|
Témaindító hozzászólás
|
2020.03.30. 21:32 - |
Eto nem szereti az embereket, de annl inkbb szereti a kényelmet és a nyugalmat. Nagyon híres orvos, egyedül él otthonában, habár a takarítónő és a kertész gyakran járnak hozzá, hogy a házban mindig tisztaság legyen. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Eto csak figyelte a fiú mozgását, látta a tétovázását, a szinte segítségért kiálltó szemeket, de úgy érezte ebben a kérdésben most a cicának kell döntenie. A kandúr végül leült a asztalhoz, furcsa volt így látnia, mintha csak egyenrangóak lennének. A pillanat varázsa nem tartott sokáig, mert Avery hamarosan felpattant helyéről és mellette termett. Nm tudta mit tervez, de nem érzett felőle rossz szándékot, de azért mégis résen volt, hátha a kandúr épp most akarja kihasználni a pillanatot és neki tmadni, amikor ilyen gyengének látja.
Ehelyett, csak az arcához érinttte a kezét, eto megborzongott tőle, és szemeiből majdnem könny serkent, de vissza tartotta az érzéseit. - Hasonlítasz rá, arra akit elveszítettem... - sóhajtott mélyet és ebben a sóhajban benne volt minden fájdalma. - Ma azért túrtál fel mindent, mert a kiutat kerested igaz? Szeretném ha őszintén válaszolnál nekem. - fogta a karjt, s úgy tűnt nem is akarja elereszteni soha többé, eben a pillanatban Eto is így érezte.
|
Mikor elmondta, hogy az autó miatt se haragszik, csak meglepődött picit a cica, majd füle megrebbent ez után. Őt figyelte, próbálta megfejteni Etot, miközben ő az asztalnál ült.
- Sajnálom az autót, de tényleg - makogta kissé zavartan, közben még mindig a pult előtt állt, várta, hogy esetleg Eto mondjon még valamit. Nem mert leülni ahhoz az asztalhoz, ahol jelenleg a gazdája ült, de az unszolásra mégis csak megtette.
- Nem számít, megérdemeltem... azt hiszem - tette hozzá kissé elgondolkodva. A hideg zuhany esett neki a legrosszabbul, mert a veréshez már mondhatni hozzá szokott.
Leült végül óvatosan az asztalhoz, picit ideges volta, de az, hogy Eto azt mondta, hogy nem fogja bántani amiatt, hogy ezt most megszegték, kicsit megnyugtatta.
- Akkor köszönöm szépen... - húzta be a nyakát, majd Etora nézett. Végül inkább felállt és odament a férfi székéhez.
- Piros a szemed - ért hozzá óvatosan az arcához, majd a szem alatti területhez is, ami most kicsit duzzadt volt a sírás miatt. Óvatosan érintette azokkal a kezekke, amit Eto annyira szeretett benne. A vékony, aprócska kezekkel.
|
- Nem vagyok mérges. - jelentette ki újra, s látta, hogy a macska talán nem elégszik meg evvel a válasszal. - Az autó más volt... - szögezte le, mert úgy érezte erre próbál utalni. - Azt nemrég sikerült csak megvennem és nagyon sokáig gyűjtöttem rá a pénzt, rengeteg dolgoztam érte. Azt hiszem a reakcióm normlis volt, habár nem kellett volna megüsselek. - úgy beszélt, mintha teljesen egy másik ember lenne, mint amit a cica megismert. Leült az asztalhoz és hallgatta a meglepett kandúr szavait. - Ülj le, nem fogsz kikapni miatta. Most csak magunk vagyunk, senki sem látja ha átlépünk pár szabályt. - mondta végül, miközben limonádét töltött a poharakba. - Nos... ? - nézett rá kérdőn, szemei körül még mindig fel volt duzadv a bőrr a sírástól, s hangja sem volt telejsen a megszokott, érezni lehetett belőle a fojtottságott, a kétségbeesést... minden olyasmit, amit eddig nem mutatott mg soha senkinek.
|
- Jó, értettem... Nem fogok összetörni semmit, ígérem - ráztam meg a fejemet, mikor azt mondta, hogy ha nem törnék össze többb dolgot, akkor nem lett volna ennyi feladatom, amit az öreg nő rám bízott. Sajnáltam Etot valamiért, valahogy annyira más volt, nem tetszett az az egész helyzet, az, hogy ennyire idegesítő, ennyire szomorú és még ki tudja, hogy milyen érzések vannak benne. Lecsapott fülekkel néztem Etora, mikor azt mondta, hogy nem lett mérges.
