|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:21 - |
Itt tölti mindennapjait Garley, bár többnyire csak pihenni jár haza, s a ház a nap nagy részében üresen áll. |
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Megpaskolta a macska hátsóját.
- Jó lesz, ha hozzászoksz - közölte hanyagul.
Még soká nem kezdett el mozogni, az elég volt, hogy ebbe a helyzetbe került. Élvezte minden percét. Keze a szorításból néha simogatóan végigszaladt a macska hasfalán, hátán, oldalán.
- Ne kezdj el bömbölni - mondta Garley - fölösleges. Úgysem hall senki.
Ismét erősen fogta a macskát. Elkezdte ringatni a csípőjét, csak kicsit, hogy a macska szokja és ne visítson. De egyre jobban felhevült, és egyre vadabbul akarta. A macska fölött magasodott, szuszogott a visszafojtott vágytól... aztán már nem is fogta vissza magát. Lökései elmélyültek, nagyobbak, tüzesebbek lettek. Már nem csak a csípője mozgott, hanem az egész teste. Homlokán veríték gyöngyözött. Meg-megmarkolta Fereen combját, fenekét, s élvetegen sóhajtozott közben.
 |
Nem sikerült neki, nem tudta jól csinálni, hiszen még tapasztalatlan volt ebben az egészben. August is igazából csak irányította őt, ahogy most Garley is. Végül néhány nagyobb levegő vétel után kivette szájából a férfi tagját, de mikor hirtelen azt mondta, hogy forduljon meg, majd nemes egyszerűséggel megfordította, Fereen összerezzent. Rettegett attól, hogy mi fog történni, de nem mert ellenkezni, így hát nem is szaladt. Felszisszent, mikor Garley erősen ráfogott a csípőjére, néhány pillanat múlva pedig erősen visszatartott sírás tört ki belőle, de tudta, hogy a férfit ez nem fogja meghatni. Utálta őt ezért, utálta őt... Amit tenni fog vele, és amit néhány pillanat múlva meg is tett. Hangosan, fájdalmasan felkiáltott, lejjebb hajolt, csak feneke volt magasabban, hiszen azt Garley erősen tartotta. Egész teste remegett a fájdalomtól, sose érzett még ilyesmit.
- Ez fáj... Nagyon... - nyöszörögte, de tisztában volt azzal, hogy ő most csak egy eszköz. Ha nem engedett volna Augustnak, akkor ez most nem történik meg vele. Ha nem akarta volna, hogy annyire kedves legyen vele valaki, akkor most nem érezné ezt a mérhetetlen fájdalmat. Farka oldalra billent, nem tudta behúzni. Arca vörös lett, levegő után kapkodott és megpróbált nem felsírni, de annyira feszített, hogy még inkább fájt neki az, ahogy Garley beléhatolt.
 |
Gar türelmetlenül álldogált. Ahogy a macska végre hozzáért, jólesően felnyögött. Ez a suta mozgás is jobb volt, mint a semmi. Egy ideig így gondolta... aztán egyszerűen beleunt.
- Ez élvezhetetlen - közölte a macskával - na fordulj.
Meg se várta, hogy a macska megforduljon, felkapta, és úgy fordított rajta egyet, hogy a feneke nézzen őfelé.
- Hátha ebben jobb leszel - lehelte a férfi.
Erős kézzel fogta a derekát, el nem szaladhatott. A farkát lassan simogatta, ütögette a kandúr hátsójához, a bejáratánál körözött vele. Nem kívánt belenyúlkálni ebbe az állatba, hiába, hogy tudta, így fájni fog neki... hát ha fájni kell, fájjon csak.
Így a kis játék után máris betette, annyira szerette volna már birtokolni Fereent... a macska nem is csak Fereen volt már, hanem szimbolikus jelentőséggel bírt. Ő volt mindaz, amit el lehetett érni, ami fölött hatalmat lehet gyakorolni. Más elorozhatta néhány percre, de végül csak az övé, csak Garleyé volt teljesen.
