|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.11. 23:06 - |
Nem nagy ház, de a benne lakó emberek igen kedvesek és szerényen élnek, főleg Rolcas balesete óta. A ház két részre van osztva, de egy ajtó egybeköti őket. Roll a kisebb felén lakik, ott csak az ő szobája van és egy régi padlás.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
*Eltelik pár óra mire Rolcast szólítják, ha a félvér nem indulna meg vele együtt akkor fejével biccent, hogy menjen be vele nyugodtan, az orvos kedvesnek tűnik Rolcas számára, így nagy nehzen kinyögi a problémáját, de a doktor nem igazán hajlik eme megoldás felé, s úgy tűnik, hogy teljesen elutasító, Rolcas már nem tud mit mondani segítségkérőn néz a félvérre*
 |
Okou felsóhajt. Nem nagyon tud mit felelni Rolcasnak. Őt is hordták orvoshoz, hogy kiderítsék, mi baja a fülének, de az nem volt ennyire büdös, nyüzsgő és ijesztő. Igyekszik abból erőt meríteni, hogy a fiú nem fél, de ha félne is, akkor is neki kellene őt bíztatnia, akkor is támasztékként kellene tudni szolgálnia barátjának. Apró szégyenlős mosoly jelenik meg az arcán, a fülei is hátralapulnak, de nem válaszol Rolcasnak. A szavait és a gondolatait most megtartja magának. Majd maximum akkor megosztja vele, ha kettesben lesznek. Itt nem mer közeledni felé, főleg azért, mert rengetegen látnák és neki amúgy is tilos lenne ilyesmit csinálni.
 |
- Igen, ez igaz! *mosolyog a félvérre, s ha nem lennének itt ennyien valószínüleg megölelné és hozzá bújna, persze elhesegeti képzelgéseit... * - Nem félek, a baleset óta... volt időm megszokni, ne nyugtalankodj, amit érzel az fertőtlenítőszer... tudod ezen a helyen, az nagyon fontos... na meg a sok ember aki segítségre szorul, furcsa lenne ha nem éreznéd.. *nevet* - Itt az orvosok is egész rendesek, van ahol nincs ilyen szerencséje az embernek... viszont a legmegnyugtatóbb az... a jelenléted.... egy kicsit sem félek amíg te a közelemben vagy!
|
- Nem baj. - mondja csendesen Okuo, majd lopva gyorsan körülnéz, aztán kíváncsi szemeit újra szerelmére szegezi. - Amíg együtt vagyunk, minden hol vagyunk, nem? - kérdezi bátortalanul. - Fura hely ez. Sok szag van és félelmetes is egy kicsit. Te nem félsz? - kérdezi meg őszinte kíváncsisággal.
|
*Amikor belép, ismét elbizonytalanodik, betegek tömkelege vár orvosra, így már látja Rolcas, hogy bejutni is nehéz lesz, nem hogy még előhozakodni a problémájával... bejelentkezik aztán megáll a fal mellett, mert az ülőhelyek már rég elfogytak.* - Hát ez csodás... azt hiszem itt fogjuk tölteni az egész napot...
|
Okuo erőt vesz magán és amikor a fiú elbizonytalanodik, átfogja a derekát és húzza előre. - Meg kell kérdezni. Nem fordulhatunk vissza a cél előtt. - mondja kicsit monoton, meggyőző és határozott hangon. Aztán Rolcasnak sikerül meggyőznie magát, így elereszti, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni. Őt kicsit sem zavarja a felgyűrt kabát, de a korábbiakból emlékszik arra, hogy a fiú mekkora lelki ügyet csinál az ilyesmiből, úgyhogy nem hagyhatja annyiban. Mindent fel kell ajánlania, hogy Rolcasnak jó legyen.
|
*Lassan megérkeznek a klinika bejáratához, Rolcas most mégis megtántorodik* - És ha nem engedik meg akkor mi lesz? Kifizetni nem fogom tudni... akkor már így maradok? *néz a felgyűrt kabátra* - Végülis egy próbát megér... aki nem mer az nem is nyer... na menjünk be! *avval kinyitja az ajtót és belép*
|
(Oké.)
