|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 21:22 - |
Ez egy mesterséges tisztás, az ember ide már úgy ahogy befészkelődött, túristák gyakran járnak ide. |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
- Szeretném, hahaza jönnél. - bár a többire szomorúan hajtotta le a fejét. - Nem foglak kényszeríteni rá... még ha fáj is nekem. Szabadságot adtam neked annak idején, és most se akarom ezt vissza venni tőled. - de hangja megreegett, érezhető volt a feszültsége, cigarettára gyújtott.
- A macskák ugyanolyan életet élnek, mint régen... úgy tudom dolgoznak jításokon a csippekkel kapcsolatban, de talán csak rémhírek... nem biztos, hogy boldog lennél vleem cicám... éppen ezért ha félsz, akkor ne gyere haza. Felejtsd el, hogy megkérdeztem - hesegette l a dolgot, - De azért örülök, hogy jól vagy és láthattalak. Ha az utad emgtaláltad és boldog vagy tt akkor én is az leszek... - hazudta, mert valójában egyre inkább sínylődött.
 |
- Ó értem - felelte mosolyogva - nekem is... ez a legszebb nap már évek óta!
Szeme felragyogott Alex következő szavaira.
- Haza... haza mehetek veled?
Farka lelkesen lengett a levegőben ide-oda.
- Úgy élünk majd, mint régen? - kérdezte sugárzó arccal. Aztán elkomorult.
- És... hogy bánnak most... a felkelőkkel? Nem mentem azóta emberek közé. Látod, ez az otthonom, az erdő, a tisztás. Nem fognak megtámadni az utcán? Nem köpnek szembe? Most ugyanannyira semmi jogom, mint amikor nekikezdtem ennek az egésznek.
A havas földet bámulta.
- És én megfogadtam, hogy akkor térek vissza, és úgy, amikor már mindenki egyenlő, mikor érek annyit, mint bármelyik ember. Tulajdonképpen nekem jó itt, jó az erdőben, a többi macska között. Ők ugyanúgy nem adták alább. Ne érts félre, csodálatos gazdám voltál, és ez nem ellened szól.
Felpillantott Alex szemébe.
- Dehát úgy fájna... látnom azt, hogy minden elveszett. Még kevesebbem van, mint annak előtte. Csak sérülésem lett több.
 |
- Kicsit furcsa érzés... újra látni téged, és úgy érzem, mintha csak álmodnék. - valotta be. - Természetesen örülök neked. - votna magához. -csak még nem tértem észhez... egyre csak azt gondolom, vajon valóság vagy e vagy csak az elmém játszadozik velem? - csak hallgatta ahogy a macska lelkesen beszél, de képtelen volt valóban felfogni, hogy újra itt van vele. - Pont ezért nem akartalak meggátolni, olyan, de olyan büszke vagyok rád. - motyogta. - mégis milyen ember volnék, ha hagynám, hogy a cicám csak úgy sínylődjön... de most, hogy a háborúnak vége... ugye haza jössz velem? Szeretném, ha mellettem lennél. Persze, csak ha te is akarod. - tette hozzá.
|
- Milyen tartózkodó vagy - mondta szomorúan - mintha idegen lennék. Csak az idő telt el. Attól még... ugyanaz vagyok.
Bólintott Alex szavaira.
- Hát persze, tudom én! És ma is hálával gondolok arra, hogy akkor elengedtél.
Lekucorodott a pokrócra.
- Én is magányos voltam, semmi sem pótolhatott téged.
Örömmel fürkészte újra Alex arcán, a változásokat keresgélte a régi vonások között.
- Harcoltam - felelte büszkén, s ki is húzta magát - nagyszerű idők voltak. Bárcsak ott lehettél volna! - mesélte lelkendezve - annyira... teli volt élettel minden pillanat. Olyan intenzív volt minden perc, mintha egy-egy év lett volna. Ez hiányzott. Sok áldozattal járt, persze, de nekem muszáj volt... megismernem az életet, mielőtt még eltelik.
