|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.22. 15:57 - |
A Blake család egy meglehetősen nagy házban él, a szülői pár általában nincs itthon, de szolgáik sincsenek, Jin nagyon jól érzi magát itt, mert azt csinálhat amit csak akar.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- Heheh átlátsz rajtam, igaz Takahe? *nevet Lui, majd beljebb megy és leül Takahe mellé* - Furcsa, hogy valaki azért kedvel, amilyen vagy? *érdeklődik* - Vagy az furcsa, hogy nem akar tőled semmit, csak a bartáságodat? Szerzek magamnak egy matracot.... *indul meg ha Takahe nem állítja meg, vagy nem utasítja másra*
- Hát... tudjátok... ti most a vendégeim vagytok... nem kell visszafognotok magatokat... Itt most különben sem az számít, hogy ki macskalény vagy ki sem... vagy kinek mi lenne az eredeti feladata... *vesz elő azért poharakat és a macskák elé teszi, majd az asztalra tesz ásványvizet és üditőt* - Azt hiszem Takahe most eléggé feldúlt, ebből arra következtetek, hogy nem ok nélkül hozott ide titeket... és ha ez így van akkor biztosan komoly dolog... sajnos nem igazán tudom, hogy mit eszelt ki .... *leül egy székre közéjük, majd tölt magának ásványvizet* - Rendben, majd igyekezni fogok, úy tűnik nem is olyan bonyolult... *próbálja magában megjegyezni a macskák neveit*
 
|
Együtt... ez olyan idegen Takahénak. Hiába volt vele sok ember, mind hazugok voltak hozzá, s ő is hozzájuk. Nem voltak barátai, mindig csak magára számíthatott, esetleg a pénzre. Még csak nem is a szüleire, hanem a vagyonukra. Most Jin azt kéri tőle, ne legyen feldúlt, nyugodjon meg és együtt dolgozzanak ki mind valamit. Megtalálja a ruhákat, amiket Jin vasalt. Leül melléjük egy hatalmas mosoly kíséretében. Olyan régnek tűnik már az az idő, amikor egymásba futottak, szó szerint. Nemuye hangtalanul kuncog a fiún, majd integet neki, amikor az elmegy. Takahe meglepetten néz rá fel, majd megcsóválja a fejét. - Nem bírod ki nélkülem, igaz Füles? - kérdezi vidáman. - Nem muszáj, örülök, ha velem akarsz megint lenni. És nem kell takargatnod, hogy a biztonság kedvéért. - teszi hozzá. - Igaz barát ez a Jin. Tök fura.
A macskalények izgágán néznek a lányra.
- Te akarsz minket kiszolgálni? - kérdezi hitetlen Ino. - Azt hittem, majd itt is szolgasorba leszünk taszítva.
- Ez tényleg különös. - jegyzi meg Vörös. - Nem kérek semmit, köszönöm.
- Én sem. Vörös. - mutat a macskára. - A vörös füleiről meg tudod jegyezni. Ino. - mutat a lányra. - És részemről Yamako. Majd belejössz. - bíztatja a kék kandúr.
- Igaz, hogy Takahe felszabadítja Zukit? - kérdezi a másik kandúr.
|
- Szerinted majd hagyom magam? *nevet* - Ne legyél mindentől ideges, feldúlt.... együtt megoldunk mindent oké? Hiszen barátok vagyunk... *paskolja meg Takahe vállát* - Persze hogy megvannak, ki is vasaltam őket.... saját kezüleg szóval ne számíts sokra, betettem a szobádba őket... azaz abba amelyikben voltál...
- Áhh én... még nem is választottam! *mozgatja meg füleit* - Ha meg tudom mindenképpen elmondom... *nevet aztán megindul, s közben találkozik Takaheval* - Takahe... ümm arra gondoltam, hogy... muszáj külön szobába mennie mindenkinek? Én.... talán jobb lenne ha veled laknék egy szobában a biztonság kedvéért nem igaz? *mosolyog a fiúra*
- Hé nem ennétek valamit? Van mindenféle.... *mosolyog a macskákra, tetszik neki ez a vendéglátós szerep* - AMúgy a neveiteket még nem igazán jegyeztem meg, rossz a névmemóriám de igérem, hogy majd iyekezni fogok... *mosolyog* - Nos mit ennétek? *kérdi kíváncsian*
|
A macskalények, főleg a két kandúr, nagyot néznek a vörös ördög megszólításon, de mind jobbnak látja hallgatni. Vörös beszólna, de Yamako egyetlen pillantásával beléfojtja a szót.
