|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:09 - |
Több generáció él itt, mindenki kényelmesen elfér a hatalmas épületben, hisz különálló lakrészeik vannak. |
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
| A szőr felállt a hátamon, s össze rándultam a lövésre. Végig néztem ahogy elszalad majd a földre tekintettem mit már ellépett a vér. Légzésem szaporább lett és Wenre néztem ki már a földre esett.
-Neeeh ne ne ne ne ne istenehhmm valaakiii! Segítsen!!! -kiabáltam a ház irányába és Wen mellé térdeltem. Felsőjét felhúztam, s akkor láttam meg hogy Miani...eltalálta.
-Siessen valakiiihhh!!!! -ordítottam és reszketve néztem szemeibe. Annyira félek!! Reszketek és a sírás kerülget nagyon közelről, ha olyan helyen találták el akkor nincs már értelme se az életemnek. Semminek sem lesz már értelme akkor. Nem akarom őt elveszteni valaki jöjjön máár! |
- Olyan szépeket mesélsz arról az emberről - folytatta Miani, még mindig lehúnyt szemmel - gyűlölöm! Nem akarom ezt tovább! Vele is végzek... de előbb... előbb veled.
Felpillantott. Ennyi idő már Wennek is elég volt, hogy leszaladjon a szobájából a hangoskodásra. Sam elé állt, s Miani most a meglepetéstől megrántotta az ujját... a pisztoly elsült.
Pillanatok teltek el, csendben. Wen Samet figyelte, őt nem érhette a golyó. Miani reszketve állt. Most, hogy megtette, elbizonytalanodott.
- Én nem... nem akartam ezt...
Megfordult a fejében, hogy eldobja a fegyvert, de úgy túl könnyen azonosítanák... márpedig ő nem akarta elveszteni a szabadságát. Futásnak eredt.
Közben a vér már gyűlt az aszfalton. Wen nem tudta, honnan ered, csak feltételezte, hogy belőle. A teste olyan sokkban volt, hogy nem érezte még a fájdalmat. De egy pillanat múlva összerogyott. Keze, arca, holmoka, hasán, mellén a ruha vörös volt.
 
|
| Reménykedtem szinte imádkoztam hogy bele egyezzen ajánlatomba de..arca nem ezt mutatta. Olyan ködös volt tekintete, s mikor a fegyvert megláttam megfagyott bennem a vér.
-Kérlek Miani...könyörgöm hogy ne tedd ezt jó? Együtt maradhatunk még sokáig de azt..azt tedd le légyszíves! -mondtam miközben reszketve nyújtottam felé kezemet. Szemeimbe könnyek gyűltek, s szemem ide oda cikázott hátha segítséget tudok hívni.
-Miani..kérlek...nem akarok meghalni...-súgtam megremegő hangon. |
A fehér macska figyelmesen hallgatott. Bólogatott, mosolygott, ám arcáról lassan lehervadt a mosoly. Amikor Sam hozzáért, mindig fölragyogott, de utána csak a földet nézte. Egy fűcsomót piszkált a lábával. A füle azért élénken fókuszált.
Mikor Sam befejezte, Miani sápadtan tekintett fel. Az arca most kifejezéstelen volt, nem tükrözött semmi érzelmet.
- Sajnálom, hogy ezt mondod - közölte - és sajnálom, hogy ezt kell tennem. De én nem akarom, hogy azé az emberé legyél. Ha nem leszel az enyém, hát akkor senkié... senkié! - visította.
Előrántott egy revolvert, mi eddig a ruhája zsebében lapult. Még valaha egy embertől lopta, néha vadászott vele, de spórolni kellett a tölténnyel. Most biztos kézzel fogta, kinyújtott karral állt Sammal szemben, összpontosított, lehúnyta a szemét.
- Tényleg sajnálom! Szerettelek! - kiabálta.
|
| Felsóhajtottam, s vissza öleltem őt. Megsimogattam fejét majd szemeibe nézve hallgattam őt végig.
-Nem tűntem el hisz tudtad hogy el fogok menni...de azért sajnálom.. Figyelj rám Miani. -mondtam és finoman arcára simítottam. Olyan kis édes volt ilyen izgatottan mégis szomorú volt és egyben boldog.