Elpirul, mert Rolcas szerint nem kell bocsánatot kérnie, de ebben ő kicsit sem biztos. Nem megy neki, mert mellette megy, hogy lássa az arcát, ezzel a száját és értse, amit beszél, de megáll azonnal, amikor a fiú is. - Semmiség. - mondja neki zavarban léve. Úgy érzi, akkor kihasználta a srác félelmét, gyengeségét és védelemvágyát, ezért szégyenkezni kezd. Mondani nem tud semmit, így csak kíséri a szerelmét.
|
- Nem... nem kell bocsánatot kérned... *mondja felé fordulva, aztán megáll, talán a félvér neki is megy egy kicsit, megfordul felé* - Szeretném megköszönni, amiért a múltkor megnyugtattál a viharban... nekem az nagyon sokat jelentett... és az hogy velem vagy, tényleg nagyon fontos nekem...*megfogja a kezét* - Szükségem van rád Toku... *tovább indul és meg sem áll a kórházig*
(Szerintem menjen itt tovább, nincs kedvem átlépni.. vélemény? XD) |
Érzi, hogy nem csak ő merül bele ebbe a tengernyi érzelemhullámba, s ez felbátorítja. Mielőtt azonban túl messzire menne, Rolcas kibontakozik az együttlétből. Lelapítja füleit és mint aki rosszat csinált, úgy néz a fiúra. - Bocsánat. - kér elnézést kicsit rendbe szedve magát, aztán kínos képpel megy mellette. Persze az jónak tűnik, hogy lesz még idejük, de nem biztos benne, hogy ez tényleg jó.
|
*Kapaszkodik közben a félvérben, megbódul az érzéstől ami hatalmába keríti, közben teljesen kipirul az arca, csak később kapcsol, hogy az utcán vannak, s gyorsan hátrébb lép, kicsit megigazgatja magát* - Teljesen elfelejtettem, hogy kint vagyunk az utcán... ümmm gyere Toku... még dolgunk van, erre... még lesz időnk... *mosolyog aztán zavartan megy tovább*
|
Baj? Mit felelhetne erre? Hiszen annyira egyértelmű, hogy imádja Rolcast, hogy az már kínos. Még az elvörösödéséért is teljesen odavan. Áramütésként éri, hogy a fiú megkapaszodik a karjában, de a jófajtából. Végigszalad a testén az izgalom, főleg, mert megkapja az engedélyt ahhoz, hogy hozzáérhessen a szerelméhez. Ráhajol az arcára, apró puszit nyom a szájára, majd odatapasztja rá a sajátját. Közben átfogja Rolcas derekát és addig húzza, míg szorosan egymáshoz nem simulnak. Csak ezután vesz erőt magát, hogy igazából megcsókolja a srácot. Fél, hogy eluralkodik rajta a vágy, ezért csak lassan nyal végig alsóajkán, majd kéretőzik be szája barlangjába. Közben persze tombol benne a vér, majd megőrjíti, de a tudat, hogy fertőző betegsége van, megakadályozza, hogy tovább menjen még abban az esetben is, ha erre kérné őt Rolcas. Nem lenne olyan, amit ne tenne meg érte, de nemi betegséggel megfertőzni a kérésére se fogja.
