|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Remington azonban örül, hogy a kandúr válasz helyett hortyog. Félt a választól. Attól is, hogy Teru boldog lett, s attól is, hogy Lamento a fiú fő boldogtalanságának oka. Egyszerűen nem tud mit kezdeni a kandúrral. Furcsa érzéseket táplál magában. Inkább leveti pólóját és farmerját, majd bedől az ágyba. Gondolkodik, ám nem jön álom a szemére, így elszív még egy cigit. Azután viszont végre el bír aludni. |
*Lamento látta a fiú dühét, nem is szólt utána, csak megfordult a széken és a támlája felé ült.. nem kellett sokáig várnia Remingtonra, mégis ez idő alatt olyan mélyen elaludt, hogy valószínüleg nem lesz könnyű felébreszteni, a kérdést már meg sem hallja, csak fülei rebbennek meg néha*
|
Remingtont nem éri váratlanul, hogy a kandúr tudta, hogy Teru szerelmes, mégis valahogy rosszul esik neki, hogy Lamento még hűvös is lett emiatt a barátjával. Nem haragszik érte, mégis elraktározza magában a dolgot, mint fekete pontot. Csak hallgatja a macskaférfit. Végül olyan pulykaméreg szalad végig rajta, hogy most már nem a cigijéért nyúl, hanem kirohan egy pohár vízért. ~ Mi a franc?! ~ kérdezi magában. Nem érti, miért lett ilyen rövid idő alatt. Aztán megköszörüli a torkát, összeszedi magát és visszamegy Lamentohoz. Leül az ágyára, majd nézi őt. - És Teru... szóval... izé... - makog ügyetlenül. - Áh, mindegy! - legyint zavartan. |
- Én már... régóta tudtam, hogy szeret, de igyekeztem mégis hűvös maradni, hátha elfelejti, "kinövi" ezt a dolgot... ő sokat beszél álmában... tudtam azt is, hogy ide akar hozni, hogy neked akar adni... és... úgy éreztem, nem mehetek el anélkül, hogy... nem mondanám el neki az érzéseimet... aztán... nem tudtam visszafogni magam, ölelni és érinteni akartam őt, homályos az az éjszaka, mintha már évek teltek volna el azóta,... valahol a boldogság és a szomorúság határán ragadtunk mindketten, ahogy visszacsöppentünk a valóságba... nem tudok mit mondani... én csak.... szeretem őt....
|
Kegyetlennek érzi magát, amiért ilyesmit hozott fel a kandúrnak. Megrándul a szája szeglete, aztán újabbat szív a cigijéből. Keserűen, de röviden felnevet, aztán kihajítja a csikket az udvarra és Lamento felé fordul teljesen. - Teru is évek óta szeretett. Csak némán, ahogy a Nap szereti a növényeket. Nem tudtam még én sem, de amikor elmondta, hirtelen minden értelmet nyert. A nyugalom és a szomorúság a szemeiben. Nyugalom, hiszen mellette van, akit szeret és szomorúság, mert nem érhet hozzá, nem mondhatja el neki, mit érez. - beszél csendesen. - Fogalmam sincs, miért vagy itt. Amit mondtál, abból arra következtetek, hogy szeretők vagytok. Vagyis a szerelmetek beteljesült. Vagy nem? - rántja meg a fejét. - Vagy hogyan is volt ez? |