-Nem tudnám az itteni szolgákat itt hagyni sem Went..mi lenne ha...ha te is itt élnél?? Velünk! Nem úgy bánik velünk Wen és az anyjának nincs hatalma felettünk hisz mindent ő örökölt. Nincs sok munka sem. De tényleg jó itt élni. De nem szeretnélek elveszíteni közben. Élj itt velünk rendben? Nem akarok barátok nélkül maradni magányosan. Az az idős bácsi amúgy sem mindig mókás. -kuncogtam és újra magamhoz öleltem így érezhette szívem hevesen dobog. Félek hogy el fog rohanni és nem tudom vele megértetni ez a hely fontos nekem.
-Tudod...az igazi ok amiért még maradni szeretnék..az az hogy előző gazdám. Aki már a családom egy tagja volt nekik ajándékozott miután meghalt...és nem szeretnék csalódást okozni. Ha ő így szerette volna hát legyen így. Wen megígérte nekem hogy jó gazdám lesz. És én pedig neked ígérem meg hogyha ez megváltozik együtt elszökhetünk és veled fogok élni! Végre szabadon! -csóváltam kicsit farkincám miközben elengedtem és lassan arcára pillantottam hogy lássam vajon mit reagál minderre.. |
- De jó, hogy itt vagy - lelkendezett a lány. Egészen kipirult, ahogy Sam hozzáért. Nem is türtőztette magát, a nyakába ugrott. - úgy örülök neked!
Izgatottan legyezett a farkával.
- Eltűntél - szólt elkámpicsorodva, mikor kibontakozott az ölelésből. - Pedig biztos nem akarhattál tényleg idejönni. Csak mondtad, mert a macskája vagy. De már minden rendben. Most nem hall, nem lát téged. Ellóghatsz velem - susogta izgatottan. Az arcán látszott, ő tényleg hisz ebben.
- Olyan jól éreztem magam veled - szólt hízelkedve - sokkal jobb társaságban minden. Te meg nem gondolhatod ezt komolyan... nem lehetsz egy embernek a társa. Egy macskának egy macska mellett a helye.
Szilárd meggyőződéssel mondta. Sam szemeibe nézett, komolyan llta a tekintetét.
- Jó dolgod lesz velem. Jobb élet vár, mint itt. Látom, hogy nagy ház, és biztos kényelmes is. De azok az emberek... őhozzájuk nem kerülhetsz olyan közel, mint egy fajtárshoz. Én megértenélek.
|
| Közelebb sétáltam és ki kukucskáltam. Furcsállón pillantottam a lányra és gyorsan kisiettem a szobából. Mit keres itt? Vagyis miért? Meg hogy hogy megtalálta a kúriát? Furcsa de mindegy is. Mondtam hogy csupán egy pillanat és jövök majd elhagytam a házat és hozzá rohantam.
-Miani mi a baj hogy hogy eljöttél? Nem nem aludtam..vagyis nem én hanem Wen aludt de nem ébredt fel. Minek köszönhetem hogy eljöttél ide? -kérdeztem kíváncsian és karját megfogtam óvatosan hisz láttam hogy kimerült. |
Wen nem ébredt fel. Ruhástól elaludt, de a takaró érintésére nyújtózkodott egy kicsit és a másik oldalára fordult.
A szoba ablakán kopogás hallatszott. Miani dobálta kicsi kavicsokkal az üveget, várva, hogy a kandúr kinyissa neki. A főbejáratot nem használhatta. Titokban érkezett. Ha Sam meghallotta, és kinyitotta az ablakot, Miani lelkesen integetett neki, és lehívta magához. Látszott rajta a fáradtság, nem kis út volt idáig az erdőtől. De ő jött, hogy pár szót váltson Sammel.
- Remélem nem aludtál - mondta a lány, ha Sam lesétált hozzá.
|
| Konkrétan az egész életünk elmeséltük egymásnak, s mikor végeztem a segítséggel mondta hogy menjek vissza pihenjek le hoz nekem titokban enni valót mert meghallotta hogy elég hangosan megkordul a gyomrom. Amit meg ugye a gazdáimnak nem kéne hallania. Be pillantottam fél szemmel Wen szobájába, s láttam hogy elaludt. Halkan be sétáltam majd terítettem rá egy takarót, s az ajtóból néztem egy rövid ideig ahogy békésen alszik. Bár tudnám mit álmodik...vagy hogy mi járt a fejében mikor elhagyta a szobát a csók után. Tudtam hogy nem kellett volna..idióta ötlet volt! És túl korai is. |
Wen visszaindult, de Sam nem volt a szobájában. Az egész kastélyban bárhol lehetett... nem tudta, ha elmegy megkeresni, és megtalálja, mit mondjon. Nehéz volt a szíve. Ült az ágyán, lóbálta a lábát. Egészen kicsi gyereknek érezte magát, aki valaki nagyhoz, bölcshöz fordulna tanácsért, de nincs senki, aki segítsen. Anyja is olyan rideg volt. Az nem tanács.
