|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Ahh... mégis mit képzelsz? Azonnal add vissza Ashitának a testét! *csattan fel a fiú, elkapja Haron kezeit, s a macskalényt leszorítja a földre, azonban hirtelenjében furcsa fény csillan a szemében, s a kiomló hajzuhatag beteríti a démont*
- Haron... *búgja a fülébe, s óvatosan végig simít az arcán* - Olyan rég várok arra, hogy felébredj.... annyira gyönyörű vagy, mint a sötét éjszaka... *végig húz a kandúr száján ujjaival, karmaival belemar a puha bőrbe* - Bár ez a test nem éppen olyan, mint amilyen volt... kérlek... váljunk eggyé ismét... *Ren a legkülönbözőbb módon képes megváltoztatni az eredeti testet, ha akarja női külsőt ölt, női vonásokkal, eltaszítva Rant, vagy maga mellett tartva, férfi testet női vonásokkal....macskafülekkel vagy anélkül, vagy éppen teljesen férfias alakot... úgy formázhatja át ezt a testet, mint egy darab gyurmát* - Emlékszel még az első éjszakánkra? Azóta csak sóvárgom utánad... a föld lelke nem képes pihenni... nélküled nem...
 |
*Leül a srác mellé. Nem tud mit mondani, csak hallgatja, milyen visszhangot vernek lelke űrjében Ran szavai. Hallgatja ezt a mély, meghitt és egyben komor csöndet, s szörnyen fáj neki, hogy nem tudja a lelkébe engedni azt akit szeret. Hogy belül mindenki egyedül van, vagy pedig egy olyan uralom alatt, mitől csaknem összeroskad. Belepusztul ebbe a kínba, s ellene nem tehet semmit. Csak észleli a magában zúgó csendből kiszüremlő csalfa hangzatokat. Érzi csak, s nincs beleszólása, ahogy valaki átveszi fölötte az irányítást, s eddig csüggedten lelógatott feje most a fiú felé fordul, s égő, izzó tekintetét annak a szempárnak legmélyébe fúrja* -Ren.. akarlak.. *búgja belőle egy feltörekvő hang*
 |
- Néha elgondolkodom, hogy csak álmodom-e az egészet... *felnevet halkan magában, mely kitükröződik az arcára* - Tudod mit? Végülis.... nem számít... *meglát nem messze tőlük egy kisebb felhalmozott kőrakást, s oda vezeti Ashitát, ő maga keül és a macskának is helyet kínál*- Nem is tudom... olyan furcsa... *ránéz Ashre és nem érti önmagát, ez a macskalény csodálatos, erős és a szemei tükröznek valami őszinte szeretetet... ő pedig csak egy ember, aki szerencsétlenségére felemésztett egy új testbe költöző szellemet* - Ash... szerintem mindkettő félelmetes... csak azt nem tudom, mégis hogyan lehetne kiölni belőled... belőlem... ezt az egészet, néha azon gondolkodom éltem én e egyáltalán, vagy a bennem lévő szellem irányított mindent? S vajon véletlen, hogy én akkor a tömegben éppen téged választottalak? Fogalmam sincs.. de úgy érzem összetartozunk... így vagy úgy, a bennünk rejlő erőktől vezérelve vagy anélkül... én csak... veled akarok maradni... *óvatosan, ha a macska engedi, hozzá bújik, hogy menekül e már maga sem tudja, mint ahogy azt sem, hogy vajon megbékélt e már a benne élővel.. valószínűleg nem... de ki akarja élvezni a pillanatot avval a macskával, akit szívből szeret, még ha az élete egy romokban heverő hazugság is.* - Nem gondoltam volna, hogy még valaha boldog leszek, köszönöm neked.... rengeteget tanultam tőled....
|
-Ezt már..én is épp..kérdezni akartam *zihálja oldalát fogva a macskafiú* -már nem vagyok benne biztos ki a normális és ki nem *sóhajtja * - szerinted.. melyik a rosszabb, ha ő bennem él, vagy ha rajtam kívül is képes volna megnyilvánulni..? csak mert.. *elfordítja tekintetét* -mindegy, de.. tudom én..*feleli Rannak, megsimizgeti a fiú buksiját* -menekülünk pont az elől, ami elől nem lehet...
