|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.12. 22:46 - |
Ezen a helyen nagy a csúszásveszély, eért óvatosan kell megközelíteni, halak nincsenek a patakban, esetleges ivóvízként funkcionálhat, de jobb ha a szennyezettség miatt nem iszik belőle senki.
|
[56-37] [36-17] [16-1]
-Hát nem felelsz? *kérdi, jegesen elmosolyodik. Közelebb lépdel a fiúhoz, lassan, kimérten. * - félsz, Goyuko? *kérdi negédesen, Crys az imént elárulta a fiú nevét, s Chinnayo sólyomként lecsapott az apró információra*- jól tennéd, ha félnél *végigsimít ujjával a macskasrác arca vonalán* -beszélj csak. Elég szánalmas állapotban látlak, kinek a bosszújától vagy ilyen meggyötört és gyenge? *susogja, ezeket már a szőke nem hallja, szeme sarkából látja csak, hogy közeledik a lány Goyukohoz*
- Hagyja őt békén *kiált fel idegesen* -neki semmi köze az egészhez *zihálja kétségbeesve. *
*A lány, mint aki ezt várta, a szőke felé pillant lassan, tekintetében valami megmagyarázhatatlan jelenik meg, amitől jégmosolya tovább dermeszti halálarcát, amint újból rátekint Goyukora* -még visszajövök, cicus *suttogja, hogy csak az hallhatja, s elindul a szőkeség irányába*
 |
Ennek a nőnek vagy valóban nincsenek érzései, vagy keményebb fallal védi őket, mint amit a kandúr feltételezett. Persze nem riad meg a feleletétől, jól tudja, igaza van. Azonban mégis tartja a véleményét, Chinnayo már nem tudja felülmúlni a múltat. Netani tetteinél fájdalmasabbat már csak Cryspus tehet vele. Amikor meghallja a szőke hangját, megörül, ám hamarosan a szeme elé kerül a látvány és az öröm átváltozik elképedésbe. Sokkolja a látvány. Annyira, hogy csak későn kezd ellenkezni, de azzal se megy semmire, túl gyenge hozzá. Így hát egyelőre feladja, csüggedten próbál kitalálni valamit, hogyan nyerhetnének szabadulást. A nőre néz. Most az ellenszenv és a csodálat igencsak összekeveredett benne. A kérdéseire nem válaszol, csendben figyeli.
 |
-Vannak sokkal rosszabb dolgok is a halálnál *feleli Chinnayo. Nem szól a fiú további mondataira, meg sem érinti őt a keserű szó. *
-Francba *morran fel Crys, mikor a két alak már tisztán kirajzolódott előtte. Beigazolódott félelme.* -Goyuko.. bocsáss meg..én... *nyöszörgi, de nem tudja befejezni a mondatot. Nincs mentsége, hova mentegetőzzék?*
*Chinnayo Goyuko szíjját is felcsomózza egy vaskos faágra, elég távol a szőkétől, hogy azok szinte csak üvöltve hallhassák a máskat. A lány a két macska között megáll. Csak annyit akar kideríteni, mi hozta ezt a két szemmel láthatóan eltérő kandúrt egy sorshelyzetbe, melyiknek fáj jobban a másik fájdalma, s melyiket lehet inkább megtörni a másik kínjával.* -milyen kapcsolat van köztetek? *fordul Goyukohoz* - És mi a történetetek? Minden párosnak van története. Halljam a tietek.
|
Megtántorodik a váratlan sziszegéstől, amit a nő hallatt, s az ellenségessége folytán még hidegebbnek érzi a bőrén az amúgy is hűvös szelet. Goyukot valahogy vonzzák az ilyen egyének. Kíváncsian és fesztelenül néz végig Chinnayon. Ő nyíltan játszik, a lapjai megmutatásával is képes győzeledelmeskedni, amitől a kis kandúr szemében rakétaként ível fel a tiszteletskálán. Izgágán megrebbennek a fülei, szemei a fáradtság és bágyadtság ellenére is némi lelkesedéssel telnek meg. - De igen, köszönöm. - jelenti ki magabiztosan és gyerekes daccal. Utána engedelmesen követi a nőt, majd amikor rászól, megmakacsolva magát egyetlen visszarántást még eszközöl, amiből persze ő jön ki rosszul, szívja is a fogát, de legalább talán eléri, hogy Chinnayo ránézzen. - Mert különben mi lesz? - kérdezi nyíltan. - Megöl? - fűzi tovább. Próbálja belelovalni magát valamilyen érzelemkitörésbe, amely feledteti vele a fájdalmat és a félelmet. Mert igenis fél, csak nem hajlandó elismerni. - Nem ijeszt meg az ilyesmi. - közli félrefordítva a fejét. - Megkínoz? - találgat tovább. - Nehéz lesz leköröznie a múltunkat, bármennyire keményen is próbálkozik. - veti oda keserűen, aztán két gyors lépést tesz előre, de nem közelíti meg eléggé Chinnayot, hogy ha az megjutalmazná valamivel, könynedén elérhesse.
