|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:09 - |
Több generáció él itt, mindenki kényelmesen elfér a hatalmas épületben, hisz különálló lakrészeik vannak. |
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
| Szemeiben már láttam mik a szándékai így már tudom hogy kivel fogom elveszíteni ártatlanságom..
Hajamat hátra tűrtem, s felsőmet arrébb löktem, a kedvenc és legszebb ruhám volt most pedig csupán rongy darab lett. Felemeltem rá tekintetem majd az vissza csúszott nadrágjára. Csupán láttam hogy ezt hogy csinálják de nem ilyen fiatalon akartam át élni még...vagyis nem vele. Nem ilyen körülmények között hogy rá vagyok kényszerítve. Az ajtó felé pillantottam, s tudtam hogy senki nem fog értem jönni és megmenteni hogy aztán fogjuk rá épen és egészségesen újra boldog legyek. Ha csupán a fiát kéne szolgálnom boldog lennék, ő kedves hozzám és aggódott is értem. |
- Jól van macska, jól van - csitítgatta az úr, megpaskolta az arcát is, de csak úgy, mint egy igáslónak. - na le a göncökkel!
Komoran fürkészte a kandúr testét, minden porcikáját bejárta a szeme. Tekintetében kísérteties fény villant. Sam még csak öltözött, de a férfi már akkor elkezdte őt képzelteben megkóstolgatni. Falta őt a szeme.
- Szép arcod van - mondta tárgyilagos megállapításként. - biztos más részeid is szépek. - csúszott lejjebb a szeme, a kandúr nadrágjára. Aztán hirtelen felpillantott, erős kézzel megragadta Sam fejét az állánál, s úgy meredt rá, közel hajolva az arcához.
- A szád is gyönyörű. Nézzük meg, mire tudod használni!
S azzal a földre lökte a kandúrt.
|
| Füleim hátra csuklottak, s ajkaim résnyire szét nyíltak bár a szavak nem jöttek ki rajtuk. Rettegek a fájdalomtól ami most rám vár.
-Kérehmm...nagyon fáj mindenem...-mondtam szemeibe nézve miközben elég lassan kezdtem el levetni ruháim mert nem akartam hogy még többet kelljen elviselnem. Nem emelte rám még a kezét eddig senki..el akarok menekülni azt akarom hogy még éljen a családom!
-Bármint meg teszek csak kérem ne bántson! Ígérem hogy engedelmes leszek máskor és jól fogom szolgálnih! |
-Hogyha rajtam múlt volna, én is inkább születek szegény, de jószívű szülőkhoz. De a dolgok nem így működnek. Nem oda kerülünk, ahol jó, vagy amit érdemlünk. Egyszerűen csak bele vagyunk vetve a világba - mondta a fiú komoran.
Nem tudott mit kezdeni a macska köszönetével, hiszen semmit sem tett érte. Inkább csak bűntudata támadt. El is határozta, hogy nem mozdul az ajtó mellől, hanem fülel, mit művel Sammel az apja.
Mikor a kandúr belépett, az idősödő úr már egy szíjjat szorongatott. Amint az ajtó becsukódott, rámordult:
- Vetkőzz macska! - fenyegetően közelebb lépett hozzá, hogy ő maga rángassa le a kandúrról a ruhát, ha nem hajlandó levetkőzni. Bár kopottasak voltak már az izületei, elég vaskosak maradtak az izmai ahhoz, hogy könnyen megragadja valakinek a grabancát.
- Vetkőzz! - mennydörögte, pupillája összeszűkült a szenvedélytől.
 |
| -Ebben mondjuk igaza van...bár az idős hölgyet sajnálom akinél egy ideig éltem. Őt szolgálni is jó volt mégha csupán egy kis ideig is tartott. Szegény volt mégis jószívű. -az ajtó felé pillantottam, s szívem egyre lassabban vert. Ha bemegyek tudom mi vár rám de fel kell készülnöm és elfogadnom hogy ez lesz a jövőm. Utoljára a fiúra pillantottam és halványan elmosolyodtam.
