|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.26. 22:54 - |
Andy él itt a szüleivel és persze legkedvesebb barátjával Teisannal... a család elég nyitott, mindig pezseg náluk az élet.
|
[264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
- Óriási ez a... vetítővászon. Ezerszer nagyobb, mint a képernyőnk otthon.
Gyereknek érezte magát, akinek csupa újdonság a világ. Egyszerre lelkesítette és zavarba is hozta ez.
Hátradőlt, elhelyezkedett. A reklámokra nem figyelt oda. Csak az visszhangzott a fejében, hogy Andy nem szereti. Ha szereti, nem hagyja el. Akkor ő minek ragaszkodjon hozzá? Ugyan minek? Mérgesen rágcsált tovább. Azt remélte, ebben a filmben majd választ kap minden kérdésére, és megvilágosodottan lép ki a teremből.
Hamarosan elkezdődött a film, akkor Teisan már feszülten figyelt. Megijedezett, ahogy jöttek a durvább jelenetek. Akkor néha Woody felé pillantott, vajon mennyire nézi le őt most ezért. Valamiért hirtelen nagyon fontos lett neki, Woody mit gondol róla.
 |
- Ohh igen.. az igazi rettegés, az nem annyira izgalmas, mint amikor tudjuk, hogy ez nem a valóság. - bólogatott - Nem, még nem láttam, de én nem igazán kedvelem a horror filmeket... végülis remélhetőleg jó lesz. - még mindig csak a reklámok mentek, de előkerült pár véresebb előzetes. Nem tudta mit mondhatna még a macskának, jelenleg úgy gondolta, hogy jobb ha hagyja felejteni. Közben ő maga is elgondolkdoott, vajon mit miért csinálhatott. Lehet, hogy téves következtetéseket vont le, , de talán pontos volt a diagnózisa... Mindemellett szerette volna ha a srác minél hamarabb vissza tér, jó lett volna ha tudja, hogy valóban jól van-e. A lámpák lekapcsoltak, s hamarosan elkezdődött a film is. Woody nézte a képernyőt, e sokszor Teisanra pillantot, hogy midnen rendben van e vele.
 |
Csendesen haladt a férfi oldalán, megbámulva mindent. Azért figyelt arra, ne legyen feltűnően kíváncsi és lenyűgözött.
- Szeretek félni - jelentette ki eltökélten. - A mű félelmet legalábbis szeretem. Az igazit, a valósat ki nem állhatom. De jó látni ezeket a vásznon... minden olyan rendezett, szép. A valóságban a félelem olyan, mint egy artikulálatlan üvöltés.
Elfoglalták a helyüket. Nem voltak sokan rajtuk kívül. Teisan érdeklődve tekintgetett jobbra-balra.
- Láttad már ezt a filmet? - kérdezte, miközben egy marék popcornt tömött a szájába.
Gondolatai újra és újra Andyre tértek vissza. Mindig más érzésekkel. Most éppen rettenetesen haragudott rá, hogy ezt tette vele. Miért nem ő ül most itt vele, miért? Csak azért is jól érzi magát. Ő nem kérte Andyt, hogy menjen el, sőt... ő könyörgött érte, maradjon. Egyre morcosabban rágcsálta a popcornt.
|
A férfi persze sokszor látott már ilyet, sok gyerekkel foglalkozott így igazából Teisan sem volt kéeps előtte telejsen elrejtenie az érzéseit. Végülis nem hozta szóba, a macskának még meg kell bírkózzon önmagával, és ebebn segíteni fog neki,ebben már biztos volt. A mozi bejáratánál ekérték a jegyeket, senkiek sem tűnt fel Teisa nem emberi mivolta. Ahogy áthaladta a kapun, Woody megkereste a vetíttőtermet és bevezette Teisant, aki még valószínűleg soha életében nem láttott iylesmit. - Az ott a kivetítő - magyarázta, majd a hagszórókra mutatott - egy kcisit hangos lesz és zajos de nem kell félned. Remélem nem fogod megbánni, hogy ijesztő filmet akartál nézni,... ha mégis félnél, nyugodtan szólhatsz és kimegyünk. - ült le a helyére s hellyel kínálta Teisant is, hamarosan elkezddőtek a reklámok.
