|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.11. 23:06 - |
Nem nagy ház, de a benne lakó emberek igen kedvesek és szerényen élnek, főleg Rolcas balesete óta. A ház két részre van osztva, de egy ajtó egybeköti őket. Roll a kisebb felén lakik, ott csak az ő szobája van és egy régi padlás.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
- Nem értem... miért lenne lenyűgöző? *érdeklődik, de aztán ár csk arra koncentrál, hogy a művégtag lekerüljön róla, a karon több bevarrt sebhely van, s hiányzik a kézfej... szinte teljesen a könyökig hiányzik, s a többi része is teljesen piros, Rolcas karjának, ezért egy kicsit még szégyenlősebb lesz... műkarral sem volt egyszerű, de ezt pár pillanat múlva maga mögé rejti* - Anynira furcsa... hogy rajtam kívül más is látja... nem zavar csak... nem tudom... most legyél te a kezem a mai napra Toku... *mosolyog rá*
|
Figyelmesen hallgatja, pontosabban nézi Rolcas szavait. Lázba jön, ahogy elvörösödik, s ettől Okuo is kipirul egy kicsit. Kíváncsian, de nem bántóan kutató módon nézi az előkerülő kart. Okuo pillantása tele van szeretettel és odaadással, ha Rolcasról van szó. - Lenyűgöző... - mondja őszintén. Aztán végtelenül óvatosan nyúl a karhoz. Biccent, majd megfogja és vár. Magabiztos a tartása, de nem erős. Nem akar fájdalmat okozni barátjának, hiszen szereti. Nem retten vissza a látványtól, inkább bármily fura, de mintha... mintha örülne.
|
- Milyen aranyos vagy.... *mondja tokunak amikor az dorombol, mert tudja, hogy ebbe a testhelyzetben nem láthatja amit mond neki, majd amikor már felé néz, biccent* - Le lehet venni.... *elvörösödve felhajtja a pólója ujját, s rámutat a műkarra* - Ez kapcsolódik a bőrhöz... könyökig ez még az én karom... nagyon sok idegszálat fog összem néha kenegetni is kell, kicsit fájdalmas a működése, de legalább olyna, mintha.... egy kicsit.... furcsa érzés ez, de előtted nem szégyellem... azt aki vagyok... nem bánom, ha látod, hogy milyen a karom valójában... *mondja ezt teljesen őszintén Tokunak* - Csak.... fogd meg... lecsatolom, te csak tartsd és ne ijedj meg a látványtól... *kéri, s ha Tokutól megkapja az engedélyt, akkor egy kattanás kiséretében, a műkar lassan leválik tulajdonosáról*
|
Olyan jóleső ez az ölelés a fiú számára... még akkor is, ha fájdalmat okoznak a kezek, amelyek a hátát érik. Boldoggá teszi Rolcas ölelése, annak ellenére, hogy fogalma sincs, mit érez a srác, hiszen nem mer rá magától felnézni. A simogatásából arra következtet, hogy nem haragszik rá, talán még nem sikerült megutáltatnia magát vele, s talán még nem undorodik tőle, amiért így érez. Engedi megemelni a fejét, s nagy szemekkel felnéz barátjára. Fél, retteg attól, amit mondani fog neki, de tudnia kell. Aztán csak újra Rolcashoz bújik. - Grrrrrrrr... - képezi a hangot a nyelvével, hiszen dorombolni nem tud, nem szorult belé túl sok macskaság. Nem sokáig marad így, inkább elengedi a srácot és rendbe teszi saját ábrázatát. Ne nézzen már úgy ki, mint egy ágról szakadt szegénygyerek. - Ha levesszük... - pillant félénken a műkarra. - Akkor nem fog fájni? - kérdezi most Rolcas szemébe nézve. - Vissza lehet majd tenni?
|
- Toku... *suttogja, de persze, tudja hogy ezt a félvér nem hallhatja... fájnak neki a szavak amiket Okuo kimond... mégis valahogy jólesőek számára... keverednek az érzései, furcsán érzi magát ebben a helyzetben, s mivel tudja, hogy most a szavai semmit sem érnek, kezével megsimogatja Toku fejét, a haját cirogatja, s lassan megöleli, viszont amikor mondandója van számára elengedi, és félénken kicsit megemeli Toku fejét, hogy a félvér lássa mit mondd neki* - Köszönöm.... *tátogja csak szinte a szavakat, de tudja, hogy a félvér így is megérti majd, kezét nyújtja felé evvel jelezve, hogy nem haragszik és hogy keljen fel* - Minden rendben..... kérlek ne haragudj rám.... én boldog vagyo veled.... *elfordítja a tekintetét, de rájön, hogy így TOku nem láthatja, mit akar mondani* - Én azt hittem, hogy tettem valamit.... amiért haragszol rám... ezér... nem akartam, hogy olyasmire kényszerítsd magad, amit nem szeretnél...
