|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Ren fel-felnyögött, de az igazság az volt, hogy ő is sokkal jobban szerette ha a kandúr vadul vele, habár a cirogatást és lágy kényeztetést sem vetette meg. - Gyere ide... - csalogata ujjával hívogatón, s forrón emgcsókolta ha a acska közel hajolt hozzá . - Tedd be gyorsan... nem kell előjáték... elég lesz így... érezni akarlak még mielőtt ismét eltűnök... Haron... -simított végig mellkasán jólesőn, bele tűrt fekete hajába.
 |
Dorombolt a lánynak, hálásan vette a bókjait, belesimult a macska lényébe, a szavaiba, a sóhajaiba.
- Hát persze - suttogta, s végigcsókolta a combjait.
Finomabban bánt vele, élvezte így is, ahogy hullámzik alatta a macska. Milyen rég volt már, hogy így érinthette. Nagyon ki akarta elégíteni, csak az az egy lebegett a szemei előtt. Magának nem is kívánt semmit, hisz nem úriember, hanem üzletember az, aki várja a fizetségét. S ő jóllakott a lány örömének szemlélésével.
 |
- Igaz, jól tudom... - nyögött fel. - Csak a türelmem... épp nem akar türelmes lenni... - motyogta, s közben tűz gyulladt a szemében. - Jól tudsz hízelegni... imádom ahogy kiejted a szavakat... egyszerűen elképesztő vagy... - simított végig az arcán, de közben fel-felnyögött az élvezettől, szeretett volna ő is a kandúr kedvében járni, de egyenlőre elevszett a bűnös élvezetek tengerén, teste megrengett, hullámzott már most a kandúr kezeitől. - Csak óvatosan... - kérte. - Tudom, hogy ... jobban szereted amikor vadulhatsz, de nem tudom meddig bír még ez a valóm... szerenék minél tovább veled maradni. - leehellte.
|
- Ahogy én is - kontrázott rá a démon. - De nem süthetjük meg az aranytojást tojó tyúkot. Bármilyen jól is esne.
- Ne viccelj - susogta a macska nyakába - hiszen nekem tökéletes vagy, ahogy vagy - nyalintott végig rajta. Kissé megharapta a fülét is.
Ahogy Ren kérte, elkezdte vetkőztetni, hogy hozzáférhessen úgy igazán. Miközben végig simogatta a lányt, elhelyezkedett az ölénél, a combjait cirógatta, egyre beljebb, majd egészen közel hajolt, végigcsókolt a lány legérzékenyebb pontjain, s hamarosan a nyelvével kezdte izgatni őket. Keze Ren mellét, bokáját, lábszárát simogatta. Mennyire más volt ez, mint Rannal ölelkezni..
|
- Igen... de már... kezdek kicist türelmetlenné válni.. - mondta megadóan, s hagyta hogy a démon eljátszadozzon érzékeivel, nagyon élvezte a dolgot. - Kár, hogy ez a test nőstény igaz? Jobban felizgatna egy kandúr? - húzott végig mellkasán, jobbanés annál is jobabn akarta éritneni. - Ügyes vagy... nem akarok ismét távol lennei tőled... én is szép lassan ... kebeleezm be Rant... akár egy kígyó... aki szép lassan fulalsztja ki az álozatát... - sóhajtott. - Érints meg még jobban... ahh.. - nyögött fel a kényeztetésre. - A kezeid annyira jók... szeretem őket... és szeretem a szádat is... érits meg a száddal haron... - kérte miközbve vonaglod a feketeség alatt. - Annyira jó érzés... mintha már ezer év telt volna el azóta... olyan boldog vagyok.
|
- Ez már... igazán csak a türelmünkön múlik - búgta a démon - a fiú elvezet a megoldáshoz. Csak ki kell várni. Addig próbáld meg élvezni a játékot. Hiszen egyértelmű, hogy a vesztébe rohan... nincs más út előtte. Ezért ne is aggódj.
Keze újra és újra végigsiklott a macska minden finom pontján.
- Az valóban csodálatos - lehelte, s ajkát Ren nyakához érintette - légy jelen mindenütt, mindig.
A kérdésre helyeslően bólintott.