-Köszönöm..hogy legalább aggódott értem igaza volt a régi gazdámnak, valóban csendes mégis kedves fiú. -kicsit meghajoltam majd az ajtóhoz futottam és egy sóhaj után lenyomtam a kilincset. Beléptem a helységbe, s vártam az első ütést vagy bántó megjegyzést miközben becsuktam magam mögött. Az életem mától...megváltozik fogadd el Samuel. |
- Az élet kiszámíthatatlan, ettől élet. Egyszer fenn, egyszer lenn. Ez egy gazdag ház. Sokkal rosszabb helyekre is lehet kerülni ennél. Az emberek általában szadisták, ha egy mákszemnyi hatalom kerül a kezükbe. Egy koszos vityillóban ugyanúgy bántanának, mint itt. Hát akkor nem jobb legalább aranykanállal enni a kaviárt, a bántás ritka szüneteiben, mint a maradék morzsákat koldulni el a kutyáktól?
Szenvtelenül beszélt. Nem akarta átélni a macska helyzetét, ahhoz az túlságosan fájdalmas volt.
Felmentek az emeletre, honnét az előbb a macska lezuhant, elsétáltak a folyosó végéig, melynek lehátsó szobájában várta őket az apa. Már a falakon túlról lehetett hallani, ahogy dühöng, amiért megvárakoztatják. Szidalmai egyre vadabbakká váltak minden lépéssel. Érződött, ha nem tér be oda egyből a macska, csak rosszabb vár rá.
- Arra - intett az ajtó felé Wen.
Önkéntelenül lesütötte a szemét.
Nem igen találkozott barátságos, nyílt macskákkal, s eddig úgy hitte, ez fajuknak jellemzője. Most kezdett rájönni, hogy éppen az ilyen pillanatok tették őket azzá, amik végül lettek.
|
| -Csak 19 éves vagyok, messze van még a születés napom. Szerencsésnek érzem magam hogy ennyi ideig békésen tudtam élni és boldogan.. Tudtam hogy nem örökké tart de még nem készültem fel arra hogy mindent elveszítsek egy pillanat alatt. -mondtam megremegő hangal, s megtöröltem szemeim. Fáj mindenem és még vissza kell mennem hozzá..ha nem viselkedek jól újabb ütést kaphatok, de nehhm akarom ennyi még nem számít annak hogy engedelmetlen vagyok! |
Figyelmesen hallgatta a macskát. Egészen megsajnálta. Eddig bele sem gondolt a szolgálói életébe.
- Igazán szerencséd volt - mondta aztán - a legtöbbnek ez sem adatik meg, és mire a te korodba érnek, már lelki roncsok. Az a húsz év béke nagy idő. Vagy hány éves is vagy?
Elindult befelé, egészen az apja elé akarta kísérni a macskát, hogy lássa, megérkezik egy darabban, és minden rendben lesz vele.
- Elég sokaknak a saját családja sem olyan, mintha a családja lenne. Így igazán csoda, ha pár szolgát annak tekintenek -jegyezte meg.
|
| -Nagyon kedves~ nagyon szerettem én is és a szüleim is. Természetesen ugyan úgy voltak feladataim meg hasonlók de mindig nyugodt volt és rendes. Mókás és...igazán fontosnak tartotta a családját. Én és a szüleim azt mondta olyanok vagyunk mint a családja. Aztán mindent elvesztettem amim volt.. -mondtam majd rá néztem és szomorúan szélesen elmosolyodtam arcomon pedig végig folytak könnyeim.
-Rendben Köszönöm szépen. -hajtottam neki fejet és az ajtó felé pillantottam ahova vissza kell térnem majd.. |
- Ó... milyen volt a gazdád? - kérdezte Wen, miközben egy keskeny, kővel kirakott úton vezette a macskát vissza a kastélyba. Közben azon tűnődött, mennyire fájhat most mindene a kandúrnak. Nemcsak a teste... de a csalódás is.
- Miután apám elengedett, gyere be hozzám. Szerzek addig valami kenőcsöt, meg kaját is. Az asztalnál úgysem ehetsz. A személyzet más kosztot kap, máshol is költi el. Az öreg macskát, hiába él itt kicsi korom óta, még sosem láttam enni.
Az ajtó előtt megállt, bevárta a kandúrt.