Nagyon sóhajtott, fájt a feje. Még kórházba is kell vinni Samet, gondolta. Ledőlt az ágyra. Nem akart elaludni, egszerűen csak elnyomta az álom. Sammel álmodott, egy mezőn futott utána, lepkék spricceltek szerteszét a vadvirágok közül, ahogy szaladt.
|
| Jó ideig nem akartam elmozdulni helyemről ám az idős úr bejött, s kis nyugtatgatás után megkért hogy segítsek neki. Fiatal vagyok és mások nem hajlandóak neki segíteni egy két munkában neki viszont már nem igazán bírják a csontjai. Annak ellenére hogy még mindig beteg vagyok és a kórházba is be kéne mennem igent mondtam, s miután felvettem az egyik dolgozó ruhámat lassan mögötte sétálva kötöttem hátra hajamat. Mikor megláttam őt fejem lehajtottam és lépteim szaporáztam lefelé a lépcsőn. Szívem össze szorult a gondolattól hogy megfog házasodni..még ha akarata ellenére is de mégiscsak elveszítem őt. Tudom milyen ha olyannal adnak össze akit nem szeretünk de könnyen le lehet róla mondani mégiscsak. Elkezdtem beszélgetni az idős macskával, s mint kiderült Gerard a neve. Neki is volt családja de rég elvesztette őket, s azóta szolgálja a családot magányosan. Nagyon jól elbeszélgettünk és igazán kedves volt hozzám. Nagyon sajnálom ami vele történt mert mióta egyedül van semmi boldogság nincs az életében és itt is szörnyen bántak vele. De nekem mégis sikerült megnevettetnem és mosolyt csalnom arcára mikor segítettem neki. Más cselédek nagyon csodálkoztak ezen hisz engem nem ismertek őt pedig teljesen komornak hitték. |
Mielőtt még kimehetett volna, Sam elhaladt mellette. Ez volt a végső szíven döfés. Mintha ő tehetne erről, mintha ő döntött volna így... pedig semmi köze nem volt az életéhez, anyja és apja rendelkezett róla, mikor még beszélni sem tudott.
Sam után akart szaladni, ám ahogy kilépett a szobából, anyja mellette termett, s behívta magához.
- Beszélhetnénk egy percre, fiam? - kérdezte szokott kimért modorában.
Wen bement az anyjához. A nő leült hatalmas karosszékébe, ő meg előtte ácsoroghatott.
- Egyértelmű, hogy megviseltek a ma történtek. De nem hagyhatod el magad. Ne tégy őrültségeket. Ne kerülj túl közel a szolgáidhoz. Immár mind a tiéd... minden... - mutatott körbe - viszont azt nem fogom engedni, hogy ész nélkül rendelkezz fölöttük. Holnap érkezik a menyasszonyod, kinyilvánítja részvétét a veszteségünk felett. Légy udvarias. Ne sírj, ne nyavalyogj. A menyasszonyod egy férfihez megy hozzá. Jegyezd meg - mondta, szeme hűvösen fénylett. - megértetted?
- Igen, anyám...
- Helyes. Akkor menj - s azzal a nő intett, elbocsátotta Went, kit sokként ért az információ... épp az előbb emlegették őt, és holnap már meg is jelenik.
|
| Még mikor felkelt akkor is mosolyogtam hisz gondoltam megtudjuk beszélni hogy nem lesz belőle semmi gond én nagyon élveztem stb de...azzal hogy mást választottak neki mindent elrontott..praclim már nem csóváltam és fülem is hátra csuklott. Csak néztem őt, s szemeimben könnyek gyűltek. Felkeltem az ágyról majd kimentem mellette. Mielőtt végleg elrohantam volna még láthatta ahogy könnyeim ellepik arcomat. Besiettem a szobába mi a szolgálnak volt fenn tartva, s ledőltem az ágyra. Táskámból kivettem a plüssöm és szorosan magamhoz öleltem. Nem akartam kiscicának tűnni hogy hangosan bőgök szóval fejem bele fúrtam a pihe puha anyagba. |
Wen nem gondolt semmire, gondolatai helyét átvették vágyai. Minden színesebb, pezsgőbb lett körülötte, amikor kinyitotta a szemét. Látta a macskán az örömet, s az ő arca is kipirult. Mégsem tudott önfeledten mosolyogni. Egy pillanatig hallgatott, de úgy érezte, magyarázattal tartozik.
