|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.22. 15:57 - |
A Blake család egy meglehetősen nagy házban él, a szülői pár általában nincs itthon, de szolgáik sincsenek, Jin nagyon jól érzi magát itt, mert azt csinálhat amit csak akar.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Takahe türelmesen megvárja, míg Lui odaadja neki a kis nőstényt. Nem is veszi észre, hogy vacillál, de aztán gyorsan Jin után megy. - Semmi baj nem lesz, Füles. - mondja a háta mögé nyugtatólag. - Van orvos a házban? - kérdezi a lányt, mikor Kate-et leteszi az ágyra.
|
*Persze Jin is észreveszi Luit, s azonnal utána megy, így ú is látja a helyzetet, egyből bólint Takahenak* - Gyertek vigyük egy külön szobába... *mondja, s előre megy, kinyitja az ajtót*
*Lui adná, de nem tudja, erősebb benne az ösztön, hogy most Kate mellett kell lennie... szinte görcsösen szorítja amgához, aztán mégis sikerül Takahenak oda nyújtania* - Takahe... *kapaszkodik bele a fiú póljába és követi*
  
|
Mindhárom macskalény észreveszi Luit, s a karjában a macskalányt. Egyként állnak fel az asztaltól, de indulni egyikük sem indul meg.
Takahe meglepetten pillant fel a gondolataiból, majd megriad a kölyköt látva. - Jól van. - ugrik le az ablakból. Segítőkészen odalép Luihoz, hogy átvegye tőle a macskalányt, hiszen ő mégis csak nagyobb. Ha Lui odaadja neki, akkor megkéri, hogy szóljon Jinnek, ha nem, akkor ő maga megy el bejelenteni, hogy van egy sérült cicalány, akit el kellene látni.
|
*Lui nem gondolkodik sokat, vissza rohan a házba, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tud, egyből Takahehoz rohan, nem tud más megoldást, lehet hogy Katet követik, de nem fogja egyedül hagyni, ezt eldöntötte magában... * - Segíts Takahe.... kérlek.... *mutatja felé a sebekkel tarkított macskalényt, aki idő közben ezméletét vesztette Lui biztonságos karjaiban*
|
- Hát ebbe meg mi ütött? - kérdezi Ino meglepetten, ahogy Lui után néz.
- Lehet, hogy Takahe rajta élte ki magát. - találgat higgadtan Vörös.
- Elég lazán kezeljük. - jegyzi meg Yamako, mire Ino jót nevet.
- Ja. De Lui makacs macska, úgyhogy majd visszajön, ha lenyugodott.
Takahe a hajába túr és az ablakkeretet, majd a földet bámulva gondolkodóba esik. Sok minden halad végig a fejében. Először is nem érti, mi ütött a szőkeségbe. Idegen számára, hogy faképnél hagyta. És rosszul is esik a vöröshajú fiúnak.
|
*Jin mosolyogva, s szótlanul figyeli a kis társaságot... jó érzés ez a szívének... de aztán meglátja ahogy Lui kirohan, megállítaná, de túl lassan kapcsol, Lui már az utcán szalad, s beéri a macskalényt akit ismerősnek vélt, megérinti, mire a nőstény eltakarja az arcot, keresztbe teszi kezeit maga előtt, s riadtan bámul a szőkeségre* - Lui...? Hogy... hogy... jaj Lui annyira örülök! *borul a nyakába, mire a fiúcska átöleli...*
- Kate, hogy kerültél ide? *kérdezi, miközben legugol a lánykához, ekkor veszi észre a nőstény megtépázott ruháját, meggyötört, piszkos arcát, az égésnyomokat végig a karján, apró sebeket, amiket emberek okoztak* - Mi történt Kate? *de erre a kislány elsírja magát, Lui csak mereven áll és nézi, térdre ereszkedve öleli át a macskalényt, s lassan a karjaiba veszi... fiatalabb nála, s csontsovány, nem kérdez tőle többet, csak a Blake család házának kapuját figyeli, nem tudja mit tegyen...
|
- Lui nem veszekedős típus. - mondja könnyedén Ino. - Takahe is inkább aggódónak tűnt, mint mérgesnek. - teszi hozzá, majd elmosolyodik. - Nagyon finom. A dinnyés és a csokis a legfinomabb.
- Nekem a karamell és a barackos ízlik! - jelenti be hevesen Vörös. Yamako vállat von.
