|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 15:29 - |
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
-Önzőek.. vagy csak hagyják élni a saját életed.. mi értelme volna az egésznek, hogyha maguktól feltárulnának a rejtélyek? minden az volna, aminek látszik.. üresség..* furcsa diadalmas mámor éled fel benne, amint Ran felszólítja beteljesíteni az elkerülhetetlent. Nézi még a sötétségben heverő fiút, mielőtt lehajolna hozzá.. olyan különös, egy szárnyaitól megfosztott angyal.. elmerül az emberi szennyben, de tudja, nem itt van az otthona.. s ragyogna, de nem hagyják, tépik a tollát, marják a húsát, s ő nem visszatámad, csak magába merül, keresi mindez értelmét.. s a sors fintora, hogy a szemét között lel rá ismét* - hogy szeretnél meghalni? *kérdi édesen, s a fiú fölé emelkedik.*
|
- Ha megölsz, nem fogok visszatérni.... a sírból senki sem kel ki, én majd akkor... talán tovább élek benned így mindig veled lehetek... *suttogja*- De ha tudnak mindent akkor miért nem árulják el? Nem gondolod hogy ők valóban önzőek? *motyogja*- Nem hiszem, hogy lenne más választásom... melletted akarok maradni, ha megengeded Ashita.... *aztán a macska szembe fordul vele, a csók égeti Ran száját, mintha egyenesen a tűzzel kelne nászra, az érzések tombolnak benne, a macska kezei csábítják... aztán a mélybe lökik, észre sem vette eddig, hogy mennyi szenny és mocsok terül el alatta, egy egy szilánk a húsába vág, feltüzeli Rant ez az érzés, egyszerűen megvész ettől a furcsa sokaságtól önmagában és Ashitában egyszerre... * - Akkor teljesítsd be... Ashita....
|
-A vágyódás, ragaszkodás és elutasítás.. mind csak szenvedést szül.. egy ember jelenléte vagy hiánya igazán nem szabad hogy belsőleg változtasson valamit benned..de mivel én szeretek szenvedni, mikor nem leszel mellettem, sóvárgok majd utánad, mikor visszatérsz, ennek nyomát sem láthatod.. ha visszatérsz..* mondja halottan az utolsó mondatot.* - látnak mindent.. mindent, amit csak az éj lát.. takarják mások elől a titkot, s meg is tartják, őrzik, csak neked, pedig mindent tudnak rólad.. mégsem segítenek, pedig érzik, amit érzel, kívánják, amit kívánsz.. de hallgatnak, és nem engedik megfejteni magukat.. pedig általuk ismernéd magad.. igazán.. teljesen.. *sóhajtja a szavakat* -de.. nem az az otthonom, ez egy emelkedett környezet.. az enyém mélyen van.. egészen lent..*jelenik meg torz mosoly arcán.* - akkor majd szítom a tüzedet, ha megengeded..*fordul most szembe a fiúval, magához húzza arcát, lassan, érzékien megcsókolja, míg fél kezével Ran fürtjeibe simít* - nem lehet, hogy hiába hoztalak ide..*búgja szinte dorombolva, a sráchoz simul, majd hirtelen letaszítja a földre* - hiszen megígértem valamit..
|
- Tehát nem fogod bánni, ha mindig a nyakadon lógok majd? Vagy bánod majd de megtűrsz magad mellett? *kérdezi mert ezek számára igen fontos, megválaszolatlan kérdések* - De te amúgy biztos vagy ebben? A csillagok mindent tudnak? Valami felsőbb hatalom irányítja őket is, vagy ők a legfelsőbb hatalom? *tekintete időzik még a csillagokon*- Én... akkor majd érted halok, ha az életemet nem fogadod el... különben is csak szemét... és talán tényleg nem létezik... tudod nagyon távolinak tűnik ez a szó... az hogy élet... olyan haloványan lángol bennem ez a tűz, bármelyik pillanatban kialudhat... sajnálom, nem én vagyok a megfelelő ember a boldogságodhoz, de igyekezni fogok, hogy ne legyek az utadban... *susogja*- Az életet nem tudom magamhoz ölelni... az nem ad melegséget, és különben sem érdekel.... már megmondtam neked... én valóban nem élek... sohasem éltem igazán...