- Héjkás. - néz Jinre a srác. - Attól mert lány vagy, még nem alkalmazhatsz erőszakot rajtam. - utasítja rendre, de szemében ott van egy kis játékos fény. - Jól gondolod. - hagyja ennyiben.
- A két vörös nehezen fog megbékélni egymással. - lép oda Ino. - Nehéz ügy, amikor egy nőstény a bűnös. - vigyorodik el, mire mind a két srác gyilkos tekintettel néz rá. - Jó-jó-jó! - teszi fel védekezőn a kezeit.
- Nem kellene olyat mondanod, amiért bosszús leszek. - morog rá Takahe. - A macskalényeket azért hoztam magammal, mert anyánál nagyon rossz dolguk lesz, ha tényleg kiborul a bili végleg odaát. Én szeretnék új életet kezdeni, csak még a régi jól tapad. Szóval tudom, hogy hülyén viselkedek, de most ez van. Igyekszem, oké? - beszél zavarodottan, de szavait nem konkrétan Jinnek címzi. - Befoglalom azt a szobát, ahol már laktam korábban. A fagyizós cuccaim megvannak? - kérdezi, majd ha választ kapott, el is tűnik. Nemuye a Takahe melletti szobát választja, majd a füzetkéjébe felírja: "Te hol alszol?", s Lui elé tartja. Majd eszébe jut, hogy még meg sem köszönte a segítségét, így egy nagybetűs KÖSZÖNÖM!-öt is felír és rámosolyog a szőkére. A két kandúr a Takahéval szemköti szobába pakol, melléjük pedig becuccol Ino. A három macska kezet mos, majd a kívánt helyre gyűlik, hogy a megbeszélést elkezdhessék.
|
- Hé vörös ördög nyugodj le... *koppint Takahe fejére Jin* - Ha már te vagy a főnök, akkor nem csak a te életedre kell figyelned hanem az övükére is, ha jól gondolom ezek után ők már nem mehetnek vissza, mind csatlakoztak hozzád, ne legyél velük goromba... az nem vezet sehova sem... pakoljatok le, egyetek, aztán szépen üljünk le és megbeszéljük a további dolgokat... még én sem értem mi ez az egész szóval szeretném ha elmondanád... de ha majd mindneki lenyugszik kicsit okés? *mosolyog a fiúra, majd már repül is be a házba, Lui elveszi a csomagot és oda teszi ahol a nőstény kiválasztja magának a szobáját*
|
Nem ért egyet a lánnyal, de nincs kedve vitázni vele. Morcos képpel gondolkodik csak. Nemuye igen kellemetlenül érzi magát Yamako ölében. Lesomt fülekkel pillog Luira. Inot nem különösebben érinti meg, hogy Vörös ölében ül, nyugodtan nézelődik. Mikor megérkeznek, mindenki kiszáll, Takahe kipakolja a csomagokat és mindenkinek odaadja a sajátját. - Azért ne kapasd el őket.
- Sajnálsz tőlünk egy kis jót? - veti oda Vörös.
- A játékszabályok mostantól az én kezemben vannak, úgyhogy visszamehetsz anyámhoz, ha nem tetszik. - mondja morogva a kandúrra nézve. - Dugulj el. - mondja, mielőtt megszólalhatna.
- Nem azért, Takahe, de ha így viselkedtek egymással, sösem vergődünk zöld ágra. Vörös, csitulj le! - parancsol Ino harciasan rá. - Nem azért jöttem el, hogy a ti veszekedéseteket hallgassam. Akkor már inkább visszamegyek, ott a szobámban csend van.
- Senki nem hátráltat.
- Testvér... - szólal meg mély hangon Yamako is, s megérinti a kandúr vállát. Ezután Nemuye után megy, aki már araszol is befelé a házba. Ino és Takahe is követi a társaságot, végül Vörös az orra alatt morogva utolsónak, de megindul. Nemuye félénken átad egy csomagot Luinak, mikor az segítségét ajánlja neki, aztán szörnyen elvörösödik. Legszívesebben elfutna. Kezét kitárva jelzi, hogy most nem tud beszélni vele.