|
*Rolcas nagyon meglepődi, de nem húzódik el a macskától amikor az magához öleli, kezével megkapaszkodik a félvérben* - Toku... mi a baj? *kérdi amikor meglátja a könnyeket, épp letörölné őket amikor a félvér nevetésbe kezd, kissé hátrébb is lép tőle, figyeli ahogy rendbe szedi magát a macskafülű művész.* - Toku... *néz rá miközben a kandúr már nagyon is közel jött hozzá, szinte érzi a lehelletét... elvörösödik, és kezével megkeresi Toku karját, hogy belé csimpaszkodhasson, közben tekintete mélyen a félvérébe fúródik, közelebb hajol hozzá, utat engedve Okuonak, s mivel kissé zavarban van, lehunyja a szemeit*
|
Ránéz a fiúra, még válaszra is nyitja a száját, de aztán ráébred, hogy pont neki nem szabad panaszkodnia. Ő csak nem hall, de Rolcas a fél karját és fél szemét vesztette el egy balesetben. Ahogy ez eszébe jut, meggondolatlanul a karjaiba zárja és kicsit szorosan magához öleli a srácot. A szíve megtelik keserű örömmel és hittel, hogy igaza van, nem szabad telhetetlennek lennie. Úgy kell gondolnia a süketségére, mint egy áldozatra. Azért adta vissza a hallását, hogy a látása és a belső érzékei kiélesedjenek, hogy ezt a világot és vele együtt Rolcast... vagy fordítva, Rolcast és vele együtt az egész világot? Így jobban tetszik Okuonak. Szóval ezt mind jobban érzékelje. Az, hogy nem hallgathat többé zenét, ennek a szeretett lénynek sem hallhatja a hangját, veszteség ugyan, de ha hallana, valószínűleg sosem került volna írói státuszba, sosem lehetett volna egy csöpp szabad akarata és akkor sosem találkozott volna a színházban Rolcasszal. Ez a felismerés annyira megrázza, hogy pár könnycsepp is kiszalad a szeméből és nevetni kezd. Annyira képtelenség az ő történetük, mégis igaz. Igaz, és ennyire boldoggá teszi. Elhúzódik, hogy összeszedje magát, kicsit zavartan és pirultan pislant fel Rolcasra, miközben megtörli a szemét. Fülei lelapulnak, megrebegnek, majd felengednek, aztán megint lelapulnak és megint megrebegnek. Nem tudja, szégyellje-e magát az érzelmi kirohanásáért. Persze azért igykeszik figyelni is a srácra. Választ azonban a kérdésére nem ad szóval, helyette közel lép hozzá elég egyértelmű szándékkal. Persze nem meri egyből megtenni, noha már csattant el csók köztük, mégis, mintha mindig az első lenne, a bátortalanság eluralkodik rajta. Engedélyt kér azzal, hogy mozdulatlanul, elég közel ahhoz, hogy Rolcas értse, mit akar és pezsgésben tartsa a vérét, de elég távol is ahhoz, hogy meglássa az elutasításának a legapróbb jelét is.
|
(WTF? Már ide is írtam egyszer... O.O)
- Akkor talán... talán örülnöd kellene, hogy egyszer hallhattad nem igaz? Nem szabad telhetetlennek lenni nem igaz? *mosolyog játékosan, most nagyon jó kedve van, örül hogy kimozdultak otthonról* - Remélem meg fogják engedni, hogy ledolgozzuk a múkar javításának az árát... *sóhajt aztán gondolkodni kezd* - Én sok növényt nevelnék fel... és... igyekeznék minél több időt veled tölteni... nem vágyom veszélyes dolgokra, vagy másra... én még csak... nem is akarok fenn maradni ezen a világon... csak a végén eltűnni... mintha soha sem éltem volna... *mosolyog aztán a félvérre*- Ez számomra tökéletes lenne... de még én sem akarok meghalni, most még nem... még sok dolgunk van, például Fogat is meg kell nevelni... meg ilyesmi... *harapja e az utolsó szavakat, talán Okuo nem is tudja kiolasni őket, aztá újra szóra nyitja a száját* - Toku... ugye ez a szeretet?