|
-Persze.. a lényeg mind fenn köttetetik. Akik nem követik, csapódnak hozzá a rengeteg megfelelőtlen személyhez, azért nem tart sehol sem ez a világ.. olyan kapcsolatot próbálnak, amit csak itt a felszínen forrasztgatnak, s a magasabb döntés egész más rendelt hozzá..* mondja tárgyilagosan* - de én.. én elutasítom a mennyek hívását, nem leszek hűséges ahoz sem, aki csak miattam él, s aki miatt én létezem.. túl egyszerű volna.. és túl lehetetlen * suttogja* - mintha létezne egy olyan út, amiről letérve nincs már semmi kelletlen.. eltűnik minden nyomor, minden gonoszság és gyűlölet.. s ha létezik is olyan, az nem az én utam.. jól tudom, a sajátom hová vezet.. ha követsz, te dolgod, én folytatom egyedül vagy csatlakozókkal.. senki miatt nem változik, ami kijelölt..*az ezer csillag fátyolos fénnyel szórta meg a szeméttelepet, a rothadó, bűzölgő, amorf tárgyak szirmot bontó hóvirágnak tetszettek a lágy megvilágításban. * - és ha az van kijelölve, hogy utánad öljem magam, hát úgy lesz..*sóhajtja* - de ez a bizarr ragaszkodás.. amit mutatsz.. olyan érthetetlen nekem *mondja, remélve, Ran talán meg tudja magyarázni a rengeteg kételyt.* - éltél előttem, utánam is fogsz.. az életnek csak egy árnyalatnyi töredéke vagyok.. te mégis az árnyért ragaszkodsz, s nem pedig az életért, amitől kaptad..
|
- Rendben, ha eljön az idő... meg fogsz ölni, és én nem foglak megállítani... Ash gondolod, hogy valahol létezik egy szebb jövő, mint amit most elképzelni sem mersz? A csillagok fölött, szerinted van valahol egy másik élet? Követni akarsz majd? Ez nem azt jelenti, hogy nem akarsz egyedül hagyni? Vagy csak te nem szeretnél egyedül lenni? Vagy úgy gondolod, hogy így egyikünk sem lesz majd magányos? *kérdi ahogy ő is bámulja a csillagokat* - Rendben... ez esetben nincs mit tenni... annyi vért adok neked amennyit csak szeretnél... *megmosolyogja saját szavait, tényleg ennyire fontos lenne neki ez a fekete macska? Igen... mindennél fontosabb ezen a földön.... ez a démon neki az életet jelenti*
|
*Megfontolja Ran minden szavát. Távolninak hatnak, mintha egy másik életből beszélnének. Kinyitja a szemét, megvillan rajta a hatalmas ezüst égitest szomorú ragyogása. A hold minden éjjel siratja az eltávozott lelkeket.. selyemkönnyeket hullat az égről, s néha egy-egy átlagos, hétköznapi személy is megérti ezt a mélykék gyászt, s saját szemeiben is megvillannak a csillagok.. ahogy most a kandúréban.* -a jelent látom *suttogja* -elveszett minden, és ami vár, még kétséges.. csak azt tudom, hogy vagyok.. hogy érzek, lélegzem és létezem.. de ebben sem lehetek biztos, igaz? *elhallgat. Ran önfeláldozása olyan mellbevágó, szédítő gondolat mindahány.* -ez mind csak.. hazugság *a csillagok végigfutnak arcán.. nincs ereje megtörölni szemét, csak elesetten pislog a homályos semmibe* -de most.. most elhiszem. Mikor ez elmúlik, meg kell hogy öljelek.. *igéri megtörten* - de talán követlek.. nehogy nyugtod legyen * teszi hozzá fanyar mosollyal* -szeretem a véred..*közli csendesen, mintha az időjárásról cseverésznének* -de ezt már tapasztalhattad..
|
- Nem vagy egymagad.... *suttogja* - Sosem voltál egyedül, sohasem voltál nélkülem, biztosan vártál rám ahogyan én rád... valahol a tudatunk legmélyén tudtuk, hogy eljön majd az a nap... azt hiszem... szeretnék hinni ebben, hogy ilyesmi létezhet... *búgja és kezét leveszi Ashita szemeiről* - Ha most kinyitod a szemeidet mit látsz? A múltat, vagy a jövőt? *érdeklődött lágy hangon* - Én... vállalom a kockázatot, de csak ha nem engedsz át többé másnak.... hozzád tartozom, és ez már nem fog megváltozni.... sajnálom hogy... a testem mocskos... hogy nem vagyok igazán élő... de van lelkem, azt oda adom neked.... ha meghalok, ha megölsz... az csak a tiéd lesz, veled lesz mindig akárhova is vezessen az utad..... nem kell feladnod mindent, elviselek bármit, ha te mellettem vagy... és a véred is csalogat, néha vámpírnak érzem magam miatta.... te is így érzed?