Végighúzta kezét a földön, felmarkolt egy kis havat, azt morzsolgatta.
- Régen csak a smink volt az életem, ezek kötötték le minden gondolatom. De az összes smink kevés egy idő után.
|
- Jól van jól van... köszönöm... - fogadta el, még át is vette tőle, habár nem tudta mit is fog vele kezdeni. - Miért haragudnék? Megmondtam neked nem? Hogy én támogatlak amiben csak akarod. De azért magányos voltam. Hiányoztál... és - sóhajtott. - felhagytam avval, hogy sminkeljek, mármint csak itt merek. A világ megváltozott. Már többször ért támadás, és elkezdtem félni... nélküled már nem voltam annyira magabiztos... de nem, nem gondoltam semiféle iylesmire. Ez volt a te utad. Na és... elértél valamit? Harcoltál? Szeretném ha mesélnél... -ült vissza a pokrócra és oda invitálta a macskát is. - Köszönöm... te se változtál szinte semmit.
|
Boldogan ölelte magához gazdáját.
Aztán a madárra pillantott, amit a lábainál fogva tartott. Hátracsapta a füleit, elpirult.
- De... de gazdám... Fogadd el! - erősködött, s nyújtotta a madarat. - Ezzel engem utasítasz el - mondta halkabban, s ha Alex nem vette el, akkor nem próbálkozott többet.
- Biztosan haragszol.
Lekonyultak a fülei, prémes farka csüggedten lapult.
- Hamis, hűtlen macska voltam, úgy gondolod? - kérdezte, s nagy, bociszemekkel nézett Alexre. - Szép vagy - mondta aztán csendesen. - mint mindig.
|
Alex nem gondolta volna, hogy bárkivel is összefuthat itt, amint léptek dobogáást hallotta, egyből felült és megpróbálta eltakarni az arcát, nem akart lebukni de ilyen gyorsn nem tudta letörölni a sminkjét. Viszont a szavakra meglepetten mégis felnézett, először fel sem fogta, hogy a macska ajándékot hozott neki.
- Minori? - rebegte ajka, nem gondolta volna, hogy viszont látja valaha. Régen a macska elmondta nei, hogy szeretni csatlakozni a felkelőkhöz és Alexander nehéz szívvel, de elengedte őt, habár azóta sok év eltelt. - Tényleg te vagy az? Te jó ég... - kelt fel és magához ölelte. - Hát életben vagy... úgy örülök, aggódtam érted.. ohh... - nézte a madarat - Köszönöm szépen, de én ma már reggeliztem. - felsóhajtott. - Sose jutott eszedbe, hogy haza ygere? Ohh persze megértem azt is, hogy ha nem...
|
A macska a fák között bóklászott. Levadászott egy sárgarigót, de mielőtt még örülhetett volna a zsákmányának, összerezzent. Neszek érkeztek a fűből. Azonnal egy fa mögé vetette magát, s lassan lesett ki. Óriási fülei ide-oda jártak. Eltátotta a száját, döbbenten figyelt.
- Ez nem lehet - lehelte.
Megindult. Először csak tétován mozgott, de azonnal megbizonyosodott róla, hogy ez ő lesz...
- Gazdám! - kiáltotta, és lélekszakadva rohant volt gazdája felé.
Ragyogva, tisztelettudóan állt meg előtte, zihált, s meghajolt. Mikor felnézett, egészen kipirult. Még mindig kapkodta a levegőt.