- Biztos, hogy nem vagy mérges? - érdeklődtem kissé zavartan, mert amikor az autóját tönkre tettem egy kissé, akkor nagyon mérges volt, még bántott is.
Ott álldogáltam néhány lépésnyire tőle, miközben ő az étellel foglalkozott. Láttam, hogy szedett nekem, arra készültem, hogy megkapom a tálcámat, majd elvonulhatok az asztalhoz, de meglepetésemre nem kaptam meg. Sőt! Eto maga mellé terített, ami igazán meglepett.
- Öhm... Izé... Eto... - makogtam halkan, mert kissé meglepett. Azt hittem, hogy nekem nem szabad az asztalnál ülnöm vele.
- Nekem nem szabad... Miért változtattad meg ezt most így hirtelen? kérdeztem,de nem ültem le mikor azt mondta, csak toporogtam ide-oda kissé szerencsétlenül, mert nem értettem a helyzetet. |
- Ilyenek az anyáskodó vénlányok... de ő nem rossz szándékú, csak tanítani akar...- próbált kicsit mosolyogni, de oly erőtlen sikerült, mint egy kiflinek, amit épp a tejbe mártogatnak. - Ahogy már mondtam, nem lesz ennyi feladatod, ha nem tombolsz a házban... hidd el ezek, könnyű munkák. Amikor nem volt pénzem takarítóra,én magam csináltam. - vallotta be, miközben fgyelte a macska zavart reakcióit, érezte, hogy nem is tudja a kandúr, mégis hogyan kellene reagálnia, de érékelte az erőfeszítéseit. - Nem lettem mérges. - vallotta be - köszönöm, hogyezt elmondtad. Ahogy már említettem neked, ez a hely az otthonod. - hirtelen megfontolásból a fejére tette a kezét, s végig húzott a tincsein. - Mindjárt kész a vacsora. - mondta avval tálalt, de Ebony észre vehette, hogy maga mellett az asztalon. Eto nem volt túl jó passzban és úgy gondolta nem fog a szabályok szerint játszani, most nem akarta megjátszani a kemény kezű gazdát, most nem volt ehhez ereje.
- Azt hiszem túlságosan is.... rémisztő lenne, ha elmondanám az egészet elejétől a végéig. A lényegen nem változtat, hogy ő hallott.... - merte ki a tányérokba az adagot. - Ülj le. - avval ő maga helyet foglalt, és várta a amcska reakcióját.
|
A macskát frusztrálta a kialakult helyzet, nem is kicsit. Nem tudta, hogy mit is kezdjen most pontosan gazdája érzelmeivel és a viselkedésével. Lehet, hogy jobb lenne, hogy ha nem is beszélne vele, a de kölyköt mégis érdekelte, hogy mi történt és miért van ilyen állapotban a férfi. Lecsapta füleit, úgy hallgatta, amit mondott.
- Értettem - morogta, mikor azt mondta, hogy ne forduljon elő még egyszer, hogy eltörik vagy megrongál valamit, mert annak rossz vége lesz.
- Nem, nem bántott... kedves volt, de... idegesítő - hebegte. Nem akart hazudni, főleg nem bemártani a nénit azért, amit meg se tett. Egy ujjal se ért hozzá, pusztán csak megdorgálta és ez nem tetszett a kandúrnak csak. Meg persze az egész napos takaítás...