- Akkora ez a ház, hogy nem tudom. Majd amelyikben megtaláljuk a cuccunk, az a mienk. - válaszol Jinnek.
- Ott vagytok Nemuye mellett, nem? - kérdezi tőle a nőstény.
- Lehet. - von vállat ismét a kék macska.
- Végre saját szobám van! - ujjong. - Olyan izé volt, hogy otthon mindig rejtegetnem kellett a magánéletem.
- Ki se térj rá! - szól rá Vörös. - Nem érdekel a magánéleted.
- Ne irigykedj, neked is lehetne. Nem ártana, ha egy kis feszültség eltűnne belőled.
- Ne kezdjétek. - morog oda Yamako. - Ino, igazságtalan vagy, csak hogy tudj róla.
- Annyi sok más nőstény van még. Például én. - húzza ki magát játékosan. Vörös a homlokára csap, oda se néz, Yamako azonban közönyös arccal bekap egy újabb kanál fagylaltot.
- Nem akarlak megbántani, a világért sem, de... szóba se jöhetsz.
- Pedig neked lehet, hogy nem mondanék nemet. - incselkedik vele Ino.
- Nehezebb lesz, mint gondoltam. - jelenti ki Vörös felocsúdva a szőkeség okozta döbbenetből. - A Misushiko házban legalább jó messze voltunk egymástól, így ez a perverz nőstényállat nem bírt traktálni minket a butaságaival. - mondja Jinnek.
- Ino. - kezdi komolyan Yamako. - Most fejezbe. Nem lesz jó éjszakád, ha feldühítesz. - figyelmezteti, mire Ino csak játékosan nevet.
- Még sosem okoztál nekem rossz éjszakát, holott már hallottam ezt a fenyegetést tőled. Vörös, téged meg utállak. - vágja képen a szavaival, de nem sértődik meg a vöröshajú kandúr, mert tudja, hogy a macskacsaj csak hecceli még mindig.
Takahe lassan közelít Luihoz. Mélyet sóhajt, úgy érzi, már nem tudja helyrehozni a hibát. Szeretne mondani neki valamit, de a kölyök elrohan. Hát a helyére ül. ~ Bár abbahagynád ezt a védjünk meg mindenkit hozzáállást... ~ kívánja magában.
|
*Jin nem akar vitákat éppen ezlrt nem akarta engedni Takahet de a fiú megállíthatatlan volt* - Remélem nem lesz veszekedés.... *ő ismer magának egy kis csoki fagyit, és eszegetni kezdi* - Örülök, hogy izlik nektek... *nevetgél* - Melyik szobákat választottátok? *érdeklődik*
- Tudom... *motyogja a fiú, de tekintetét nem veszi le a holdról* - Igazad van, kicsi vagyok... Zukinak, Kodakának és a többieknek is mind igazuk van... de egy nap... be fogom bizonyítani, hogy akármennyire is fiatal vagyok, meg tudom védeni akik fontosak nekem... *de hírtelen elakad a szava, ahogy az utcára pillant, mintha egy ismerős alakot látna... gyorsan felpattan* - Ne haragudj Talahe... mindjárt visszajövök... *kiálltja és már le is rohan*
|
Meglátja Lui arckifejezésén, hogy megsértette. Hirtelen nem is tudja, mit csináljon. - Tudom! - mondja utána, de a szőkeség elviharzik. - Asszem, megbántottam. - mondja Jinnek, azzal a fiú után rohan. Nem hagyja, hogy visszatartsa őt most a lány. - Bocs. - mondja neki, azzal nagy léptekkel a szőkéhez megy.
- Úgy látom, a cirkusz még így is állandó lesz. - mondja tényszerűen Ino. Már a fagyiadagja felét befalta. A két kandúr csak ül és nassol, nem szól bele a dolgokba.
- Füles... - szólítja meg csendesen őt Takahe. - Sajnálom, nem akartalak megbántani.