- Ezt... ezt neked hoztam! - adta át mély hódolattal a leölt madarat.
|
Gyakran járt ki a tisztásra, szerette itt kitisztítani az elméjét és elnyúlni selmyes füvön, vagy épp kiterülni a hideg hóban. A parkokat valahogy nem tudta ennyire élvezni, s nem is lehetett igazán önmaga. Körül nézett és előkapta kis kézitükrét, meg persze néhány pipere holmit, s szép lassan alapozó, és festék került arcára, rúzs a szájára... hamarosan már úgy nézett ki az arca, akár egy nőnek. Szerette így látni magát a tükörbe, de a háborúk óta az utcán nem mert így megjelenni. kiterített pokrócán ült, s arra gondolt menyire jobb lenne a világ, ha senkinek sem kellene elrejtőznie, ha nem létezne több gyűlölet a más iránt. Szerette volna ha a világ végre megérti ezt, de egyenlőre haszontlan képzelgésnek tűnt.
|
Azt hitte, ha végez a macskával, akibe beleszeretett és összetörte a szívét egy kandúr miatt, megkönnyebbül. Ehelyett hirtelen pokoli hideg támadt körülötte és szerette volna, ha a pisztolylövés csak a gondolataiban történt volna meg. Ám megtette, s most mindenét átjára a félelem. Az előbb még annyira magabiztos volt, most mégis retteg. De mitől? Ahogy a mosolygó kölyökkandúrra néz, rájön. Attól, hogy megölte. Kiejti kezéből a gyilkos eszközt és térdre rogy. Int az embereinek, hogy hagyják békén a macskalényeket, így azok nem szegezik rájuk tovább a pisztolyaikat. Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy ne engedje el innen őket, ám aztán tétlenül nézi, ahogy Cryspus elviszi lőtt szerelmét.
|
*A kandúr értetlenül megfagyva bámul a Netani ruhája alól előkerülő fegyverre. Azt tudta, hogy az emberek elvetemült őrültek, de hogy egy bájosnak tűnő lányka lőfegyverekkel a zsebében szaladgál? Az azért már túlzás.* -Mit művelsz?! *ordít Goyukora, ahogy az a lány felé közelít, tudja, hogy bármit is tesz most a fiú, azt az ő, Cryspus érdekében csinálja. S az ilyen szerelmes bolondok mindig futnak az öngyilkosságba. Ahogy körbeveszik, mintha tornyok magasodnának körötte, bezárva, s megfojtva szabadságát és életét. S egy pillanat alatt megfagy minden. A kandúr lélegzete elakad, a dördülés még percekig visszhangzik a mindent túlharsogó csöndben, szeme tágra nyílik, az egész csak egy lidércnyomás, s fel kell ébredni...mindenképp..szabadulni kell innét! Valami eszeveszett, féktelen erő hajtja belülről, a tehetetlen keserűség torz fájdalma, mi mindent porrá marcangolna, mi a keze ügyébe kerül. Hosszú pillanatig időzik tekintete Goyuko gyilkosán, míg magában lezajlik minden: adja-e át magát a bosszúnak, pusztító, őrjöngő, holnapot nem néző vágyainak, vagy mentse, védje Goyukot, amíg a zavar még tart. Nem éri meg, gondolja. Semmi sem éri meg. Attól, hogy valakit megüt, más nem kap simogatást. S miért élne tovább anélkül, ki érte az életét adja? Fusson a végzetébe, mikor még egy csepp esély akad? Nem éri meg... elszabadult tigrisként ugrik Goyukohoz, magához húzza, s fel sem pillantva robog előre. Mit számít így, ha őt is lelövik? Egy élet mit ér már? Nem érez semmit, se fájdalmat, sem szíve féktelen dübörgését, rohan, maga sem tudja hová... csak el. Nincs holnap, nincs ma.. csak Goyuko arcára fagyott utolsó, révült mosoly létezik.*
Érintetlen vidék/ Sziklás patakpart/ |
Cryspus morgása csalódottsággal és mérhetetlen nagy örömmel tölti meg a kis kandúr lelkét. Remélte, hogy megmentheti, hogy hallgat rá, komolyan veszi, csak most az egyszer, de az, hogy nem akarja egyedül hagyni, ugyanúgy jól esik neki, mintha tehetett volna érte bármit is. Szeretné húzni az időt, egy pillanatra hátranéz rá, kétségbeesetten és reménytelenül. Már tudja, hogy nem fog elfutni. Hát neki kell olyat tennie, amivel végképp a középpontba kerül... Míg Netani a döbbenetével küzd, van pár másodperce kitalálni, mi az, amivel elássa magát. Ám a szőkeség ismét belelendül. Felnéz rá, már megint azzal az áhitattal. Érzi, hogy mindent felülír az, amit Cryspus iránt érez, s ő elveszik ebben. Lelapulnak a fülei és elvörösödik, ahogy kérdőre vonja őt, arcát és tekintetét elfordítja, majd eltakarja a száját.
