|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 15:29 - |
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
*Nem tud mit mondani a gondolatokra. Számára mások szájából a szenvedéssel teli élet azt jelentette, élője még nem szenvedett annyira, hogy rájöjjön, csak maga okozza az egészet.. még nem akar felébredni, még igényli a szenvedést, vágyja és nem ereszti.. s ha a boldogság megközelítené, gyorsan elhessegeti, mert ő szenvedni akar, még ha tudta nélkül is.. Ashita viszont ezt tudatoan művelte, mint a szenvedélybetegek, kik már képtelenek lemondani a furcsa jóérzést hozó ténykedésről, miközben teljesen tisztában vannak azzal, hogy tönkreteszik magukat.. mikor Ran megérinti, nem húzódik el, ahhoz túl jó helyre szúrta be ezt a kis mozzanatot a fiú.. minél tovább hallgatja, annál biztosabb az érzésben, a nagyvilág nem véletlen rendelte össze kettőjük útját..nem véletlen találkoztak azon a szerencsétlen napon.. pont ez a két elveszett lélek..* -önző dolgokat kívánsz.. *nyögi végül* -azt állítod, nem hallottalak meg.. pedig te sem figyeltél sohasem..*szól halkan. Ran hangja végigkaristolja a szívét, érzékletesen átéli, amint vaskarmok tapadnak mellkasának, s húzni kezdik lefelé, egészen mélyre.. a szeme a tájra téved, olyan végzetesen csillog most minden.. egészen másak, mint bármikor ezelőtt, mintha sosem látta volna e tárgyakat teljes valójukban.. pedig mind csak szemét volt már..* - nem..értelek.. *néz reá vissza* - én sosem érezhetek ilyeneket.. sosem fogom tudni, miért teszed mindezt.. ez nem zavar?
|
- Talán két napja még... gondolkodtam volna ezen, de... valahogy most nem megy... furcsa de sohasem akartam élni, de túl gyáva voltam, hogy megtegyek bármit is, ma... megtettem volna, de arra gondoltam, ,egadom neked azt a lehetőséget, hogy te ölhess meg... ez az élet talán nem volt olyan keserű mint a tiéd, vagy a társaidé, de olyan íze volt mint a citromnak, nem engedte hozzáma boldogságot, sohasem.... a vágyaim, az érzéseim, úgy törnek elő mint egy hullám, változóak, változékonyak, s mintha nem én lennék az akiből vért facsarsz hanem valami teljesen más... egy szörnyeteg.... talán nincsenek is érzéseim, talán nem is szeretlek... talán nem is létezem... talán meg sem születtem.... csakvagyok, mint egy árnyék, de sohasem lehetek valóságos... azt viszont sohasem akartam, hogy úgy nézz rám mint a gazdádra, nem akartam hogy gyilkosnak tarts... nem akartam hogy embernek nevezz... én csak... nem is tudom, azt akartam, hogy te ne legyél olyan mint én, meg akartam ismerni a valódi énedet, azt amit a szívedben hordasz... *érintette meg egy pillanatra a macskát* - Azt mondod szereted a vérem melegségét... de én... mindig hideg voltam, hűvös és kiszolgáltatott... mindig féltem a reggeli nap sugaraitól, vagy a horizont távolságától... ezért talán tényleg boldoggá tettek a szavaid.... megölhetsz,, én nem kívánok mást tőled.... talán majd megtanulok élni, ha meghaltam.... és... azt szeretném ha mindig gyűlölnél... emlékezz rám, mégha csak gyűlöletből is... de ne felejts el...
|
*A macska némán, komoran hallgatja Ran mondatait, figyelemmel kíséri a kis szilánk rövid életét Ran kezében..elképeszti, hogy süllyedhetett valakinek ennyire a semmi alá az életösztöne.. ráadásul ilyen, számára apróságok miatt.. ő maga soha nem gondolt egy személyre sem, kitől életét elkárhoztatni kívánja.. de ha olyan helyzetbe kerülne, mégis mit tenne? követelné vissza tulajdonát, a léthez való jogot? ..vagy csendesen behódolna az elkerülhetetlennek? hagyná, hogy mások keze ítélkezzen felette? vagy meg sem ingatná belső világát annyi, hogy létformát változtat, szépen elegánsan belesétálna, amibe hívják? összeroskadna.. ez az élet túl semmilyen ahhoz, hogy megváltoztatlanul kilépjen belőle..* - nem.. nem félsz anyád miatt? csak te maradtál neki.. lemondasz, önként arról, hogy megvédd, mielőtt hasonló sorsra jut mint te.. *veti fel, szeretné látni az élet morzsáihoz való kapaszkodást.. ez az apátia abnormálisnak tetszett* -hogy lehet hogy nem érzel különbséget? *kérdi élénken* -ez az egész világ a két ellentétről szól.. életről, halálról, fehérről, feketéről, férfiról és nőről.. emberről és macskáról..*sziszegi* - hogy hozhatnám el a halálod, ha még azt sem tudod, milyen volt élni?