|
- A barátoknak vállalniuk kell ekkora kockázatot... különben is ha egy ilyen kis csapatot hoztál magaddal, mi bajunk eshet? *mosolyog, aztán megáll az autó* - Meg is jöttünk... érezzétek otthon magatokat... *mondja a macskáknak* - Ümm van egy csomó szoba szóval válasthattok nyugodtan... amilyet csak akartok... majd mindent megmutatok.... *mosolyog még mindig és láthatóan örül a társaságnak* - Trin is biztosan örülni fog! *megindul befelé, vezetve a társaságot*
*Lui a néma macskalány mellett halad* - Szép ez a ház nem igaz? Segítek vinni a csomagjaidat rendben? *mosolyog rá és ha az engedi neki akkor elveszi a csomagokat tőle*
|
Megcsóválja a fejét. - Nem éltél vele hosszú évekig. - jegyzi meg szárazon, a másikat pedig úgy tesz, mintha figyelmen kívül hagyná. Nincs így, de nem tud rá mit mondani. Megsimogatja a kandúr kobakját, amiért kimondja, mit érez, de ő nem szólal meg.
/Folytatás Misushiko család otthonánál/ |
- mondtam én, hogy Zuki nem gonosz... kedvelem... *vallja be és kissé elpirul* - Deeee Takaheért bármire képes lennék! *mosolyog tovább, avval ha végre Takahe megindul, ő is lépegett mellette, mint hűséges társa, a szívében érez valami melegséget, ez az egész büszkévé tette őt, és persze az is, hogy Zuki megbízott benne, teljesíteni akarta a feladatot amit rámértek, meg akarta óvni a "családját"... ezt a mindentől feldúlt, kifacsart, bolond családot amit végre magáénak mondhatott, s közben nem kötötte hozzájuk vér* - Rendben... örülök, hogy végre megint itt vagy Takahe...
|
Takahe nem ilyen jóhiszemű Zukival kapcsolatban, jobban ismeri már ennyi idő után a kandúrt, mint Lui, ettől függetlenül nem kezd most vitatkozni a kicsi macskával. Meglepi, hogy az anyját is érdekli Zuki, de belegondolva van benne ráció. - Anya már hadi lábon áll Zukival. - jelenti be egyszerűen.
- A gyűlölet gyűlöletet szül. - szólal meg a félvér higgadtan. - A macskalények eddig elnyomásban éltek, s most valami oknál fogva úgy döntöttek, visszanyomják az ellenoldalt, amely az embereket jelenti. - folytatja Luinak, hogy a kölyök megértse.
- Füles. - szól rá méltatlankodva, de nem húzza ki a kandúr kezéből a sajátját Takahe. A Blake család háza felé tekint a lombok felett.
- A lány miatt ne aggódj, a macskalénye és a család védelme elég lesz, ha össze tudom szervezni az ellenállást. - mondja nem hidegen, de nem is bensőséges melegséggel Takahénak.
- Pozitívan csalódtam benned. - mondja bátyjának, aztán ráfog Lui kezére, kiszabadítja belőle a csuklóját, majd úgy fog rá vissza, hogy egymás tenyerébe csúsztathassák a tenyerük.
- Kölcsönös. - és már ott sincs Zuki.
- Nem hittem volna, hogy képes másért aggódni és ahogy észlelem, ő is ezt gondolta rólam. - jegyzi meg. - Rendet teszek otthon. - néz le a szőke srácra.
|
- Nem hiszem hogy mesterkedne, szerintem Zuki elég magának való, és talá kicsit veszélyes is, de sohasem bántana valakit ok nélkül... legalábbis szerintem nem, főleg nem egy macskalényt... *mondja komolyan* - Anyukád csak Zukiról kérdezett, de mint mondtam nem tudtam felleni neki, azt kérdezte ki fontos neki... hogy elmondott e nekem valamit ami fontos.... ilyesmiket... *mondta aztán ahogy megérezte a szellőt, már tudta, hogy Zuki közeleg, teljesen rámeredt mintha még sohasem látta volna* - A macskalények? De... -nem nagyon érti a dolgokat, de ezek után már csak fülel, aztán pedig Zuki felé fordul, bólint neki amikor befejezte majd fel is pattan* - Nem kell aggódnod! Minden rendben lesz! *Lui megfogja Takahe kezét*- Most mennünk kell, ha igaz ami itt történik, nem biztonságos az utcán... gyere Takahe.... és ne aggódj én meg foglak védeni! *jelenti ki, és még egy pillantást vet Zuki felé*- Tényleg ne aggódj, meg fogom védeni a családunkat! *mosolyog rá aztán ha Takahe nem bírja maradásra akkor megindul az otthonuk felé*
|
Bólint a fiúnak, majd apró mosolyt küld neki, mikor elújságolja, hogy meggyógyult. Nem csak Lui örült neki, Takahét is ismeretlen öröm tölti el a kicsi kandúr láttán. Szíve szerint megölelné, de büszkesége nem engedélyezi neki ezt. Zuki nevének hallatán azonnal megkeményednek egy kicsit a vonásai, a szavak értelme azonban csak pár másodperccel később kerül feldolgozásra. - Tanított? - kérdezi szigorú hangon, de szemmel láthatóan meglepetten. - Miért tanított volna téged? Ez az alak már megint mesterkedik. - morog, mintha csak hangosan gondolkodna, s máris ráállítja magát arra, hogy kifürkészhesse féltestvére szándékait. - Feldúlt? Értem... - mondja, de igazából így távolról nem nagyon tud eligazodni ezeken a dolgokon. - Miket kérdezett és miket válaszoltál? - kérdez rá nyíltan, újra szigorúbban. - Nem vagyok mérges. - jelenti ki csendesen. Erős szél húz végig az úton, elhalad a játszótér mellett, majd visszakanyarodik és hirtelen ott terem Zuki. Takahe felpattan.