|
*Ahogy Ran keze rásimul, hagyja lecsukódni pilláit, végigsimít az arcát takaró kezen.* - így csak még sokkal rosszabb minden..*jelenti ki sötéten* -..hogyha elfelejtem mindazt, ami eddig rángatott.. s teljesen megzavarodva állhatok itt egymagam.. mindentől távol.. nem értve, miért és hogy kerültem ide.. pokoli *szól csendesen* -a világ mindig kegyetlen..*állítja halovány derűvel, ahogy a fiú felveti* -de ha már nem vagyok benne, nem érdekel, az utánam lévők mit csinálnak..* Ran igazán finom vallatást végez rajta, gondolja. Jóleső, megkönnyebbítő, s mégis ólomsúlyok szakadnak mellkasára, s szeméttelep, az egész világ már eltűnt körötte, csak ran szívdobbanásait érzi a hátán ahogy a fiú hozzásimul. * - hogyha már harcolunk, nem lesz ugyanez.. *válaszolja* -hiszen láttad mi történt..* mély megbánás csendül hangjában.. attól függetlenül valóban szereti Ran vérét.. cupán ez a furcsán kezére játszott halál volt a nemkívánatos.. az egyetlen élet vége, ami valaha is megérintette..* - csak túl akartam élni..nem volt semmi más.. ennyi vezérelt.. nem cél, csak félelem.. hogy úgy végezzem, ahogy bárki és mindenki más.. de azt hiszem, mostmár ehhez sem ragaszkodom annyira.. meghalni így vagy úgy, úgyis elkerülhetetlen ..jelentéktelen az egész..
|
- Nem tudom igazán, hogy mi ez, előtted én sem éreztem soha ilyesmit... én magam is megzavarodtam ettől az érzéstől..... *hátulról emeli kezét Ashita szemei felé, s így eltakarja azokat* - Most ne nézd a világot... talán a sötétség egy kissé hátborzongató, de ha arra a fájó érzésre gondolsz.... nem lesz mindjárt sokkal kellemesebb? A világ nem áll meg, ha mi már nem leszünk rajta, kegyetlen igaz? Éppen ezért miért is múlnánk el ilyen hamar? Nem akarom, hogy meghalj.... és ha ehhez harcolnod kell, küzdened, akkor én nem foglak megakadályozni benne..... és ha azt akarod, én sem fogok meghalni, amíg csak küzdhetek érted.... mire vágytál eddig a világon a legjobban? Mi az amit mindig meg akartál szerezni de sohasem sikerült? *kérdi áhitattal átitatott szavakkal*
|
*Hallgatja a fiút. Mintha két teljesen más személy beszélne egymással, mint amik akkor voltak.. s mindettejüknek ez az énje ugyanúgy létezett és érzett akkor is, csupán nem jelentkezett, vagy nem óhajtották meglátni* -ismerem magamat.. nem volnál képes így élni..ezzel.. még halni sem tudsz vele..*ahogy Ran hátulról átkarolja szokatlan érzés suhan végig a kandúron. Idegen és ismeretlen, mégis örökkévaló, soha véget nem érő, amiből minden keletkezett.. csak vissza kell térni hozzá..* - olyan furcsa..*sóhajtja szaggatottan* - ez a..*nem talál rá megfelelő szót, kezét szívén húzza végig, jelezvén, az a mellkasában élő különös virág a gondolatai tárgya, ami szirmot bontva megteremte benne a szerelmet..* -nem való hozzám ez..*süti le szemeit* - ezt nevezitek ti.. szeretetnek..? mégis mi ez..? *kérdi értetlenül, mint aki még csak most érkezett erre a bolygóra* - és hogy került ide..? ez nem én vagyok.. *hunyla le szemét, hagyja magát átitatódni Ran szavai által* - megint túl sokat kérsz.. ha nem harcolok, engem ölnek meg.. nekem pedig ér valamit az élet.. így már ér, hogy tudom, hogy te is benne vagy.. *mondja halkan, nem érti honnét bukkannak felszínre belőle ezek a szavak, de már régóta tudja hogy ott vannak a mélyben* -nehm.. egy démon sosem változik..*emeli fel pilláit, az égre tekint. Az első csatát magával kell megvívnia, s valószínüleg ennek irányában fog eldőlni az összes többi.. s csak belső elhatározásán múlik, énje melyik része diadalmaskodik.. az önmagát démonnak, vagy a szerelmesnek nevező..*
|
- Ashita... mennyi minden történt már nem igaz? De ne aggódj nem kérem mindezt ingyen... én... én is igyekezni fogok, hogy mosolyt csalhassak az arcodra... talán... megtaníthatjuk egymást, az életre.... ha szeretnéd, de természetesen ez a te döntésed, és ezt a döntést magadnak kell meghoznod... *egy kicsit visszatartja Asht, arcát neki támasztja, de aztán hagyja menni* - Sohasem akartalak megszelidíteni.... de ha te démon vagy akkor én szörnyeteg... szerinted két ilyen furcsa lény élhet egymással? Vagy egymás nélkül? Kezdhetnénk előről... de nem úgy mint akkor.... meg kellene hallanunk egymás segélykiálltásait... *hatulról átöleli Asht* - Fázom... nélküled... olyan hideg és hűvös ez a test, biztosan nem emberi.... csak te tudod felmelegíteni... sajnélom, tényleg sajnálom... meg akarlak ismerni Ashita... ha nem akarzs megölni ma akkor kérlek maradj vleem amíg nem végez velünk az idő....