- Izé... hát... azt hiszem egy vázát - pillantott félre zavartan, majd megvakarta az arcát, miközben ide-oda pislogott. Végül csak Etora szegezte a tekintetét és figyelt. Viszont amit ez után mondott, kicsit megrendítette a macskát. Nem is sejtette, hogy Etonak van valaki az életében, aki fontos neki. Azt hitte, hogy ő egy gonosz ember, de most mégis olyan állapotban látta, mint embert még soha.
Nem tudta, hogy mit mondjon a történtekre. Őszinte akart lenni, de félt is attól, hogy ha őszinte, akkor sebezhető. Végül megszólalt.
- Én... sajnálom... bocsánatot kérek, amiért felharagítottalak - hajtotta le a fejét a fiú, majd idegesen toporgott egyik lábáról a másikra. Megérdemelte volna, hogy Eto rajta vezesse le a haragját, a bánatát és mindent, ami most a lelkét nyomja, hiszen Bonnie csak rosszat akart a férfinak, azért csinált rendetlenséget, azért tört össze dolgokat. Most viszont sajnálta a dolgot. |
- Érthető... - habár nem igazán figyelt a kandúrra miközben vlaszolt neki. - Viszont, nem szeretném ha ez a későbbiekben előfordulna, kérlek tanulj egy kis önuralmat... ha túlteng az energiád hát menj ki a kertbe és fuss pár kört. Amúgy is mostanában lett szép az idő, szóval... - de a hangja elcsuklott, s nyelt egyet, egy darabig nem tudta folytatni, a macska kiakadása most valamiért inkább segített ezen átlendülni, minthogy felidegesítette volna magát miatta. - De közben kedves is volt veled nem? Vagy bántott? - érdeklődött, s várta a választ, mert ugyan az ő kandúrját rajta kívül más nem bánthatja, az biztos. - Igyekezz midnent elsajátítani, ha nem dúlod fel a házat nem lesz ennyi munka a takarítással sem, eltörtél valamit? - érdeklődött aztán, a kölyök feszengős próbálkozása őszintén meglepte, pár pillanatig gondolkodott, majd választ adott neki, miközben a mostanra felmelegedett vízbe tésztát öntött. - Elveszítettem valakit, aki nagyon fontos volt a számomra. Sokáig küzdött és reméltem, hogy felépül, de ma reggel hívtak, hogy meghalt. - szeméből őszinte fájdalom áradt, Alice volt az utolsó kapocs, ami segített Etonak megállni a lábán. Felmerengett előtte az a sok vér.. s a lány gyönyörű keze... ohh milyen szép keze, szebb volt bárkiénél. S most a cicára nézve hirtelen az a gondolata támadt, hogy hasonlított Bonniéra. |
Ebony nem értette ezt az egész helyzetet, érezte áradni a szomorúságot és a segezhetőséget Etoból. Zavart volt, nem is kicsit. Egyáltalán nem tudta, hogy mit kezdjen most ezzel az egésszel, így inkább a férfi után ment. Természetesen felhozta azt, amit a kölyök csinált, így hát ismét idegesen lecsapta a füleit.
- Én... - kezdett bele kicsit... jobban mondva nagyon zavartan és az ajkát rágcsálta, az ujjait tördellte.
- Csak... kíváncsi voltam... És... ideges... - vallotta be halkan, bár ezt nem mondta el, hogy szerette volna minél idegesebbnek látni a férfit, de nem erre számított. Egyáltalán nem erre!
- Egész nap az a nő ugráltatott... Szóval nem - morogta, de aztán ismét visszavett az arcából, mert érezte, hogy ez nem a legalkalmasabb pillanat arra, hogy agresszív és bunkó legyen, pedig utálta a férfit. Utálta, amiért meg akarta ölni őt, amiért golyót akart ereszteni a fejébe és azért, mert megrugdosta, majd erős vízű hideg sugárra fürdette le. Viszont hálás volt neki az ételért és azért, mert van hol aludnia. Gyűlölte, de most mást érzett iránta, amit nem tudott hová tenni.