- Hallgass! - szól rá a félvér. - Tot és Rut már bevették, Keihez még idő kell, de már itt is itt vannak. A macskalények fellázadtak.
- Mi?!
- Adj szabadságot. - mondja ki komoly képpel követelve.
- Minek?! - kiabál máris Takahe. - Anélkül tehetetlen vagy? Ugyan Zuki, egyetlen pillantás kellene csak neked...
- Barom. Szerinted tanítanám a kis kedvenced, hogyan védjen meg, ha meg akarnálak ölni? Hova tetted az eszed, Takahe? - kérdezi hideg gúnnyal, s a srác kénytelen belátni, hogy igaza van.
- Akkor minek a szabadság? - kérdezi kis hallgatás és farkasszemezés után a fiatalabb.
- Tudom, hol vannak azok a félvérek, akik egyensúlyt teremthetnek.
- Miért akarnád az egyensúlyt, amikor valamennyi embert gyűlölöd?
- Mert tőlük függnek azok a macskalények, akiket nem gyűlölök. Ez a kis kölyök inkább utánad menne a túlvilágra, Nemuye még csak beszélni sem tud, Vörös és Yamako nem fogja tudni megvédeni a Misushiko villát. S ha nem tévedek, a kis barátaid is bajba kerülnének a macskalénytartás miatt.
- Mióta aggódsz te másokért?
- Nincs időnk cseverészni, Takahe. A boly nő és lassan, de biztosan halad a célja felé. Börtönben akarsz megrohadni halálra kínozva? Akarod látni Luit kínlódni?
- Apád!
- A tiedét. - de nem agresszív, mint az előbb az öccse volt, inkább egy leheletnyit elégedett és gúnyos. - Nos?
- Vannak feltételeim. - köti ki Takahe.
- Mily meglepő.
- Mit akarsz a háborúval? Megvédeni a tieidet?
- Talán. Nem tudom. Amikor megláttam, miket művelnek, csak az jutott eszembe, hogy ezt nem hagyom eljönni a földemre.
- A földedre? - kérdezi értetlen Takahe, de Zuki csak leinti.
- Félsz, hogy ellened állok, mi? Nem kell válaszolnod. A kettőnk dolga semmit sem változik, továbbra is a szabadságom akarom, amiért kész lennék élet-halál harcot vívni, de most ez előbbre való.
- Akkor menj el a félvérekhez, szedj csapatot és állítsátok meg a lázadást. - mondja ki komolyan szinte seperc gondolkodás után Takahe.
- Lui. - fordul most a kis szőkéhez Zuki. - Sok dolgot kell még tudnod, de szorít az idő. Az ellenséget egészében figyeld, a szeme árulkodik, de ha csak azt nézed, hiába tudod, hogy lecsap, már nem tudsz védekezni. Ne légy jóhiszemű, de harcolj tisztán és szívből. Sose veszítsd el az eszed, a berzerker mód csak arra jó, hogy elveszítsd önmagad és vérfürdőt csinálj. Ha csak a puszta erő segít, még akkor is tudd, mit teszel, különben azt is lekaszálod, akit meg akarsz védeni. Bízz az érzékeidben, szervezz csapatot. És a legfontosabb. Védd meg Nemuyét is. - mondja neki szinte darálva a szavakat. Takahét meglepi, hogy a nőstény ilyen fontos a bátyjának, de nem szól érte. - Kérdés?