|
- Még magam sem tudom, hogy én mit kezdjek evvel... *mutatott szabad kezével a saját mellkasára* - Csak azt nem értem mi elől rohanunk, hiszen akiktől félünk bennünk élnek... *hirtelen megáll, s evvel valószínűleg megállítja a kandúrt.* - Nem tudom ki ez a Matsuo... de az biztos, hogy nem normális... *felnevet* - Olyan bolondságnak tűnik... *oda fordul Ashitához, óvatosan átbújtatja kezét a hóna alatt és magához húzza.* - Szeretlek... bármi történjék is velünk mindig szeretni foglak... ezt soha ne felejts el rendben? *avval ismét megfogta a macskafiú kezét és sétálva indul vele tovább, ha az másképp nem akarja*
|
- És mit csináljak azzal a macskával? *kérdi* -szerintem se normálisak.. vagy akkor ez a föld is elátkozott, ha ilyen szelleme van.. *morogja* - amíg nem tulajdonítunk valaminek hatatlmat, addig nincs is neki.. *győzködi hangosan magát, s igyekszik erősen hinni abban, hogy Haron kívánalma nem győzi le az ő józanságát* -nem bízhatunk senkiben, Ran *suttogja, megszorítja Ran kezét*
|
- Ez... nem a te hibád Ashita... de már tudom, hogy több közös van bennünk mint azt gondolnánk... nem kell bocsánatot kérned... amíg képesek vagyunk vissza fogni őket, nem lesz baj... az a Matsuo... idézte elő az egészet, mármint ő élénkítette fel Ren erejét.... vagy nem is tudom hogy hívják... ilyen lenne a föld szelleme? Szerintem ezek csak valami bolondok akik pont minket találtka meg... hogy nem vettem észre eddig? Minden... hazugság volt.... *nyelt egy hatalmasat, de nem engedi el a srác kezét*
|
-Legyek áruló és boldog, vagy boldogtalan hős? Nem áhítozik dicsfényre öröm nélkül, aki egész életében csak vérben és mocsokban élt *morogja a macskának* -fertelem.. *süti le szemét a kandúr, s szégyenkezve tapaztalja, hogy féltékeny düh lobban benne * -Ran.. *nyögi esdeklőn, felsóhajtva a rémálomból* - bocsáss meg Ran.. *lihegi, miközben futnak* -szörnyű ez az élet, én veled békében, csendben akartam élni..
|
- Micsoda beszéd ez az úrnővel szemben? *lép oda Matsuo* - Te is egy macskalény vagy, az egész fajod megmenthetnéd, s te nem vagy hajlandó ekkora áldozatra?
- Hagyd őt Matsuo... *könnyedén a kandúr karjaiba siklik, belekapaszkodik és egyenesen a szemeibe néz* - Sajnálatos, hogy Haron már nem kíván velem lenni, de mi ketten még eljátszadozhatunk egymással.... *nevet, persze csak elő akarja csalni a kandúrt, s végig húz Matsuo felsőtestén, aztán hírtelen egy penge áll ugyanabba a testbe, eltűnnek a macskafülek és Ran áll a macskalény előtt*
- Ne szórakozzatok velünk... nem vagyunk... nektek... nincs közötök az életünkhöz! *avval megragadja Ashita kezét* - Siessünk... nem tudom meddig vagyok képes itt maradni... *lihegi miközben Matsuo a földre esik de még nem halt meg*
|
*Ingerülten csapkod farkával, egyszerűen nekiugrana Rennek, de utána már nem is biztos, mit csinálna vele..* -hát akkor most elvesztegettél jó pár életnyi erőgyűjtögetést, mert azt most megmondom, semmiféle terved nem fog megvalósulni, mit képzelsz, hogy majd átadom magam az elenyészésnek, csak így, önként, csak hogy neked, egy ilyen undorító féregnek szerezzek örömet? hát tudod mit? érzem a véremben a Haron erejét, és tudom is már kezelni, hogyha saját tested lenni már rég elvágtam volna azt a pici nyakadat *hörgi* -egyébként is, miért kell neked Haron?
|
- No... hát Haron nem lép elő? Micsoda erő... hogy vissza tudod őt fogni... én ennek a földnek a szelleme vagyok... amikor az emberek ide jöttek elpusztítottak engem, de a lelkem gazdáról gazdára, életről életre járt.... míg nem elérkezett az idő, annyi erőt sikerült összegyűjtenem, hogy végre vissza adhatom a jogos tulajdonosainak ezt a földet... boldognak kellene lenned, a macskalények ismét szabadok lehetnek és minden ember el fog tűnni...
