|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.23. 16:12 - |
Julianna, két öccse és az apja él itt. Családias a légkör, kellemes a hangulat. Barátságos maga a ház is, a vendégek általban nem akarnak elmenni, olyan jól érzik magukat. Adrian lakásától nincs messze. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Ők vagy nem ismerik fel ezt vagy nem akarják felismerni... lehet hogy el akarják fogadni, hogy így van és kész... *mondja egyszerűen a lány* - De mivel én nem a szememmel nézek, sokkal több dolgot is látok... *teszi hozzá büszkén* - Nagyon köszönöm! *köszöni meg ő is aztán izgatottan felvezeti a félvért, annak is nagyon örülhogy Kou hangjából is árad az izgatottság* - Csak ülj le az ágyamra és csukd be a szemed... *kéri* - De ne csalj... *teszi hozzá, majd kitapogatja az íróasztalát* - Gondolj az égre... mivel te nem nagyon ismered ezt a sötét világot, azt hiszem úgy egyszerűbb ha rá gondolsz... most adok egy felhőt a kezedbe... *neveti, majd megkeresi a fiú kezét, s a másik kezével oda ad neki egy felhőre formált vattapamacsot* - Ne nyisd ki a szemed... *kéri ismét* - Érzed? Ilyen megfogni egy felhőt... jó érzés ugye? *mosolyog még mindig, és bár nem tudja, hogy Kou hogy éli meg, ő nagyon izgatott, hogy mit fog felelni neki Kou*
|
Meglepi őt Blind minden szava, amit Kékcsillagról mond. - Igen! - vágja rá. - Manipulál! Ezt próbáltam én is megmagyarázni Ayasénak és Adriannak! - mondja kicsit hevesebben.
- Sss! A kisöcsém már alszik! - szól rá Juliana. - Bocsánat, de egy tizennégy éves gyerek most már legyen ágyban.
- Nem alszom! - szólal meg Taku az emeletről. - Játszottunk Mokkunnal. - mondja büszkén. - Vártuk, hogy megjöjj.
- Itthon vagyok, úgyhogy most már mehetsz aludni. - pirít oda szigorúan, de szeretetteljesen a lány, s elindul felfele.
- Szerinted ha apa és én nem tudtuk ágyba parancsolni, majd neked sikerül? - kérdezi vigyorogva Mokkun.
- Persze. Sipirc, Taku! - szól rá a srácra, s hamarosan ágyba is dugja.
- Hihetetlen... - megy a saját szobájába az idősebb fiú. - Juli még mindig nagyon tudja. - jegyzi meg, majd megáll. - Jó éjt. - mondja minden hallóközönségének, aztán ő is lefekszik aludni.
Kou izgatottan gondol a felhőfogásra. Becsukni a szemét? - Ismeretlen számomra a láthatatlan világ. - vallja be.
- Maradhat a barátod. - válaszol Kishida úr.
- Öh! Üdvözlöm! - fordul gyorsan felé a félvér. - Köszönöm.
- Nincs mit. - aztán csak nézi, ahogy egymást vezetve felmennek Blind szobájába. Jót mosolyog a két fiatalon.
- Igen. - mondja egy kicsit izgatottan. - Mit kell tennem? - kérdezi máris.
 
|
- Kékcsillag nagyon bevállalós,túlságosan nyílt... nem... nem igazán kedvelem a stílusát amit... csinált... bár néha kedves is volt de abban nem volt semmiféle érzelem.... könnyne manipulálja az embereket... így gondolom... *mondja és tovább mosolyog* - Ne aggódj... csak be kell hozzá csuknod a szemed, hogy érezd... *mondja*- Szerintem nem baj ha maradsz... ugye Juli maradhat még Kou? *kérdezi és ha igent mond a lány akkor megindul a szobája felé* - Akarod hogy most megmutassam? *kérdezi*
|
Lesomja a füleit. Blindnek igaza van. Most is komoly képet vág annak ellenére, hogy felszabadultabb és vidámabb a szokottnál, hiszen a lány ezt hozza ki belőle. - Legalább az arca legyen szép. - mondja kissé morgósan. - Nekem nem tetszen az ékszerei és a tetoválásai. Főleg a tetoválásai nem. - teszi hozzá elborzadva. - Értem... - mondja elpirulva és zavarba jőve ettől az őszinte mondattól és a mosolytól. - Hát jó... még sosem fogtam felhőt. - egyezik bele. - Rád bízom, de nem nagyon kedvelem a meglepetéseket. - vallja be. - És megérkeztünk.