|
- Köszönöm - nézett a kandúr őszinte hálával a férfira. Ahogy nemrég eltávolodott tőle, úgy rajongott most ebben a pillanatban. Egészen elsöpörték új érzései a régieket. Most a férfi ölében szeretett volna dorombolni... olyan csodálatos volt mindaz, amit adott neki. Ajándék, amiről mindketten tudják, Teisan sosem fogja tudni visszafizetni. És nem a popcorn volt a lényeg, tisztában volt ezzel a macska. Az új élményekkel annyit megtudhat magáról, a két órákban, mint máskor hét hónap alatt. És Woody úgy tekint rá, ahogy még Andy sem volt képes. Bízik benne.
- Jó... - lehelte, mikor Woody megérintette a kezét. Míg elvolt beszerezni a kaját, elfordult, a könnyeivel küzdött. Elbírhatatlanul nehéz lett a szíve. Ő itt van, és jól érzi magát, míg Andy szenved. Abban sem volt biztos, látják-e egymást még valaha. Mennyi dolog volt, amit másként csinált volna.
De mire Woody visszajött, eltűntette az arcáról a szomorúságot. Azért vannak itt, hogy jó élmény legyen... akkor nem bántja a férfit ezzel.
|
- Nem sűrűn, sokat dolgozom és nehéz mellette a szórakozásra figyelni, de ne aggódj... szakítani fogok rád időt, hogy ne érezd magad magányosnak. Ümmm ki szoktam sétálni a parkba, remek fagylaltot árulnak ott, majd megkóstolhatjuk, vagy ehetünk vattacukrot is. Elmehetünk vásárolni abba a plázába is amibe annyira szeretnél, de mindenhez pénz kell majd szóval kérlek légy türelemmel. Idővel talán mindent meg tudok mutatni neked ami édekel. - közben oda értek a pnztárhoz, s Woody jegyet vett az egyik horror filmre, mely "A fiú" címmel volt felruházva. - Most csak ezt az egy horrort játsszák, szóval remélem jó lesz. - A kandúr savanyú ábrázatát nézve rátette kezét a fejére. - El fogod tudni mesélni neki, biztosan megtalálja majd a módját hogy haza jöjjön abban a apilalanatban amint haza akar jönni... mondtam már, hogy bízz benne. - bólintott a kérésre majd bevásárolt, hozott popcornt, innivalót és még nachost is, két féle öntettel. - Ezekre futotta... - nézett körbe. - keressük meg a termünket.
|
Boldogan lépdelt a férfi nyomában. Az örömtől meg-megmoccant combjához csatolt farkincája.
- Mások csak úgy eljöhetnek moziba. Amikor csak kedvük tartja, bármikor! Olyan hihetetlen. Te gyakran jársz moziba? Milyen gyakran? - kérdezte Teisan a férfit - és még hová szoktál menni? Annyira jó lehet ilyen szabadnak lenni, gondtalannak.
Ahogy emberek közelébe értek, elcsendesedett. Figyelte őket, de semmi különösett nem fedezett fel rajtuk. Épp olyanok voltak, mint ő.
- Valami ijesztőet nézzünk! Hogy fog tetszeni Andynak is, ha elmesélem - mondta lelkesen, aztán elhallgatott, elkapta a tekintetét, zavarba jött. Persze, hiszen már nem mesélhet el semmit Andynek. Nem szokta még meg.
Ezután szemét lesütve ballagott a moziterem felé.
