|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- Rendben.. *ígéri szipogva* - Megígérem, hogy nem tűnök el többé... *mosolyog a félvérre, aztán Nantan bekötözi a sebeit - Nantan... amúgy miért segítettetek nekem? Adrian miatt nem lehetett mert nem tudtad, hogy itt lakom én is nem igaz?
- Egyértleműnek kéne lennie... régen is mindig így volt... ha bármelyik macskalény bajban volt, a többiek segítettek neki... bár a világ sokat változott azóta... mióta az ember itt van... óvatosabbnak kellene lenned, ha már van családod...
*Adrian amint meglátja, kicsit eltorzul az arca* - Jól van... vedd be ezeket... *ad neki pár szem fájdalomcsillapítót mivel tudja, hogy a srác a tűt nem kedveli* - Ez nagyon csúnya Kou, de megteszem ami tőlem telik... *A saját kezéről lehámozza a kötést, már begyógyult* - Dolgozom egy szériumon... pár napja kezdtem el... nem tudom mennyire hatna rád... mivel félvér vagy nem vagyok biztos benne, hogy harcolhatunk a lassú gyógyulásod ellen, de talán egy kis időt még nyerhetünk vele.... ez elég komolynak tűnik de elvérezni nem fogsz....
  
 |
Összefacsarodik a szíve Ayase sírásának hallatán. Azonnal visszafordul hozzá és fél kezével átkarolja. Most már annyira fáj a jobb karja, hogy nem bírja mozgatni, de akkor is jeleznie kell a szőkeségnek az érzéseit, ha közben összevérezi.
- Nagyon fontos vagy nekem. - suttogja a fülébe elszorult torokkal. - Ne sírj, inkább ígérd meg, hogy legközelebb elmondod, hogy elmész, még ha csak a boltba is. - kéri, aztán elhúzódik tőle.
Sobero próbálja megtartani magát a székben, de inkább tűnik szétfolytnak rajta, mint önmagát megtartónak.
Kou lesomja a füleit, aztán megpróbál felülni az asztalra. Némi nehézség után sikerül neki. Igyekszik nyugodtnak látszani, de szemében már látszik, hogy feszültsége nő és nő. A dicséretre elvörösödik, s kifordul, hogy mutassa a sérülését.
  |
*A szőke félvér most már elsírja magát attól amit Kou mondd, de csak hangtalanul követi a társaságot, Adrian leteszi Soberot az egyik székbe, közben végigsiklik tekintete Nayongon és a kutyalényen aki meg sem moccan* - Várj itt egy kicsit, el kell látnom Kou sebeit, aztán neked is adok valamit amitől jobban leszel... *avval munkához lát* - Tudsz kötözni sebeket? * kérdi Nantanhoz fordulva*
- Azt nem tudom hogy csinálja egy orvos, de amúgy igen tudok...
- Oké akkor tessék kösd be Aya sebét... én gondoskodom Kouéról...
- Rendben... *mondja a macskalény és ellátja a szőkeség sebét, Adrian közben Koura tekint* - Fel tudsz ülni vagy segítsek? *kérdi ahogy nézi a fiút, eszébe jut amikor először ültette fel erre az asztalra, kicsit elmosolyodik a dolgon* - Nagyon bátor voltál Kou, igazán hálás vagyok neked... mutasd magad, hol sérültél meg?
|
Kou sokáig háttal áll barátjának és Adriannak. Csak akkor fordul meg, amikor szipogni kezd.
- Másodszorra hittem azt, hogy soha többet nem látlak és újra majdnem belehaltam. - osztja meg a félvérrel, de már nincs sem a hangjában, sem a pillantásában harag. Nem mond többet, hallgat Adrianra és elindul a rendelőbe.
Kékcsillag figyelmét persze nem kerüli el a három új tag. Megnézi magának a védelmező Nantant, a kuporgó Nayongot, majd a védtelen kis Fehérhollót.
Nayong hiába lapítja le a füleit, persze mindent hall. Kíváncsian felnéz, kivel akar beszélni Nan és biccent neki, hogy marad, menjen nyugodtan előre. Feltámaszkodik az ágyra és végignéz a kutyalényen. Még sosem látott másik fehér hajú személyt, ezért tetszik neki a másik.
