|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 23:45 - |
Ebbe a villába, csak a Misushiko család tagjai léphetnek be, meg persze aki arra téved (pl. betörő) , vagy akit oda hívnak...
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Hmüpfh! - mordul fel, amikor Lui megkérdezi, hogy a víz a legtökéletesebb folyadék-e. - A test hetven százaléka víz, ahogy a Földdé is. - mondja oda mintha mellékes információ lenne. Duzzog még rendesen. - Menj el. Menj ki a szobából. - válaszol ezzel arra, hogy Lui megvédené ezer macskalénytől, de a menekülésében nem segíti. Nem bírja elviselni, hogy egy tizenkét éves kölyök így belelát az életébe és kiosztja a lapjait. Mintha bármit is értene. Mintha érezné, amit most ő érez.
|
*Lui megrázza magát amikor vizet kap a fejére* - De... akkor a víz a tökéletes folyadék, nem igaz? Életbevágóan fontos, ha nem lenne, bizonyára mi sem lennénk... *rázza meg magát, fülei felborzolódnak, így még nagyobbnak tűnnek, s úgy néz Takahera mint valami ázott veréb* - Szolgállak Takahe, hiszen ezért vagyok itt... szembeszállok ezer macskalénnyel is ha az életed a tét... de ha nem tiszta a fejed... nem tudom mitől lenne jobb... ha csak menekülsz előbb utóbb elkapnak...talán most úgy érzed elárultak, de Kodaka igazából új életet adott neked...
|
Takahe megdöbben, amikor az ásványvizes palackot fogja meg valami pohár vagy szeszes üveg helyett. Feláll és a szájába veszi a cigit. Egy pillanatig elgondolkodik, aztán lecsavarja a tetejét, s az egész palack tartalmát Lui fejére locsolja. - Ez víz. Nem jó semmire, csak a szomjúságot oltja. - közli ridegen, de nem bántja a fiút, eldobja az üveget, majd elnyomja a cigijét a szekrény lapján és elnyúlik az ágyon. - Kodaka aztán jó munkát végzett! - csattan fel bosszúsan. - Senki sincs velem. Már te is úgy akarsz szolgálni, hogy úgy tégy, mint aki jót cselekszik velem, amikor megpróbál megvédeni valamitől, amit károsnak gondol. - magyarázza, de nem konkrétan Luinak szánja szavait.
|
- ... *gondol vissza Kodaka szavaira, de nem felel a fiúnak, majd engedelmesen visszamegy egy ásványvízzel* - Tessék! *adja neki, mintha azt hinné ez az amit Takahe kíván, hiszen Kodaka régebben ezt nyomta a kezébe, persze tudja hogy ez csak egy ásványvíz, de úgy gondolja neki kell átvennie a nőstény szerepét abban, hogy megóvja a fiút, még akkor is ha az megöleti a szófogadatlanságáért... amik lefolytak előtte hírtelen olyan érzéseket adtak Luinak, hogy ne féljen kiállni a maga igazáért, hogy harcoljon a szabad akaratáért, és hogy.... ne legyen többé gyerek...*
|
A nő sajálkozva nézi a kicsi kandúrt. Nehéz időszak elé néz, ha Takahe nem tudja megemészteni a dolgokat. De ő teszi a dolgát, felhívja a rendőrséget, hogy bejelentse a férje halálát.
Takahe rágyújt és az ágyára ül. Az ablakot most nem nyitja ki, igénytelen emiatt. - Hozz inni! - parancsol Luira. - Tequilát. Wiskeyt. Vagy gint. Vagy bármit, ami erős. - mondja el-elakadón. Menekül. Máris el akarja felejteni, mi történt.
|
*Lui persze nem érti miért köszöni ezt meg neki, de amikor Takahe megindul utána indul, de a vége az lesz hogy becsapják az orra előtt az ajtót*- Takahe... *konyítja le füleit, majd egy kis bátorságot próbál összeszedni magának.. végül benyit az ajtón* - Takahe bejöhetek? *kérdezi vékonyka hangján*
|
Marsha engedékenyen néz Luira. Örül, hogy még ilyen kiélezett helyzetben is a fia mellé áll. Már tudja, hogy amikor kiválasztotta, jól döntött. Büszke a fiúcskára. Elmosolyodik. - Köszönöm, Lui. - mondja neki kedvesen.