- Ez még bírja. Óvatosan szórakozom vele, mértéktartóan.
Kissé beleharapott a lány ajkaiba.
- Játszadoznál? - kérdezte élvezettel, megcsókolta, majd végigdöntötte az ágyon Rent. A hasát, combját simogatta, a mellét, nyakát cirógatta lassú, kéjes mozdulatokkal, közben kulcscsontját, fülét, vállát harapdálta.
|
- Helyes helyes... - búgta, miközben a kandúr ajkára simított. - Olyan gyönyörű vagy... az én gyönyörűséges teremtményem... - csókolta meg, miközben bele bele harapott a macska ajkába. - Te is nekem kedvesem... nincs pillanat, hogy ne irigykednék erre az emberre... végre újra rám találtál, erre... szinte csak egy monitoron át nézem az eseményeket... már majdnem olyan mérges lettem, hogy vissza adtam az emlékeit... de aztán eszembe jutott, hogy úgy még inkább elveszítenélek... és így... hogy átadod neki az energiáidat, néha felbukkanhatok teljes valómban... a szoba határai még inkább kitágultak... már az egész házban... jelen tudok lenni, hát nem csodálatos? Ne aggódj... mindent a mancsaim közt tartok... hamarosan ismét együtt lehetünk, úgy ahogy régen... és a te tested? Hogy bírja a lélek? Ugye vigyázol, hogy meg ne öld? Mindig... csak egy kicsit hagyni kell belőlük... hogy mi magunk ne semmisülhessünk meg... - cirógatta. - Nem akarsz... játszadozni egy kicsit? Talán... lenne hozzá msot elég erőm... ha bírod még.
 |
Ahogy Ren megjelent, élénken csillogott a szeme, fülei a cica felé fókuszáltak.
- Mindent érted teszek.
Végigsimított a macskalány karján, s magához vonta.
- Jó, hogy itt vagy. Folyamatosan hiányzol - suttogta a fülé, s Ren szavaira komolyan bólintott. - Persze, a fiú egy bábu. Nem csodálom, hogy így érzel - felelte - nehéz lehet elviselni belülről. De már nem tart soká. Vele tartok holnap, hogyha te kéred - susogta, s a lány fejét, haját simogatta. - Minden a terv szerint halad? - érdeklődött tőle, míg kezei lejjebb vándoroltak, s felfedezték a lány, derekát, csípőjét, fenekét. - Olyan őrülten hiányzol...
|
Ran csak pihegett, hallotta Haron szavait de olyan messze voltak... túlságosan messze. Meg akarta mondani, hogy tudja, hogy nem szereti őt viszont a kandúr, hogy nem.érez iránta semmit puszta vágynál, hogy csak kielégitő szükségleteit rajta... el akarta mondani, annyira szerette volna mindezt megosztani vele, de ajkára fagytak a szavak, tekintete a semmibe meredt, míg az a vad láng hamarosan kialudt, zűrzavart hagyva maga után. Haronra nézett, mégsem ugyanaz volt, más fajta fény lobbant fel benne, jól ismerhette ezt.
- Haron... Haron... - kelt fel az ágyból, megjelentek macskafülei, farkincája kissé idegesen lengett - Hát megfeledkeztél rólam? - mondta kissé szomorkodva. - Annyi energiát adtál ennek a testnek... tegnap méf csak próbálkoztam előtórni, de ma... szinte azonnal sikerült. - búgta és közben a feketeséghez simult. - Nincs szükséged érzésekre Haron.. eziránt a fiú iránt pedig pláne nincs... néha legszívesebben... kitépném a torkát... csak sajnos akkor magamat is megölném... - mondta egyszerűen, majd végig simított a démon arcán. - De legalább van egy terve... holnap tarts vele... olyan kis naív... nem tudja, hogy hamarosan éppolyan sorsra jut, mint Ashita... - simogatta a félvér mellkasát. - Olyan.jó érzés végre rendesen megérintenem téged... - búgta miközben a démonhoz simult.
|
- Gyönyörű, és egyben ostobán fájdalmas - mondta a macska, amikor kibontakozott Ran öléből - az a magány, amire valaki magát ítéli... amikor egy démont szeret.