- Hagyjuk ezt a bolondot inkább, menjünk Ren kisasszony....
- Nem... nélküle nem megyek sehová... Ashita engedd szépen ki Haront... neked és Rannak... nincs helye ebben a világban, ti csak... a mi vázaink vagytok... nincs szükségünk rátok... annyit gyötörtem ezt a testet aíg csak lehet, hogy végre kiszabaduljak a fogságomból... nem akarom, hogy az utamat álld.... *sziszegi*
|
-Te utolsó dög.. *sziszegi a dogai közt* -hozzám ne érj.. *lép hátrébb, az érintésre viszont felébred a benne élő szörnyeteg, alig tudja tűrtőztetni, elkapja tekintetét, ne is lássa Haron vágyát. * -miféle szerető? *kérdi* - ki a fene maga ? mit asszonyomozik az ? mi ez az egész? *teszi fel egyre nagyobb hévvel a kérdéseket, pedig önmagában már kezd megfogalmazódni a válasz, de nem figyelhet rá.. amint odatekint, Haron nyert, és most nincs itt Ran, hogy erős legyen helyette.. itt most neki kell hőst játszani, bármi áron, de védeni Rant..*
|
- Ugyan már... komolyan elhitted, hogy az én "szeretett" bátyuskámnak szeretnék segíteni? *felnevet* - Ő elvette tőlem a testet ami engem illetett volna... *megy közelebb a feketeséghez, s végig húz nyakán*- Ne mondd, hogy nem emlékszel rám... *megmosolyogja a dolgot*
- Ren asszonyom... nem kellene mindent kikotyognia egy itteni macskának... *mordul fel a kísérő*
- Ohh Matsuo ne mondd, hogy te nem ismerted fel... az én egyetlen, gyönyörűséges szeretőmet... *nevet a srácra* - Ran... csak egy test, egy fölösleges lélekkel... nem gondolod, hogy túl sok bennünk a közös pont? Én mindig megtaláltalak... minden életedben...
*Matsuo elvörösödött, ő is már nagyon rég vágyta Daichit, Rent... de ő mindig csak egy védelmező kardforgató maradt... sose válhatott ura szeretőjévé*
|
*A macska a háttérbe szorultan bámulja a pasast, jobbnak is látja, ha beleavatkozás nélkül deríti ki, ki is az idegen. Rant nem érte komoly bántalom, hisz fel tudott állni, ettől megnyugszik. Értetlen nézi a lány és az általa ismert férfi között lejátszódó jelenetet. * -miket beszél? *mordul közbe. Alig talál szavakat felháborodására, nekimenne Rennek, s hirtelen indulatában féktelen cselekedeteit csak az korlátozza, hogy jól tudja, Rant ugyanúgy bántaná vele, épp így Rent, ha gond van vele, nem lehet eltenni láb alól, ahogy az ő démonját sem, aki minden percben küzd benne a hatalomért* -ki a franc maga ? *a csuklyás elé* -te meg miket hordasz össze? *fordul a lányhoz, a hideg végigfut rajta, ahogy a két furcsa szerzet között áll.*
|
*Ran egy darabig nézte a férfit, megfeledkezve a tűz ölelésétől* - KI vagy te? *sziszegte, s lassan feltápászkodott, a lángok lassan lehulltak róla mintha csak homokszemek lettek volna, a testén a sebek begyógyultak, mintha semmi sem történt volna.*
- Itt az ideje annak, hogy feltámadjon... *közelebb lépdelt a sráchoz, s felhajtotta a csuklyáját, macskafülek lapultak alatta* - Ha ez megtörténik nagy uram... minden alárendelt tisztelni fog...