Ahogy behatolt Fereenbe, igazán érezte, hogy ez a kandúr bizony a tulajdona.
|
Azt hitte, hogy félre hallotta a parancsot, mikor azt mondta Garley, hogy vetkőzzön le. Fereen úgy megilletődött, hogy bármennyire is szófogadónak kellene most lennie, csak ott állt, mint egy hülye. Természetesen ezt gazdája nem hagyta, majd erős kézzel a földre szorította. Látta, hogy mit csinál, ahogy a gatyáját kezdte kicsatolni, a macska megrémült, de nem menekülhetett el. Ha megteszi, akkor vége az életének és attól függetlenül, hogy eddig nem sokat élt, még szeretett volna. Bár legbelül arról álmodott mindig, hogy egy rendes gazdája lesz, aki jó hozzá. Nem sikerült... Persze nem vette le a ruháit, csak a földön kuporgott, és hagyta, hogy levegyék róla a ruháit. Farkát behúzta, fülét lecsapta, majd a következő parancsra óvatosan feltérdelt, majd amint gazdája az arcába tolta méretes férfiasságát, ajka megremegett. Sírni akart, de végül engedelmeskedett, mert más esélye nem volt az életben maradáshoz. Megint megpróbált visszaemlékezni arra, ahogy August csinálta és aztán arra, ahogy ő. végül óvatosan végig nyalta az oldalát, majd a tetejét. Éles fogai voltak, így azokkal vigyáznia kellett. Végül bekapta a egy darabon, fejét kezdte el mozgatni, de néha egy-egy könnycsepp legördölt az arcán, de hamar letörölte. Nem nézett gazdájára, csak csinálta azt, ami a feladata, de még nem volt túl jó benne, így kissé esetlen volt.
|
A férfi a homlokát ráncolta. Egyenes beszéd volt ez a macskától. Ha kicsit is ködösíteni mer, Gar dühösebb lett volna. De így nem érzett késztetést rá, hogy megüsse. Bántani attól még szerette volna... de nem is a bántás volt a lényeg, hanem hogy ő is megtegye azt, amin August már túl van. Undorodott tőle, hogy az a fasz, akiért Shan úgy odavan, előbb dug a macskájával, mint ő.
- Vetkőzz - adta ki a parancsot - egy-kettő!
Kicsatolta az övét. Már ahogy rágondolt, felforrósodott. A macska láthatta mire készül, még rajta volt a nadrág, de férfiassága már meredezett.
- Gyerünk! - kiabált rá.
Megfogta a macskát, erős marokkal leszorította a földre. Ha Fereen eddig nem vetkőzött volna le, most ő tépdeste le róla a ruhát.
- Nézzük, mit tudsz - szólt éhesen. - Ajánlom, hogy velem jobban csináld, mint azzal a fószerral - morogta fenyegetően. A nadrágját lejjebb húzta, vastag farkát a macska arcához dörgölte.
- Csináld.
|
Alig bírta tartani a tempót gazdájával, de kénytelen volt. Néhány méterrel lemaradva ugyan, de sikerült elérniük a házat. A macska szíve a torkában dobogott, de nem csak amiatt, mert sittek és ő nem bírta az iramot. A történtek miatt volt ideges és kétségbeesett, egész úton a könnyeit tartotta vissza, hogy ne bőgje el magát. Aztán mikor beléptem a házba, Garley azonnal kérdőre volna, hogy hol vannak a lopott dolgok. Természetesen egyből odaadta neki, de nem nézett rá. Viszont mikor a férfi kiabálni kezdett vele, azonnal összerezzent, majd lehajtotta a fejét, arcát megpróbálta minél jobban eltakarni, hogy ne látszódjon, hogy sír. Ostoba volt, igaza volt a férfinak, hiszen miért is kedvelné őt pont egy ember? Ráadásul egy olyan, mint August... Hevesen bólogatott, hogy megértette, amit Garley mondott neki. Azt, hogy csak benne bízhat és azt, hogy soha senki nem fogja szeretni őt, amíg él.
- Én... - makogta, mikor rákérdezett, hogy mit csinált Augusttal a nappaliban. - Én... csak... Le... Leszoptam – halkult el a hangja, majd még kisebbre próbálta összehúzni magát, mikor gazdája közel hajolt hozzá, de ő nem nézett a szemébe. Túl gyáva volt és szomorú ahhoz, hogy megtegye. Garley pedig ott rúgott bele, ahol neki most a legjobban fájt.
- Sajnálom, többet nem fordul elő, ígérem... én... sajnálom - motyogta halkan, remegő ajkakkal. Nem is tudta, hogy most mit érez, vagy, hogy mit kellene, mert mindenki máshogy viselkedett vele és ez zavart okozott Fereen tudatlan elmélyében.
|
Garley megérkezett a házba. Még a testén érezte Shan nedveit. Hazahozta a szagát. Ez furcsa érzéssel tölötte el... a macskán pedig ott volt August illata. Mégsem akart egyből lezuhanyozni. Fereen felé fordult.