|
Okuo, mint mindig, most is gyengéd figyelelmével veszi körül Rolcast. Amikor egy ember túl közel jön hozzájuk, már előre kilép elé, így annak muszáj egy kicsit elhúzódnia. Közben fél szemét folyamatosan a fiún tartja, hogy amit mond, értse. - Hát... - mondja bizonytalanul, de mosolyogva. - Művész a járt útra ritkán lép, ahogy megfogalmazta azt egy remek-remek szövegíró. Kár, hogy nem hallhatom újra azt a dalt sem többé. - jegyzi meg némi sajnálkozással, de hangja nem árulja el, milyen mélyen bánja, úgy tesz, mintha ez csak egy közbülső megjegyzés lenne. Valójában persze jobban bánja, hogy elveszítette a hallását, mint ki merné fejezni, mert így védtelenebb és kevesebb lett, hiába fejlődtek ki félvéri erői. - Én, ha tudnám, mikor halok meg, addig megírnám életem fő műveit, lefesteném az összes nagyon jó élményemet, majd az utolsó év végefelé kipróbálnám azokat a dolgokat, amiket amúgy nem. Extrémsportokat, vagy egészségkárosító, esetleg halált okozó dolgokat. - meséli áradozva, de aztán szörnyen zavarba jön. Egy pillanatig nem is mer Rolcas szemébe nézni, aztán kényszeríti rá magát, különben lemarad a mondandójáról. Okou elvörösödik egy kicsit, kezeit hátra teszi, ahol is összefűzi az ujjait és morzsolgatni kezdi őket. - Lehet, hogy igazad van. - motyogja. - Ha a mai lenne az utolsó nap, boldogan mennék a túlvilágra. - vallja be őszintén. - De azért jó lenne, ha nem a mai, de nem is a holnapi lenne az utolsó. - teszi hozzá apró, játékos félmosollyal.
|
- Az élet kiszámíthatatlan... *jegyzi meg Rolcas amikor Okuo végez a mondandójával* - De ha tudnánk, hogy mi fog történni velünk, akkor az egy kicsit unalmas lenne.... és nem gondolod, hogy ha tudnánk a halálunk időpontját, csak egész életünkben rettegnénk attól az egy naptól? Szerintem jobb a bizonytalan ilyen esetekben... a megszokás... hát nem tudom... a jó dolgokat mindig könnyedén meg lehet szokni nem igaz? Például úgy érzem ha nem lennél most mellettem, az életem sivár és szürke lenne, ezt akkor is éreztem, amikor nem voltál velem, de akkor még nem fájt a hiányod mert nem ismertelek... most viszont tudom, hogy nem tudnám elviselni... nélküled...
|
Okuo jóízűt nevet a kölykön, s mielőtt otthagyná, megsimogatja a fejét egy kicsit összekócolva fehér haját. - Jó légy. - búcsúzik tőle, aztán rohan barátjához. Egy pillanatig nem tudja, mitévő legyen, de aztán összeszedi magát. Kinyitja Rolcas előtt az ajtót, majd be is csukja, a járda belső felére "kényszeríti", mert ott védetebb és jó alaposan körülnéz. Nem lát senkit, aki gyanús lenne. Fülei radarként mozognak, noha nem hall velük semmit. Megszokás csupán, igyekszik úgy tenni, mintha egyszerű macskalény lenne. - Tudod... - kezdi halkan. - A megszokások adnak egyfajta biztonságérzetet, de ez szerintem nem teljesen valós biztonságérzet. Mintha... nem is tudom, hogy mondjam... de attól, mert mindennap ugyanabba a boltba megy valaki, nem jelenti, hogy nem rabolják ki, nem csapják be, nem veri be a fejét az egyik polcba. Érted?
|
- Sajnálom... valahogy megszoktam már így... *mosolyog* - De köszönöm... nem felejtem el, hogy rád... mindig számíthatok... *utóbbiban nem biztos, hogy a félvér le tudja olvasni a szájáról, megvárja amíg beszél Foggal aztán indulnak is*
*Fog bólint a félvér felé, aztán ásítva az ágyhoz megy és lekuporodik, jelezve hogy a nap további részében szunyókálni fog.
 |
Mosolyog, majd biccent Rolcasnak, de mielőtt elmenne Foghoz beszélni vele, segít a fiúnak felvenni a kabátját. - Igazán kérhetnél segítséget. - mondja neki korholva kicsit barátját, majd hagyja neki, hogy eligazgassa magán a ruhát. Utána megkeresi Fangot. - Fog. - szólítja meg a fiúcskát. - Mi most elmegyünk Rolcasszal, mert neki is szüksége van orvosra, de nem vihetünk magunkkal téged, ezért azzal bízunk meg, hogy vigyázz a házra és a családra. Rendben? - kérdezi kedvesen tőle.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