- Igen, nyitok! - szalad előre hirtelen Juliana, s már invitálja is előre a két fiatalt. Míg Kou lesegíti a nőstény kabátját, ő elszalad az apjához jelentkezni.
- Merre van a szobád? Vagy még máshova akarsz menni? Vagy... menjek? - kérdezi ügyetlenül Kou.
|
- Azt mondod általában nem mosolyogsz... attól elgyötört mert nem engeded neki hogy mosolyogjon... hogy tündököljön... amúgy igen... az ő arca sima, mivel a "foglalkozása" megköveteli tőle... nem igaz? Szeretem megérinteni az arcod... attól még, hogy meggyötört, még nem azt jelenti, hogy nem is szép.. *mondja avval mosolyog* - Majd megtanítom neked, hogyan kell megfogni egyet... *mosolyog rá szinte kivirultan, hogy végre ő mutathat meg majd Kounak valamit* - Amúgy majd megtudod...bízd csak rám... *kéri*
|
- Meggyötört... ez nem akar kimenni a fejemből. Kékcsillagnak meg azt mondtad, megkímélt. - említi fel. - Nem tudom ezt elrendezni magamban. - ismeri el csendesen, némi szomorúsággal a hangjában. Bántja ez a dolog. Úgy gondolja, Blindnek jobban tetszik Sobero, bár ebben teljesen nem biztos. - A feketénél világosabb a szürke. - válaszol nyugodtan. - A szürke a fehér és a fekete keveréke. - magyarázza meg Blindnek. Felé fordítja a fejét, amikor megszólítja őt. - Gyengéd érzések? - kérdezi meglepetten? - Ezt hogy érted? - csuklik el a hangja egy kicsit. - Felhőt? A felhőt nem lehet megfogni, mert magasan van és lehűlt párából. - okosítja ki a nőstényt.
|
- Szerintem aranyos arcos van, kicsit meggyötört de aranyosnak találom... *moslyog miközben még mindig fogja a félvér karját... úgy érzi Juli direkt maradt le ezért nem áll meg hanem tovább megy kouval* - Kou... milyen szín a szürke? *kérdezi hírtelen* - Én... azt tudom, hogy amit látok az fekete... azt hiszem... de én nem tudom megmondani milyen színe van mert azt sem tudom ti mit hívtok sötétnek vagy világosnak... milyen színű az ég... ezeket sajnos én sohasem fogom megtudni... de... talán jobb ez így... *elmosolyodik majd bólint* - Látlak téged... így van... akkor is ha nem a szemeimmel... de látlak... amúgy pedig... megtisztelő, hogy engem tartasz "kulcsnak" *elpirul* - Kou... őszintén szeretném, hogy megtanuld kezelni a képességeidet, hogy megmutathassam neked... milyenek a gyengéd érzések... *mosolyog még mindig* - Kou fogtál te már felhőt? *kérdezi hírtelen*
|
- Nem vagyok ám olyan helyesarcú gyerek. - szólal meg az út felénél Kou. Juliana megbotlik, s mikor a kandúr visszanéz rá, csak int neki rémült mosollyal, hogy menjenek csak tovább, így ha Blind nem akar megállni, tovább vezeti, s akkor Juli is ki tudja magát kuncogni. - A látványommal nem veszítettél semmit, Blind. - folytatja komolyan. - Tudom, hogy ez nem vigasztal. - teszi hozzá. - Egyébként a hajam és a szemem szürke. Sokszor úgy nézek az emberekre, hogy azok ösztönösen két méterre legalább kikerülnek. Nem igazán mutatok érzelmeket sem, ritka, hogy mosolygok, nevetni nem szoktam, sírni csak nagyon ritkán. A legkönnyebben dühöngeni tudok, azt meg örülök, hogy nem láthatod. Arra nem vagyok büszke. - mesél csendesen a lánynak. - Ez nagyon csúnya lesz, de ez amolyan titkom-féle. - kezdi kicsit elbizonytalanodott hangon. - Nagyon szeretek belenézni a szemeidbe. Gyönyörűek és