|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.19. 21:04 - |
Itt él a Tomkin testvérpár, két teljesen különböző ember egy házban. |
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
Telt múlt az idő és Shan kezdett unatkozi, ráadásul egyfolytában Auguston járt az esze, úgy érezte magát, mint akit az út szélén hagytak, s elfelejtettek volna vissza menni érte. Persze ez már csak természets volt ahhoz képest, amit elkövetett, de még midig nem érezte hibásnak magát benne, hiszen a férfi minden tiltakozása ellenére akarta vele a szexet. A szemei az ajkai azt suttogták neki, hogy "még, mééég". Elképzelte maga előtt azokat az ajkakat, a szemeket, a teste teljesen felhevült tőle, megrázta hát a fejét, hogy kitisztítsa az elméjét. Kitárta az ajtaját és mélyet szippantott a levegőbe, de a feje így is csak zsongott. - A picsába August, ki nem állhatlak... - szitkozódott, majd bement a házba, nem vette észre az érkezőket. A konyhába tért vissza és szemezett az egyik boros üveggel, melynek már csak a váza volt ott, elgondolkodott, hogy vennie kéne még, de aztán makacsul a kávéért nyúlt. Nem fog újra az alkohol rabja lenni, soha de soha. - mérgelődött magában, a fekete nedűbe fojtva bánatát, mikor is zajokat hallott a lakásból. Oda nem illő, motoszkááló zajokat, biztos volt benne, hogy nem egér, vagy kisebb állat, magához ragadva az egyik konyhakést útnak indult, hogy felderítse a zaj forrását.
/Üdv a házamban! X"D/
 |
| Fereen csak szeretett volna eltűnni, köddé válni, hogy soha többé ne kelljen visszajönnie ehhez a férfihoz, de természetesen nem tehette meg, mert az ő kezében volt az élete. Ezért is kellett azt csinálnia, amit még soha nem tett. Lopnia másoktól. Elfáradt, mikor visszatértek a házba, hiszen Garley úgy rohant, hogy Ferren nem tudta tartani a tempót vele. Figyelte, ahogy felmegy az emeletre, ő pedig lent maradt. Leült a matracra, összekuporodott, fülét farkát behúzta és várt. Amint Garley lejött, azonnal megrezzent és csak figyelt. Csöndben volt, nem is igazán mert szólni neki, de amúgy se tudott volna mit. Miután elinduktak, a macska már nagyon félt, hiszen ez egy gazdag környék, egy gazdag hát, amibe be akarnak törni most. Nyelt egyet, majd engedelmeskedvén gazdájának, egy szó nélkül a ház felé indult, majd hamar át is ugrotta a kerítést, majd néhány perc alatt körbefutotta a ház oldalát, felmászott az egyik ablakhoz, hogy megnézze, van-e valaki itt, de nem látott senkit se. Riadt volt, minden apró zajra úgy meghúzta magát, mintha amúgy is figyelnék. Még néhány percig tartott neki mindent megnézni, majd visszasietett Garleyhoz.
- Nem láttam senkit se... Az ablakokon is benéztem. Az egyik nyitva van - mondta halkan,picit remegő hangon,majd visszamászott a kerítésen, megkeresve azt az ablakot, amit talált. Nem akart újabb csalódást okozni gazdájának, így most mindent bele fog adni ebbe a bevetése. Mindent! Bemászott az ablakon, meglapult a földön és figyelt. Néhány perc múlva félve elkezdte keresni azokat a dolgokat, amikért jöttek. Bármi, ami értékes. |
Mikor megpillantotta a kerítést, Gar lelassított.
- Az lesz az - mutatott a ház felé. - oda kéne bemenni. Úgy, mint a múltkor. Átugrasz a kerítésen, megnézed, mi a helyzet odabent, jelented nekem, aztán megyek utánad. Érthető? Vagy nem fogtad fel valamelyik szót? Most szólj... - morogta a hatalmas férfi.
Ő már közelebb se ment a házhoz, a macskát menesztette előre.
- Ha tiszta a terep, megyek utánad - ígérte.
