. Figyelmesen hallgatta pusmogásukat, egy szót sem halasztott el. Csodálta, hogy még sosem látta a fajtáját a két gyerek, de ez igazából előnyt is jelentett a számára.. * -nem kell sírni *mosolyogta lágyan* -nem bántalak *folytatta, de hogy azért el ne bízzák magukat a bentiek, tett a házba néhány lépést. Egész kiállása magabiztos volt, erőt sugárzott magából a fiatal felnőtt.*-bejöhetek? *érdeklődte bájos mosollyal, s a választ meg sem várva hatolt egyre mélyebbre a házban*
|
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