- Mi? Mit beszélsz? - nyikkan Netani. Egy pillanatra megrogynak a térdei, majd morgás és sikítás keveréke szakad fel a torkából.
- Ismerem ezt a hangot. - gondolja Goyuko, de a szavakat ki is mondja. Mikor felnéz, pontosan azt látja, amire számított. A lány valamit elővesz a farmerkabát alól. Egy fémes, hidegen megcsillanó, veszélyes tárgyat. - Hagyd azt! - kiált rá és már ugrik is. - Nem is tudod, hogy kell használni! - rohan elébe. Hogy megvédje Netanit a fegyvertől? Hogy megvédje Cryst a lány dühétől? Nem is tudja, hirtelen. Megpróbálja a levegő felé emelni a pisztolyt, de mielőtt elérhetné, barátnője hátraugrik és rászegezi. Hirtelen megfagy a rémülettől, eddig azt hitte, elsőszámú célpont Cryspus, most mégis az ő testén a célkereszt. Három-három férfi tűnik fel, már körbezárták a fiatal triót, most mind fegyvert szegez a macskákra.
- Undorító. - mondja sziszegve a szót, majd elsüti a pisztolyt. Goyuko meglepetten esik hátra az ütés lendületétől. ~ Ez fáj... ~ gondolja. ~ Nem hittem volna, hogy meghúzza a ravaszt. Még csak azt sem, hogy megtanulta használni ezt az átkozott szerkezetet. ~ ismeri el magának. ~ Most már nincs visszaút. ~ jut eszébe, úgyhogy elmosolyodik.
|
~Fuss el? Mi az hogy elfutni..?! Bolondabb vagy mint hittem.. ~*korholja magában a kandúrt, természetesen mostmár dafke ottmarad. * -És hagyjalak egyedüli martaléknak a hiénáknak? Köszi szépen a feltételezést, jellemző.. *morogja haragosan, s már hiába kapna Goyuko után.. ha az elhatározta magát, kár az erőfeszítésért. Netani minden szavától a hideg rázza, érzi, ahogy a hanghordozás sebesen forralni kezdi vérét, Goyukoétól pedig révületében majd' megbotlik a két lábában. A lány pontosan azt mondja ki, amire ő is gondol: ez az egész csak a színpad Goyukonak, álruhát pedig fél pillanat alatt tud váltani. Ez a rengeteg megbúvó személyiség enyhén kétségbe ejti a macskát, a millió burok között hol fogja ő megtalálni az igazi Goyukot? Azt, akiért most megvárja a hiénákat..