- Értem... - makogta halkan, ismét lecsapott fülekkel, mikor úgy tűnt, hogy Eto felemeli a hangját, de nem így történt. Idegesen toporzékolt az ajtóban, a férfit figyelte, de nagyon zavart volt és talán tenni szeretett volna valamit.
- Hé... - szólt hozzá halkan, óvatosan, majd közelebb lépett hozzá. - Olyan fura vagy... - jelentette ki, de nem tudta, hogy hogyan fejezze ki magát, de végül rákérdezett, mert kíváncsi volt.
- Van valami probléma? Tudom, hogy csak egy macska vagyok, de...Idegesít az aurád - bunkózott egy kicsit megint, de nem tudta, hogy hogyan fejezze ki magát bunkózás nélkül.
- Elmondod? |
Eto bolintott. - Gyere velem. - mondta avval kiment a konyhába, már minden a helyén volt, de nem felejtette el amit a nő mondott neki. - Szóval... mi volt az indokod arra, hogy szétszedd ma a lakást... tegnap a kocsim... ma az otthonom... - kezdett el előpakolni pár alapanyagot a hűtőből, de volt amit elejtett, látszott rajta, hogy zavart, hogy nem önmaga... olyan más, mint eddig. - egy lábosba vizet tett, s forralni kezdte, tésztát vett elő és várt, hogy a víz fellforrjon, nem sok ereje maradt, így csak egy gyors sajtos tefjölös tésztt gondolt ki vacsorára. - Ettél valamit ma? - a választ sejtette, hisz semmi sem fogyott a hűtőből. Minden olyan lassan történt, mintha az idő is megállt volna, Etonak hányingere is volt, néha egyik kezét a gyomrára szorította, de különösebb jelét nem mutatta. - cigarettát halászott ki a zsebéből, ritkán dohányzott, de most szükségét érezte, a keze úgy remegett, hogy alig tudta meggyújtani, de végül sikerült. Nem akart gyengének mutatkozni a macska előtt, de mégis megtörtént... - Mondtam már neked, hogy ez az otthonod, ehetsz akkor is ha nem vagyok itthon, nem vrom el tőled, hogy éhen halj... érted? - a szemei elhomályosultak és hirtelen elfordult a macska felől és próbált a főzésre koncentrlni, magában pedig szitkoódott, amiért csak úgy előtörtek a könnyei, akart még egy két dolgot modnnai, de a szavak megfagytak, ha beszélni ezdett volna valószínűleg megint tovább folytak volna könnyei, ezt pedig nem akarta.
|
A kandúr csak várt, várt és várt, de órákig nem történt semmi se. Legalábbis ő azt hitte, de aztán egy idő után megütötte a fülét valami. Sírás. Nem értette, hogy az a bunkó és agresszív férfi most hogyan lehet ilyen... szánalmas. Sírt, de a kölyök nem értette, hogy miért. Nem látott és nem is hallott még embert sírni, így nem tudta, hogy képesek rá az emberek is, mint ők. Ebony hallgatta egy darabig a sírást, majd abbamaradt. Eltelt egy csomó idő, mire a macska még mindig az ajtó előtt ült és várta, hogy gazdája kinyissa az ajtót. Elbújt volna, elszaladt volna, az lett volna az alap, amit csinálna egy ilyen helyzetben, de mégis inkább itt ült és várta, hogy kinyíljon az ajtó.
Nem is igazán figyelt arra, hogy telik az idő, egyszerűen csak hirtelen kinyitódott az ajtó és a cica konkrétan beesett Eto lábai közé, annyi volt a szerencséje, hogy a lábának ütközött és így nem esett akkorát hanyatt. Ebony azonnal felült, majd fel is pattant és lecsapott fülekkel, némileg mgebánást tanúsítva a történtek miatt úgy nézett Etora.