- Igazad van, már nem vagyok éppen fiatal, nem tudni mikor végez velem a sors, vagy egy ember.... de ami mégjobban riaszt, az inkább a szerelem elmúlása... én.... szeretem őt, már évek óta, távolinak és ridegnek tűnik az, hogy esetleg valamikor rámun és beleszeret valaki másba.. pedig tudom, hogy annak is el fog jönni az ideje, amikor már felnő és rájön, hogy, nincs szüksége rám ahhoz, hogy boldog lehessen... igyekeztem kihasználni az időt, hogy vele lehessek, azt hiszem mégsem végeztem valami jó munkát.... ha itt kötöttem ki... *mondja fájdalmasan nevetve* - Amúgy iagazad van.... *morogja mellé*
|
Újabb keserű mosoly. Kell egy cigi, érzi, úgyhogy ismét az ablakban köt ki és már gyújt is rá. - Terunak meg kell tanulnia vigyázni magára. Te talán vele lehetsz mindig. De meddig? Idősebb vagy nála, így ha mást nem, öreg korára magára marad. Vagy ha kiszerettek egymásból? Tudom, ez most nagyon rideg szemétségnek tűnik, de csak reális akarok lenni, mert ha elragadtatom magam, megteszem, amit kérsz, abból pedig megint nem sül ki semmi jó. - magyarázza. Elég ingatag és láncdohányos lett Lamento miatt. Korholja is magát rendesen, amiért hagyja, hogy ez macskaférfi így kiborítsa. A nevetésén meglepődik, de őszintén elmosolyodik egy pillanatra. - Szépen nevetsz. - jegyzi meg barátságosan. Fogalma sincs, hogyan közelítsen Lamentohoz, hogyan kössön vele békét, s legyen vele esetleg baráti viszonya. Csak próbálkozik, s lehet, hogy ügyetlenül. - Igenis van humorérzékem. - vet ellent kissé gyerekes daccal, de az ő szájából ez egyszerre hangzik így, és férfiasan is. Ő egy kicsit férfiasabbnak tűnik, mint Teru, holott ugyanolyan érzékeny és szelíd. Talán csak a külseje teszi, a markáns arcéle, a széles vállai és a kiugró ádámcsutkája. Kifújja a cigarettát. - Nincs értelme takargatni egy olyan lapot, amit már láttak, nem igaz? - kérdezi. Előre lendül, amikor Lamento hátraesik. Segíteni akar neki, de a kandúr sokkal gyorsabb nála. Meglepetten és kissé ijedten nézi őt, ám úgy tűnik, nincs baja. Zavartan megvakarja a tarkóját, majd visszaül az ablakba dohányozni. - Egy burokban nevelt embertől nem lehet elvárni, hogy tudja, mit akar és mit kaphat meg belőle. A realitás természetes, hogy távol esik tőle, hiszen nem ismeri. - mondja csendesen. - Tényleg fura. - ért vele kurtán egyet. |
- Perzse, hogy nem, de ha elbambul vagy valami és nem vesz észre egy autót, vagy rádől egy fa? Vagy akármi? Bármi megeshet vele, hogy nem vagyok vele, szóval legalább testőröket küldj neki! *morogja* - Persze, tisztára úgy nézel ki mint egy gyilkos... jó példa volt.... *nevet* - Na jó nyugi csak viccelek, majd megtanulom, hogy nincs humorérzéked... *mondja könnyedén*- Milyen fura, hogy tiltakozás helyett beismered... *Aztán valahogy megbillen a szék, a hintázás hatására, s a kandúr hanyat vágódik.... igen vicces látványt nyújt, de gyorsan felkapja magát és vissza ül a székre, elvörösödő fejjel aztán hallgatja tovább a srácot* - Ki tudja mit hoz még a jövő... nem hiszem, hogy Teru tudná mit is vár az élettől, néha meggondolatlan és túl naív... de én így szeretem... *vallja be* - Szüksége van rám és ez életben tart....függünk egymástól azt hiszem... milyen furcsa belegondolni...