Hűvösen s mégis kacéran csengett a hangja. Megmutatta, ő könnyen incselkedik Rannal, mert benne egy szemernyi érzelem sincs. Épp csak, hogy a magáévá tette, és már erre emlékeztette. A hatalmára, amit szerzett a fiú felett. Élvezte ezt az előnyt.
- De talán ön... túlságosan hasonlatos egy démonhoz ahhoz, hogy felfogja ennek a veszélyét.
Nem feküdt oda Ran mellé. Felállt, az ágy mellől nézett rá.
- Vagy csak szeretné ezt hinni. Az emberek mindig azt hiszik... egy anyagból van a lelkük azzal, akit szeretnek - szeme vörösen parázslott, ahogy beszélt - pedig nincsen mindenkinek lelke.
|
Haron jól látta, Ran pont oylan lehetett akár csak ő... de fels em tűnt neki eddig... mindig is elnyomó volt, épp olyan, mint a démon... hiszen élete során bekebelezte Rent, majd elnyomta önmagában... talán ő maga is egy kegyetlen démonhoz vlt hasonlatos... szemébe még mindig égett a tűz, a vágyak elragadták és mlyre repítették, olyan helyekre, ahol még sohasem járt... még többet és még jobban, még élesebben akart látni... de érezte, hogy hamarosan el fog élvezni, érezte magában a macska vad vágyát is, és ez méginkább feltüzelte, ahogy a macska elélvezett, ő maga is követte... szinte szárnyalt a lelke... mégis fájdalmas boldogság volt ez.... soha nem érzett még ehhez foghatóbb érzést... a világ megszűnt.. csak ők ketten maradtak.
|
Nem kímélte tovább Rant, testük hangosan csattogott, bódult eufóriában.
Hagyta, hogy Ran lehúzza őt magához, mélyen, ézékien csókolta, belemarva ajkaiba is. Saját magát látta a szemében, ugyanaz az őrült tűz lobogott Ran íriszeiben, mint a sajátjában. Épp úgy élvezte ezt a fiú, mint ő... s ettől valahogy egy furcsa, acélból szőtt köteléket fedezett fel kettejük között. Mert ettől most Rant is olyan sötétnek és rossznak látta, mint amilyen ő maga volt. Aki élvezi ezt a sötétséget, az hogy is lehetne jó ember...
Mindketten az árnyak birodalmában voltak azokban a percekben, csupán más-más szerepkörben. Ettől Ran mégértékesebbé vált.
Így, ezzel a tudattal mozgott benne a démon. Minden eddiginél káprázatosabban ragadta magával az orgazmus. Mintha csak neki találták volna ki Rant, a testét, a lelkületét, a vágyait, mindenét.
|
Ran elmélye elhomályosult, a fájdalom vegyült az édes szenvedéllyel, a kéjjel, a vágyakkal. Elmerült benne, mintha természetesek lennének, ekkor bevillant neki egy réégi kép miközben ez a démoni macska a torkához fogja a pengét... hirtlen úgy érezte, semmit sem változtak, még mindig ott van a torkánál a penge... csak láthatatlan. Ahogy tekintetük össze ért, elidőzött azokba a vad szemekben, a sajátjában is hasonló csilloghatott. Ha Haron már nem fogta le a kezét, felnyúlt érte és magához húzva megcsókolta. Ha nem tudott mocorogni, csak nyelt egyet és széttárta ajkait, hátha a démon kitalálja mit is szeretne tőle.
|
Elvigyorodott, a fülei élénken fókuszáltak.
- Ahogy óhajtja, uram.
Markolta, tépte a fiú húsát. Elképesztően finomnak találta. Hát ha így akarja Ran, legyen. Hagyta magát, hogy Ran mélyebb sötétségbe rántsa, mint ahova ő magától ment volna. Elvesztette a fejét, a mozdulatai feletti uralmat. A kontroll elszállt. Az ösztön maradt.