- Elhoztad a tárcáját? A bankkártyáját? Ide velük!
Hangja sokkal recsegősebb volt. Szeme alatt árnyék sötétlett.
- Te ostoba dög - folytatta haragosan, amint ledobálta magáról a kabátját, cipőjét - hogy lehetsz ennyire eszméletlenül ostoba? Gondoltad az az ember kedvel téged, vagy mi? Hát elárulom - lépett hozzá közelebb - egyetlen ember se kedvel, egy kicsit sem. Arról pedig ne is álmodj, hogy valaha is fog valaki szeretni. Semmire nem tartanak. Egyedül a gazdádban bízhatsz. Aki én vagyok. Mindenki más ellened van. Mindenki ellenség. Felfogtad? - hajolt hozzá közelebb - mégis... mit műveltél azzal a férfival? - meredt a macskára komolyan. Az ő szájából akarta hallani a történéseket.
|
- Ezt az ígéretet már kurvasokszor hallottam - morrant a férfi - mintha direkt csinálnád, hogy ilyen hülye legyél! Nem hiszem el, hogy ilyen idióta macska létezhet.
Egyre gyorsabban szedte a lábát, ahogy dühbe gurult. Otthon berúgta az ajtót, s döngő léptekkel vágtatott fel az emeletre. Azt a kandúr nem tudhatta, hogy Gar más időszámításban él, és neki minden alvás után más nap van, és egy nap többször aludt, megszakításokkal, rövid ideig. Azt se mondta a macskának, pihenje ki magát. Már lemondott róla.
Miután felébredt, és lemászott a földszinte, keresett valamit enni magának. Szuszogva, nagy csendben étkezett, mint egy dühös állat.
- Na menjünk - szólalt meg, mikor végzett - próbálj majd meg nem megdögleni. Amúgy meg remélem tudod, hogy nincs pénzem macskatetemeket hamvasztattani, úgyhogy makd otthagylak egy út szélén a keselyűknek, hogy zabáljanak fel. Ha nem vigyázol.
Magára kanyarintotta sokzsebes kabátját, és intett a macskának, hogy kövesse.
- Elég messzi van, idejében el kell indulni - jelentette ki.
/Folyt.köv.: Kei város > Tomkin család háza/ |
| Elsőre szóra összehúzta magát, mikor a férfi ráförmedt. Igaza volt, hiszen mást nem csinált, de abban az apró ketrecben nem is nagyon tudott volna mit csinálni. Az üzletvezető pedig minden egyes alkalommal, mikor senki se vette meg, bántotta Ferrent. Félt az emberektől, de jobban félt attól, hogy meghal, ha valaki nem veszi meg. Most hálásnak kellene lennie, de nem tud az lenni. Nem tudja, hogy hogyan legyen az, mert nem tanították meg arra.
- Értettem... Igyekezni fogok - kapkodta lábait gyorsabban, hogy tartani tudja a lépést, de így is nehezen ment neki. Nyelt egy nagyot, mikor arról beszélt neki, hogy könnyedén el tudná törni Ferren nyakát. Ebben biztos volt, hiszen a macska gyenge volt, erőtlen és talán még a csontja is könnyen törik. Garley ellenben erős volt, hiszen őt valószínűleg a világ edzette ilyenné. A kis kandúr viszont egész életét ketrecben töltötte.
- Úgy lesz. Ígérem, hogy... Hogy nem okozok több csalódást - mondta halkan. Megpróbált magára erőltetni egy kis bátorságot, de ő nem az a típus volt. Félt attól, hogy mi lesz vele holnap. Egyébként sincs vége még a napnak. Most fog kezdődni. |
- Mert azt hiszed, vak vagyok?! - förmedt a macskára, mikor az nagy vallomásba kezdett. Általánosságban jobban kedvelte a macskalényeket, mint az embereket, de ez a kandúr már eljátszotta a türelmét.
- Baromi könnyen megúsznád úgy - morogta, s zsebre rakta a zsákmányt. Legalább azt még nem szórta el a macska. - dögledezni egész nap, lustálkodni, heverészni. A nagy francokat. Rohadt sok pénzem van abban a te girhes hátsódban, szóval be fogok hajtani minden fillért. Ha minden nap csak egy morzsányi jön vissza abból, amit beléd fektettem, hát akkor mozsánként haladunk. De a te érdekedben, ha nem szeretnél lassú kivégzést, akkor igyekezhetnél produktívabb lenni. A saját jól felfogott érdeked, hogy a kedvemben járt. Fél kézzel el tudnám törni a nyakicádat, ha eddig nem tűnt volna fel - közölte.