|
Hamis mosoly... Ezt kapja, egy hamis mosolyt, amiből megérti, mennyire megbántotta Rolcast. Bűnbánón letérdel elé, fülei szinte elvesznek a hajában, s átfogja a fiú derekát. Nem bírja tovább. Annyira őrülten szereti, annyira gyötri őt, hogy nem értheti meg az érzéseit Rolcas, amíg nem beszél róluk és csak fájdalmat okoz neki, hogy kibukik belőle is a sírás. - Annyira szeretlek! - mondja bele összeszorított szemekkel a srác ruhájába. Szinte kiszakad Okuo lelkéből ez a vallomás. - Három dolgot kivéve bármit megteszek neked. Bármit... - mondja ki a szót. Mozdulataival könyörög szerelmének, de még nem tudni, hogy miért. - Bocsáss meg. Nagyon kérlek, bocsáss meg nekem, mert én nem akartalak bántani. Az életemnél is jobban szeretlek. Mindennél a világon. - zokogja kiborultan. - Én nem akarom, hogy neked fájjon. Mondd el, mit és hogyan csináljak. És kérlek szépen... könyörögök, soha többet ne mosolyogj rám olyan hazug módon. Ha véletlenül mégis bántalak, bármennyire is óvni akarlak, ne mosolyogj nekem. Ne tégy úgy, mintha minden rendben lenne, mert akkor semmi sincsen rendben. - kéri. - Már mondtam, hogy a boldogságod a legfontosabb nekem. Én csak félek... - vallja be. - Félek, hogy nem tudlak boldoggá tenni téged.
|
- Örülök... *próbál meg mosolyogni a fiú, de közben szörnyen elszégyelli magát, így is nehéz volt rászánnia magát, hogy kinyögje ezt a pár szót, de most teljesen maga alá kerül... úgy gondolja, Toku biztosan undorodik a látványától, így elmosolyodik* - Meg... meg tudom oldani egyedül is... *próbál természetesen viselkedni, de lerí róla, hogy rosszul esik neki ez a visszautasítás* - Meg különben is kibírom holnapig, nem kell aggódnod... amúgy.... csak azért vetült ez fel bennem, mert azt mondtad... szóval hogy elmész... ha.... de én nem akarom azt, hogy itt hagyj... *lesznek könnyes a szeme*
|
Ahogy Rolcas kipirul, nagyra nyílnak a félvér szemei. Megérinti őt ez a tekintet, azt gondolja, szörnyen édes most a fiú és már megint elárulja őt azzal, ahogy érez iránta. - Hát... olyan szomorúnak tűntél... - motyogja. - Hülyeség lett volna azt kérdezni, hogy jól vagy-e, vagy hogy mi baj van, ezért kértem, hogy beszélj az érzé... - de elakad a mondatban, amikor Rolcas kimondja, mi bántja. - Soha! - suttogja azonnal. Komolyan gondolja és megijeszti, hogy a srác ilyent feltételez róla, hogy elhagyná. - Miért jutott eszedbe, hogy elhagynálak? Rolcas, én... én... - nem is tudja, mit mondjon. Kicsit kétségbe esik, főleg amikor a fiú a segítségét kéri, hogy levegye a műkarját. Fülei hátralapulnak, kicsit hátrább húzódik tőle. Nem láthatja őt, ez az első, azonnal feltámadt gondolat a fejében. Bepánikol, s ez jól látszik rajta. Rémülten körülnéz, az arcára is kiülnek az érzelmei. Kezeit visszarántja, s belemarkol a nadrágjába. Segélykérőn néz aztán vissza Rolcasra. Nem láthatja, nem nyúlhat hozzá, nem szabadna olyan dolgokra gondolnia...
|
*Rolcas nem utasítja vissza, de megdöbben azon amit Toku kér tőle, kipirul az arca* - Mit... mit szeretnél tudni? Mire gondolsz? *kérdi egy kis aggodalommal a szemében* - Én... csak nem seretném ha elhagynál engem... *mondja aztán a padlót kezdi bámulni, motyog valamit magának, de tudja, hogy ezt Toku nem hallhatja, így hát lassan felemeli tekintetét* - Segíts... levenni... *tűri fel lassan a műkarról a pólót* - Ha lecsatoljuk... nem fog fájni.. és elmehetünk vele holnap az orvoshoz... *nyökögi*- De....addig... kérlek segíts nekem...