- Nem néz ki túl jól - jegyezte meg a macska farkára célozva.
|
| -A gazdám...meghalt és ő volt a legjobb barátja ezért neki ajándékozzott...úgy ismertem meg mint aki jó ember..-szipogtam majd mikor ki kiabált össze szorult gyomrom és elindultam lassacskán simogatva törött a macskák számára szinte kincsként őrzött testrészem mi most nem a legszebb. |
A fiú tétovázva állt a kandúr előtt. Ilyen megviselten is rettentő szépnek tartotta.
- Szadista. Nem kéne visszamenned hozzá. Tulajdonképpen miért vagy itt? Úgy értem... miért pont itt vagy? Ezerszer jobb helyed lehetne ennél.
Elszorult a torka, ahogy a macska fájdalmait szemlélte. Az apja akkor már az ablakban állt, kihajolt, úgy kiabált le.*
- Mit késlekedsz, lusta dög? Akarsz még egy pofont? Gyere már! Még koránt sem végeztünk.
Wen nagy levegőt vett apja haragos üvöltése után.
- Visszakísérlek. Talán előbb szabadulsz, ha engedelmeskedsz - mondta halkan, és elindult a kúria bejárata felé.
|
| Testemre pillantottam majd megpróbáltam felállni nagynehezen vagyis első sorban le a törött szépségekről. Ajkam harapva néztem fel rá és bólogattam.
-Azthh...azt hiszem jól vagyok de..nagyon fáj a buksim meg atya égghhh! -rá néztem a farkincámra mi rettentes állapotban volt. A rózsák közt volt egy kő mire rá estem de szinte alig éreztem meg hogy majd egy derék szöget képeztem az eséssel. Ha nagyobb baja esett volna meghalok!!
-Természetesen hívhat úgy.. -reszkető lábakkal keltem fel és indultam el felé miközben kezemben fogtam eltört praclimat. Így hogy már tudtam is rá koncentrálni rettentően lüktetett a fájdalomtól egész testem. Szép eddig tiszta bundám már itt ott koszos volt, s véres ami nem épp volt szép látvány főleg hogy vissza folytottam a sírást. Bár szemem csillogása ezt nem leplezte. |
- Szent ég, jól vagy?! - kiáltott fel a fiú - apám őrült.
S azzal a macskához sietett. Rémisztette a látvány, féltette a pórul járt macskalényt. de saját magát is féltette, elvégre apja bármikor eljárhatott volna ővele is így, s ha túlzottan aggódik a kandúrért, ki tudja, az apa hogyan torolja ezt meg. Így nem szaladt hozzá egészen, csak pár méterről vizslatta a sérüléseit.
- Egyben vagy? Samuel.. hívhatlan Samnek? Sam, ha eltört valamid, hívunk orvost. Apám nem érzi, mikor feszíti túl a húrt... ha most ilyen, milyen lesz még később... - lehelte maga elé az utolsó mondatot.
|
| Reszkettem ahogy hangja zengett fülemben hisz nem kicsit éles hallásom. Ijedten, s bocsánatkérőn néztem rá majd vissza pillantottam a fiára de amint rá néztem már érkezett a pofon mitől erősen bevertem a fejem az ablak szélébe és fejemhez kapva próbáltam szabályozni lépteim de végül mégis kicsúsztam az ablakon egyenesen a kertbe hol minden rózsa össze karcolt bármilyen csodásak is. Érzem hogy ettől még jobban ki fogok kapni mert össze nyomtam a virágokat nagy súlyommal. |
Tetszett a fiúnak a macska reakciója, szerette, ha a szavai hatással vannak másokra, és a macska arcán jelentkező pír ezt egyértleművé tette.
- Apámat nem érdekled! Én jobban törődnék veled! - erősködött Wen.
De addigra a fiú apja már felkelt, s egy lépéssel a macska mellett termett az ablaknál.