- Miről beszélsz...?
- Daichi nagyúr... kérlek hagyd el ezt a testet és válj szabaddá, hogy népünket felszabadítsd...
- Mről beszélsz? *Ran hátrálni kezdett, aztán hírtelen előtörtek a macskafülek, ez jelentette azt, hogy immáron Ren vette át Ran felett az irányítást*
- Milyen rég hallottam eme szavakat... Matsuo...
- Hát emlékszik... uram... *aztán elvörösödik* - Hölgyem...
- Furcsa igaz? Ez a test csak... egy báb... *jelenti ki, s közben a feketeség felé néz* - Csak addig van haszna számomra míg a lelkem elég erőssé válik, hogy aztán... megnyithassam a kapukat... persze ez a fiú meg fog halni... dehát a szükség törvényt bont...
*Matsuo helyesel* - Igen... mindannyian várjuk eljöveteled, e föld macsakái is... Daichi Mester....
- Hagyd el ezt a nevet a nevem mostantól Ren... az idő pedig ahogy megjósolták, bekövetkezett... s minden embert el fog pusztítani, kik földemet gyötörték...
|
~ Azt hittem ismerem.. de nem, soha nem is fogom.. és nem tudom kimondani de muszáj lesz.. *folynak át rajta a gondolatok* ~ valahogy az a kósza érzésem, ha melletted maradok, meg talállak ölni.. *sóhajt* ~ nem megy ez nekünk hiába próbáljuk, be kell látni... minden ellene szól.. nem kéne visszamennem.. csak egyszer kell eltűnnöm, és el leszek tűnve örökké. Nem kell sok.. csak itt kell hagyni amért élek.. *sóhajt ismét. nem tudja honnét jönnek gondolatai, csak jönnek, kicsit lehűtik a macskát attól, hogy őrjöngjön. Csak csendben eloldalogni. Milyen frappáns és kézenfekvő megoldás. De miért nem tudja akkor megtenni..? Ekkor meghallja az üvöltést, s gondolkozás nélkül Ranhoz szalad*
|
- Ren.. elhasznált minden erőt... *lehelli Ran, és előtörnek karmai, mélyet szánt a földbe, hátra görnyed a teste, s talán a macskafiú nem látja már mert messe jár, de fellobban a teste, lángra gyullad, s úgy tűnik a poklok pokla felégeti Rant* - Elhég... *felüvölt torka szakadtából, pedig a tűz nem égeti a testét, feltűnik egy férfi alakja a sötétben*
- Hát eljött az idő... *sziszegi halkan, némán*
|
*Semlegesen, érzelmek nélkül figyeli a srácot. Segít neki felülni. A macskafülekre szólal meg* -Ren, gyógyítsd meg. Tudom, hogy képes vagy erre, én.. addig.. * osztja ki határozottan a parancsot, eddig sosem hallott hangján. * - teszek egy kört *mondja gyorsan, semmi értelmes nem jött nyelvére kifogásnak. Nem bírja elviselni a terheket, szembenézni magával, Haronnal, a tetteivel, a felelőséggel.. Ran szerelmével és vérben ázó testével.. egyszerűen csak menekülne, eltűnne bárhová*
|
- S..sajnálom, nem figyheltem eléggé... *nyöszörgi ahogy felnyitja a szemeit* - Ne aggódj... semmi bajom... minden rendben... *próbál meg felülni, de jobb karja eltört így vissza csúszik* - Segíthesz? Felkelhni..? *susogja, miközben acskafülei visszatérnek, ez azt jelenti, hogy Ren is ismét a tudatánál van*
|
-El *közli tömören, a fa sötétjében csak a végső percekben szerez tudomást a történtekről. Első lendületében a kocsisok torkának ugrana, de azok már nincsenek sehol* -neked mindig élet és halál közt kell játszani? *rivall kétségbeesetten a fiúra, fel sem fogta mi történt, ködös és álomszerű minden, s ha vár egy kicsit, tán még fel is ébred mindjárt.. ötlete sincs, mit műveljen, a könnyek arcára száradtak, s mozdulatlanul bámulja a heverő testet.*
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