- Nem értetek ti semmit. - motyogja Takahe.
- Te ragadtál le. Elhiszem, hogy szörnyű a halállal találkozni, de te túlélheted. - beszél vele közönyösen egy kandúr. - Nem szeretett az a pasas senkit. Neked sem kéne sajnálnod őt.
- Mégis csak az apám! - kiabál a vöröshajú.
- És? A pénzen kívül adott valaha valamit? - kérdez rá pökhendin. Elhalkul tőle a fiú. - Ennyi. - vállat von, azzal egy jó pár macskalény elindul, hogy mielőtt beáll a hullamerevség, átrendezzék a színhelyt, mintha valóban csak öngyilkosság, véletlen baleset lett volna.
- Játszom a szabályaitok szerint. - azzal feláll és a szobájába megy. Nem néz senkire, nem érdekli most semmi, csak az, hogy megeméssze a láttotatkat és hallottakat.
|
*Lui össze vissza pillanta macskákra, majd az asszonyra, ő is nagyon kedveli Kodakát és szereti, most mégis Takahe mellé áll, s farkasszemet néz társaival, és a kedves hangú nővel* - Akkor Kodaka áldozata ne legyen hiábavaló... nagyon szereti Takahet és mindent megadott volna érte... ha csak nem akarjuk ezt a vérontást folytatni... akkor ne támadjátok mind Takahet, neki is lehet saját véleménye... nem igaz? *néz a fiúra bár nem biztos benne hogy Takahe egyáltalán rá emeli e tekintetét* - Én elhiszem hogy mind dühösek vagytok és ön is haragszik Takahera asszonyom... de... talán neki magának kellene rájönnie mi a legfontosabb, ha erőszakoskodunk attól semmi sem fog megváltozni... *próbálja csitítgatni a többieket*
|
Marsha sír. Belekapaszkodik Lui kezébe, s ráborul. Szerette a férjét, de Kodakát már sokkal jobban. Belátta, hogy az az ember időközben egy szörnyeteg lett, s a nőstény az életét adta ezekben a percekben azért, hogy ő, a fia és a többi macskalény élhessen. Mint egy jó anya. A csendre a többi macskalény is előbújik. Harminchat nőstény és kandúr pislog nagyokat Misushiko asszonyra és Luira.
- Mi történt? - kérdezi az egyik nőstény. Az egyik kandúr bemegy a dolgozószobába.
- Takahe? - odamászik a törmelékek közt hozzá. - Ébren vagy? - kérdezi tőle ügyetlenül, s megérinti. A fiú rémülten kapaszkodik bele, mintha nem látna. Egy másik kandúr is bemerészkedik, s az úrhoz megy.
- Meghalt. - mondja csendesen. - Kodaka megölte Misushiko urat. - teszi hozzá döbbenten.
- Kodaka végül tényleg megmentett minket. - borul térdre egy nőstény Luiéktól nem messze. Szinte az összes követi a példáját.
- Nem térhet vissza.
- Meg fogják találni, hogy megöljék a tettéért.
- Szegény Kodaka...
- Olyan jóságos teremtés... - sopánkodnak.
- Szegény Vörös. Összeroppan majd a szíve, ha megtudja. - szólal meg egy kandúr is. Mind lehajtott fejjel állnak, Kodaka bátorsága előtt tisztelegnek.
- Hogy történhetett? - néz fel Luira az egyik nőstény, az, amelyik anno barátságtalanul viselkedett vele.
- Mi lesz most?
- Rendezzétek be úgy, mintha öngyilkosság lett volna. - tér magához az asszony. Elapadnak a könnyei. - Kodakát nem fogják megtalálni, csak élje túl azokat a sebesüléseket! - rimánkodik.