|
- Nekem te csak ne köszönj *sziszegi, arcába csap a komor éjjeli szél a maga jellegzetes acélos hidegségével. A lányon mintha valami áttörhetetlen betonos burkolat volna, érzelmek nem látszódnak az arcán, gépiesen mozog, s hallgatása olyan mély, olyan mindent elárulóan elutasító, s kevéske beszéde oly felsebző, hogy a szőke már évezredeknek tűnő percek óta bambult gondterhesen a fák közé.* ~ Most hazament.. most rá fog jönni... mindjárt..mindjárt meglátja.. *törtek fel a szaggatott gondolatok a macskában* ~ ezek a hülye ötleteim.. aztán még be is alszok..úristen, ezt sosem bocsátom meg neked.. most teszi a kulcsot a zárba.. most elfordítja. *képek villantak be, hogy a jólelkű Vanella, s a sebesült Goyuko hogyan könyörögnek az életükért. Ha a nő nem olyan hirtelen indulatú, tán nem csapja őket menten agyon, ahogy őt is eddig elráncigálta. Nyaka már rég kisebesedett a lánctól, s az egész teste zsibolygott a megalázó póziciótól.* ~ ez is miattam... ne menjünk orvoshoz, minek? ... de ez csak egy nőstény, egy kis senki.. ez nem árthat nekünk, nem árthat Goyukonak.. *győzködi magát. A véksőkig hitt a pozitív végben, a jó győzelmében, a túlélésben.. az ilyen senkiháziakat számításba sem vette, pedig minduntalan keresztülhúzták terveit. Aztán mikor már a teljes reménytelenség kerítette hatalmába, hangokra lett figyelmes* -jobban jársz, ha nem teszed a szépet *közli hűvösen a nő Goyuko udariasságára*
|
Goyuko azonban nem akar alattom cselekedni, valóban csak talpra akart állni, hogy ne kelljen a fájdalmat ezerszeresen elviselnie. Tántorogva, lassú léptekkel, de engedelmesen követi Chinnayot. - Köszönöm. - mondja csendesen. Aztán először megörül, majd elszomorodik annak hallatán, hogy a lépcsőn ült Cryspus. Nem volt messze tőle és a remény, hogy talán tényleg csak vigyázni akart rá, fellelkesíti, majd az, hogy ez lett a veszte, bánatossá teszi a kis kandúrt. - Nem hazudok. - jelenti ki őszintén, felnézve a nőre, még akkor is, ha az hátra sem pillant rá. - Nem tettünk semmi rosszat. - védekezik azonnal a fiú. - Ha kárt okoztunk, én vállalom, hogy jóvá teszem, úgyis miattam van ez az egész. - vallja be szégyenkezve. Szegénynek fogalma sincs a lázadásról, hisz őt teljesen elkerülte, így nem is érti, miért lenne Chinnayo adósa bárkinek. - Kérem, engedje, hogy megháláljuk, hogy meghúzhattuk magunkat egy rövid időre a házában. - kéri szépen a nőt.
