|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.12. 14:02 - |
Ez Kyo otthona. Ritkán jár haza, általában Jigsawra hagyja a házimunkát és a ház felügyeletét. Nem szereti, ha idegenek járnak a házában, ezért ritkán fogad vendégeket, akkor is inkább Andrew és Blasko jön hozzá. |
[229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Meglepte a válasz, úgy gondolta élből el fogja utasítani, csak meg akarta nyugtatni magát, hogy megpróbálta megteremteni a kontaktust, és ha nem hát nem sikerült, ő kimondta amit gondolt. Mégis halványan elmosolyodott a válaszra és bólintott, ő maga sem volt az a szószátyár típus, de valahogy csak megértik majd egymást. Amúgy sem akarta letámadni, minden haladhat szépen a saját tempójában. A levéllel kapcsolatban viszont nem tért napirendre.
- Dehát... Andrewnál hagytam... meg kelett találnia... biztosan nem adta oda önnek? - farkincája kicsit idegsen lengett mögötte, igaz, hogy a levél elég nyers volt és szabadon fogalmazott, mégis elköszönt. - Én... nem léptem le csak úgy szó nélkül. Mármint... de igen... de nem úgy... szóval, hagytam egy levelet... megírtam, hogy elmegyek... hogy nem biztos, hogy ebből élve kikerülök... - kicsit lesütötte a szemét, nem volt benne biztos, hogy fontos, miket is írt akkor, vagy hogy Kyot érdekli e igazából. - Nem fontos... csak nem akarom, hogy azt gondolja, leléptem anélkül, hogy elköszöntem volna. Bár nem biztos, hogy ez bárit változtata a helyzeten, főleg most már. - semmit se bánt meg, de ezt már nem akarta hozzátenni, végre egyenes gerinccel vághatott bele a saját útjába.
- Akkor... beköltözök. - mondta végül - Ha nem bánja veszek egy zuhanyt, aztán el is kezdem a takarítást. - nézett szobája felé, derengett neki az emléke, mégis oly nehezen indult meg felé. mintha csak attól félt volna, emiatt ismét vissza tér a múltba, s már nem akart az a akandúr lenni, aki régen volt.
 |
A hátracsapott fül egyfajta sértettségre utal-e, ezen gondolkodott Jigsaw-t figyelve. Valahogy sosem gondolta, hogy egy macskalény vonzó lehet, azt meg főleg nem, hogy egy férfire nézhet vonzalommal. Mindkettő távol állt tőle, egyfajta lenézéssel volt a macskalények felé és sosem értette, hogy tetszhet egy embernek, hogy a fejük tetején két kibaszott macskafül van, a fenekükből pedig farkinca lóg ki és tekereg, ficereg körülöttük. Kyo azon gondolkodott, vajon elég rég volt-e ahhoz dolga nővel, hogy megfektessen egy nőstényt, majd ahogy arra gondolt, hogy beletúr annak hajába és beleakad a füleibe, megborzongott. Ahogy ott állt előtte Jigsaw, és fontolgatta, akar-e vele beszélgetni, megpróbál-e emberi kapcsolatot ápolni vele, még mindig ott munkált a lelkében, hogy az ember nem szokott a szolgálójával cseverészni, majd rögtön eszébe jutott, hogy csodaszámba megy, hogy a kandúr visszatért hozzá, a pokróc stílusa ellenére itt is akart maradni, és rendet tenni, úgyhogy meg kellett erőltetnie magát. A dolgok változtak. Egykor azt gondolta, felette áll ennek a lénynek, most teljesen biztos benne, hogy semmiféle ráhatással nincs arra, marad-e vagy elmegy. Sőt, ha szembe kerülnének egymással, Kyo biztosra vette, hogy a kanúr olyan könnyen kettétörtné, mint egy ropit.
- Nem bánom, ha beszélgetünk, bár nem vagyok valami jó társalkodópartner már jó ideje - válaszolta végül. Már kezdett zsibbadni a feneke az asztalnak nyomódva, úgyhogy ellökte magát onnan, és elkezdte összepakolni a szétterített dokumentumokat. - Egyébként nem találtam semmilyen levelet - említette meg háttal a fiúnak.