- Holnap a gazdag negyedbe megyünk. Van ott egy fazon, aki mindig be van baszva, fel se fogja, hogy betörünk hozzá. Kirámoljuk. Nagyon ajánlom, hogy addigra találd ki, hogy miben vagy jó, különben annyi neked. Cipekedni nem tudsz... de legalább kis helyeken beférsz -mormolta.
|
| Fereen láthatóan nagyon el volt kenődve, mikor elindultak vissza abba a házba, ahol most már a mindennapjait fogja tölteni. Kicsit bénán ugrott át a kerítésen, majd hangtalanul követte gazdáját, lehajtott fejjel és be húzott farokkal. Viszont mikor hozzá szólt, óvatosan megszólalt.
- Nekem nincs semmi felé különleges képességem - motyogta.
- Azért nem volt még gazdám, mert senkinek nem kellettem... - vallotta be, mert már nem volt mit veszítenie. Igazából ezt a bevetést, vagy mit is eltolta és most a gazdája valószínűleg szánja, hiszen még kiabálni se kiabált vele.
- Én... Igyekezni fogok - tartotta a lépést a férfival, aki végül szólt, hogy adja oda neki a kis zacskót. Hamar oda is adta neki, majd mikor az ételről volt szó, lehajtotta a fejét ismét. Tanácstalan volt, ezért nem hozott el semmit se. Mivel nem kapott rendes utasítást, így nem tudta szegény, hogy mit csináljon. Így most éhen marad...
Kissé bugdácsolva a hóban követte gazdáját, hiszen mást nem nagyon tehetett, de legalább mozoghat. Érezheti, hogy egy kicsit van szabadtsága, még ha ennek meg is lesz au ára. Ez van.
- Öhm... Uram... - szólította végül így, mert nem merte a nevén hívni - Vissza fogsz vinni az üzletbe? - kérdezte, mert fenn állt ez a lehetőség is, hiszen Garley nem ilyen macskát akart magának, mint Fereen. |
Nem értette, mi tart ennyi ideig, így a konyha bejáratánál nézte, hogy hezitál a macska. Aztán mikor odajött hozzá, teljesen ledöbbent.
- Megyünk - mondta végül, mikor magához tért. Elvégre nem állhatott neki ezen a helyen veszekedni a macskával.
Kimászott az ablakon, ahogy bejött, aztán átmászott a kerítésen. Közben hátranézegetett, jön-e utána a macska.
- Ha csak kolonc vagy, nem sok hasznodat veszem - mondta már az utcán, de ezt is olyan megállapításszerűen, nem idegesen.
Annyira szánalomkeltő volt neki az a kandúr, hogy nem szívesen kiabált vele.
- Az a mai kajád, amit onnan elhoztál. A konyhából - közölte ezt is tárgyilagosan. - Jó étvágyat hozzá. És a zacskó legalább meg van? Add ide!
S közben baktattak a havas utcákon.
|
Nem értett ehhez, egyáltalán nem tudta, hogy mégis hogyan kellene neki ezt a lopás dolgot csinálnia, de annak örült, hogy ilyen értékes dolgot sikerült találnia, még ha nem sokat, de ez is valami. Főleg egy ilyen lepukkant házba. Viszont mikor azt mondta neki Garley, hogy válasszon valamit a konyhából, meg hogy őrizze hazáig a kis zacskát, akkor nyelt egyet. Nem akarta, hogy ilyesmit bízzon rá, de végül inkább eltette a zsebébe a kis zacskót, majd halkan beosont a konyhába, de fogalma se volt arról, hogy mit is kellene elhoznia. Ételt? Esetleg alkoholt, ha talál? Vagy valami eszközt? Nem bolt biztos a dolgában, így néhány percnél sajnos sokkal többet tartózkodott a konyhában, mint azt szerette volna. Végül még mindig elég sokat hezitált azon, hogy mit hozzon el, így inkább visszament a gazdájához.
- Nem találtam semmit se – hajtotta le a fejét kicsit, mert nem értette a feladatot. Elhozni valamit. Mégis mit?