- Sokan tartoznak neked. - jegyzi meg félig vigyorogva Sobero.
 |
- Kérlek Kou... *utána szalad de nem érinti meg* - Kérlek bocsáss meg... vigyáztam magamra nagyon... kérlek ne haragudj, nem teszek többé ilyesmit, megígérem! De... te is ezt tetted volna nem igaz? Kou....
- A lényeg, hogy nem esett komoly bajod... Ayase legközelebb nem kellene magán akciókat kezdened...
- Nem tettem volna, de meg akarták ölni! Ő nem hall és nem lát, még beszélni sem tud, hogy elmondja a fájdalmát, azt akartam, hogy ő is itt élhessen velünk... mert én... szeretek itt élni veletek... *szipog*
- Inkább gyere be szépen a rendelőbe.... ellátjuk a sebeiteket, mert senki sem úszta meg épp bőrrel...
- Akkor Holló maradhat? *Adrian sóhajt*
- Rendben, de most már ne gyűjts össze senkit... *Adrian is észreveszi a másik kettőt, felismeri Nantant, aki épp hátra fordul Nayonghoz*
- Kérlek maradj itt, beszélnem kell vele... aztán majd téged is bemutatlak... *mondja és ha a fiú bele egyezik akkor ő is a többiekkel tart a rendelőbe* - Hé... szerettem volna megköszönni a múltkorit... az ételt...
- Tehát tényleg te voltál... nem jelentkeztél később.
- A tavasszal jobb a kóbor macskalények helyzete is, több élelem van, nem kell lopnunk... *mondja kicsit szégyenlve*
- Te is megsérültél igaz?
- Semmiség hamar begyógyul... gondoltam segítek...
- Le akarod rónni a tartozásod?
- Olyasmi.... azt hiszem... *közben figyeli Kout, hiszen vele is rég találkozott már, de a mai napig benne él a kandúr emléke*
|
Tehetetlenül hánykódik Adrian akarata szerint. Még ez is fáj neki. És a legjobban az, hogy lassan, ha majd akarni fogja, akkor sem bír majd elszakadni ettől az embertől. Tartozik neki, mert védi az ő nyomorult kis életét. De mit tehet érte? Hiszen semmi máshoz nem ért, csak ahhoz, hogyan elégítse ki a vágyait. Adriannak meg nincsenek vágyai, vagyis vannak, de nem mutatja meg őket, nem éli ki magát. Már próbálkozott nála, s mintha csak a falat próbálta volna meg elcsábítani. Pedig mindent bevetett, ami eszébe jutott, hogy bejöhet a férfinél. Ő tudja, hogy nem lehet jó vége ennek az egésznek, de túl gyenge ahhoz, hogy önkezűleg tegyen rendet és kivégezze magát. Egyelőre legalábbis túl gyenge.
Reszketve bújik még szorosabban Nantanhoz. Talán jobb lett volna megöregedni a fa odvában, mintsem átrohanni annak a közepén. Még mindig fél, pedig már nincs zaj és veszedelem. Aztán mégis lesz valami, amitől a kandúr védeni akarja. Becsukja a szemeit, lelapítja a füleit és vár.
Kou ledöbben. Ayase egy rakás lényt hozott és érzi, hogy egy kutyalény is van köztük. Kiles Adrian mögött.
- Te vérzel! - vádolja meg mérgesen. - Nem bocsátok meg! - vágja rá dühösen, azzal sarkon fordul. Hogy is bocsáthatná meg, hogy valami veszélyeset csinált Ayase, amikor ő vigyázni akart rá? Persze ő nagyobb pácban van, több vért vesztett és a sebe is sokkal súlyosabb, ráadásul nem is biztos, hogy begyógyul.
|
- Rendben... Sobero... *kisegíti a macskalényt, és a hátára veszi, hogy bevigye* - Majd meglátjuk... mit hoz a holnap...
- Rendben vagy Nayong? *kérdi Nantan és átfogja a fiút* - Nem sérültél meg ugye? Pont belesétáltunk a közepébe... *mosolyog szelíden a fiúra, csak neki képes megmutatni ezt a mosolyt* - Ohh jön valaki... biztos az a férfi... *mondja kissé nyugtatólag de azért feláll, hogy ha kell meg tudja védeni Nayongot és magát*
- Adrian? *néz Nantanra amikor az azt mondja, hogy hall valakit* - Adrian, Kou és Kékcsillag! *megindul, de a szoba kilincséig nem jut el... megtorpan* ~ Most biztosan haragszanak rám, csak úgy eljöttem minden szó nélkül amikor számítottak rám... *megmarkolja mégis a foggantyút és végül sikeresen kinyitja amikor Adrian pont belép*
- Ayase... *a férfi ledöbben, hátán fogja Kékcsilllagot, nem tudja mit kellene jelen pillanatban tennie, a két testvér csak bámul egymásra, míg végül a szőke szólal meg előbb*
- Ne haragudjatok... *ökölbe szorítja a kezeit* - Tudom, hogy cserben hagytalak benneteket és tudom, hogy most utáltok érte.... de... Fehér-Hollónak szüksége volt a segítségemre... kérlek bocsássatok meg... amiért csak úgy eltűntem...