/Andrew elvitte Kyonak a kórházba a levelet, de út közben elveszítette. XD / |
- Mindenkinek megvan a saját igaza uram... abban az időben rettegtem, féltem valamitől, az hogy elmentem talán csak magamnak volt bizonyság... hogy mennyire volt helyes, vagy ,mennyire nem, már úgy is mindegy. - egy kicsit hátra csapta fülét, de aztán Kyo szemébe nézve folytatata tovább - Nagyon sajnálom, hogy itt hagytam, ezt a részét valóban bánom... szerettem volna elbúcsúzni, de nem engedtek volna be önhöz a kórházba.. így csak azt a levelet tudtam hagyni. - nem kért már több italt, így nem is töltött magának, azon viszont meglepődött, hogy a szobája érintetlen maradt.
- Furcsa.... azt hittem... már rég raktárnak használja vagy ilyesmi. Kicsit olyan érzés, mintha vissza várt volna, és ez jól esik. - vallotta be, még ha Kyo célja nem is éppen ez volt vele, hirtelen csend állt be, ahogy a férfi már elmondta, mit is jelent számára Jigsaw szabadsága. Régen is kimehetett, de túlságosan is rövid, fojtó póráznak érezte akkor, ami valószínűleg csak a saját elméjében létezett. - Rendben van, észben fogom tartani ezeket. - olyan érzés járta át, mitnha a férfi meggyengült volna az évek roán. Még mindig ugyanolyan erősnek próbált tűnni és látszani, mégis... annyira más volt az őt körbe lengő aura, hogy Jigsaw szerrette volna megölelni, hogy megnyugtassa, most már itt van és minden rendben lesz. Habár tudta jól, hogy ez azért hazugság lenne, attól hogy újra itthon van, csak a rend lesz nagyobb a házban, nem pedig a férfi lelkében. - Köszönök mindent. Én... - egy kicist lesütötte a szemét, még mndig kavarogtak benen régi érzések is - Mindig is szerettem volna jobban megismerni önt... de nem tudtam kérdezhetek-e vagy ha megteszem kapok-e választ... szóval... ha lehet és néha lenne ideje, lehetséges, hogy többet beszéljünk és ne csak eléldegeljünk egymás mellett? - kérdezte végül azt, amit már évekkel ezelőtt meg akart kérdezni.
|
- Ti háborút kezdeményeztetek az emberek ellen - jelentette ki semleges hangszínnel. - Egy háborúban pedig meg lehet halni, ha nem tudod megvédeni magad. Mire felépültem a kórházban, Kei utcáin állt a bál, és hazajövet te sem voltál sehol, majd azt a hírt kaptam, hogy aktív részese vagy a háborúnak. Szerinted mit gondoltam? - kérdezte választ sem várva. - Okot se láttam, miért tűntél el, hiszen a ház még a háború alatt is sokáig biztonságot jelentett, de annak végképp nem láttam okát, hogy embereket ölj a többiekkel - árulta el nem kevés szemrehányással. - Az életed első fele, úgy hiheted, indokul szolgál, de ez badarság, hiszen te engem hagytál itt, ebből a lakásból mentél el. Sok macskalénynek rossz, de neked nem volt az, és mondhatnám, hogy megértem, hogy segítenél akartál ebben a jó ügyben, csakhogy háborúval még soha senki nem ért célt.
Úgy gondolta, egyelőre befejezte erről a témázást, ezért újra az italért nyúlt. A megszokott elegáns mozdulattal töltött magának némi wiskeyt, majd felkínálta egy könnyed újra a lehetőséget Jigsaw-nak, hogy ha akar, nyugodtan szolgálja ki magát.
- A cégem irodája megszűnt, az ügyfélköröm háromnegyede elpártolt, így viszonylag kis forgalom van a házban. A régi szobád ugyanúgy áll, ahogy hagytad - ajánlotta fel a fiúnak. A kifejezést teljes mértékben komolyan lehetett venni, ugyanis Kyo az ágyneműt sem húzta le, sőt, semmit sem tett arrébb. Sokáig furcsa volt számára, hogy üres a szoba, hogy nem jön Jigsaw rendet rakni vagy beszélgetni, de már megszokta a magányt. Nem volt könnyű, talán még most sem az, ám más választása nem maradt. - A szabadság azt jelenti, hogy elmehetsz bárhová, de ha szólni nem tudsz, legalább egy cetlit hagyj, hogy tudjam, visszajössz-e. Nem kell beszámolnod róla, ha nem akarsz, hogy hová mész és mit csinálsz, de ha baj van, tőled akarom tudni, nem a szomszédtól, nem a hírekből. És annyit tudjál, hogy a régi jó hírem erősen megcsorbult, keresik a mai napig rajtam a fogást, úgyhogy ha visszaköltözöl ide, idővel a te lépéseid is figyelve lesznek - tette hozzá mintha mellékes volna.
|
Látszott a félvéren, hogy nagyon figyel, farkincája ide oda lengett a feszültségtől. Csak hallgata amit Kyo mondott neki, és volt amire helyeselt, de akadt amit nem értett. - Mármint... azért tanult meg lőni, hogy lelőjjön? De miért feltételezte azt, hogy valaha is önre akarnék támadni? - szerette volna tudni, hogy érte el ezt a férfinél, mert valóban sose volt szándékában bántani.