- És a csipp?
- Kiszedtem a testéből. - áll fel Marsha. - Már régóta könyörgött, hogy bocsássak meg neki, mígnem kihúztam belőle, hogy miért. Azt mondta, egyszer meg fogja ölni Arthurt. Megpróbáltam mindent, hogy lebeszéljem, de még az sem rettentette vissza, hogy az életével kell fizetnie ezért. Meg akart menteni minket. - mondja szomorúan. - Így hát megszabadítottam őt a csipptől és most arra kérlek titeket, hogy rendezzétek be úgy a tett színhelyét, mintha öngyilkosság lett volna.
- Lehetetlent kér, asszonyom. Minden csupa vér és rom.
- Akkor... - elgondolkodik. - A férjemről mindenki tudta, hogy időnként elönti a düh és nem tudja, mit tesz. Véletlen balesetnek kell látszódnia a halálának, hogy Kodaka idővel visszatérhessen közénk.
- De anya... Kodaka megölte apát! - kiabál Takahe.
- Kodaka az életénél is jobban szeret minket, fiam.
- Hogy... hogy fordulhatsz apa ellen? - vonja kérdőre elkínzottan az anyját.
- Az apád sosem állt mellettem, mindig csak magára gondolt, mindig csak szolgálhattam őt, holott minden vagyonát és nevét tőlem szerezte. Leánykori nevem Misushiko Marsha. Ne hidd, hogy az ő nevét kaptad! Ő egy kis senki volt a Misushikokhoz képest, mégis úgy viselkedett, miután összejöttem vele, én bolond szerelmes, mintha az Olimposzról lépett volna le hozzám. - meséli keserűen a nő. - Én sem régóta tudom, hogy mit tett Kodakával. De akkor... meggyűlöltem.
- Együtt terveltétek ki! - kiabál Takahe. - Együtt találtátok ki, hogyan tűntessétek el apát!
- Te most miért patáliázol megint? - szól rá az egyik kandúr. - Az apád téged is gyűlölt, mert nem vagy szófogadó jógyerek, amilyennek látni akart. Amikor ivott, a Pokolba is leátkozott az anyáddal együtt. Yamako és Vörös tudna mesélni.
- Adj hálát inkább Kodakának!
- Nem hagyom, hogy Kodaka áldozata kárba vesszen, magamra vállalom az egészet, ha nem tudjuk eltusolni. - áll fel egy nőstény bátran. - És téged is az apád után küldelek, ha nem vagy képes emberi lényként viselkedni ezután.
- Amit művelsz, mikor elborul az agyad, közel jár ahhoz, amit apád is művelt. - morog rá egy kandúr. Hirtelen minden macskalény a fiú ellen fordul.
- Megtűrünk és szolgálunk, ha hajlandó vagy megváltozni.
- Ellenben elpusztítunk, ha megpróbálod Kodakát és Misushiko asszonyt bajba keverni.
- Anya!
- Harminc éve éltem a legmélyebb elnyomásban Arthur mellett, Takahe. Nem bírom tovább. Sajnálom, ha csalódást okozok, de megvédem a macskáimat, mert ők voltak az egyetlenek, akik kitarottak mellettem és szerettek.
- Úristen... ezt nem tudom elhinni! - fogja a fejét.
|
*Lui bólint, nem tudja mire készül a nőstény, de megeli a nőt, s mintha csak egy hópihét hordozna elviszi onnan az asszonyt* - Nyugodjon meg... Kodaka tudja mit csinál... remélem.... *teszi le egy fotelbe, s közben hallja Kodaka szavait, elszörnyed tőle, de igyekszik az asszonyt nyugtatni, megfogja a kezét is, oly gyengéden ahogy csak tudja, de már ő is nyugtalan... nagyon nyugtalan...*
|
Mikor Lui berohan, Vörös rájön, hogy ő nem maradhat itt gyáván. Összeszedi magát, hogy utána menjen. S meg is teszi.