|
Nayong izgatottan és félve kuporog Nantan mellett. Rémületében a nyakában lógó kulcsot szorongatja. A kulcsot, amellyel egy másik világ kapuja nyitható meg. De erről a kandúr mit sem tud.
- Sobero. Az igazi nevem Sobero. - jelenti ki fásult hangon. Még sosem mondta el senkinek ezt a nevet, mióta a Kékcsillagot kapta művésznévnek. - A Kékcsillag csak a kurvanevem. - teszi még hozzá szinte nyersen. - Könnyebb lett volna mindannyiunknak. - vet ellent Adrian állításának. Neki idegen ez a szó, hogy család. Mintha nem tudná a jelentését, annyira idegen. Mikor ki kellene szállnia, mozdulatlan marad. Nem bír mozogni még mindig, de most már a fájdalomtól.
Kou ezzel szemben szótlanul kiszáll a kocsiból, noha már a kínlódás igencsak legyengítette. Sántikálva lépdel a házba, vállát még mindig igyekszik takarni Adriantól.
|
*Bár Adrian, Kou és Kékcsillag távol vannak, valakik mégis csak felverik a ház csendjét, Ayase haza érkezett, de nem egyedül, egy fiatal kutyalényt is cipelt magával, aki az erőtlenségtől már alig tudta tartani magát, amikor végr megérkeztek Aya letette őt az ágyára, a fehér kutyalény vak szemei a messzeségbe néztek, süket füleit is képtelen volt bármire használni, csak azt tudta, hogy itt talán már biztonságban van, Aya leült mellé az ágyra, megsérült a válla, egy golyó kapta el de szerencsére nem vészesen, a vérveszteség nem mondható halálosnak. Nantan leült az ágy tövébe szótlanul és kijújta magát, közben tekintetével figyelte társa, Nayong minden mozdulatát, Peter hallotta a zajokat, mivel már otthon voltak, de lusta volt kimenni inkább átkarolta szerelmét és aludt tovább*
- Ne beszélj hülyeségeket kékcsillag... semmi sem lett volna jobb ha meghalsz... már te is a mi családunkba tartozol, mindegy mi történik, egy család... össze tart... mindig... minden áron... *de nem néz semerre csak az utat figyeli, megáll, bekanyarodik és kiszáll* - Menjünk be el kell látnom a sebeiteket...
|
A két fiú csak csendben ül sokáig, aztán Sobero nyögésekkel hívja fel magára a figyelmet. - Válaszojj lécci. - kéri Kout, aki cseppet sem lelkesedik az ötletért, sértetten elfordul tőle. - Moszt nem izéből kéjdem. Cak éjdekej. - győzködi, hiába. - Figy... a fejedbe akajok látni.
- Felejtsd el. - közli vele ridegen. - Örülj neki, hogy nem kaptam dührohamot, nem törtem össze egyetlen csontod és már nem fenyeget az a veszély, hogy meggondolom magam. Érd be azzal, amit gondolsz.
- Jó. Aszt gondojom, hod... cak lácatja vad du'va, veszélesz és jideg. Ahod azzal a lánnal...
- Szót se többet! - mordul rá belefojtva a szót Kékcsillagba. - Nincs kedvem erről beszélni. - ezzel lezárja az ügyet. Még próbál valamit mondani a kandúr, de befogja a száját. - Beletömöm az öklöd a szádba, ha nem marad csukva. - fenyegeti sötéten.
|
- Sötét utca... hmmm... had gondolkodjam... *Elmélázik a dolgon, töpreng aztán beindítja az autót* - Oké indulunk... *mondja avval megindul a sötét utca felé, már bekészített egy tolószéket is kékcsillagnak, tehát evvel nem lesz gond, viszont azt nem tudja mit fog mondani atulajoknak... reménykedik, hogy terve beválik*
/Folyt köv.: Sötét utca/ |
- Hm! - húzza el kicsit durcásan a száját Kou Adrian kérésére, de persze igyekszik nem bántani Kékcsillagot. Azt azt mondta, nem dühíti tovább, s valóban nyugton marad, így kettős erővel a kocsiig vihetik őt. Aztán kettesben maradnak.