- Tényleg maradhatok? - rebbentek meg fülei, de a váaszt meg sem várva folytatta. - Köszönöm szépen. - mosolygott a férfire, majd jobban körül nézett, már akkor is kicsit körbe figyelt miközben Kyo beinvitálta, feltűnt neki, hogy azóta sem szerzett új szolgálót, avgy takarítónőt. - Bele fog telni némi időbe, de idővel rendbe tudom szedni a házat. - tette le kiürült poharát. - Minden sarkát ismerem, akár a tenyerem... legalábbis régen így volt. - Ne aggódjon, nem tudja senki, hogy ide jöttem. - biztosította. - és... megértem a feltételeket, meg el is fogadom... mit ért pontosan az alatt, hogy szabadságot is kapok? - kérdezte érdeklődve, ezt enm teljesen értette, mármint azt, hogy pontosan mit is jelent a férfi szerint az ő szabadsága.
|
Az alkohol nem sok könnyebbséget hozott, de annyit pont, amennyire szüksége volt. Figyelte, mennyire megváltozott a kandúr, felnőttesebb lett, magabiztosabb, nyitottabb, és arra gondolt, ő is milyen sokat változott. Bár ő inkább hátrányára. Hanyagabb lett, a most viselt inge is vasalatlan volt, mikor felvette, és az ügyfele távozása óta a folytonos fészkelődés miatt összegyűrődött, ahogy a nadrágja is. Valószínűsítette, hogy alkoholszaga van, talán egy borotválkozást is megejthetett volna, mert a borosta nem kelt jó benyomást... Na mindegy, gondolta.
- Szolgáltál engem, méghozzá teljes mértékben kielégítően - kezdte a válaszadást a burkoltan feltett kérdésre. - Megbíztam benned, mint egy alkalmazottban, és úgy vélem, sosem aláztalak meg, sőt, egészen jól bántam veled a többi keiihez képest. Eleinte féltem tőled az erőd miatt, még lőni is megtanultam, de már belefáradtam. Nem állítom, hogy hiszek neked, vagy megértelek, de ha rendet raksz és tartasz is a házban, kvartély és szabadság fejében lakhatsz itt - árulta el döntését. - Persze nem hozhatsz ide akárkit, nem vagyok hajlandó semmilyen zűrös alakkal kapcsolatba kerülni, úgyhogy ha valami ügyed van, most mondd el, mert ha utóbb derül ki, gatyázás nélkül feladlak a hatóságoknak. |
Jigsawon látszott, hogy tétovázik, kicsit megzavarta a dolgok állása, nem tudta, hogy vajon visza tért e régi szerepkörébe, vagy valóban felhatalmazást kapott arra, hoyg gazdájával iszogasson. Végül úgy döntött neki sem árthat, ha kicsit oldottabban lesz képes beszélni Kyoval, a pohárért nyúlt. - Köszönöm. -tartottta kezében a poharat és gondolkodóba esett. Miért is? Inkább ő is letolta a torkán a szeszt, s a poharat vissza helyezte a helyére. - Nem értettem... úgy gondoltam nem érdekel, csak hagyjon békén, ne keressen, ne akarjon hozzám szólni, még csak rám nézni sem, de közben kíváncsi voltam, tudni akartam milyen ember. Az ön előtt lévő gazdám mindent elvett tőlem, és akkor fel sem tűnt, hogy ezek a régi békjók tartanak fogva és nem ön. Minent össze vetve próbált kedves lenni hozzám, és megérteni engem, legalábbis úgy éreztem, mikor vissza gondoltam azokra az időszakokra. - nem mert még a többiekről kérdezni habár nagyon is érdekelte mi történ velük, de most sokkalta inkább a saját helyzetüket kellett letisztázniuk.