- Lui! - szól magas hangon Kodaka. - Vidd innen Misushiko asszonyt! - kiált rá, s odalöki a kölyöknek az asszonyt. - Vidd innen bárhova, csak másik helyiségbe! - kéri őt hangosan, hogy túlkiabálja apját és fiát, akik egymásnak feszülnek az indulatoktól. - Mondd meg Yamakonak és Vörösnek, ha csillapodnak a kedélyek, hogy kedvelem őket, de a szívem már rég odaadtam valakinek! - ezzel búcsúzik a fiútól.
- Kodakám! - kiált rá az asszony.
- Ne aggódj, Marsha! Csak végre meg akarlak menteni.
- Kodakám, kérlek, ne tégy butaságot! - könyörög neki rémülten az asszony, mert már sejti, mire készül a nőstény.
- Vidd innen, Misushiko asszonyt! - parancsol keményen Luira Kodaka, azzal ha ez megtörtént, félrerántja Takahét és egyetlen csapással végez az apjával. A fiú hátraesik a döbbenettől, rémülten néz Kodakára. Az apja teteme elfekszik a lába előtt. - Vedd tudomásul, Takahe, hogy az egyetlen ember, akiért ezt tettem, az Marsha, s ha megtudom, hogy bántottad őt, visszajövök érted és ugyanígy végzed.
- Ko-Kodaka...
- Gyűlöltem ezt az embert, mióta csak megismertem. - mondja csendesen, de őszintén a szavakat. - Sosem volt szíve, sosem szerette az anyádat, sem téged, sem senki mást, még saját magát sem. Megölte a kedvesemet, majd kis híján engem is. Miatta veszítettem el a kölykömet is és a reményem is, hogy valaha anya lehessek újra. Amikor azt mondták, nincs többé méhem, úgy éreztem, megszűntem nősténynek lenni, s akkor jött Marsha, aki rám bízott téged. Úgy bántam veled, mitha csak a sajátom lennél, Takahe. A kudarcom, hogy te is annyira elfajzottál, mint az apád. Csak azért vigyáztam rád mindig, mert úgy gondoltam, a saját kölykömmel nem tehetem meg... de tudod... te nem vagy a kölyköm. Te csak egy ostoba ember vagy, aki nem érti meg az életet és ha ezen az úton haladsz tovább, kitéped a saját szíved és eltaposod. Nézz magadba! Nézz végig azokon a dolgokon, amiket tettél! - kiabálja az utolsó két mondatot. Könnye kicsordul. - Könyörgöm... ne kelljen azért visszatérnem akár a halálból is... hogy megöljelek! Marshanak ez már így is túl nagy veszteség és fájdalom... Vigyázz rá és a többiekre ahelyett, hogy a lelkük gyilkolod. - kéri, azzal menekülésbe kezd. Hiába sebesült meg, nincs más választása, ha itt találják, biztosan megölik. Kirohan a hidegbe. Végigszalad az ismerős utcán, mígnem eltűnik a messzeségben.
Takahe döbbenten, sokkos állapotban ül a földön, nem tud mit kezdeni a dolgokkal.
