|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Ahogy kirobban a szó Lamentoból, megijed a srác. Odakapja a tekintetét a kandúrra. - Nem mehetsz sehova. - közli a lehető leghiggadtabban. - Ha elmennél, jogomban állna megölni, hiszen az enyém vagy. - folytatja ugyanazzal a hanggal. Még egyet beleszív a cigibe, majd a csikket kipöccinti az ablakon. Nem mozdul, holott benne van a gondolataiban, hogy odaugrik Lamentohoz és megverekszik vele. Még mindig problémája, hogy Teru szereti ezt a kandúrt és nem akarja bántani semmilyen módon, ha nem muszáj. De mi van, ha muszáj? A szavai, a tettei arra sarkallják Remingtont, hogy valami meggondolatlan baromságot tegyen. De miért? Mióta érez ő féltékenységet, haragot vagy tüzes gyűlöletet egy macskalény iránt? Mit tett Lamento, amivel kiérdemelte ezt? Talán a felvetése jogos... talán észrevétlenül tényleg Terut akarja. Ez a felismerés megrázza. Élből elveti, de tudja, minden, amit így elhajít magától, az igazság csak, amivel nem akar szembenézni, amit nem akar elfogadni. |
*Viszont most Lamento lesz "néma", s nem beszél csak bámul kifele az ablakon... szinte nem is jutnak el hozzá a szavak.... olyan mintha maga a fiú sem lenne ott.... csak erun jár az esze... nem számít neki most senki és semmi más... lehunyja szemét, s csak Terut látja maga előtt, felnyitja végül s fülei felpattannak* - Nekem nem itt a helyem hanem Teru mellett, adj vissza neki! *robban a bomba, s Lamento teljesen beleőrül saját magába* - Szeretem őt, nem érdekel hogy te egy ember vagy! Ha nem adsz vissza terunak én azonnal lelépek! *mintha maga az ördög szállta volna meg* - Nem érdekel ha megölnek érte... egyszer ár elvesztettem azt akit szerettem... mégegyszer nem fogom elkövetni ugyanazt a hibbát.... cseszd meg nem fogsz elválasztani tőle! *rivall rá, szemei dühösek, hangja félelmet nem ismerő, kezei ökölbe szorulnak*
|
- Terunak. - ismétli a kandúrt mogorván. - Szerinted ő nem tudja, neki mi a jó? - kérdezi mérgesen. - Húsz éves, már nem egy magatehetetlen gyerek. - osztja ki Lamentot. Azon kapja magát, hogy győzködni akarja a macskaférfit és ez zavarja Remingtont. Dühös lesz, amiért olyan butaságok jutnak eszébe, hogy ha eltűntetné a macskát, talán Teru nála keresne vigaszt, holott ez nem biztos, hogy igaz lenne, hiszen haragudhatna is rá a fiú, amiért elveszítette, megölte, elkergette, vagy bármit tett az ő nagy szerelmével. Újra cigarettát keres elő és visszaül az ablakba, hogy dohányozhasson. Nem nyugtatja meg ez sem, az első slukk kifejezetten jól esik, de utána már csak a megszokás diktálja az iramot, nem a méreg. - Hogy érted, hogy nem tudtál ellenállni azoknak a szemeknek? - néz végig a kandúron. |
- Terunak akarok csak jót.... *mondja egyszerűen* - Az emberek törvényei sohasem fognak megváltozni, az élete csak keserűséget fog hozni, ha mellettem marad.... tudom jól... mégsem voltam képes ellnállni azoknak a szemeknek... *morogja magában* - Szeretem Terut, az életemet adnám érte, képes lennék ölni is ha kell, de.... van egy szabály amit már rég belevertek a fejembe.. megtanultam a leckét, hincs szükségem rá hogy kioktass... *még mindig rezzenéstelen az arca, nem árul el többet magáról, ezután már csak némán áll*
|