- Mint ahogy mondtam is, ez a hely az otthonom... sose gondoltam rá másképp, és magamra se, mint egy katonára akit kiküldek a frontra, és ahogy a háborúnak vége, vissza térhet. Habár elveszítettük... én mégis... szerettem volna haza jönni önhöz. Szüksége van még a szolgálataimra? - komolyan nézett kyora, most nem félt bele nézni a szemébe, mindig is szerette volna megtenni annak ellenére, hogy tudta ők ketten sose lehetnek egyenlő felek. - Fél tőlem? Fél az erőmtől? Esküszöm, hogy nem akarom maga ellen fordítani... régen se tettem soha.
|
Őszintén szólva meglepődött, hogy Jigsaw ott maradt, nem támadt rá, nem kényszerítette az otthona elhagyására, sőt, nem vágott vissza szavakkal sem. Úgy érezte, erre innia kell, úgyhogy válasz helyett a dolgozószobájába ment a wiskey-éért, majd az étkezőben elterülő asztalra tette, kivett a bárszekrényből még egy poharat és abba is, meg a sajátjába is töltött az italból. Felkínálta Jigsaw-nak, hogy igyon vele, az újonnan elővett poharat ugyanis felé tolta.
- Mindig is furcsa voltál - állapította meg félhangosan. - Nem látom be, miért akarod a szabadságod lecserélni arra az életre, amit itt élhettél - mondta ezt már a fiúnak, miközben szinte kihívóan nekitámaszkodott az asztalnak. Letette a kiürült poharat, majd hátrasimította a haját. |
Egy kicsit elkomorodott, habár nem haragudott a férfire, amiért iylesmiket gondol. Rég volt már, hogy találkoztak, ő pedig nem mondta el a szándékát, így honnan is tudhatta volna a férfi.
- Sajnálom, én csak... megörültem... régóta szerettem volna vissza térni önhöz, de a körülmények nem engedték. Úgy gondoltam ez a hely az otthonom, legalábbis... eddig úgy hittem. Jól ismerem minden egyes részét, s most olyan mintha csak vissza tértem volna a múltba... én pedig az ön macskalénye vagyok, önhöz tartozom, az hogy mit fog tenni ezek után velem, az már nem az én hatásköröm.
Tudom, hogy nem voltunk túl jó kapcsoaltban, de ez az én hibám is volt, sose tudtam elmondnai önnek, mire is gondolok éppen. Én is változtam 8 év alatt... sok midnent láttam, tanultam, tapasztaltam, mássá lettem, de úgy érzem, hogy ez nem feltétlenül rossz. -sóhajtott- A keserű szájíz ellenre is, nekem nem volt itt rossz dolgom, éppen ezért mi okom lenne megölni önt? Én... nem várok ezért cserébe semmit, tudom, hogy sok mindenben hibáztam. Van amit önért tettem és van amit saját magamért, ezt én is jól tudom. A szabadság szárnyakat adott, a háború életet... olyat amit eddig még sose tapasztaltam. Igazából nincs bűntudatom emiatt, hazudnék ha az ellenkezőjét állítanám. De most itt vagyok, képes vagyok elfogadni a bűntetésem és a feltételeit... de... el is mehetek, ha nincs szüksége rám.
Jigsaw most őszintén és tisztán bezélt, úgy ahogy még 8 éve nem lett volna képes. Körbe nézett még a házban, nem tudta mi vár rá, de abban biztos volt, hogy el fogja fogadni bárhogy is döntsön Kyo... egyikük sem lehetett már uyganaz, ezt a félvér is jól tudta, és kyonak is tudnia kelllett.
|
Gyomorgörccsel csukta be az ajtót Jigsaw után, de aztán hamar feltűnt neki, miket hord össze a kandúr, s milyen otthonosan lépdel a házban. Felmerült hát benne, hogy mi van, ha tényleg csak látogatóba jött. De hát Jigsaw az ő macskalénye! A tulajdona volt, most meg úgy jár-kel, mintha szabad lenne. Kyo nem tudta eldönteni, mit kellene tennie, úgyhogy kivárásra játszott. Legyen azért udvarias, kínálja meg frissítővel vagy alkohollal? Még ebben is hezitált egyelőre. Bár úgy festett, mintha Jigsaw örülne a viszont látásnak, amit a férfi sehogy sem tudott rendezni. Nem volt számára logikus. Megszökik tőle, csatlakozik a háborúhoz, majd csak úgy visszajön? Ugyan minek? Vagy tetszett neki a jólét? Nem mintha a kandúr dúskálhatott volna benne. Végül azon kapta magát, hogy amit a kandúr állít, az teljes mértékben képtelenség, ezért méltóságteljesen kihúzta magát a nappali közepén és szembe fordult vele.