- Persze. Hozz mindent - bólintott. - de igazán mindenből hozz, úgy, mintha te is most kóstolnád ezeket először.
|
A féri kezdte azt gondolni, hogy terve csődöt vallott, Teisan teljesen elrepült a gondolataival, miintha a fizikai teste nem is létezett volna már. - Hé... nyugodj le, elhiszem, hogy nagyon fellelkesültél, de mint mondtam nagyon óvatosnak kell lenned. - ment vssza a macskával a kocsihoz. - Elmegyünk a moziba. Igyekezz természetesen viselkedni, mert ha nem skerül, nem élvezheted sokáig a napi két órát... sőt... hamar kiontják az életed. Tartsd ezt szem előtt... - lassan megérkeztek a mozihoz, nem voltak messze. - Választhatsz te filmet, nekem mindegy mit nézünk meg. - odabent plakátok hirdették az aktuális filmeket. - Még sose vlolál moziban igaz? Kérsz akkor popcornt meg kólát? - érdeklődött, miközben beállt a sorba jegyekért.
|
Olyan lelkes volt, mint egy gyermek, ugrálni tudott volna örömében. Rögtön akart is menni az ajánlott mozi felé, s csalódásként érte a felismerés, hogy nem ismeri ezt a várost... ahol mindig is élt. Mindenféle ellentmondásos érzések rohanták meg.
A férfi szavaira hevesen bólogatott. Nem fogta fel, milyen veszély leselkedhetne rá. Andy mindig megvédte, és nem tapasztalta még, hogy tényleg az ő bőre forog kockán. Most is könnyedén átsiklott ez intések fölött. Csak ment volna már.
- Résen leszek, résen! Mit nézünk? - kérdezte egyből - Az emberek úgyis ugyanolyanok, mint a macskák. Csak külsőleg mások. Nem hiszem, hogy sokat kéne tanulnom. Mindent láttam már - jelentette büszkén - emberek között nevelkedtem. És amit nem éltem át, azt láttam a tévében.
Felvillanyozottan tekintgetett körbe. Táncolni szeretett volna, amiért kapott egy morzsányi szabadságot.
- Értem... ki kell használni azokat a két órákat. Én ki is fogom!
|
Figyelte, ahogy Teisan arckifejezése megváltozott, ahogy látta amgát a tükörbe, s ahogy egyre inkább elérték szívét a vágyai. - Ezek nem macskáknak készült termékek. Még régebben mondtam Andynek, hogy próbáljátok ki, de túlságosan féltett téged. Ha lebuksz annak komoly következménye lehet, emg is ölhetnek.. - próbálta okítani.
- Ne akarj mindent egyszerre - csóválta a fejét. - Úgy tűnik előbb meg kell tanulnod a mértékletességet. leeinte csak velem járhatsz ki, mondjuk két hétifóg... megmutatom neked hogy kell viselkedni különböző helyeken, mit kell csinlnod ha vlaki gyanút fogna. Kezdetnek elmehetnénk egy moziba, vehetünk popcornt is... úgy viselkedhetsz mint egy ember, de mindig rése kell lenned. Megértettél engem? - szerette volna ha má az elején lefektetik a szabályaikat.
- Igen, valami hasonló... amikor ezeket viseled, ember leszel mellettem, de amint haza érünk és leveszed, újra a amcskám leszel . - éRted igaz? Muszáj elsz látnod a határaidat különben elveszel bennük
|
Nem értette a dolgot. Hallgatott, keze az ülésen nyugodott. Feszülten pislogott kifelé. Mikor megérkeztek, még mindig nem mert kérdezősködni. Megvárta a bolt előtt Woodyt, aztá felvette a hozott holmit. Tetszett magának emberként. De hihetetlennek tűnt, hogy ennyi álca elég... hiszen akkor olyan rengeteg szenvedést megspórolhatott volna magának annyi macska. Döbbenten bámult önnön tükörképére. Simogatta a parókát, nézte a füle helyét. Az emberfül hiánya nem volt feltűnő, a haj takarta a helyet.