|
Belép Rolcas elé, amint alkalma van beszélni vele. Komolyan fürkészi szemét, szeretné kiolvasni belőle, mit érez a tulajdonosa, de még látó szeme is majdnem úgy hallgat Okuo előtt, mint az üvegből készült. Kinyúl, hogy megérintse a srác arcát, de megakad a mozdulatban. Meg merje tenni? A fenébe ezzel a hülye félelemmel! Korholja magát, amiért ennyire odavan Rolcasért, amiért ennyire nem tud mit kezdeni a saját érzelmi életével, a betegesnek tűnő vágyaival és félelemmel ostromolt gondolataival. Nagyon lassan megcirógatja a fiú arcát, ha tudja. - Szeretném, ha beszélnél az érzéseidről. - mondja halkan.
|
*Rolcasék éppségben hazaérnek, szerencsére senki sem állította meg őket út közben, örül, hogy senki sem figyelt fel Tokura... de azért magában még mereng és gondolkodik* - Jó itthon lenni... *mosolyog amikor kinyitja a ház ajtaját* - Azt hiszem először is veszek egy zuhanyt... jól fog esni... *néz a félvérre, de nem mozdul, várja, hogy az csináljon valamit...Fang ásítva leheveredik az egyik szőnyegre* - Azt hiszem... mostmár teljesen mindegy... maradhatnátok itt velem a szobámban... *mondja TOku felé fordulva*
|
Hátrapillant és zavarba jön, amiért ennyire sikerült elpirítania Rolcast. Bólint a szavaira. Őt nem zavarja, ha a fiú rátámaszkodik. Bár még nem olyan erős, mégis bírja. Aztán újra Rolcast nézi az úton haladva. - Én is örülök. - mondja csendesen.
/Folytatás a Kasai családnál - szegény ház, most jó sokan lesznek ott XD / |
*Próbál nem a fiúra támaszkodni túlságosan, tartja magát, de egy kicist még fáj a feje, és ez dühíti, de aztán Toku szavaira teljes egészében elpirul, és egy ideig nem is tud megszólalni* -Ezért kell majd megfestened az utókor számára.. *mosolyog a kandúrra, egyenlőre nem tudja sehova se tenni ezt a megnyilvánulást, viszont érzi, hogy Toku lelkében nagy érzelmi viharok kavarognak* - Igen... ebben igazad van... Egy család vagyunk mindannyian... *mosolyog a félvérre* - Nem akarom megváltztatni a múltat, azt hiszem most minden tökéletes úgy ahogy van,... örülök, hogy rám találtál Toku... *Fang elaludt a félvér karjaiban*
|
- Tudom. - mondja csendesen. Hisz ebben a gyerekben. Olyan bensőséges és biztonságos kapcsolatot érez az övékének, amely erőt ad neki bármihez. Boldoggá teszi ez a srác. Minden szavával, tettével, gondolatával és érzésével. Akaratlanul és páratlanul. Szeretné megérinteni, amiben nem csak a karjaiban lévő Fog, de a gátlásai és félelmei is megakadályozzák. Elérzékenyül a meghatottságtól, amikor Rolcas kijelenti, hogy úgy szereti őt, ahogy van. Átverekszi magát az ajtón, aztán kilép az utcára. Ott már végképp nem sírhat. Még akkor sem, ha a gyönyör és a fájdalom vetekszik a lelkében. Megáll egy pillanatra és nézi a fiút. Elidőzik a hajától alig látható üvegszemén, majd műkarján. A ajkai nem, de a szemei mosolyognak. Szavak szaladnak ki a száján. - Gyönyörű tökéletlen teremtmény vagy. Csodállak... nagyon-nagyon. - suttogja az utolsó két szót, majd lepillant Fogra. - Már nem vagyunk egyedül. Tökéletlenül alkotunk tökéletest. Hárman. - mondja ki az utolsó szót kis bizonytalankodás után. Sírni tudna, de mély levegőt vesz és előre néz. Gondolatok cikáznak át a fejében. Az emberek furcsán néznek a trióra, de már nem érdekli. Van egy hite, amiben csak Rolcas döngetheti meg a bizonyosságát. Hiszen köré épül, őt isteníti.