- Eltűnsz, mikor a halál szélére kerülök, csatlakozol a háborúhoz, állításod szerint bevédesz és híreket kapsz rólam, majd a semmiből előkerülsz? És most? Kérsz egy frissítőt, beszélgetünk, mintha barátok lennénk? - kérdezte hűvösen. - Vagy be szeretnél ágyazni, rendet tenni egy kicsit az irodává változott dolgozószobám, és főzöl egy könnyű ebédet? Esetleg szeretnéd, hogy bujtassalak a hatóságok elől, mert voltál olyan kegyes és megkíméltétek a bűnöző haverjaiddal az életem? Vagy most lecsavarod a fejem az erőddel, mert eljött a teljes felszabadulás ideje?
A hangjában nem volt maró gúny, de a szarkazmus és az elárultság egyértelműen ott csengett benne. Úgy érezte, felkészült rá, hogy Jigsaw tényleg megöli, és ez ellen vajmi keveset tehet, úgyhogy nem próbálta becsapni, nem próbálkozott semmiféle szánalmas kísérlettel. Végülis milyen életet védelmezne? Ezt? Rájött, hogy olyan rég nem élvezett már semmit, hogy szinte már nem is emlékszik, milyen volt az igazi jólét. Belekeseredett, összemorzsolták az évek.
|
A félvér ide oda rebgtette füleit, várta, hogy valaki ajtót nyisson, bár nem volt benne biztos, hogy Kyo valóban itt lakik e még, de hitt bene, hogy újra láthatja. Azt sem tudta mit fog mondani, ha meglátja, vagy egyáltalán rácsapja majd az ajtót? Kissé kínosan kezdte érezni magát, fel-felsóhajtott, majd mikor végre nyílt az ajtó, feszült figyelemmel nézte, ki fog ott állni az ajtóban. Kyo volt az, a macska pedig elmosolyodott, ahogy megláta, olyan volt, amilyennek emlékezett rá, egy kicist meghajtotta fejét, ahogy régen tette, bár látszott rajta, hogy kijött a gyakolatból. - Jó újra látni önt, Uram...- emelte fel arcát, már bele mert nézni a férfi szemébe, nem úgy mint régen. Sok mindenben változott, mégis ugyanolyan maradt, mint régen. Most is félve indult meg az invitálásra, először nem is fogta fel, majd végül mégis bement, elkapta a nosztalgia érzése, az otthon illata, még akkor is, ha itt léte alatt nem minden volt felhőtlen boldog.
- Hála az égnek nem változott semmi... nem mintha nem aggódtam volna önért, de tudtam, hogy jól van... más macskák, a felderítők, gyakran hoztak hírt nekem. Mit gondol... ezt a házat miért nem rohamozták meg a macskák? Önnek sem görbült egy hajszála sem igaz? Félvérnek lenni... megalázó volt az emberek között, hitvány dolog.. és én pont így is éreztem magam. De a macskák közt... más volt... mondják... vakok közt félszemű a király. - nézett komolyan Kyora. - NEm volt más eszköz a kezemben, amivel segíteni tudtam volna önnek, de reméltem, hogy megérti majd. Sajnálom, ha úgy érezte, magára hagytam.
|
Egy szokásos munkás hétköznap volt. Az ügyfél már elment, ezért Kyo nyugodtan felbontott egy tizenkét éves wiskeyt, hogy kellemes italozgatással egybekötve mélyedhessen vissza a dokumentumokba. Csakhogy csengettek. Az órára pillantott, de vagy idiótának kellett lennie egy kissé az ügyfélnek, hogy egy órával később jutott eszébe valami, vagy nem lebeszélt ügyben érkezett valaki. Utóbbi jobban aggasztotta, hiszen nem szerette a váratlan vendégeket, és hiába teltek el évek, még mindig összerándult a gyomra, hogy esetleg Zemuro vagy Andrew keresi fel.