|
- Komolyan.. pont tőlem kéred ezt? *sóhajt fel* - gondolod én boldog vagyok? élek annyira, hogy másokat is terelgessek? *kérdi megütközve, lassan felemelve tekintetét a fiúra* - hogy tudnék rád vigyázni.. én nem vállalok ilyen felelősséget..nincs hová tervezni, a holnappal vége az életnek..*mondja, finoman kibontakozik a karokból, ha Ran engedi* - nem vagy szörnyeteg.. úgy jó, hogyha fáj.. *állítja, elfordul a fiútól, az árnyékba boruló szemétkupacokat bámulja* -veszélyes dologba ártod bele magad.. a démonszelídítés sok áldozatot követel *mosolyogja halványan* -és ezt sem így terveztem.. elrontottad az egészet..* gondol itt saját kivégzésére Rané helyett.. de a srác bárhogy kínálja magát önként, a macskának mindig remegett a keze, ha el is fogadta..* - ez .. nem bocsánatod bűn..
|
*Ran szemei kikerekednek, ahogy a macska ráhajtja a fejét, a remegés veszi át teste felett a hatalmat, s valamiféle felismerés.... őjabb könnyzuhatag tör elő szemeiből ahogy öleli Ashitát* - Ash... taníts meg élni.... ha nem akarsz megölni, akkor.... mutasd meg nekem, hogy milyen az élet, mi a boldogság.... én... ráérek... mint hűséges kutya, követlek majd.... amíg egy napon meg nem unsz... akkor ölj meg... amikor úgy érzed nincs többé szükséged rám.... de... addig, vigyázz rám, mindig... *lehell csókot Ash füléhez* - Összezavarodtam és téged is teljesen összezavartalak... bocsáss meg... soha nem akartam fájdalmat okozni neked... én igazán... egy szörnyeteg vagyok.... *suttogja*
|
~ Hiszen nem is láttad még azt, ami vagyok..*vetül fel benne, az utolsó szóra fülei hátracsapódnak. Ran mindig tudja, hogyan mártson bele mégegy tőrt. * -hagyjuk ezt..*kéri, felmerül benne a gondolat, hogy szabaduljon az ölelésből, de el is veti rögtön.. ez egy új szenvedély, édesebb és végzetesebb megannyinál..* -úgyis.. meg fogsz halni..*ígéri gyengéden, mintha egy altatódalt dúdolna* -mert ezt kívánod.. uram parancsa.. én annyiszor.. abbahagytam volna, de te nem engedted.. *suttogja megtörten, a könnyek végigfénylenek arca vonalán* - miattad.. te kényszerítettél.. én sosem akartalak bántani..*szorítja magához a fiút, a szavak friss indulatként hasítanak fel érzéseiből* - sajnálom.. bocsáss meg.. sajnálom..*zihálja fejét Ran vállára engedve*
|
- Ashita... *ajkai megremegnek ahogy kimondja a macskalény nevét, nem engedi el a macskát , tovább öleli mintha csak összenőttek volna, s kicsit olyan érzése támad, mintha menedéket keresne néla Ash... nem tudja miért lett hírtelen ilyen vele szemben, de nem bánja, talán... még nem jött el az idő, hogy Ash megölje, talán majd csak egy óra, egy nap... hónapok vagy évek múlva... maga sem tudja, csak öleli a fekete macskát, s olyan távolinak érzi a világot amilyen távolinak csak lehet, csak Ash van itt és ő, mindenki más megszűnt létezni* - Nem... nem csak abba.... *suttogja halkan* - Sajnálom... szeretlek.... *nyöszörgi*
|