mélységesek. Megnyugtat, hogy nem látsz. Mármint... hogy nem a szemeddel látsz. - teszi hozzá ügyetlenül. - Ezaz... hogy nem a szemeddel ítélsz meg engem. - mondja ki kicsit magabiztosabban. - Adrian biztosan egy mazochista alkat, vagy csak meg akart halni és nem mert öngyilkos lenni, legalábbis ezt gondoltam róla, amikor megvett a piacról. Az alapján, amit látott belőlem, félnie kellene tőlem. És félt is. Most lehet, hogy bízik bennem, de nagyon kellett mind a kettőnknek dolgoznia, hogy ép ésszel megmaradjunk. - mesél tovább. - Ő látta azt a pillantásom, ami miatt félnek tőlem, ami miatt kerülnek. Te nem. És rád nem is tudok úgy nézni. Nem azért, mert értelmetlen volna, hanem... mert szelíddé tesz egy bizonyos szinten a jelenléted. - vallja be nyugodtan. - Akarom, hogy láss engem. De nem a szemeddel. - teszi hozzá komolyan. - Talán, ha látnál a szemeddel, nem lennék sem érdekes, sem különleges, sem kedves neked. Talán ugyanúgy egy vad, idegen kandúrt látnál, mint mások. Így viszont... minél többet gondolkodom azon a beszélgetésünkön... egyre jobban akarom, hogy ne úgy legyen, ahogy van... Az jutott eszembe, hogy talán te vagy a kulcs... hogy ha sikerülne megszelídítened, tudnám kezelni az erőmet is... és akkor nem kellene félnem, hogy elpusztít, vagy olyan ellen fordítom, aki kedves nekem...
|
*Blind moslyogva fogadja a kart miután felveszi cipőjét, s hagyja magát vezetni, kou mellett biztonságban érzi magát, nem is tudja miért... kedveli ezt a félvért és nem jött rá miért... talán mert mindenkivel annyira távoli és vele közömbös... vagy mert enyire törődik és ez ennyire tetszik neki? maga sem tudja, de csak mosolyogva sétál mellette*
|
- Nekem tökéletesen megfelel a séta... *mondja mosolyogva a félvér s boldogan fogva egyik oldalon Juli kezét a másik oldalon pedig a pálcáját... sétál a a lánnyal az úton* - Kár, hogy sohasem láthattam ilyesmit... legalább tudnám, hogy mi milyen... jó lenne csak egy napig látni ezt a világot, ezeket az apró csodákat... nem is tudod, hogy mennyire szeretném... *mondja bandukolva Juli mellett* - De persze a családomra nem cserélném lenne... örülök, hogy itt vagytok nekem mindannyian...
/Folyt.köv.: Kasai család háza (ha te is így gondolod, Lia :D)/ |
Juliana azonnal a nőstény felé fordul, amikor meghallja a hangját. - Jól vagy, gyere. - mondja neki kedvesen. Visszamegy érte és megfogja a kezét. - Így tudod, merre kell mennünk. - magyarázza barátságosan. Persze, ha kabátot akar venni a nőstény, akkor segít neki. - Nem tudok autót vezetni, így én mindig gyalog járok. Nagyon ritkán busszal, de jobb szeretek sétálni. - beszél tovább, még az utcán is. - Nagyon szép a város, tele van hatalmas házakkal, vilákkal, luxuslakosztályokkal, palotákkal és kastélyokkal. Mindenki nagyzol, mutogatja magát. Csak kevesen nem tesznek így. - mesél.
|
- Várj Juli... had menejk veled... kérlek... talán hasznomat vennétek... valamiben... vagy nem... nem tudom, csak, szeretnék menni... *kérleli a lányt, s közben elgondolkozik azon, hogy miről is beszélt a férfi... hogy miért fontos a lánynak ez a viszonzatlan érzés*
|
Juliana beviharzik. - Hívott Adrian. Megnőtt a betegszám, úgyhogy megkért, hogy menjek segíteni. - mondja.
- Ne mááár! - húzza az orrát Mokkun.