|
- Igen...erősek.... Nemuye is erős... *motyogja, aztán hallgat, amikor Takahe is avval kezdi, hogy túl kicsi ehhez, duzzogva fordul el* - Nem vagyok kicsi... *morogja, aztán sóhajt* - Éppen ezért... eddig sem azért akartalak megvédeni, mert annyira hősködni akartam... *avval meggondolja magát s lerakja a tálat, majd elviharzik*
- Luiba meg mi ütött? *kérdezi a lány ahogy meglátja kirohanni a fiúcskát, kérdőn néz Takahera, de ha nem akar válaszolni neki, akkor nem kérdezgeti tovább, de ha a fiú után szeretne indulni akkor visszatartja, Lui felmegy az emeletre... a szobák utána folyosó végén van egy ablak, széles párkánnyal, oda ül fel*
|
- Rendbe fog jönni. - bíztatja csendesen. - A lányok erősek, meg hát fiatalok vagyunk, az idő sok mindenre gyógyírt hoz. - folytatja. Érződik a hangján, hogy biztos abban, amit állít, nem csak üres szavakkal próbálja hamis nyugalomba ringatni Luit. - Szerintem fogjuk még látni Kodakát is. - mosolyog rá kedvesen. - Szeret minket. - kacsint kicsit játékosan, de még mindig megértő pillantással néz a szőke kiskandúrra. - Zuki... nos... segítjük egymást, nem? Mind újfajta élet elé nézünk. - magyarázza megvakarva a fejét. - Ne aggódj ilyen sok dolog miatt, Füles. - kéri szépen, s ráfog a gyerek vállára. - Tudom, hogy ez a védelmezősdi fontos neked, de vannak helyzetek, amikor nem tehetsz értem semmit. Meg... tudom, hogy ez szar szöveg, de elég kicsi vagy. Ez nem azt jelenti, hogy nem bízom benned! - teszi hozzá gyorsan. - Csak azt, hogy... jobban szeretném, ha nem a testőrömként gondolnál magadra, hanem... mondjuk barátomként. Oké? - kérdezi reménykedve, hogy a kis Füles nem értette félre őt. Ezután feláll és a macskalényeket figyeli. - Egyenek csak. Nekem nem újdonság, de ahogy Ino is mondta, nekik mindig csak pár csepp maradt. Egyébként én kicsit olvadtan szeretem. - teszi hozzá rafinált mosollyal. - Ennek örülök. - viszonozza a lány mosolyát. - Én is jól érzem magam. Sokkal jobban, mint eddig bármikor. Most jönnek majd talán a szivacs dolgok, de... - vállat von, mintha ezzel fejezné ki, hogy nem fél, bátran néz elébe, vagy annyira nem érdekes. Nehezen tudná elmondani, mit akart ezzel a kezdettel.
Ino jól felhalmoz magának, a két kandúr meg végre eldönti a csatát, Yamako ugyanis kikardozza a másik kezéből a kanalat és egy győzedelmes kiáltással elsőként szed magának kettejük közül. Persze odaengedik mind Luit, mint a legkisebbet, Vörös meg játszott sértődöttséggel egy másik dobozból szed, szája szegletében mosoly ül, ahogy "testvérére" néz.
|
- Csak... arra gondoltam... hogy vajon Nemuye lelke rendbe jön-e... hogy viszont látom-e még valaha Kodakát... hogy Zuki képes lesz-e élni... és hogy én meg tudlak-e majd téged védeni, amikor szükség lesz rám... *suttogja halkan Takahe felé, de nem néz rá, elmosolyodik ahogy a három fagylaltér harcoló macskalényt nézi* - Nekem is hagyjatok! *neveti, majd felkel, mire Jin a kezébe nyom egy tálat és egy kanalat, Lui elmosolyodik, majd ő is megy sorba állni a jégkrémért*
- Micsoda izgalom... nem gondolod Takahe? *nevet* - Te nem kérsz? *érdeklődik* - Örülök,hogy itt vagytok, így legalább van egy kis élet a házban... jól érzem magam... boldog vagyok.... *mosolyog a fiúra*
|
Takahe felnevet. - Igen. - jelenti be. Nem bánja, hogy bunkónak nevezi őt Jin, hiszen egyetért vele.
- Igen, szeretnék. - válaszol Ino izgatottan. A fülei meg-megrebbennek, arcán nagy mosoly jelenik meg, farkincája kunkorog mögötte. - Köszönöm! - mondja hálásan, azzal már ugrik is, hogy keressen magának fagylaltot. Vörös keres egy tálkát és kanalat, azt viszi utána. Yamako is visszatér, így hárman jelennek meg. A tálka üresen maradt, de hoztak öt doboz jégkrémet. - Elképesztő! - ujjong a lány.
Takahe látta Lui komorságát és igencsak megijeszti ez az ábrázat. Közelebb húzódik hozzá a székével. - Jól vagy? - kérdezi tőle halkan. - Az előbb olyan szomorú voltál. - mondja suttogva.