|
Figyeli a macskát, nem tudja, mivel babrál, de kíváncsian fürkészi, hátha mesél róla. - Számít rám. Arra, hogy nem hagyom, hogy elszökj vagy bajod essen. - mondja ki csendesen. Keserű mosoly suhan át az arcán, hiszen Remington is rettentően aggódik Teruért. - Eléggé kétségbe volt esve. - ismeri el. - Teru fél a fájdalomtól, úgyhogy ha arra gondolsz, nem fogja magát bántani. Egyetlen esetben lenne hajlandó magának vagy másnak fájdalmat okozni... ha megmenthetné ezzel azt, akit szeret. - mondja ki komolyan, de csendes hangon. - Gondolj bele, hiszen ismered őt. Mindentől óvták, így még egy szúnyogcsípés is érvágás a számára. Túlzok, de direkt. Hiszen neki másért kellett küzdenie, mással, máshogy és máskor. - magyarázza tovább, de kék szemei már Lamentot figyelik. - Átmennék, de félek, hogy könyörögne és azt nem akarom látni. A legjobb barátom, nem kérheted tőlem, hogy végignézzem, ahogy szenved. Tudom, hogy egy baráttól azt várják el, hogy ott legyen, amikor baj van, de... de ez a baj, ez egy megbeszélt következmény. Tudtuk, hogy nagyon szar lesz, tudtuk, hogy ki fog borulni és tudtuk, hogy ha el is hoz, nem akar majd itthagyni. Tisztában voltunk vele, hogy ezután hazamegy sírni és... és én... a könnyeit... nem tudnám nézni. A gyilkos nem szokott letérdelni a haldokló áldozata mellé, hogy megpróbálja csillapítani a fájdalmát, mert akkor megszűnik gyilkosnak lenni. Érted? - kérdezi reménykedve. - Ez... nagyon bonyolult. - teszi hozzá nehéz szívvel. Érződik a hangján, hogy nehéz helyzetben van, hogy neki is fáj ez az egész. - Nem kérem, hogy érts meg, de ha most átmennék, amit egyébként nagyon is meg akarok tenni, annak nagyon rossz következményei lennének. Az egyetlen dolog, amit egyszerűen nem bírok, ha sír. Az... az annyira fájdalmas a számomra, hogy inkább a Holdért elmegyek gyalog és lasszóval, csak hagyja abba. Mint amikor egy kisgyerek elárvul és az anyját hívja... egyszerűen az embernek összefacsarodik a szíve és úgy érzi, bármit megtenne. - elérzékenyül. Kis szünetet tart, mélyeket lélegzik és lassan fújja ki az elhasznált oxigént. - Lehet, hogy igazad volt... - mondja nagyon halkan. - Sose gondoltam rá és még most sem bírom elfogadni... Csak tudom, hogy amivel kapásból ellenkezem, az általában úgy van. És mi zaklathatna fel jobban, mint az igazság, amellyel nem akarok szembe nézni? - kérdezi elesetten. Azt már nem osztja meg a macskaférfivel, hogy fél, ennek tudatában el akarná venni tőle Terut. Holott ez lenne aztán a legfájdalmasabb cselekedet, amit tehetne. Mélyet sóhajt, de még mindig őszintén néz Lamentora. Látni véli, amit Teru lát benne és megérti a srácot. Van valami vonzó ebben a kandúrban, bár ez Remington szemszögéből teljesen más értelmű, mint barátjáéból. Újabb, most kevésbé keserű mosoly suhan át az arcán, amikor vall neki a kandúr. - Terunak te vagy az első és lehetsz akár az egyetlen is. - jegyzi meg, miután Lamento elhallgat. |
*Lamento babrálni kezd a diatekercsel* - Biztosan jó barátjának tart, hiszen hozzád hozott, és elmondta neked a bánatát, meg úgy mindent... végülis... akár jó is lehetnék... *hintázni kezd a széken miközben a tekercs dobozát forgatja, s figyeli, egyáltalán nem néz a fiúra* - De valahogy nyugtalanít Teru.... remélem nem csinál semmi hülyeséget mert akkor az a te felelősséged lesz... legalább később átmehetnél hozzá, hogy megnézd, mi van vele, én meg megígérem, hogy jól fogom viselni magam amíg távol vagy... *mondja komolyan, és a fiúra néz, így pont elkapja a tekintetét* - Hidd el én sem vagyok rá büszke, Teru és én teljesen különbözünk, nem csak a macskalény - ember mivoltunk miatt, úgy gondoltam, jobb ha ez az egész el sem kezdődik, de mire ezt gondoltam, már régen belecseppentem a közepébe... magam sem fogtam fel, hogy mennyire szeretem Terut, vagyis nem akartam felfogni, de azon az estén rájöttem, hogy mennyit jelent nekem, hogy a szerelem ismét fellobbant bennem, hiába nyomnám el.... mindig is a részem lesz, ahogy Teru... és ahogy még mindig bennem él Konoe emléke... *felnézett a plafonra, mintha látna ott valamit, pedig csak le akart nyugodni*
