|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:09 - |
Több generáció él itt, mindenki kényelmesen elfér a hatalmas épületben, hisz különálló lakrészeik vannak. |
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
| -A férfitól akinek az eredeti gazdám oda ajándékozott miután meghalt..de nagyon hálás vagyok érte mert abban a házban csupán ő volt jó hozzám. -mondtam el röviden de direkt nem említettem meg hogy nemes ő is és hogy az apja volt.
-Őt is bántották szóval együtt elszöktünk. Akkor így jobb életed van úgy érzem. Szabadon mindig is jobb volt. Bár a család akinél én születtem tökéletes volt..hiányzik a családom nagyon. -sóhajtottam és tüsszentettem egyet ahogy megcsiklandozta az orrom egy gyökér. Kicsit hideg volt bent de azért lakható.
-Hosszú távon nem tudom hogy hozzá szoknék e de azért szép kis kuckód van. -kuncogtam majd oda álltam Wen elé.
-Kérlek szépen ne küld el! Ha megtalálnának ő kapná a legnagyobb büntetést azért amiért engem kiszabadított. Ő tényleg jó ember..és kedvelem őt..-mondtam miközben szemeibe néztem őszinte tekintettel.
-Szeretném ha velünk maradna míg segítesz rajtam. Nem minden ember olyan gonosz mint ahogy azt mondják. Ő is kedves és az előző gazdám is atya éghh vele arany életem volt.-mosolyogtam bár ez nem sokáig tartott mert az oldalam rettentően fájni kezdett mitől a földre rogytam. Pont azt a részem ütöttem be az eséskorhh.. |
- Akkor jó! Mert tényleg nem egy nagy szám - mondta a macska - ó, ez nem jószívűség, bárki ezt tenné. Mitől kellett megmentenie?
A lány gyorsan szedte a lábát, ő jól ismerte a járást az erdőben.
- Az hosszú történet - felelte - dióhéjban, volt sok rossz gazdám. Aztán mikor kitört a háború, és felszabadultam... mindent megtettem, hogy ne legyen többé közöm az emberekhez. A forradalom elbukott, de... attól még nem fogok visszamenni közéjük.
Hidegen, szilárdan csengett a hangja. Hajszlgyökerek lógtak itt-ott, ezek cirógatták a vendégek arcát, miközben kúsztak befelé az üregbe, mely lassan egyre szélesedett.
A macska hamarosan előreszaladt és gyertyát gyújtott.
- Így ni! - jelentette.
Ahogy Miani előre szólt, valóban egy szerény lak bontakozott ki a szemük előtt. A föld nyirkos volt, moha lepte a sziklákat, csepegett a talajvíz. A levegő hideg volt és dohos, azon a kicsike résen alig jöhetett be tiszta, friss légáramlat. A sarokban pár marék gyümölcs hevert, amit a lány gyűjtögetett magának. Mellette pár használati eszköz, köztük vatta és géz is. Mielőtt azonban a lány odament volna, hogy rögtön ellássa Sam sebeit, Wenen állt meg a pillantása.
- Hát te? Te mit keresel itt? - szegezte neki a kérdést. - nem mondtam, hogy bejöhetsz. Neked nincs sérülésed. Téged nem állítanak szolgasorba, ha megtalálnak. Neked nem kell éhezned és nélkülöznöd - egyre támadóbban állt a fiú előtt - szóval... semmi keresnivalód itt - jelentette ki szilárdan, s az üreg bejárata felé mutatott - kifelé!
 
|
| -Köszönöm szépen, ugyan nekem nem számít hogy egy palotában vagy egy szerény kis kuckó ha lakható. -mosolyogtam majd megbiccentettem fejemet.
-Ha nem ment meg talán meg sem érem a holnapot..vagy ha most te nem vagy ilyen jószívű. -mondtam vacogva, s a szerény kis hajlékra pillantottam. Aranyos volt bár nekünk nem is a külső számít. Rá pillantottam Wenre és kuncogva a lány után mentem. Boldog voltam hogy segít rajtunk és én is még ha minimálisan de el leszek látva.