- Hát, hát... elmehetnénk egy boltba, olyan hatalmasba, mert mi mindig a netről rendeltük a holmikat, a háború alatt meg ki is voltak fosztva, pedig úgy szerettem volna plázákban járni, mint a filmekben. Meg... moziba! Úgy mennék moziba, meg vidámparkba, felülnék mindenre - törtek ki belőle a vágyak - de egy fagyizónak is örülnék, úgy, hogy ott ehetek, az emberek között. És nem néznek rám furcsán. Vagy... elmennék karaokizni este, dartsot dobálni, bowlingozni, golfozni, annyi mindent csinálnak az emberek! Olyan sokmindent lehet kint csinálni az utcán...
Körbenézett. Új szemmel tekintett a városra. Hirtelen minden ajtó kinyílt előtte. Még ha csak napi két órára, de akkor is.
- És akkor én most... az öcséd vagyok, vagy mi? - kérdezte.
|
A városba vezető úton Woody gondolkodott, majd végül megszólalt. - Teisan... én nem vagyok szörnyeteg... de nem fogok úgy bánni veled, mint Andy mert akkor sose fejlődnél igazán, most megmutatpk neked egy teljesen új világot, de rajtad is múlik majd, hogy mennyire élsz a lehetőségeiddel.
Megállt, kiszállt, s intett Teisannak is, hogy menjen vele. Nem tudta mit mondhatna még a kandúrnak, így csendben marad, ha cak az nem kezdeményezett beszélgetést vele, de ennek nem adott túl sok esélyt. - Itt várj emg... - szólt miután megérkeztek a bolthoz. Bele telt pár percbe, de végül egy angyobb szatyorral jött ki, elvitte a macskát a ház melletti mellékutcába és kipakolta csomagja tartalmát. - Vedd ezt fel! - s a macska füleit egy úszósapka féleséggel teljesen leszorította. - Remélem nem fáj... - adott rá egy a saját hajához való parókát, de még mielőtt bármit is kérdezhetett volna a macska, felhajtotta a felsőjét, majd egy övet csatolt a derekára. végül farkincáját az öv segítségével rögzítette, majd előkotorta a tükrét és a kezébe nyomta. - Teisan... most teljesen úgy nézel ki akár egy ember... kivéve, hogy nincsenek emberi füleid... de ez a szilikon átengedi a hangokat. Szóval... csak hogy tisztázzuk. Evvel az álruhával elmehetsz bárhova, egy kicsit megkaphatod a szabadságod amire vágysz, de vannak feltételeim hozzá. Minden nap csak két órára mehetsz ki, ne kelts feltűnést, és a legfontosabb, mostantól a neved... Teisan Woodrow mondjuk... Ez az én vezetéknevem, szóval ne keveredj bele semmi hülyeségbe rendben? Tegyünk egy próba sétát, mit szeretnél megnézni előbb?
|
A macska nem látott kiutat a helyzetből. A legjobb, ha szót fogad. Az az emberek mániája. Ezt látta a háború alatt. Az engedelmességet szeretik. Így aztán nem is mondott semmit, berakott egy pár ruhát magának, bár nem tudta, milyen körülményekre kell készülnie. A ruhák közé azért elrejtett egy kést is. Minden esetre.
Kisétált a házból, görcsben volt a gyomra, összefolyt már előtte minden. Mintha évezredek teltek volna el Andy távozása óta. Ólmosnak érezte a tagjait, nehézkesen mozgott. Berakta a táskáját a kocsiba, és ő is beült. A füle egészen a fejéhez lapult. Bámult ki az ablakon, nézte a házat. Úgy szerette ezt a házat. De Andyt is szerette, és az életét is szerette... és mind porrá válhatott egy pillanat alatt.
|
Woody nem akart ennyire keményen bánni Teisannal de úgy gonolta, szép szavakkal már képtelen bármit is elérni nála. Fel akarta ébreszteni, észhez téríteni, s ha ehhez az keleltt, hogy meggyűlölje őt, hát nem sajnálta a fáradtságot érte. - Meg akarok mutatni neked valamit... ne csinálj semmi hülyeséget... csak szedd össze a váltóruháid meg a fontosabb holmijaid. - kérte. - Siess...