|
Vállat von, mikor Lamento azt mondja neki, hogy nem tágít az állításától. - Nagyon szabadnak hiszed magad. - jegyzi meg mintha mellékes lenne. Meglepi, a macska mennyire jól olvas az arcáról. Tagadja? Úgyis felesleges. - Hmpfh! - szusszantja, azzal felül az íróasztalára. - Igazad van. Nincs kedvem játszani, tagadni és szépíteni. Nem tudom, mi lenne a helyes. - nem néz a macskára, elgondolkodó képpel bámul a szemközti falra, egy posterre, amin kedvenc motorversenyzője mosolyog vissza rá. - Nem vagyok tökéletes és még csak azt sem tudom, hogy jó barát vagyok-e. Ha Teru úgy gondolja, hogy igen, az nekem teljesen elég. Ha viszont úgy gondolná, hogy nem, az bántana. - folytatja. - Mióta itt vagy, a feje tetejére fordult a világ körülöttem. Én csak azt vállaltam, hogy itt lehetsz, míg Teru megnyugszik, nem azt, hogy veszekszem veled és elviselem a hülyeségeidet. Ezzel szemben dühítesz, pengeted azt a bizonyos szálat, ami ha elszakad... Ha elszakad, nem tudom, mi fog történni. - ismeri be. - Igen, Teru miatt. Mert tudom, hogy szeret téged és nem akarok neki akkora fájdalmat okozni, amit a halálod jelentene neki. Láttam szenvedni miattad, sírni és kiborulni. Ezért azonban... - most lassan a kandúrra emeli tekintetét. - Ezért azonban igazán haragszom rád. Mert bántod a legjobb barátomat, aki annyira szeret téged, hogy még erre is vállalkozott, csak hogy ne kelljen megválnia tőled. |
- Cáfold meg az állításom... és hozz példákat, addig nem vagyok halandó tágítani efelől... *mondja egyszerűen majd egy székben helyet foglal*- Én nem tettem semmit, de neked minden az arcodra van írva, megölnél, ha nem Teru lenne a tét, a düh és az elfolytott indulatok, minden benned van... csak rád kell nézni... ha valamit tenni akarsz tedd meg... meg különben is... mindne azért van mert még csak nem is hagytad, hogy elbúcsúzzam tőle... *morogja és duzzogva elfordul*- Micsoda barát vagy te... egyszerűen tökéletes... mi?
|
- Hm... - tesz úgy, mintha komolyan megfontolná Lamento ajánlatát. Igazából nem lenne rossz problémamentesen együtt élni vele, s akkor a kellemetlenségeik a minimumra csökkenhetnének, ugyanakkor ott van benne a kisördög, hogy bántsa valahogy a kandúrt. Fura és ijesztő ez Remington számára. - Kekeckedni? Mire gondolsz? - kérdezi komolyan. - Tudod, te vagy az, aki folyamatosan nehezíti a helyzetünket. Folyton úgy beszélsz velem, mintha kötelező volna gorombáskodnod, gúnyolódnod, vagy kihívnod magad ellen a sorsot. - csendesen és nyugodtan beszél, de a kék szemekben jeges figyelmeztetés villan meg. - Tévedsz. |
- A haverság az anynit tesz, hogy jól fogom viselni magam, ha te sem próbálsz meg kekeckedni velem... *aztán ahogy beszél hozzá megcsóválja a fejét*- Te sohasem voltál az én helyzetemben hogyan értenél meg engem? Különben is a kritika jó mert építő jellegű, ha ezt nem tudod, jó nagy barom lehetsz.... vagy csaknem tanítottak meg ilyesmire? Mindegy... amúgy... nem érdekel mit gondol rólam a világ, én tudom miért vagyok ezen a világon, de ti emberek... sohasem fogjátok megérteni a létezésetek okát...