-És hogy hogy kóborolsz Miani? A gazdádtól szöktél el vagy ilyesmi? -kérdeztem nyugodt hangnemben bár lépteim bizonytalanok voltak a sötétben. |
A macskalány érdeklődve méregette a kandúrt.
- Szép neved van!
Aztán ahogy Sam tovább beszélt, tüzetesebben szemügyre vette.
- Tényleg, teli vagy sérülésekkel - kiáltott fel, s karon ragadta a fiút - gyere, megmutatom a búvóhelyem! Igazán szerény kis hajlék, de ott bekötözhetjük a sebeidet.
Wen a megmentő kifejezésre elpirult. Őróla valahogy nem akart tudomást venni a lány. De ezt érthetőnek találta, a legtöbb macskának nem volt jó tapasztalata az emberekkel, és tartózkodóak voltak velük szemben.
- Hát... nem mentett meg valami jól, ha ilyen sérüléseid vannak - mondta a lány - kóborlok - felelte büszke önérzettel, s felvetette a fejét - így a legjobb nekem.
A bókon elmosolyodott. Derüsen ringott fehér farka a levegőben.
- Menjünk! -jelentette, s elkezdte vezetni a párost a kuckója felé.
Hamarosan egy kis üreghez érkeztek, melynek a bejárata egy tölgyfa hatalmas gyökerei alatt húzódott.
- Arra, arra. Tudom, nem a leglakályosabb, ha máshoz van szokva a macska - mondta végigmérve Sam és Wen eléggé szép ruházatát - de legalább nem fagyunk meg. Kényelmes, tényleg! - bíztatta őket, s előre ment. Ügyesen becsúszott a kérges gyökerek között, s elveszett a sötétségben.
|
| Picit hátráltam mikor megijedt majd felkuncogtam. Aranyos volt ahogy azonnal reagált.
-Sammy vagyok nem...nem tévedtem el..én uhm...-vissza néztem Wenre hogy mit mondjak bár szerintem megbízhatunk benne.
-Nem ide valósi vagyok csak ma érkeztem. Köszönöm bár ne igazán vagyok éhes csupán fáj mindenem...ő uhmm...a megmentőm. -mondtam elmosolyodva és hajamat hátra tűrtem.
-És te...szolgálsz valakit vagy szabad vagy? Igazán kedves lánynak tűnsz. -mondtam kedvesen bár már állni nem igen tudtam hogy ez igazán hihetőnek tűnjön. Túl hideg van és még mindig fáj mindenem.. |
A fehér macska megpördült a tengelye körül. A farkán, fülén felállt a szőr a meglepetéstől. Védekező pozícióba állt, de hamar le is engedte a kezét, amint felmérte a kandúrt. Wen pár méterrel arrébb állt, a macskalány fókuszán kívül.
- Miani vagyok - mondta félénken de barátságosan a macska - te ki vagy? Eltévedtél? Még sosem láttalak a környéken.
Azzal a bokor felé mutatott, amiről eddig csipegetett.
- Ennek itt ehetőek a bogyói. Ha netán éhes lennél. Nekem elég sok idő volt, amíg kikísérleteztem, melyik ehető és melyik nem.
A hangja magas volt, daloló hangsúllyal beszélt, kissé oldalra biccentve a fejét. Most vette észre Wendellt is.
- És ő ki? - mutatott felé, a füleit lelapította, s félszegen méregette a párost.
|
Igatottan szaglásztam hogy mi is lehet a közelben, s mikor megláttam én is a bokrok mögött hogy valóban egy másik macska van ott csupán egy kicsit könnyebbültem meg. Lassan megindultam felé csendesen és jól megnéztem hisz ha nem barátságos nem épp kéne vele szóba állni. Nagyot nyeltem majd szinte mellé sétáltam .