|
- De ha úgy nézzük, akkor nem is olyan sok ahhoz képest, hogy otthon mennyit vártam, nem igaz? Ja és teljesen meggyógyultam! Ümm... hát lássuk csak.... *gondolkodik, hogy mégis hogyan kezdje* - Zuki tanítgatott egy kicsit... bár ez a tudás még elég minimális ahhoz, hogy bármikor és bármivel képes legyek megvédenti téged... azt hiszem a semminél azért mégis jobb... azt mondta tanít majd még... *mosolygott a fiúra* - A házidoki... őőőő.... azt hiszem ugyanazt mint eddig... az édesanyád elég feldúlt mostanában, ma behivatott magához... kérdezgetett de nem nagyon tudtam azt hiszem kielégítő válaszokat adni a kérdéseire.... *lelpaítja füleit* - Aztán megkértem, hogy engedjen el megkeresni téged.... így kerültem ide.... nem akartalak zavarni ezért csak megvártalak kint.... azt hittem mérges leszel, amiért csak így utánad jöttem... *mondja komolyan, s még mindig lelapított fülekkel* - De örülök, hogy nem így lett... *mosolyog*
|
Örült neki Füles. Ez a gyerek tényleg szereti. Nem tudja, mit tett, amivel ezt érdemelte ki, de két személyt már tud, akikben bízhat, akik őszinték és igazak hozzá. Jin és Lui. Legalább két személy van. Ez örömmel tölti el egy rövid időre, hiszen eddig senkije sem volt, most meg mindjárt kettő valakije van. - Három óra nagyon sok. - állapítja meg. Kicsit elhűl, de dicsérően megbubolja a fiút. - Hogy mi történt, míg nem voltam otthon, az érdekel. A macskalények viselkedése, anyám dolgai, esetleg, hogy a házidoki mit mesterkedik. Bármit, ami történt.
|
- Takahe! *a fiú fülei azonnal felpattannak, arca teljesen kivirul* - Úgy...*de akkor befogják a száját még mielőtt bármit is mondhatna, bólint gazdájának, majd követi csendben, mégis mosolyogva, már majdnem dorombolva, de nem ad hangot mégsem ennek a boldogságnak. leül amikor Takahe invitálja* - Nem vártam sokat... de attól függ mit nevezünk soknak.... körülbelül... olyan... 3 órát... *feleli* - Igazából nincs sok újság... legalábbis azt hiszem... de ez attól függ, mit szeretnél tudni..?!
|
~ Ne halj meg idő előtt. Hát kössz! ~ mondja magában nevetgélve. Az ölelést viszonozta, noha nagyon meglepte. Ezután odamegy Luihoz. - Szervusz, Füles. - köszön neki. - Sokat vártál? - kérdezi. - Mi újság van a Misushiko rezidencián? - ám befogja a kölyök száját. - Ezt és még mást inkább egy jobb helyen beszéljük meg. - javasolja sietve, majd int a szőkének. Találomra elindul valamerre, majd eszébe jut egy közeli játszótér. Oda veti be magát, mert ilyen időben nem igazán vannak kint gyerekek. Leül egy padra és mutatja a kölyöknek, hogy üljön mellé.
|
- Rendben, aztán vigyázz magadra, és ne halj meg idő előtt... *küld még felé egy bíztató mosolyt, majd ad neki egy gyors ölelést* - Nincsmit megköszönnöd... *int neki és engedi menni... kikiséri és ő csukja be a fiú után az ajtót, majd vissza sétál a szbájhába és felírja ő is a mobiljába Takahe számát* - Hmmm merre lehet Trin? *elindult a macskalény megkeresésére*
|
Nem várja el Jintől, hogy megértse a helyzetét, mégis bosszantja, amikor neki nem kéne butáskodnia. Egy pillanat alatt elvörösödnek a fülei a méregtől és már mondaná is a magáét, de a lány még időben rájön, hogy a Misushikok konok, makacs, öntörvényű lények, teljesen mindegy, hogy milyen fajba tartoznak. - Toi szívesen lennék. - jegyzi meg kurtán, aztán csak figyeli Jint. Tetszik neki a hajának az esése és az, ahogy beszél vele. Vörös ördög... még nem becézték őt, még gyerekkorában sem. Feláll az ágyról, amikor búcsúzóra fordul a beszélgetés, felírja a mobiljába a lány számát, majd egy másik cetlire felírja a sajátját. A cetlit a zsebébe teszi, majd kinéz az ablakon. - Ő Füles. - mondja. - Asszem, mennem kell. - néz Jinre. - Lehet, hogy csak Füles aggódott értem és azért van itt, de könnyen lehet, hogy komoly az ügy. Minél előbb ki akarom deríteni. És... - ellép onnan, indul is az ajtó felé, de visszafordul a lányhoz. - Köszönök mindent. - köszöni meg igazán hálásan. - Bízom benned. - ezzel búcsúzik, majd még int egy pát, ha nincs valami mondanivalója a lánynak.