A kórházból hazatérve a pokolba kezdett alásüllyedni az élete. Egyre több lázongásról lehetett hallani, végül a macskalények hordába verődtek és különleges képességű félvér társaik segítségével háborút kezdeményeztek. Azt hitte, kívül maradhat ebből az egészből, csakhogy Jigsaw eltűnt, aki felfedte előtte különleges képességét. Igazából akkor kezdett igazán megijedni a kandúrtól, hiszen ha csatlakozott a macskalényekhez és úgy gondolta, rosszul bánt vele, bosszúból visszajöhetett volna érte. Kyo évekig testőrökkel járt-kelt, bár nem hitte, hogy azok megvédhetik, így lőni tanult és fegyvertartási engedélyt szerzett magának. Közben pedig ette a lelkiismeret, vajon milyen életet biztosított Jigsaw-nak. Hogy vajon adott-e neki annyit, hogy ne váljon szívtelen gyilkossá. Hogy vajon okozott-e neki annyi rosszat, hogy eljöjjön érte és az erejével széttépje. Aztán elkezdett tönkremenni a cég, valami kívülről rágta, fúrta, cincálta, s nem maradt lehetősége Jigsaw miatt aggódni. Az élete elkezdett szétesni, a napjai tudatmódosítók mámorában vagy benyugtatózva teltek, mindkét esetben próbálta megmenteni a cégét a teljes pusztulásról. Mire kiderült, hogy Seto keveri a ganét, már nem volt mit tenni, a média rászállt, szanaszét szedték a jelenkori helyzetéért és a régi rosszéletűsége miatt egyaránt. Andrew természetesen végig mellette volt, segítette, ahogy tudta, vigyázott rá, és még Blaskot is a szolgálatába állította. Túl sok időt töltöttek együtt, és mire észbe kapott, a két férfi már ott ült az otthona konyhájában gyanúsan közel ülve egymáshoz. Kyo pont elkapta a pillanatot. És tisztán emlékezett rá, ahogy az ajtó felé lépdelt.
Arra, ahogy Blasko elnyomja a cigarettát, kifújja az utolsó slukk füstjét, aztán mély levegőt vesz, majd azt mondja Andrew-nak, elege van a szarakodásból és az önmarcangolásból, úgyhogy tegyen le végre Kyo meghódításáról és adjon teret neki, mert képes minden vágyát teljesíteni. Kyonak megcsikordult a foga, ahogy erre gondolt. Undorító, nyomulós Blasko, az az átkozott szemétláda! Akkor világosodott ki, méghozzá egy szemvillanás alatt Kyoban, hogy Blasko régóta kerülgette már Andrew-t. Andrew-t, az ő legjobb barátját! Azt a férfit, akire annyira vágyott, hogy inkább nem közelítette meg, nehogy elijessze. Mert ő pontosan tudta, mennyire fél Andrew egy kapcsolattól, attól, hogy csalódik. De persze utólag belátta, Blasko ezzel is tisztában volt, a remek megfigyelőképessége révén nagyjából ugyanannyira ismerte Andrew-t, mint ő. És mivel Blasko feltett mindent egy lapra, nyert. Látta Andrew szemében, hogy tetszik neki ez a határozott fellépés, s egyből tudta, hogy elveszített egy olyan csatát, amelyet simán megnyerhetett volna.
Az ajtó előtt állva azon gondolkodott, kit hogyan köszöntene. Zemurot könnyedén elküldené a picsába. A szőkeség rajongott érte, úgy hevert a lába előtt, mint a nők, és ettől szinte irtózott tőle. Sosem gondolt rá, hogy férfival legyen, de Zemuro úgy tepert utána, hogy már-már kíváncsivá tette, ő is sikítva adná magát oda neki. Nem mintha egy pillanatig komolyan gondolta volna, hogy lefekteti. Blaskot legszívesebben agyonlőné, noha nem akar börtönben megrohadni. Andrew... ő egészen más téma. Ennyi év után meg tudna neki bocsátani? Vagy örülne neki?
Félve nyúlt a kilincsért, de végül megacélozta magát. Három év után nem hitte, hogy bármelyikük megkeresné. Valószínűtlennek tűnt. Mire kinyílt az ajtó, egy kissé wiskey szagú, magabiztos férfi volt ismét. Míg fel nem ismerte a koszlott Jigsaw-t. Nos, az teljesen megdöbbentette. Az arcára kiült az elképedés, majd felfogta, milyen veszélyes a kandúr, így azt a félelem váltotta fel egy rövid időre. Legszívesebben rávágta volna az ajtót Jigsaw-ra, de tudta, ha őt képes volt megemelni, semmit se érne el, pusztán hülyét csinálna magából a kandúr előtt. Kyo magában bosszankodott, hogy a pisztolyát a dokumentumoknál hagyta, és azon kezdett gondolkodni, hogy inkább beengedi a fiút, kedves próbál lenni hozzá, aztán lelövi és felhívja a rendőrséget, hogy egy háborús bűnös macskalény, vagy félvér, vagy akármicsoda betört hozzá.