- I... igen - motyogta. Nem tudta hová tenni a helyzetet,így abban se volt biztos, hogy a férfi most egyáltalán kíváncsi rá. Viszont abban biztos volt, hogy már nem fog kikapni, nem lesz megbüntetve a dolog miatt. |
A férfi sokáig odabent maradt, talán két óra is eltelt már azóta... ő nem érzékelte az időt, magába roskadt és a kandúr talán hallhatta is, hogy sír... keservesen... mint aki nem önmaga. Viszont előbb utőbb Etonak eszébe jutott a macskája, talán lelhetne a társaságában egy kis vígaszt, gondolta... de aztán elhesegette a gondolatot, hisz lerítt a kölyökről, ha tehetné azon nyomban világgá szaladna mr csak a látványától is, vagy csak csuba dacból ellen szegülne neki. Erre most nem volt szüksége... dehát milyen boldog volt, amikor enni adott neki, sose látott még ennyire boldognak tán senkit a főztjétől. Felkelt végre, bár lépteit oly nehéznek érezte mitnha csak ólomba mártották volna meg a lábát, nehéz és súlyos léptek. A kilincsre tette a kezét, majd kinyitotta az ajtót, ha a macska még mindig ott volt, talán szerencséjére de az ajtó befelé nyílt, s így Eto lábai közt hullt, ha nem volt elég fürge, de így legalább megtámasztotta. - Éhes vagy? - kérdezte végül tőle, de arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, nem volt képes mosolyogásra, most nem.
|
| Ebony egy pillanatra se érzett semmilyen megbánást azzal kapcsolatban, hogy mekkora kupit csinált és, hogy eltört néhány tárgy. Annak ellenére, hogy a néni megdorgálta és kénytelen volt megcsinálni olyan dolgokat is, amiket nem akart. Mondjuk minden olyasmi volt, de mindegy. Kínlódva, de követte az utasításait, mire késő délutánra lettek csak kész az egész házzal. Hitetlenkedett egy sört, mikor meghallottam, hogy ezt minden nap meg kell csinálni. Nem akarta elhinni, hiszen most minden tiszta és rendben van. Hogy lehet az, hogy ezt holnap is meg kell csinálni? Ebony teljesen kiakadt legbelül, de nem adott hangot neki. Így is kellően elfáradt.
Nem érdekelte az se, hogy ha kikap emiatt Etotól, mert nem hitte, hogy egy kis dorgáláson kívül többet fog kapni.
Mikor végre vége lett a takarításnak, a cica kifújta a levegőt. Nagyon elfáradt, annyi biztos és éhes is volt már. Nagyon!
Ekkor hallotta meg a kocsit megérkezni, füle megrebbent és az ajtót figyelte, hogy mikor jön be rajta a férfi. Nem erre számított, amikor meglátta őt. Lecsapta a fülét, félre pillantott, mikor az néni elmondta, hogy mit csinált. Gazdája eléggé csúnyán nézett rá, de valami furcsa volt most a cica számára. A férfi nagyon rosszul nézett ki. Ebony figyelte, ahogy a férfi besétál oda, ahova a kölyöknek nem szabad. Még mindig lecsapott fülekkel nézett gazdája után, majd mikor becsukódott az ajtó, magára maradt. Zavart volt, nem tudta, hogy mit kellene most tennie. Bocsánatot kérnie? Neeeem, azt biztos, hogy nem fog. Semmi kedve nem volt ételért kuncsorognia, hiszen ő egyedül talán nem is nyúlhatott ahhoz, ami Etoé. Nem tudta, de nem kockáztatta meg a dolgot. Végül ordament a dolgozószoba elé és leült, az ajtónak támasztotta a hátat, majd figyelt, hátha Eto kijön onnét. Ennél még a büntetés is jobb lett volna, mert akkor a cica legalább interakcióba lép a férfival, de most… Most teljesen magára maradt. |
A nőt ezen felül már nem érdekelték a kifogások, rendet akart látni, méghozzá azelőtt, hogy Eto haza ért volna. Mivel látta, hogy a macska nem igazán érti, mit is kellene csinálni a ronggyal és a tisztítószeres vízzel, hát midnent szép részletesen elmagyarázott neki. Azt is elmondta, hogy ezt midnen nap meg kell csinálnia, de persze a tombols részt hagyja ki, met különben azt is neki kell össze rámolnia. Az asszony ezután szörnyülködve vette kezelésbe a többi ehlységet amit a amcska szétszórt, s rendszeresen a kandúr körmére is nézett, s ha esetlegesen lazsáláson kapta, sok plusz feladatot is a nyakába varrt, olyan volt, mintha egy kamera lett volna belé szerelve, tudta mikor mit csinál a cica, deht nem csoda, négy gyereke is volt... tulajdonképpen ezért is vett magához egy macskalényt, hogy segítsen neki a midnennapokban, ő maga pedig takarítani járt, hogy pénzt keressen, egyébként kedves volt annak ellenére, hogy egy kicsit fennhordta az orrát. Mire végeztek a ház rendbe rakásával, eléggé elfáradt, de jól megdolgoztatta Bonniet is, szinte egy perc nyugalma nem volt.