- Megyünk? - kérdezte halkan, kicsit behúzta a farkát, mert most arra számított, hogy kikap.
|
A férfi bólintott a jelentésre. Őrültség volt magával hoznia a képzetlen macskát, de derüljön ki mielőbb, hogy alkalmas-e erre, minek etesse, ha nem? Ő úgy is el tud slisszolni, ha balul ütnek ki a dolgok. Ha a macska megússza, akkor életképes, ha nem, akkor meg úgyse vette volna hasznát. Ezzel a gondolatmenettel lépett be a házba. Ő nem pakolászott úgy, mint a macska, hanem rutinosan a szokásos helyeket célozta be: párnahuzatot, vécétartályt, virágcserepet, könyveket. Mintha maga is macska lett volna, olyan puhán, nesztelenül járt.
Mikor a macska megszólította, felé fordult, közel ment hozzá, kezébe vette a zacskót.
- Jó. Na akkor ezt rád bízom. Őrizd hazáig. Egy perc, és készen vagyunk. Addig válassz valamit a konyhából. Lehetőleg ne konzervet - kacsintott rá. Egész jókedvű lett, nem várta volna, hogy ebben a lepusztult házikóban ilyen értékes ékszereket fognak találni. A ház lakói békésen aludtak, látszólag minden simán ment.
Gar még átforgatta a ház lakóinak táskáját, a tárcájukat, de ott csak néhány fémpénz árválkodott.
|
Nem hitte volna, hogy megdicséri, de azt se hitte el, hogy sikerült átugrania a kerítést, de valószínűleg azért volt, mert mégis csak macska volt. Gyengeség ide vagy oda, de az ösztönei még megvoltak. Legalábbis egy részük... A boltban töltött évek teljesen kiöltek belőle mindent, így most, hogy kiléphetett a világra, teljesen máshogyan érzi magát. Az adrenalin szintje így is az egekben volt jelen pillanatban.
- Alszanak – nyelt egy nagyot megint, majd a kapott kesztyűket engedelmesen felvette, nem kérdezte meg, hogy honnét van, hiszen lerítt a férfiről, hogy már régóta csinálja ezt, így fel van készülve mindenre. Megrázta a fejét, mikor a kérdésről volt szó. Nem tetszett neki, hogy meglopnak másokat, de nem ellenkezett, helyette inkább sietve bement a házba. Jól látott, de rettegett attól, hogy az itthoniak lebuktatják őket, így valóban megpróbált halk lenni. Azonnal egy fiókos szekrényben kezdett kutakodni, de a keze remegett. Nem is kicsit... Közben minden egyes hangra figyelt és arra, hogy Garley merre van a házban. Automatikusan követte minden lépését a férfinak, mert egyedül biztos, hogy bepánikolt voltam. Sajnos percekig nem talált semmit, de aztán mégis. Egy kis váza aljába rejtett zacskót talált, amiben néhány értékes ékszer volt. Azonnal megkereste tekintetével Garleyt, majd megszólalt.
- Ez... Ez jó? - adta a kezébe a kis zacskót, de nagyon izgult. Ezen kívül sajnos nem talált semmit se.
|
Hümmögve vette tudomásul a macska feleletét. Sokszor elképzelte, milyen lehet macskának, milyen személyisége lenne neki egy macska múlttal. És gyakran arra jutott, jobb nem firtatni, amiről egy macska nem beszél. Sokminden lehet a színfalak mögött, amibe ő, mint egy átlagos ember, nem láthat be.
- Na, ügyes - mondta egész meglepődve a macska ugrásán. Ki se nézte volna ezt már belőle. Kisvártatva követte, bár ő jóval lassabban küzdötte át magát az akadályon.
- Szóval? Alszanak? - faggatta, mikor már ő is az udvaron állt. - Akkor bemegyünk. A biztonság kedvéért húzd ezt fel - nyújtott egy kesztyűt a macskának. Sok zsebe egyikéből halászta azt elő.
- Ékszert, pénzt hozz. Ha más értéktárgyat látsz, jelezd nekem. Ne rendezd át a házat, ne csapj zajt. Jobban látsz a sötétben, mint én, használd! Egyéb kérdés? Akkor mehetünk! - s már noszogatta is be a macskát a házba. Odabenn nagy volt a csend, s Gar félelem nélkül mozgott az idegen épületben.
|
Megint ugyan azt az erős tempót kellett követnie, amit idefelé diktált neki a férfi, de még mindig nem szokott hozzá. Gyenge volt, annyi biztos. Nem szokott ő ehhez hozzá, hiszen egész életében a ketrecben volt zárva, de úgy látszik, hogy ezt a férfi nem tudta, hiszen rákérdezett, hogy volt-e már gazdája és miket csinált.