|
~ Még képes kérlelgetni. Ch, azt hiszi majd az udvariasságával meghat ~ * Chinnayo vállat von* -felőlem *mondja hanyagul, csak hogy lássa a fiú, hogy a legkevésbé sem tart tőle, ha esetleg az próbálkozik valamivel, s így hagyja felállni. * -jah, szóval csak úgy véletlenül odaaludt a lépcsőmre? kis hazug.. *mormogja maga elé. Gondolatban lepereg előtte a várható jövő. Hallja édesanyja sopánkodó hangját, mi egyre mélyül a beszámoló hallatán. Igen, Chinnayo anyja nem arra nevelte gyermekét, hogy egyszerűen áttapossanak rajta, s hogyha arról mesélne, hogy az őt kínzók végre a markában voltak, s futni hagyta őket, még az anyjától kapná a legnagyobb pofont. A mama az életrevaló nőket szerette, s azt faragott a leányából is.* -csak visszadadom azt, amit tőletek kaptam *feleli* -nem leszek egy dögnek sem az adósa*közli jegesen.*
|
A kis kandúr nem tudja, hogyan jár jobban, ha engedelmeskedik, vagy ha nem. Ez a nő nem szórakozik, gondolkodás nélkül és kegyetlenül el fog vele bánni, úgyhogy inkább megadja magát neki. Rövid ideig bírja ki szó nélkül, a kín nagyon gyötri. - Kérlek, ne rángass. - kéri szépen, udvariasan a nőt. - Megyek a lábamon. - teszi hozzá és ha Chinnayo hagyja őt felállni, akkor megteszi, noha nehézkesen. A kötés, amely a vállát fedi, átázott, csatakos a vértől, a srác egész arca könnyben és verítékben fürdik, haja még jobban összetapadt és még sápadt is. - Igen. - felel csendesen. Szíve összeszorul, hiszen nem elég, hogy hiába várt Cryspusra, még ez az ördögi nőszemély is elkapta. Lekonyulnak a fülei szomorúságában. - Nem, nem őrködött. - emeli meg mégis a fejét, hogy védje a szőkét. - Mit akarsz tenni velünk? - kérdezi meg végül azt, amire tudnia kell a választ.
|
- Hagyd magad *feleli könnyedén, fogát villogtatva, akár egy lecsapni vágyó kígyó.* -akkor előbb szabadulsz * Igazából semmi kedve még ezekkel foglalkozni, aludni akar, elfeledni a sok ocsmányságot, amit a lázadó macskák műveltek vele, de hogy többedszer is felsebezték biztonságérzetét, nem tudja elviselni. Meggyalázták az otthonát, pont ezek az aljas és alattomos rabszolgák, akik egy kicsi hatalomért semmitől sem rettennek vissza. Miért lenne ő más, ha vele ezt tették? ugyan miért érdemelték ki ők a kegyelmét, mikor iránta sem mutattak könyörületet? ha az egyik macskafülű képes volt ezt végigjátszani, bármelyik képes lesz újra, ez a vérükbe van kódolva, születésüktől fogva mocskosak és kész. Ezek futottak le Chinnayo fejében, míg a srác szeme közé nézett. Ridegen megfordult, és vonszolta tovább maga után* -az a másik a haverod? *kérdi hátra sem nézve, félúton a patak mentén* -megbízható egy dög az is*dörmögi* -felteszem, azért nem az ágyamban aludt, hogy őrködjön, erre itt találom ahogy horkol.. olyan tipikus bajtársias macska *beszél hangsúlytalanul, csak a macska szót ejti valami különös undorral.* -dehát nekem csak jót tett *von vállat*
|
Meglepődik. ~ Nem is tudja, miről beszélek?! ~ fut végig az agyán, de már csak későn. Elterül a földön, s kínlódva próbálja magát valami más pózba helyezni, mert a fájdalom majd megőrjíti. Rájön a kérdésből, hogy ennek a nőnek fogalma sincs arról, kik azok az Abukik, de ugyanolyan gonosz, mint ők. Ettől függetlenül rajta látszik a trióból a legjobban, hogy emberire próbálták formálni, úgyhogy nem viselkedhet állatként. Sebzetten felnéz a nőre. - Menedéket. Nem akartunk rosszat, azt hittük, a ház elhagyatott. - mondja gyerekesen, ártaltanul, remélve, hogy ezzel meghatja Chinnayot. Ám téved, a nő durván magához rántja. - Mit jelent a jóság? - kérdez rá most már nem megjátszva magát, most már nem gyerekesen és ártatlanul, hanem ösztönösebben.