- Még fizet is. - morog oda a lány, s már öltözik is, aztán ha Blind se mond neki semmit, akkor lelép.
|
Takunak tetszik Blind kiakadása, nagyot vigyorog rajta és rákacsint a bátyjára, aki cinkosan viszonozza is a gesztust.
- Tudod, Blind, amit mondasz, abban teljesen igazad van. - mondja az apa. - A viszonzatlan szerelem valóban boldogtalanságot okoz hosszútávon. A vágyódás, esetleg az elutasítás és az önmarcangolás kikezdi a pillanatnyi boldogságot és belebukik az ember. De egy ideig a plátói szerelem boldogságot okoz, mert heves, örömteli és gyerekes. Julival viszont az a helyzet, hogy boldog attól, hogy szerelmes. Nem várja el, hogy Adrian viszont szeresse, csupán vágyik rá.
- Bármit megtenne, hogy az a pasi beleszeressen. - jelenti ki mérgesen Mokkun.
- Bátortalan lány, de megfigyelhetted, hogyan viselkedik Adrian közelében. - veszi át a szót az apa. - Teljesen kifordul önmagából, nyugtalan, zaklatott, ideges, feszengős, butus lesz belőle, mikor ő egy nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, türelmes, szerény, kedves, barátságos, intelligens lány. Ezért mondom, hogy őt maga a szerelem érzése teszi boldoggá. Az, hogy viszonzatlan, esetleg, hogy nem valódi, nem ériti meg, mert talán nem is Adrianba szerelmes, hanem magába a szerelembe, az érzésbe, az örömbe, a vágyódásab, a kínba. Mert a szerelem kínlódás is egyben. - teszi hozzá.
- Adrian a munkájába szerelmes. Elég lecsengős, hogy Juli imádja. - közli még mindig haragosan Mokkun. - Egy lány, amely totál zavarba jön, összevissza hadovál és nevetgél, mindenben kiszolgálna, folyton elpirul, nem mer a szemembe nézni, nekem egyértelmű, hogy totál belém van esve. Csak akkor nem, ha elvakultan szerelmes vagyok valaki másba. Vagyis lennék. - teszi hozzá kijavítva magát.
- Leszel. - mondja mosolyogva az apja neki, mire Taku felröhög. |
- Taku! *a félvér teljesen elpirul, de aztán az hogy Juli távozik kicsit elszomorítja, nem akata megbántani* - Szerintem ez akkor sem jó... ha viszonzatlan a szerelem, nem lesz attól boldogtalan? Nem értem őt... annyira hajtják az álmai...és mégsem meri elmondani Adriannak, hogy mire vágyik... pedig lehet, hogy Adrian nem ellenkezne nem? Bá nem tudom... *moytog magának*
|
Taku felnevet. - Próbálkozom vele, de egy Kou nevű lovag előnyt élvez. - vág vissza játékosan Blindnek, mire Juliana nagy szemekkel néz fel kisöccsére, Mokkun viszont felröhög.
- Tanul a srác. Nagy nőcsábász lesz ő is. - mondja büszkén.
- Nem, Blind. - mondja nyugtatóan a lány. - A szerelem bonyolult dolog, de ráérsz még bőven megtapasztalni.
- Szerintem a szerelem hülyeség. Csak elveszi az ember eszét. - jelenti ki magát kihúzva az idősebb fiú.
- Nem igaz. - vet ellent megbántottan a lány, aztán ahogy Blind is elmondja a véleményét, kurtán bocsánatot kér, majd a hátsó ajtón kiszalad a kertbe.
- Sosem fog mást szeretni. - mondja szomorkás lemondottsággal az apa. - Higgyétek el, ő attól boldog, hogy szeretheti azt a férfit. Nincs igazán szüksége Adrian szerelmére, de ha megnyerhetné, Julianából hamar feleség és anya lenne. Örüljetek, míg megvan nektek így, félboldogan, mert ha teljes lesz a boldogság, csak bevonni akar majd bennünket, kijönni belőle már nem lesz hajlandó.
- Ezt hogy érted, apa? - kérdezi Taku.