- Emon? - kérdezi béna nyelvvel Sobero. - Mien? Dom, hod fúj... dee... édekej. - próbál fogalmazni. Most nem kötekedő, vagy incselkedő, nyugodt, valóban kíváncsinak tűnik. Kou viszont nem szándékozik válaszolni neki, elfordítja arcát, tekintete a távolba veszik, fülei sértetten oldalra fordulnak. - Kéjjek.
- Hagyj vele békén.
- De láttad. Nézted. - világít rá. Ezután megérkezik Adrian.
- Tartogasd az erőd arra, hogy el tudd mondani, hova vigyünk. - tanácsolja ridegen a félvér, aztán beszáll az autóba, becsatolja a béna testet, majd a magáét.
- Cím? Heh... viccesz... - mondja félszeg flegmasággal. - Mindenki cak szötét utszának nevezi. Iszmered? - kérdezi pöszén. - Boc, a nyevem... - mozgatja meg. - Minde'. Oda menny.
|
- Jó csak ne törd össze ha lehet... attól mert nem tudja mozgatni a tagjait még érzi őket... ez a szer csodákra képes... sok mindenre használták már régen is, de voltak azopnnal hatóak is... hmmm ez hatásosabb... *ahogy Kékcsillag jelez neki, elrendezi a hímtagot, ráhúzza a macska gatyáját és a nadrágot is szépen becsatolja rajta* - Vigyük ki a kocsiig... *mondja és ha Kou felkészült, segít neki kivinni, Kékcsillagot, és utána vissza megy kezet mosni, elrendezi az ügyes bajos dolgait, hívja Ayaset is hogy menjen velük, körbe néz de Peterék még nincsenek ébren, ezért hálát ad az égnek* - Kékcsillag hova kell mennünk? Mi a cím?
|
Kou csak sértetten hátracsapja a füleit Adrian leszidása hallatán, s tüntetőleg nem néz a férfire se. - Nem ugyanolyan. - vet ellent morcosan. - Nekem nincs fémekkel és festékkel telenyomva a testem. - fejti ki durcásan. - És igenis zavar. - morogja az orra alatt. Ki nem állhatja a gondolatot, hogy Kékcsillagnak pirszingjei és tetoválásai vannak, már amit látott, az is bőven elég volt neki, erre most megcsodálhatja hamarosan a legintimebb ékszerét is. Ez igencsak kiakasztja Kout. Bezzeg Sobero csak bágyadtan vigyorog rajta. Megtartja őt, míg Adrian a ruháit veszi le és hiába az iménti hiszti, kidől oldalra, füleit felfelé hegyezi és addig nyújtogatja a nyakát, míg meg nem nézheti, milyen egy pirszingelt hímvessző. Aztán gyorsan észbe kap, Adrian is szól hozzá, Kékcsillag és vigyorogva nézi őt, úgyhogy elvörösödik, a lehető legjobban kifordítja a fejét, hogy a két illető ne is láthassa az arcát, farkával vadul csapkod. - Csak hergel, nem fontos, mit mond. - mondja. Kékcsillag hahotázni kezd, már amennyire ilyen állapotban lehet.
- Kész. - ejti ki artikulátlanul a szót, mikor már végzett. Újrabb vigyor suhan át az arcán, de mivel nem tud igazán beszélni, inkább hagyja az egészet a fenébe. - Teti? Teeetsziiik? - küzd meg a szóval Kout bámulva.
- Fejre fordítalak és belemártogatlak a vécébe, ha nem hagysz békén. - fenyegeti meg sötéten Kékcsillagot, aki ettől újra nevetni kezd.
- Zeji... naa... szejii... aaajjj... sze'et'ek. - mondja végül.
- Ááááá! - közel lép a kandúrhoz, könyökhajlatait használja fogásra, mert ujjait most ökölbe kell szorítania, annyira dühös lesz Soberora. A méregtől csillogni kezdenek a szemei, szinte parázslik bennük a düh, kipirul az arca és a farkával most már ostorként csapdos. - Ne dühíts! Ne dühíts, mert olyat teszek, amit én is megbánok!