- Nyolc év után eszedbe jutott megkérdezni a gazdád, akitől megszöktél, hogy van? - kérdezte fura, bizonytalan és fanyar mosolyra húzva a száját, azzal félreállt az ajtóból, hogy beinvitálja Jigsaw-t.
|
Egy fekete hajú macska téblábolt a kapuban. Bele bele szimatolt a levegőbe, már évek teltek el azóta, hogy itt járt, mégis ennek a helynek otthon szaga volt... Egy pillanatra elbizonytalanodott... bevillantak neki a régi emlékek, s az, hogy minden búcsúszó nélkül távozott innen. Emlékezett arra is, hogy akkor épp nem volt gazdájával, mikor megszökött, kórházban ápolták akkor, de úgy hallotta később, hogy jól van. Hogy miért is csatlakozott régen a felkelőkhöz? pontosan maga sem tudta megmondani, talán csak bizonyítani akart önmagának, nem akarta, hogy azoknak akiket szeret baja essen... most mégis itt állt... már a ház ajtaja előtt, és képtelen volt csengetni. Farkincája ide oda járt idegességében, nem tudta mit fog gondolni róla Kyo, ha meglátja, és ő mégis mit mond majd neki? Ezernyi kérdés vetült fel most is a kandúrban, csakúgy mint ezidáig, de most végre erőt vett magán, itt van... már csak az utolsó lendület hiányzott... mégis hezitált. Aztán egy két pillanat és már nyúlt is a csengő felé... végül benyomta, össze is rezzent tőle... de már nem vot vissza út, már csak várnia kellett... füle is lelapult, pedig magabiztosnak akart tűnni Kyo előtt, sok midnent megélt, míg távol volt... kicsit izmosabb is lett, megtanult pár új trükköt az életben maradáshoz, viszont ruhája kicsit ziláltabb, koszosabb volt, mint annak idején, de ez így volt rendjén. Nagyot nyelt, a szájára harapott kicsit, de már nem olyan erősen, mint régen... a szíve szite a torkában dobogott. Hallotta a lépéseket... egyre közelebb értek...
|
*Persze Jigsaw azonnal engedelmeskedik, a kérdésre pedig gyorsan bólint és már a kocsiba is pattan* - Mondtam neki, de... nem hallgatott rám... mondtam hogy menjen orvoshoz... *mondja lelapított fülekkel, felelősnek érzi magát a férfi állapota miatt, de ezek után már csak hallgat* -Mi nem vagyok én? Miért mondta ezt... *mondja szinte csak magának*
|
Erőteljesebben megszédül, már fújtat, de makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy talpon maradjon. A szemei előtt szétcsúszik a kép, mintha valamilyen effekt lenne a hibás, mégis, hiába a földön már a méltósága, kitart. - Nem a képességed zavar. - mondja egyre színtelenebb hangon. - Nem vagy az... akinek mondod magad... mert nem tudod te sem... - de a mondatot már nem fejezi be, erőt vesz rajta a fájdalom, amit nem tudott elnyomni a fájdalomcsillapító. Elereszti Jigsaw-t és térdre esik. Lassan kifújja a levegőt és a hasához nyúl. Ekkor megjelenik Andrew, akinek nem kell csengetnie, szabad bejárása van a házba. Amint meglátja Kyot, minden addigi érzelem eltűnik az arcáról és szín tiszta rémület lesz úrrá rajta.
- Mi a franc?! - kérdezi, de már rohan is oda.
- Blasko.... Blaskot küldd el... küldd... Peter nyomába...
- Hallgass! - szól rá dühösen. - Ki a kocsiba! Nem érdekel, fehér a fejed és kettéáll a szemed! - kiabál vele. - Leszarom a kórháziszonyodat, ha valami bajod van, csak ott tudják meg, hogy mi és mit csináljanak veled! Segíts! - parancsol Jigsawra.
- Nyomozzon ki mindent arról a srácról... - folytatja most már szinte csak suttogva.
- Azt mondtam, hallgass el!
- Vegyenek Jigsawtól vért... aztán... küldd el... azután... a szuka... után...