- Én nem... - bár Sam kezdeményezte, mégis olyan érzése volt, hogy ő volt az, aki visszaélt a helyzettel. - nem... nem tehetem ezt.
Felkelt, képtelen volt egy ágyban maradni a kandúrral. Idegesen járt-kelt a szobában.
- A szüleim már réges-régen kijelöltek nekem valakit. Ezek eldöntött dolgok. Ezen még apám halála sem változtat. Itt így mennek a dolgok - hadarta sebesen. - nem akartalak félrevezetni.
Feldúltan lépett az ajtóhoz.
- Azt hiszem, most jobb, ha megyek.
Lehajtotta a fejét. Nem bírt Samre nézni, nem akarta a csalódást látni a szemében.
- Sajnálom...
|
| Elmosolyodtam, s farkincám ide oda cikázott. Izgatott lettem ahogy visszonozta és nem akartam hogy véget érjen. Tökéletes volt ez a pillanat és többször is érezni akarom..
Egyre egyre szenvedélyesebbé vált az elsőször csupán lágy csók. Vajon...vajon tetszik neki? Milyen messzire mehetek el? Gondolatok fejemben nem sokáig pörögtek hisz az egészet túl reagálom... Csak bele élem magam és kiélvezem minden pillanatát annak ahogy finom puha ajkait érezhetem. Nem ez az első csókom mégis úgy érzem elvesztem az eszem tőle és zavarba ejtő..
Igaz jó hosszasan tartott de sajnos el kellett válnom ajkaitól ha nem akartam le szuszogni az arcát. Lassan elhúzódtam majd szemeibe néztem mélyen, egyik pillanatról a másikra eddig még sosem látott boldog mosoly tűnt fel arcomon és beharapram alsó ajkam finoman. |
Elképzelte a macskát sötét foltokkal. Mindenhogy gyönyörűnek találta.
- Honnan érzed, hogy szeretnek? - kérdezte elmélázva a fiú - honnan tudod, hogy nem csak egy álca? Hogy lehet ezt a kettőt megkülönböztetni?
Aztán Sam szavaira elhallgatott. Sose mondtak neki hasonlókat. Nem is tudta, miképp kell rá reagálni, ilyesmit nem tanítottak neki.
- Sokszor úgy érzem, ezeket már nem lehet kimondani. Jéggé fagytak a szavak. Nem olvadnak fel - felelte.
Tovább simogatta a macskát.
- Biztos csak egy ideig él majd abban a kis lukban. Aztán élhetőbb körülményeket teremt magának... ha már idáig eljutott, ezután sem fog megállni - mondta Wen Mianiról. - sok macska élt már ebben a házban, de egyiknek sem én voltam konkrétan a gazdája. Most kell megtanulnom ezt is.
Sam következő mondata hallatán elakadt a szava. De nem is kellett mit felelnie... a macska már cselekedett is, és ő átadta magát az érzésnek. Mintha napfény jutott volna a testébe, átmelengette minden pocikáját, érezte, hogy fénylik az ajka tőle. Bizsergető, áramütésszerű érzet járta át, szinte beleszédült. Először csak finoman csókolt vissza, aztán egyre hevesebben, vágyódóbban táncolt Samével az ajka.
|
| -Mindig mindenki megjegyezte milyen kis szép vagyok. Aztán egyre furcsább lett a külsőm akaratom ellenére is igazából. Mint látod sötét folt alig maradt és hajam is egyre jobban szőkül. -furcsállón hallgattam amit anyjáról mondott.
-Az otthon inkább az ahol szívesen várnak és érzed hogy szeretnek.. De én itt vagyok már! Nekem mindent elmondhatsz mitől elakad a lélegzeted és más nem értené meg. Én igen..és türelemmel kíváncsisággal hallgatnálak még és ölelnélek hosszasan magamhoz. -mondtam miközben picit kirázott a hideg ahogy megsimizett. Imádom ha valaki simogat és olyankor szinte megőrülök mint egy bagzó cica úgy könyörgök simogatásért.