- No... épp időben lettünk kész, hamarosan haza jön a gazdád... remélem holnap nem csinálsz felfordulást, mert akkor látod, tripla anyni munkát csinálsz nekem és saját magadnak is. - dorgálta kissé. - Volt ami eltört... - sopánkdoott. - Ezekről be kell számolnom a gazdádnak... kérlek viselkedj jól... - s ekkor meghallhatták kintről, ahogy egy autó leparkol a ház előtt.
Eto lépett be, teste most olyan erőtlen nézett ki, mintha nem is élne, arca beeset volt és eltorzult, s talán talán úgy tűnt, sírhatott nemrég, hisz szeme körül vörös, felduzzadt volt az arca. Az asszony köszöntötte és oda ment hozzá, nagyjából beszámolt neki, mi is történt aznap, Eto csak egy dühös pillantást vetett a macskára, amolyan "később még számolunk félét", de jelenelg nem emelte fel a hangjt, s nem is mondott semmi különöset. Végül aztán az asszony elköszönt, s Eto se szó se beszéd beviharzott a dolgozó szobájába, magára hagyva a macskát, talán a kandúr maga is érezhette, milyen nehéz most minden lépése, minden lélegzetvétele... volt benne valami szánalmas... |
Hallgatta az öreg nénit, aki azt mondta neki, hogy hatalmas nagy problémát követett el azzal Ebony, hogy tört és zúzott a lakásban. Azt nem tudta, hogy miket tört össze, de az biztos volt, hogy nagy kupit csinált. Azzal a cica tisztában volt, hogy emiatt nagyon ki fog kapni, de hátha képes elhitetni ezzel a vénséggel, hogy nem szándékosan csinálta, hanem csak kíváncsi volt. Igen, fiatal és kíváncsi. Ez a legmegfelelőbb szó rá. Ebony tudta, hogy ezért verés fog járni, de hátha a néni elhitetni Etoval, hogy nem akart rosszat. Ebben bízott.
- Hát... én... nem tudtam, hogy ezt nem szabad - halkult el a kölyök hangja, majd a nénit figyelte, ahogy ő szörnyülködve körbe nézett.
Azt is hallgatta, hogy mit mondott arról, hogy neki is van egy macskalénye. Nem különösebben érdekelte az, hogy van-e neki macskája, vagy sem.
- Mmmmmh... - nyöszörgött halkan, miközben rájött, hogy most neki kell feltakarítani azt, amit szétrámolt. Sok idő lesz és semmi kedve nem volt hozzá.
- Rendben - sóhajtotta, majd mikor a kezébe nyomott egy rongyot és egy vödröt, csak pislogott a cica a tárgyakra. Valamit kezdenie kell ezekkel, de először elkezdett mindent szépen a helyére tenni és leginkább csak rumlit csinált, nem koszt és mocskot. Viszont azt is tudta, hogy most az egész házat ki fogják takarítani ezekkel a cuccokkal. Nem tudta eldönteni, hogy a néni után menjen, vagy ne, így inkább a konyhát rakta rendbe, mert kénytelen volt. |
Szerencséje volt, hogy a hölgy már nem hallott túl jól, a szvait csak némi rosszallásnak fogta fel, de nem tett rá emgjegyzést. Amikor végre vissza tért, látta, hogy már vett fel amgára valamit, ez valamelyest megnyugtatta érzékeny lelkét. - Igen, ez nagyon nagy probléma.. - kezdett bele. - Nem törhetsz, zúzhatsz össze midnent, ht mit tanultál te eddig...? - dorgálta, habár kedvesen.