|
~ Fázom, hűvös van... *gondolta magában, de nem ejtette ki a szavakat, nézte Ash minden mozdulatát, majd lehajolt és felvett egy öveget ami el volt törve, megérintette az egyik kiálló szilánkot és a vére megindult* - "Ru város szeméttelepén egy csecsemőt találtak, a gyerek szíve nem vert, de sikeresen újraélesztették, még keresik a valódi szüleit...." *idézett* - Ezt egy újságban olvastam... amit anyám egy biztonságos helyre rejtett, de én megtaláltam, a mai napig nem tudom miért tartotta meg, ha én magam akkor nem kellettem neki... most ms a helyzet azt hiszem már megszeretett... ő mindig kedves és segít ahol tud, én soha senkinek sem tudtam segíteni.... de nem félek a haláltól Ash, én már rég halott vagyok... *mondja komolyan* - Amikor megtudták, hogy kik a szüleim felkeresték őket, ők maguk nem jelentkeztek értem... később azt nyilatkozták a sajtónak, nem volt pénzük felnevelni engem, így kaptak pénzt és egy házat To városban... nem sok gyerek kerül be az újságba igaz? De én benne voltam.... de... szeretném ha eltemetnél ebbe a mocsokba úgy hogy senki se találjon rám... *eldobta az üveget az pedig ezer kicsi szilánkra tört* - Én... sohasem tudtam, hogy mi a különbség élet és halál közt, utóbbi már csalogatott, hívott magához... így itt az ideje, hogy megtedd amit elkezdtél... ölj meg...
|
- Ne hidd, hogy ezzel nekem teszel szivességet *morogja* -nem a sajátságos kis vágyaim vezérelnek, ez kötelességem, a személyedtől teljesen függetlenül, még mielőtt ilyen hitekben ringatnád magad.. *közli egyszerűen* -mondd hát.. mondd csak ki, úgyis csak az ég, és én vagyok aki hallja.. amit nem hallottam meg sosem, a szemere vetheted, ne bánj semmi mulasztást a végén..nehogy még a végén hiányérzettel távozz * a maró gúny halvány mosolyt jelentet meg a kandúr arcán* - hiszen.. van időnk..
|
- Miért kellene beszélnem? Úgy sem akarod hallani... *mondta ahogy a macskára nézett, s így is gondolta* - Sohasem hallottál meg... miért most lenne szükséged a szavaimra? Vagy nekem miért pont most kellene beszélnem? Egyszerűen csak felkészültem rá, már megmondtam, hogy nem bánom, ha te veszed el az életemet, rendben van így... szeretném ha boldog lennél, és ha neked ez ad boldogságot én nem bánom... *ment közel a macskához* - De remélem teljesítetted a kívánságom, mert ha nem visszajárok majd kísérteni téged, te bolond macska! *nevetett fel, de aztán elhalkult*- Legalább ott halok meg ahol rám találtak... nem meséltem igaz? Nem baj mostmár úgysincs mit mesélnem...
|
- Jól van. Felőlem így is játszhatunk..*mondja. Most tényleg megsértődött.* -..csak gondoltam még halálod előtt tudni akarsz ezt-azt *morogja, nem veszteget ennél több szót a fiúra, tekintetét a tájra emeli, elgyönyörködik annak szépségében.. nem sietteti a dolgokat, ki kell minden cseppjét élvezni, amíg még tart* - a természetedből nem gondoltam, hogy hirtelen és fájdalommentes halálra vágysz..* közli félig Ranra sandítva* - inkább elbeszélgetsz.. amíg minden szó ki nem égeti a lelked..amíg a belső hajtó tűz ki nem nyugszik előbb.. és véglegesen.. mikor már annyi a méreg belül, hogy nincs értelme továbbinak.. szépen lassan sorvasztod el, mindazt, ami vagy.. aztán követed a testeddel is..
|
*Ran megállt és farkaszsmet nézett Ashel, a nap lemenőben volt, fel sem tűnt neki hogy így elrohant az idő, pásztázta az eget amit megfestett a lenyugvó nap, nem szólt Ashnek csak rámosolygott, evvel adva a macska tudtára, hogy készen áll, lehunyta szemét és beleszippantott a levegőbe amitől hamarosan meg kell majd válnia, szemei finoman fúrták át a macska védőpajzsát*
|
* Jó érzés volt végre megszabadulni mindenkitől.. s azé az egyé lenni, aki számít. A hold ezüstpászmákkal sütötte be előttük az utat, mintha csak terelgetné a párost a legtökéletesebb színhelyig. A fekete kandúr igazán költőinek érezte a környezetét.. minden fölös giccstől leszűrt, a puszta valóságot elé táró líra, savanyú, rothadón maró bűzzel. Mikor megelégelte a vándorutat, egy újabb hirtelen rántással adta ezt tudtára követőjének, mintha éppen egy lovat fékezne le.. aztán szembe fordul a fiúval.* -Ilyennek képzelted azt a napot..? * kérdi a megszokott távolságtartással hangjában. Éhes fény táncol vérszín szemein, ahogy a nyulat sarokba szorító farkasén.*
|
*Ran sem szólalt meg, mindent elmondott nekik a köztük lévő csend, ahogy meglátta a szeméttelepet elmosolyodott, szíve őrülten kezdett dobogni, mintha csak várná a pillanatot, mint egy kamasz lány az első csókját, felülmúlhatatlan érzés kerítette hatalmába*
|
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