-Sz..szia mi a neved?-kérdeztem kissé halkan hogy ne ijesszem őt meg. Bár az hogy egy elég megviselt külsejű macska jön ilyen közel hozzá nem tűnik valami jó ismerkedésnek. Vissza pillantottam Wen-re és kissé aggódó pillantásokat vetettem felé mert egy ilyen szökés után ha valaki meglát minket nagyobb bajban leszünk...főleg ha valaki be is árul. Félek bárkivel beszélni még ha kedves is a külseje. Ismertem olyat aki bármilyen szép és édes volt a személyisége mint egy pöce gödör. |
Szeretett volna vitába szállni a macskával. Dolgozni? Ő? Soha. Nem ezért taníttatták. Már majdnem önérzetesen elsorolta, milyen hírneves tanítói voltak, akik zongoraleckét adtak neki, meg vívni tanították, mikor az ág megreccsent.
A fiú az ujját az ajkára téva mutatta a kandúrnak, hogy maradjon csendben. A bokrokat fürkészte. Mögötte volt az... hunyorogva leste, barát lesz-e, vagy ellenség..
Először két fehér fület pillantott meg. Aztán a hozzá tartozó arcot is. A lány másfelé fordult, nem vette észre őket. Bogyókat gyűjtött egy bokorról, láthatólag nagyon belemerült a munkába.
- Egy macskalény... - suttogta a fiú. - biztos kóbor. Különben mit keresne itt. Ühm... nem akarod megszólítani? - nézett Samre - ti macskalények biztos jobban kijöttök egymással - tette hozzá esetlenül - és ha ő itt él, akkor tudna nekünk segíteni. Talán nem szalad el. Vad lehet?
A fehér macska zavartalaul csipegette a bogyókat, ügyet sem vetve rájuk. Amilyen hangosan zörgött az ágakkal, nem csoda, hogy nem hallotta őket.
|
| -Én nhh....nem így értettem...arra gondoltam hogy a szolgaságba születtem bele de ez után minden még szörnyűbb lenne de most..nem számít csak találjunk egy megfelelő és élhető helyet mielőtt megfagyunk. Igen tudok fára mászni de biztos van valahol egy kisebb ház amit már nem használnak vagy hasonló. Azért mondtam hogy menjünk vissza egy rövid időre hogy tudj magadnak pénzt ruhát és élelmet szerezni de egy időre így is jó lesz nekünk. Munkát hamar tudnék én találni valószínűleg és te is..nem...nem tudom..ritkán jártam ki esténként a házból de ott a környék csendes volt biztos itt is bizt....onságos. -nem bírtam befejezni hisz azonnal hallottam az ág törését. Fejem oda kaptam, s farkincám ide oda járt az izgalomtól. Csak nem találtak meg ilyen hamar!! Nem léteziik nem akarom! |
- Miért mondod ezt? Én talán nem születtem ebbe bele? Önként idesétáltam, kértem apámat, hogy ezt tegye?
A földön kuporgott, gallyak szaggatták fel a ruháját, a lába, keze csupa sár volt. Megtörölte a szemét, de ezzel csak egy mazatcsíkot húzott végig az arcán.
- Álmodozol - mondta a fiú türelmetlenül - hogy keresnék házat? Miből? Ne viccelj már.
Felkelt, lesöpörte a kezével a ruhájához tapadt leveleket, megigazgatta az ingjét.
- Egy gyűrűm van, azt el tudom zálogosítani. Abból a pénzből elleszünk egy ideig egy szállodában. Aztán kitalálom, mi legyen. De ma már ne induljunk el a város felé, ránksötétedik az erdőben. Azt találjuk ki, hogy hol alszunk. Ha nincs jobb, felmászunk egy fára, akkor nem esznek meg a farkasok az éjjel. Tudsz fára mászni gondolom, hiszen macska vagy.
Elindult, szemét a földre szegezte.
- Szerinted... vannak itt farkasok?
Közben egyre a kandúr szavai jártak a fejében. Nem értette, miért ilyen nagylelkű vele. Miért akart miég ő beszélni az apjával, azok után...? Fel nem foghatta.
Hirtelen felkapta a fejét. Valami megreccsent nem messze tőlük.
A szíve a torkában dobogott... közelebb lépett a kandúrhoz, s úgy meredt a hang irányába.
|
| -Nehmm én nem erre gondoltam. Még ha vissza is megyünk akkor csupán rövid időre. El sem fogod tudni képzelni a büntetést ami ránk vár abban a házban ezek után! Van jövőd és életed egyedül is. Senkit sem birtokolhatnak így. Én bele születtem ebbe...de neked még van esélyed hogy megszabadulj a láncaidtól..-mondtam miközben dideregve arrébb húzódtam. Körbe néztem, s elgondolkodztam mit tehetnénk...