- Öhm... Nem... Még nem volt gazdám soha. Az üzletben éltem ez idáig - mondta halkan, bár nem tudta, hogy egyáltalán a férfit érdekli-e, hogy milyen élete volt előtte. Közben egyre messzebb értek a háztól, ahol mostanáig voltak, de mikor Garley kiadta neki az utasítást, hogy bizony be kell másznia egy kerítésen, egyből összehúzta magát.
- Oda? - nyelt egy nagyot, de mikor a férfira nézett, azonnal elfelejtett ellenkezni is, így azonnal követte az utasításait. Annak ellenére, hogy gyenge volt és vékony, ugrani úgy látszik, hogy nagyot tudott, mert egy mozdulattal átugrotta a kerítést, majd meglapulva elindult megnézni, hogy alszanak-e odabent. Mindenki aludt, de Fereen szíve olyan gyorsak dobogott, mint még soha. Jelzett Garleynek, hogy mindenki alszik és ő is jöhet, de valójában azt se tudta, hogy mit csinál. Betörnek mások otthonába? Ezt csinálja a férfi? Félve lapult a sötétben a fal mellett, míg várta, hogy Garley utána jöjjön. Nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy a következő utasítást úgy meg megkapja, ha úgy van.
|
- Bevetés - erősítette meg a férfi, s trappolva elindult a hóban. - Benézünk pár helyre. Megnézzük, mit tudunk elhozni... és amit tudunk, azt elhozzuk. Egyszerű, mint az egyszeregy!
A kérdésre felvonta a szemöldökét. Valóban, be se mutatkozott.
- Gar vagyok - fordult hátra a macskához - Garley. Vagy uram, vagy amihez hozzászoktál. Volt már gazdád korábban? Milyen feladatokat láttál el? *kérdezősdködött, miközben egyre távolodtak a háztól.
Kivilágítatlan utcák felé vette az irányt a férfi. Szegényes negyed volt ez, kihalt, rémisztő. Nem sok kifosztani álló ház állt itt, de az is látszott, könnyű a bejutás egy-egy udvarra, és a rendőrök sem csinálnak abból ügyet, ha bemászik valaki.
- Na oda bemegyünk - mutatott Gar egy kiszemelt házra - mássz át a kerítésen, aztán megyek utánad. Nézd meg, alszanak-e a bentiek - adta ki az utasításokat.
|
Sajnos nem aludhatott túl sokat, hiszen mikor gazdája felébresztette, azonnal észhez tért. Egyébként se aludt olyan mélyen, hiszen az új környezet miatt nem igazán mert, meg nem is tudott volna. A boltban se voltak túl jók az éjszakái, de mindegy. A matrac is egészen jó volt, megbecsüli majd. Hamar magára kapott valami melegebbet is, amit kapott, de meg nem mondta volna, hogy hová mennek.
- Bevetés? - értetlenkedett, mert valóban nem értette, hogy a férfi mire is gondol most, de engedelmesen követte őt ki az ajtón és amint megcsapta őt a hideg, azonnal összerezzent. Valóban hideg volt idekint. Esett a hó... Úgy nézte a havat, mint ha soha nem látott volna még ilyesmit. Talán így is volt, mert nem emlékezett rá.
- Mit... Mit fogunk csinálni? - kérdezte kissé bátortalanul, mert fogalma se volt semmiről. Ásított egyet, kissé még fáradt volt, nem volt ehhez hozzá szokva, annak ellenére, hogy éjszakai lény volt lényegében.
- Izé... Hogy szólíthatlak? - kérdezte meg végül, mert tudta, hogy mégis csak muszáj valahogy szólítania a férfit. Úgy, ahogy azt ő majd mondja neki természetesen.
|
Pár óra múlva keltette a macskát. Még sötét volt.
- Hasadra süt a nap! - rázta föl - ebben a szakmában éjjel kell talpon lenni. Na gyerünk, vedd a ruhádat! Rohadt hideg van kinn.
Gar már éber volt, feltüzelt, lelkes, teli energiával, erővel. Ezt várta volna a macskától is.
- Ez az első bevetésed, úgyhogy tedd oda magad! Meglátjuk, hogy teljesítesz. Nincs második esély az első benyomásra.
És már indult is. Barnásszürke kabátot viselt rengeteg zsebbel, melyekből gyanúsan kikandikált egy-két eszköz.
- Könnyűvel kezdünk, hogy sikerélményed legyen - folytatta bátorítólag, s az ajtóban várt a macskára, hogy jöjjön utána a hóesésbe.
|
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