Végighallgatja a macskát, de látszik rajta, hogy egyre jobban kiakad a szavaitól. - Teru a barátom! A legjobb barátom! Persze, hogy érdekel a sorsa! - védekezik. Ellenkezik, hogy Lamentonak esetleg igaza lehet. - Egyetlen indokod sem feltételezi egyértelműen azt, amit feltételezel! - mondja kicsit haragosan. Felháborítja a gondolat, hogy a kandúr szerint képes lenne bármit tenni a legjobb barátjával. Ő nem olyan. Szereti Terut, ez tény, mindig óvatosan bánt vele, mintha a srác törékeny és sebezhető lenne, de hiszen az is volt. - Egy barátnak kötelessége helyre rázni az embert, még akkor is, ha ez fájdalmak árán lehetséges. - jelenti ki feldúlva. - Amit pedig mondasz, kész baromság. Nem csak, hogy Teru meg én... hanem az, amit gondolsz egy macskalény és egy ember kapcsolatáról. A macskalények valamilyen érthetetlen oknál fogva szexuális segédeszközként is alkalmazhatóak, amelyet egyesek elítélnek, egyesek alkalmaznak a saját életükben. Magam részéről azt gondolom, alig van különbség a két faj között, a szerelem pedig bárkit megtalál, nem ismer lehetetlent és szabályokat, úgyhogy ennyi. - mondja határozottan, majd eszébe jut az a nap, amikor Teru elmondta neki. - Jó... én is kicsit kiakadtam rajta, hogy... de megértettem. Látva őt... azt hiszem... - elakad a szava, nem tudja folytatni. Annyira aranyos, annyira szeretnivaló volt akkor a szemében Teru. Beleborzong ezekbe a gondolatokba. Lamento elültetett benne valamit, amit most nem tud kiverni a fejéből, bárhogy próbálja. Tiltsd meg magadnak, hogy arra az egyre gondolj és semmi másra nem fogsz tudni gondolni. Kegyetlen az élet. - Kétlem, hogy ki tudna szeretni belőled. - jegyzi meg szárazon. - Ne is gondolj többet arra, hogy bármit akarok Terutól, mert nem. - közli, de már maga sem biztos ebben annyira. - Az viszont érdekel, miért fontos pont neked, mit gondolnak mások. Ez is Teru miatt, vagy azért, mert téged zavar, hogy nem fogadnak el? - kérdezi nyíltan, figyelmen kívül hagyva a kandúr felszólítását. Bizony, hogy játszani fog vele, meg fog fizetni neki, amiért bántja a barátját. |
- Az emberek olyan átlátszóak mint egy üvegszilánk... tudni lehet a mozdulatból és egyéb másból hogy hogyan is viszonyulnak a másikhoz... kiakadtál amikor Terut ki kellett dobnod innen... tudtad hogy fájdalmat okozol neki nem igaz? De persze érte megtetted... ebből már lrhrt látni az érzelmeket, ha nem érdekelne Teru sorsa, akkor csak simán hagytad volna hogy hazamenjek vele.... hogy szeretem e? Igen... és éppen ezért tudom hogy jobb lesz neki, ha szépen kiszeret belőlem... egy macskalény és egy ember... mások szemében gusztustalan és visszataszító.... szóval átadom a stafétát... de nem fogom hagyni magam, ne játszadozz velem, nem vagyok a plüssmacid... *világosítja fel mivel érzi hogy Remi csak húzza az idegeit*
|
Felül az ágyon. Nem akar válaszolni a macskának. A bizonytalanságban akarja tartani. Méghogy nem akarja megtörni... a gondolat percről percre csábítóbb. Remington még most is elképed azon, amivel megvádolta őt Lamento. - Szereted Terut? - kérdez vissza a válasz helyett. Feláll onnan, majd odalépked a macskához. - Miből vontad le azt a következtetést? - utal arra, hogy ő szívesen betörné Terut. |
- cccc.... *csak ennyit felel majd durcásan felhúzott orral elfordult a fiútól, s ekkor tekintete az ablakra szegeződött, kibámult rajta s közben a vonásai meglágyultak... Terura gondolt.... * ~ Vajon mit csinálhatsz most Teru? Ki fog főzni neked mostantól? Végülis... jobb neked így igaz? Hiszen ezt akartad... az hogy közben máshogy alakult... az.... már csak kettőnk hibája.... *aztán hírtelen megint megkeményednek a vonásai, s visszatekint a srácra* - Hol fogok aludni? *érdeklődik*
|
A kérdés annyira megdöbbenti, hogy felnyög tőle. Kiül az arcára az értetlen meglepetés, a kérdések hada, ami eluralja a gondolatait. Meg sem bír szólalni, hiszen a kandúr egyre jobban kivilágosítja, miről beszél. Csak bámul rá. Kihallja, hogy elcsuklik a másik hangja, így végre kap egy kis érzelmet a macskából, ha csak nagyon halványat is, de legalább kap. Hosszú perceket tölt el némán, egy idő után a plafont fixírozza, majd felsóhajt. - Barom. - intézi el ennyivel Lamentot, s még csak ki sem osztja neki a feladatokat. Nem akarja betörni, de azért egy kicsit megkínozza. Hiszen ha nincs mit csinálnia, kénytelen lesz szembenézn magával. Remington pedig erre hajt épp sok egyéb mellett. |