Bár betartani annyira már nem akarta.
 |
Augustra rászakadt az a temérdek elintéznivaló, amit aznap kihagyott, s nem győzött telefonálgatni, egyik helyről a másikra futkosni, próbálni, fellépésekre járni, irányítani az asszisztenseit, szervezkedni és figyelni mindenre. Az a kicsi könnyítés, amit a sofőr léte jelentett a számára, megszűnt, és taxival járt mindenhova, ami persze azzal járt, hogy rajongók tömegén kellett átverekedni magát akkor is, ha csak egy hamburgert szeretett volna enni. Az idegen taxisok nem voltak olyan diszkrétek, mint a saját sofőrje, s ők mindig világgá kürtölték, hogy kit szállítanak. Kereshetett volna egy ráérő, vezetni tudó embert az ismerősei közül, de arra meg ideje nem volt; ebből az okból hanyagolta a vezetést is: a kocsiban folyamatosan valamin ügyködött, intézkedett, a menedzserével veszekedett, a bevételét nézte át, vagy egy-egy személyes üzenetre válaszolt. Közben néhai sofőrje temetése is az ő vállára nehezedett, apja kivonta magát a teendőkből, a sofőr exfelesége pedig, mikor August felhívta és közölte a hírt, egyszerűen belenevetett a telefonba, majd letette.
Úgy érezte, ha most megállítaná az időt, akkor kéne úgy egy fél éve, hogy utolérje magát.
 |
- Valóban így volt, de ön nagy hatással volt rám. - iszogatta még mindig a kávéját. - Örülök, hogy láthattam azt az oldalát, amit más nem láthatott, bele véstem az arcát és a szavait is a tudatomba. Soha többé nem felejtem el. - intett utána, majd miutána férfi kiment cigarettára gyújtott. Még sokáig látta maga előtt a srác hátát, vonásait, mely szép lassan eltűnt a messzeségben.
Shan megfogadta amit ígért, s miután találkzot Augusttal, nem ivott többé. A kertet is rendbe hozatta, ahogy önmagát is. A napok néha gyorsan, néha lassan teltek, amikor bekapcsolta a televíziót, láthatta hőn áhított szerelmét. Keresgélt utána, s nem hitt a szemének. Mindazonáltal tudta, hogy amit a srác a külvilág felé mutat az nem ő maga valójában, hogy is lehetne az? Az a vágyakozó tekintet, a követelődző száj. Úgy érezte nem keleltt volna elengednie, mégsem bánta meg döntését, úgy gondolta útjaik még keresztezni fogják egymást.
|
- Látszik hogy egy barlangban élt idáig és mást se tett, csak vedelt. Hát hogy nem jutott el ide a hírem? - morogta August, mikor már azért nézett szét a lakásban, hogy itt felejt-e valamit.
A sofőrös megjegyzésre is csak morgott egyet. Nem tudta még, mit akar, összezavarta az egész nap. Csak annak örült, hogy még idejében lemondta a teendőit, különben csúnya botrány lett volna.
- Azért ismételgeti így a nevemet, hogy el ne felejtse? Gondolom a sok szesz lelakta már az agyát. Meghát nem is egy mai csirke.
Megdörzsölte még a szemét, hátha felébred, mikor friss szemmel néz a világra. De nem, csak az a szoba volt előtte, mint eddig. Ha sok ideje lett volna, talán emésztgeti a közeljövőben az itt történteket, de amilyen rohanó életvitelt folytatott, nem hitte, hogy ilyen elemzésekre ideje lesz. Elfelejtődik majd ez is, mint a legtöbb görbe este. Így gondolta, s távozott.
|
- Ugyan, a fokhagyma egy kicsit túlzás. - nevette, érezte a férfi testéből kiáradó izgalmat, szenvedélyt, szerette ezt a amkacsságot, ó de még mennyire szerette. - Örüljön neki, hogy így alakult, nem tudom ki ön, a hírét se hallottam sohasem, mégis teljesen magába zúgtam. Mondja csak, ugye nem feledkezett meg arról sem, hogy én leszek az új sofőrje? hívjon, amint szolgálatba állhatok. - hallgatta végig a monológot.
- Várni fogok önre, August... - intett utána mosolyogva, s valahogy annyira őszinte és szép volt így, természetes. Valóban felragyogott benne a szikra, a remény, s ezt minden áron meg akarta védelmezni.
|
Azt várta volna, Shan majd dühöng egy kicsit a széttört csésze miatt, mint egy rendes ember, dehát nem volt az. Inkább még nekiállt csókolgatni. Nem tiltakozott. Ráfogta ezt a meglepettségre. Ahogy a borzongást is, amivel a csók, az érintés, a suttogás járt.