-Tudod mit...vissza megyünk de csupán azért hogy össze szedjük élelmet, ruhát fontos dolgokat. És utána...te elkezdesz élni. Keresel magadnak egy házat, találsz...találsz magadnak párt és minden boldog lesz! Majd én én beszélek apáddal hogy ne keressen téged mert felszabadultál. |
A fiú csak szipogott. Pár percig bennrekedt a maga kis üvegvárában, de ahogy a macska lehajolt hozzá, végtelen melegség áradt el a mellkasában. Hálásan pillantott fel rá.
- I... igazad van... valahova mennünk kell. Itt nem maradhatunk. Ezért nem hiszem, hogy jó élet kezdődik. Hogy most kezdődik az élet. Visszamegyünk oda... a kastélyba... mert gyenge vagyok, életképtelen egyedül... és minden megy úgy, mint eddig, mintha mi sem történt volna.
Megtörölte a szemét, bár a könnyek ugyanúgy folytak tovább.
- Hogy lehetne bárki is szabad? Te is tulajdon vagy, én is... mindkettőnket apám birtokol.
A macska érintésétől egy újfajta érzés járta át. Szeméről az ajkára tévedt a pillantása. Aztán zavartan elfordult.
- Nem lett volna szabad eljönnünk. A sebeid... biztos nagyon fájnak...
|
| -Az igazhh de én hamar megfogok így betegedni...a sebeim nincsenek ellátva és reszketek is ruha nélkül.-mondtam dideregve, s körül néztem. Nem tudom merre járunk és semmi pénzem sincs így hogy minden a házban maradt. A bundám nem véd már mert hozzá szoktam a meleghez. Körül néztem ahol megálltunk majd mikor megláttam könnyeit lerogytam hozzá, s szorosan magamhoz öleltem.
-De..megmentettél már vége van és soha de soha többé nem kell át élned mindazt amit tett! Szabad vagy és végre élvezheted az éltet. Megtapasztalod hogy van jó is a sok szarban ami eddig történt. Fiatal vagy és végre elkezdheted velem az életet. -mondtam miközben elkezdtem simogatni arcát. Megtöröltem a számat jó alaposan majd arcához hajoltam mosolyogva.
-Hiszel nekem? -súgtam ajkaira miközben szemeibe néztem jó mélyen. Szörnyűbb élete volt eddig mint nekem hiába volt gazdag élete. |
- Szabad - adta meg az engedélyt a fiú. Hiszen úgyis egymásra voltak utalva immár. - Az nem lesz jó - rázta meg a fejét kis gondolkodás után - ott keresnének először. Ráadásul akkor a nénit is bajba kevernénk. És mivel a te ismerősöd, rádfognák azt is, hogy te raboltál el, azért mentünk pont oda. Valami más kell.
Lassított a léptein, de még így is futólépésben haladtak. Nem kínált sok lehetőséget a tél. Wen végül a közeli erdő felé vette az irányt. A fák között még el lehet bújdosni, míg a fehér mezőn vagy a puszta szántóföldön nem.
- Keressünk egy barlangot vagy ilyesmit - sóhajtotta, mikor már a fák árnyékában voltak. Ahogy egy kicsit biztonságban érezte magát, erőt vett rajta mindaz, amit addig elnyomott. Az érzések, amikkel nem volt szabad törődnie, mert menekülni kellett, egyszeriben a felszínre törtek. Könny borította el a szemét.
- Úgy sajnálom - tenyerébe temette arcát - nem akartam... nem... hogy veled is... hogy mással is azt tegye... mint velem...
Szaggatottan lélegzett, leborult a földbe, a gallyak halkan reccsentek a térde alatt.
|
| Reszketett a testem a fájdalomtól, s szívem közben mégis zakatolt az izgalomtól. Kint testem reszketett a hűvös levegőn de nem érdekelt semmi már.