|
Kipöccinti a csikket, amikor Lamento hozzá intézi szavait. Ránéz sötétkék szemeivel. - Haverságot? Ez mit jelent szerinted? - kérdezi csendesen. Kiszáll az ablakból és odalépdel a macskaférfihez. Azon gondolkodik, vajon Teru mit lát még benne? Hogy szerethet Teru egy olyan lényt, mint Lamento? És sajnos nagyon gyorsan megérti. Túl egyértelmű, sőt... előre látható volt, hogy ez lesz. Hogy is nem látta Remington? Ezen agyal. - Mert te bírod a kritikát? - kérdezi. - Nincs szükség rá, hogy bárki kritizáljon, hiszen olyan elítélően gondolsz magadra, mintha nem lenne jogod élni, létezni és szeretni. |
*Amint beér leroskad a falhoz, mélyen szívja be a levegőt és lassan fújja ki, így egy kicsit lenyugszik, igazából sokkolta Teru elvesztése, de ezt semmiképpen sem akarta megmutatni ennek a Remingtonnak, nem érezte érdemesnek rá a fiút... s ő sem akart puhának tűnni.. amint összeszedte magát lenyomta a wc gombját, majd megindult kifelé, ahogy a szobába ért megkopogtatta az ajtót* - Azt hiszem haverságot kellene kötnünk, ha sokáig leszek még itt elszállásolva.. meg úgy tűnik nem igazán bírod a kritikát...
|
Eléggé zaklatott, de tűrtőzteti magát. Nem tetszik neki, ahogy teszteli őt, ahogy beszél vele. ~ Keménytökű? Teru biztosan nem ezt mondta. ~ ellenkezik magában. - Nem tudsz te semmit arról, mi vagy te az én szememben. - közli a képébe Remington. Nem szándékozik elárulni, sem folytatni ezt az értelmetlen beszélgetést. Csak figyeli Lamentot. Hallgatja a szavait, nézi a mozgását, mimikáját. Csupán felsóhajt, amikor Teru nagyapjára terelődik a szó. Emlékszik még az öregre. Nem szerette, nem tudja megmondani, miért, de nem szerette őt. Lök egyet a kandúron. - Sok a szöveg. - mordul rá, amikor hangosan gondolkodik, vagy legalábbis úgy tesz. Mikor magára marad, újra az ablakban köt ki, hogy dohányozhasson. ~ Nem értem... hogy tudott ilyen gyorsan kiakasztani? ~ kérdezi magától, de nem lel választ rá. |
- Az új kis kedvencnek, néha tesztelnie kell az új gazdit... *mondja mosolyogva* - Néha jó tudni, hogy meddig mehet el egy macska... Teru azt mondta, hogy te keménytökű csávó vagy... szóval nem kellene felrúgnod a rólad alkotott képét... jólvan nyugi, nem kell aggodalmaskodnod.... tudom én is, hogy nem vagyok több egy közönséges macskalénynél a te szemedben... *most kissé elkomolyodik* - Terunak értékes vagyok, s nekem is Teru a legértékesebb kincsem.... talán bemocskoltam őt, de ő is tudta, hogy mivel jár a szerelem... a szeretkezés.... egy kandúrral *beletúrt a zsebébe és elő halászta a kis tekercset* - Ne aggódj nem fogok megszökni... de nem miattad... hanem Teru miatt, mert még mielőtt érvénytelenítettük a szerződést, arra kért, hogy bármi lesz is, ne tegyem... a halál pedig nem érdekel... voltam már sokszor közel hozzá, nem félek tőle de nem is vágyom... amúgy meg jól bírom a fájdalmat, kölyök... nem is hinnéd mennyiszer vertek félholtra... Teru nagyapja tényleg