- Inkább Terut szeretnéd betörni igaz? *most már nem foglalkozik a magázódással, s nem érdeklik a továbbiak* - Hát akkor miért nem teszel valamit? Neki is jobb lenne.... ha nem egy macskalénybe lenne szerelmes.... *egy kicsit elcsuklik a hangja, de ez nem hallatszik különösebben, ugyanolyan sziklaszilárdan áll tovább mint eddig* - Talán igen... *von vállat* - Amúgy ha már itt vagyok.. akkor szeretném ha kiosztanád az utasításaimat... mi a feladatom, mi nem.... nem szeretek lazsálni, és unatkozni... szóval jobb lenne ha ezekről tájékoztatnál*
|
Megérti a rejtett üzenetet, a vadász-vad összefüggést, de csak a tudatalattiában. Felismeri Lamentoban a veszélyes macskafélét. Nem macskát, inkább tigrist, de nem fél tőle. Tudja, hogy bármilyen veszélyes is ez az állat, ő felette áll, mert ember. Alanyi jogon. - Nem akarlak betörni. - jelenti ki, azzal elengedi a kandúrt és ellépked tőle. Hosszasan hallgat, mígnem lefekszik az ágyára és a plafont bámulva újra megszólal. - Hihetetlen... olyan rideg és távoli vagy, mint egy kőből faragott isten. Ez lenne a varázsod? - kérdezi, bár inkább csak hangosan kimondja a gondolatait. Nincs célja a macskával, ő csak elvállalta, hogy magánál tartja, míg kell. Viszont nem akarja visszaadni Terunak, mert akkor a fiú elfordul majd tőle, s Lamentoval elszökik, hogy boldog legyen, még akkor is, ha ez a boldogság illékony, vagy akár látszólagos, hazug. |
*Lamento nem lepődik meg... fel volt készülve ilyesmire, a kérdés sem lepi meg különösebben, nem fél belenézni egyenesen a srác szemeibe, mint valami féellemetes vadállat aki most a vadásszal került szemkontaktusba... s most azon gondolkodik hogy támadjon vagy épp meneküljön... s a gondolatok halmazában nem cselekszik csak némán áll* - Mert neked nincs szükséged az én érzelmeimre... *mondja ezt is ridegen, akár egy jégcsap* - Bármeddig itt tarthatsz... nem fogsz tudni betörni, az csak egyetlen egy embernek sikerült...
|
Méregeti a kandúrt. Elképeszti, hogy mennyire vissza tudja fogni magát, vagy mennyire rideg. - Azt hiszed, nem tudom? - kérdezi Lamentot. - Láttam, ahogy leomlik az álarc az arcáról. Láttam az igazságot, egy összetört szerelmest. Sírt a vállamon. - magyarázza csenesen. Hallgatja a kandúrt, s bosszús lesz. Odaugrik hozzá, majd nekilöki a falnak. Nem akart kárt tenni Teru nagy szerelmében, de most hirtelen úgy érzi, elpusztítaná legszívesebben. - Szóval nem tartod magad hibásnak. Akkor miért nincs érzelem az arcodon? - kérdezi dühtől mély hangon. |
*Némán áll, a tekintete már rég a falakat bámulja, mintha valamiféle érdekes dolgot vélne felfedezni bennük* - Tegyen úgy, ahogy gondolja... de nem biztos, hogy most ez volt a helyes döntés... Teru nagyon ingatag most... az utóbbi napok megviselték a testét és a lelkét egyaránt... *mondja komolyan, de érzelmi reakciókat nem küld a srác felé... elvették tőle Terut, s ezt megbocsájthatatlannak titulálja a fiú számára, megfogadja magában, hogy ha törik, ha szakad ő bizony az első adandó alkalommal megszökik innen...de aztán eszébe jut hogy Teru azt mondta... ne tegye... de vajon változott azóta a véleménye? Úgy dönt most egyenlőre jó macska lesz... * - A szerelem néha ilyen, fájdalmas... nem kértem Terutól hogy szeressen belém... ez így történt és kész, nem hiszem hogy én lennék a hibás... *mondja egyszerűen*