|
- Sajnálom... nem akarom feltépni a sebeidet... én csak aggódom... *mondja amikor a félvér befejezi a mondandóját* - És nem baj, egyáltalán nem baj ha nem hazudod azt, hogy minden rendben.... jobban fájna azt hallanom, mivel tudnám, hogy az igazság nem az... de ahogy mondtad, az idő majd segít, és még rengeteg időnk van! *mosolyog a félvérre* - Igyekezz gyorsan meggyógyulni.... *persze tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű* - Én... szeretlek úgy ahogy vagy Toku... már csak a világgal és saját magaddal kell megküzdened és minden rendben lesz! *mosolyog, Fang közben pedig hagyja magát cipelni, még élvezi is* - A fiúnk.... szereti ha kényeztetik... *nevet fel, aztán műkarjával végig simít Toku arcán* - Egyikünk sem tökéletes... *karol Tokuba aztán hagyja, hogy a félvér vezesse*
|
Okuo keserű mosollyal válaszol, aztán végiggondolja, mit mondjon, sóhajt egyet, majd elszánja magát. - Te mindig rátapintasz valamire bennem, Rolcas. - mondja neki őszintén. - A lelki sérüléseim lassabban gyógyulnak, mint a testem. Nem vagyok jól, s nem is akarom neked azt hazudni, hogy minden rendben. A büszkeségem a mocsokban fetreng, az önbecsülésem jócskán összetört, a bátorságom felhúzta a nyúlcipőt és a gondolataim olyan mérgezést szenvedtek, amelyekkel egyedül nem tudom felvenni még a harcot, de segítséget sem tudok kérni. Éjjel úgy fekszem le, mint egy őrült, amely egész napját a gumifalnak csapódással töltötte, reggel úgy kelek fel, hogy talán a Nap majd kiégeti belőlem, ami nem kell, úgy vészelem át a nap többi részét, hogy vakon reménykedem és vágyódom a gyógyulásra, miközben tudom, hogy nincs gyógyír erre, csak az idő segíthet és a hit, amiből nekem kevés maradt. De van egy fiunk, nem igaz? - emeli meg óvatosan egy picit Fangot és rámosolyog a fiúra. Érződik azonban, hogy nem túl vidám.
|
*Fang hagyja magát cipelni, Rolcas egy pillanatig gondolkodik, végül megadóan a félvérbe karol, de még mielőtt megindulnak jelez neki, hogy még mondani szeretne valamit* - Veled minden rendben? *kérdezi, s szemeiben is látszik az aggódás, olyan tisztán és kivehetően, mintha évekig gyakorolta volna, ő nem egy lemosni magát mert nem lett véres, meg igazából nem is érzékeli, hogy a ruhája néhol piszkos lett*
|
Ahogy megjelenik Rolcas keze a látóterében, ránéz. Leolvassa szájáról, amit mond. - Rendben. - egyezik bele. Belátja, hogy a fiúnak igaza van. Meg egyébként is Adrianhoz akart menni, hogy megmutassa neki a problémáját, s persze ha még ott van, akkor kinyírja Kékcsillagot. Miután végeznek, Okuo feláll és a mósdóba zárkózik. Lemossa kezeiről a vért, majd pisil, s megmosakszik. Nem siet, de azért igyekszik nem ott tölteni a fél életét. Aztán előkerül. - Mehetünk. - mondja. Ruhája kissé véres, de nem foglalkozik vele. - Gyere, Fog, elmegyünk a doktorhoz, hogy megvizsgáljon. - kéri a kutyalényt, azzal lehajol érte és ha Fang nem ellenkezik, akkor a karjaiba veszi. - Rolcas, te kapaszkodj belém, ha jönni szeretnél. Így vezetni is tudlak és azzal is tisztában leszek, hogy rendben vagy. - magyarázza is meg a kérését.
|
*Fog tekintete Okuora téved, tudja, hogy babrál vele, de mivel gazdája teszi ezt, hagyja magát, nem vicsorog, meg igazából szédül is kicsit, ROlcas is oda sétál bár léptei lassúak, leül és belenyúl a félvér látóterébe* - Segítek bekötözni, de utána vigyük el Adrianhoz... *mondja mégegyszer* - Lehet, hogy szerzett olyan sérüléseket amiket mi így nem látunk... nem lenne jó ha elvérezne... *avval segít Tokunak bekötözni Fangot*
|
Okuoban megfordulnak ellenkező szavak. Hogy ne ígérjen ilyet neki Rolcas. Nem azért, mert nem bízik benne, hanem mert még mindig fél, hogy egyszer elege lesz belőle a srácnak, vagy ami rosszabb, megutálja majd, amikor már mindketten megértik, miért érez az első pillanattól kezdve a félvér eziránt az ember iránt. Megsimogatja egy gyors mozdulattal Rolcas arcát, aztán Foghoz siet. - Most már rendben lesz minden. - bíztatja a kölyköt, aztán felugrik és felkutatja a házat kötszer után. Talál is, s visszatér Fanghoz. - El kell szorítani a vérzéseket. - magyarázza neki, aztán magabiztos mozdulatokkal nyúl a kutyalényhez és elkezdi bekötözni. Mivel nem hall, így szegény Rolcas hiába beszél. Okuo sírni tudna ettől a sok sérüléstől és vértől. Kavarog a gyomra is és rettenetesen fáj az ágyéka is. Pokolian érzi magát, nem is tudja, mitévő legyen. Most nem tud arra figyelni, hogy féljen a kölyök fogaitól és harapásától, csak arra bír gondolni, hogy el kell látnia, mert ez a kutyagyerek harcolt érte egy olyan lénnyel szemben, aki nem ismer semmit, csak a saját akaratát.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