|
- Igen... nagyon is jól... *mondja de aztán a lány elrohan, az ajtó nyílik ő pedig Teruhoz rohan, ruháit felkapkodja, kis csomagba állítja össze, saját köpenyét a fiúra teríti, majd felkapja, és rohan vele, de a sikoltozásokra megáll, elgondolkodik azon hogy mit is tehetne, de úgy dönt, hogy neki semmi köze ehhez, neki Terut kell védelmeznie* - Őrült gyilkosok... *fordul meg avval futni kezd Teruval a karjaiban, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tud* - Jól vagy Teru? *kérdi mikor már lassan a saját házukhoz érnek* - Kérlek bocsáss meg... nem tudtalak megvédeni.. *nyit be az ajtón és becsempészi Terut a saját szobájába*
*Lui Takahe után rohan, de hátrahőköl, teljesen a falnak lapul, gyorsan veszi a levegőt, a tüdeje levegőért kiabál... gyorsan Kodakáékhoz rohan amíg a két férfi püföli egymást* - Kodaka.... asszonyom... miben tudok segíteni? *kérdi tőlük, egyszerűen nem tudja mit csinálhatna*
|
Meglepi a nőstényt, hogy Lamento megérinti. Nagyokat pislog rá, s megfogja a kezét, mielőtt bemehetne. - Majd kijön a doktor, ha végzett, addig ne zavard a munkájában. - mondja neki, s finoman visszahúzza a kandúrt, de ebből is érződik, hogy van a nőstényben erő. - Teru jól bánik veled? - kérdezi, csak hogy elterelje mindkettőjük figyelmét arról a hangzavarról, ami kibontakozik. Misushiko asszony megy lecsillapítani a férjét, ám amint a sikoltása megrázza a házat, Kodaka, mintha átkapcsolták volna, azonnal a hang irányába fordul. - Marshaa! - és már rohan is, hogy megmentse. A dolgozó szobában talál rá, a nőt nekilökték egy asztalnak, de az úr észhez tér már. Yamako vérző, szétnyílt karral rohan az orvosiba, már amennyire bír. Kodaka ráfúj Misushiko úrra, mikor az megpróbálja megközelíteni a feleségét. - Hagyja békén! Eleget bántotta már! - kiabál rá.
- Hagyd csak, drágám, menj, készíts egy teát. - kéri az asszony, de nincs magánál.
- Menjen ki a fiához és üssék agyon egymást! - visítja az úrnak. - Ne! Ne! Neee! - velőt rázó sikítás.
Ez a hang Vöröst azonnal elvonja Luitól, fejvesztve rohan be. Mire odaér, már kész, Kodaka is kapott, ez pedig annyira feldühíti a kandúrt, hogy legszívesebben megölné az urat, de mielőtt cselekedhetne, a nőstény utolsó erejével elkapja Vörös farkát. - Kodaka?
- Vigyázz Luira. - leheli. Felkászálódik a törött szék alól, amit a testén zúztak össze, s kihűlő pillantással néz az úrra. - Ön az asszonyom életére tört. Arra esküdtem fel, hogy az életem árán is megvédem őt, legyen az ellenfelem ember, állat, vagy macskalény. - mondja ridegen. Vörös nem akar menni, de nem akarja látni, ahogy Kodaka a halálba veti magát. Visszarohan Luihoz.
- Most áll a feje tetejére minden! Az úr az asszonyra támadt, Kodaka revansot vesz! Ha van Isten, most a Földre kéne szállnia, hogy rendet tegyen. - borul a hóba. Tehetetlenségében belecsap a fehér anyagba.
- Mi? Apa anyára támadt? - tér magához Takahe.
- Menj és tégy valami jót is! Védd meg az anyádat és Kodakát! - kiabál rá a kandúr, s Takahe megy is. Esetlenül rohan be, hogy megvédje őket, de későn ér oda. Dühe előtör és összeugrik az apjával.
Eközben Teru kezd magához térni. Nem túl komoly a sérülése, de pihennie kell vele. Össze kellett ölteni, fontos szervet nem ért. A doktor most kilép a szobából, s az épp érkező Yamakot segíti be, hogy ellássa nyílt törését.
- Kodaka... Kodakához menjen! - próbálja inteni, de a férfi nem megy. - Kérem!