S mintha ezt az egészet jó messziről nézné, kívülállóként, ki nem is érzi a bömbölő indulatokat és elfojtásokat, mik a szívét is karistolják. Ez most a macska és a gazdája játszmája. Minek is belefolyni..? persze már belefolyt régen.. azon az istenverte napon, mikor magatehetetlenül vergődött Ran szobájában, s Goyuko, ki tudja miért, szemet vetett rá. Most learathatja ennek gyümölcsét!* -Hagyjad *szólal meg, majd megkerüli Goyukot* - talán szégyellsz engem? *kérdi a srácot arcára erőltetett mosollyal* - hát nincs joga tudni? *kérdi, s Netani felé fordul* -mit tetszik? *érdeklődik semleges hangnemben. Nem kéne tovább ingerelni a lányt, gondolja, s érzelemmentesen áll vele szemben, Goyuko mellett.*
|
Goyukoban az első gondolat az, hogy Cryspus feltételezheti, hogy ő hozta ide, szándékosan. Pedig nem! Fülei hátra lapulnak, dühös lesz, de a félelem nagyobb. Retteg Netani minden szavától. Macskafarka ingerülten csapdos a levegőben, kezei ökölbe szorulnak. Most mit tegyen? Fogalma sincs. Pedig gyorsan végig kell gondolnia, mi helyes és mi nem. Belekapaszkodik a szőkébe, mikor elé áll. Nem engedheti, hogy belekeveredjen. Fejét elesetten a hátának hajtja. Elgyengül. Minden dühe elpárolog és átadja helyét a tiszta kétségbeesésnek. Nem akar Netanira nézni, akit egyre több érzelmi töltés fordít ki önmagából. A kandúr minden szava megérinti őket, a kölyök beleremeg a félelemtől, míg a lány az indulattól. Szemében féltékenység és gyűlölet csillan, mint egy gyilkos szikra, amely Zeus nyilává óhajtja kinőni magát és pillanatokon belül lesújtani. Goyuko tudja, hogy minden Abuki egy vadállat. Már tudja. Átöleli Cryspus hasát. - Fuss el! - kéri suttogva, de még így is reszkető hangon. - Könyörgöm, csak most az egyszer tedd azt, amire kérlek, és fuss el! - kéri ismét, most határozottabban. - Úgy van, ahogy Netani mondta... az életemnél is fontosabb vagy nekem, úgyhogy nem hagyom, hogy a csapdájukba ess és megismerd a módszereiket. Minden Abuki egy veszett vad, egy borzalmas korcs és ezalól Netani sem kivétel. - beszél csendesen, egyre elszántabban a fiú. - Ha nem mész el, nekem kell olyat tennem, amivel minden figyelmét magamra irányítom. Ha ő itt van, hamarosan felbukkannak majd a csatlósok. Tudod, a hiénák csak csapatban mernek egy oroszlán territóriumán járni. - beszél most már korántsem gyerekesen. Elereszti a szőkeséget és kilép mögüle. - Tudod, Netani... - szól hozzá ismeretlen, Cryspus számára idegen hangon, olyan ridegen és mélyen, mint a föld mélyéből feltörő, figyelmeztető morgás, mely azt jelzi, vulkán fog feltörni. - Te is megváltoztál...
- A kérdéseimre válaszolj, Yuko! - szólítja fel hisztérikahangon őt Netani. - Ki ez a macska és miért fontosabb ő neked?! - szegezi rá az ujját.
- Felejtsd el őt, mintha soha nem is láttad volna. - kéri, mintha nem is egy kamasz macskalény lenne, hanem egy tárgyalóteremben a fejesek fő feje. Ez Netaninak is fület bántó, közelebb lépdel, de nem meri igazán megközelíteni most a fiút. - Te változtattál olyanná, amilyen most vagyok, és jelen pillanatban is a te kezedben van, hogy mivé válok.
- Mindigis csak egy nagy szerepjáték volt számodra az élet!
- Csak azután, hogy elkezdődtek a játszmák.
- Miféle játszmák?! - csattan fel a lány.
- Azok, amikkel rá akartatok venni olyanra, amit én nem akartam. Elkezdett a boldogság köddé válni és szétfoszlani, s hogy mégis barátok tudjunk maradni, elkezdtem játszani, igen. - ismeri el.
- Ezt majd otthon megbeszéljük. - söpri félre az egészet egyetlen mondattal Netani. - Ez a kandúr...
- Semmi közöd hozzá. - vág a szavába Goyuko.