|
Hosszú percek telnek el, mire Remington lenyugszik annyira, hogy fel tudjon kelni a földről. Az ablakhoz lépdel, amit kitár és leül a párkányra, majd rágyújt. - Tudod... - kezdi az első slukk kifújása után. - Teru a legjobb barátom... amikor eljött hozzám, láttam rajta, hogy oltári nagy baj van. Mindig is láttam, hogy a szemében ragyogyó csillogás mögött a Pokol mélysége, sötétsége és hidegsége is elrejtőzik, nem csak a Menny csodálatos, világos, magas, biztonságos melege. - beszél rekedten az elfojtott sírástól. Megköszörüli a torkát és újra beleszív a cigijébe. - Te vagy minden boldogságának és szenvedésének az oka, de ezt túl későn értettem meg. Túl későn ahhoz, hogy segíteni tudjak neki, ezért rám maradt ez a hálátlan és kegyetlen feladat, hogy elvegyelek tőle. Nem azért, mert kellesz nekem, vagy mert Terunak rosszat akarok... nem... - még el sem szívta a cigit, de elnyomja az íróasztalról elvett hamutartóban. Komolyan a kandúrra néz. - Csak akkor adlak vissza neki, ha meggyőztök róla, hogy ez jó döntés. - jelenti ki. |
- Köszönöm...*Lamento egy kicsit megnyugszik ahogy a két másik lény elviszi Terut, de lelkében most üresség tátong... legszívesebben kitörné az ajtót és Teru után szaladna, felkapná és senki sem érhetné utol őket.... milyen szép is lenne, ha ez olyan lehetne mint a mesékben... ahol a boldogság örökké tart... ezekre a gondolatokra a szíve éles fájdalommal kezd verni... torka kiszárad, levegőt is alig kap, de arca akkor is olyan sebezhetetlen marad mint mindig, csupán a lelke kezd önmarcangolásba*
|
Remington lecsúszik az ajtón, dühöng és befelé sír, de felfogja Lamento szavait. - Vigyétek haza! - kiabál át az ajtón, így a két kandúr kimegy Teruért és hazakísérik, ahogy a kandúr kérte. Legszívesebben kemény szavakkal illetné őt, de nem képes most beszélni, annyira kiborult. Csak térdel az ajtón, csapkodja öklével a földet és reszket. |
*Lamento látja Teru fjdalmas arcát, megindul felé, de már késő a két kandúr gyorsabb nála* - Teru... *suttogja a nevét, ahogy áll az ajtó mögött... az ajtó mögött ami elválasztja őt most minden kincsétől... * - Haza kellene valakinek kísérnie... a sebe... nem lenne jó ha össze esne útközben... *fordul a fiú felé, arca még mindig nem tükröz érzelmeket de igazából nagyon is aggódik*
|
A földön ülve, a sebét fájlalva, értetlen néz fel a barátjára. A szőke fiú most olyan idegen és hideg a szemében, mint amliyennek még sosem látta. - Nem akarom itt hagyni Lamentot. - mondja elszorult torokkal. - Érvényteleníteni akartam a szerződést, mert megbeszéltem vele, hogy másképp lesz ezután.
- Egy hónapig nem is láthatod legalább. - közli rideg hangon Remington, azzal két kandúrral dobatja ki Terut. A fiú az ajtó előtt megrökönyödve ül, fel sem tudja még fogni a történteket. A sebe eléggé fáj, talán megint felszakadt, de egyedül maradt. Elfordult tőle a legjobb barátja, elvette tőle a szerelmét, az élete értelmét, s még csak nem is hibáztathatja érte, hiszen erre kérte.
- Az Istenit! - morogja a srác, s öklével belever a falba. Remegni kezd, s fújtatni. Nagyon megkínozta, hogy ezt kellett tennie Teruval, holott felkészült rá. Vagy legalábbis azt hitte. Most mégis olyan dühös magára, amiért bántotta.
|
*Lamento Teru felé fordul* ~ Ne lökdösd... vedd le róla a koszos mancsod... ne merj hozzá érni... *morogja magában, mégis tudja hogy neki hallgatnia kell ő nem szólhat bele az ilyesmikbe csak ha teru kéri... de Teru nem szól érte, így csendben marad, közben pedig kezében szorongatja a kis diát... most úgy gondolja mégis oda kellett volna adnia Terunak...*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