- Nekem is van ám egy macskalényem, egy nagyon dolgos leány, Cecilia. Hát ő nagyon ügyes midnenben, de persze nem lehet midnenki olyan ügyes, no meg neki is sok midnent megtanítottam. - igazgatta meg szemüvegét, majd a macskáa nézett újra. - Kezdj el rendet rakni itt, aki szét tduja verni a házat az bizony rendet is tud tenni fiatalember. - szavaiban nem volt gúny inkább csak nevelési célzat, hisz bevette, hogy a macska semmi sem ért ebből az egészből. A kezébe nyomott ehy rongyot és egy kisebb vödröt. - Eredj és hozd rendbe én addig megnézem milyen felfordulást csináltál a többi helyen. - hagyta magára. |
A néni nem igazán tetszett a cicának, így megpróbálta tartani tőle a két, illetve három lépés távolságot. Még mindig idegesen csóválta a farkincáját, füle ugyan úgy le volt csapva. Nem tetszett neki ez az egész helyzet.
Amikor az öregasszony felhívta a figyelmét arra, hogy rövid a póló, ami rajta van, zavartan lejebb húzta a felsőt, ami így elől eleget takart, de ha valaki a hátamögött állt volna, akkor a gömbölyű fenekét tökéletesen látta volna és akár könnyedén rámarkolhatott volna.
- Igen is... - morogta halkan zavartan a kölyök, de amint fülét megütötte az a szó, hogy szerencsés, nagyvonaló kedves éa hasonló ostobaságok, felhorkant.
- Chh... Egy csepp kedvesség nincs benne - sziszegte a macska, hiszen még mindig fájt az oldala, ahogy megrúgta őt és a földhöz vágta, mikor kiszedte a kocsiból.
- Nem is tudom, hogy ki volt az, aki golyót akart ereszteni a fejembe - sziszegte még mindig idegesen, de már csak bugyogott magában, mint egy rossz háziállat. Elszaladt felöltözni inkább. Ismét felvett egy nagyobb pulcsit és egy nadrágot, ami az alatt nem volt alsó. Zoknit se húzott, így hát mezítláb ment le az öregasszonyhoz, őt nem zavarta az iyesmit.
- Igen, miért? - nézett az asszonyra, mikor az kérdőe vonta, hogy a rendetlenség az ő műve volt-e.
- Baj? - pislogott rá ártatlanul és azt próbálta elérni nála, hogy elhigyje, hogy nem akart bajt, csak kíváncsi volt és nem tudja hogy ezt nem szabadott volna.
- Nem szabad? - játszotta megint csak az ártatlant. Azt tervezte, hogy megszökik, de a takarítóról megfeledkezett, így most lebukott. |
- Üdvözöllek - felelte a hölgy kimérten - A nevem Margaret. Én vagyok a takarítónő, de ezt a gazdád már említette. Megmutatom mik a fő feladataid a házban, de néha napjn majd én is besegítek, főleg az első időkben. - nérte végig a kandúrt. - Talán el kellene takarnod a... himbilimbit - mutatott a macska kandúrságára. - Nos miután felvettél valamit magadra, meg fogom mutatni mit és hogyan csinálok. Szerencsés lehetsz, hogy ilyen gazdád van, Eto Úr igazán nagyvonaú és kedves ahhoz kéepst, amiken keresztül kellett mennie szegénynak - sóhajtozott. - Na de túl sokat fecsegek itt, eredj és kapj magadra valamit. - küldte el msot már tényleg, s várta, hogy vissza térjen, de eközben elindult a konyha felé, s majdnem szívinfarktust kapott a látványtól. - Szent ég! Hát itt meg mi történt! - kapott a szívéhez, s amint Ebony vissza tért kérdőre vonta. - Hát ez meg mi???? Te csináltad ezt a rendetlenséget?