|
-Miket beszélsz? *veti oda neki lezserül, a válla fölött. Érzi, ahogy emelkedik a súly, a macska felállt, erre ő megfordul, lássák egymást szemtől szembe. ~milyen kis gyöszös suhanc *húzza el a száját. ~ ez próbál nekemjönni? ez? *szinte felhorkan gondolatban. A tántorgó fiút lábbal löki el magától, lenézve és megvetve, már csak azért is, hogy egy ilyennel kellett összepiszkolnia a cipőjét. Vanella közben egy másik szobában elaludt egy könyv lapozgatása közben, a zajokra a füle meg-megbiccen, megvakarja az orrát és alszik tovább. * - csak egyre válaszolj nekem: mi a fenét keresel te is, meg az a szőke korcs is az én házamban? *förmed Goyukora Chinnayo, kicsit közelebb rántja magához* -ha jó kiscica leszel, nem fog annyira fájni. Na gyere szépen *mosolyint egyet negédesen a srác felé.*
|
Zokogva ébred. Esetlenül felül és előre görnyed, karja bénán lóg mellette, haja az arcába bukik, így és a könnyei hatására semmit sem vesz észre a felé közelgőből. Már csak a rémület keríti hatalmába, ahogy a fájdalom és a szíj belevág a testébe. - Nee! - kiált rémülten. Kétségbe esik. Azonnal, automatikusan vergődni kezd, s amikor rántanak rajta egyet, magatehetetlenül esik a padlóra. Fájdalmas hangok törnek fel belőle és megalázott sírás. - Mindigis tudtam, hogy ti Abukik gonoszak vagytok... - szipogja megtörten. - Ami nem lehet a tiétek, azt elpusztítjátok, mert nem bírjátok elviselni, hogy nem hull a nevetek hallatán minden az öletekbe. - beszél tovább, aztán morgás tör fel a torkából. - De... - kezd bele, aztán olyan dühös lesz, hogy a fájdalom csak doppingolja. Felkel a földről és megpróbál nekimenni a nőnek.
|
*A lányka könyed és gyors léptei koppantak a padlón, s Chinnayo hamarosan némán megáll Goyuko előtt. Magábban sikkant egyet, de egy arcizma sem rándul. Szemrevételezi a terepet, felvonja fél szemöldökét a pihenő szenvics láttán. Hát még meg is vacsorálnak a házából, nem elég az hogy alusznak benne! Harciasan villant szeme, hogy a macska éber-e, nem tudja, minden esetre pár pillant múlva ismét kezében tartja a fogjul ejtő tárgyat. Ezúttal szíjjat válaszott, durva vastagot, és az eget átkozta, amiért ilyenkor nincs kéznél fegyver. Hirtelen mozdulattal rácsavarta Goyuko két kezére, és nyakára is egyet, pórázként, persze csak ha a kandúr hagyta magát. Mindent csendesen, mint egy árnyék az éjben, még lélegzete hangja sem törte meg a halotti némaságot. Arca akár az acél, szigorúan fürkészte a macskát, majd rántott egy nagyot, hogy a kandúr valószínűleg leborult a kanapéról. * - most pedig velem jössz, te korcs..* búgta gyilkos jegességgel, és határozott léptekkel indult vissza az erdőbe, oda, ahol Cryst is hagyta.*
|
Leszámolni a múlttal. Na ez az az a dolog, amelyet a parányi kandúrnak meg kellene tennie ahhoz, hogy békésen tudjon aludni. Ám mivel képtelen rá, álmában szemei elé újra és újra Netani kerül, majd egy bődületes pisztolylövéssel ér mindig véget a borzalom, nem kevés alkalommal nyöszörög, majd kiabál és szinte sikoltozik, míg magához nem tér. Utána igyekszik úgy tenni, mintha csak álmában nyugodott volna meg, a könnyeit azonban nehezebben fojtja vissza. Órák kínlódása után a következő részek bontakoznak ki a fájdalomból, mintha csak az élet arra kényszeríteni azon az éjszakán, amikor elveszti élete értelmét, melyről persze mit sem sejt, hogy megismerje léte értelmetlenségét. A következő órákban sebláztól elveszítve a kontrollt ismétlésre kapcsol az a lény, amely álmot játszik le a kandúrkának. Minden alkalommal ott van annál a rezzenéstelen képű