-Nem akarok egy kis lukban élni egy olyan lánnyal aki azonnal el ítél, bogyókon él. Nem bírnám ki...és te nem tartasz fogva. Igen szolga vagyok de ahogy te is mondtad a legjobb gazdám leszel. -felnevettem rajta mikor az utolsó mondatnál olyan kis szomorkás volt. Itt az idő Sam! Menni fog ez nem? Csak...csak nem húzódik el vagy küld ki ilyesmi nem?
-Tudod...már kiskorom óta a fiúkhoz vonzódom...és most csupán egy érdekel az oly sok közül. -lassan közelebb hajoltam majd hosszasan, s szerelmesen megcsókoltam. Mancsom arcára tettem míg másikkal támaszkodtam feje mellett. |
- Gyönyörű lehettél - mondta Wen - szépséges cica. Játékkal teli gyerekkor -lehelte maga elé - milyen gyorsan vége. Félek, már nem mehetünk vissza oda. Innentől már csak a kötelességek vannak. Te sem magad miatt élsz, hanem másokért, és én sem, nem magunkat szolgáljuk... te engem, és én ezt a családot, a házat, a régi nevet...
Ahogy Sam beszélt, belesimított a macska fürtjeibe.
- Azt mondta nekem egyszer anyám, az otthon az, ahol biztonság van. Én sose tudtam magam otthon érezni ebben a házban. És ezt nem lehetett elmondani neki. Most se beszélünk róla, hiszen láttad... nem beszélünk itt semmiről. Megfulladok - valóban a torkához kapott, bár lassú mozdulattal - a szavak nem jöhetnek fel. Mindent csak le kell nyelni... megakadnak a torkomon a mondatok, az érzések... és egyszer csak megfulladok. Figyeld meg.
Az ágy egy biztos sziget volt a kandúrral. Békés kikötő, ahonnan ka kiszáll, rögtön háborúba megy. Ott majd hideg lesz, veszekedés, hajsza, hogy érvényesítse az akaratát... de most még olyan jó volt ott a macskával.
- Tényleg? - nézett nagy szemekkel Samre - de miért? Miért utasítottad vissza? Nem a szabadság a legnagyobb kincs? Nem gyűlölsz azért, amiért én ember vagyok? Amiért fogva tartalak? Miért nem maradtál Mianival? - kérdezgette komolyan - hiszen amúgy is... - sütötte le a szemét - szép lány... biztos tetszett neked.
|
| Felkuncogtam kérdésén és hosszasan elgondolkoztam.
-Nem voltam sokkal másabb...csínytalan mégis tisztelettudó játékos cica voltam. Mindenbe bele kotnyeleskedtem hogy segíthessek. És akkor még a hajam teljesen gyönyörű barna volt..a testemen még nem voltak foltok hanem a bundám szép sötétebb barna volt. Mintha csak más személy lettem volna. -súgtam és mosolyogva néztem karjára. Jó érzés volt ennyire bújni valakihez.
-Biztonságban érzem magam...megmentettél, az egyetlen vagy aki jó hozzám. Nem maradt senkim így nem is tudnék hová futni de nem ezért maradtam persze. -lassan fejemet felé fordítottam hogy szemeibe tudjak nézni.
-Nem...nem akartam még elmondani de..Miani azt mondta maradjak vele, éljünk együtt ő és én az erdőben de...vissza utasítottam..nem tudom pontosan miért de jó érzéssel tölt el valamiért. -mondtam őszintén, s dorombolásom egy percre sem maradt abba. |
Hosszasan hümmögött a macska szavain. Különösnek találta, hogy valakinek lehet olyan családja, amit mintha katalógusból választott volna. És mennyire más személy lesz úgy, egy olyan múlttal, olyan közeggel. Az egész világra másképp fog tekinteni.
- Biztos nagyon boldog voltál - felelte Wen. Lehunyt szemmel próbálta elképzelni a fiatal Samet, amint a réten ugrál a virágok között. - milyen voltál fiatalon? - kérdezte.
Közelebb húzta magához a macskát. A mellkasa fel-le süllyedt. Olyan szépeket, kedveseket mondott neki, kezdett megolvadni a szíve körüli jégpáncél. De még nem olvadt fel teljesen, tartózkodónak nevelték. Mégis... mennyire jó volt a macska közelsége.
- Miért... miért olyan jó neked itt velem? - kérdezte bizonytalanul, s rátekintett a kandúrra.
|
[211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