|
A cica hatalmas nagy kupit csinált a szobájában, ahogy a lakás többi részében is. Kiborogatta az edényeket a konyhában, keresett egy részt, egy olyan rést, amit szét tud bontani, hogy aztán elmehessen innét. Mikor a szobájában feszegette az ablakot, meghallotta a nevét. Hátracspata a fülét, majd eszében jutott, hogy mit mondott Eto. Jön a takarító, aminek a kölyök kifejezetten nem örült, de azt kérte tőle újjdonsült gazdája, hogy ne legyen vele tisztelelten, így engedelmesen lekullogott oda, ahol a hangot hallotta. Először óvatosan közelítette meg az idős asszonyt, nem mert túlságosan közel menni hozzá. Félt, hogy ha meglátja a puplerájt, aminek nyomai már most is látszódtak, akkor ki fog kapni és nem csak Etotól.
- Igen? - nézett a nénire, de még mindig ideges volt, idegesen csóválta a farkincáját, fülét lecsapta, kész volt arra, hogy ha kell, akkor elszaladjon. Nem szívesen engedelmeskedett, de hát ez van, nem tehet mást. Ez a törvény és aki nem tartja be azt, meghal. |
Eto eltűnt, s valóban nem is tért haza, a ház csendbe burkolózott. Viszont hamarosan elérkezett a reggel nyolc óra, és a takarítónő pontosan jött, kattant a zár a kulcsban, s egy idős, kissé már őszülő hajú hölgy lépett be. Ősz szálait nem rejtette hajfesték alá, büszkén hordta szürkés hajkoronáját. Körbe nézett a házban, Eto út közben felhívta, hogy tájékoztassa a a macskáról és a feladatokról, amiért Margaret, mert hogy így hívták, nem lelkesedett egyáltalán. Viszont ez nem szeghette kedvét a takarítstól, úgy tudott sürögni és forogni, akár egy huszonéves pedig túl volt már az ötvenen is. - Hogy is hívják... - vett elő egy cetlit amire felírta a cica nevét, hunyorítania keleltt, hogy lássa, mit is írt fel, de a porszemeket szinte azonnal kiszúrta éles látásával. - Ebony... - mondta magának félhangosan, mjad kiálltott egyet, hogy magához hívja a macskát és megismerkedjen vele.
|
Valami tompa csipogó hangra ébredt a cica, majd mikor kinyitotta a szemét és meglátta, hogy hol van, akkor azonnal eszébe jutottak a dolgot. Az, hogy bedrogozták, hogy majdnem meglőtték, jobban mondta majdnem lelőtték, mint egy állatot. Azonnal elfogta a harag, majd eszébe jutott az, hogy a kocsiban hagyta őt Eto, majd a hideg zuhany és az ütések. Arra is emlékezett, hogy ételt adott neki, amitől egy kicsit megenyhült. Nagyon kicsit. Kikukucskált a szekrényből, behúzta farkincáját, ami picit kilátszódott, de úgy tűnt, hogy a férfi nem látta meg.
Figyelte, ahogy visszarohan a szobájába, hallotta még a konyhába is, ahogy megnyitotta a csapot és lefürdőtt, majd néhány perc múlva a kocsi hangját, hogy elhajtott.
Kimászott a szekrényből és idegesen járkált fel és alá, megpróbálta lerángatni magáról a nyakörvet de nem sikerült neki. Elkeseredetten baktatott vissza a szobájába, hiszen ott talán kicsit nyugodtan tudott lenni. Egyedül volt az egész házban, senki nem volt itt. Arról is megfeledkezett, hogy a takarító ma jön így hát nem volt csoda, hogy hatalmas nagy felfordulást kezdett csinálni mindehol, ki akart jutni még addig, míg nincs itthon Eto. |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