Eközben Ino alig bír dönteni, minden kiválasztott ízből szed magának, a két kandúr pedig egymással kanálcsatázva verseng, hogy ki szedhessen előbb. Játszanak, mintha testvérek lennének.
|
- Rendben akkor szimplán bunkó voltál, most örülsz? *nevet a lány, majd Inora tekint* - Akkor szeretnél enni? *mosolyog rá a lány* - Nagyon sok ízű van... epres meg vaníliás, csokis, kókuszos, meggyes, barackos, van tölcséres is, abbl van csokis vaníliás és epres vaíliás.... *aztán hírtelen elhallgat* - Dehát válassz nyugodtan a mélyhűtőből amilyet szeretnél... *nevetgél*
- Igen... *bólint Lui miközben eszi a megvajazott. sajtos kenyerét, s közben egyre jobban elkomorodik az arca, ahogy gondolataiba merül, de amint észbe kap, mosolyra húzódik a szája és behabzsolja a kenyerét* - Én is kérek szépen jégkrémet! *neveti*
|
Takahe csak jót nevet Jin elpirulásán, de nem hecceli tovább. - Jogos volt egy fenét! - szól rá. - Véletlen volt, azonnal bocsánatot is kértél. - teszi hozzá szigorúan. Kissé bevörösödik a füle, ahogy erről beszélnek, de zavarát nem nyilvánítja ki olyan nagyon.
- Jégkrém... - csillan fel Ino szeme. - Korábban nem volt szabad olyat ennünk, de szerencsére a vendégségek után mindig maradt nekünk is valami.
- Ja, a lányok az édességeket, desszerteket, süteményeket és ilyeneket falták, a fiúk meg lerohanták a sülteket. - idézi fel Vörös keserű félmosollyal.
- Micsoda feelingje volt annak... - mosolyog őszintén a nőstény.
- Sikerült beszélned Zukival? - kérdezi Takahe a szőkét.
|
*Jin elvörösödik* - Nem ér ám hallgatózni! *pattan fel hírtelen, aztán ahogy Takahe leül, ő is vissza ereszkedik* - Hát.. nem kis meglepetés volt... de a dühöd azért jogos volt... egy kicsit... én sem örültem volna ha telibe kapnak fagyival... *pirul el megint* - Bár igaz, hogy te egy kicsit messzire mentél... az eladók csak úgy néztek... *eleveníti fel magában a képeket* - Mostmár végülis úgyis mindegy...de... én ajánlottam fel, hogy kapsz új ruhákat, ezt ne hagyd ki...*nevet* - Amúgy velem is ez a helyzet.... vagyis hasonló... hogy nem igazán közeledtek felém másért... örülök, hogy részese vagyok Tkahe változásának *fordul a macskák felé* - Kértek valami desszertet? van jégkrém meg csoki... meg mindneféle...
*Lui is megérkezik idő közben, helyet foglal az asztalnál, s cska nézi a társaságot* - Lemaradtam valamiről...? *érdeklődik*
- Semmi komoly amit te eddig ne tudtál volna... *mosolyog Jin a macskára* -Egyél inkább, ha nem sietsz elpakolom! *kacsint rá, mire Lui kenyeret vesz magához, aztán pedig mindenfélét amit még gondol mellé*
|
- Jól látod. - ért egyet a nőstény Jinnel. - Nemuye az a tipikus gyámortalan lányka, akinek szüksége van egy erős kandúrra, amelyik megvédi. - teszi hozzá komolyan. - Én nem akarok anya lenni. - szólal meg kicsit később. Erre Vörös kíváncsian kezdi nézegetni őt, de Ino dacosan nem is pillant rá. Szeretne mondani valamit, de mielőtt megszólalna, el is hallgat. Takahe jelenik meg széles mosollyal az arcán.
- Tíz pontos. Ez jó. - mondja. - Szerintem is amúgy rendjén van így, te... tíz pontos csaj. - kacsint Jinnek, majd leül az asztalhoz és folytatja az étkezést. Vörös felkel a lapról és nézi őt, Ino meg ide-oda ingatja tekintetét a két ember közt. - Ha azt skubizod, nincsenek titkos kis dolgaink.
- Áh! Szörnyűek vagytok. - legyint a nőstény.
- Nemuye? - kérdezi kurtán a kandúr.
- Nem akarta megbeszélni a szívfájdalmát, de úgy tűnt, kisírja magát, megnyugszik, alszik rá egyet és rendben lesz.