- Hogy mondtad? - lepődik meg. Szinte kibukik a száján ez a két szó, annyira ledöbben.
|
*A csip említésétől már a hideg rázza. Ez az emberek egyik, ha nem a legfőbb gusztustalan eszköze példátlan alattomosságának kivitelezéséhez. Már ha szóba jön, a kandúr kijön a béketűréséből, s igen cifra szavakat vágna az ilyen elkorcsosult embernek becézett lények fejéhez. Ahogy Goyuko belékapaszkodik, kezei a fiúéra csúsznak, Goyuko lehengerlő önfeladása ércesen fájó érzést hagy maga után. Ahogy a fiú tovább beszél, újabb indulatok cikkannak szívébe, egyszerre tartja figyelemre méltatlanul komikus bohóckodásnak, és felháborító, vérforraló zsarnokoskodásnak az esetet. Látja maga előtt, amit ő maga ebben a helyzetben tenne, s őszinte csodálattal mélyed az oliva szempárba, mi gazdája ilyen mérhetetlen önfegyelemről tanuskodik. Nézi ezt a tűzben égő macskát, latolgatja a döntései helyességét, hogy mint egy tisztes jó báty megdícsérje, vagy fejbe kólintsa a tettei jutalmául. Ha ő nem, akkor ki..? Gondolataiból azonban fél pillanat alatt tökéletesen kizökken, ahogy a sokat emlegetett gazda kilép a bokor rejtekéből. Nem kell gondolkoznia, ki a fiatal nőszemély, fülei ellenségesen hátracsapódnak, szeme élesen villan, s önkéntelenül erősebben szorítja a fiú kezét. A kandúr elé áll, abban a tipikus "bízt ezt a nagyokra, az ő dolguk" pozícióban, s Netani szeme közé néz. Személyes ügyének tekinti ezt az egészet, s magától értetődő, hogy kiáll a srácért, talán hevesebben is, mint kellene. Valamiért egyből tiltakozna, ahogy a lány azt állítja, fontosabb ő, Crys Goyukonak, mint a saját élete.. ez szíven üti, s ezt a mély igazságot nem akarja beismerni. Nem így és nem itt. Azt már érzi, Netaninak annyi a szerencséje, hogy "gyönge nő", s mint olyant, nem lehet kellően megfélemlíteni.. pedig milyen egyszerű is volna..! persze Goyuko úgy sem hagyná.. hiszen szereti azt a lányt, bárhogy is panaszkodik rá.. * -volt kitől tanulnia a durvaságot *válaszol a kérdezett helyett* - hogy van még merszed utána jönni, hogy nem látod, hogy csak miattad szökött el?! Ha nem kínoznád minden mozdulatoddal, nem kéne mi elől menekülnie, rejtegetnie a felgyülemlő feszültségét, egyáltalán, hogy állíthatod, hogy egyáltalán egy picikét is kedveled, mikor ilyen szakadatlanul hajszolod a vesztébe?! *rivall a lányra* -valahol nagyon el vagy tévedve, kislány, jobb ha most észhez térsz, amíg még van esélyed nála, ha míg van egyáltalán, de hidd el, nem kell sok, hogy a szakadékba nézzen.. és akkor már nem éri meg elviselni az összes cukormázas mérget, amit le akarsz önteni a torkán..*sziszegi eszét vesztve* -nem hiszem, hogy létezik megoldhatatlan helyzet, csak a te döntésedtől függ minden.. *mondja halkabban Goyukonak.*
|
- Nem. Vissza kell mennem. - ellenkezik azonnal. - A csippem... ide fogja vonzani őket és bosszút állnak... - fejti ki rémülten. - Az nem baj, ha megint napokra bezárnak, kiabálnak, vagy ilyesmi, de azt nem várhatod el tőlem, hogy hagyjam, hogy téged elfogjanak! - mondja ki szenvedélyesen a mondatot és megkapaszkodik Cryspus felsőjében. - A gitár... - néz vissza rá. Elerőtlenedik a látványtól. - Ezt a gitárt ma kaptam, hogy megtanuljak játszani rajta és szerelmi dalokat énekeljek Netaninak. Amikor az apja a kezembe nyomta a gitárt és a képembe a szavait, azt hittem, agybajt kapok helyben, de aztán csak nyeltem egyet és azt mondtam, meglátom, mit tehetek, most szükségem van egy kis gyakorlási időre, azzal fogtam magam és mire ideértem, annyira ideges lettem, hogy... - de nem meri kiejteni a száján, hogy összezúzta a hangszert. - Azt hiszem, megint pár napig távol leszek, de mindig visszajövök, amint csak tudok. - néz fel a szőke kandúrra. Olyan elszántság van benne ezügyben, amiről még maga a herceg sem bírná lebeszélni.