orvosnál, a legkisebb mennyiségű érzéstelenítő nélkül végzi el rajta újra és újra a macskátlanító beavatkozásokat, amelyeket most már ért, milyen súlyos dolgok és nem a fájdalom miatt. Az jut eszébe, amiket Cryspus vágott korábban az arcába, hogy szinte már nem is macskalény, csak egy ember, amelyiknek macskafüle és macskafarka van. Elgyötört zokogással ébred, álmában hívta a szőkét, s noha féléberen ebben nem biztos, azért körülnéz, hogy visszatért-e már. Elszomorodik és aggodalma fokozódik, ám a fáradtság és a betegség visszarántja rémséges álomországba, ahol szinte ott folytatódik az álom, ahol abbamaradt. Újra lelövik, élettelenül esik össze, nem sokára azonban felkel hamvaiból, csakhogy bal karja nem mozdul többé. Úsznia kell, de elmerül. Futnia, de elveszti a lendületét. Át akarja karolni álmában a szerelmét, de nem bírja megtartani egy kézzel őt, az pedig elhúzódik tőle és már hiába adná magát bárhogy oda, a veszedelmes Crys csalódott benne és nem fogadja el legelképesztőbb feltárulkozását sem. Így éri a reggel, borzalmak közt. Még a saját kezét is összegyűri maga alatt, arca csatakos a jeges izzadtságtól és a könnyektől, haja gusztustalan tincsekre bomlott ugyanezen nedvességektől. Az ébredés, a végső, olyan, akár egy éles hasítás a testén. Egy durva pillanat, amely szétmetszi a rémálmok birodalmának egészen a lelkéig hatoló karjait, otthagyva a fiúban a félelmeket, a kínt, a bűntudatot, a szégyent és a kétségbeesést, mindezt kiélesedő tudatának.
|
*A kutya mély átérzéssel letapogatja a Goyukoból előhozott érzelmeket, nyel egyet. Nem így akarta. Miközben kenyeret vajaz, egyre azon töpreng, hogyan lehetne a segítségére a két macskának, mikor végzett a Goyuko melletti asztalra helyezi, s kisurran Cryshez.* -Neked is aludnod kéne, vigyázok én a házra, ha gondolod *szól fel a tetőre, s elkövetkezendő pár percben Vanella beveti minden manipulációs képességét, hogy lecsalja a szőkét a tetőről, bár a házba invitálni már nem tudja. Crys leül a lépcsőre, a kutya pedig visszaballag a kis építménybe. ~én vagyok a ház őrzője.. erős és megállíthatatlan..és..ébren fogok maradni... *az utolsó gondolatfoszlányok átsilkottak elméjén, s ő egyre jobban elsüppedt a semmiben, és elszunnyadt a lépcsőn. Pár óra múltán ijedten kap levegő után. Valami hideg fém megfeszül a torkán, csuklói gúzsbakötbe, szeme riadt villámlásal keresi orv támadóját. Rántanak rajta, s ő magatehetetlenül lezuhan a földre, mint egy zsák. A további métereket ilyen megalázón vonzolva teszi, míg megkötője duruzsol. Egy kecses, karcsú alak bontakozik ki a sötétből, haja acélos szikrákat vet a holdfényben. A kandúr hitetlenkedve bámul fel rá. * - Micsoda undorító faj.. *sziszegi a lány* -mindenhová rátelepszenek, mint a csótányok..ki kéne irtani mind.. még jó hogy ki nem rabolt... *hörgi mint egy bőszült vadkan* -tudod te korcs, micsoda szerencsét adtál neem mégis? iszonyat hosszú ideig sínylődtem a lázadó kis dögök fogságában.. úgy köptek arcon, hogy közben a szemembe nevettek.. megmutatkozott aljasságotok minden véglete.. és kívánom nektek is azt a poklot. De végre.. végre itt vagy, hogy a bosszúm rátaláljon egyikőtökre.. isteni szerencse.. *mosolygott vicsorogva Chinnayo* -remélem éppen annyira fogod élvezni, mint én.. *duruzsolta, s vitte a macskát egyre mélyebben a patak mentén a sűrű rengetegbe. Remegett a dühtől, s ajkai reszkettek a kéjes bosszúvágytól.