- Miért változtál meg ennyire? - kérdezi komolyan, előre hajolva Vörös.
- Rájöttem dolgokra. Jinnel úgy bántam, mint egy utolsó szarházi. Kiabáltam vele, osztottam, mint a szemét, aztán berángattam egy boltba és közöltem vele, hogy mivel tönkre tette a ruháim, amik most épp rajtam vannak - jegyzi meg mintegy mellékesen -, most vesz nekem újat. Nem is hagytam más lehetőséget, csak a vásárlást, aztán fizetésnél a saját kártyám adtam le, ő meg nem értette, mi van. Én sem tudtam, igazából később, már az ágyban fekve gondoltam újra, hogy basszus, most nem tudom, mit kellene gondolnom magamról, hogy egy bunkó fasz voltam, vagy azt, hogy megérdemelte volna, hogy kifizesse a cehhet. És ez a kettősség egyre fokozódott. Jin volt az első ember, aki nem a pénzem, a nevem vagy a magabiztosságom miatt volt rendes velem, hanem csak úgy. És ez annyira megdöbbentett, hogy egyszer csak szétesett bennem minden. Megrázott a felismerés, hogy mindenkin áttapostam, kihasználtam, mindenkit megfélemlítettem, s közben magammal is úgy bántam, mintha utcagyerek lettem volna, akinek minden mindegy. Elkezdtem megérteni, mit mondott nekem Kodaka, mielőtt elment, hogy miért ölte meg az apám, hogy miért ragaszkodik hozzám Füles annak ellenére, hogy vele se voltam jobb. És ezek a dolgok végül ide vezettek. Szeretnék jobb lenni, mint amilyen voltam. Nem leszek sosem szentéletű, mindig lesz bennem valami... - körbenéz az asztaltársaságon, míg keresi a szót -, valami gőg, vagy mifene. Legalábbis most nem tudom elképelni, hogy kevesebbre becsülöm magam, holott tényleg, érzem, hogy rengeteget változtam és leginkább jó irányba, javultam.
- Eddig csak ordítva hallottalak ennyit beszélni, akkor is félrészeg voltál, csapkodtál és nem igazán volt összefüggés a mondataid közt. - jegyzi meg meglepetten és dicsérő szándékkal Ino.
- Eheh... - túrja hátra vörös haját a srác egy kínos mosoly keretében.
- Tényleg nem lehet a kettőt együtt. - mondja Zuki. Ezután nem szól semmit, nézi, ahogy Lui integet neki, majd eltűnik a környékről is.
/Zuki visszament a Baono családhoz/ |
- Szerintem ez nemuyeban nem csak szerelem.. *veti fel Jin...* - Szerintem úgy érzi, tartozni akar valakihez, persze aláírom, hogy a szerelem érzete közre játszik ebben, de úgy érzem a ragaszkodás nagyobb formája ez benne... a sírás pedig nem olyan nagy dolog, inkább sírjon, mint hogy eméssze magát... legalábbis szerintem... kíváncsi vagyok már erre a Kodakára... olyan sok jót hallottam róla... és persze szörnyű, hogy ilyesmi megtörténhet ami vele is... *ő is megfogja egy kicsit a hasát, s végig simít rajta* - Még sose gondoltam arra, hogy anya lehetnék, de... ha tudnám, hogy nem lehetek, azt hiszem énis azt tenném amit ő, görcsösen ragszzkodnék ahhoz amit elveszítettem... *aztán hagyja, had beszéljenek tovább a macskalények, elnézi őket és gondolkodik rajtuk... végül Ino tesz fel neki kérdést, amire kissé elpirul, majd mosolyogni kezd* - Ez... barátság... *mondja egyértelművé téve* - Amikor először találkoztam vele, teljesen más volt róla a véleményem, mint most... de mivel neki van pénze és nekem is... ezt nem kerestük a másikban és ez megnyugtatott...az emberi kapcsolatok néha... annyira undorító dolgokon alapsznak... de ez kicsit máshogy kezdődött és máshogy alakult, kedvelem Takahet, és persze egy tíz pontos srácnak tartom... de ez még nem jelenti azt, hogy akarok is tőle valamit a barátságán kívül... jól érzem magam így... és úgygondolom ez így van rendjén...