Nem is állatiasak voltak a mozdulatai, hanem valósággal démoniak. Erősebben és gyorsabban mozgott Ranban, egészen mélyen benne volt. Parázslott, zsibongott a bőre. Mikor tekintete összeért a fiúéval, Ran szemét is ilyen forrongó, táncoló szikrázásnak látta.
|
Ran valóban nem várt kíméletet Harontól, sőt, azt hitte sokkal vadabb tempóra vált. Valamiért többet akart... még mélyebben akarta élvezni... - Haron...- búgta kissé rekedtes hangon. - Ennyi.... még... nem ... elég... kérlek.... - adta meg magát a démonnak és mindannak, ami érzett vagy érezni vélt, valóban... csak erre a sötét sémonra vágyott, aki bármelyik pillanatban elrabolhatja a lelkét, vagy ketté törheti, mintha csak egy fogpiszkáló volna, mégsem érdekelte, bele akart veszni ebbe a fullasztó, jó érzésbe.
|
Mikor a fiú elkezdett alatta mozogni, ő sem fogta vissza magát. Látta Ranon, ő sem akar kíméletet. Ha képes volt beleszeretni egy démonba, akkor bírnia kell ezeket is. Úgy érezte, most bármit megtehetne a fiúval, nem lenne ellene kifogása. De még várt... nem akarta a második alkalommal lerohanni. Még elijed. Így csak finoman játszadozott vele, noha így is érezhetően erőteljesebb, vadabb volt, mint előzőleg. A lángok is magasabbak voltak a szemében, az arcán is élesebben rajzolódott ki a gyönyör.
|
Ran már remegett a vágytól, minél előbb magában akarta érezni ezt a macskát.. a démont aki őt is felfalja, jobban vágyta mint bármi mást... gyötrődött, zihált miközben tágította, előkészítette. Mikor végre belé hatolt kéjesen nyögött fel, Haron végre benne volt, gyorsabb és gyorsabb tempót követelve ellenmozgott a macskának, hogy még jobban érezhesse, közben karja kezével a takarót gyűrködte,
|
Szívta magába a látványt. Tetszett neki a fiú gyönyörteli gyötrődése. Elégedetten csapta előre füleit, ahogy Ran elsóhajtotta kívánságát.
Nem szórakozott tovább, mostmár komolyan munkához látott. Elhelyezkedett Ran ölénél, feljebb tolta a fiú csípőjét, hogy hozzáférjen. Egy kicsit elidőzött azzal, hogy előkészítse, majd megadta Rannak azt, amit akart, beléhatolt, s jóleső sóhajjal vette birtokba a fiú testét. Most sem kezdett el rögtön mozogni, pedig reszketett a vágytól, úgy szerette volna már. Hagyta, hogy Ran szokja az érzést, s csak finom lökésekkel kezdett, fokozatosan bomlott ki a szenvedélye.
|
Ran vonaglott szinte a macska alatt, egyre jobban érezte, nem sokáig bírja már, belevész a vágyaiba... lábát még inkábbb széttárta, hogy a kandúr hozzá férhessen, akarta, vágyta őt, miközben fejéből lassan el is tűnt Ashita gondolata is, s már csak az édes kéj maradt utána. - Haron... k...kérlek... - remegtek ajkai, teste emgfeszült a játéktól . - Hatolj belém... kérlek... - nyöszörögte elfúló hangon. - Akarlak.... - mondta ki végre kívánságát. Őrlődött.... érezte ahogy elveszti saját józaneszét, de... nem bánta... végre kimerte mutatani azt amit valójában érzett.
|
A macska élvezettel figyelte ezt. Övé a hatalom. Ran nem bír neki ellenállni. Mindez önzetlen gondolatok mögé rejtve történik, de Ran most elárulta magát. Bánja, és mégis csinálja. Mennyire emberi, gondolta a démon. Csak az emberek képesek erre... elringatni magukat a hitben, mily nemesek is ők, és éppen az ellentétét csinálni annak, amit helyesnek tartanak.
~ Ön egyre jobban hasolnít hozzám, uram. Egyre nehezebb önt szolgálni. Mert már olyan, mint egy közülünk való... ~ gondolta a démon.
Tovább simogatta lent a fiút, váltogatta a ritmust, s figyelte a hatást. Várta, hogy Ran könyörögjön érte, Haron hatoljon már belé.
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