- Maga az a típus, aki miatt minden közszereplő fokhagymakoszorúval a nyakában alszik.
Belegondolt, hogy nyilvános róla rengeteg adat: merre jár, mit csinál és kivel, hol lép fel... és az ilyen fanatikusok ezzel mind visszaélhetnek.
- Az ellenségemnek sem kívánnék ilyen rajongót.
Persze tudta, Shan a lénye iránt bolondul, és nem abba a szerepbe habarodott bele, amit a nagyvilág előtt mutat. Ez valami más fajta rajongás volt. Nem tudta hova tenni. Dehát az emberek úgyis megfejthetetlenek.
- Szeretné csak, ha az lenne. Ha lassan ölő méreg lenne valaki ajkán... De valójában felejthető. Középszerű. A haja sem tetszik. Ki hordja így? Ódivatú. És miért hiszi, hogy bárki is be akar térni ebbe a házba? Csak az jön ide, akinek elment az esze. Én is csak egyszer voltam ilyen hülye.
|
Shan viszont nem hagyta ilyen sietősen lelépni, elkapta a karját, s egy lendítéssel hátra húzta magához azért, hogy apró csókot lehelljen az ajkára.
- Tudja, hogy evvel csak olajat önt a tűzre, ugye? Milyen figyelmes, ne aggódjon nem fogok lemondani magáról. Nem kell félnie - suttogta a fülébe, s elengedte.
- Persze nyugodtan tehet úgy, mintha nem vágyná a közelségem, de ha egyszer irgalmatlan vágyat érez és nem tud kielégülni, nyugodtan keressen fel. Egy méreg vagyok... az illatom már bele itta magát a tudatába, az érintéseim a bőrére égtek. Milyen csodálatos, nem igaz? - mosolygott. - Nos nem lene jó felgyújtania, hisz hova várnám haza?
|
A felajánlásra kávéval is kiszolgálta magát. Egy pöttyös bögrét választott ki erre a célra, félig töltötte, a másik felét tejszínhab foglalta el, s ezt megszórta tortadísznek való cukorral, illetve azzal akarta, de Shan otthonában nem tenyésztek ilyenek, így végül csak cukrozott kakaót hintett rá.
Kis habbajusz díszlett az ajka fölött, mikor Shan válaszolt. Idegesen kapta fel a fejét, azzal a mozdulattal megtörölte a száját és a bögrét is a csempéhez vágta, hogy az ripityára törött.
- Maga direkt csinálja ezt! Maga világra szóló szerencsétlenség! Komolyan, egy kétlábon járó közhely a szánalmas kis életével! Annyira nem kár magáért, a házáért, a szemöldökéért, a műlábáért meg a nagy loboncáért, de annyira, olyan gyötrelmesen szánalomkeltő, hogy csak ezért, csak a maga iránti szánalomból nem hugyoztam még körbe és gyújtottam fel már rég ezt a lakást!
Egy levegővétellel áramlott ez ki belőle, s már hátat is fordított Shannak, s indult kifelé.
- Viszlát!
|
Shan kávét főzött, s mikor August végre kijött a fürdőből, csak rásandított, s végig mérte. Finom illata volt, bár az ő tusfürdőjét ahsználta, ez valahogy izgalomba hozta, az arca elpirult. - Kér kávét? - érdeklődött miközben elkészült az ő piritósa és miután megkente vajjal ropogtatni kezdte, de szintén nem ült le, csak gondolataiba mélyedve eszegette akenyerét és szürcsölgette mellé a kávéját.. A csegetésre meglepődött, August kijelentésén már kevésbé. - Akkorjobb lenne ha nem váratná meg őket. - simított saját hajába, majd végig arcán, teljesen le a nyakáig, ahol még midig vöröslöttek a nyomok. Úgy mutogatta mintha büszke lenne rájuk. Ő maga nem indult meg az ajtó felé.