|
- Ne butáskodj már... hmm talán ha tisztázod vele a helyzetet, akkor megérti és.... bár elég fafejűnek tűnik ez a Zuki... *mondja komolyan* - Tudod valakinek ez jut, valakinek az... igazából örülnünk kellene, hogy nem Ru Városban élünk a hajléktalanokkal... hmmm de így sem jó, néha így is irgykedem az emberekre, akik alacsonyabb rétegekből származnak... mégsem bízhatok bennük sohasem.... *dőlt az ágy támlájához* - Nyugodj meg vörös ördög... *mosolyog rá* - Tedd félre a gyűlöleted és a haragod... *feláll és az ablakhoz sétál* - Hmm ne felejtsd el, hogy mindaz amire rájöttél most, nem múlhat el holnapra, jobb leszel ha jobb akarsz lenni... bennem megbízhatsz, és azt hiszem abban a Luiban is... ümm figyi... megadom a számom, bármikor felhívhatsz ha gond van... *gyorsan felírja egy rózsaszín papírlapra a számát* - Ne haragudj nem akarlak evvel elküldeni... de... azt hiszem téged várnak odalent... *bök kifelé az ablakon a kapu felé ahol Lui vár* - Vajon mennyi ideje várhat? *gondolkodik el egy pillanatra* - Ümm ha gondolod nyugodtan hívd be!
|
Bólint, hiszen tényleg nincs helyes döntés. Persze nem vigasztalja az a gondolat, hogy sokszor előfordul az ilyesmi. - Gondolod, egy felnőtt félvér, aki nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen lehetőségei vannak, majd hagyja, hogy macskalényt csináljanak belőle és megelégedne a reménnyel és az ígérettel, hogy majd emberi jogokat kap? - kérdezi szinte fásultan. - Zuki kegyetlen lény, a macskalényeink is inkább tisztelik, mint kedvelik. Az egyetlen, aki a félelem szikrája nélkül mert Zukihoz szólni közülük, az Kodaka volt. Sőt, tanította is őt. Kodaka rengeteg mindent tud, hiszen neki kellett védelmeznie anyát. - teszi hozzá a magyarázatot. - Egy bombát nem dob le az ember puszta kedvtelésből. Kizártnak tartom, hogy Zuki normális életet akarna élni, hiszen most kegyetlen gyilkos. Bérgyilkossá válna, elkaphatatlan, szörnyű bestiává. Inkább megkockáztatom álmában elvágni a torkát, mintsem szabadon engedjem. - mondja ki nagyon is komolyan gondolva a dolgot. - Nem olyan lény, amely ismer megbocsátást. - folytatja. - Sajnos tudom rá a választ, Jin. - ezzel megválaszolja, Marshanak mi a fontosabb, a saját fia, vagy a neve. Szomorú ettől. És dühös is valahol a szíve mélyén, annyira fáj ez neki. - Menekülni. Jin, szerinted mit kellene tennem? Azt hiszed, én makulátlan vagyok? Nem csak féltékenységből megszúrtam egy srácot, drogoztam, piáltam, hanem gyakorlatilag azért nincsenek haverjaim, mert mindenkit maffiavezérként irányítgattam. Nekem azért nincs a számlámra írva semmi, mert mással végeztettem el piszkos munkát. Jó, én is vittem ki éjjel a temetőbe srácokat egy kis leckére, de az igazán durva dolgokat végrehajtattam, nehogy a nevemen folt essen. Számító rohadék voltam, aki tudta, hogy a saját anyja ugyanúgy a pincébe zárja, ha szégyent hoz rá, mint a férje gyűlölt kölykére! - szinte kiabál, de olyan hullámszó szenvedéllyel beszél, amennyire csak lehet. Liheg a lendülettől, ami elragadta.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