* -végre.. így a kezembe sétált, ostoba korcs.. *mormogta kárörvendve, a kandúr tehetetlenül próbálta kiszabadítani magát, s szórta díszes szitkait a lányra. Eddig sem volt oda a hisztis nőstényekért, de most végleg megpecsételődtek a szemében. Mikor Chinnayo megelégelte a menetelést, a lánc végét egy elérhetetlen faághoz csomózta, Crys épp, hogy meg nem fulladt. * -megmutatom én neked, milyen rendes kis kiképzést kaptam tőletek.. de élvezd csak még az északát.. biztosan tetszeni fog így kikötözve *vigyorgott a lány, vonásai egészen eltorzultak. Egy meleg ebéddel a hasában soem hitte volna, hogy ilyesmire képes lehet, de már jóval tűrőképessége határán túl járt, idegei megfeszültek, s annyi indulat halmozódott fel benne, mi már az őrületbe kergette. Fáradt volt, s ezen éjszakai ráijesztés ürüggyel magára hagyta a macskát, hazament a kis faházikójába.*
 |
Lecsukja szemeit. A fáradtság erőt vesz rajta, hiába tervezte azt, hogy ébren megvárja Chryspust. Tudni akarta, mikor érkezik vissza és milyen állapotban, a bűntudat, hogy visszautasította, nem hagyja békén továbbra sem, de teste elnehezül, tudata egyre teltebb köddel. Már alig hallja Vanellát. A kórház szót még felfogja. - Ne... - suttogja álomittas hangon. Otthon saját orvosuk volt, s az kemény, biztos kézzel koordinálta, vizsgálta és csinált vele, amit kellett, ám olyan hidegvérrel ontotta ki belőle macskalényi részeit, mintha teljesen természetes volna, hogy a macskának kioperálják a karmait, lecsiszolják a fogait, csippet ültetnek a testébe és ezekhez hasonlókat művelnek vele. Elfordul, szinte ejti fejét a másik oldalra. Eszébe jut a férfi rezdülésmentes arca, a fájdalom és a megalázó érzés, s úgy vesz levegőt, hogy orrában megzördül pár könnycsepp, melyek nem jutottak ki zárt szemhéjai közt.
|
*A macska válaszára lehajtja fejét, akár az elítélt, ki e szótlan mozdulattal nyugszik bele halálos ítéletébe. ~ Hát igen. Ha ilyen mély érzelmek vannak beleszőve a történetbe, az egész megváltozik, ami kívülről olyan evidens és megoldható *fut át a kutya agyán. Szelíd irigyléssel néz fel Goyukora, amiért az ilyen tisztán és önfeladásra képesen tud szeretni egy arra méltatlan személyt. Hogy milyen messze gyökeredzően tartja méltatlannak a szőkét, inkább elhallgatja. Goyuko valószínűleg úgyis a lány ellen fordulna, ha kritikus megjegyzést hall szerettére, nem pedig átgondolja a dolgokat. S Vanella szerette volna maga mellett tudni a macskafiút.* -elviseled.. *susogja halkan. Fáj neki, hogy az ártatlan srácnak a szeretete miatt kell szenvednie, s ezt az idegen, csaknem teljes egészében ismeretlen fiút úgy óvná, mint saját gyermekét. ~Az érzelmei rabja.. pont olyan, mint én. *cikkan át gondolatai közt.~Megpróbálom én is szeretni a kedvedért őt.. de ne várd, hogy tudom kedvelni, aki bánt téged.. *gondolja, s ajka is többször nyílik, de aztán csak nem szól. Hallgat még egy percet, mely idő alatt gondolatai rendesen elkalandozhattak, mert egy új témával szólal meg váratlanul* -Ugye nem vagy bejáratos a helyi kórházba? *kérdi* -eljátszom a gazdádat, talán ránk sem ismer senki, majd holnap, mit szólsz? *érdeklődik csendesen*-most viszont tényleg pihenj, nem zavarlak tovább *közli gyorsan, amint feleletet kapott, s ha Goyuko nem tartja fel, feláll, de ki nem megy az építményből. Hangtalanul suhanva a konyhába oson, valami ehetőt igyekszik feltálalni a szobában fellelhetőkből a sebesültnek.*
|