|
A férfi, mire végzett, egészen lenyugodott. Először úgy gondolta, Shan egy pszichopata, és jobb lesz neki ott, a fürdőben megvárni a zsaruk érkezését. Aztán előjött a rocksztár énje. A fenébe is, hát nem fog ott kuksolni mint egy beszari alak. S már indult is ki, a konyhában megpillantotta a férfit, és erről eszébe jutott, hogy éhes. Szó nélkül kiszolgálta magát, toast kenyeret keresett, a hűtőből ketchupot vett elő, és azzal kente meg a kenyeret, a konyhapultnál állva. Nem volt hajlandó semmit úgy csinálni, mint más földi halandók. Közben szemét Shanon tartotta, de nem gyanakvással méregette, hanem a hosszú, fénylő fekete zuhatagot csodálta. Már majdnem megkérdezte, hogy sörrel szokott-e hajat mosni, mikor megszólalt a csengő.
- Ezek a zsaruk lesznek - jelentette August.
|
Shan számított hasonló kinyilatkoztatásra, így nem tett semmit az ellen, hogy megakadályozza. - Hát persze. -simított végig saját torkán, a nyomok valószínűleg egy ideig még ott maradnak torkán, s ez édes rzéssel töltötte el, mitha csk ajándékot kapott volna tőle. Miután August elviharzott a fürdőbe, ő is elindult a fenti zuhany felé, átmosta magát, s új tiszta, illatos ruhát húzott. haját is megmosta közben, majd megszárította, a régi loboncok eltűntek, s az egyenes szálak vállára omlottak, úgy nézett ki akár egy nő, szemében végre fény csillant, a kisugárzása isteljesne emgváltozott. Talált egy célt az életében és soha nem modott volna le róla. Nyakán még mindig ott éktelenkedtek a vörös foltok, talán egy kicsit meg is zúzódott, mégis örömittasan simított rajtuk végig. Felvette vörös selyemruháját, s úgy ment le ismét a nappaliba, kezdett megéhezni.
|
Ahogy kiszabadult a keze, felugrott. Első lendülettel Shan nyakának vetette magát. Úgy csavarodtak köré az ujjai, mintha nem töltött volna el hosszú perceket mozdulatlanul a két keze; most minden élet visszatért elgémberedett részeibe.
- Hányok magától!
Csak ennyit mondott, egy végtelennek tűnő másodpercig farkasszemet nézett a férfivel, aztán rohant is tovább. Azért a keze így is ott hagyott egy látványos vörös foltot a férfi nyakán.
Tényleg a fürdőszoba felé vette az irányt, bár előbb még felkapta mobilját a földről, ami a szétdobált ruhái között hevert. Aztán odabenn kulcsra zárta az ajtót, hívta a rendőrséget. Az apró szellőzőablakra bámult, mérlegelte, kiférne-e azon. Aztán a fürdőszobaszekrényt túrta át, talált egy avokádzózöld köntöst. S ha már ott volt, tényleg le is zuhanyozott, mielőtt felöltötte. Olyan illatú tusfürdőt is talált, mint amit ő szokott használni, s egy pár perc múlva már egészen otthonosan érezte magát.
|
- Talán ez is...talán az is... - ingatta a fejét, s csak itta magába azokat a szavakat. Kedve támadt egy újabb menethez, de el i s hesegette a gondolatokat, kezdte úgy érezni, ah ennél tovább megy, túllő a célon. - Ez csodálatos! - lelkendezett. - Így minden nap láthatom majd önt. - tért rá a kötésre, s egy mozdulattal eloldoztaa férfit. - még ha emlékszem is a nevére, sajnos fogalmam sincs miféle sztárocska maga, de ne aggódjon utána fogok keresni. - szállt le róla, ha addig még nem lökte le magáról a srác. - Köszönöm. - búgta még. - Szerintem jhobban tenné, ha lezuhanyozna... még mielőtt bárhova is megyünk. Két fürdőszoba van, használja nyugodtan a lentit.
|
- Elitta az eszét? Vagy mi baja? Ennyire kicsinálta a magány? -kérdezgette már hűvösebb hangsúlyra váltva - Na az remek, én meg szívesen kibeleztetném valakivel. Hagyjon már békén - vicsorogta már olyan hidegen, mintha az előbb nem épp lénye minden szenvedélyével ölelte volna. Igazán egy hajszálnyira volt benne a szeretet és a gyűlölet, s ez a hajszál gyakran el is szakadt.