*A kandúr még órákat maradna így.. Rant csókolva, elkent könnyel a szemében..minden szívdobbanással fáj neki az élet, fáj neki a lét.. Sosem omlottak benne ilyen súlyos sziklák, most az egész lelke sajog a hegyomlás alatt, amit Ran okoz.. a csókot mindig egy eszköznek tartotta, így lett belenevelve, ezt látta az anyjától.. mindenkitől.. tökéletes gesztus ha meg akarunk valakit nyugtatni, elhallgattatni, vagy felkiáltójelet tenni a mondandó végére.. nem több, mint egy kézfogás gesztusa.. most viszont könnyekben úszik a szeme.. s mégcsak nem is szégyenli..* - én még.. sosem..*susogja a kérdésre, mintha Ran megérezte volna a benne dúló vihart.* -fáj..*feleli meg az előbbi kérdést, az érzelmi fájdalmat nehéz volt azonosítania.. hogyha egyszer sosem találkozott vele..* - megint miket beszélsz..*motyogja. Neki a nagy szavak még mindig banálisak és értelem nélküliek voltak.. pedig már átérezte ezt az egészet, mégsem akarta hinni* - de az elnyomott énembe beleszerettél.. mégsem volt olyan ostoba ötlet..*feleli tétován.*
|
- Lehet.... *suttogja halkan a kandúr fülébe* - de ha nem tudom, akkor mondd el... *lehunyja szemeit, kezeivel megkeresi Ashita ajkait, összeszorítja pilláit, magához húzza és megcsókolja* - Kérlek... mondd el... azt amit érzel.... *felnyitja szemeit, könny csillan bennük, de közben mosolyog a macskára* - Talán nem tudom, hogy mi a boldogság, talán nem tudom, miért nem kaptam meg soha, de... akárhányszor ezekbe a vérszínű szemekbe nézek, elkábulok, örvényként rántanak magukba... éreztél már így Ashita? Érezted már azt, hogy az érzések megfolytanak, és... akarod ezt az érzést, mégsem birtokolhatod? Tudtad? Az érzéseket nem lehet megvenni, vehetsz egy macskalényt, de az érzéseit nem irányíthatod kedved szerint... sohasem akartam, hogy elnyomd magad... micsoda ostoba gondolat volt ez tőled... féltem amikor megbetegedtél, tudtam hogy az én hibám volt... sohasem féltem még annyira... mint akkor... soha életemben.... nem akarom hogy többé ne nyisd ki a szemed, hogy többé ne lélegezz....
|
*Szeretne közbeszólni, ellent vetni.. hiszen amit Ran képzel, annak köze sincs a valós gondolatihoz.. ő nem kíván szabadságot, nem remél ettől a ceremóniától semmit.. és szeretné leszidni, úgy a szíve mélyéből, hogy még most sem képes megfejteni őt, az álarcait leeresztő Ashitát.. de ahogy Ran közeledik, benne szorul minden szó, várja a fiú érintését, de nem történik meg.. Ran nem fejezi be, amit elkezdett, mint már annyiszor.. s Ashitának ez végtelenül fáj..*-egyszerűen csak..önző vagy..*nyögi, magához szorítja a fiút, s ha az élete múlna rajta sem volna képes elereszteni.. * - annyira.. annyira boldoggá akarsz tenni, hogy azt sem látod meg, mitől lennék az..*suttogja.. a lemenő nappal már kevéssé foglalkozik, sós cseppek elhomályosítják előtte az egész világot..*
|
- Tudom... sohasem tudtam a sorok közt olvasni, sohasem voltam ezekben jó.... Ashita.... nem hallottalak akkor sem amikor már kiabáltál... ez a bűnöm, és vállalom érte a feleősséget.... *hangja halk, és nyugodt, mégis valahogy fájdalmasnak ható* - Az emberek azt mondják, nem mi választjuk az életünket, de változtathatunk rajta... jól tudom egy macskalény hiába akar, a sárba tiporják, mielőtt bármit is tehetne..... éppen ezért igazságtalan, és.... örülök, hogy most... minden megváltozhat... légy nagyon ügyes.... hogy szabad lehess... ebben a nyomorult világban.... *közelebb hajol hozzá, szeretné megcsókolni Asht, de nem meri, csak áll előtte, orruk már majdnem összeér, de Ran nem mozdul tovább, hűs szellő érkezik és a fiú megborzong* - Nem értelek... Ash... miért kérnék önző dolgot? Nem azért hoztál ide, hogy véget vess mindennek? *ha Ash engedi Ran átöleli* - Sajnálom... sajnálom hogy nem érthetlek meg... de ez az idő már túl kevés, lassan lemegy a nap... minden sötét lesz....
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