Végtelenített időnek tűnik az éj hátralévő része Cryspus nélkül. Mintha sosem lehetne vége, arra ítélte volna, hogy amiért nem hagyta magát, egy életen át bűnhődjön. Nem bír elaludni, felkavart érzelmei nem bírnak leülepedni tengerlelkében, a zavartság és a félelem uralkodik rajta és nem hagyja nyugodni. Aztán visszatér, ám nem a hőn imádott kandúr, hanem Vanella. Megrebbennek fülei és fáradt pillantásokkal, de kerek szemekkel ránéz a kutyalényre. - Szervusz. - viszonozza haloványan, mégis kedvesen és félénken a köszöntést. Nem tudja, milyen idős és rangos hozzá képest a lány, ezért óvatosabb egy kicsit. Kíváncsi a mondandójára, de válasszal nem töri meg saját csendjét, nem világosítja ki a nősténynek a helyzetet. Ahogy Vanella közelebb hajol hozzá, fülei belelapulnak a hajába, de hátán fekszik, mozdulni sem tud. Farka vége megugrik, kicsit ideges lesz, hogy közelednek hozzá, de aztán ahogy a kutya mozgása megáll, a farka is visszasüllyed a fekhelyre. Sokáig nem bír szólni, elakad a szava, aztán miután megköszörüli a torkát, végre megered a hangja. - Köszönöm, de az életem Cryspusé. Ha rossz hozzám, elviselem, ha jó, hálás leszek érte, ha viszont nem akar engem, visszamegyek a gazdáimhoz, hogy életem elvételével honorálják hűtlenségem, vagy élhetetlen élettel büntessenek. - mondja ki, mintha drámából olvasná fel a sorokat. - Szeretem őt. - jelenti be aztán, mintha felszakadna a szívéből ez a két szó. - Jobban az életemnél. Jobban mindennél.
|
*Magára hagyja a fiút. Képtelen vele akár csak egy helyiségben is tartózkodni. Ha már a gondolatai elől nem teheti, legalább a közelségétől meneküljön. Belenéz az ólmos, nehéz éjszaka szeme közé, felpattan a házikó tetejére, ott teljesítse be őrzői feladatát. Egész lénye kavarog, képtelen lenyugtatni holmi tájra való koncentrálással magát. Ugyanazok a képek villanak fel, ugyanazok az illatok szűnni nem akaróan, hogy a macskát már a téboly közelébe kényszerítik.* ~ Mégis mit képzel? Csak egy kölyök.. újra és újra bizonyítja.. kell nekem egy olyan? dehogy kell.. tudhatná, hogy nem kell nekem senki. Akkor miért éppen ő kell? Mert neki kellek én. A legnagyobb vadász a legkönnyebb préda. De én nem akarom... nem kell, nem tudok rá vigyázni, nincs szükségem rá, hogy valakit vezessek, valaki a nyomomban járjon, vagy én kövessem őt... sőt, még csak mellettem se jőjjön. Azt gondoltam, lesz szelídebb módja is, hogy ezt belássa, de tessék..! Mit meg nem tesz már értem.. ! Egy kölyök.. eszetlen és meggondolatlan.. és az életét adja értem.. *vádlón villant szeme a mezítelen égboltra, elmorzsolta a gondoltra gyűlt könnyeit* -Ne szeressél már így! *kiáltotta ki a mozdulatlan természetnek. Karmait bőrébe fúrta, amolyan pótcselekvésként, ha már más lelkébe nem tehette... teste még mindig forrongott, s emiatt méginkább szégyellte magát. Goyuko neki adja hótiszta, gyermeki rajongását, s ő csak egy ilyen alulról jött, eredendően bűnmocskos dologgal tudja viszonozni. * ~ Hogy képzelted ..? Idejöttél és felrúgtad az egész világomat.. eddig csak magamért harcoltam.. de másért felelősnek lenni, azt nem. Rossz kezekbe adod az életed. *farka indulatosan dobol a tetőn, míg már azt sem érzékeli, vére is kiserken az egyre mélyebben maró karmoktól.*
*Léptek könnyed, suhanó nesze hallik. Az ajtónyílásban megáll a kutya, fülel, ébren van e még Goyuko, ha nincs, nem jön be, nem zavarja. Ha viszont tovább merészkedhet, rögtön sustorogni kezd, meg ne ijedjen tőle a macska, s leül egy vele szembe elhelyezett fotelra* -Szervusz, kicsi, nem akarlak zavarni, én tudom a legjobban, mennyire pihenésre van szükséged most. Csak tudod, amin gondolkodtam, nem tűr halasztás. *egy pillanatra elgondolkodott, hogyan is tegye fel finoman a kérdést Goyukonak* -Figyeltem már azt a macskát... azt a szőkét. És