- Sajnálom, de nem tehetem. - mondja fásult hangon, s fecskendőt vesz elő, hogy elaltassa Yamakot, mert ezt a törést muszáj gyors műtéttel helyre tennie.
|
*A kandúr belátja,a nősténynek igaza van, kicsit elmosolyodik* - Az emberekilyenek.... *áll fel és Kodaka vállára teszi a kezét, így próbálja lenyugtatni* - Köszi hogy ennyire segítőkész vagy... kicsit furcsa ez nekem... szóval... *veszi le kezeit róla amint meghallja a nyervákolást* - Az első gazdám Teru nagyapja volt.... pontosan tudom milyenek ha dühösek... *mutat a szemfedőjére* - jobb lenne indulnunk... bemegyek Teruhoz! *indul meg ha nem állítja le őt Kodaka*
- Rendben... meg fogom fogadni a tanácsaisat... és igyekezni foogm túlélni ne aggódj... de ami igaz az igaz... pótolható vagyok akár egy tárgy... *tör rá a felismerés, ezene eddig még nem is gondolkodott el igazán* - Oké, fel foglak keresni... Yamakot nem ismerem túlságosan... *ő is hallja a benti zajt* - De... azért jó lenne megismerni... *nagyot nyel* - Takahet nem kéne bevinni? Meg fog fagyni szegény....
|
Kodaka aprót mosolyog, ahogy a kandúr bemutatkozik neki. Szívesen babusgatná őt is, hogy megnyugtassa, de nem meri. Túlságosan ismeretlen számára ahhoz, hogy máris érintkezésbe kerüljön vele, ráadásul Vörös és Yamako is rögtön hisztit rendezne, ha megtudná. - Nem fog meghalni. - nyugtatja csendesen. - Nem segítesz a gazdádon, ha azt kezded el találgatni, mit tennél Takahéval, ha esetleg... - nem mondja ki, mert tudja, hogy Teru túléli. Hiába van néma csend odabent, Kodaka tudja, hogy jó kezekben van a srác. - Nem állítanálak meg. Falaznék hozzá. Takahe most már túl messzire ment. - meghallja Misushiko úr rombolását is. Fülei pattognak az éles hangokra, s a farka is azonnal beindul. - Kérlek, Yamako, ne engedd most ide! Tarts ki! Légy erős! - imádkozik a kandúrnak. - Miért őrülnek meg a férfiak ebben a házban? Szegény Marsha, nem elég, hogy a férje egy állat, már a fia is kezd azzá válni. - s a kezeibe temeti az arcát. - Mit rontottam el? Mire nem figyeltem? Nem értem... Ennek nem így kellene lennie. Tejben és mézben fürdettük őket, mégis ez a hála? Hol itt a becsület? Hova vész a józan ész? - újabb reccsenés, s most Yamako panaszos nyervákolása. - Ne! - kapja fel a fejét. Görcsösen előre rándul. - Nekem már csak egy szőrnyálni kell... Yamako...
Megsimogatja a fiú fejét. - Más vére mindig bűzösebb. - mondja nyugodtan a kandúr. - Az embereké különösen erős szagú, mert az ő orruk már nem érzi és az étrendjük sem a megfelelő. - magyarázza, s Takahéra néz. - Két dolgot tehetsz, ha egyedül vagy és dühös lesz. Távol maradsz tőle, vagy túléled, amit kapsz. Az apja ugyanilyen, ha nincs szerencséd, vagy nem vagy elég gyors, téged is összetör a bútorokkal együtt. És bármilyen fajtájú is vagy, csak egy vagy a sok macskalény közül, vagyis pótolható vagy. - mondja szánakozó nézéssel nézve a még mindig kínlódó Takahét. - Szükséged lesz rá, hogy Kodaka megtanítson megvédeni magad. Egyébként fogalmam sincs, hogy éled meg a felnőtt kort. - teszi hozzá, s némi aggódással néz Luira. Mozgásra lesz figyelmes, Misushiko asszony elrohan az ablaktól. - Úgy látom, bent áll a bál. De nem akarlak együtt hagyni vele. Még nem csillapodott egészen. Jah, s még valami! - emeli fel figyelmeztetőn a mutatóujját. - Ne csináld utánam, amit tettem. Nekem tényleg nem oszt, nem szoroz, meghalok-e, vagy még élek pár napot, ezért könnyedén játszom az életemmel. De te ne tedd, főleg ne, míg nincs jelentőséged a háznál. Misushiko úr az egyetlen ebben a házban, aki elveheti az életem, ám mivel Yamakoval ketten értünk csak a kerthez és mi vagyunk képesek elviselni az úr lehetetlen természetét, nagyon ki kell nála húznom a gyufát, hogy megöljön. Ám mivel te Takahéé vagy, ő rendelkezik az életedről. Ha bajod van vele, inkább keress engem, Yamakot, vagy Kodakát. Bár... Kodakát inkább ne! - kéri ijedten. - Ő most is nagy pácban van, azt hiszem. - pillant aggódva az ablakra, de nem láthat semmit.