- Hát azt hiszem a szerelem még megvár...azt mondtad a kölyköknek még játszaniuk kell, egyszerre a kettőt nem lehet.... *nevet* - Én négy éves koromig voltam az anyukámmal... utána elszakítottak tőle és együtt neveltek a többi macskalénnyel... nem igazán emlékszem már rá, igazából egyáltalán nem, csak hogy mindig dúdolt valamit nekünk... a testvéreimnek és nekem... de már a dalra sem emlékszem tisztán... *motyorog* - Akkor... menj csak... én itt leszek szóval... meg enm is akarlak feltartani... különben is valakinek felügyelnie kell a bandát amíg te nem vagy itt! *vigyorog avval integetve visszamegy*
|
- Hű, az a piszkos fantázia, te kielégítetlen perverz! - röhögi ki Vöröst, aki erre megfejelgeti az asztalt.
- Isten ver, nem bottal, veled! - jelenti ki rimánkodó hangon, s ezen is csak nevet Ino.
- Nem tudom, mit nem értesz. A szomszédban helyes kandúrok laknak. Jönnek, szerenádoznak, én szépen beengedem őket, lezavarjuk a dolgot, aztán mennek.
- Fúj. Ennyire részletesen nem érdekelt.
- Ne morogj, te kérdezted.
- Hol marad a romantika?
- Elég drámaian kimerítitek ti a fogalmát, nem? - élcelődik játékosan, s ezúttal a kandúr az asztalon hagyja a fejét. - Nyertem. Imádom, amikor enyém az utolsó szó. Szóval visszatérhetünk rád. - néz most újra Jinre. - És Takahére. - teszi hozzá csillanó szemekkel, hogy egyértelművé tegye, mire kíváncsi.
Zuki csak keserűen elmosolyodik, majd megveregeti a kölyök vállát. - Még megtanulhatsz a nyelvükön. - mondja aztán neki. - A szerelemmel ráérsz pár év múlva foglalkozni. Az életed nagy része úgyis arra megy rá, ki szeret beléd, te kibe, kivel kavarsz, kivel akarsz, ki akar veled. - magyarázza érzelemmentesen. - Miután Takahe megszületett, háttérbe szorultam, kamaszkoromra pedig szinte teljesen magamra maradtam. Most már inkább vagyok egy barát a számára, mint fia. Jobban kedveli a kicsi gyerekeket, a csecsemőtől az olyan tizennégy évesig. - magyarázza. - Felnőtt kandúr vagyok, már nem anyáskodik felettem, a vonzalmam pedig olyan élesen visszautasította, mintha frissen élezett karddal vágta volna fel közén a határt. Azóta nem hiszem, hogy a fiaként tekint rám. Takahéra még talán, de rá sem anyáskodón, csak benne csalódott és azt akarta kijavítani. Takahe viszont megteszi és akkor szépen pont kerül majd a mondat végére. - zárja le ezzel a témát. - Most megyek, mert már várhat rám. - jelenti be, de még nem mozdul.
|
Takahe csak mosolyog a kérdésen. Igazából mindegy neki, Jin hogy becézi, amíg nem valami igazán személyeset tesz terítékre. A vörös ördög mindigis a kedvence marad, bármit talál majd még ki számára a lány, de erről hallgat. Leteszi az ágyába Nemuyét, majd beszélni kezd hozzá. Nyugodt hangon, kedvesen, vigasztalón. - Sírd ki nyugodtan magad, addig talán nem is nyugszol meg, míg minden bánat ki nem jön. Ilyenkor jó egyedül maradni, inni egy kis vizet, majd aludni rá egyet, nem igaz? - kérdezi, mire a nőstény félénken bólogat rá. - Nem igazán tudom, mi történik veletek, de nem kérdezek semmit. A viselkedésetekből ítélve komoly ügy és nem juttok túlságosan előre benne. - magyarázza, miközben ad egy pohár vizet a már nem pityergő lánynak. - Várjatok. Nem megy minden egyik napról a másikra. Tudom, a türelem nem könnyű, én ne tudnám... de azt mondják, rózsát terem. - bíztatóan mosolyog egyet. - Rendben leszel így? Vagy... akarsz írni róla? - kérdezi, mire Nemuye gyorsan feljegyzi, hogy rendben van, hálásan köszöni a kedvességét és azt, hogy nem tud róla írni. - Semmi baj. - mondja neki Takahe.
Eközben az asztalnál folyik az étkezés.