~ Sajnálom Andy... túlságosan elkényeztetted, de a világ nem ilyen... túlszeretted... evvel fosztottad meg az igazi élettől... remélem képes leszek arra, amire kértél... -várta a macskát, ha az elkészült, bezárta az ajtót, s a kocsijához vitte, majd kinyitota neki aza jtót, hogy beszálljon.
|
Elkezdett remegni, ahogy a férfi azt mondta, nem fog vele emberként bánni. Elpillantott az ablak felé. A helyzet percről percre rosszabb, elveszti a házat, Andyt, és már végül önmagát. Átfutott a fején, hogy leugrik. Azt latolgatta, milyen eséllyel élné túl. Nem elég magas az emelet, csak megnyomorodna, jutott eszébe. Elborzadt a gondolattól, megdermedt. Rosszul volt már attól, ahogy Woody hozzáért... beszélt itt vele kedvesen, aztán az első adandó alkalommal a hátába döfi a kést. Elfelejtette, mennyire nem lehet megbízni az emberekben. Hiba volt. Ezt a hibáját ezután sosem felejti el.
- Hová megyünk? - kérdezte.
Semleges hangszínt vett fel. Arcáról eltűntek az érzelmek.
|
Woody csak hallgatta a macskát, nema akrta átölelni, hátha furcsa következtetéseket von le belőle, de már azt is félre értette, amit megpróbált elmagyarázni neki.
- Teisan... én a te barátod is voltam... te menekültél el mindne elől, te zártad ki őt, te zártál ki engem is. - vette le a szemüvegét, hogy megtörölgethesse kicsit. - Téged akart... mert telejs szívéből szeret téged, de túlléptetek egy határt... és.. - közben a amcska indulni készült, a srác pedig pár pillaant múlva már mögötte volt, rátámaszkodva az ajtóra, hogy ne mehessen ki. - Elfelejtettél valamit igaz? Most már én vagyok a gazdád. - fordította maga felé a amcskát. - Ne akard, hogy durva legyek veeld Teisan... - simítot végig az arcán. - ne menekülj tovább, nincs hozzá jogod... én nem Andy vagyok... nem fogok veled emberként bánni, s ha felbosszantasz talán olyat teszek amit még én is mgbánok... sírd ki magad... fogadd el a tényeket, rossz ahtással voltatok egymásra, de biztos vagyok benne, hogy itt is csak a te érdekeidet nézte.. csúnyán váltatok el? szedd össze a cuccod, elmegyünk valahova. - adta ki a parancsot.
|
Megremegett, mikor a férfi letörölte a könnyeit. A gyomra bukfencet hányt. Szörnyű volt hallania ezeket.
- Jó lehetett neki... hogy ott voltál vele. Velem senki sem volt, hogy tanácsot kérjek tőle. Én csak csetlettem-botlottam az életben. És ő most is el tud futni, el tud különülni tőlem. Én sose dönthetnék így. Mikor tehetném ezt meg? Hogy hagynék itt mindent? Ezek - mutatott macskafüleire - mindenben örökre akadályoznak. Ebben is... abban is hogy boldog legyek. Hogy Andy az legyen mellettem.
Elkeseredetten bámult Woodyra.
- Pedig én mindig teli voltam kételyekkel... és ezt se mondhattam el senkinek... hogy miért éppen engem... miért a macskáját, a háziállatát... miért engem választott.
Könnyei már csak úgy záporoztak.
- Ezzel megnehezített mindent. Egy emberrel egész más élete lehetett volna. De még nem késő. Még elmehetek. Mondd meg neki... mondd meg, hogy kilépek az életéből. Visszajöhet. Élhet egyedül békében.