- Felőlem - morogta. Jelen helyzetben jobbnak látta nem ellenkezni. Ígérni bármit lehet - ha az magának olyan jó. Felőlem vezethet.
Azt már magának sem vallotta be, hogy egy része remegve örült ennek a lehetőségnek. Vele lesz ez a különleges férfi, végig, minden úton, és itt akarja őt viszontlátni...
A neve említésére fanyalgó arcot vágott. Ironikusnak találta, hogy a híres neve miatt hányan szeretnének dugni vele, és akivel valóban dug, annak csak a dolgok után jut eszébe a neve. Hát, ilyen az élet, rántott vállat efölött gondolatban.
|
- C...c...c... miyen kis heves, talán még egy menetet szeretne az úr? Igazán izgalomba hoznak ezek a mocskos szavak. - mosolygott rá, s a kezéhez hajolt, mely még mindig fogságban volt, mikor August elmesélte, mit tenne vele legszívesebben, megborzongott tőle. - Milyen gyönyörű tervek uram. Szívesen lennék a lábtörlője. - simított végig a karján. - Elengedem, ha megígér nekem valamit. - búgta a fülébe. - Maga mellett akarok lenni. Most sajnálatos módon nincs sofőrje. Mit szólna ha átvenném ezt a tisztséget? Este pedig, ide térhetne haza. Úgyis klippet akart itt forgatni, nem igaz August? - mosolygott rá, s büszke volt magára amiért végre eszébe jutott a férfi neve.
|
- Na ne fogja már rám! - ismét kiabált, s a vállával megpróbálta letörölni Shan ráragasztott nyálát.
- Mi a faszról beszél? Hányok magától -folytatta egyre jobban felháborodva - mi az, hogy ha itt lesz az ideje? A jó nénikéje a vászon. Nem hazudtam - tagolta idegesen - ez a szájbakúrt igazság, ha ennek egyszer vége, magának annyi. Mégis mit képzel? - kérdezett vissza Shan kérdésére hevesen - legszívesebben megnyúzatnám egy szakemberrel, hogy aztán a kis preparált bőre heverjen az ágyam előtt, és abba töröljem a lábamat esténként. Engedjen már el, a rohadt életbe.
|
- Jól tudom mennyire beteg vagyok... ez a vonzalom szinte megőrjít... -nyalt le pár kósza izzadtságcseppet a férfi arcáról.
- El fogom engedni, ha itt lesz az ideje. - duruzsolta. - nyugodjon meg nem fogok kárt tenni önben. Túlságosan is szép ahhoz, hogy felsértsem ezt a vásznat. - simított végig mutatóujjával August tetoválásain. - A szája mocskos és folyamatosan hazudik, pont ez teszi önt ennyire tökéletessé. -ült fel lassacskán. - Milyen édes, amikor fenyegetőzni próbál... mit fog tenni, ha elengedem? Elfut? Vagy megüt? Annyira kíváncsi vagyok, annyira kiszámíthatatlan, annyira izgató.... - búgta
|
A férfi elfordult, ahogy Shan közeledett hozzá. Furcsán bizsergette ez a kiszolgáltatottság és zavarta is.
- Mostmár elég lesz a jóból - rángatta meg újra összekötözött csuklóját - eresszen! Maga beteg ember.
Próbált egész testével eltávolodni. Bármit kinézett az emberekből, mivel ő maga is bármire képes volt.
- Keresni fognak. Tudják, hova indultam, és tudják, miért nem érkeztem meg. Egy pár órája még beszéltem azokkal a manusokkal. Ők a tanúi, hogy itt vagyok. Itt fognak keresni. Maga meg megy a sittre, ahol nálamnál csúnyább bácsik keményebben tosszák meg, mint én tettem. Vagy akár el is engedhetne, mit szól?
Biztos volt benne, hogy borzalmasan fest, hogy a haja hozzátapadt izzadt homlokához, és meg se tudja igazítani. De Shan így is hozzádörgölődzik és ragaszkodik hozzá... hát ez a bizonyíték arra, hogy nem normális, állapította meg magában.
|
[385-366] [365-346] [345-326] [325-306] [305-286] [285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