- Ostoba dög! Akkor járjon a szád, ha én kérdeztelek! Az én tulajdonom vagy, nélkülem már befogtak volna az utcáról, mint egy korcs, kóbor állatot, hogy vigyenek megsemmisíteni - kiáltott rá, csak úgy hasított a hangja, s azzal a lendülettel lekevert a macskának egy hatalmas pofont, olyan nagyot, amitől bárki elvesztette volna az egyensúlyát..
|
Arcára kaptam tekintetem, s teljesen kipirultam hisz biztis hülyének néz ebben a helyzetben.. Vissza pillantottam MR. Sanra ki épp más felé figyelt. Leguggoltam és megkapaszkodtam a párkányban. -Nem szabad...az uraság kért meg hogy ide álljak hogy láthassa milyen az egyensúly érzékem. De ha akarja megkérdezem kimehetek e önhöz ~-mosolyogtam fel élénkülve. Furcsa magázni őt mert olyan fiatal még és kedves is...vele biztosan jóba leszek hisz most is ki hívott vagy mi a fene.
 |
*Wendell unatkozva ballagott körbe a hatalmas házban. Nem talált semmit, ami lekötötte volna. Végül felvette kabátját, s kisétált kicsit friss levegőt szívni. A hótól tiszta levegő felébresztette. Megkerülve a házat a rózsakert felé vette az irányt. Ott megpillantotta a macskát, amint az ablakban ácsorog. Nem tudta mire vélni a dolgot. Felintegetett neki.
- Te meg mit művelsz ott? - kérdezte kíváncsian - gyere le és játssz velem. Unatkozom.
Körülötte egy rakás halott rózsatő feketéllett.
Szőke hajába nagy pelyhekben hullt a hó, míg nézte, nézte a macskát.
|
Kihúzva magam figyeltem őt, s végig szemeibe néztem a bámészkodás helyett. Fejemben szinte egy tömb jegyzet telt meg, s minden szavát kétszer elismételtem agyamban hogy ne feledkezzek meg róluk.
-Igenis uram! Jól neveltek így sokmindenhez értek, s jól fogok teljesíteni az ön szolgálatában.-hajtottam meg fejemet majd az említett ablak felé pillantottam. Oda sétáltam majd miután lábaim megtöröltem óvatosan felálltam, s tökéletesen egyenesen megálltam. Napi 3 órát kellett ezt tanulnom....ha valami kifogása van lehidalok. Bár súlyom miatt neha kissé megeröltető dolgokat csinálni de ezekbe őt nem avatom bele tuti megjegyzést fog rá tenni...Így számára épp szem magasságban van a fenekem hisz fiú létemre igen alacsony vagyok.
A kert felé pillantottam mi gyönyörű volt és szinte hívogatott maga felé hogy közelebbről csodálhassam a növényeket. Úgy érzem úgy fog bánni velem mint aki sose volt szolga. Ott csak szép szavakkal illettek nem elkényeztettek és nem lehetett lustálkodni sem vagy hasonló.
|
Ízlelgette magában a nevet. Olyan különlegesen csengett neki, ahogy az egész macska is egy felfedezni való birodalom volt. De most nem tehetett mást, minthogy átengedje apjának, hiszen az övé.
Az őszülő uraság nem kommentálta Samual szavait. Belépett az óriási dolgozószobába, mely antik vitrinekkel, festményekkel volt tele. Letette magát a kanapéra, s a macskára meredt. Őt persze nem kínálta hellyel.
- Az nem érdekel, miket csináltál eddig. Mostantól mindenhez kell értened, amit elvárok, érthető? - megköszörülte a torkát. - Nem fogom kétszer elmnodani, úgyhogy figyelj. Pontban hat órakor keltesz engem a feleségemmel együtt. Utána Wendellt, a fiamat, segítesz neki a reggeli előkészületekben. Végül apámat kelted. Aztán nekiállsz a reggelinek, pontosan hét órakor felszolgálod az ebédlőben, pirítóst lekvárral szoktunk reggelizni, kemény tojást, fekete teát, a nejem zabpelyhet, Wendel olívabogyót sajttal. Ha vendéh érkezik, ami igen gyakori, szintén kötelességed alázattal kiszolgálni és lesni minden kívánságát. A takarítást nap végén ellenőrizni fogom. Ezen kívül - mondta szinte egyszuszra - rettentően fontos a ház hírneve, s mivel immár te is képviseled a családot, megkövetelem a tökéletes, egyenes tartást, a precíz felszolgálást, a kifogástalan megjelenést. Mutasd, milyen az egyensúlyod! Állj oda az ablakba! A párkányra! - parancsolta, s a hatalmas ablakra mutatott, mi a rózsakertbe nyílt.
|
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