|
- Most nem tudok ülni... *nézi a vizet és azt gyorsan letolja torkán, s visszanyomja a nőstény kezébe*- Lamento... *mutatkozik be ő is* - Hiába lesz hálás ha meghal... éreztem hogy baj lesz, engednie kellett volna hogy harcoljak... *zuhan mégis a székre, kezeit összecsapja* - Istenem vedd inkább az én életemet, hát mit ártott neked Teru? *néz az égre mintha az válaszolni tudna... de aztán gyorsan magába roskad és lehajtja fejét*- Az a fiú meghal, ha Teru nem éli túl, én nem megnyúznám, de meg is teszem ha kell... *néz most a nőstény szemeibe* - És nem érdekel hány torkot kéne átvágnom érte... *céloz arra, hogy hiába akarná Kodaka megállítani*
- Áhh... *lepődik meg a hideg érintésen* - Sajnálom... *rázza meg fejét, hogy magához térjen* - Én... sose éreztem még vér szagot...
|
A nőstény nem hagyja annyiban a kandúr döntését, átfogja karját és finoman magával vonja. Nem erőszakosan, megvárja, míg jobb belátásra tér, aztán segít neki kijönni az orvosi szobából, ahol kezelésbe veszik Terut. Hoz egy pohár vizet Lamentonak, majd egy széket is. - Ülj le és idd meg a vizet. Ne aggódj, csapvíz, nem kevertem bele semmit. - kéri szépen. - A gazdád jó kezekben van. És igazán hálás lehet, hogy az életed is feláldoznád érte. - mondja kedvesen. - A nevem Kodaka. - mutatkozik be. Az ő kezében is ott egy vizes pohár, immár majdnem kiürítve. - Tudom, mire gondolsz. Én is szívesen megnyúznám Takahét, hiába hetven százalékban én neveltem. Az utóbbi két évben teljesen megbolondult. Nem is értem őt... - magyarázza, bár lehet, hogy csak a falnak, mert a kandúr képtelen rá figyelni.
Meglepi a kandúrt, hogy Lui nem próbálja fékezni, nem rohan oda aggódón a gazdájához, de ezzel válik számára pozitív szereplővé a fiú. Odalép hozzá, majd a hideg kezeivel megfogja a srác arcát. - Ébresztő. - mondja neki, s fanyar mosolyra húzza a száját. - Ne zuhanj be, ez még csak a kezdet. - mondja neki.
Takahe próbál felállni, de nem lát semmit. A hideg hó elvette egy időre a látását, s még mindig óriási a fájdalom is. Dörgöli az arcát, a szemét, kiabál. Persze az anyja már az ablakban áll és nézi a jelenetet. Szomorú az arca. Férje tajtékzik, kiabál Yamakoval, lezúzza ugyanúgy a fél irodáját, ahogy Takahe tette meg korábban azzal a szerencsétlen szekrénnyel.