kemény férfi volt, de ő sem volt képes olyannyira megtörni engem mint az unokája... pedig... ő egy ujjal sem ért hozzám úgy, s mielőtt még verni kezdenél ifjú gazdám, csak szólok, hogy a szavak néha többet segítenek... nagyon zárkózottnak látszol... vajon mi az oka? *tesz úgy mintha hangosan gondolkodna, majd megfordul* - Megyek és könnyítek magamon... *avval lelép vigyorogva, de belül csitítja magát, hogy többé ne legyen az előzőhöz hasonló kirohanása*
|
Felzaklatja, hogy szerelmes lehet Teruba, s erre pont az a kandúr világított neki rá, amelybe szerelmes Teru. Látja, hogy szenved a macska és belsőjében őrült mód örül neki, de a szíve csak egyre kisebbre facsarodik. Sajnálja Lamentot, meg magát is. - Miért mondod ezt el nekem?! - ugrik oda a macskaférfihez, amikor felcsattan. Kiborul. - Mi közöm nekem ahhoz, hogy a legjobb barátom kivel osztja meg az életét, kivel osztja meg az ágyát és a testét?! - kiabál. Feldühítik Lamento szavai. Még az is megfordul a fejében, amikor megvillannak a szemei, hogy megüti. Nem is egyszer. Sőt... de azt már kimondani sem meri magában, olyan ijesztően rémes Remingtonhoz képest. - Te csak egy kandúr vagy. - suttogja a rekedtségtől. Úgy néz bele a szemeibe, mint egy sebzett állat. - És nem fogom nyugodtan tűrni, hogy bemocskold a barátomat. Teru a legszitább, legőszintébb és legnagyszerűbb ember, akit ismerek. - folytatja álhatatosan. - Még valamit mondok. Soha senki nem tudott még úgy felbosszantani, hogy kiabáljak. Ha így haladunk, még a végén megszolgálod, hogy azt tegyem veled, amit akarok. - figyelmezteti komolyan. - Halállal fenyegetsz, ez ironikus, Lamento. A te életed sokkal közelebb van hozzá, hogy kihunyjon, mint az enyémet veszélybe sodord. Nem félek tőled, hiába vagy egy idősebb és erősebb lény, mint én, ezt nyugodtan elkönyvelheted magadban. Ne fenyegess többet, mert nem azért vagy itt, hogy szétverjem a fejed. - kéri meg normális hangon a macskaférfit. - A mosdó az ajtótól balra van. - mutatja is. |
*Lamento jól tudja, hogy mi vár rá, ha megszökne, s eszébe jut amit Teru kért tőle... hogy semmiképpen se szökjön meg... eltorzul az arca, látszik, hogy szenved, pedig eddig sikerült minden érzelmét eltitkolnia...* - Papíron talán... de én sohasem leszek a te macskád... *nem figyeli a fiút, nem érdekli, csak el akar menni innen... Teru és ő már egyek, s felfordul a gyomra ha arra gondol, hogy ezt valaki képes szétszakítani* - Én... szeretkeztem Teruval... *néz fel önelégült vigyorral végül a fiúra* - Nem érdekel mit gondolsz, vagy mit akarsz a gazdámtól... de egyben biztos vagyok... nem fogom átengedni neked....jól jegyezd meg... velem azt teszel amit csak akarsz.... de ha egy ujjal is hozzáérsz. Teruhoz... meg foglak ölni! *villantak szemei mint valami démonnak* - Nos hogy ezt tisztáztuk... *lesz megint semmitmondó az arca* - ki kell mennem a mosdóba... merre van?
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