-Rendben! Menjünk nem tudnék tovább itt élni..de úgy érzem te se....vagyis...tegezhetlek? Szabad? -kérdeztem izgatottan mert nem szabadott soha a gazdám tegezni.
-menjünk! Talán..talán egy kis időre vissza mehetünk a nénihez vagy a házba ahonnan jöttem! -mondtam izgatottan és farkincám ide oda csóváltam. |
- Menjünk innen! Szökjünk el! - kiáltotta a fiú, mikor már a folyosón nyargaltak.
Nem akart bezárkózni a kandúrral a szobájába, vagy az anyjához szaladni árulkodni. Egyik sem jelentett megoldást. Bár azt se tudta, ha elmennek, hol fognak kikötni.
- Undorodom ettől a háztól. Megfulladok itt. Menjünk!
Fogta a macska kezét, és csak rohant vele. Leszaladt az emeleten, ki a bejárati ajtón. Tágas volt a határ a szemük előtt, pár varjú szállt a veteményes fölött.
- Mit szólsz? - kérdezte zihálva a fiú, mikor megállt.
|
| Azonnal hátra húztam fejem, s azonnal felé néztem. Visítani tudtam volna a boldogságtól hogy megmentett. Azonnal felkeltem, s vissza sem néztem rá. Fájó farkincámmal becsaptam az ajtót és siettem utána. Nem tudtam mit mondani csupán öröm könnyek folytak arcomon. Rá néztem és elmosolyodtam, megmentett engem. De vajon milyen áron? Lehet ő is bajba kerül és engem is még jobban megbüntet. |
Wen résnyire nyitotta az ajtót. Elhalkultak odabenn, és nem mert találgatni, mi történik. A saját szemével akarta látni. Belesett hát. Először fel se fogta, nem bírt az agya megbírkózni a látvánnyal. Aztán egyszeriben megértette. Azonnal berúgta az ajtót.
- Engedd el! - sziszegte az apjára. Nem értette, honnét benne ez az erő, a felháborodottság egyszerűen csak utat tört magának. - azonnal ereszd el!
Kipirult az arca, ahogy ráüvöltött az apjára. Sosem tett ilyet. Még magáért sem. Mikor vele történt ez, mindig azt kívánta, bárcsak valaki jönne, és ordítana érte úgy, mint most ő. Ezért hát most tényleg ordítania kellett.
- Hagyd békén! Vagy elmondom mindenkinek, hogy mit művelsz. Hogy milyen vagy. Hogy fiatal fiúkkal... hogy nem csak szolgákkal, de mindenkivel...
Az apja megtántorodott. Wen egy pillanatot sem késlekedett, a macskához ugrott, megfogta a karját, felhúzta magához, s már rángatta is kifelé.
- Gyere, menjünk! - siettette idegesen.
|
| -Rend...rendben. -bólintottam, s közelebb csúsztam hozzá. Kezemet lábára csúsztattam majd kissé érdes nyelvemmel érintettem őt először. Fel néztem szemeibe, s apró mancsomba vettem tagját. Élni akarok szóval meg kell tennem...szét nyitottam ajkaim majd megpróbáltam forró számba venni. Nem tudom hogy hogyan kell és félek! Nem akarom mindentt megtenni még ha a férfiak iránt is vonzódom. Szemeim össze zártam, s vártam hogy esetleg segítséget nyújtson. |
- Ne kelljen már könyörögni!
Az uraság arcát kiverte a veríték. Az orra vörössé színeződött az izgalomtól. Gombolt egy kicsit az ingén, úgy elöntötte a hő. Már az előkészületek felcsigázták. Az, ahogy a macska félrekotorta a haját... rendkívül erotizálónak találta.
Kicsatolta az övét, kigombolta a nadrágját, kissé lehúzta, hogy kilátszódjon onnét dudorodó nadrágja. Az alsóneműjét le se szedte, a macska fejét máris megragadta, és odahúzta magához. Érezni akarta az ajkait minél előbb.
- Csináld jól... különben nem éled meg a másnapot - sustorogta visszafojtott hangon a férfi. A keze már remegett, ahogy markolta Sam haját.
|
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