- Nem tudom. Eléggé ki van borulva. - válaszol Ino. - Még sosem láttam így. Jó, sírt már sokat, nem győztük itatni a könnyeit. Érzékeny lány, nagyon sebezhető. - magyarázza és ebben láthatólag a kandúrok is egyetértenek. - Sír, amikor a házhoz került, mert hiányzott neki a tenyésztője, sírt, amikor valaki elment a háztól...
- Vagyis meghalt. - pontosít Vörös.
- Igen. A legtöbbet akkor sírt, amikor Zukihoz kezdett lejárni. Sokat kértük, hogy felejtse el a sötétben bújó árnyat, mi csak így hívtuk őt, számtalanszor figyelmeztettük, hogy ő vadmacska, kegyetlen, harcias, agresszív, szelídíthetetlen, ne is próbálja betörni, de nem lehetett leállítani. Nemuye szentül hitte, hogy Zuki csak magányos és láss csodát, igaza lett. Sokszor sírva jött el tőle, aztán egy nap mindenhol kerestük. Mikor megtaláltuk, már a kertet bámulta és úgy mosolygott, mint akinek drogot szúrtak a karjába. Totál fura volt. - meséli a nőstény. - Alig tudtuk kihúzni belőle, hogy mi van. Igazán meg se tudta fogalmazni. Na, ott már gyanítottuk, hogy gáz van, ebből baj lesz. Arról írt, hogy Zuki nagyon rendes volt vele, megakadályozta, hogy hasra essen és hogy látta közelről, nagyon közelről az arcát és a szemét. És valahogy úgy fogalmazott, hogy szép arcú kandúr, de a szemei egyenesen gyönyörűek.
- Nemuye szerelmes Zukiba? - kérdezi Vörös.
- Asszem. Bár ebben már nem vagyok biztos, mert jó ideje nem írt a naplójába Zukiról ömlengéseket. - válaszol lazán. - Most Lui tetszik neki, mindig arról ír, hogy szeretné megismerni, örülne, ha barátok lennének, úgyhogy szerintem már Luiba van beleesve.
- Hogy a fenébe? Zuki és Lui ég és föld. - szólal meg Yamako.
- Áh, kandúrok, ti ezt nem érthetitek. - legyint Ino. - Talán pont azért Lui, mert annyira más, mint Zuki. De ha kimondod a nevüket, hasonlóan cseng.
- És? - kérdezik a kandúrok.
- Lényegtelen. Talán Jinnek mondott ez valamit. - és a lányra néz, hogy megerősítést nyerjen. - Nemuye naplójából ítélve szereti Zukit, kötődik hozzá és talán még ismeri is, amit mi kicsit sem mondhatunk el magunkról, de már Lui után epekedik.
- Rémes.
- Te beszélsz? - kérdezi vigyorogva a nőstény. - Az egyetlen kaphatatlan nőstényt szemelted ki te is, meg Yamako is. Ne nézz így, csak a hülye nem tudta!
- Ezt meg ti nők nem érthetitek. - kezdi a kék kandúr. - Kodaka annyira... erős és törékeny. Zukinak igaza volt azzal a márványos dologgal, Kodaka pont olyan.
- Ja, amellett, hogy gyönyörű.
- És milyen érzés tudni, hogy sosem fog szeretni titeket?
- Rossz. - válaszolnak egyszerre.
- Gondoltam. Csak tudni akartam...
- Ino. - szólítja meg őt Yamako. - Kodakában az a leg... leg... keresem a szót... a legszentebb? Nem tudom, ez olyan fenkölt így, de nem tudok jobbat. Egyszerűen az a legesleg benne, hogy tudjuk, hogy soha nem kapunk belőle egy morzsát sem. Iszonyat fáj és kínlódás a halálig, vagy míg a szerelem el nem múlik, de... - elakad a szóáradat, túl mélyre ment. Rápillant Jinre és lesomja a füleit.
- De nem lehet nem szeretni. - folytatja Vörös. - Nem érthetjük meg, milyen elveszíteni a szerelmünk, a testünkben növekvő babánk, a nemünk legjellemzőbb részét, s ezekkel együtt mindent és később még többet is. Nem éltük át és sosem fogjuk. De ő túlélte. Érted?
- Én is tisztelem, meg csodálom, de számomra ő már annyira... erős, hogy nem közelítek hozzá. - mondja a nőstény. Ránéz Jinre. - Nem tudom, te éreztél-e már ilyesmit. Olyan, mint a kisebbségi komplexus, csak nem rögeszme, hanem kicsit fáj. És amikor arra gondolok, hogy az ereje ismeretlen okból van számára, mindig a belsőm hiányát érzem. - és megsimogatja a pocakját.