|
- Nem.. én... itt maradok... *mondja s csak bámulja Terut, visszatartja a könnyeit, bár most szívesen sírna* - Nagyon vigyázzon rá...* végül úgy dönt megfogadja Kodaka tanácsát és távozik a helységből, de az ajtóból nem tágít, legszívesebben megölné Takahet, de előtte szépen lassan szétverné a képét* - Én ezt nem bírom... *topogni kezd az ajtóban, széttépi az aggodalom, össze vissza kezd járni, kezeit tördelni kezdi, nagyon szenved, talán most épp jobban mint Teru* - A francba... *szitkozódik, pedig ez egyáltalán nem jellemző rá*
*Lui felsóhajt, de igazából hálás a kandúrnak, hogy tartja a frontot, ő teljesen lecövekelt, úgy érzi moccanni sem bír*
|
A fájdalom eléggé nagy, de Teru próbálja állni a sarat. Tudja, hogy a kandúr nagyon aggódik érte, de nem talál okot, miért maradjon vele. Elmosolyodik, ahogy arra gondol, milyen irónikus dolog, múlt éjjel nyilvánvalóvá vált a szereleme, s az is, hogy viszonzatlan, ma reggel pedig meghal, mert ezzel úgy fest, bevégezte.
- Persze, a kabátja elég vastag volt, hogy a szúrás nagy részét felfogja, s még időben tud az orvos is tenni valamit. - bíztatja a kandúrt. Az orvos azonnal kiküldi őket, s levetkőzteti Terut, hogy a sebhez férjen. - Gyere, jobb, ha nem látod a gazdád vérét. - próbálja kivonni onnan Lamentot. - Rendbe fog jönni, útban lennél csak, ha maradnál. Vigyáz rá a doktor, nyugodj meg. - beszél neki nyugtató hangon.
Takahe dühöngésben tör ki. A körülötte lévő havat csapkodja, dobálja, rúgdossa ülve, mint egy hisztis óvodás. Közben könnyek gyűlnek a szemében és tényleg kezd kiborulni.
- Szánalmas... - mondja félhangosan Vörös. Beletúr a hóba, majd keményre gyúrja az adagot és fejbe küldi vele Takahét. Szétcsattan a vörös fején. - Szerencsétlen félnótás vagy, aki azt sem ismeri fel, hogy Kodaka úgy szeret, mintha a saját kölyke lennél. Annyiszor falazott már neked... annyi büntetést kapott már miattad... és most is azon van, hogy óvja a segged az ítészektől, meg a szüleidtől. Az apád helyben kettékapna, ha megtudná, mit műveltél azzal a sráccal.
- Hallgass! - ordít rá a fiú.
- Fáj az igazság? Sajnálom. - azzal újra megküldi egy hógolyóval. - Tudod jól, hogy nekem nyugodtan kiabálhatsz, fenyegetőzhetsz, meg is üthetsz, a halál csak megváltás lenne, ha arra ítélnél. Nincs miért félnem tőled. Ha az apádat kibírom, te már meg sem kottyansz nekem.
- Búcsúzz el akkor a többi dögtől, mert te ma még elveszted a fejed! - feltápászkodik, hogy megverhesse Vöröst, de egy újabb hógolyó miatt visszaesik és kiabálva a fájdalomtól fetreng a hóban. Sikerült képen dobni, s a hideg hó a szemébe ment, ami iszonyatos fájdalommal jár.
- Tudd meg, hogy ennél sokkal többet érdemelnél. - mondja neki magabiztosan a kandúr és Luira néz. - Sajnállak, kölyök.
|
- Teru.... kérlek ne hagyj itt... *kéri halkan, még akkor is ha a seb nem nagy, úgy öleli Terut magához mintha az muszáj volna, pedig csak saját magát próbálja meg így lenyugtatni, töpreng a dolgon amit Kodaka mond, de lehet benne valami igazság... így hát megindul a nőstény után* - Rendbe fog jönni ugye? *kérdezi Kodakától de persze csak Kout figyeli, s amikor az orvosi szobába érnek, akkor sem engedi el, úgy gondolja nagyobb biztonságban van az ő karjaiban*
- Na de... *néz utánuk Lui, egyáltalán nem annyira kemény ő mint Kodaka... sőt egyáltalán nem az... így nem megy közelebb Takahehoz, de a fejét se nyomja a hideg hóba... neki ő a gazdája, így az bármit parancsolhat neki, inkább csak némán nézi őt*
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