egy kicsit kétségbeejtő, hogy nem tudom, milyen viszonyban vagytok, s hiába próbálom a szemetek egymásra villanásából kiolvasni.. mindig meghazuttoljátok magatokat. Furcsák vagytok együtt, különös az a kandúr, és te sem lehetsz hétköznapi... nem tudom, te mit gondolsz róla.. *beletúr szép fahéj szín hajába, majd bizalmasan közelebb hajol a macskafiúhoz* - hogyha rossz hozzád, tudom, képtelen vagy menekülni, ki vagy szolgáltatva neki, védekezni ilyen állapotban lehetlen... szinte tőle függ az egész életed, s talán észre sem veszed hogy behálóz.. de hadd biztosítsalak, hogy én melletted leszek, megvédelek, mintha a fiam volnál... borzasztóan tudja sérteni a fülemet a hangsúly, ahogy az a macska átkozódik, és... és... tényleg csak az anyai ösztönök, hogy vigyázzak a gyengébbekre, és azért néztem mit csináltok idebenn.. *zavartan gyűröget közben egy ruhafodrot* - de ahogy közeledik feléd.. nem is tudom eddig hogy bírtad mellette *vallja meg a lány*
|
Ettől félt. Hogy ha elutasítja most a kandúrt, elutasítja örökre. Ettől félt, hogy ha most nem megy bele, akkor többet nem lesz lehetősége semmire, hogy olyan mélyen megsérti vagy megbántja, hogy nem akar majd vele lenni ezek után. Nem meri elereszteni Cryspust, attól fél, ha megteszi, nem foghatja meg újra, nem zárhatja még egyszer a karjaiba... pontosabban a karjába. Mégis megteszi, mert nem akarja korlátozni, dühíteni. Csak nézi őt, félelmekkel és reményekkel telve. - Rossz személybe szerettem bele? - kérdezi hitetlenkedve és előre dől. Végül visszahúzódik és komollyá válik az arca. - Lehet, de nem tudok és nem is akarok parancsolni a szívemnek. - közli egyszerűen, mintha csak valami tényt állapítana meg, mintha csak átlagos dolgot mondana, nem ilyen bensőségeset. Aztán csak hallgatja a kandúrt, végül sóhajt. - Szerintem... ez nem változtatható meg bennem... - mondja csendesen és belemarkol pulcsijába a mellkasán. Aztán ahogy kimondja a bűvös SZ betűs szót, Goyuko valami ismeretlen forróságot kezd érezni magában, amit nem tud elhelyezni, de érzi, hogy nem rossz természetű, nem gyullad majd meg tőle, nem hal bele. - Fájna... - ismeri el halkan. Nem tudja jobban megmagyarázni, mit érez. Már a gondolatot is szégyelli, hogy levetkőzzön valaki előtt, hogy megérintsék őt, lássák a testét, főleg most, hogy egy sebesülés éktelenkedik rajta és fél karja érzéketlen béna. Zavarba jön tőle és félelmet is érez miatta, de az az undorszerű érzés erősebb mindennél, ami az erőszakosság miatt alakult ki benne. Viszolyog a szextől. Nem biztos benne, hogy akarja, sőt, azt határozottan tudja, hogy nélküle is maradéktalanul boldog lehetne. De már tudja, hogy ez Crys részéről nincs így. Vajon lehet így valami is kettejükből? Mást akarnak és mégis egymást. Fura páros, annyi szent. Gyorsan lefekszik, ahogy kérte tőle a szőke herceg, de szemét nem hunyja le, figyeli őt, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre, rossz a lelkiismerete és nem tudja, hogyan tehetné jóvá. Bűnbánóan és aggódva pislog a kandúrra, kérdezne, de nincsenek szavak a szájában hozzá, mondana valamit, de még gondolni sem tud semmire. Csak reménykedik, de már maga sem tudja, miben. Fél, mert az álomvilága veszélybe került, Cryspus könnyedén összetörhetné azt is, a lelkét is, a testét is. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben nem tudna igazán ellenkezni és ha rámászna, nem is tenné. Sőt... szeretné azután is, hogy kifosztotta. Mert nem tudja nem szeretni. Nem tudja...
|
[56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