- A belsőd? - kérdez rá Vörös.
- Mintha beleképzelném magam a helyébe, hogy nincs méhem, nincs reményem arra, amit a legjobban vágyok. Kodaka már annyira kölyköt akar, hogy mindenkit elvállal, aki gyámolításra szorul és észre sem veszi, hogy már nem nő, hanem egy gyermekétől megfosztott anya, aki mindenáron vissza akarja kapni az elvesztett boldogságot! - lovalja bele magát. - Sajnálom őt. Tisztelem, de őszintén, mélyen és rettenetesen sajnálom. Tisztelem az ereje miatt, de sajnálom, mert igazából már nem tud élni, csak ha nevelgethet egy csemetét.
- Ne mondj ilyet. - kéri majdnem hangtalanul a vörösfülű. Fáj neki, amit Ino mond.
- Túl nagy igazságokat mondtál. - azzal Yamako feláll az asztaltól. A tányérján nincs semmi, de nem evett valami sokat. - Köszönöm az ételt. - azzal a szobájába megy. Vörös hallgat, mély bánatba merül, a szőke nőstény pedig tudja, hogy bántotta mindkét barátját, pedig nem akarta.
- Ti túlságosan szeretitek. Túlságosan... oda akarjátok adni neki a szereteteket. Remélitek, hogy ettől rendbe jön, ugye? - kérdezi óvatosan pár perc múlva.
- Talán. Még sosem fogalmaztam meg, miért szeretem és mit akarok tőle, vagy érte. - válaszol Vörös komoran. - Ha kellene, Yamakoval is megvívnék Kodakáért, de nem kell, mert mi már ezt megbeszéltük. Testvérek vagyunk, ha vérszerint nem is, s nekünk rendben van úgy, hogy mindketten szeretjük őt. Rendben lenne az is, ha elfogadná mindkettőnk szerelmét, de ha csak az egyikünkét, nem biztos, hogy meg bírnánk birkózni vele. - ismeri be. Látja, hogy ezen Ino meglepődik és keserűen elmosolyodik rajta. - Évek óta ugyanúgy érzünk, ugyanúgy élünk, ugyanazt esszük, isszuk, ugyanott alszunk és ugyanúgy kitartunk. Most már olyanok vagyunk, mintha ikrek lennénk, vagy két fél lélek, amelyek külön testben élnek. Mintha egyek lennénk.
- Ez lehet, hogy hülye kérdés lesz, de muszáj megkérdeznem. Hiszen tudod, hogy én sose rejtem véka alá a dolgokat. - magyarázza. - Sose gondoltátok, hogy egymással legyetek?
- Hát... ez egy kicsit... morbid. - vakarja meg a fülét Vörös. - Nyilván tudod, hogy együtt alszunk, együtt fürdünk. De nem. Amikor Yamako megölel, csak biztonságot és szeretetet érzek. Egyszer sem gondoltam rá, hogy megcsókolnám, vagy elég egyértelműen megsimogatnám.
- Ezek szerint ez nem ért váratlanul, mert nem akadtál ki. - vigyorodik el a nőstény.
- Nem, mert ezt anno Yamako felvetette. Megkérdezte, hogy amikor sírunk egymás vállán, meg mellém kéretőzik az ágyba, az rendben van-e. Először nem értettem, aztán vállat vont, s azt mondta, hogy ez buzis, nem? Na, akkor sokkolt. Pár napig kerültük egymást, aztán szinte tök egyszerre odaálltunk a másik elé és majdnem meg sem hallgatva a másikat magyaráztuk el, hogy nem buzis, testvéries. Ha azt mondom, szeretjük egymást, akkor kész, ennyi. Testvéri szeretettel szeretjük egymást.
- Fura, nem? - kérdezi Ino Jint. - Tudom, hogy csak barátok vagytok, deee... - kicsit mosolyog.
- Ino, te már megint túl sok vagy. - szól rá a kandúr.
- Tudom, de kifúrja a kíváncsiság az oldalam, tudod.
- Rémes vagy. Inkább azt ecsetelnéd, milyen a te szerelmi életed.
- Mint négylábú rokonainkké, hangos, zűrös, gyors és felkavaró.
- Mi van?!
- Hű, az a pisz |
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