- Tarts ki! Maradj ébren! - ordít vele, de a férfi elveszti az eszméletét és ezzel végképp kiborítja Andrew-t. Ha Jigsaw nem segít neki, akkor sajátkezűleg cipeli ki az autójába. Felajánlja a kandúrnak, hogy vele mehet, de amint lehet, a gázra tapos. Nem törődik semmivel, rádudál a népre, amely az útjába kerül, felhajt a járdára, ahol megzúzza a szép járgányt, mégis csak megy tovább lázas gondolatokkal. - A saját kezemmel akarlak megölni, Yo, úgyhogy ne merészelj meghalni! - szól hátra barátjának.
/Folyt. Klinika / |
- Hát én.... nem tudom... valamiért nincs... *vallja be* - Én... hát csecsemő koromtól olyan öt éves koromig egy tenyészetben voltam... de már le voltam foglalva... így amikor idősebb lettem Peter szülei elhoztak onnan és ... hát így történt, ettől kezdve ott éltem...uram inkább ne keljen fel.. nem tudni nincsen e valami komolyabb baja... kérem... inább pihenjen le... *kérlelgeti* - Sajnálom uram hogy... miattam... ígérem többé nem használom a képességemet ha önt ez zavarja... csak ne tegyen óvatlan mozdulatoka...
|
Végighallgatja a fiút, de már fogja a fejét és fújtat egyet. - Mi történt a macskafarkaddal? - kérdezi keményen. Kezd jobban lenni, de a lelkiállapotára ez nem igaz. Nem elég, hogy egy szuka belejött, még neki állt feljebb, holott Kyo kis híján meghalt. Csak azért nem ütötte meg a nőt, mert ártott volna a jó hírének. Most pedig itt van ráadásnak Jigsaw ereje. Feláll a fotelből és odabotorkál a sráchoz. Meg kell benne kapaszkodnia, mert ahhoz még nagyon szédül, hogy talpon tudjon maradni. Kínlódik is miatta, s most érzi csak meg, hogy a hasa is fáj. - Hogy kerültél a gazdádhoz? Mi volt előtte? - kérdezi már puhább hangon, de csak a rosszulléte miatt, s ez érződik is a hangján.
|
*Jigsaw lelapítja a füleit*- Egész kicsi korom óta van... ez a ... képességem... nem tudom hogy mitől, de van... már rég nem használtam... nem volt rá szükség... és van hátulütője is... ha túl sokat használom, túl sok energiát veszek el a testemtől akkor ledermedek és mozdulatlan leszek... amíg vissza nem nyerem az energiáimat... sajnálom ha megijesztettem, de most ez tűnt a leghelyesebb megoldásnak... túl gyenge lettem volna önt felemelni a saját kezeimmel... én csak ezért tettem... kérem ne haragudjon...
|
Azonnal beveszi a gyógyszert, majd míg Jigsaw telefonál, hagyja kicsit szétfolyni magát a fotelben. Agya lázasan kattog, alig bírja felfogni a gondolatokat, amik csak úgy átsuhannak a fejében.
Andrew meglepődik, amikor a kandúr hívja őt, de tudja, hogy ez nem jelenthet túl sok jót rá nézve, úgyhogy azonnal autóba ül.
Zemuro azonnal intézkedni kezd, Seto pedig morog, de szigorúan csak magában, a szobája mélyén. Ismét elátkozza ezerszer Kyouzenkyot, amiért kihasználja és használja mindenfélére a nevelőapját.
Mikor a kandúr visszatér hozza, türelmetlen mozdulattal elhessenti a kérdést és hellyel kínálja. - Hogyan csináltad? - kérdezi szigorúan. - Mióta tudsz te ilyesmit? - teszi fel a következő kérdést. Ajkai megfeszülnek az elfojtott indulatoktól. - Nem tudok sokat a fajtádról, de ilyenről senki sem számolt még be. - közli elégedetlenül.
|
- Igen uram... azonnal! * először fájdalomcsillapítót és egy kis vizet visz, majd indul gyorsan a telefonhoz és tárcsázni kezdi Andrew számát amint leolvassa a papírkáról a számát*- Jónapot.... én Jigsaw vagyok, a gazdám... szeretné ha most azonnal idejönne! *mondja neki, majd amikor leteszik természetesen hívja a következő számot.... mindent megtesz amit a gazdája kért tőle, bár nem abban a formában ahogy azt elmondták neki... nem idéz szó szerint* - Nem szeretne enni valamit?
|
[229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