Mint aki azonnal távozni is készül, az ajtó felé imbolygott.
- Nem csoda, hogy ez lett. Ki se rakhatott, nem tehetett velem semmit, mikor már elege lett belőlem. Hát távozott ő. De most én megyek. Ő meg élje itt tovább az életét.
|
- A pont az amikor már mindent elnézel a másiknak, magadat pedig feláldozod. Nehéz elmagyarázni... de természetesen nem mérhető, s mindkettőtök... túlzásba esett. - bólintott.
- Nem úgy értem, hogy előled menekült volna, talán csak felismerte abban a pillanatban, hogy külön is léteznetek kell, muszáj... tudod nem aggódom, mert mindig is talpraesett volt. Amikor a szülei meghaltak, tudtad hogy csak adósságot hagytak maguk után? A házat is majdnem elveszítette, de amikor avval fenyegették,hogy téged is elvesznek tőle a sarkára állt és felvirágoztatta az üzletet... te voltál aki hajtotta, az hogy elveszíthet téged az adta neki az erőt. Boldogok voltatok ketten... aztán a háborúval együtt, jöttek a mániáid... talán időről időre... érezni kezdte, hogy gyengül, hogy már nem tud, megfelelni neked. Őszintén zsólva Teisan... ő mindig tőlem kért tanácsot, mindig cak rólad beszélt... - törölgette le Teisan könnyeit. - Talán csak próbára akarja tenni magát és téged is. Ennél fogva... nem szabad feladnod. keményen kell dolgoznod... hiszek abban, hogybármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, vissza tér majd hozzád. - mosolygott. - hozzánk. - javította ki magát.
|
- Lehet, de ez egy nagyon kényelmes mánia volt mindkettőnk számára. Nekem jó volt, hogy oda van értem, neki is jó volt, hogy van kiét odalennie. Mitől számít betegesnek? Mi az a pont? - kérdezte komolyan. Tudni akarta. - Ez ilyen mérhető dolog?
A kérdésre azért a fejét rázta.
- Tudattalanul, talán. De semmi ilyen meg se fordult a fejemben. Talán egy kicsit. Csak egy picikét - lelapultak a fülei bánatában, ahogy kezdett rájönni, összetettebb probléma vezetett idáig, mint ahogy hitte - de ez nem róla meg rólam szólt, hanem az általános helyzetről. Sehova sem mehettem egyedül. Meg lehet ebbe kattani.
Előre-hátra dülöngélt. Woody kérdésétől azonban megmerevedett.
- Gondolod? - kapta fel a fejét. A hangja sírós volt. Hiába, hogy felnőtt kandúr volt... a teljes kétségbesés felé sodorta az a gondolat, hogy Andy tőle menekült, még ilyen áron is. Kicsordult pár könnycseppe.
|
- Nos igen... - sóhajtott. - Pont az ilyen viselkedés teszi őt olyanná, amilyen. Andy jó ember, de nem gondolkodik, ha pánikhelyzetbe kerül, főleg, ha rólad van szó... annyira furcsa, de megfigyeltem nála, hogy mint aki valamiféle megszállott, úgy viselkedik... neked nem tűnt fel? Túlságosan is ragaszkodott hozzád, ez szerintem már bőven több, mint szerelem... beteges ragaszkodás, talán pont ezért... akartál kicist nélküle a magad ura lenni, bele menekülve a kártyába, s minden másba is... nekem bevallhatod... az embernek szüksége lenne a privát szférájára, de nekem sincs sok. - itta meg az utolsó korty kávét.
- Kivettem pár napot, így most egy kicsit nem megyek haza. Nyugi, nem okozol problémát vele... te Teisan... mi van akor ha ő is arra a következtetésre jutott mint én? Nem lehet, hogy ezért akart ő menni...?
|
[264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