- Én azt hiszem, az több nap lesz. - bújik elő Netani egy távoli bokorból. Az arca vörös az indulattól. Szép lány, de a düh most elcsúnyítja. - Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyen durva tettre, Goyuko! - szidja a kandúrt. - Hogy tehetted?! És ki ez a macska? Miért fontosabb ő neked, mint a saját életed?! - kiabálja az utolsó mondatot.
|
*Előszőr megrendíti a vallomás, azután jóleső büszkeséggel tekint a macskára. Végül csak a szabadságot választotta a biztonság helyett. Pont úgy, mint ő. S talán miatta is. * -jól tetted *nyugtázza egyszerűen* - bár ha én egy túlélőtáborba mennék, nem biztos, hogy egy gitár volna az elsőszámú a listámon *jegyzi meg színpadiasan ajkára biggyesztve ujját* -mondjuk a spontán szökéseknél talán nem hasztalan, ha érted jön a gazda, legalább agyonütheted vele *gondolkozik tovább hangosan, csak hogy ne fogja fel olyan tragikusnak a dolgot Goyuko* - csak az a baj vele, hogy egyszer használatos fegyver *néz sajnálkozón a ripity darabokra* - szóval, volt valami terved is ezzel, vagy csak végképp kihúzták a gyufát? *kérdi*
|
Füleit lelapítva, a farkával nagy íveket csapkodva húzódik vissza Cryspustól. Elvörösödik és szégyenkezve sandít a földre. Lábával ostobán ide-oda lengeti a fűszálakat, míg kezeivel vadul markol a nadrágjába. Kellemetlenül és bután érzi magát. - Ne haragudj, hogy nem jöttem eddig. - kér őszintén bocsánatot a kandúrtól. Szeretne mindent elmondani, de az Abukik megint csak lakatott tettek a szájára. Pont neki. Ahogy pont ő kapott láncokat és szabadságelvonást is a kilengései miatt. Megdörgöli a szemeit és felnéz a szőkeségre. - Elszöktem. - jelenti be.
|
*Ez a reakció teljesen ledöbbenti, meghökkenten mered a srácra* -mi a..? *nyögi, a lendülettől hátrál pár lépést, értetlenül áll, míg a fiú le nem bontakozik róla* - mondd már el, mi van veled ?! *kéri mostmár nyomatékosan ~ micsoda egy kiszámíthatatlan házicicának álcázott vadállat.. *gondolja összevont szemöldökkel ~a frászt tudja rám hozni.. mi a jó eget csináljak vele..? *cikáznak a gondolatai zaklatottan.*
|
A szőke istenség szakítja meg a sírásban. Levegő után kapva emeli fel fejét a térdei közül. Szemeiből leperegnek az imént megszült könnycseppek, s keresni kezdik a hang forrását, Cryspust magát. Amint megpillantja, felugrik a földről és nem törődve semmivel odarohan hozzá, hogy aztán szinte nekicsapódjon és szorosan átfoghassa. Arcát beletemeti a kandúr felsőjébe, s bármennyire is tudja, hogy a tettével ellenérzést fog kiváltani a macskaférfiből, azt az egyetlen pillanatot ki akarja használni, amíg így lehet. Amíg végre kifejezheti, mennyire fontos számára Crys anélkül, hogy tudná. Anélkül, hogy elfogadná, akarná, vagy megérthetné. Anélkül, hogy hagyná.
|
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