- Úgy mint én anyátokkal. Amint megláttam, beleestem. A szerelem az első randevún megesett velünk, alig egy év múlva igent mondott nekem és Julianát várta. A szerelem néha olyan, mint egy alattomos ragadozó, les az áldozataira, majd elmarja őket minden mástól, szinte felfalja őket. Hány barátom van énnekem, fiúk?
- Azért van. - ellenkezik Mokkun.
- Azután lettek újra barátaim, miután anyátok meghalt. Addig csak ő érdekelt és persze ti, gyerekek. Nélküle üres minden nap, a boldogság már nem olyan teljes. Az olyan szerelmek, amelyekért sokat kell küzdeni, minden mást felemészhetnek.
- Bánod? - kérdezi Mokkun.
- Cseppet sem. Csak azt, hogy már nincs velem. - és valóban egy megőzvegyült férfi hangján szól, amelyen ritkán hallani. Mély szomorúság zendül meg a hangjába, mintha egy hegedű sírna még most is búcsúzó dalt a szívében.
|
- Taku és te? Nem csábítottál még el egy szép kislányt? *mosolyog* - Én még sohasem voltam szerelmes... ez talán azért van mert nem látom az illetőt vagy mert nem is ismerek igazából senkit? *kérdi ahogy Juli felé néz, de persze tekintete üres marad* - Igazából talán igaza van Mokkunnak... Juli ha ez nem fog megváltozni, akkor csak magadat gyötröd vele...
|
- Meglátjuk. - jelenti ki győzedelmesen Mokkun. Ő biztos benne, hogy Kounak tetszik a nőstény, látta, hogyan nézett rá, hogyan próbált rá vigyázni. Ezeket ő látja, Blinddel ellentétben. Erre viszont tapintatból nem akarja felhívni a lányka figyelmét. - Nekem van barátnőm.
- Most épp. - jegyzi meg fentről, vigyorogva Taku.
- Egy hete. Aranyos lány, de szerintem nem fogja sokáig bírni mellettem.
- Aztán miért nem? - érdeklődik a nővére.
- Én túl laza, vicces és könnyelmű vagyok neki.
- Vagy ő neked túlságosan kemény dió, s nem adja magát egyből oda. - vág vissza Juliana, majd elmosolyodik. - Köszönöm, Blind.
- Tévedsz. Tudod, én kedvelem azokat a lányokat, akikért kell tenni. Az, amelyik szétpakolja a lábát az első randin, két dolgot akar. Vagy azt, hogy tosszam meg, vagy azt, hogy tosszam meg és pénzeljem.
- Mokkun! - hördül fel Juliana.
- Ja, bocsi, a szűz füled ezt nem bírja. - és már lép is a lépcső felé. - De Juli... - néz vissza. - Szerintem felesleges tartogatnod magad annak az Adriannak.
|
- Szerintem Kounak csak ilyen a természete, nem kell mindenben a szerelmet keresni... jut eszembe ha már enynire sokat tudtok, csak nem szemeltetek ki ti is magatoknak valami kis barátnőt? *mosolyog feléjük* - Juli... mindent bele holnap! Biztosan ügyes leszel nem kell aggódnod!
|
Megsimogatja Blind fejét hálából a lány, de nem tud neki igazán mit mondani. Aztán játékosan megsértődik. - Köszönöm a bíztatást! - csattan fel, de hangjában ott van, hogy ez az egész nem komoly a részéről.
- Ugyan, baba, az ilyet ki lehet szúrni. Ha egy hímneműnek, legyen az bármelyik fajból, tetszik egy nőnemű egyed, ugyanolyan gagyin viselkedik. - mondja felvágósan Mokkun. - Én voltam veled zavarban, vagy az öcsém? Túljátszottuk a figyelmeskedést? Megsértődtünk, amikor bebuktunk valamit? - kérdezgeti győzelemittasan.
- Mokkun, vegyél vissza. És tényleg goromba voltál Adriannal. - mondja szigorúbban Juliana.
- Az a baj veled, nővérkém, hogy totál hülyén viselkedsz egy olyan pasi jelenlétében, aki csak akkor venne észre, ha fröcsögne a véred szanaszét.
- Most kértelek, hogy vegyél vissza! - szól rá erélyesebben, mire a srác már nem feszegeti tovább a húrt.
|
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