- Jó.
|
- Jaj Kou... ha nem tudnád ez nem főállású kórház hanem egy rendelő... nem tartok mert nem szoktak fekvő betegeim lenni, vagy ha mégis azok már otthon térnek magukhoz a műtét után... ez a macskalényekre is vonatkozik, bizony... legalábbis normális esetben de ígérem legközelebbre majd beszerzek... amúgy is ugyanulyan hím mint te vagy én... szóval ennek nem kellene zavarnia téged... csak tartsd és csukd be a szemed a többit elintézem... *lahogy beérnek lefejti a nadrágot Kékcsillagról, majd az alsóját is* - Én komolyan nem értem mit mond... fordítasz? *kérdezi Koutól, s miközben megfogja Kékcsillag nemiszervét ő is elfordul* - szólj ha végeztél...
|
- Miért nem tartasz?! - háborog Kou. - A fekvő betegeknek feküdniük kéne, nem vizelni rohangászni, vagy vinni őket! - mondja még mindig kiakadva, de persze közben viszi Kékcsillagot. - Wáá, ezt nem felejtem el neked. Soha nem akartam ezt a lényt alulöltözöttebben látni. - morogja szinte csak magának.
- Azé val be... kívái vad... - makogja bágyadt félmosollyal Kékcsillag.
- Mivan? - mordul rá Kou.
- Piszig... piir... piszing...
- Fúj. Undorító vagy. - csapja hátra sértetten a füleit. Kékcsillag alig bír a testével, de máris hecceli és bosszanta és idegesíti és szemétkedik vele.
- Fáj ám... zojítsz...
- Fogd be! Ha nem idegesítesz, nem roppantalak össze! - teremti le dühösen a kékséget.
- Köki.
|
- Nem tartok olyasmit, különben is majd megartod én meg majd elintézem, te meg elnézel más irányba... más megoldás most nincs, mivel nem tud mozogni csak ez lehetséges... *mondja ezt már igen komolyan* - Esetleg kacsát tudnánk használni de azom nincs itthon meg különben sem lenne oly szép látvány, egyszerűbb lesz így elintézni... *szögezi le és nem enged, ez látszik a tekintetén*
|
Kou nem nevetgél Adrian poénkodásán, de biccent neki, mikor az egyezségük említi. - Együtt. - ért vele kurtán együtt. Kékcsillag kettőt pislant, s ő segíti emelni, de aztán fintorogva és kétségbeesetten néz Adrianra. - Nem akarhatod, hogy kivigyük megpisiltetni! - kezdi kiakadtan. - Nincs valami tálca, cső, vagy bármi?! - kérdezi rémülten.
|
- Vegyetek példát kékcsillagról, ő nem panaszkodik... *mondja kicsit nevetve, majd engedi Kounak, hogy segítsen* - De tudod, megegyeztünk, hogy te sem erőlteted meg magad a hátad miatt... szóval közösen cipeljük a súlyt.... *köti ki Adrian majd emelésbe kezd* - Pislogj kettőt ha ez most azt jelenti, hogy sürgősen vigyünk a melléhelységbe... *kéri Adrian mert ebből a kedves doktor nem ért semmit, bár talán értené ha nem lenne ennyire szórakozott állapotban*
|
- Nem volt jó ötlet. - morog morcosan Kou. - Ha beszólsz, hogy keljünk fel, az jobb. - állapítja meg komolyan. Felveszi azokat a darabkákat, amik lepotyogtak, majd az egész törmelékhalmazt az asztalára szórja.
Kékcsillag rémülten pislog. Fel volt rá készülve, de mégsem. Most már tudja, hogy nem megbénult, nem tegnap tett valamit, ami miatt Adrian megorrolt rá és ártalmatlanította, noha emlékszik rá, hogy kicsit rámenősebb volt a kelleténél. Dereng neki az is, hogy meg akarta csókolni a férfit, vagy meg is tette, nem tudja igazából. Megpróbál beszélni, de csak nyüszörgő hang hallatszik a torkából.
- Ezek szerint elkezdődött. - állapítja meg Kou. - Nem kellene egyedül pakolnod. - jegyzi meg komolyan, s odamegy, hogy segítsen tartani a kandúrt.
Kékcsillag újra és újra a hangját próbálgatja. - Eeeee... - próbál mondani valamit, aztán sürgetően oldalra jelez, az ajtó felé.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
